Nyitólap Blog Oldal 258

15 százalékot spórolhat a jegyén, ha így veszi meg: új kedvezmény váltotta a régit

máv kedvezmények 2024 március

Ha karácsony előtt 1-2 nappal tervez utazni, jobban jár, ha a jegypénztárak, automaták környékét messzire elkerüli, és inkább online váltja meg a jegyét. Nem csak az idegeskedést spórolhatja meg, a költségekből is lefaraghat: nemrégiben élesedett egy új típusú kedvezmény, amit akár közvetlenül az indulás előtt is felhasználhat.

Csak egy dolog kell hozzá: a MÁV új applikációja. A MÁVPlusz alkalmazással vásárolt belföldi helyközi buszjegyekre, vonatjegyekre és helyjegyekre minden felhasználónak okoskedvezmény jár, méghozzá egységesen 15%, függetlenül a vásárlás időpontjától – tehát akár az indulás előtti utolsó pillanatban is. A vármegye- és országbérletek, illetve a Vármegye24 és a Magyarország24 napijegyekre ez nem vonatkozik.

Okosjegy helyett MÁV okoskedvezmény

Üröm az örömben, hogy az új, 15 százalékos kedvezménytípussal egy másik, nagyobb kedvezményt vesztettünk, az okosjegyet. Ez egy fixáras jegy volt, ugyanúgy az alkalmazásban lehetett megváltani, de ezzel akár 40 százalékot is spórolhattunk. Kifejezetten népszerű volt, mert az ár már tartalmazta a helyjegyet is, semmilyen más pótjegyet nem kellett venni.

Bár sokan sajnálják a 40 százalékos kedvezmény kivezetését, a vasúttársaság szerint az új rendszer igazságosabb és mindenki számára kiszámíthatóbb lesz. Míg a korábbi okosjegyekből csak korlátozott számban adtak el egy-egy járatra – az ünnepekkor ezeket már napokkal korábban elkapkodták –, addig a mostani 15 százalékos kedvezményt bárki megkapja, aki az alkalmazást használja

Kérdése van az utazási kedvezményekről? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Mire figyeljünk az indulás előtt?

Érdemes még otthon letölteni vagy frissíteni az alkalmazást, hogy ne a vasútállomáson, a tömeg kellős közepén kelljen megküzdenünk a regisztrációval. A jó hír, ahogy kiválasztjuk a vonatot, a kedvezmény automatikusan megjelenik a rendszerben, nem kell utána kutatni. Azért ne hagyjuk az utolsó pillanatra! Hiába kényelmes a digitális jegyvásárlás, az InterCity-járatok karácsony környékén pillanatok alatt megtelnek. Az a biztos, ha 2-3 nappal az utazás előtt már lefoglaljuk a jegyet. És van még egy fontos kényelmi szempont: az alkalmazásban nemcsak a vonatjegyet, hanem a csatlakozó buszjegyeket is megvehetjük.

Van-e nyomkövető az autóban? Így derítheted ki, hogy kémkednek-e utánad

A GPS nyomkövetők számos helyzetben kifejezetten hasznosak lehetnek, például, ha lopásvédelemről, flottakezelésről vagy a mindennapi biztonságról van szó. De, ha nem ez a helyzet, akkor hogyan deríthető ki könnyedén, hogy van-e nyomkövető az autóban?

Magyarországon az autólopások száma továbbra is jelentős, ezért egy GPS nyomkövető komoly segítséget nyújthat az eltulajdonított jármű gyors beazonosításában és visszaszerzésében. Egy jól működő eszköz pontos helyadatokat szolgáltat, amelyek megkönnyítik a hatóságok munkáját, és növelik az esélyt arra, hogy az autó sértetlenül előkerüljön. Emellett a GPS nyomkövetők a céges autóflották esetében is kiemelt szerepet kapnak: segítségükkel nyomon követhetők a szállítmányok, optimalizálhatóak az útvonalak, valamint ellenőrizhető a járművek használata, ami növeli a hatékonyságot és a biztonságot is.

Tehát alapvetően nem lenne baj a GPS nyomkövetővel, de ha éppen nem segítő szándékkal helyezték el az autóban, akkor az alábbiakra kell figyelni.

Hogy működnek a nyomkövetők?

A jó minőségű GPS nyomkövetők egyetlen feltöltéssel akár több napig is működnek, ami lopás esetén például elég hasznos. Egyes modellek már 30–50 napos készenléti időt is biztosítanak, mágneses rögzítéssel és vízálló kivitelben, így extrém körülmények között is használhatók.

A modern GPS nyomkövetők nemcsak műholdas jelekkel dolgoznak, hanem a GSM hálózatot is kezelik. Ez azért lényeges, mert zárt helyeken – például mélygarázsban – a GPS jel gyenge vagy nem elérhető, a mobilhálózat azonban továbbra is biztosíthatja az adatküldést. Az ilyen eszközök SIM kártyával működnek, és képesek SMS-ben vagy mobilalkalmazáson keresztül továbbítani a jármű aktuális helyzetét, amely akár azonnal megjeleníthető térképes alkalmazásokban. Egyes modellek további funkciókat is kínálnak, például sebességadatokat, akkumulátor-állapotot, vagy akár hívással történő helylekérdezést is.

Lenne még kérdésed a GPS nyomkövetőkkel kapcsolatban? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat!

Honnan tudni, hogy van-e nyomkövető az autóban? 

A nyomkövetők olyan kicsik, hogy könnyen elrejthetők az utastérben bárhol, a csomagtartóban vagy az autó alvázán is. Gyakori rejtekhely az ülés alja, a pótkerék környéke, a kesztyűtartó mögötti rész, illetve a lökhárító belső oldala. Éppen ezért első lépésként érdemes ezeket a helyeket átvizsgálni.

Furcsa jel lehet, ha az autó akkumulátora szokatlanul gyorsan merül. A legtöbb nyomkövető áramforrásra szorul, tehát vagy saját akkumulátorral működik, vagy közvetlenül a jármű elektromos rendszerére van kötve. Ha rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy az akkumulátor lemerül, pedig nem hagytunk bekapcsolva semmit, érdemes szakemberrel átnézetni az autót.

Egyes mobilalkalmazások is a segítségünkre lehetnek. Ezek képesek felismerni az ismeretlen Bluetooth- vagy GSM-eszközöket a közelben. Bár ezek nem adnak százszázalékos bizonyosságot, figyelmeztető jel lehet, ha a telefonunk rendszeresen olyan eszközt érzékel, amely nem tartozik hozzánk. Professzionális megoldásként léteznek kifejezetten nyomkövetők és lehallgatók felderítésére szolgáló detektorok is, amelyeket biztonságtechnikai cégek használnak.

Előfordulhat az is, hogy a mobiltelefonod furcsán viselkedik az autó közelében. Egyes nyomkövetők GSM-hálózaton kommunikálnak, ami ritkán interferenciát okozhat: hívás közben zajosabb lehet a vonal, vagy a telefon ismeretlen Bluetooth- vagy hálózati eszközt jelez.

Például az android és ios telefonok is képesek “szólni” és automatikusan riasztják a tulajdonost, ha azt érzékelik, hogy valaki követni próbálja őket.

Ha több ilyen jel egyszerre jelentkezik, a legbiztosabb megoldás az autó alapos átvizsgálása vagy szakember felkeresése. Egy autóvillamossági szerviz célzott eszközökkel gyorsan ki tudja deríteni, van-e GPS nyomkövető az autóban. 

Decemberi kihívás: mennyit költ egy ötfős család?

Közeli kép, az asztalon számológép, egy nő a blokkok között keres, egy férfi számokat üt be a számológépbe
családi adókedvezmény 2025

Meleg étel, pelenka, számlák, egy rövid pihenés: semmi extra, mégis brutális összeg. A decemberi költségvetés újra bebizonyítja, mennyire vékony ma a határ a megélés és a szorongás között.

Maurer-Nagy Kinga a gyed-kihívás után nem engedte el a számolást: decemberben azt mutatja meg, mennyit költ egy teljesen átlagos, ötfős magyar család az év legdrágább hónapjában. Nem spórolós influencermese, nem extrém nélkülözés, hanem egy teljesen normális családi költségvetés, amiben van orvos, utazás, számla, étterem és karácsonyi készülődés is. Pont úgy, ahogy az élet hozza.

Orvoshoz menni még mindig luxus?

A 10. napon egy magánorvosi vizsgálat került sorra. Kinga szerencséje, hogy olyan nőgyógyászhoz jár, ahol 2018 óta nem emeltek árat, így a vizsgálat ‘csak’ 15 000 forintba került. Ez ma már szinte hihetetlen összeg, főleg úgy, hogy sok helyen egy hasonló vizsgálat ennek a duplája vagy triplája. A kihívás egyik fájó tanulsága újra előjött: az egészségügyi alapellátás ma Magyarországon sokszor nem alap, hanem komoly pénzügyi döntés kérdése.

Három nap kikapcsolódás, ami sokaknak elérhetetlen álom

A család három napra Gyulára utazott. Maga az utazás Kinga szerint nem kellene, hogy luxus legyen, hiszen egy téli, rövid pihenés normális igény egy család életében. Mégis, a számok mást mutatnak. Bár a szállást egy együttműködés keretében ingyen kapták, minden más költség őket terhelte: üzemanyag, tankolás, mekizés, gyógyszertár, ebédek, vacsorák, adventi vásár. Ötüknek, egy éttermi étkezés italokkal együtt 13 510 forint lett, ami meglepő módon olcsóbbnak bizonyult, mintha otthon főztek volna ugyanezekből az alapanyagokból. A három nap teljes költsége végül 93 170 forint lett és ez már önmagában megmutatja, miért számít sokaknak extrém kiadásnak egy rövid családi kiruccanás.

Boldog család meleg italokat iszik a karácsonyi vásárban, a karácsonyi ajándék hitelből lesz

Rendelni vagy főzni? A számok nem hazudnak

A kihívás során egyre erősebben körvonalazódik egy kényelmetlen igazság: hosszú távon Kingáéknak sokszor olcsóbb és kiszámíthatóbb ételt rendelni, mint főzni. Nem azért, mert nem tudnának spórolni a konyhában, hanem mert az alapanyagárak, az időráfordítás és az energia együtt már nem feltétlenül jelent megtakarítást. Ez a felismerés sok család számára ismerős lehet, még ha nehéz is kimondani és lemondani az igazán házias ízekről.

Érdekelne felétek milyen menü ajánlatok vannak? Segítségre van szüksége a családotoknak? Ingyenes Ügyfélszolgálatunkon szakemberek segítenek minden témában!

A számlák, amik mindent visznek

A hónap közepén megérkeztek a csekkek. Kingáék közel 200 négyzetméteres házban élnek, így a víz-, villany-, gázszámla, a hitel és a különféle streaming-előfizetések együtt összesen 269 618 forintot tettek ki. Ezek nem extra szolgáltatások, hanem a mindennapi élet alapjai. A 15. nap végére a család összköltése elérte a 753 203 forintot. Hogy egy kicsit spórolósabb legyen az elkövetkezendő időszak heti egy költésmentes nap került beiktatásba, amihez bátran lehet csatlakozni!

Kinga hangsúlyozza: ezt a kihívást tükörnek szánja. Annak a bemutatására, hogy mennyibe kerül ma egy teljesen átlagos élet Magyarországon. Meleg étel az asztalon, pelenka a gyereknek, tiszta ruha, néha egy orvos, néha egy kis pihenés. Semmi fényűzés. Az, amit elkölt, szerinte mindenkinek alapnak kellene lennie. És épp az a legnagyobb probléma, hogy sokaknak még ez sem fér bele.

A hónap fele még hátravan és a számok egyelőre nem azt mutatják, hogy a december olcsó lesz.

A tökéletes íróka receptje: így lesz stabil és vakítóan fehér a cukormáz 

mézeskalács fűszer házilag

A házi cukormázhoz elég egy tojásfehérje, míg a bolti változat ára felülről veri az 1000 forintot. Teljesen felesleges előre elkészített cukormázra költeni, ha van otthon habverő, tojás és még néhány hozzávaló. Fényes, könnyen formázható, nem folyik szét – ilyen lesz az íróka az alábbi nagyszerű recepttel.

A mézeskalács készítés elmaradhatatlan része az ünnepvárásnak. Egy jól bevált íróka recepttel a díszítés is nagy élmény lesz, ráadásul alig néhány hozzávalóból megvan. A végeredmény tökéletesen formázható, gyorsan szárad, és gyerekekkel együtt is öröm vele dolgozni. A lényeg, hogy ha megvan a megfelelő állag, akkor a díszítés nem macera, hanem játék. Jöhetnek a hópelyhes, csipkemintás mézeskalácsok!

Az íróka készítése házilag egy könnyű lépésben

Ha a hozzávalók megvannak, igazából csak habverő kell az íróka elkészítéséhez. Meg a tökéletes pillanat, hogy tudjuk mikor jó az állaga és ezen a ponton ne is verjük tovább a habot.

Hozzávalók:

  • 1 db tojásfehérje
  • 15-20 dkg porcukor
  • 1 tk. étkezési keményítő
  • pár csepp citromlé

Habverő segítségével kezdjük el felverni a tojásfehérjét. Amikor tejfölsűrűségű, akkor jöhet hozzá a porcukor, adjuk hozzá a citromlevet és végül menjen bele a keményítő is. Ezt addig kell verni, amíg olyan sűrű nem lesz, hogy nem cseppen le a habverőről, itt videón is megtekinthető a folyamat. Így lesz tökéletes az íróka állaga majd a díszítéshez is.

Van már mézeskalács recepted? Mutatunk egyet!

Rupáner konyhájából jön a “rögtön puha, rögtön süthető” bögrés mézeskalács recept, aminek a tésztáját nem kell pihentetni.

Hozzávalók:

– 8 bögre finomliszt (1 kg)
– két-két és fél bögre porcukor (20-25 dkg)
– 3 teáskanál szódabikarbóna
– 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék (vagy fahéj és szegfűszeg keveréke fele-fele arányban)
– 30 dkg margarin vagy vaj
– 1 bögre méz (2,5 dl)
– 3 tojás

1. A lisztet, a porcukrot, a fűszert és a szódabikarbónát egy nagy tálban összekeverjük.
2. Ezután hozzáadjuk az enyhén megolvasztott margarint vagy vajat és az egészet keverjük át.

nagymama mézeskalács receptje

3. Gyúrjuk egynemű tésztává a keveréket, majd osszuk 3 egyenlő részre.
5. Ezután az első adag tésztát jól lisztezett deszkán nyújtsuk kb. egy centi vastagra és tetszőlegesre formázzuk a tésztát.
6. Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben (alul-felül sütés), pontosan hét percig sütjük a mézeskalácsokat. 

Még nyersnek tűnik, mikor kivesszük, de nem az! Ilyenkor még egy-két perc és megszilárdul, ha viszont tovább sütjük, megég.

Neked is van egy jó recepted vagy nem tudod hol lehet a legolcsóbban beszerezni a hozzávalókat? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat!

Megdöbbentő számok: ennyi ma a legkisebb öregségi nyugdíj Magyarországon

Sokan nem is sejtik, mennyi ma a legkisebb öregségi nyugdíj Magyarországon. A szám sokakat sokkol. Miközben egyes nyugdíjasok kiemelkedően magas ellátást kapnak, másoknak alig pár tízezer forintból kellene megélniük hónapról hónapra.

Több millió érintett, óriási különbségek

Jelenleg körülbelül 2,3 millió ember részesül nyugdíjban Magyarországon. A számok azonban hatalmas eltéréseket mutatnak. Körülbelül 14 ezer nyugdíjas kap havonta 700 ezer forintnál is többet, miközben a nyugdíjasok kétharmada 245 ezer forintnál kevesebből él. És van egy még megdöbbentőbb adat.

Ennyi a legkisebb öregségi nyugdíj

A legkisebb öregségi nyugdíj összege ma körülbelül 40 ezer forint. Igen, jól olvasod. Ennyit kapnak azok, akiknek nagyon rövid magyarországi szolgálati idejük volt. Például azért, mert életük nagy részében külföldön dolgoztak.
Ez az összeg önmagában is rendkívül alacsony. Főleg a mai árak mellett.

Valami nem világos? Kérdezze Ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két munkanapon belül válaszolnak.

Mi a helyzet a nyugdíjminimummal?

Fontos különbséget tenni. A nyugdíjminimum összege, amelyhez sok szociális támogatást kötnek, 28 500 forint. Ez az összeg 2010 óta változatlan. Több mint egy évtizede nem emelkedett.

Ez azt jelenti, hogy az erre épülő támogatások is folyamatosan veszítenek az értékükből. Az infláció közben nem állt meg.

Mit jelent ez a mindennapokban?

A legkisebb öregségi nyugdíj ma messze nem elég a megélhetéshez. Rezsi, élelmiszer, gyógyszerek. Ezek mind egyre drágábbak. A számok pedig azt mutatják, hogy sok idős ember nagyon nehéz helyzetben van.

Ez nem elméleti kérdés. Ez a valóság.

  • A legkisebb öregségi nyugdíj kb. 40 ezer forint
  • A nyugdíjminimum 28 500 forint, 2010 óta változatlan
  • A nyugdíjasok többsége 245 ezer forint alatt él
  • Óriási különbségek vannak az ellátások között

Ezek a számok sok mindent elmondanak a jelenlegi rendszerről.

Maradt még kérdésed? Más témával kapcsolatban szeretnél segítséget kérni? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát!
További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Meddig jó a lejárt tejföl, liszt és élesztő? 8 kedvelt hozzávaló eltarthatósága

lejárt élelmiszerek
lejárt élelmiszerek

Karácsony környékén a konyha tele van olyan hozzávalókkal, mint tejföl, liszt vagy élesztő, amikről sütés-főzés közben könnyen megfeledkezünk. De ha lejárt, nem kell azonnal kidobni mindent. Sokszor még hetekig vagy hónapokig használhatók, ha jól tároljuk őket. Így spórolhatunk, és kevesebbet is pazarolunk. Segítünk, hogy ne kelljen azon törni a fejünket, hogy a lejárt tejföl meddig jó.

Egyes tapasztalatok szerint egyes élelmiszerek a minőségmegőrzési idő után is biztonságosak lehetnek, ha nincs rajtuk penész, és nincs furcsa szaguk, vagy ízük. Mutatjuk a részleteket nyolc népszerű alapanyagról. Vágjunk is bele: a lejárt tejföl meddig jó?

ennyit költöttek élelmiszerre a magyarok

A lejárt tejföl meddig jó?

Hogy a lejárt tejföl meddig jó, az attól függ, bontott-e. Bontatlan dobozban, hűtőben akár 1-2 hónapig is eláll a dátum után, ha nem penészes és nem savanyú a szaga. Ha kibontottuk, akkor 2-4 napig még fogyasztható, de mindig ellenőrizzük. Ha folyós vagy darabos, jobb kidobni.

Meddig jó a lejárt liszt és élesztő?

A lejárt liszt meddig jó? Száraz, sötét helyen akár két évig is elállhat, ha nincs benne bogár vagy nem dohos a szaga. Finomlisztre ez különösen igaz, de ellenőrizzük. Ha keserű, ne használjuk semmiképp. Az élesztőnél a száraz por akár 1-2 évig is működik lejárat után, ha langyos vízben aktiválódik. A friss kocka azonban pár nap után szürkére változhat, és nem kel meg a tészta.

nő egy élelmiszer adománnyal teli dobozt tart a kezében

Maradt még kérdése az élelmiszerekről? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

További alapanyagok: joghurt, túró, csokoládé, pudingpor, vaj

A lejárt joghurt meddig ehető? Bontatlanul 1-2 hétig a dátum után, ha nem puffadt a doboz. Túró esetén a fogyaszthatósági idő szigorúbb. Lejárat után 5-7 napig talán, de ha savanyú, dobjuk ki. Az étcsoki akár 2 évig, a tejcsoki 1 évig a lejárat után, ha nem keletkezik rajta fehér bevonat. Pudingpor 9 hónapig jó szárazon, vaj pedig 1-2 héttel a dátum után hűtőben, ha nem avasodik meg.

Így előzzük meg a problémát

A lejárt tejföl meddig jó, ha jól tárolom? Hűtőben, bontatlanul tovább bírja. Lisztet, pudingport száraz helyen tartsuk, élesztőt pedig hűvös helyen. Mindig nézzük meg a szavatosságitípust. A minőségmegőrzési idő rugalmasabb a fogyaszthatósági időnél. Ha kétes, akkor szagoljuk, kóstoljuk. Nyilvánvaló, hogy itt nem játszanak törvényszerűségek. Nem lehet biztosra mondani, hogy mi, meddig áll el, de ha ügyesen tároljuk őket, akkor ki tudjuk tolni ezeknek az élelmiszereknek az élettartamát.

Mennyi pénzzel jár a Nobel-díj? Rengetegnek tűnik, de attól függ, honnan nézzük

öltönyös férfi kezében magyar bankjegyekkel

A Nobel-díj korunk legnagyobb presztízsű tudományos elismerése. De hogy mennyi pénzzel jár a Nobel-díj, az sokak számára nem ismert információ. Megmutatjuk, hogy mennyi az a bizonyos összeg, valamint kitérünk a magyar vonatkoztatásokra is.

Számos magyar részesül már ebben a rendkívül nagy jelentőségű elismerésben. Lénárd Fülöp, Szent-Györgyi Albert, Kertész Imre, Karikó Katalin, Krausz György – csak hogy pár nevet említsünk, a lista nyilván korántsem teljes Jobbára köztudott, hogy idén, az irodalom területén Krasznahorkai Lászlót díjazták.

Ami pedig az anyagiakat illeti…

Mennyi pénzzel jár a Nobel-díj?

A Nobel-díj konkrét összege 11 millió svéd korona. Nyilvánvalóan, ha többen kapják a díjat, akkor ez osztódik. Ez egyébként a tudományos díjazásoknál szokott felmerülni, mivel egyszerre többen dolgoznak egy bizonyos kutatáson. Mindenesetre ez a szóban forgó 11 millió svéd korona körülbelül 390 millió forintnak felel meg. Ez az árfolyamtól is függ. Egyébként Magyarországon ez 2022 óta adómentes, de vélhetően nem itt vették fel a 22’ utáni díjazottak, mivel nem itthon végezték a munkáikat.

Valóban ennyit érdemel egy Nobel-díjas?

Csupán összehasonlítás gyanánt nézzük meg, hogy például egy F1-es pilóta mennyit keres. Vegyük példának Max Verstappent. Ő évente 65 millió dollárt keres, ami havonta kb. 5,4 millió dollárnak felel meg, míg egy Nobel-díj, amit egy ember egyszer kap meg az életében csupán 1,1 millió dollár. Könnyedén levonhatjuk a következtetést, hogy ugyan nem egy csekély összegről van szó, de eltörpül a presztízse mellett. A díj nem a meggazdagodást szolgálja. Ennél valami sokkal több és fizikai paraméterekben nem mérhető elismerésről van szó.

Van még kérdése a témával kapcsolatban? Kérdezze Ügyfélszolgálatunkat és eligazítjuk!

Krasznahorkai László

Idén Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat. Az író ugyan jó pár éve az esélyesek között volt, viszont Grecsó Krisztián szavaival élve: Általában nem az kapja, aki esélyesnek van mondva. Mindenesetre minden magyar szívét megdobogtatta a hír.

Krasznahorkai László rendhagyóan megrázó beszédet mondott. A beszéde elején leszögezte, hogy a reményről akart volna gondolatokat megosztani, viszont ezt sajnos nem tudja megtenni. Volt szó szárnytalan angyalokról, a technikai civilizáció önpusztító jellegéről, peronon vizelő clochard-ról. De talán az volt a legmegrázóbb, hogy Krasznahorkai ugyan nem akart a reményről beszélni és ezt nem is tette meg, viszont ezzel mindent elmondott arról, amit a reményről gondol a mai világban.

Olyan jó ránctalanító, mint a Vichy, de negyedannyiba kerül

Nő cseppentővel szérumot tesz a kezére

Az arcápolás világában kevés olyan összetevő van, amely ekkora népszerűségnek örvendhet, mint a hialuronsav. Ennek nagyon egyszerű oka van: látványos, azonnal érezhető hatást ad, miközben kb minden bőrtípus jól tolerálja. Összeszedtük a legjobb opciókat ár-érték arányban.

Hialuronsav: ha a vásárló meglátja a dobozra írva, máris szívesebben emeli le a polcról. Az arc puhább lesz, komfortosabb érzetet ad, a finom vonalak pedig hirtelen enyhébbnek látszanak. Ez azonban fontos különbség: mindez nem valódi ránctalanítás, hanem erős hidratálás.

Amit valójában tud a hialuronsav

A bőrgyógyászati álláspont ebben elég egyértelmű. A hialuronsav nem kollagéntermelést fokozó hatóanyag, nem alakítja át bőrünk szerkezetét, nem fiatalít meg. A szerepe az, hogy vizet juttasson a bőrbe, és ezzel javítsa annak kinézetét és komfortját. Ezért a hialuronsav önmagában nem minden, de jó kezdet. Az első lépés a hidratálás, a második legalább ilyen fontos: a víz megtartása. Ha ez elmarad, a látványos hatás gyorsan eltűnik, a bőr újra feszülni kezd.

Miért nem elég önmagában

A hialuronsav önmagában vizet köt meg, de nem képez olyan védőréteget, amely megakadályozná annak elpárolgását. Itt jönnek képbe a jól formulázott hidratálókrémek, amelyek ceramidokkal, lipidekkel vagy elektrolitokkal támogatják a bőr természetes védőrétegét.

Személyes tapasztalatként itt megemlíteném például a Paula’s Choice Water-Infusing Electrolyte Moisturizer, amely hosszú távon azért vált be, mert rendkívül könnyű, finom textúrájú, nem zsíros, és segít egyensúlyban tartani a bőr vízháztartását. Ez egy drágább krém, de jól mutatja, miért működik igazán hatékonyan a hialuronsavval kombinálva. Ezek a hidratáló krémek nem hirtelen hoznak látványos eredményt, hanem hosszútávon, mélyebb változást eredményeznek.

A legjobban értékelt hialuronsavas termékek

A prémium kategóriát a Vichy hialuronsavas termékei képviselik. Ezek illatanyag-mentes, érzékeny bőrre is optimalizált formulák, klinikailag támogatott, sok pozitív visszajelzéssel. A hatásuk kiszámítható: megbízható hidratálás, kellemes bőrérzet.

További szépségáolási kérdésed van? Ügyfélszolgálatunk ingyen és két napon belül megválaszolja!

  • Egy árban már barátságosabb, de továbbra is kiemelkedően jól értékelt opció a COSRX Hyaluronic Acid Intensive krém. Ez egy kicsit gazdagabb hidratáló, csakugyan szagmentes, nem irritál, és sokak szerint stabilabb komfortot ad, mint egy önmagában használt szérum.
  • A CeraVe hialuronsavas hidratáló szérum az egyik legjobb ár-érték arányú választás lehet. A hialuronsav mellett ceramidokat és B5-vitamint is tartalmaz, ezért nemcsak hidratál, hanem támogatja a bőr védőrétegét is. Nem feltétlenül azonnali látványos megoldás, de hosszú távon nagyon sok pozitív visszajelzést kap.
  • A COSRX The Hyaluronic Acid 3 Serum azoknak ideális, akik gyors hidratálást és könnyű textúrát keresnek. Smink alá is jól működik, azonnali telt érzetet ad, de krém nélkül itt sem érdemes megállni.
  • A lista végén a Balea hialuronsavas termékek állnak. Ezek az árukhoz képest korrektek, és belépőszintnek teljesen elfogadhatók. Hiába a drága Vichy, ezek a Balea termékek negyed annyiért hozzák majdnem ugyanazt a szintet. Egy-ketten az állagát kifogásolják egyedül (picit ragacsosabb) és túlzott parfümösségét, sajnos nem illatmentes.

Egy szónak is száz a vége: a hialuronsav szérum arcra kenése kiváló első lépés, ha a bőr száraz, feszült vagy fakó. És ehhez elsőre bőven elég lehet egy Balea termék is, ez a jól működő arcápolási rutin alapja.

Influenza elleni oltást venne a gyógyszertárban? Lehetetlen feladatra vállalkozik, ez az oka

orvosi rendelő épülete, előtte biciklit tol egy idősebb nő

Több helyen elfogyott az influenza elleni védőoltás, pedig mennyiségre ugyanannyi érkezett, mint tavaly. Bizonyos esetekben ingyen kérhető az oltás a háziorvostól, de úgy tűnik egyelőre egyre több helyen van hiány a vakcinákból.

A kereslet idén nagyobb az influenza elleni védőoltásra – többek között ez az oka annak, hogy fogytán vannak a gyógyszertári készletek. A kockázati csoportba tartozók ingyen kapják az oltást, a többiek saját maguknak intézik a beszerzést – de mégis hogyan, ha az egészségügyi szolgáltatók készlethiányra panaszkodnak?

orvosi rendelő várójából lép be a vizsgálóba egy fiatal férfi

Influenza elleni oltás 2025: kinek jut és kinek nem?

A hvg.hu járt utána, hogy mi a helyzet az influenza elleni védőoltással a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál. Az NNGYK arra hívta fel a figyelmet, hogy a közforgalomban kapható oltásokból ugyanaz a mennyiség érkezett idén is, mint tavaly, azonban a gyógyszertári készletek iránt a vártnál nagyobb kereslet jelentkezett. A problémát a hatóság jelezte a gyártóknak és a nagykereskedőknek és egyúttal hangsúlyozta, hogy a kockázati csoportok számára – időseknek és krónikus betegeknek – az ingyenes oltás továbbra is biztosított.

Az influenza elleni védőoltást a gyakorlat szerint ingyen kapják meg a háziorvostól azok, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt a kockázati csoportba tartoznak. Az NNGYK szerint a hiány a kockázati csoportokat nem érinti, nekik továbbra is ingyen elérhető az oltás az egész országban. A lap ugyanakkor beszélt olyan háziorvossal, aki elmondása szerint már két hete kifogyott az ingyenesen adható vakcinákból- írta meg a telex.hu.

Akik nem tartoznak egyik kategóriába sem, csupán szeretnék beadatni az influenza elleni védőoltást, azok a gyógyszertárakban tudják saját maguk számára megvásárolni az oltóanyagot.

A hvg.hu viszont több fővárosi gyógyszertártól is úgy értesült, hogy kifogytak az oltóanyagból, és úgy tűnik, idén már nem is kapnak többet. Legalábbis a rendszerben azt látni, hogy a termék nem rendelhető, így egyelőre mindenki annyit tud tenni, hogy a háziorvosánál érdeklődik az aktuális állapotokról.

Egészségügyi kérdésekkel is keresd bizalommal Ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink két munkanapon belül díjmenetesen válaszolnak!

Ne dobd ki a fahamut, aranyat ér a háztartásban és a kertben is – Ennyi mindenre használhatod

cserépkályhában ég a tűz
cserépkályhában ég a tűz

A fahamu sok háztartásban még ma is automatikusan a kukában végzi, pedig sokoldalúan hasznosítható anyag. Nemcsak olcsó, hanem kifejezetten hatékony és fenntartható megoldásokat nyújthat. Fontos azonban leszögezni: nem minden hamu egyforma, és nem mindenre jó ugyanúgy.

A tiszta és kezeletlen fából visszamaradt hamu főként ásványi anyagokból áll. Szerves anyagot már alig tartalmaz, viszont magas a lúgossága. Ez az oka annak, hogy egyszerre lehet kiváló tisztítószer és hasznos talajjavító, de túlzásba víve súlyos problémákat is okozhat.

Csúszásmentesítés télen

A fahamu egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb felhasználása a jeges járdákon lehetséges. Nem olvasztja a jeget, viszont finom szemcséi jól tapadnak a felülethez, így azonnal csökkentik a csúszásveszélyt. Ez azért is tartozik az egyik leghasznosabb felhasználások közé, mert itt jelentősebb mennyiséget fel tudunk használni belőle, nem csak 1-1 kanállal.

Nem marja a cipő anyagát, kedvenceik tappancsát sem bántja, ahogy a növényzetet vagy aljzatot sem, ellenben a sóval. Fontos viszont, hogy csak száraz hamut szórjunk ki, és enyhébb időben később söpörjük össze, nehogy feleslegesen a talajba mosódjon, hisz az eszetlen mennyiség már nem válik a javunkra.

Növénytáp és talajjavító

A kertben a fahamu legnagyobb értéke a kálium- és kalciumtartalma. Ezek erősítik a növényi szöveteket, javítják a virágzást és a termésminőséget, valamint segítenek semlegesíteni a túl savas talajt. Tavasszal vagy ősszel, vékony rétegben érdemes szétszórni, majd a talajba dolgozni. Erénye egyben a legnagyobb veszélye is, hogy lúgosít. Savanyú talajon ez előny, semleges vagy már eleve lúgos talajon viszont kifejezetten káros lehet. Ezért savanyú talajt kedvelő növényeknél – például áfonyánál, kék hortenziánál vagy fenyőféléknél – tilos használni, nem szeretik.

A komposztálás során is hasznosíthatjuk: a fahamu segíthet ellensúlyozni a túlzott savasodást, és különböző ásványi anyagokkal is gazdagítja a kupacot. A kulcsszó itt is a mérsékletesség: 10 liter komposzthoz legfeljebb 1 evőkanál fahamu ajánlott, több nem szükséges.

Természetes védelemként csigák és hangyák ellen

A száraz fahamu fizikai akadályt is képezhet: kiszárítja a csigák testfelületét, ezért nem szívesen másznak át rajta. Durvának hangozhat, de a legkevésbé sem az. A növények köré húzott védőgyűrű egy ideig hatékony, bár eső után értelemszerűen újra kell szórni. Továbbra is: ez nem irtószer, hanem riasztó megoldás. Nem pusztít, csak távol tart.

Kérdésed maradt a felhasználásával kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk segít: két nap alatt, ingyenesen.

Tisztítószer a konyhában és kandallónál

A fahamu vízzel keverve enyhén maró, lúgos pépet ad, amely kiválóan oldja a zsírt és a kormot. Ez az oka annak, hogy régen szappanfőzéshez is használták.

Kandallóüveg tisztítása:
1 evőkanál finomra szitált hamut keverj össze 1–2 evőkanál vízzel. A kapott pépet nedves papírtörlővel vidd fel az üvegre, körkörösen dörzsöld át, majd tiszta vízzel töröld szárazra.

Zsíros edényekhez:
A hamut önmagában, enyhén nedves szivaccsal is használhatod súrolószerként. Öntöttvas edényeknél különösen bevált, mert nem tartalmaz mesterséges adalékot.

Használd egészséggel

Mint ahogy azt már említettük, egy erősen lúgos anyagról van szó, pH-értéke 10–12 közötti lehet, nem játék. Mindig hagyd teljesen kihűlni, majd száraz, zárt edényben tárolod. Kertben szélcsendben dolgozz vele, finom pora ne kerüljön se a szemedbe, se a légutakba. Kesztyű használata ugyan nem kötelező, de ajánlott, különösen nagyobb mennyiségeknél.

És a legfontosabb szabály: csak kezeletlen fa hamuját használd. Festett, ragasztott, lakkozott fa, bútorlap, brikett vagy adalékos tüzelő hamuja veszélyes anyagokat tartalmazhat, ezek sem a kertbe, sem a háztartásba nem valók.