Húszezer forintot költöttem a lakásra, nagyon megérte

Érezted már úgy, hogy beléptél valahová és erősen hatott rád a környezet? Kisimultál, megnyugodtál? Nem tudtad megfogalmazni miért, csak azt érezted jó ott lenni.

Nagy szerepük van ebben a kiegészítőknek. Nem kell feltétlenül új bútorokat venni vagy átrendezni a lakást. Kevés pénzből, némi kreativitással is lehet nagyon jó hangulatot teremteni. Saját életminőséged javítod, ha semmi felesleges holmit nem tartasz a lakásodban. Én azzal kezdtem. Hogy megszabadultam a kacatoktól, lomoktól.

A kevesebb néha több. Fantasztikus légkört lehet elérni egy-két váza, gyertya, fotó megfelelő elhelyezésével. A vázáim üvegből vannak, ezeket most lecseréltem színesekre. Egész más hangulatot tudtam elérni.

Nagyjából 5000 forintért vásároltam 3 darabot. Nagyon várom már a nyarat. Úgy döntöttem tengerparti hangulatot varázsolok a nappalimban. Tudvalévő, hogy a textilek meghatározó elemei egy helyiség hangulatának. Vásároltam 4500 forintért három féle kék anyagot. Szerencsére nem kellett varrónőhöz vinni, tudok varrni. A kanapémon – ami világosszürke színű – lecseréltem a díszpárnákat. A szobában lévő függönyt pedig egy szélesebb kék szalaggal kötöttem meg. Ez 1500 forintba került. Az előszobai szőnyeget tavaszi hangulatúra cseréltem, 6000 forintot költöttem rá. Érdemes a különböző szőnyeg webáruházakban és használt termékek között is keresni. A garázsban kallódott két régi barna éjjeliszekrény. Kidobni sajnáltam, úgy döntöttem újrahasznosítom. A vizes bázisú festékekkel szinte bármit le lehet festeni, nagyjából előkészítés nélkül. Az én szekrénykéim olíva zöld ruhát kaptak. Ehhez a festék 4500 forintba került. Bolhapiacon ráakadtam két kerámia fogantyúra, azokat szereltem fel a régi helyett. Ez mindössze 500 forint volt.

Végignéztem a lakáson és mondhatom húszezer forintból egy kellemes, vidám otthont varázsoltam. Vágjatok bele bátran ti is. Megéri!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

„Annyit eszek belőle, amennyit akarok!” – Elárulta a piaci árus a titkot, miért nem fog fájni a gyomrod a savanyú káposztától

Sokaknak fáj a hasa a bolti verziótól, de a kézzel készített házi savanyú káposzta hatása egészen más! Mutatjuk az elfeledett piaci titkot és a klímaválság hatásait.

Mától örökre vége a Temu kánaánnak – mutatjuk, mi drágul, de van jó hírünk is

Az elmúlt években a Temu gyakorlatilag határozott léptekkel menetelt be az európai vásárlók mindennapjaiba.

Így a legolcsóbb a Ferihegyen parkolni, ha otthagyod a kocsit: meglepően jó áron kihozhatod

Megvan a repülőjegy, bepakolva a bőrönd, már csak egyetlen kérdés maradt: hogyan jussunk ki olcsón Ferihegyre?

Ingyenes horgászjegy nyugdíjasoknak: mire jogosít pontosan és miért kell fizetni 70 felett is?

Magyarországon engedély nélkül SEHOL sem szabad pecázni! Ez azokra is vonatkozik, akiknek ingyenes engedély jár, kiváltani nekik is kötelező.

A 6 leghosszabban virágzó egynyári virág: olcsók és nem ismerik a pihenőt

A nyári kert egyik legnagyobb öröme, amikor a virágok szinte megállás nélkül hozzák az újabb és újabb szirmokat.

Kapaszkodjon, ennyibe kerül, ha csekken ad fel pénzt: megszereztük a postai díjszabásokat

Minél sürgősebb, hogy megérkezzen a pénz, annál drágább.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat