A 150 lakosú falu, ahol az idősekre épül minden – új életet adott a vidéki közösségnek
Európa-szerte egyre több település válik szellemfaluvá. A fiatalok városba költöznek, az idősek pedig magukra maradnak. Ennek következménye a bezárt boltok, az üres utcák és a lassan eltűnő közösségi élet. A spanyolországi apró Pescueza saját kezűleg alakított ki egy rendszert, amelynek központja egy idősek otthona. Ez nem pusztán gondozási szempont, hanem a helyi gazdaság és a közösség fennmaradásának alapja is.
Szabad élet egy idősotthon falai között
A faluban működő otthon teljesen eltér a megszokott intézményi képtől. Először is a lakók szabadon mozoghatnak, nem korlátozza őket zárt rendszer, ki-be járhatnak, megőrizve a megszokott mindennapjaikat. Van, aki továbbra is gondozza az olajfáit, más a ház előtti padon tölti az időt, s ugyanúgy részt vesz a falu életében, mint korábban. Az otthonban alig egy tucat ember él állandóan, további néhányan csak napközben járnak be. A programok inkább lehetőséget jelentenek, nem kötelező táncrendet.
A település infrastruktúráját is az idősekhez igazították, akadálymentes járdák, könnyen használható közterek, egyszerűbb közlekedés. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy ne csak az intézmény lakóiként tekintsenek magukra, hanem aktív tagjaiként a falunak.
Gazdasági szempontból is megfelelőnek bizonyult a kialakított rendszer. A falu egyetlen boltja például épp azért maradt életben, mert az idősek, a gondozók és a látogatók is mind ott vásárolnak. Ez a kölcsönös egymásrautaltság tartja életben a kereskedelmi forgalmat is, ami más falvakban már rég megszűnt.
Lehet-e hosszú távon életképes?
A modell egyik kulcsa a közösségi összefogás. Nem vállalkozói logikára épül, hiszen egy ilyen méretű faluban piaci alapon nem érné meg idősotthont fenntartani. Az önkéntesek munkája és a helyiek elkötelezettsége tette lehetővé, hogy mégis működjön.
A példa azonban nem egyedi. Sok magyar nyugdíjas is hasonló tapasztalatokat szerez a spanyol tengerparton. Ott a megélhetés olcsóbb, az egészségügyi ellátás könnyebben elérhető, s az időseket nem háttérbe szorítják, hanem figyelemmel tekintenek rájuk. Ebből is látszik, hogy ha a környezet és a közösség nyitott az idősek igényeire, akkor ők nem teherként, hanem a társadalom aktív részvevőjeként maradhatnak jelen.
Magyar nyugdíjasok külföldön
A vidéki modell mellett a spanyol tengerparti nyugdíjas közösségek is tanulságos példát mutatnak. A DW Magyar csatorna videója szerint sokan a béke, a klíma, a megfizethetőség és a repülőtér közelsége miatt költöztek Alicante közelébe, La Marinába. Euróban folyósított nyugdíjukból havi 1000 euróból kényelmesen élnek meg ketten, a rezsi kb. 200–250 euró. Rozi egy Facebook-csoportot is alapított „Spanyolországi nyugdíjas élet” néven, hogy tapasztalataikat megosszák s másoknak segítsenek a költözésben.
A helyi közösség támogatja az időseket
Pescuezához hasonlóan, a kulturális házban torna- és nyelvórákat tartanak, az orvosi ellátás akár este 9 óráig elérhető, az ügyintézés gyors. Kint élő magyaroknak a példája is mutatja, hogy az anyagiakon túl a béke, nyugalom és a közösség fontossága döntő. Ágnes például glutén- és laktózérzékeny, Spanyolországban olcsóbban és könnyebben jut a megfelelő élelmiszerekhez, mint Magyarországon.
A megélhetés összevetve
Pauer Tímea ingatlanos szerint a spanyol ingatlanárak lehetővé teszik, hogy egy pesti panellakás árából már költözhető lakást vegyenek a tengerparthoz közel. A rezsi költségei is alacsonyak, a villany és víz havi 60–70 euró, ami hozzájárul a nyugodt, anyagilag kiszámítható élethez. Magyarországon az idősek láthatatlanná válnak, Spanyolországban viszont tisztelik és aktív társasági életet élhetnek. A két ország utcáit járva szembetűnő a különbség. Látunk-e időseket sportolni, kávézni, vacsorázni, programozni a köztereken, utcán egymással vagy sem? La Marinában és Pescuezaban igen.
Idősek otthona faluban? Pescueza és La Marina példái bizonyítják, hogy az idősek megbecsülése és aktív közösségi szerepvállalása új életet adhat mind a vidéki, mind a tengerparti spanyol közösségeknek.
