Nyitólap Blog Oldal 633

Nagyot nőhetnek a gyorshajtási bírságok szeptembertől

A gyorshajtás nemcsak veszélyes, de sokba is kerül, ha bemér a trafi. Úgy tűnik, a soknál is lehet több: egy tervezet szerint jövő hónaptól még nagyobb bírságokat kaphatnak a száguldozó sofőrök. Mutatjuk az összegeket.

Felkerült a kormány honlapjára egy olyan kormányrendeletnek a tervezete, amellyel jelentősen megemelnék a közlekedéssel összefüggő bírságok összegét – szúrta ki a hvg.hu. A tervezet szerint gyakorlatilag minden bírságot emelnek szeptember 1-től.

Ennyi lehet a gyorshajtási bírság szeptembertől

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 és 100 kilométer/óra között van meghatározva:

  • 15-30 km/h-s túllépésnél 30 ezer helyett 39 ezer,
  • 30-45 km/h-s túllépésnél 45 ezer helyett 58 500,
  • 45-60 km/h-s túllépésnél 60 ezer helyett 78 ezer,
  • 60-75 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezer,
  • 75-90 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezer,
  • 90-105 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezer,
  • 105 km/h-s sebességtúllépés felett pedig egységesen 390 ezer forintos büntetés fog járni.

Ha pedig a megengedett legnagyobb sebesség 100 kilométer/óra felett van és valaki túllépi, akkor a következőre számíthat:

  • 20-35 km/h-s túllépésnél 30 ezerről 39 ezerre nő a bírság,
  • 35-50 km/h-s túllépésnél 45 ezer forintról 58 500 forintra nő a büntetés,
  • 50-65 km/h-s túllépésnél 60 ezer forint helyett 78 ezret,
  • 65-80 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezret,
  • 80-95 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezret,
  • 95-110 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezret kell fizetni,
  • 110 km/h-s túllépésnél pedig az eddigi 300 ezres bírság helyett 390 ezer forintot kell fizetni.

Mindent is emelnének

Emelik a gyorshajtás és az ittas vezetés utáni büntetéseket a személy- és áruszállításban dolgozók esetében is. Ha valaki gyorsan hajt, vagy részegen ül a volán mögé, akkor

  • 2000 köbcentis, vagy annál kisebb motor esetén az autó sofőrjére az eddigi 400 ezres büntetés helyett 520 ezer forintos büntetés jár,
  • 2000 köbcentis motorméret felett viszont az eddigi 800 ezres büntetés egészen 1,04 millió forintig nő.

További példák:

  • Az autópálya leállósávján vezetésért 130 ezer forintos büntetést szabhatnak ki,
  • a kötelező haladási irány megszegéséért pedig 65 ezrest.
  • Ha valaki a behajtani tilos tábla ellenére hajt be valahova, 39 ezer forintos büntetést kap.
  • Ha engedély nélkül hajt be fokozottan védett természeti területre, 390 ezres büntetésre számíthat.
  • Jogosulatlan úthasználatért – függően annak időtartamától és a járműkategóriától – 39.000–214.500 közti büntetést kell fizetni.

A lap szerint a gyártókat is jobban fognák: Ha a rendeletet ebben a formában fogadják el, akkor azzal nem csak a sofőrökre, hanem a gyártókra kiszabható büntetési tételek is növekednek, mivel a típusjóváhagyás során elkövetett hibákat is durván szankcionálni fogják.

A javaslatot társadalmi vitára tették közzé, a véleményeket augusztus 10-ig lehet elküldeni.

Itt írtunk arról, milyen összegű pénzbírságokat kaphatunk közúti szabálysértésekért. Azt is kiveséztük, milyen büntetésekre számíthatnak a gyorshajtók, itt pedig azt foglaltuk össze, mikor évülnek el a büntetőpontok. Hogy pontosan hány büntetőpontot lehet kapni bizonyos közúti szabálysértésekért, azt pedig itt írtuk meg.

Egyre több magyar szeretne munkahelyet váltani

Álláskeresők, munkanélküliség

A munkavállalók egyre aktívabban keresnek új munkahelyet, miközben egyre kevesebb az álláshirdetések száma. A legtöbben a magas infláció okán csökkenő reálbérek miatt váltanának – írja a Portfolio.

Ha egy dolgozó elmenne, a legtöbb cég már nem tesz ellenajánlatot, nem próbálja meg magasabb fizetéssel marasztalni a munkavállalót. Nem biztos ugyanis, hogy ki tudják termelni a magasabb bérszintet. Az elszivárgó munkaerő pótlása ugyanakkor egyre komolyabb kihívást jelent – teszi hozzá a portál.

Egyre többen keresnek új munkahelyet

A Manpower Hungary ügyvezető igazgatója azt is elmondta, a jelentkezők nem csak „körülnéznek” a piacon, hanem ténylegesen munkahelyváltásban gondolkodnak.

Az ország minden területén megugrott az álláshirdetésekre beérkezett jelentkezések száma. Tavalyhoz képest 44%-kal. A legnagyobb emelkedés arányosan Budapesten, Békés és Pest megyében mérhető.

Bár a jelentkezők többen vannak, a meghirdetett állások száma az egész országban csökkent.

Elsőszámú motiváció a váltásra a magasabb fizetés lehet. Ugyanakkor fontos az új munkahelyet keresőknek a stabilitás, a kiszámíthatóság, főleg recesszió idején értékelődik ez fel. Tehát:

A rekordmagas infláció miatt egyre kevesebbet ér a fizetésünk. Ezért keresnek sokan jobban fizető állást. De fontos szempont a stabil, biztos munkahely megtalálása is.

Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója szerint „a magasabb fizetés reményében váltók eddig is jelen voltak, a bér minidig erős motivációt jelentett, de talán mostanában még inkább megnézik a jelentkezők, hogy ki fizet a legtöbbet. Az alapbér lett a legmeghatározóbb tényező, ezt nézik a legtöbben és másodlagos a teljes juttatási csomag milyensége”. De azt is hangsúlyozta, továbbra is óriási a munkaerőhiány Magyarországon, és a hiány aszimmetrikus természete miatt ebben nem is várnak rövid távon változást.

A klasszikus, a gyors és az ír: 3 fagyi házilag

Finom fagyi házilag

Kevesebb eszközzel boldogabb a konyha és boldogabb a konyha használója is. A fagylaltgép például egyáltalán nem létszükséglet, nélküle is készíthetünk otthon hűsítő finomságokat, nem nagy munka. Az alapanyagokat szinte csak össze kell keverni, aztán mehet be a fagyasztóba – legalábbis 3 receptből 2-nél. Így készül a fagyi házilag, egyszerűen, gép nélkül.

A házi fagyi mindig nagy siker, akár a családnak szeretnénk kedveskedni, akár vendégeket várunk. Gyorsan elkészül, pénztárcabarát és gyakorlatilag megunhatatlan, hiszen egy egyszerű csokoládéfagyit is tucatnyi dologgal tehetünk különlegessé. Jöjjenek a receptek!

Fagyi házilag: az örök klasszikus csokoládé

Hozzávalók:

  • 4 dl cukrozott sűrített tej (ez 2 tubus)
  • 2 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 15 dkg étcsokoládé (lehetőleg magas kakaótartalmút válasszunk)
  • 3 dkg kakaópor
  • 4 tk. étkezési keményítő

Elkészítés: A sűrített tejet a tejjel és a tejszínnel lassan felmelegítjük. Beletördeljük az étcsokoládét, hozzáadjuk a kakaóport, és kevergetve addig főzzük, amíg a csoki elolvad. A keményítőt 3 ek. hideg vízben elkeverjük, majd hozzáadjuk a csokoládés masszához. A keveréket sűrűre főzzük, hagyjuk kihűlni, aztán betesszük a fagyasztóba.

Mit adjunk mellé? Önmagában is megállja a helyét, de kínálhatjuk gyümölcsökkel, tejszínhabbal és csokidarával, esetleg megszórhatjuk mogyoródarabkákkal.

Gyors gyümölcsfagyi házilag

Azonnal fogyasztható, mert fagyasztott gyümölcsből készül és turmixgépben.

Hozzávalók: Ez amolyan „csak úgy érzésre” recept, mert a gyümölcskeveréken kívül csak méz és némi víz kell hozzá.

Elkészítés: Turmixgépben simára turmixoljuk a gyümölcsöt és hozzáadunk egy kevés mézet. Ha túl darabosnak találjuk, akkor adjunk hozzá kevés vizet, és turmixoljunk rajta még egy kicsit.

Desszert felnőtteknek: ír kávéfagyi

Hozzávalók:

  • 3 ek. instant kávépor
  • 1 tubus cukrozott sűrített tej (170 g)
  • 3 dl tejszín
  • 2 dl whiskey

Elkészítés: A sűrített tejet a tejszínnel és a kávéporral felforraljuk, levesszük a tűzről, és beleöntjük a whiskey-t. Formákba öntjük, lefagyasztjuk.

Mit adjunk mellé? Mehet a tetejére kis tejszínhab kakaóval megszórva.

Hogyan lesz krémes a fagyi?

Fagylaltgép nélkül is elérhetjük a krémes állagot: az elkészült krémet doboz helyett vastagabb műanyag zacskóba töltsük, és abban tegyük be a fagyasztóba. Óránként jól nyomkodjuk át, hogy megelőzzük a jégkristályok képződését, így lágyabb, krémesebb lesz.

Mire kell figyelniük a kánikulában a szívbetegeknek?

A szívbetegek számára nagyobb megterhelést jelent a kánikula

A nyári kánikula mindannyiunk szervezetét megviseli, ugyanis hatására az izzadással folyadékot és ásványi sókat veszítünk, vérereink kitágulnak, ezáltal szívverésünk is szaporábbá válhat. A nagy forróság még nagyobb veszélyt jelent a szívbetegséggel élők számára, mert az ő szívük normális körülmények között is fokozott megterhelésnek van kitéve. Mutatjuk, mire érdemes figyelniük kánikula idején a szívbetegeknek.

A hőségben kifejezetten veszélyben lehetnek az 50 év feletti szívbetegek, valamint azok, akiknek társult betegsége van és emellett még túlsúlyosak is. Fontos, hogy ha szívbetegként a kánikulában valamilyen szokatlan tünetet érzékel, azt mielőbb jelezze háziorvosának vagy kardiológusának!

Miért vannak veszélyben kánikula idején a szívbetegek?

Az extrém hőmérsékletre a test megfelelő válaszokkal reagál: ha elkezdünk felhevülni, a változást érzékelve a szervezet izzadással és a vérerek kitágulásával igyekszik lehűteni magát. A szívbetegek számára nagyobb megterhelést jelent a hőháztartásuk megfelelő működtetése, a problémát pedig bizonyos típusú gyógyszerek is fokozhatják. Például vizelethajtó szedése esetén a folyadékveszteséggel nő a kiszáradás esélye és csökken az izzadás képessége is. A béta-blokkoló gyógyszerek, melyek megakadályozzák a túl heves szívverést, szintén a túlmelegedés irányába hatnak, ugyanis forróságban a szívnek valójában gyorsabban kellene vernie ahhoz, hogy a vérkeringés fokozásával hűtse a szervezetet.

Milyen tüneteket tapasztalhatnak?

Fáradékonyság, szabálytalan szívverés, szívbillentyű-probléma esetén fokozódhat az ödéma-hajlam, esetleg nehézlégzés alakulhat ki.

Mi a teendő? A legfontosabb, hogy ilyenkor is megőrizzék hidegvérüket. Figyelniük kell, hogy végezzenek testmozgást, de lehetőleg hűtött, klimatizált helyen. A hosszú sétákat a tűző napon mellőzzék. Lehetőleg hűtött, légkondicionált autóval, vagy más tömegközlekedési eszközzel utazzanak.

Mire érdemes figyelniük?

A nyári hőségben fordítsanak extra figyelmet a nagy mennyiségű folyadék (lehetőleg tiszta víz) bevitelére. Kerüljék a koffein, illetve alkoholtartalmú italokat. A folyadékot kortyolgatva érdemes fogyasztani, különösen ha fizikai munkát végeznek. Viseljenek könnyű, szellős ruházatot, és a legmelegebb órákban 11 és 15 óra között maradjanak a hűvös szobában.

A szívbetegeknek különösen figyelniük kell a hőgutára és a kiszáradásra, melyeknek legárulkodóbb jelei: az erős izzadás, a sápadás, az izomgörcs, a kiszáradt nyelv, az erős szomjúság, a gyengeség, a levertség, a szédülés, a fejfájás, a hányinger és végső esetben az ájulás.

Ha ezen tünetek jelentkeznek bármelyik embernél környezetünkben, azonnal vigyük árnyékba, hűtsük le, fektessük le, és itassuk meg hideg vízzel. Ha a tünetek fokozódnak, akkor kérjük orvos segítségét.

A kánikulát nem szabad félvállról venni, különösen akkor, ha gyenge szívvel vagy valamilyen szívbetegséggel rendelkezünk.

Mennyibe kerül 2 millió forint hitel? Mutatjuk!

hitel

Csúnyán megdrágultak a hitelek is. Megmutatjuk, mennyit nőtt a 2 milliós személyi kölcsön törlesztője egy év alatt. 3000-4000 forinttal magasabb havi törlesztéssel és 230-289 ezer forinttal nagyobb hiteldíjjal igényelhető 2 millió forintos személyi kölcsön hat éves futamidővel, mint tavaly júliusban a Bank360 adatai alapján. A hitelkamatokban még kevéssé érződik a jegybank kamatcsökkentéseinek hatása.

A kereskedelmi bankok egyelőre szórványosan és kis lépéssel követik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) májusban megkezdett, havi 1 százalékos kamatcsökkentését. Pedig az elmúlt egy évben már az olcsóbb hitelek is drágultak.

A 2 milliós hitelért több mint 3 milliót kell visszafizetni

Egy 2 millió forintos személyi hitelt tavaly júliusban még 39-40 ezer forintos havi törlesztéssel fel lehetett venni 72 hónapos futamidővel és 250 ezer forint nettó jövedelemmel igényelve. Ez jócskán megdrágult mostanra. Ugyanezekkel a paraméterekkel most a legelőnyösebb havi törlesztők 43-44 ezer forint körül alakulnak. Így összesen több mint 3,1 millió forintot kell visszafizetnünk. Tavaly még csak 2,9 milliót kellett visszafizetni. A drágulás tehát 7-10 százalékos.

A bankok törlesztési ajánlatai tavaly 39 570 és 47 044 forint között szóródtak. Most pedig 43 593 és 51 557 forint között. A hat év alatti teljes visszafizetés a tavaly ajánlatokkal 2 869 040 és 3 387 168 forint között alakult, idén viszont 3 158 696 és 3 712 104 forint között.

(Via: Bank360)

Ennyibe kerülnek most az albérletek az egyetemvárosokban:

ingatlanárak

Kihirdették a felvételi ponthatárokat. Majdnem 95 ezren felvételiztek sikeresen valamelyik hazai egyetem képzésére. Sokan, akik otthonuktól távol fognak szeptembertől tanulni, most kezdik el keresni az albérletet. Indul tehát az egyetemisták rohama az albérletekért. Mutatjuk, milyen bérleti díjra számíthatnak.

Az Ingatlannet.hu kínálatában is megszaporodtak a diákokat megszólító lakáshirdetések – írja a Bank360. A garzonok bérleti díja a fővárosban és vidéken is nagy szórást mutat, érdemes mielőbb lakást keresni, és figyelni a kaucióra és a lakásbérleti szerződés megkötésére.

Minden második diákot vidéki egyetemre vettek fel – ismét gyorsan drágulnak a bérleti díjak

A tavaly év végi lassulás után 2023 első félévében gyorsabb ütemű áremelkedéssel várta a lakásbérleti piac az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését – írják. Ez nem csoda, hisz az egyetemi ponthatárok kihirdetése minden évben új lendületet ad az albérletek iránti keresletnek. Ráadásul idén a tavalyinál 28 százalékkal több diákot vettek fel felsőoktatási intézménybe, ami tovább növeli a keresletet.

Sajnos már meg sem lepődünk azon, hogy júniusban nominálisan és az inflációt figyelembe véve, reálértéken is nőttek az árak az előző hónaphoz képest. A KSH adatai alapján országosan hozzávetőleg 2-2 százalékkal. Nominálisan:

14%-al drágább a bérleti díj, mint egy éve

A beköltözéskor az albérlőnek az első havi lakbér mellett általában két havi kauciót kell kifizetni, ami összesen akár közel félmillió forint egyszeri kiadást jelenthet. Ez már magában komoly terhet jelenthet egy családnak. Nem sok magyar ember engedheti meg magának azt, hogy

a kaucióval együtt akár félmilliót is fizethetünk beköltözéskor

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a kis alapterületű lakások hirdetései diákok számára. A bérleti díjak az ilyen ingatlanoknál is nagy szórást mutatnak. Budapesten a Belső-Ferencvárosban egy Lónyay utcai 16 négyzetméteres „minigarzonba” 150 ezer, egy Ráday utcai 30 négyzetméteres albérletbe 185 ezer forint havi díjért keresnek albérlőt. A VIII. kerületi Lujza utcában 110 ezer forintot kérnek egy 25 négyzetméteres lakásért, a XX. kerületi, Gubacsi lakótelepen egy 26 négyzetméteresért 120 ezret, a XIV. kerületi Herminamezőn pedig egy 30 négyzetméteresért 120 ezret. Budán, a III. kerületben 100-140 ezer forintért lehet minigarzonokat találni, változó állapotban és felszereltséggel. A XI. kerületben egy 24 négyzetméteres kertkapcsolatos, teraszos lakásba 145 ezer forintért keresnek albérlőt – írja a portál.

Debrecen és Veszprém sem olcsó

Debrecenben a 30-40 négyzetméteres lakások havi 130-140 ezer forint bérleti díjról indulnak. Egy modernebb lakás pedig már 150 ezer forint felett van. A több diáknak is alkalmas, több mint 50 négyzetméteres lakásokért 180-200 ezret kérnek.

Győrben 30 négyzetméteres, berendezett lakások havi 110-120 ezer forintért bérelhetők. Az ennél nagyobb belvárosi lakások díja 140-150 ezertől indul. A 60-70 négyzetméteres lakásokért legalább 200 ezer forintot kérnek.

Veszprémben a 40-50 négyzetméteres lakásokat bútorozatlanul is 130-150 ezer forintért kínálják. A 60 négyzetméteresekért 170 ezeret kérnek.

Pécs kertvárosában 40 négyzetméteres panelt 100 ezer forintért is lehet bérelni. 50 négyzetméteres, konvektoros tégla lakást 130 ezerért. Az Egyetemváros nevű városrészében 170 ezret kérnek egy jól felszerelt minigarzonért.

Kaposváron széles a kínálat, kedvezőbb az ára. Az 50 négyzetméternél kisebb lakásokat 100-120 ezer forintért ki lehet fogni. A belvárosban 130-160 ezer forintért hirdetnek 30-40 négyzetméteres ingatlanokat.

Dunaújvárosban havi 120 ezer forintért bérelhetők 50 négyzetméteres lakások.

Miskolcon minigarzonokat 90-100 ezerért hirdetnek. 50-60 négyzetméteres tégla és panel lakást is találni 110-150 ezer forint közötti áron.

Nyíregyházán 100-130 ezer forintért belvárosi minigarzont, távfűtéses panelt és konvektoros tégla lakást is találni. Legalább 50 négyzetméteres lakásokat 160-180 ezerért kínálnak.

Szegeden havi 100 ezerért minigarzont, 110-130 ezer forintért 40-50 négyzetméteres távfűtéses panelt, cirkós tégla lakást is lehet bérelni, míg új vagy újszerű lakóparkos, társasházas lakásokat 150 ezer forinttól felfelé.

Mennyibe kerül a legolcsóbb fogpótlás? Árak és lehetőségek

Kedvesen mosolygó idős úr a fogáaszaton a fogorvossal
Mit lehet enni foghúzás után?

A rövid válasz: attól függ, de még az olcsó is drága. Fogpótlásból sem egyfélét kérhetünk, ma már anyagok tucatjaival dolgoznak a fogorvosok. Viszonylag ritkán jelenti a legolcsóbb megoldás a legjobbat, ez fogászati problémáknál különösen igaz. Az ár fontos tényező, de célszerű a legolcsóbb fogpótlás helyett a nekünk legmegfelelőbbet keresni.

Egy hiányzó fog nem csak esztétikai probléma: foghiány esetén az étkezés során csökken a rágóképesség, a meglévő egészséges fogak extra terhelésnek vannak kitéve, és beszédzavar is kialakulhat. Persze az esztétikai hátrány sem elhanyagolható, gyakran alakul ki önbizalomhiány, gátlásosság a fogak elvesztése miatt.

Kinek jár ingyenes fogpótlás?

Az állami egészségügyben bizonyos fogászati ellátások életkortól függetlenül ingyenesen járnak, más ellátások támogatása viszont életkorhoz igazodik. A szabályok szerint 18 éven aluliak, a 18 éven felüli nappali tagozaton tanuló diákok és a várandós kismamák számára a kivehető és rögzített fogpótlások fogorvosi munkái ingyenesek, a technikai költségekhez támogatás kapható. A 62 éven felüliek estében a fogorvosi munka ingyenes, a technikai költségekhez szintén támogatás kapható. 18-62 éves kor között a fogorvosi munkáért fizetni kell, de a technikai költségekhez nyújtható támogatás. A támogatás mértékét minden esetben a NEAK határozza meg.

Kapcsolódó cikkünk: Kinek jár ingyenes fogpótlás és fogszabályozás?

A rögzített fogpótlások a gyógyászati segédeszközök körébe tartoznak, társadalombiztosítási támogatással magánorvosok is rendelhetik. A társadalombiztosítási támogatással rendelhető eszközök körét, a támogatás módját és mértékét a NEAK határozza meg. Elméletben tehát van arra lehetőség, hogy olcsóbb legyen a fogpótlás, bár ez azon is múlik, hogy az hogyan, milyen anyaggal történik. Ha magánúton végeztetjük a fogpótlást, érdemes utánakérdezni a részleteknek az orvosnál.

Mennyibe kerül a legolcsóbb fogpótlás?

Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, hiszen az árat sok tényező befolyásolja. Nézzük előbb röviden, hogy mit kell tudni a fogpótlásról. Többféle fogpótló eljárás is létezik, melyeket a fogazat állapotának függvényében lehet alkalmazni és kiterjedt foghiány esetében kombinálni is.

A leggyakrabban alkalmazott fogpótlások

Fogkorona: Önálló fogkoronát akkor érdemes készíteni, amikor egyetlen fogat kell helyreállítani. A korona olyan, mint egy burok, ami új formát ad a sérült, vagy elromlott fognak.

A legmodernebb CAD/CAM számítógépes technológiával ezred milliméter pontosságú cirkónium koronát lehet készíteni. Ez egy tartós és esztétikus megoldás, ezzel a módszerrel a fogak színével megegyező árnyalatú pótlás készíthető. Fémallergia során sem okoz bonyodalmat, így az arra érzékenyeknek is megfelelő.

A legnépszerűbb koronatípus a fémkerámia korona, legtöbben a kedvező ár-érték aránya miatt választják. A fém vázra égetett porcelánnal színben nem lehet annyira pontos árnyalatot elérni: fogszínkulcs segítségével egy megközelítőleges utánzatot lehet választani a fogorvos segítségével.

Harmadik megoldás is van fogpótlások készítésére, ez pedig préskerámia korona. Az ilyen fogpótlás esetében nincs a teljes fog kerámiából készül. Több tagból álló hidakhoz nem használható, csupán önálló fogak esetén.

Fogpótlás híddal: A fogászati hidakat az egy vagy annál több fogat érintő hiány pótlására dolgozták ki. A koronához hasonlóan készülhet cirkóniumból és fémkerámiából is. A hidak a pillérfogakra épülnek és így képesek akár 2-3 fognyi területet is pótolni.

Implantáció: Ez a legmodernebb eljárás a fogak pótlására. A koronával és a híddal ellentétben az implantálás során a fog gyökerét is pótolják egy titánium csavar formájában. A fogimplantáció egy életre szóló megoldás, ráadásul az ínybe helyezett műgyökér az igazi fogakhoz hasonló nyomást gyakorol az ínyre. Implantációval egy vagy több egymás melletti fog is pótolható. A beültetés hosszadalmas, több hónapot igénylő folyamat és egyáltalán nem olcsó, viszont ez a legtartósabb és legkomfortosabb megoldás.

Kivehető műfogsor: A protézis gyűjtőnév alá  többfajta kezelés is besorolható: a teljes műfogsor mellett a részleges protézis és az implantátumokra rögzített fogsor. is ebbe a kategóriába esik. Gazdaságos és gyorsan elkészíthető, nincs hosszú gyógyulási szakasz.

Kombinált fogpótlás: Részben rögzített fogászati hídból, részben pedig kivehető elemekből állnak, ide tartoznak az implantációval rögzített protézisek is. A hidakra felépített horgonyelemekhez könnyen csatlakoztatható a kivehető protézis. Ahhoz, hogy a fogpótlási rendszer biztosan és kényelmesen illeszkedjen, több kontrollvizsgálatra is szükség lehet.

Mennyi idő alatt készül el?

Attól függ, hogy mit választunk. Egy korona vagy híd 3-4 időpont alatt elkészül, fog implantátum beültetése több hónapot vesz igénybe a hosszú gyógyulási idő miatt.

És akkor az árak. A fogpótlásokért több százezret is elkérnek. A kivehetőért kevesebbet kell fizetni, a legtöbb helyen 200 ezer forintból kijön a teljes protézis. A fix változat akár kétszer, vagy háromszor ennyibe is kerülhet. A pénztárcabarátabbak árai 300 ezer körül mozognak, de akad 600 ezer forintos is, sőt a legdrágábbak már milliós tételek.

Forrás: napi.hu, frdental.hu

Védendő fogyasztók: sokan kaphatnának áram- és gázkedvezményt, mégsem élnek vele

Áram és gáz - a számla nem kíméli a pénztárcát

Javában tart a nyár és a rezsiszabályok sem változnak, de már most rengetegen aggódnak a téli fogyasztásuk miatt. Jó tudni: szociális helyzet, egészségügyi állapot alapján kérelmezhető a szolgáltatóknál a védendő fogyasztói státusz megállapítása. A védendő fogyasztókat különleges bánásmód illeti meg – de mit jelent ez pontosan? Ki kaphatja meg, milyen kedvezményekkel jár és hogyan igényelhető?

Adódhat olyan élethelyzet, amikor nehézséget okozhat a rezsiszámlák kifizetése, vagy olyan szociális helyzetbe kerülünk, amikor szükségünk lehet a védendő fogyasztókat megillető kedvezményekre – írja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Tájékoztatójukban megválaszolták a leggyakoribb kérdéseket a védendő fogyasztói státusszal kapcsolatban, az első:

Ki lehet védendő fogyasztó?

Védendő fogyasztói státuszt a villamosenergia-, földgáz- és a víziközmű-szolgáltatást igénybevevő fogyasztók kaphatnak. A kedvezményezettek szociálisan rászorulók, illetve fogyatékkal élők lehetnek, de a kettő nem zárja ki egymást. A státuszt nem állapítják meg „hivatalból”, kérelmezni kell.

Szociálisan védendő fogyasztó lehet, aki, vagy akinek a háztartásában élő személy:

  • időskorúak járadékában részesül,
  • aktív korúak ellátására jogosult,
  • a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatásban részesül,
  • ápolási díjban részesül,
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  • otthonteremtési támogatásban részesült (a támogatás megállapításától számított 3 éven keresztül),
  • nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, aki saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett gyermeket,
  • a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló törvény szerinti Lebonyolítóval bérleti jogviszonyban áll,
  • gyermekek otthongondozási díjában részesül.

Fogyatékkal élő akkor kaphat védendő fogyasztói státuszt, ha:

  • kezelőorvos igazolja,
  • vakok személyi járadékában részesül,
  • fogyatékossági támogatásban részesül,
  • lakossági fogyasztó vagy vele közös háztartásban élő személy életét vagy testi épségét közvetlenül veszélyezteti a kikapcsolás vagy a villamosenergia-ellátás megszakadása (pl. lélegeztető géphez szükségáram biztosítása).

Milyen kedvezmények járnak?

A szociálisan rászoruló védendő fogyasztóként a következő kedvezmények járnak:

  • részletfizetés (12 naptári hónapon belül egy alkalommal igényelhető, a tartozás összegének függvényében változik a részletfizetés időtartama);
  • fizetési haladék (12 naptári hónapon belül egy alkalommal igényelhető);
  • fogyasztói kérésre vagy kikapcsolás helyett előre fizetős mérő alkalmazása villamosenergia- és földgázszolgáltatásban.
Fontos: Fizetési nehézség esetén bármely fogyasztó kérhet fizetési haladékot vagy részletfizetési lehetőséget. A szolgáltató ugyanakkor nem köteles ezt biztosítani, mérlegelheti döntését például annak függvényében, hogy milyen előzményei voltak a fogyasztó fizetési készségének és lehetőségeinek.

Milyen kedvezmények járnak a védendő fogyasztóknak fogyatékkal élőként? A MEKH ezt is tételesen felsorolja:

  • havi (időközi) mérőleolvasás a felhasználási helyen;
  • készpénzes számlakiegyenlítés a felhasználási helyen;
  • az általánostól eltérő, de a műszakibiztonsági előírásoknak megfelelő mérőhely-kialakítás (pl. a mérő alacsonyabb elhelyezése);
  • kikapcsolás alóli mentesség kizárólag azon esetekben, amikor a kikapcsolás vagy a szolgáltatás megszakadása a fogyatékkal élő egészségét, életét veszélyezteti;
  • folyamatos villamosenergia-ellátás biztosítása, amikor a kikapcsolás vagy a szolgáltatás megszakadása a fogyatékkal élő egészségét, életét veszélyezteti;
  • a számla értelmezéséhez nyújtott egyedi segítség (pl. nagyobb betűmérettel nyomtatott számla, helyszíni számlamagyarázat, számlafordíttatás);
  • a szolgáltató üzletszabályzatában meghatározott egyéb szolgáltatás.

Hogyan lehetek védendő fogyasztó?

Kérelmet kell benyújtani az illetékes villamosenergia-elosztónak, földgázelosztónak és a víziközmű-szolgáltatónak, és csatolni az igazoló dokumentumokat, ha azok szükségesek.

Az ügyintézéshez szükséges nyomtatvány az MVM honlapjáról letölthető: az áram innen, a gáz pedig innen. (A kapcsolódó dokumentumoknál.)

Fontos: Az, hogy valaki szociálisan rászoruló-e, azt nem a közüzemi szolgáltató, hanem az önkormányzat dönti el. Első lépésként tehát az önkormányzat szociális ügyekért felelős osztályát kell felkeresni. Az ügyintézésről itt írtunk:

Amit még nem árt tudni: A védendő fogyasztói státusz határozott időre szól, évről évre meg kell újítani (minden év március 31-ig). Két kivétel van:

  • ha a nyilvántartásba vétel határozott időre szól, a határidő lejártát 30 nappal megelőzően kell a megújításról gondoskodni,
  • azon fogyatékkal élő fogyasztók esetében, akik állapotában nem várható javulás, nincs szükség újabb igazolásra.

Rengetegen lennének rá jogosultak, mégis kevesen vannak

Jelenleg alig több mint 29 ezer védendő fogyasztót tartanak nyilván. A Pénzcentrum számításai szerint legalább 800 ezer magyar igényelhetné a védendő fogyasztó státuszt, azonban csak a töredékük jogosult jelenleg a különleges bánásmódra.

Kiugró drágulásokat és áresést is okozott az árstop megszűnése

Man thinking how to pay for store bill because of price rising, arrow in the form of a lightning bolt as a symbol of growth

Augusztus 1-től megszűntette a kormány az árstopot. Ezzel több alapvető termék ára is megváltozott. Nézzük, mi mennyivel drágult, vagy éppen mennyivel lett olcsóbb.

A 444 megnézte 5 áruházlánc, az Auchan a Tesco, az Aldi és a Lidl, valamint a Spar egy-egy budapesti üzletében az árstopos termékek árát július 31-én hétfőn délután. Majd megnézték augusztus 1-jén kedden reggel, az árstop kivezetése után is.

Az átlagárak 6 százalékkal nőttek

Mint a portál írja, a mini bevásárlókosarukban az átlagárak 6 százalékkal nőttek. Ugyanakkor, ha mindenhonnan a legolcsóbb terméket vennénk meg, lényegében ugyanannyit fizetnénk, mint az árstop utolsó napján.

Íme az árstopos és árstop utáni legalacsonyabb árak:

LegolcsóbbakJúlius 31.Augusztus 1.
burgonya, 1 kg300 Ft339 Ft
csirkemell, csontos1 299 Ft1 680 Ft
csirkemell, filé899 Ft899 Ft
cukor229 Ft228 Ft
étolaj535 Ft449 Ft
liszt149 Ft140 Ft
sertéscomb, csontos1 299 Ft799 Ft
sertéscomb, filé1 299 Ft1 299 Ft
tej206 Ft205 Ft
tojás, tálca362 Ft531 Ft
Összesen6 577 Ft6 614 Ft

Összegyűjtötték az árstopos termékek átlagárának változását is:

ÁtlagárakJúlius 31.Augusztus 1.Változás, %
burgonya, 1 kg373380101,88
csirkemell, filé1 7381 930111,05
cukor236350148,47
étolaj55254598,62
liszt19616483,69
sertéscomb, filé1 6321 709104,70
tej226244107,69
tojás, tálca60657094,19
Összesen5 5605 893105,98

Az átlagárak az esetek többségében nőttek. Csak a liszt, az étolaj és a tojás átlagos ára lett alacsonyabb. Az átlagárakból összerakott bevásárlókosár is drágulást mutat, főképp a cukor és a csirkehús árának megugrása miatt.

Idén sokkal kevesebbet tudnak félretenni a fiatalok, mint egy éve

Young businessman with calculator checking bills

Nagyon kevés pályakezdő rendelkezik megtakarítással, és az idén jelentősen kevesebbet tesznek félre a fiatalok, mint tavaly – állapította meg a Work Force HR szolgáltató a megbízásából készült Pályakezdő Index reprezentatív kutatás alapján.

A kutatásról szóló közleményében ismertették, hogy a 18-25 éves fiatalok többsége legfeljebb 100 000 forint félretett pénzzel rendelkezik. 17 százalékuk 100 és 200 ezer forint közé helyezi megtakarításainak összegét.

Elenyésző, mindössze 8 százalék volt azok száma, akik 200 ezer forintnál nagyobb összeggel rendelkeznek – írják a közleményben.

A fiatalok 45 százaléka kevesebbet tesz félre idén, mint tavaly.

Közülük 27 százaléknak jelentősen megcsappantak a megtakarításai. Mindössze 18 százalék az, aki csupán kisebb változást érzékel pénzügyi tartalékaiban.

A megkérdezettek 22 százaléka változatlanul tud gyűjteni. Ennél elkeserítőbb adat az, hogy

a pályakezdők 21 százaléka, csakúgy mint 2022-ben, idén sem képes félretenni.

A fiatalok 57 százaléka csökkentette kiadásait 2023-ban, kétharmaduk a szórakozásra szánt költségeket igyekszik lefaragni. Ezt követik azok, akik az élelmiszerre és ruházatra szánnak kevesebbet. Majd azok, akik idén kevésbé költenek a vendéglátásban és visszavettek az utazásból. Ugyanakkor az egészségügyi kiadásokon nem szívesen spórolnak a fiatalok, a többség ezen a területen nem csökkentette kiadásait.

A tájékoztatás szerint a nagyobb ráfordítást igénylő költéseket illetően a legtöbb fiatal autót szeretne vásárolni a következő 5 évben. Ezt követik az utazási tervekre szánt kiadások. Sokan szeretnének ingatlant venni, valamint a családalapításra és esküvőre szánt költségekkel is kalkulálnak a húszas éveik végére.

A pályakezdők 41 százaléka otthon tartja megtakarítását, 38 százalékuk bankszámláján. 35 százalékuk pedig befekteti pénzét valamilyen formában, legyen az értékpapír, részvény, ékszer, gyűjtemény, vagy akár egy vállalkozás.    

A kutatás a 18-25 évesek körében, 500 fős mintán, 2023 májusában készült.

Arról, milyen támogatásokat kaphatnak a friss diplomás pályakezdő fiatalok, itt írtunk.