Közművek

Gáz, áram, víz, csatorna. Nem érdemes zsonglőrködni és csúszni a befizetéssel, mert az csak nekünk lesz több kiadás a végén. Sorra vesszük, mit kell csinálni, ha bajban vagy.

Röviden a válasz: de igen! A fizetési határidő lejárta után 63 nappal a szolgáltató kikapcsolhatja a szolgáltatást. Maga a kikapcsolás és később a visszakapcsolás is jelentős összegbe kerül, így ezt mindenképpen érdemes elkerülni. A visszakapcsolási díjak szolgáltatónként eltérhetnek, de az áram esetén nem ússzuk meg 30.000 forint alatt.
Ráadásul, ha nem fizeted időre, akkor késedelmi díjat is felszámolnak.
Sőt, ha erről felszólító levelet küldenek, akkor annak a költségét is neked kell fizetni.
Szóval itt is a legfontosabb tanácsunk: ha látod, hogy baj lesz, vagy már baj van és nem tudod fizetni a számlát, akkor azonnal keresd fel a szolgáltatódat.

Ha már előre látod, hogy a csekken szereplő határidőig nem tudod befizetni a díjat, akkor azt jelezd a szolgáltatódnak. Mindez miért fontos? Mert a szolgáltatód látni fogja, hogy nem kibújni akarsz a fizetési kötelezettség alól, hanem pénzügyi nehézségeid vannak.

Gondold végig a helyzeted és annak megfelelően kérj részletfizetési, vagy halasztási kérelmet. De mit is lehet kérvényezni?
Fizetési határidő kitolása: Ha úgy látod, hogy csak késik az a bevételed, amire számítottál, akkor halasztást kérj. Ebben az esetben ez annyit tesz, hogy például egy, vagy két hónappal később fizeted ki a számládat.
Fizetés átütemezése: lehetséges, hogy a más kiadásaid miatti nehezebb hónapokra hivatkozva kérj fizetési átütemezést. Azaz közben is fizetsz valamennyit a számládból, de csak pár hónappal később éred be saját magad.
Részletfizetés: Ha azt érzed, hogy alapvetően csak minimális összeggel tudsz majd többet fizetni, akkor pedig kérj részletfizetést. Ebben az esetben az adott számlát nem egyszerre kell kifizetned, hanem elosztva több hónapra.

Az MVM online ügyfélszolgálatán és az MVM Next mobilappban kérelmezhető a részletfizetés. Ezt a Beállítások/Számlabeállításokra, az adott felhasználási helyet kiválasztva, vagy számláidnál a Számla részleteire, majd a Részletfizetés kérése gombra kattintva teheted meg. A számlák kijelölése, majd a részletek számának (2 vagy 3 hónap) meghatározása után a Kérelem elküldése gombbal indíthatod az igénylési folyamatot. (Áram és gáz esetén is így kell eljárni.)
A kérelem feldolgozásáról e-mailben értesítenek. A szolgáltató az üzletszabályzatban meghatározott feltételek szerint dönt, így például utánanézhet annak, hogyan teljesítetted korábban a fizetési kötelezettségeidet, milyenek a fogyasztási szokásaid.

Ha nem tudsz vagy nem akarsz online ügyintézni, akkor hívd az MVM ügyfélszolgálatát, több elérhetőségük is van: 06-20-474-999906-30-474-999906-70-474-999906-1-474-9999.
Szükséged lesz a felhasználói azonosítódra és a felhasználási hely azonosítójára (ezek a számlán is szerepelnek). Az ügyfélszolgálatos kollégák az adatok nélkül csak egy általános tájékoztatást adhatnak, miszerint igen, évente egyszer kérelmezhető részletfizetés, ennek elbírálásánál pedig figyelembe veszik például az eddigi fogyasztási szokásaidat. Ha tudod az azonosítót, akkor átkapcsolnak a megfelelő mellékre, itt pedig lépésről lépésre elmondják, mi pontos a teendő.

Előfordulhat, hogy az online, vagy telefonon felmerülő megoldások egyike sem megfelelő a számodra, mert pénzügyileg nem tartható. Nem érdemes olyan megállapodásba belemenned, amiről már az egyeztetés időpontjában is tisztán látszik, hogy nem tudod majd teljesíteni. Tárd fel a helyzetedet a szolgáltatónak és keressetek egy olyan megoldást, ami számodra is vállalható.

Ahogy azt korábban már írtuk, a védendő fogyasztói státusz nem azt jelenti, hogy nem kell fizetni az közüzemi számlákat, vagy hogy automatikusan nem kapcsolják ki nem fizetés esetén. A szociálisan rászoruló fogyasztót elsősorban az alábbi kedvezmények illetik meg:

Az, hogy valaki szociálisan rászoruló-e, azt nem a közüzemi szolgáltató, hanem az önkormányzat állapítja meg. Ezért első lépésként keresd fel az önkormányzatod szociális ügyekért felelős osztályát. Azt, hogy pontosan mit is kell magaddal vinned azt itt gyűjtöttük össze. Ha kaptál a számlád mellé a szolgáltatótól kitöltendő kérelmet, akkor azt mindenképpen vidd magaddal.
Ha megkaptad az önkormányzati igazolásodat, illetve kitöltötted a szolgáltatódtól kapott kérelmet, akkor azt küldd vissza postán, vidd be személyesen, vagy küldd el online a közmű szolgáltatódnak.
A közmű szolgáltatód ezek alapján nyilvánít téged védendő fogyasztóvá.

Az önkormányzatok szociális alapon adhatnak lakhatási támogatást. Ez beszámítható a lakbéredbe, de akár a közüzemi számládba is. Az önkormányzati támogatást nem te kapod meg, hanem az általad megjelölt szolgáltató. A budapesti szociálisan rászoruló, védendő fogyasztók havi 4.000 forint rezsikompenzációt is kaphatnak. Azonban a támogatás összege eltérő lehet, és általában az önkormányzatok anyagi helyzetétől függ. Ezért azt javasoljuk, hogy mindenképpen keresd fel az önkormányzatodat és érdeklődj a támogatási lehetőségek felől.

Az önkormányzatok mellett számos olyan civil szervezet létezik, akik szintén segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak. A helyben működő támogató szervezetekre a nemsokára megjelenő adatbázisunkban tudsz majd rákeresni. Amíg a fejlesztésen dolgozunk, addig ezzel kapcsolatban is az önkormányzat szociális osztályát ajánljuk - ők pontosan tudják, hova, kihez fordulhatsz.
A budapesti rászorulóknak ajánljuk például a Hálózat Alapítványt, ők a rezsivel kapcsolatos nehézségekben nyújtanak segítséget.

Ha azt látod, hogy folyamatosan több áramot használtok, mint amennyit ki tudtok fizetni, akkor érdemes megfontolni az előrefizetős mérő felhelyezését.
Az előrefizetős mérő lényege, hogy nem a hónap végén kapod meg a számlát, hanem ugyanúgy, mint a feltöltőkártyás mobiloknál, előre megveszel valamennyi kWh-t (azaz valamennyi áramot) és utána azt használod fel, egészen addig, míg le nem fogyasztod.
Az előrefizetős mérő előnyei:

  • pontosan kézben tudod tartani a költéseidet
  • a tapasztalatok alapján így te is sokkal jobban odafigyelsz a kiadásaidra - azaz várhatóan jelentősen csökkenni fog az áramszámlád

Az előrefizetős mérőt csak személyesen igényelheted az áramszolgáltatódnál. Ott ki kell tölteni egy nyilatkozatot és kifizetned az első 50 kWh-t.
A mérődet ezek után már bármikor annyival töltöd fel, amennyivel akarod. Az egyenlegedet feltöltheted:

  • mobilapplikáción keresztül
  • online ügyfélszolgálaton
  • postai csekken, vagy átutalást követően az áramszolgáltató személyes ügyfélszolgálatán illetve országszerte közel 500 helyen (ezeket megyebontásban itt találod.)

Hasznosnak találod ezt az oldalt? Oszd meg másokkal is!

További témák:

Sokunknak a legfélelmetesebb szavak között szerepelnek a fentiek. Pedig hidd el, rengeteg lehetőség van a megnyugtató megoldásra.

Megnézem

Az lakbér kifizetésének elmaradása folyamatos fenyegetettség érzetet ad. Azonban itt sem dughatjuk a fejünket a homokba. Magánember, cég, vagy önkormányzat? Mondjuk, hogy mit csinálj.

Megnézem

Bár a bankok igen erős érdekérvényesítéssel bírnak, egyet ne felejtsünk: nekik is az a céljuk, hogy a tartozásunkat visszafizessük. Vegyük végig, mit csináljunk, ha bajba kerültünk!

Megnézem

Internet, mobil, TV, Netflix. Ezekre a kényelmi szolgáltatásokra gyakran úgy tekintünk, mint állandó, kötelező kiadásokra. De tényleg mindegyikre szükségünk van?

Megnézem

8 kérdéses retró kvíz: a Trabi melyik népautónak volt a beceneve a szocializmusban?

A retró autók világa rengeteg izgalmas és nosztalgikus emléket idéz fel. Az akkori autók nem csupán közlekedési...

Gumis lepedő 2000 forintért, vasaló 5000 forintért: mutatjuk a legjobb akciókat

Átnéztük, hogy hol vannak a legjobb akciók és milyen termékeket érdemes most megvenni. Szuper áron vannak...

Magyar élelmiszerárak: ételmentőnek lenni már életmentő

Ha a tűzoltó, vízimentő, mentős szolgálat nem opció, akkor is van lehetőséged életmentőnek lenni! Életmentő helyett legyél...

A hidegre erősödő ízületi fájdalom ellen: a belgyógyász szerint ez az 5 házi módszer segít

Sokan pontosabban tudják megmondani az időjárás változást, mint az időjósok. Csak sajnos nem a profi műszerek miatt,...

Ingyenes és életmentő vizsgálat férfiaknak: PSA-szűrések országszerte ezeken a helyszíneken

A prosztatarák azon betegségek közé tartozik, amelyek jól kezelhetők vagy akár teljesen meggyógyíthatók, ha időben diagnosztizálják. ...

Kétszer olyan gyorsan nő a gazdagok jövedelme, mint a szegényeké, a gazdaság pedig romokban 

A magyar gazdaság helyzete a 2024-es időszakhoz képest kevésszer volt ennyire bizonytalan. Természetesen azért jobban állunk, mint...

Legjobb akciós termékek mára: a retro kifli és a füstölt szalonna is fél áron kapható

Nem kérdés, hogy rengeteget spórolhatunk, ha az akciós termékeket vesszük. Persze nem érdemes mindent csak úgy összevásárolni,...

A mikrobiom szent grálja: fermentált káposzta télire, ami csodásan hat a bélflórára

A fermentált káposzta, más néven savanyú káposzta, nemcsak a magyar konyha alapvető eleme, hanem a bélflóra egyik...

Tényleg akkora itthon az infláció, hogy olcsóbb külföldön nyaralni?

Az óriási hazai infláció sokak nyaralási terveit húzta keresztül. Hiába dolgozik az ember egész évben azért, hogy...
Nyitólap
Kihez forduljak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél