Nyitólap Blog Oldal 683

Mennyi az idős szülő után járó ápolási díj 2023-ban?

Az ápolási díj egy szociális juttatás, amit az kaphat meg, aki otthon ápolja gondozásra szoruló beteg hozzátartozóját, így pl. idős szülőjét. Az, hogy ennek mennyi a pontos összege, a gondozott állapotától függ. Cikkünkből kiderül, mikor lehet emelt összegű az idős szülő után járó ápolási díj 2023-ban, mennyi a súlyosan fogyatékos ápolási díj összege, és hogy dolgozhatunk-e otthonápolás mellett.

Röviden az ápolási díjról

Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását, gondozását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás. Azoknak jelent segítséget, akik szerettük ápolása mellett egyáltalán nem, vagy csak részmunkaidőben tudnak dolgozni.

Az ápolt személy állapotának súlyosságától függően a hozzátartozó részesülhet

  • alapösszegű ápolási díjban: olyan személyek ápolására jár, akik 18. életévüket már betöltötték és tartósan betegek, vagy életkori megkötés nélkül súlyos fogyatékosságban szenvednek, tartós gondozásra szorulnak;
  • emelt összegű ápolási díjban: olyan személyek otthoni gondozására jár, akik egészségügyi szakértői szakvélemény alapján fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos személyeknek minősülnek;
  • kiemelt összegű ápolási díjban: olyan személyeknek az otthoni gondozására jár, akik az „E” minősítési kategóriába tartoznak, vagy aki után magasabb összegű családi pótlékot miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítanak.

Mennyi az ápolási díj összege 2023-ban?

Az ápolási díj alapösszege bruttó 45 665 forint, az emelt összegű bruttó 68 500 forint, kiemelt összegű pedig 82 200 forint. Utólag folyósítják, vagyis a tárgyhónapot követő hónap elején, rendszerint minden hónap 5-éig. Az igénylésről itt írtunk.

Mikor nem jár?

Fontos, az ápolási díjra csak akkor vagyunk jogosultak, ha az általunk gondozott személy nagykorú (a kiskorúak ápolása után speciális díj jár), a hozzátartozónk (a jegyes nem számít rokonnak), és tartósan ápolásra szorul. Abban az esetben nem kaphatjuk meg a juttatást, ha

  • a gondozásra szorulót valamilyen intézményben, pl. idősek otthonában ápolják;
  • az általunk ápolt hozzátartozónk két hónapnál tovább részesül valamilyen fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban, vagy bentlakásos szociális intézményi, vagy nappali ellátásos intézmény ellátásában;
  • olyan keresőtevékenységet folytatunk, amelynek munkaideje a napi 4 órát meghaladja.

Kitől kaphatunk még segítséget?

A helyi önkormányzatok is biztosíthatnak támogatást azok számára, akik tartósan gondozzák hozzátartozójukat, de erre nincsenek kötelezve. A jogosultság megállapítása és az odaítélt összeg az adott önkormányzat döntésén múlik.

Hogyan dolgozhatunk az idős szülő ápolása mellett?

A magyar családok többsége anyagilag nem engedheti meg magának, hogy ápolót fogadjon idős rokona mellé. Az idősotthonokba szinte lehetetlen azonnal bekerülni, hacsak nem magán nyugdíjasházról van szó – persze egy átlagos család számára ez is a megfizethetetlen kategória. Nem nagyon marad más lehetőség, nekünk kell otthon maradnunk idős szerettünkkel. Az állam valamelyest igyekszik kompenzálni a jövedelemkiesést az ápolási díjjal, da a fenti számokból látszik, hogy ebből a pénzből megélni lehetetlen. (Még csak a minimálbér közelében sincs.)

Munka az ápolás mellett

Akkor jár az ápolási díj, ha naponta legfeljebb 4 órát dolgozunk. Kivételt jelent ez alól, ha a keresőtevékenységet otthon folytatjuk, hiszen ez esetben a munkavégzés ideje nem, illetve nehezen mérhető. Összegezve, dolgozhatunk az ápolási díj folyósítása mellett, de annak időtartama a napi 4 órát – kivéve az otthoni munkavégzést – nem haladhatja meg.

Céklatócsni spenótos mártogatóssal – hóvégi, télvégi, isteni

Céklatócsni, spórolós vitaminbomba

A tócsni hagyományosan krumpliból készül, de céklából, répából és zellerből is kiváló. Finom és spórolós, laktató és egészséges. Mi kell még?

Februárra már nagyon sok a télből, és ilyenkor különösen fontos, hogy a vitaminraktárakat ne hagyjuk kimerülni. A cékla egy olcsó, tápláló, százféle módon használható vitaminbomba, amiből érdemes otthon mindig tartani pár gumót.

A tócsnit ráadásul általában még az is szereti, aki amúgy nem rajong a cékla édeskés, földes ízéért. A spenótos mártogatós pedig plusz vasforrás a cékla mellé – ezért fontos, hogy csak pár percig hőkezeljük. Ha nincs otthon elég cékla, vagy további olcsó, de egészséges gyökérzöldségeket szeretnénk a család étrendjébe csempészni, akkor reszelhetünk mellé répát, zellert is. A lereszelt zöldségek jól fagyaszthatók, így ha előre dolgozunk, legközelebb időt spórolhatunk.

Céklatócsni spenótos mártogatóssal

Laktató vitaminbomba
Céklatócsni spenótos mártogatóssal
Recept nyomtatása
Fogás Főétel
Kulcsszavak cékla, mártogatós, olcsó, tócsni

Hozzávalók

  • 2 darab nagyobb cékla (kb. 500 gramm)
  • 1 darab tojás (nagyobb)
  • 50-80 gramm zabpehely (kisszemű)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2,5 dl növényi olaj
  • Só
  • Bors

A spenótos mártogatóshoz:

  • 2 dl joghurt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 nagy marék spenót
  • 2 ek olívaolaj

Elkészítés

  • A céklát meghámozzuk, és vagy lereszeljük, vagy késes aprítóba tesszük és összedaráljuk. A reszeléstől lágyabb, az aprítóval rusztikusabb lesz az eredmény.
  • A céklát kinyomkodjuk (a levet megisszuk) és tálba tesszük.
  • Hozzáütjük a tojást, rászórjuk a zabpelyhet sózzuk, borsozzuk, rányomjuk a fokhagymát és alaposan összedolgozzuk. Hagyjuk állni 10-15 percet.
  • Közben egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, rádobjuk a finomra vágott fokhagymát és a spenótot, és 2-3 percig pároljuk, míg a spenót összeesik és a fokhagyma illatos lesz. Ha kész, hozzákeverjük a joghurthoz.
  • Az olajat felforrósítjuk, a tócsnikból tenyérnyi lepényeket formázunk, és oldalanként 3-4 perc alatt átsütjük.
  • A mártogatóssal együtt 2 főre elég, ha feltétként kínáljuk főzelékhez, akkor 4 fő is jóllakik belőle.
  • Jó étvágyat!

Emelt családi pótlék 2023: kinek jár és hogyan kell igényelni?

Az emelt összegű családi pótlék 2023-ban azoknak a családoknak jár, amelyek tartósan beteg gyermeket nevelnek. A legtöbben ezt a családtámogatást dupla családi pótlékként, illetve emelt családi pótlékként ismerik. Cikkünkből kiderül, pontosan milyen esetekben kaphatnak a családok 2023-ban dupla családi pótlékot, mekkora az összege és hogyan kell igényelni. Minden, amit az emelt összegű családi pótlékról tudni kell!

Mi a családi pótlék?

A családi pótlék (vagy nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás) egy havi rendszerességű családtámogatási juttatás, ami minden magyar család részére alanyi jogon jár. Az egyetlen feltétel, hogy a saját háztartásunkban neveljük a gyermeket. Az igénylő lehet a vér szerinti szülő, a nevelőszülő, a gyám, vagy akár az is, akihez a gyermeket átmenetileg helyezték.

Mennyi a családi pótlék összege?

Az 1 gyermeket nevelő családok 12 200 forintot, 2 gyermeket nevelő családok gyermekenként 13 300 forintot, összesen 26 600 forintot, 3 vagy több gyermeket nevelő családok gyermekenként 16 ezer forintot, azaz minimum 48 ezer forintot kapnak. Az egyedülálló szülők kicsivel magasabb összegre számíthatnak, itt vannak a pontos számok.

A családi pótlék összege egyébként 2010 óta nem változott, még a mindent sújtó brutális infláció ellenére se.

Kinek jár emelt családi pótlék 2023-ban?

Az emelt összegű családi pótlékot a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermekek gondozását végzők igényelhetik. Emelt összegű családi pótlékot igényelhet:

  • tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család, nevelőszülő, gyermekotthon, javítóintézet, büntetés-végrehajtási intézet vagy szociális intézmény;
  • tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő egyedülálló szülő (egyedülálló szülő esetén ez a pótlék magasabb);
  • saját jogán jogosult személy;
  • köznevelési intézményben tanulmányait folytató beteg, aki a 18. életévét követően is jogosult az iskoláztatási támogatásra.

A betegségek és fogyatékosságok listája itt érhető el.

Mennyi az emelt családi pótlék?

  • tartósan beteg / fogyatékos kiskorú gyermek után: 23 300 forint
  • tartósan beteg / fogyatékos kiskorú gyermek után – egyedülálló szülő esetén: 25 900 forint
  • saját jogán nevelési ellátásra jogosult személynek (tartós beteg/súlyos fogyatékos, iskoláztatási támogatásra való jogosultsága megszűnt): 20 300 forint
  • gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő, továbbá nevelőszülőnél elhelyezett, nem tartósan beteg/fogyatékos, illetve ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek és a gyámhatóság által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy, valamint saját jogán jogosult személy esetében a családi pótlék összege 14 800 forint.

Hogyan kell igényelni az emelt családi pótlékot?

A szakorvos tájékoztatja a szülőket jogosultság esetén az emelt összegű családi pótlék lehetőségéről. A tartósan beteg gyermek (személy) esetében az igénylésekor csatolni kell a kérelemhez a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló jogszabály szerinti igazolás másolatát. Ezt a gyermekklinika, gyermekszakkórház, kórházi gyermekosztály, szakambulancia, szakrendelés vagy szakgondozó intézmény szakorvosa adhatja ki.

Az igazolást az EESZT-n keresztül a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani. Ha nem az EESZT-n keresztül igényeljük, úgy 3 példányban kinyomtatott szakorvosi igazolás szükséges, melyből 1 példány a szakorvosnál marad, a másik példányt pedig az igényelbíráló szervnek szükséges eljuttatni a fővárosi és megyei kormányhivatalhoz.

Mikor várható az ápolási díj utalása 2023-ban? Januártól emelték!

Az ápolási díj azok számára nyújthat pénzügyi segítséget, akik beteg hozzátartozójukat ápolják, ezért teljes munkaidőben nem tudnak dolgozni. Cikkünkből kiderül, mennyi az ápolási díj 2023-ban, kik kaphatnak emelt összeget, hogyan lehet igényelni és mikor várható az utalás. Minden fontos tudnivaló az ápolási díjról – egy helyen!

2023 januárjától emelték a minimálbért, ami miatt több ehhez kötött járadék és juttatás összege is nőtt. Közéjük tartozik az ápolási díj, de mielőtt pontos összeget írnánk, megnézzük, mi ez a juttatás és kinek jár.

Mi az ápolási díj és ki jogosult rá?

Az ápolási díj egy egyészségügyi alapú szociális juttatás. Az a nagykorú hozzátartozó veheti igénybe, aki az otthonában tartós gondozásra szoruló családtagját ápolja. Hivatalosan az ápolási díjra jogosult a nagykorú hozzátartozó, ha állandó és tartós gondozásra szoruló

  • súlyosan fogyatékos, vagy
  • tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzi.

A hozzátartozó a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és nevelőszülő, valamint a testvér, továbbá: az élettárs, az egyenes ágbeli rokon házastársa, a házastárs egyenes ágbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa. A törvény szerint a jegyes nem tekinthető hozzátartozónak, így ápolási díjra nem jogosult.

Fontos! Az ápolási díjat nem lehet GYOD-dal, azaz a gyermekek otthongondozási díjával együtt, ugyanannak a személynek felvenni.

Az ápolt személy állapotának súlyosságától függően a hozzátartozó részesülhet

  • alapösszegű ápolási díjban,
  • emelt összegű ápolási díjban vagy
  • kiemelt összegű ápolási díjban.

Mennyi az ápolási díj 2023-ban?

Az alapösszegű ápolási díj annak a hozzátartozónak jár, akik 18. életévüket már betöltött és tartósan beteg, vagy életkori megkötés nélkül súlyos fogyatékosságban szenvedő, tartós gondozásra szoruló rokonukat ápolják.

  • 2023-ban az ápolási díj alapösszege havonta bruttó 45 665 forint.

Az emelt összegű ápolási díj az alapösszeg 150%-a. Olyan személy otthoni gondozására jár, aki egészségügyi szakértői szakvélemény alapján fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos személynek minősül.

  • Az emelt összegű ápolási díj 2023-ban havonta bruttó 68 500 forint.

A kiemelt összegű ápolási díj az alapösszeg 180%-a. Olyan személy otthoni gondozására jár, aki az „E” minősítési kategóriába tartozik, vagy aki után magasabb összegű családi pótlékot miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítanak.

  • A kiemelt összegű ápolási díj 2023-ban havonta bruttó 82 200 forint.

Mikor utalják?

Az ápolási díj folyósítása utólag történik, azaz a tárgyhónapot követő hónap elején, rendszerint minden hónap 5-éig.

Hogyan kell igényelni?

A kérelmet a kérelmező lakcíme szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalánál, továbbá a kérelmező lakcíme szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál lehet benyújtani.

Szükséges dokumentumok: „Ápolási díj iránti kérelem” és „Ápolási díj szakvélemény”, ezeket innen, a kormányhivatal oldaláról lehet letölteni.

Fontos, a kérelem nem elegendő! Szükség van háziorvosi igazolásra, ami kimondja, hogy az adott személy súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg, szakvélemény szerint állandó és tartós gondozásra szorul.

Mennyit lehet keresni futárként 1 hónap alatt? Akár 600 ezer forintot is hozhat

Mesés összegekről, átlag feletti keresetekről cikkezett a sajtó, de mennyi az annyi? Futárkodással akár havi 1 millió forintot is össze lehet hozni, de ehhez gyakorlatilag éjt nappallá téve melózni kell. Mennyit kereshetünk futárként átlagban? Főállásban vagy mellékállásban éri meg jobban? Utánajártunk.

Futár, de milyen?

Az elmúlt fél-egy évben kerültek a figyelem középpontjába a futárfizetések, azon belül is ételfutárok bérei. 2022 első három negyedévében 334 920 forint volt a nettó átlagkereset Magyarországon, azonban azt tudni kell, hogy az ország különböző részei között hatalmasak a különbségek. (És persze azt is, hogy a KSH adatai nem a legteljesebben tükrözik a valóságot.) Az, hogy egy-egy futár mennyit keres, függ attól, hogy hol vállal munkát (vidéken vagy a fővárosban), főállásban vagy részmunkaidőben dolgozik, milyen járművet hajt. Ezeken kívül még olyan tényezők is számítanak, mint az évszak, az időjárás, na, meg a terepviszonyok.

Mivel futárkodhatunk?

Autóval, motorral, robogóval, bringával, rollerrel. A legnagyobb, futárokat foglalkoztató cégek közül a Foodpandánál az sem akadály, ha nincs saját járművünk, mert több bérbeadással foglalkozó partnerrel is kapcsolatban állak. Ezek a partnerek szervizelik és karbantartják a kerékpárokat, motorokat, autókat, és a járműparkot is folyamatosan frissítik. Tény, a bérlést a futár fizeti, de biciklinél pl. ez napi párszáz forint.

Szintén a Foodpandánál tesztelték korábban a gyalogos futárokat, de úgy tűnik, ez ennyiben is maradt. Más, nem ételszállítással foglalkozó cégeknél viszont gyalogosan is szállíthatunk, itt találtunk a lehetőségre. (Természetesen nem ez az egyetlen hely, csak példaként mutatjuk.)

Mire van még szüksége egy futárnak?

A jarművön kívül okostelefonra, mobilnetre (jól jöhet mellé egy power bank is), adott esetben jogsira és vállalkozásra, merthogy az ételfutárok nem alkalmazottként dolgoznak. A kata tavalyi szétrobbantása miatt sok futár hagyta ott az állását, a szakmában maradóknak pedig váltaniuk kellett: a legtöbben átalányadózásra álltak át, ami extra adózási és könyvelői terhet jelent.

Ha biciklis futárnak csapunk fel, nem árt, ha van némi kerékpáros múltunk. Neki lehet indulni nélküle, de kisebbfajta csoda lesz, ha komoly bakik, esések, balesetek nélkül sikerül beilleszkedni a mókába. Egyrészt nem árt, ha a kezdő képes észszerűen viselkedni a forgalomban, másrészt komoly előny, ha van némi városismerete – magyarázta egy tapasztalt futár. A cikk 2020-as, de nem sokat vesztett aktualitásából, megéri elolvasni, mielőtt nyeregbe kapnánk tapasztalatlanul.

Az átlagnál többet keres egy futár?

Elérkeztünk a lényeghez. Ezt mondták a nagyobb cégek az Indexnek a fizetésekről:

Foodpanda

  • Óraszámtól függően átlagosan nettó 250 és 600 ezer forint között vihet haza egy futár, de a legjobban teljesítők bére ennél is magasabb lehet.
  • Részmunkaidős futárként heti 20-25 órában akár nettó 250 ezer forint is hazavihető.
  • A vállalkozóként, fő vagy melléktevékenységként végzett futárkodás díjazásában nincsen különbség, vagyis ugyanaz a díjtábla vonatkozik mindenkire, óraszámtól függetlenül.

Kifli

  • Átlagosan nettó 500 ezer és 1 millió forintot lehet havonta hazavinni, ami függ a vállalt munkanapok számától és a kiszállítás minőségétől.

Wolt

  • Nem közöltek konkrét számokat, de kiemelték, a futárok annyi címet vállalnak, amennyit teljesíteni szeretnének, és ők határozzák meg, mikor, mely napokon és napszakokban vállalják a kiszállítást. Így a megkeresett bevételük is nagyon változó, attól függ, mennyi címet vállalnak.

Ha a fentebbi adatokat nézzük, akkor igen, jobban keresHETnek a futárok az átlagnál, de ezt sok tényező befolyásolja. Vegyük számításba, hogy az „álomfizuból” lejönnek az adóköltségek, a könyvelői díj, adott esetben a benzin, szervizelés, bérlés.

Egymilliót csak az „elitalakulat” keres

Az Index egy főállású futárt is megkeresett. Erdődi Péter hivatásként tekint foglalkozására, már évek óta hajt biciklis futárként, szabadidejében sportol. Azt elárulta, hogy ő maga mennyit keres átlagban:

„Adózás után átlagosan nettó 2500-2600 forintra jön ki az órabérem. Ennél vannak gyengébb, illetve erősebb napok is”

– mondta. Azaz, heti 40 órában nettó 420 és 440 ezer közötti összeget lehet keresni. Erdődi ugyanakkor kiemeli, hogy ez kizárólag rá vonatkozik, nem érdemes ezt elkönyvelni a futárok átlagfizetéseként. Az egyéni teljesítményen sok múlik.

Erdődi személyesen ismer olyan futárt, aki „embertelen mennyiségű” munkával, de megkeresi havonta az 1 milliót. „Vannak ilyen futárok, de ők az elitalakulat tagjai a szakmán belül” – tette hozzá.

Megéri futárnak állni?

Minél többet futárkodunk, annál többet kereshetünk, viszont ha főállásban dolgozunk, a több bevétel több adóterhet is jelent. A futárok fizetése első sorban a saját teljesítményüktől függ, a 600 ezer-1 millió forintos álomösszegeket ezért sem érdemes átlagnak tekinteni. Mivel saját magunk döntjük el, hogy mikor és mennyi munkát vállalunk, remek másodállás lehet, de főállásban dolgozni igazán annak éri meg, aki tényleg „éli” ezt a szakmát – nekik viszont nagyon.

Megéri beállni katonának? Mennyit lehet keresni?

Közgyógyellátás: kinek jár és mire?

Mi is az a közgyógyellátás?

Ez az állami juttatás hozzájárul a szociálisan rászorult személy azon kiadásaihoz, amelyek egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához szükségesek. A járási hivatal a normatív alapon járó közgyógyellátásra való jogosultságot két évre állapítja meg. Az alanyi jogosultság esetében 4 évre szól a jogosultság.

Kinek jár?

Itt el kell különíteni, hogy alanyi, vagy normatív jogcímen jár-e.

Alanyi jogon kaphat az átmeneti gondozásban részesülő és a nevelésbe vett kiskorú. Az aktív korúak ellátására jogosult egészségkárosodott személy. A pénzellátásban részesülő hadigondozott és a nemzeti gondozott. A rokkantsági járadékos. Az is, aki magasabb összegű családi pótlékban részesül, vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül.

Mindemellett az is jogosult lehet, aki rokkantsági ellátásban részesül és az egészségi állapota nem haladja meg a 30%-os mértéket. Vagy rokkantsági ellátásban részesül és 2011. december 31-én I. vagy II. csoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult. Továbbá, aki öregségi nyugdíjban részesül és  2011. december 31-én I. vagy II. csoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult.

Normatív jogcímen az kaphat, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 105%-át (29.925,- Ft), és a rendszeres gyógyító ellátások havi költsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 10%-át (jelenleg: 2.850,-Ft).

Vagy az is kaphat, aki egyedül élő, és havi jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 155%-át (jelenleg: 44.175,-Ft) és a rendszeres gyógyító ellátások havi költsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 10%-át (jelenleg: 2.850,- Ft)”.

Az alanyi és a normatív mellett lehetőség van még méltányossági közgyógyellátást igényelni. Ezt viszont már nem a járási hivatalok, hanem a települési jegyző intézi és állapítja meg a mértékét is.

Mire használható a közgyógyellátás?

Közgyógyellátási igazolvánnyal térítésmentesen jogosult a társadalombiztosítási támogatásba befogadott gyógyító ellátásokra, azaz: gyógyszerkerete erejéig a tb támogatással rendelhető gyógyszerekre, tápszerekre. Egyes gyógyászati segédeszközökre, ideértve a protetikai és fogszabályozó eszközöket is. A gyógyászati segédeszközök javítására és kölcsönzésére a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár erejéig. Mindemellett az orvosi rehabilitáció céljából igénybe vehető gyógyászati ellátásokra a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár erejéig (pl. gyógyfürdő ellátás).

A közgyógyellátás iránti kitöltendő kérelem a kormányhivatal oldalán elérhető.

Nagyot csökken a babaváró támogatás büntetése

Közzétette az Államadósság Kezelő Központ, mennyi lesz márciustól a babaváró támogatás referenciakamata. A mutató nagy mértékben csökkent. Így, ha a hitel felvételét fontolgató házaspárok később mégsem tudják teljesíteni a kamatmentesség feltételeit, kisebb büntetésre számíthatnak, mint azok, akik még e hónap végéig benyújtják az igénylést. Emiatt érdemes megfontolni a szerződéskötés elcsúsztatását a következő hónapra. A különbség több mint félmillió forint is lehet – írja a Bank360.hu. 

Több mint egy százalékponttal, 10 százalékról 8,85 százalékra csökkent februárban a babaváró hitel ügyleti kamatát meghatározó referenciamutató. Ezt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tette közzé a hónap elején. Ez már a második hónap, amikor csökken a referenciakamat, ami azoknak lehet biztató, akik egyelőre még csak tervezik az igénylést. Kevésbé jó hír viszont azoknak, akik decemberben csak azért vették fel a támogatott kölcsönt, mert bizonytalan volt a folytatás. Nekik az első öt évben bőven 10 százalék feletti értéken ketyeg a kamat, ami a támogatás elvesztése esetén sokkal nagyobb büntetéssel jár. 

A babaváró hitel referenciakamata a januári folyósítások idején járt a csúcson, akkor 10,64 százalékos volt. A mélyponton 2019-ben végén járt, alig 1 százalékon. Ha a vállalt gyerek megszületik öt éven belül és a házaspár is együtt marad, akkor ez mindegy, hiszen a hitel kamatmentes marad, de ha elveszítik a kamattámogatást, akkor nagy a különbség a büntetés összegében attól függően, mikor történt a hitel felvétele. 

Az idén januárban igénylők például a Bank360.hu számításai szerint azzal kalkulálhatnak, hogy ha öt éven belül nem születik gyerekük, akkor 6,6 millió forintnyi kamattámogatást kell majd visszafizetniük egy összegben, és a törlesztőrészletük is megugrik majd. Hogy pontosan mennyi lesz, az az akkori referenciakamatoktól is függ majd, de a jelenlegi 45-46 ezer forint legalább duplájával számolhatnak a párok. Szerencsére a referenciakamatok már januárban csökkentek, februárban pedig kifejezetten nagyot estek, ennek köszönhetően két hónap alatt egymillió forinttal mérséklődött a várható büntetés mértéke.

6 millió forint alá csökkent a büntetés mértéke

Emiatt érdemes lehet néhány hetet várni azoknak az igénylőknek, akik mostanában terveznek szerződést kötni, hiszen a támogatás elvesztése esetén 6,3 millió forint helyett mindössze 5,6 millió forintot kellene egy összegben visszafizetni. 

A támogatástól pedig könnyen eleshet a házaspár, ha valami mégsem a terveiknek megfelelően alakult. A babaváró támogatás célja a gyermekvállalás ösztönzése, ezt kell megígérni a pároknak a kamatmentességért cserébe. Ha a vállalt gyermek a futamidő első öt évében mégsem születik meg, akkor büntetőkamatot kell fizetni, amit az ÁKK által közzétett referenciakamat alapján lehet kiszámolni. Ez két részre bontható:

  • Az öt év letelte után vissza kell fizetni az állam által addig kifizetett kamattámogatást. Ezt az alapján számítja ki a bank, hogy a pár mikor vette fel a kölcsönt, illetve hogy akkor milyen referenciakamat volt érvényben. 
  • A futamidő hátralévő részében is büntetőkamattal terhelve kell törleszteni, ami jelentősen megemeli a korábban fizetett, maximum 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

A gyermekvállalás nem teljesítése esetén fizetendő büntetés jelenleg azoknak a legmagasabb, akik 2023. januárban kötöttek szerződést. A 10,64 százalékos referenciakamat (14,83 százalékos ügyleti kamat) 6,67 millió forintos büntetést von maga után 10 millió forintos hitelösszegnél, ha nem születik gyermek. Az ÁKK által február elején közzétett referenciamutató ennél már jelentősen alacsonyabb, 8,85 százalék, ami kisebb, 5,6 millió forintos büntetést jelent. 

pastedGraphic.png

A támogatás elvesztése után jön a neheze

Az első öt évre vonatkozó kamattámogatást a rendelet szerint egy összegben kell visszafizetni, részletfizetés csak indokolt esetben kérhető. A neheze viszont csak ezután jön, mivel a hátralévő tartozásra vonatkozó kamat még magasabb. Az ötéves forduló napján érvényes referenciakamat 130 százalékának a 4 százalékponttal növelt értéke lesz. Ez 3 százalékponttal magasabb, mint a támogatás idején alkalmazott ügyleti kamat.

A jelenleg érvényes referenciamutatóval számolva az első öt évben fizetett 45-46 ezer forintos törlesztőrészlet akár 118 ezer forintra is emelkedhet. Hiszen a támogatás elvesztése után már az 50 ezer forintos törlesztőrészlet maximum sem lesz érvényes.

Azok a párok is elveszítik a kamattámogatást, akik elválnak. Ha nem születik gyerekük, az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetniük amellett, hogy megugrik a törlesztőrészletük. Ha születik gyerekük, és úgy válnak el, akkor csupán annyi kedvezményt kapnak, hogy nem kell a már megkapott támogatást visszafizetni. Csak a hátralévő futamidőre bukják a kamatkedvezményt, és fizethetik a magasabb – 100 ezer forint körüli vagy még nagyobb – törlesztőrészleteket. 

Üvegvisszaváltás: mennyi egy PET palack vagy egy üveg?

Visszaváltható üveg vásárlásával és visszaváltásával nem csak a környezetünkkel teszünk jót, hanem a pénztárcánkkal is. Attól függ, ki mennyi üveges, műanyag palackos italt fogyaszt, de pár hónap gyűjtés után már egész szép összeget kaphatunk értük. Mutatjuk, mennyit érhet egy-egy palack.

A visszaváltható üvegek egyre nagyobb teret hódítanak az üzletekben. Németországban például vissza lehet váltani a legtöbb műanyag palackot. Kicsit és nagyot és az üvegeket is. Ilyenkor azt a pénzt kapjuk vissza, amit vásárláskor egyszer már kifizettünk. Műanyag palacknál ez általában 25 eurocent.

Nem véletlen, hiszen a visszaváltható üvegekkel te is spórolhatsz. Így ugyanis a visszaváltott üveg, vagyis a csomagolás nem növeli az áru értékét. Ez a leggazdaságosabb vásárlási forma. Nem mellesleg, nemcsak a csomagolás, hanem a hulladékkezelés költségeit is a lakosságnak kell állnia.

Hazánkban az olyan üvegek visszaválthatók, melyeket elláttak „betétdíjas termék” felirattal. A betétdíjnak a számlán is meg kell jelennie. Az üvegvisszaváltást végezheti eladó, de történhet automaták révén is. Az automaták üveg-, és PET-palackok, rekeszek és alumínium dobozok bevételére is alkalmasak lehetnek. A termékek típusuktól függően lehetnek sörös vagy boros üvegek, illetve szörpök, ásványvizek és szénsavas üdítők üvegei. A visszaváltható üvegek lehetnek újratölthetők és újrahasznosíthatók. Az újrahasznosíthatót egyszer lehet visszaváltani. Ebben az esetében viszont jóval kisebb a betétdíj. (Arról, hogy milyen üvegek visszaválthatóak az Xforest részletes listát közölt)

Üvegvisszaváltás, de hol?

A 200 m2-nél nagyobb hipermarketek kötelező biztosítani a visszaváltási lehetőséget. Viszont nem mindegy, milyen üvegeket viszünk oda. Sok esetben csak olyan üvegeket vesznek vissza, amilyeneket ott helyben is értékesítenek. Az is fontos, hogy épségben és kimosva vidd vissza az üvegeket. Ekkor a betétdíj értékét kapod vissza.

Mennyi az annyi?

Ha találsz olyan üzletet, ahol van üvegvisszaváltó automata, betétdíjas az üveg, az adott üzlet forgalmazza is éppen azt, akkor tudod visszaváltani sikeresen az üveget. Ez esetben egy borosüvegért akár 80 forint körüli összeg is ütheti a markát a szorgos visszaváltónak.

A Lidlben csak ott vásárolt betétdíjas üvegeket vesznek vissza. Abból egy üveg boros üveg 1l – 75 Ft. Alumíniumdobozt bárhol vásároltat visszavesznek. Azért darabonként 2 Ft-ot adnak. PET- palack esetében sem számít, hol vásároltuk, visszaváltják. Azt darabonként 1 Ft-ért veszik vissza.

Fokhagyma termesztése házilag

Hogyan fogjunk hozzá? Nem baj, ha nincs kertünk és nem vagyunk hozzáértők, lakásban, teljesen kezdőként is termeszthetünk fokhagymát. Elmondjuk, mire lesz szükség, de előbb nézzük meg, hogyan hat az egészségünkre a fokhagyma fogyasztása.

Egészséges a fokhagyma?

A fokhagymát szerte a világon használják étkezési és gyógyászati célokra. Az egyik legfontosabb fűszernövényünk, a magyaros ételek elengedhetetlen ízesítője. Gazdag szerves kénvegyületekben, ezeknek tulajdonítják a fokhagyma lehetséges egészségre gyakorolt előnyös hatásait, nem mellesleg ezek adják jellegzetes ízét és illatát.

Sokat tudunk és sok mindent nem tudunk az élettani hatásáról: azt, hogy valóban meghosszabbítja-e az életünket, nyilván nem lehet igazolni, de pl. vírusok ellen valóban hatásos lehet. Bélhurut, májgyulladás, herpesz esetében alkalmazható.

Az érrendszernek is jót tesz?

Magyarországon a vezető halálokok között szerepelnek a szív- és érrendszeri betegségek, amelyeknek a legfontosabb rizikófaktora az érelmeszesedés, vagyis a magas vérzsírszint nyomán az erek falán megjelenő lerakódások, plakkok, a rugalmatlanná vált erek. A fokhagyma egyik legjobb tulajdonsága, hogy értisztító, vérzsírszintcsökkentő hatású. Enyhíti továbbá a trombózisveszélyt is, mivel több benne lévő anyag gátolja a vérlemezkék összetapadását – írja a HáziPatika.

Jegyezzük meg azonban, hogy egyetlen fűszernövény sem csodaszer. A helyes táplálkozást, kiegyensúlyozott étrendet nem lehet megspórolni, ha egészségesek szeretnénk maradni. A fokhagyma erekre gyakorolt előnyős hatását vizsgálják, erről itt, itt, és itt lehet részletesen olvasni.

Hogyan termesszünk házilag fokhagymát?

Amire szükségünk lesz:

  • egész fej fokhagyma
  • pohár/tálka/üres, 0,5 literes PET palack
  • éles kés/snitzer
  • cserép

Így kezdjünk bele:

  • Tisztítsuk meg a fokhagymát a külső héjától, de a gerezdeket ne szedjük szét.
  • Késsel (vagy amit használunk, a lényeg, hogy éles legyen) vágjuk le a fokhagymák alját.
  • Olyan poharat válasszunk, aminek a pereme megtartja a fokhagymafejet. Ha műanyag palackot használunk, vágjunk le a tetejéből kb. 4 centit (mindjárt mutatunk videót, azon látszani fog, pontosan hogyan).
  • Töltsük fel a poharat, palackot vízzel, de ügyeljünk rá, hogy csak a fokhagyma alja érjen bele.
  • Várjunk. Néhány napon belül megjelennek a kis gyökerek, kicsivel több, mint két hét alatt pedig ilyen pofás növényeink lehetnek:

A fentebbi természetesen nem az egyetlen hatásos módszer. Mutatunk még kettőt, itt pl. teljesen szétkapják a fejet kicsi gerezdekre:

És így is lehet pakolni:

Ültessük el!

Ha a termesztés első lépést sikerrel vettük, jöhet a gyökeresedett-kihajtott gerezdek földbe ültetése. Válasszunk tápanyagban gazdag talajt, és helyezzük őket napos helyre. Locsoljuk rendszeresen, de figyeljünk arra, hogy ne öntözzük túl.

Mikor lesz szüret?

Benti termesztésnél 8-10 hónapra van szükség, de ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, nézzük a leveleket. Ha barnulnak, ideje a fokhagymákat kiszedni a talajból. Hagyjuk száradni egy hétig, utána már fogyasztható, főzhető.

Segítség időseknek: gyógykezeléstől a jubileumi juttatásig

Korábbi cikkünkben olyan kedvezményekről írtunk, amelyeket kifejezetten a nyugdíjasok, idősek vehetnek igénybe. A lista nem volt teljes, mutatjuk, milyen egyéb lehetőségekkel élhetnek a szépkorúak.

Nyugdíjasok kedvezménye: utazás, szórakozás, vásárlás

Itt már részleteztük, pontosan mit és hogyan vehetnek igénybe az idősek, most csak felsoroljuk:

  • kedvezményes, illetve díjmentes utazás
  • üdülési lehetőség, akár 15%-os engedménnyel
  • nyugdíjas jegyek múzeumokban, színházakban, mozikban
  • 5%-os nyugdíjas kedvezmény a Tesco üzleteiben kedden
  • nyugdíjas nap az Auchan boltjaiban (több bizalompont jár a vásárlások után)

Gyógyászati ellátások támogatással

A gyógyászati ellátás egy gyűjtőfogalom, a különböző természetes gyógytényezők felhasználásával nyújtott ellátásokat jelenti, amelyeket tb támogatással lehet igénybe venni. Egyszerűbb, ha nevén nevezzük ezeket, lássuk tehát a tb támogatott fürdőgyógyászati ellátásokat:

  • gyógyvizes gyógymedence (ideértve a hévízi tófürdőt is)
  • gyógyvizes kádfürdő
  • iszappakolás
  • súlyfürdő
  • szénsavas fürdő
  • orvosi gyógymasszázs
  • víz alatti vízsugármasszázs
  • víz alatti csoportos gyógytorna
  • komplex fürdőgyógyászati ellátás

Milyen feltételekkel jár a támogatás?

A gyógyászati ellátásokat a biztosítottak és az egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek az egészségbiztosítás keretében, a járóbeteg-szakellátás során, az ellátás árához nyújtott támogatással vehetik igénybe. További részletek itt.

Szép kor: jubileumi juttatás nyugdíjasoknak

A 90., a 95., a 100., a 105., a 110. és a 115. életévüket betöltött, Magyarországon bejelentettlakóhellyel rendelkező, magyar állampolgárságú szépkorúaknak köszöntés jár. Ez nemcsak egy képeslapot jelent, hanem pénzt is: az érintettek a jubileumi köszöntéssel okiratot és jubileumi juttatást kapnak , amely teljesen független a szépkorú személy egyéb ellátásaitól. Vagyis nem számít, mennyi a nyugdíj, ebben mindenki részesül, aki elfogadja.

A jubileumi juttatás összege:

  • a 90. életév betöltésekor 90.000 forint
  • a 95. életév betöltésekor 95.000 forint
  • a 100. életév betöltésekor 100.000 forint
  • a 105. életév betöltésekor 105.000 forint
  • a 110. életév betöltésekor 110.000 forint
  • a 115. életév betöltésekor 115.000 forint

A támogatást nem kell kérelmezni, az eljárás hivatalból indul. Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) a szépkor betöltését megelőzően legalább 60 nappal – a lakóhelyén és a tartózkodási helyén – írásban keresi meg a jogosultsági feltételeknek megfelelő szépkorú személyt. A szépkorú eldöntheti, hogy a jubileumi juttatást és/vagy a személyes köszöntést elfogadja-e. Ha igen, ki kell töltenie a mellékelt űrlapot, majd visszaküldeni a BFKH-nak. Bővebben ott.

A jubileumi juttatást a nyugdíjfolyósító szerv a BFKH adatszolgáltatását követő 15 napon belül, de legkorábban a szépkor betöltését megelőzően 5 nappal, külön törzsszámon folyósítja.

+1: Idősek díjtalan könyvtári tagsága

A múzeumok, színházak mellett a könyvtárak is jelentős kedvezményekkel várják az időseket:

  • A 70 éven felüli személyek mentesülnek a könyvtári beiratkozási díj megfizetése alól.
  • A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban 50%-os kedvezményben részesülnek a nyugdíjasok. (És szintén nem fizetnek a beiratkozásért a 70 éven felüliek.)