Nyitólap Blog Oldal 287

Metszés a fagyok előtt: meghálálják tavasszal a növények, ha ezt a munkát nem spórolod meg

Nem mindegy, milyen fáról van szó, milyen korú, és milyen az időjárás. Összeszedtünk minden fontos tudnivalót, hogy a metszés eredménye ne horror, hanem zsenge virágözön legyen.

Ahogy beköszönt a fagyosabb időszak, a kertben ugyan nyugalmi állapotba kerülnek a növények, mégsem áll meg az élet teljesen. A metszés ebben az időszakban (különösen novemberben) azért fontos, mert a növények már csökkentett ütemben működnek, így a sebet gyorsabban begyógyíthatják, és tavasszal frissebb, egészségesebb állapotban kezdhetik a növekedést. Másrészről ha kihagyod, akkor tavasszal zsúfoltabban és stresszesebben indulhat a metszés, ami növeli a betegség- és kártevőveszélyt egyaránt – illetve a növények regenerálódása is jelentősen lassabb lehet, hiszen le vannak terhelve tavaszi teendőikkel.

Mikor végezd el?

A novemberi metszés akkor ideális, amikor a növények már elkezdtek nyugalomba vonulni, de még nem fagyott be mélyen a talaj. A hozzáértők szerint ez jellemzően október végétől november közepéig tarthat, bár idén a fagyok később érkeznek. Fontos, hogy ellenőrizd a helyi időjárást – ha már tartósan fagypont alatt van a hőmérséklet, érdemes csak a legszükségesebb metszéseket elvégezni, illetve azt is figyelembe venni, hogy a kitett, még fiatalkorú növényeknél a nagy metszések fagy- és száradási kockázatot hordoznak.

Fogalmad sincs, mi az a mészelés? Fordulj kollégánkhoz az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon, két napon belül válaszolunk.

Mit metszzünk most?

A novemberi metszés során főként az alábbi növénycsoportokra érdemes fókuszálni:

  • Gyümölcsfák
    Haladjunk a korral. Érdemes tudni, hogy már nem alkalmazható minden fánál a régi, egyforma metszési mód. Az új módszer lényege, hogy a korona természetes formáját kell megtartani, nem pedig mindenáron szabályos gömböt vagy kúpot kialakítani szegény fán. A cél az, hogy a fa szerkezete légies maradjon, és a napfény minél mélyebbre jusson a lombkoronába. A nagy, hirtelen visszavágások helyett több, kisebb, fokozatos beavatkozás javasolt.
  • Díszfák és cserjék
    Az olyan növényeknél, amelyek most nyugalomba vonulnak, le lehet vágni a száraz, beteg vagy kereszteződő ágakat, ezzel megelőzve a betegségek továbbterjedését.
  • Lombhullatók
    A nagyobb metszést most végezve tavasszal kevesebb stressz éri őket, és könnyebben tudnak új hajtásokat indítani útjukra.

Itt most megállnék egy fontos megjegyzésre: nem minden növényt szerencsés ősszel metszeni. Olyan fajokat, amelyek érzékenyek a hidegre (pl. barackfélék), csak tavasszal szabad. Mindig nézzünk utána az adott metszésre váró fának, hogy szabad-e egyáltalán.

Hogyan csináljuk?

A metszés megkezdése előtt mindig vizsgáld meg alaposan a növényt. Nézd meg, vannak-e rajta korábban metszett, beteg vagy fagykárt szenvedett ágak, amelyeket el kell távolítani. Mielőtt hozzálátnál, tisztítsd meg a metszőollót, mert a kórokozók könnyen terjedhetnek a szerszámokon keresztül ágról ágra. Ezután vágd vissza a száraz, törött, keresztbe ágazó, illetve belülre növő hajtásokat, hogy javuljon a fény és levegő bejutása a korona belsejébe. Ügyelj a metszés arányára: a fiatal növényeken kisebb, az idősebb fákon határozottabb, de semmi esetben sem radikális visszavágás javasolt. A munka végeztével gondoskodj a növény téli védelméről is, különösen a fiatal példányoknál fontos a tápanyagpótlás, a talajtakarás, valamint a fény- és esetleg hóvédelem biztosítása.

Mészlés, avagy a metszés testvére

Jöjjön a mészlés. Az őszi metszést érdemes ezzel folytatni, fatörzsmeszeléssel kiegészíteni. Ez a lépés nem pusztán esztétikai: a mészréteg védi a fatörzset a téli napsütés okozta hőingadozástól, s megelőzi a kéregrepedéseket, amelyek mentén a fagy vagy a kórokozók bejuthatnak. A meszelés ráadásul visszaveri a napfényt, így a fa kérge nappal kevésbé melegszik fel, éjjel pedig nem hűl le annyira drasztikusan, így csökkentve a kéregleválás esélyét is. 

Összefoglalva a kerülendő hibák

Ne vágj vissza túl sokat egyszerre, mert ezzel a növény fagyérzékenyebbé válhat, és ne metssz olyan fajtát sem, amely még nem vonult teljesen nyugalmi állapotba. A régi, drasztikus metszési módokat pedig felejtsd el. A munka után mindig gondoskodj a megfelelő védelemről is: takard be a növényt, kezeld le a vágási felületeket sebkezelővel, és ha fákról van szó, ne feledkezz meg a fatörzsmeszelés alkalmazásáról sem. A most elvégzett munka tavasszal többszörösen visszaadja magát.

Meddig jár a családi adókedvezmény? Ebben a két esetben hosszabbítás is kérhető

Meddig jár a családi adókedvezmény? Mekkora összegű és kinek jár? Milyen feltételekkel érvényesíthető a kedvezmény? Visszamenőleg is meg lehet kapni? Milyen korlátai vannak? Ebben a cikkben ezeket a kérdéseket tisztázzuk röviden!

A családi adókedvezmény jelentős segítséget nyújthat a gyermekes családok számára hozzájárulva anyagi terheik csökkentéséhez. Ennek a kedvezménynek köszönhetően a szülőknek vagy gondviselőknek kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetniük, így több pénz marad a kasszában.

Mik a feltételek?

A kedvezmény csak a kritériumoknak megfelelő eltartottak (gyermekek, magzat) után jár, a jogosultsági időszaknak megfelelően. Ez tehát azt jelenti, hogy adókedvezmény az után a gyermek vagy magzat után vehető igénybe, aki megfelel a törvényben meghatározott feltételeknek, illetve korra és tanulói jogviszonyra vonatkozó előírásoknak.

A juttatás már a magzat 91. napjától igényelhető a gyermek 16 éves koráig, viszont, ha nappali tagozatos, köznevelési vagy szakképző intézményben tanul, akkor addig a tanév végéig jár, amelyben a 20. életévét betölti.

A sajátos nevelési igényű gyermek esetén akár a 23. életévig is igénybe vehető. Ez az a két eset, amikor a járandóság igazolásokkal akár meg is hosszabbítható.

A kedvezmény mértéke (2025. július 1-től):

  • 1 gyermek után: havi 15 000 Ft
  • 2 gyermek után: gyermekenként 30 000 Ft
  • 3 vagy több gyermek után: gyermekenként 49 500 Ft

Jövőre várhatóan ezek az összegek tovább emelkednek majd.

A családi adókedvezménynek több korlátja is van, amelyekről az igénylés előtt érdemes tájékozódni:

  • Csak az a jogosult magánszemély tudja érvényesíteni, aki rendelkezik adóköteles jövedelemmel; ha nincs ilyen illetmény, a kedvezmény nem érvényesíthető
  • Ha a szülők megosztva kívánják érvényesíteni, akkor együttesen legfeljebb a törvényben meghatározott maximális összeget használhatják fel, nem pedig annak kétszeresét. A megosztás tényéről írásos nyilatkozatot is kell tenni
  • Összege nem haladhatja meg a jogosult által fizetett adóalapot, így korlátozott a visszaigénylés mértéke
  • Továbbá nem jogosultak adókedvezményre bizonyos családtagok, például a családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek, vagy rokkantsági járadékban részesülő egyén sem

Ezek a korlátok biztosítják, hogy az adókedvezmény valóban a gyermekeket nevelő, adóköteles jövedelemmel rendelkező családokat támogassa, és hogy a jogosultsági feltételeknek megfelelő személyek vegyék igénybe.

Jó tudni, hogy ez a bevétel visszamenőlegesen érvényesíthető, ha év közben nem vettük igénybe. Az éves adóbevallásunkban utólag mód van a visszaigénylésre, amennyiben a szükséges dokumentumokat bemutatjuk a NAV-nál. Ebben az esetben visszatérítést kaphatunk az év közben befizetett adóból.

Milyen dokumentumok szükségesek az igényléshez?

Az igényléséhez több dokumentum szükséges, amelyek igazolják a jogosultságot és a gyermekek státuszát:

  • Magzat esetében orvosi terhesgondozási igazolás elengedhetetlen, amely igazolja a magzat 91. napjától az igény jogosultságát. A már megszületett gyermekeknél a gyermek születési anyakönyvi kivonata és lakcímkártyája szükséges az igényléshez
  • Ha nappali tagozaton tanulóról van szó, feltétel az oktatási intézmény által kiállított igazolás bemutatása a nappali tagozatos jogviszonyról
  • Amennyiben az adókedvezményt elvált szülő érvényesíti, be kell mutatni a jogerős bírósági határozatot a gyermek elhelyezéséről vagy szülői felügyeletéről 
  • Továbbá, ha a gyermek sajátos nevelési igényű, akkor ezt orvosi szakértői véleménnyel kell bizonyítani
  • Végül, ha gyámság alatt álló gyermek esetén kívánunk élni a kedvezménnyel a gyámhatóság kirendelő határozata szükséges

Ezek a dokumentumok elengedhetetlenek a családi adókedvezmény NAV-nál történő érvényesítéséhez vagy az adóbevalláskor történő visszaigényléshez. Érdemes figyelembe venni az ügyintézési határidőt, amely az igénylés elbírálására általában 60 nap a kérelem benyújtását követően. Az igénylésénél a határidők és kötelezettségek számításánál nem veszik figyelembe azokat a napokat, amikor a kérelmező önhibáján kívül nem tudott eleget tenni kötelezettségének (például vis maior helyzet esetén). 

Összefoglalva, a családi adókedvezmény jelentős támogatás a családoknak, amely a magzati kortól a gyermek 16 éves korig jár alapesetben, illetve nappali tagozatos tanulmányok, illetve sajátos nevelési igényű gyermek esetén akár 20-23 éves korig. Összege a gyermekek számától függően havi szinten 15 ezer és 49 500 forint között változik személyenként, és az igénylő adóbevalláskor adóvisszatérítés formájában az összevont adóalapját csökkentheti.

anyuka gyermekét tolja babakocsiban ősszel

Duplázd meg a szabadságaidat jövőre! Többet pihenhetsz, ha így veszed ki a napokat

naptár

Jövőre több munkaszüneti nap és pihenőnap is adódik, amelyek lehetőséget nyújthatnak a dolgozóknak a hosszabb hétvégék, de akár egybe függő, jelentősebb szünetek megvalósítására is. Az év csütörtökkel kezdődik, így ez a hétvége máris lendületet adhat az előttünk álló időszakhoz. Kezdd az évet egy pihentető utazással, mindezt nulla szabadnap felhasználásával, és máris jobban indul! Ráadásul ebben az időszakban még a repülőjegy árai is kedvezőbbek. Ezek az évközi hasznos időszakok remek lehetőséget adnak a feltöltődésre, utazásra vagy otthoni lazításra. Lássuk, melyek lesznek munkaszüneti napok 2026-ban!

Az előttünk álló évben a munkaszüneti napok és hosszú hétvégék az alábbiak szerint alakulnak: 

  • Január 1. (csütörtök) – Újév első napja, január 2. (péntek) pihenőnap, amelyet január 10-én, szombaton kell majd ledolgozni, így akár négy napos hosszú hétvégével is indulhat az év
  • Március 15. (vasárnap) – Nemzeti Ünnep, az 1848-as forradalom ünnepe
  • Április 3. (péntek) – Nagypéntek, utána április 6. (hétfő) – Húsvéthétfő, így húsvétkor négy napos hosszú hétvégénk lesz
  • Május 1. (péntek) – A munka ünnepe, május 25. (hétfő) – Pünkösdhétfő munkaszüneti nap, így ismét hosszú hétvégével számolhatunk
  • Augusztus 20. (csütörtök) – Államalapítás ünnepe, augusztus 21. (péntek) pihenőnap, ugyanakkor augusztus 8-án (szombaton) ledolgozós nap lesz, így itt is hosszú, négy napos pihenő várható
  • Október 23. (péntek) – A 1956-os forradalom ünnepe, háromnapos hosszú hétvége vár ránk
  • December 24. (csütörtök) – pihenőnap, december 25-26. munkaszüneti napok, így karácsonykor akár öt napos pihenőt is megengedhetünk magunknak
naptár

Munkaszüneti napok 2026-ban, amelyek le kell dolgozni

Az év során három szombati munkanap lesz január 10., augusztus 8. és december 12., amelyeket adott esetben a pihenőnapok ellentételezéseként kell ledolgoznunk. Hazánkban az éves szabadság mértéke 20-25 munkanap körül van, de ez több tényezőtől is függ, például az életkortól vagy a munkaviszony hosszától. Ennek nagy részét a munkáltató osztja be, így természetesen az átlagos 22 napból nem lehet 56 napot szabadságon tölteni, ugyanakkor okos ütemezéssel növelhető a tényleges pihenőidő. Az ünnepek köré illesztett szabadnapok miatt előrelátó tervezéssel hosszabb összefüggő szünetek alakíthatók ki

Hogyan lehet a szabadságokból kihozni a legtöbbet?

Egy augusztusi hétvégét vagy a januári, március végi, illetve a májusi ünnepi időszakot érdemes lehet ezzel a legális taktikával meghosszabbítani. Húsvét jövőre éppen április elejére esik, így nem igazán köthető össze a május 1-jei hosszú hétvégével, viszont március 28. és április 6. között akár 10 napot is pihenhetsz, mindössze 4 szabadnap felhasználásával.

Elfogyott a szabadságom

Szintén érdemes kihasználni az április 25.–május 3. közötti időszakot, amikor 9 napos feltöltődést engedhetsz meg magunknak mindössze 4 szabadnappal. Pünkösdkor is hasonló a helyzet. A május 23–31. közötti időszak 9 nap pihenést tartogat, és csupán 4 napod bánja. Ne hagyd ki az augusztus 20-ai hosszú hétvégét sem! Augusztus 15–23. között 9 napra utazhatsz el, és ehhez csupán 3 napot kell feláldoznod. Ráadásul ősszel is tervezhetsz egy kis kikapcsolódást. Október 17–25. között 9 napra elvonulhatsz, szintén mindössze 4 szabadnap igénybevételével. És ott van még a karácsony: december 19–27. között 9 napra eltűnhetsz a hétköznapokból, mindössze 3 szabadnapból. 

Van kérdésed a szabadnapokkal kapcsolatban? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak!

Háromnál több hosszú hétvége? Ezeket érdemes lehet megfontolni

Ha háromnál több hosszú hétvégét illesztenénk be a zsúfoltabb időszakok közé, érdemes a következőkkel előre kalkulálni:

  • A fő szabadságokat úgy érdemes beosztani, hogy az egyik legalább 14 összefüggő naptári napot elérjen, ez segíti a valódi pihenést és regenerációt.
  • Igyekezz úgy megtervezni ezeket a szüneteket, hogy a ledolgozós szombatokat, a munkahelyi terhelést és a munkáltatói jóváhagyás szükségességét is figyelembe veszed.
  • Érdemes lehet olyan időszakokat is betervezni, amikor a munkahelyen extra terhelés lehet a szabadság előtti vagy utáni napokban.
  • Ha több hosszú hétvégét szeretnél, és nem ragaszkodsz egy vagy több terjedelmesebb, egybefüggő időszakhoz, érdemes a szabadságokat felosztani kisebb adagokra, például két napra egy-egy ünnephez közel, nem pedig mindet egyszerre kivenni. Így több alkalommal tudsz kisebb, de tartalmasabb pihenőidőt biztosítani magadnak.
  • Ha lehetőséged van rá, a szabadság egy részét tartsd meg „rosszabb időkre”, így rugalmasabban reagálhatsz az esetleges váratlan helyzetekre, betegségre.

Összefoglalva tehát, érdemes a kötelezően kiadandó szabadnapokat úgy variálni, hogy a lehető legtöbb pihenőidőt biztosítson számodra, de nem akárhogyan!

Fontos, ha előre tervezünk, és úgy állítjuk össze a szabadságtervünket, hogy vagy kevesebb egybefüggő, de terjedelmesebb idősáv alakuljon ki, vagy több kisebb szünetet valósítsunk meg úgy, hogy kihasználjuk a munkaszüneti és pihenőnapokat, miközben figyelembe vesszük a munkahelyünk sajátosságait és egyeztetünk a munkáltatóval. Ez az előrelátó tervezés segít, hogy a kötelező szabadnapokból a lehető legtöbbet hozhassuk ki, és valóban fel tudjunk töltődni a hétköznapokban.

Milyen vitamint szedjek télen, hogy használjon is valamit? Szakértő válaszol

Mikortól kezdődik a téli szünet 2023-ban? Tényleg hosszabb lesz?

A hidegben a szervezetünk fokozott támogatást igényel, de a megfelelő étrendkiegészítő kiválasztásában könnyű hibázni. Milyen vitamint szedjek télen? – gyakran felmerülő kérdés, amelyre válaszolni nem is olyan egyszerű. Nem csak az számít, milyen vitaminokat választunk, hanem az is, hogyan tudja ezeket a szervezetünk megfelelően hasznosítani.

A BioTechUSA szakértői közleményükben a tudatos vitaminfogyasztás fontosságára hívták fel a figyelmet, illetve adtak pár megszívlelendő tanácsot, amelyek segítenek elkerülni a leggyakoribb hibákat.

Ahogy az ősz lassan télbe fordul, a szervezetünket is nagyobb kihívások érik: a zárt terekben könnyebben terjednek a vírusok, a csípős levegőn gyorsabban megfázhatunk, a napfény hiánya pedig gyengítheti az immunrendszerünket. Nem véletlen, hogy ilyenkor sokan különféle immunerősítőkhöz, vitaminokhoz nyúlnak – azt azonban fontos tudni, hogy nem mindegy, hogy milyen körülmények között jutnak be ezek a tápanyagok a szervezetünkbe.

Milyen vitamint szedjek télen? Hiába szeded, ha nem hasznosul

Bár elsőre az ellenkezőjét gondolhatnánk, a vitaminok és ásványi anyagok nem egyformán hasznosulnak a szervezetben. A tápanyagok felszívódását és hasznosulását számos tényező befolyásolja – nemcsak az, hogy mit fogyasztunk, hanem az is, milyen állapotban van a szervezetünk. A folyamatot például befolyásolhatja, hogy mikor és mivel vesszük be egy készítményt, mennyire vagyunk hidratáltak, milyen az emésztésünk, fizikai aktivitásunk, sőt akár a stressz-szintünk is hatással lehet rá.

Általános ajánlás, hogy a zsírban oldódó vitamincsoportot is tartalmazó multivitaminokat étkezéskor szedjük, hiszen a zsírok jelenléte fontos a felszívódásukhoz. Éppen ezért a kiegyensúlyozott étrend nem pusztán a tápanyagok mennyiségéről és minőségéről szól, hanem arról is, hogy megteremtsük a szervezet számára azokat a feltételeket, amelyek mellett valóban hasznosítani tudja mindazt, amit beviszünk. Ezzel összhangban az utóbbi években egyre többen választják a szerves kötésű formákat, például a magnézium-biszglicinátot.

Íme, a legjobb választások

Ha nem szeretnénk kompromisszumot kötni, érdemes olyan készítményeket választanunk, amelyek jól hasznosuló formában tartalmazzák a szervezet számára fontos vitaminokat és ásványi anyagokat. A hidegebb hónapokban, amikor a testünknek több energiára és támogatásra van szüksége, a kiegyensúlyozott étkezés mellett ideális B6-vitamint tartalmazó készítményekkel óvhatjuk egészségünket.

A B6-vitamin hozzájárul a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez, valamint az immunrendszer normál működéséhez. A magnézium szintén remek választás: támogatja az idegrendszer és az izmok normál működését, hozzájárul a csontozat és a fogazat egészségéhez, és szintén segít csökkenteni a fáradtságot.

Tünetellenőrző applikáció segíti a szülőket a gyerekbetegségek felismerésében

Azonban nem csupán az őszi és téli fáradtság, levertség ellen kell felkészülnünk. A kevés napfény és a változékony időjárás miatt könnyen D-vitamin-hiányunk lehet, ami gyengítheti a csontozatunkat és az immunrendszerünket, valamint kimerültnek érezhetjük magunkat. Emellett a B-vitaminok, a cink és a vas hiánya is gyakori télen, ami szintén csökkentheti az energiaszintet és a szervezet ellenálló képességét. Ezért a magnézium mellett érdemes multivitamint is szedni.

Ahogy az ősz előrehalad, a közelgő ünnepek miatt egyre több feladat vár ránk, a testünk és az elménk pedig igyekszik ezzel lépést tartani. Ilyenkor érdemes a táplálkozást kalciummal és cinkkel is kiegészíteni.

Végül, de nem utolsó sorban a C-vitamin kiemelten fontos az immunrendszer normál működéséhez, ezért a hideg hónapokban, amikor a megfázások és a fertőzések kockázata megnő, különösen érdemes figyelmet fordítani a megfelelő bevitelére.

C-vitaminban gazdag zöldségek és gyümölcsök, illusztráció, infografika

Ezzel meg is lennénk?

Bár a vitaminok és étrend-kiegészítők körül sok tévhit kering, a lényeg egyszerű: amikor beköszönt a hűvösebb idő, és a testünk fokozott terhelésnek van kitéve, a megfelelő minőségű termékek tudatos választása és kombinálása valódi támogatást nyújthat. Így nemcsak az immunrendszerünket erősíthetjük, hanem az izmaink, a csontjaink és az idegrendszerünk normál működését is segíthetjük, miközben megadjuk szervezetünknek a szükséges támogatást, hogy átvészelje a kihívásokat – és mindezt úgy, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Maradt még kérdése a tudatos vitaminfogyasztásról? Tegye fel ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Milyen készítményeket ajánlottak a szakértők?

  • BioTechUSA Magnesium Bisglycinate – magnézium-biszglicinát kapszula, hozzáadott B6-vitaminnal.
  • Multivitamin For Women from organic sources – nőknek szánt multivitamin.
  • Multivitamin For Men from organic sources – férfiaknak szánt multivitamin.
  • Calcium Zinc Magnesium from organic sources – kalcium-, cink- és magnéziumtartalmú tabletta.
  • Liposomal Vitamin C – 500 mg C-vitamint tartalmazó kapszula.

Nem tölt a telefonom, de miért? Így teszteld, hogy a töltő, a kábel vagy az aljzat a valódi hibaforrás

női kézben okostelefon töltőre csatlakoztatva
Woman hands Charging mobile phone battery with low battery. plugging a charger in a smart phone  with energy bank powerbank power charger Modern lifestyle energy technology concept

Szerencsére nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, mert ennek a problémának egyszerűen és gyorsan ki tudjuk deríteni a forrását. Miért nem tölt a telefon? – csak nyugalom, mutatjuk az esetleges hibaforrásokat és megoldási lehetőségeket.

Legtöbbször nem a készülékkel van a probléma. Amikor ezzel a jelenséggel találkozunk, akkor próbáljuk ki az alábbi lépéseket, így könnyedén kideríthetjük, mi lehet a probléma:

Csatlakoztassuk újra a telefont a töltőkábelhez

Gyakran előfordul, hogy csak a töltőkábel pillanatnyi pozíciója miatt jelentkezik kontakthiba és emiatt nem tölt a telefon. Lehet, hogy nem első próbálkozásra fog megoldódni. Szóba jöhet még a makacs zsebpiszok problémája. Mivel nagyrészt a zsebünkben hordjuk a készülékeket, elkerülhetetlen, hogy piszok kerüljön a töltőnyílásba. A megoldáshoz nem kell speciális tudás: tisztítsuk ki! Egy vékony, de nem hegyes tárggyal óvatosan piszkáljuk ki a bennragadt szennyeződést.

különböző mobiltelefon akkumulátorok egymásra stócolva egy fa asztallapon

Próbájuk ki másik töltővel

A telefontöltők könnyen sérülnek. Ez lehet az olcsó kivitelezés miatt is, de legtöbben nem nagyon szoktunk figyelni a kábelek és a töltőfejek biztonságára. Megpróbálhatjuk másik konnektorba bedugni a töltőt, hátha ott rejlik a hiba. Még mindig semmi? Ugorjunk tovább.

Szoftveres hiba jelenléte

Előfordul, hogy nem fizikai problémával van dolgunk. Ilyenkor próbáljuk meg újraindítani a készüléket, vagy állítsuk alaphelyzetbe az operációs rendszerünket. Ez általában meg szokta oldani a szoftveres problémát – ha nem, akkor sajnos csak a szakember tud segíteni.

Az akkumulátor élettartama

Mint minden akkunak, a telefon akkumulátorának is van egy meghatározott élettartama, ameddig rendeltetésszerűen működik. Ez az időtartam általában 1,5-2 év, ezután kezd csökkenni az akkumulátor kapacitása. Ezt egyébként könnyen le tudjuk követni a készülék beállításaiban, az akkumulátor állapota menüpont alatt.

Más kütyü használatával akadtak problémáid? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

Mikor vigyem szervizbe a telefonom?

Abban az esetben érdemes szervizbe vinni a telefont, amikor minden általános hibát leteszteltünk és még így sem működik a töltés. Ilyenkor általában az akkumulátor adja meg magát. Ennek egyébként fizikai jele is van, ilyenkor szokott felpúposodni. Ha ezt látjuk, rögtön vigyük szervizbe vinni a készüléket, mert a deformálódás a többi alkatrésznek is árt, ami miatt nagyobb kárunk is keletkezhet.

Meddig kell főzni a birsalmasajtot? Vajpuha lesz és hónapokig eláll ezzel az egyszerű módszerrel

Hogyan érhetjük el, hogy a birsalmasajt hónapokig elálljon? Most eláruljuk, meddig kell főzni a birsalmasajtot mire érdemes odafigyelni a készítés és a szárítás során.

Lett egy telkünk: Dunakanyar, napsütés és szerelem – tele illatos, sárguló birsalmával. Mivel megtudtuk, hogy nyersen a birsalma elég kemény és fanyar, úgy döntöttünk, birsalmasajtot készítünk, hogy karácsonykor lenyűgözhessük a család pesti felét. A szomszéd hölgy, Ilonka, igazi birsalmasajt-szakértő, aki már évtizedek óta főzi a legfinomabbakat, így nem volt kérdés, hogy hozzá fordulunk segítségért.

Egy kis előjáték – avagy miért lett a birsalmasajt nemzetközi kedvenc

Mielőtt belevágnánk Ilonka praktikáiba, egy kis gasztronómiai kitérő: a birsalmasajt nemcsak nálunk ismert. Mi is Spanyolországban kóstoltuk először, ahol nagy hagyománya van, és gyakran juhsajttal tálalják vendégcsalogató előételként. Franciaországban, Németországban és sok más szomszédos országban is közkedvelt desszertnek számít. Magyarországon már a 16. század végén említik: Méliusz Juhász Péter 1578-ban írt róla, dicsérve jótékony hatásait és magával ragadó ízét.

Te máshogy ismered a receptet? Keresd Ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két munkanapon belül válaszolnak.

Hogyan készítettük – a klasszikus recept

Ilonka utasításai alapján először megmostuk és feldaraboltuk a birsalmát, héjastul, hiszen a héj tele van pektinnel, ami segíti a sűrűsödést. Annyi vízzel öntöttük fel, hogy épp ellepje, majd addig főztük, míg teljesen megpuhult – ez nagyjából 30–40 perc volt. Ezután botmixerrel pürésítettük, majd kimértük a püré súlyát, s kb ugyanannyi cukrot adtunk hozzá. Visszatettük a tűzre, és lassú tűzön, folyamatos keverés mellett főztük, amíg a massza sűrű, ragadós, fényes és mélyvörös lett – ez körülbelül 1–1,5 óra. A kész pépet fóliával bélelt formába öntöttük, és hűvös helyen hagytuk dermedni egy teljes éjszakán át, majd zsírpapírra borítottuk és szárítani kezdtük, 4 napon át.

Ilonka néni titkai és tanácsai

Ilonka szerint a titok nemcsak a főzési időben rejlik. A birset soha ne hámozzuk meg – a héj és a magház adja a legtöbb természetes zselésítő anyagot. A főzés végén érdemes egy kanálnyit kivenni és kihűteni: ha már nem folyik, készen vagyunk. A cukrot nem kötelező a püré súlyával megegyező mennyiségben adni – ha kevesebb kerül bele, a főzési idő kicsit hosszabb, de az íze frissebb marad. A kész masszát legalább fél napot, de inkább egy teljeset hagyjuk hűvös helyen pihenni, majd naponta forgatva szárítsuk – lehetőleg nem a konyhában, hanem egy száraz, jól szellőző helyen. Ha sietünk, sütőben is száríthatjuk 50 °C-on, félig nyitott ajtóval, 4–5 órán át.

A megszáradt birsalmasajt zsírpapírba csomagolva, dobozban, hűvös, sötét helyen tárolva hónapokig eláll. Plusz érdekességként Ilonka szerint egy kevés citromlé nemcsak az ízt frissíti, hanem a színt is megőrzi, és segít elkerülni a penészedést. Végezetül egy rövid poénnal zárta szellemes szomédunk tanácsai sorát: „Két alma beszélget – Te birs? – Nem, én seretlek!” Így hát mosolyogva zártuk a napot.

Elképesztő új TikTok-őrület: felmosószerrel fürdenek az emberek?! A dettolos fürdő veszélyes lehet!

Vajon jó ötlet azért fürdeni felmosó szeres vízben, mert a TikTokon láttuk? Aligha! Mutatjuk is, hogy miért nem javasolt a dettolos fürdő!

Hogyan lett trend a dettolos fürdő?

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, A dettolos fürdő egy újabb TikTok-őrület, ami néhány hét alatt terjedt el a neten. A lényeg? Az emberek felmosószert öntenek a fürdővízbe, majd elmerülnek benne, mintha ez lenne a legújabb szépségtrükk. Sokan azt állítják, hogy egy ilyen fürdő után olyan tisztának érzik magukat, mint még soha.

De álljunk meg egy pillanatra – a Dettol nem tusfürdő, hanem fertőtlenítő felmosószer, amit padlóra és konyhapultra fejlesztettek ki, nem pedig emberi bőrre.

A bőrgyógyászok figyelmeztetnek

A szakértők szerint a dettolos fürdő nem csak értelmetlen, hanem kifejezetten veszélyes is lehet. A fertőtlenítő vegyszerek kiszárítják, irritálják a bőrt, sőt, allergiás reakciókat is okozhatnak. Érzékeny bőrűeknél akár komoly gyulladást is kiválthat.

Az interneten terjedő videókban látható emberek valószínűleg nem gondolnak bele, hogy amit tisztaságnak éreznek, az valójában a bőrük védőrétegének lemarása.

Valami nem világos? Maradt még kérdésed? Fordulj a Hóvége Ügyfélszolgálathoz, és 48 órán belül segítünk.

Miért csinálják mégis?

Mint sok hasonló TikTok-trend, a dettolos fürdő is a lájkvadászatról szól. Minél extrémebb, annál több a nézettség. Egyesek komolyan elhiszik, hogy ettől majd szebb lesz a bőrük. Pedig ez messze áll az igazságtól.

Ha valóban tisztább, egészségesebb bőrt szeretnél, maradj a normál tusfürdőknél vagy gyógyszertári bőrápolóknál. A padlóra való fertőtlenítő nem való a testedre, azt hagyd meg a felmosásra.

További tartalmakért kövess minket TikTokon és Youtube-on is.

Menopauza kezelése diétával: csökkenti a hasi zsírt, támogatja a hormonális egyensúlyt, ha így eszel

női szűrővizsgálatok
női szűrővizsgálatok


Nemcsak az elhízás megelőzésében, hanem a változókorral járó kellemetlen tünetek – például hőhullámok, hangulatingadozások vagy alvászavarok – enyhítésében is segíthet egy jól összeállított étrend. Erre jutottak a Semmelweis Egyetem kutatói, nőgyógyászai és dietetikusai, akik a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével (MDOSZ), a Magyar Menopauza Társasággal és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társasággal együttműködve vizsgálták a menopauzában lévő nők táplálkozási szükségleteit.
 

Eredményeiket a Nutrients című nemzetközi szakfolyóiratban publikálták, itt lehet olvasni az eredeti írást. A kutatók becslése szerint 2030-ra világszerte 1,2 milliárd nő léphet a menopauza időszakába.
A klimax általában 45 és 55 éves kor között következik be, és a hormonális változások már évekkel korábban – a perimenopauza során – elkezdődnek.
A nők ilyenkor nemcsak hőhullámokat és testsúlygyarapodást tapasztalnak, hanem fokozottan veszélyeztetettek a szív- és érrendszeri betegségek, a csontritkulás, a cukorbetegség és a hormonérzékeny daganatok szempontjából is.

nő elutasítja a junk food-ot

Ketogén diéta: mit lehet enni, ami enyhíti a tüneteket?

A Semmelweis Egyetem és az MDOSZ szakemberei 1639 nemzetközi kutatást elemeztek, és 134 tudományos cikk alapján állították össze azt a táplálkozási ajánlást, amely a legjobban támogatja a menopauza idején lévő nőket.

Ez alapján az alábbi táplálkozási irányelveket érdemes betartani, amellett, hogy a dohányzás és az alkoholfogyasztás eleve kerülendő és a rendszeres testmozgást beillesztjük a mindennapokba. 

  • Zöldség és gyümölcs: napi legalább 300 g zöldség és 200 g gyümölcs, öt étkezésre elosztva
  • Fehérje: napi 1–1,2 g/testsúlykilogramm, ennek fele növényi eredetű (szója, lencse, bab, diófélék)
  • Vörös hús: legfeljebb 350–500 g hetente
  • Hal: legalább két alkalommal hetente (100–120 g/alkalom), főként zsíros tengeri halak
  • Feldolgozott húskészítmények: csak ritkán, kis mennyiségben, de inkább nem javasolt
  • Hüvelyesek: hetente legalább egyszer
  • Olajos magvak: napi 30 g sótlan dió, mandula, mogyoró
  • Húsmentes nap: hetente legalább egyszer
  • Rostbevitel: napi 30–45 g, főként teljes kiőrlésű gabonákból
  • Zsiradék: a növényi olajok előnyben részesítése (olíva-, repce-, lenmag-, szójaolaj)
  • Folyadékbevitel: napi 33 ml/testsúlykilogramm víz
  • Vitaminok és ásványi anyagok: megfelelő kalcium-, D-, C-, B-vitamin- és omega-3 zsírsavbevitel
  • Tejtermékek: napi fél liter tejnek megfelelő mennyiség a kalcium miatt

Mindenkit érint az elhízás a menopauza során?

A nők 50 és 60 éves koruk között átlagosan 6–7 kilót híznak, függetlenül a testalkattól.
Ennek fő oka a menopauza miatti ösztrogéntermelés csökkenése, amely befolyásolja az anyagcserét és a testzsír eloszlását. A zsír ilyenkor jellemzően a has és a belső szervek köré rakódik (zsigeri zsír), ami növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Dr. Pálfi Erzsébet, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének docense elmondta:

„Az ösztrogénszint csökkenése az étvágy- és hangulatszabályozásban is szerepet játszik. Emiatt a változókorban a nők gyakrabban kívánják a cukros, zsíros ételeket, miközben a szervezet kevesebb kalóriát éget el.”

Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy „Már 5 kilogramm súlycsökkenés is 30%-kal enyhítheti a hőhullámokat. A rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott étrend nemcsak a közérzetet javítja, hanem csökkenti a szív- és érrendszeri kockázatokat is.”- összegezte Erdélyi Alíz, az MDOSZ főtitkára és a tanulmány első szerzője.

Mi a baj a zsigeri zsírral?

A zsigeri zsírszövet gyarapodása gyulladásos folyamatokat indíthat el a szervezetben, ami idővel érkárosodást, inzulinrezisztenciát vagy hormonális zavarokat okozhat.
A megfelelő étrend és életmód ezzel szemben késlelteti a kóros elváltozásokat, és javítja a menopauzában lévő nők életminőségét.

Ehhez lehet megfelelő étrend a ketogén diéta alapelveit szem előtt tartó étrend, de nagyon fontos minden esetben szakemberrel konzultálni! 

Ketogén diéta: mit lehet enni és mit nem?

A ketogén diétában leegyszerűsítve kerülni kell a feldolgozott ételeket és a természetes összetevőket ajánlott fogyasztani, ezek jó hatással vannak a  hormonrendszerre. De azért a dolog nem ilyen egyszerű, mert vannak olyan alapanyagok, amelyeket a ketogén diéta eleve kizár, mert megzavarhatják a hormonrendszer működését.

Nem ajánlott fogyasztani:

  • gyümölcsök, gyümölcslevek, sütemények, fagylalt stb.;
  • gabona alapú termékek: pl. tészták;
  • hüvelyesek (bab, borsó, lencse stb.);
  • gyökérzöldségek (pl. burgonya, sárgarépa stb.);
  • majonéz, ketchup;
  • alkohol;
  • feldolgozott élelmiszerek.

Javasolt ételek:

  • húsok (pl. sonka, csirke, steak, szalonna, kolbász),
  • zsíros halak (pl. tonhal, lazac, makréla stb.),
  • tojás,
  • vaj,
  • tejszín,
  • sajtok,
  • diófélék, olajos magvak (pl. chiamag, lenmag, mogyoró, dió stb.),
  • egészséges olajok (pl. kókuszolaj, olívaolaj, szőlőmag olaj stb.),
  • avokádó,
  • paradicsom,
  • paprika,
  • hagyma,
  • fűszerek.

Fontos, hogy ebben nincs egyetértés a szakemberek között, bizonyos szakemberek javasolják, míg mások a diéta veszélyeire hívják fel a figyelmet.

Ha további kérdésed van a ketogén diétával vagy az egészségeddel kapcsolatban, keresd bizalommal Ügyfélszolgálatunkat!

Olcsón építenél kerítést? Ezeket az elemeket érdemes megnézni a Praktikerben

Nem biztos, hogy az a legolcsóbb, ami elsőre annak tűnik. A telepítést, plusz eszközöket és költségeket is figyelembe kell venni.

Korábbi cikkünk óta sok minden megváltozott, ami az árakat illeti. Mielőtt elkezdenéd megkeresni a legkedvezőbb, olcsó kerítés megoldást a kertednek, érdemes megállni egy pillanatra.

Milyen kerítést válasszak?

Először is: tájékozódj a helyi építési szabályzatról. Az önkormányzat rendeleteinek, a helyi építési szabályzatnak ugyanis gyakran része, hogy milyen kerítés építhető az utcafronton vagy a telekhatáron.

Másodszor: gondold át, mi az, ami neked tényleg fontos. Szeretnél teljes privát szférát, ahol senki sem lát be a kertbe? Vagy inkább kedveled a skandináv, nyitottabb stílust, ahol a kerítés csupán jelzésértékű? Esetleg a kettőt kombinálnád: az utcafront felé masszívabb, belátásmentes kerítés, míg a telekválasztónál olcsóbb, jelképesebb megoldással élnél? Ha ezeket előre tisztázod, később nem kell belefutnod olyan kompromisszumokba, amelyek egyáltalán nem felelnek meg az elvárásaidnak.

A kerítéstípusokról röviden

A dróthálós kerítés szuperolcsó megoldás lehet. Egyik legnagyobb előnye, hogy könnyű szállítani, telepíteni, ellenben a legtöbb kerítéstípussal. Ez az egyik legegyszerűbb megoldás: fém drótháló, oszlopokkal. Viszonylag alacsony beruházással indul, azonban hátránya, hogy nem takar, nem ad magánszférát és esztétikailag sem a legkielégítőbb. Azonban akinek ezek nem fontosak, egyértelmű a döntés. 

Fakerítés

Csinálhatod magad, vagy vehetsz lamellaelemeket is. A fa azért közkedvelt, mert természetes hatást kelt, festhető, saját kézzel is szerelhető. A Praktikerben ilyen lamellaelemeket már 10 990 forinttól is kaphatunk. Ugyanakkor a fa érzékenyebb az időjárásra, idővel festés-kezelés szükséges, és az ár sem feltétlenül alacsonyabb, mint egy jó fémpanel, ha időtállóságát tekintjük. Viszont ez már valamivel többet takar, mint egy drótkerítés.

A tűzihorganyzott fém kerítés

Egy stabil, hosszú távú megoldás lehet. Acélpanel, ami általában készen vásárolható. Például a Praktiker kerítéselem választéka között is található olyan táblás kerítéselem, amely 34 990 forinttól kezdődik. Nagy előnye a tartósság, viszonylag gyorsan szerelhető, esztétikus lehet. Hátránya, hogy még mindig kell az oszlop, alapozás, rögzítés, ami ugyancsak pénzbe kerül, tehát a legolcsóbb kerítésmegoldások közé nem feltétlenül sorolnánk.

Kerítés növényből

Ez is izgalmas lehetőség lehet. Nagyon szép és természetes megoldás, előnye, hogy zöld, élő, és ha saját kezűleg ülteted, elég olcsón indítható. Viszont ha kész rendszert veszel (pl. előnevelt borostyánfalpaneleket), az már igen drága.

Gabion

Akinek fontos a hangtompítás és privát szféra, annak a gabion kerítés a legjobb választás. Acélkosárból áll, megtöltve kővel vagy kaviccsal: időtálló, látványos, zaj- és belátásgátló. Több helyen is láthattuk már ve az utóbbi években, közkedvelt forma. Előnye, hogy masszív, esztétikus és jól takar. Hátránya viszont, hogy anyagigényes, nehéz szerkezet, alapozást igényel és a legkevésbé sem olcsó.

Kérdésed maradt? Keresd Ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két munkanapon belül választ adnak ingyen.

Most pedig lássuk egy táblázatban mindazt, amiről eddig írtunk, egy 10 méteres szakaszra átszámítva:

KerítéstípusÁr 10 m szakaszra Telepítés + kiegészítőkBelátásgátlás/hangvédelemStrapabírás (időtállóság)
Fakerítés
(180 cm magas)
≈ 66 000 FtKell oszlop, csavar, lazúr: közepes nehézség, rendszeres karbantartásjó
(takar, de nem hangszigetel)
közepes – időjárás miatt pár évente kezelni kell
Dróthálós kerítés
(180 cm magas)
≈ 11 500 FtKell oszlop, drót: könnyű, olcsó kiegészítőkgyenge (belátható, nem hangfogó)közepes–jó (horganyzott, tehát a rozsdásodás lassú)
Tűzihorganyzott fémpanel
(103 cm magas)
≈ 174 950 Ft Kell oszlop, rögzítő, beton: közepes nehézség, precíz beállítás gyenge
(belátható, nem hangfogó)
jó – időtálló, karbantartásmentes
Élő kerítés
(180 cm magas)
≈ 25 000–40 000 Ft Kell idő, metszés, öntözés: munkaigényes, de kevés extra anyag, könnyűjó
(idővel sűrű, mérsékelt hangfogás)
jó – rendszeres karbantartással
Kész élő kerítés
(180 cm magas)
≈ 625 000 Ft Kell rögzítés, öntözés, gondozás: könnyűnagyon jó (azonnali takarás és zajfogás)jó – rendszeres karbantartással
Gabion kerítés
(170 cm magas)
≈ 1 000 000 Ft +
kalkulátorok is vannak hozzá
nehéz, pontalap és sok anyag kell (kő, kosár, acél)kiváló
(teljes belátás- és hanggátlás)
nagyon magas – több évtizedes élettartam

A kiegészítők és láthatatlan költségek

A kerítés ára sosem csak a kerítéselem ára. Még ha az alapanyag olcsó is, a kiegészítők gyakran megduplázhatják a végösszeget. Egy 10 méteres szakaszhoz általában 5–6 oszlop, több zsák beton, és néhány ezer forintnyi rögzítő, kötöződrót vagy csavar is szükséges lehet. Ezek nem drágák külön-külön, de együtt könnyen 20–40 000 forintot is hozzáadhatnak a teljes költséghez.

Figyelj oda! Ha nem magad építed, a szerelési díj súlyos plusz összegeket jelenthet, különösen táblás, paneles megoldások esetén.

Tehát a legolcsóbb a dróthálós megoldás, kiegészítőkkel is nehezen megy 20 000 forint fölé. Középkategóriás megoldás a fakerítés és a saját élő növényfal nevelése lehet: ezek kellemes kinézetet adnak, azonban munkaigényesebbek. Azonban Praktiker kerítéselem felhozatalát érdemes áttanulmányozni, hogy milyen panelek kaphatóak még; s amikor kiválasztjuk a számunkra szimpatikusat, sose feledkezzünk meg a plusz költségekről, ami a telepítést és kiegészítőket illeti, sokszor azok jelentik a nagyobb kihívást.

Utazd be Európát ingyen! Csak jelentkezned kell, még 5 napig él a lehetőség

discover eu
discover eu

Ha valaha is álmodoztál arról, hogy bejárod Európát, most itt az alkalom, és még a vonatjegyet sem kell megvenned! A DiscoverEU-jelentkezés 2025 őszén pontosan erről szól: az Erasmus+ kezdeményezésének köszönhetően fiatalok ezrei indulhatnak útnak teljesen ingyen, hogy saját szemükkel lássák a kontinens városait, kultúráit és rejtett kincseit. De ne késlekedj, mert a DiscoverEU-jelentkezés idén ősszel november 13-án délben lezárul!

Egy vonatjegy, ami Európa kapuit nyitja meg

A DiscoverEU az Erasmus+ program egyik legnépszerűbb pályázattípusa, ami az utazni vágyó fiataloknak szuper lehetőség. A kiválasztott jelentkezők utazási igazolványt kapnak, amellyel akár több országon is átvonatozhatnak. Akár Párizstól Prágáig, Amszterdamtól Athénig. És mielőtt bárki felhúzná a szemöldökét: a vasút Európában jól működik. Pontosan, kényelmesen és kulturáltan. Szóval ha csak attól tartanál, hogy lekésed a csatlakozást vagy nem lesz ülőhelyed, megnyugodhatsz: máshol minden gördülékenyebben megy, mint itthon. Ha ez az egyetlen aggodalmad a DiscoverEU-jelentkezés kapcsán, dobd félre bátran!

discover EU
Elképesztő tájakat járhatsz be!

Ki pályázhat a DiscoverEU-ra 2025 őszén?

Ha 2007-ben születtél és az Európai Unió valamely tagországában vagy az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országban élsz, akkor te is a szerencsések közé tartozhatsz. A DiscoverEU-jelentkezés 2025 őszén minden 18 éves fiatal számára elérhető, aki szeretné kipróbálni, milyen az, amikor a tanulás helyett a világ lesz a tanterem. A jelentkezés teljesen online zajlik EZEN az oldalon, és mindössze néhány percet vesz igénybe – de akár hetekig tartó, felejthetetlen utazást érhet.

Más pályázati lehetőségek is érdekelnek? Esetleg utazási támogatások? Ingyenes Ügyfélszolgálatunkon szakemberek segítenek neked!

Ne maradj le! Már csak pár napig él a DiscoverEU jelentkezés 2025 őszén

Az idei őszi forduló 2025. október 30-án indult, és november 13-án, brüsszeli idő szerint déli 12 órakor zárul. Ez azt jelenti, hogy aki most jelentkezik, még ott lehet a következő kalandszezonban, amikor több ezer fiatal indul útnak Európa vasútvonalain. A DiscoverEU nemcsak egy pályázat, hanem páratlan lehetőség arra, hogy megismerd a kontinenst, ahová tartozol. Non plus ultra, hogy ingyen.

Európa vár, csak szállj fel a vonatra

A kiválasztott fiatalok nemcsak a vasút szabadságát élvezhetik, hanem különböző kulturális programokon és eseményeken is részt vehetnek, amelyeket az Európai Unió partnerei szerveznek. És a legjobb az egészben, hogy nincs veszítenivaló: egy gyors online regisztráció és máris esélyt kapsz egy életre szóló kalandra. Szóval, ha 18 éves vagy, ne gondolkodj tovább. A DiscoverEU őszi 2025-ös jelentkezése még öt napig elérhető. Csomagold be az álmaidat és indulj el felfedezni Európát. Most egyszerre lehet olcsó, kényelmes és pontos! Aztán szólj a barátai társaságnak is, hátha együtt tudtok utazni.