Messziről elkerülik a csigák a kertet, ha beveted ezt a 3 módszert

Az éticsiga nem véletlenül védett állat, legalább annyi haszna van, mint amekkora kárt tud okozni. Viszont nem minden csigafajta szívesen látott vendég, hiszen míg az éticsiga beéri a rothadó gyümölccsel, sérült hajtásokkal, addig más fajok nincsenek ennyire tekintettel a kertünkre. A csigák elleni védekezés ott kezdődik, ha be sem jutnak a kertbe. Ehhez összegyűjtöttük, hogy melyik a három leggyorsabb és könnyen kivitelezhető módszer csigák ellen a kertben.

Jó, ha tudjuk, hogy az éticsiga eszmei értéke 2000 forint, és mivel a kártékony csigák tojásait is elfogyasztja, ezért hasznos és védett lakója lehet a kertünknek. Nem szabad kiirtani a csigákat, de nem is érdemes. A legbiztosabb, ha az alábbi gyors és egyszerű módszerekkel távol tartjuk a kertünktől, esélyt sem adva arra, hogy nagy mértékben elszaporodjanak.

Akár 100 000 forint büntetés is járhat a csiga elpusztításáért

Mivel az éticsiga védett faj, így jó, ha tudjuk, hogy elpusztításáért súlyos büntetés jár. A Btk. vonatkozó rendeletei alapján úgy lehet kalkulálni, hogy 20 példány kiírtása akár 100.000 forintos büntetéssel is járhat. Adott körülmények között pedig  akár börtönbüntetést is vonhat maga után a csiga irtása. 

A 3 legbiztosabb módszer a csigák ellen a kertben

A régi gyakorlattal ellentétben a védett csigát nem szabad sóval beszórni vagy egyéb erős vegyszereket használni, amelyek a kipusztulását okozzák. Az a legjobb, ha eleve elkerülik a kertünket, erre pedig az alábbi módszerek lesznek a legjobbak.

Csigakerítés

Szórjuk körbe a kertet. Fűrészpor, tojáshéj, kőzúzalék, hamu- az ötletek tárháza végtelen. A lényeg, hogy a csiga ezeken nem fog átmászni, így másik irányt vesz majd.

A kávézacc mindenre jó

Szórjunk kávézaccot a stratégiai pontokra, ettől garantáltan visszafordul a csiga. A kávé erős illata útját állja a hívatlan vendégeknek, szórjuk fel úgy a kertet, hogy el se tudjon jutni a veteményesig.

Nyers krumpli

Itt a könnyű begyűjtés a lényeg. Már az is siker, ha egyre helyre tudjuk gyűjteni a csigákat, hogy aztán kitessékeljük egy távoli helyre, ami nem a kertünk. Ha leteszünk néhány deszkát a kertbe, alá nyers burgonya szeleteket helyezünk, reggelre egy helyre vonzzuk a környék csigáit.

burgonya pucolás késsel egy lábos felett

Semmi sem válik be a csigák ellen? További tippekért kérdezd Ügyfélszolgálatunkat és segítünk!

Forrás: agroinform.hu

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Novemberig ontja a virágokat és mindent kibír: a kert legszívósabb növénye az évelő díszgyertya

Az évelő díszgyertya az egyik leghálásabb évelő: késő tavasztól az első fagyokig virágzik.

Ez a legfinomabb fügelekvár recept, ami valaha próbáltam: sűrű, zamatos és pofonegyszerű elkészíteni

Ez a fügelekvár mérföldekkel veri a méregdrága bolti változatokat, és kevesebb cukorral is készíthető.

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több feltételnek is meg kell felelni.

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

20 euróból vonattal a horvát tengerpartra: mutatjuk a Retró Istria Expressz árait

Ha olcsón szeretnél eljutni a horvát vagy a szlovén tengerpartra, jó hír, hogy idén is elindul a nosztalgikus hangulatú éjszakai járat. A retro istria expressz 2026 árak már elérhetők: a legolcsóbb menetjegy mindössze 20 eurótól indul.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat