A magyar munkavállalók több mint fele tervez felmondani

A magyar munkavállalók több mint fele fontolgatja, hogy felmond a jelenlegi munkahelyén – ez derült ki a Deloitte tanácsadócég felméréséből. Minden második válaszadó egy éven belül, minden ötödik pedig már a következő három hónapban otthagyná az állását.

A 444 által szemlézett eredmények alapján a magyar válaszadók 57 százaléka mondta azt, hogy munkahelyváltáson gondolkodik. A magyar eredmények egyébként beillenek a nemzetközi trendekbe. Más országokban is hasonló arányokat mutatnak a felmérések.

A régóta ugyanott dolgozók nagy része is a felmondást tervezi

Érdekesség, hogy úgy tűnik, jobban gondolkodnak a munkahelyváltáson azok, akik kevesebb mint 2 éve dolgoznak aktuális munkahelyükön. Ezt azonban nem jelenti azt, hogy a régóta egy helyen dolgozók ne gondolkodnának a váltáson. A távozni vágyók aránya azok között is meghaladja az 50 százalékot, akik már 3-5, vagy akár 5-11 éve állnak egy munkaadóval szerződésben. 

Infláció, gazdasági nehézségek, home office – Ezek miatt terveznek felmondani a munkavállalók

Míg az okok között a bér az első, addig sokan a nem hatékony munkafolyamatok és a fejlődési lehetőségek gyengesége miatt is tervezik a felmondást. A kitöltők harmada arról panaszkodott, hogy figyelmen kívül hagyják a munkavállalói jól-létet.

Nem csak az infláció és gazdasági nehézségek miatt már alacsonyabbnak számító fizetések sarkalnak sokakat a váltásra. A felmérésből egyértelműen kirajzolódott, hogy a rugalmas munkavégzés biztosítása is meghatározó fontosságú elem.

A kitöltők 40 százaléka akár a fizetése egy részéről is lemondana, ha rugalmasan választhatná meg a jövőben, honnan dolgozik. A válaszadók közel fele pedig erősen elgondolkodna, hogy felmond, ha több napot kellene kötelezően bejárnia a munkahelyére.

Bár jelenleg a válaszadók negyedének egyáltalán nincs lehetősége hibrid munkavégzésre, 94 százalékuk legalább heti 1, 60 százalékuk pedig 2-3 napot is szeretne home office-ból dolgozni.

A kutatásból kiderült az is, hogy a rugalmas munkavégzés lehetősége pozitívan hat a munkavégzési hatékonyságra. Saját értékelésük szerint a kitöltők harmada jobb vagy sokkal jobb eredményeket ér el, mikor otthonról dolgozik, 43 százalék pedig azt érzi, hogy ugyanolyanok az eredményei az irodában, mint távoli munkavégzéssel.

Bárkivel előfordulhat, hogy elveszti az állását. Akár maga mond fel, akár elbocsátják, vagy csak valamilyen oknál fogva megszűnik a munkahelye, sok mindent tehet, hogy ezt az időszakot megkönnyítse, lerövidítse az új állás keresésének idejét. Erről szóló tudásbázisunkat itt találod:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A séfek módszere használt sütőolaj tisztítására: így hosszabbíthatod meg az élettartamát

Mutatjuk, hogyan szűrik le a séfek, hogyan tárolják, és honnan tudhatod, hogy már nem érdemes újra felhasználni.

Házi savanyú káposzta gyorsan: ropogós végeredmény néhány nap alatt 

A hagyományos hordós savanyítás hetekig tart, macerás és még sok helyet is foglal. De létezik egy gyors, üveges módszer, amivel már 3-5 nap alatt ropogós, savanykás káposztát kapunk. A gyors káposzta savanyítás házilag nemcsak pofonegyszerű, de a pénztárcád is megkíméli. 

Forgalmi engedély jelmagyarázat: képen mutatjuk, mi mit jelent

Jó tudni: a magyar forgalmi ugyanazt a struktúrát követi, mint bármely más európai országé.

Kifizeti az állam a gyerektartást, ha a volt párja nem hajlandó: ezt a jogi lépést tegye meg elmaradás esetén

Gyerektartás nem fizetése esetén nem kell tétlenül várni: ha a végrehajtás huzamosabb ideig eredménytelen, az állam is megelőlegezheti a tartásdíjat.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat