Hány büntetőpontot kaphatok közúti szabálysértésekért?

Arról már írtunk, milyen összegű pénzbírságokat kaphatsz pontosan közúti szabálysértésekért. Azt is kiveséztük, milyen büntetésekre számíthatsz gyorshajtásért. Itt pedig azt foglaltuk össze, mikor évülnek el a büntetőpontok és, hol tudod megnézni, mennyi gyűlt össze eddig. Most annak jártunk utána, pontosan hány büntetőpontot kaphatsz bizonyos közúti szabálysértésekért.

Fontos tudni, hogy a több tízezer forintra rúgó pénzbírságon túl büntetőpontokat is kaphatunk közúti szabálysértésért, bűncselekményért. Ezek gyűjtögetése pedig akár a jogsinkba is kerülhet. Ha ugyanis elérjük, vagy meghaladjuk a 18 pontot, akkor bevonják a jogosítványunkat. Ez az elvonás fél évig tart és utánképzésre is köteleznek.

Hasznos tehát tisztában lenni azzal, mennyi büntetőpontot érhet egy-egy szabálysértés, például olyan gyakoribb mulasztások, mint a gyorshajtás vagy az előzés szabályainak megszegése.

Ha el akarod kerülni a pénzbírságot és a büntetőpontokat, érdemes naprakésznek lenned a KRESZ szabályai kapcsán. Készítettünk is egy kvízt, amivel letesztelheted, van-e félnivalód. Itt tudod kipróbálni. 

Mennyi az annyi?

A Nyilvántartó.hu oldalon elérhető a részletes lista arról, pontosan milyen bűncselekmények és szabálysértések tartoznak a pontrendszer hatálya alá.

A pontrendszer hatálya alá tartozó bűncselekmények
A pontrendszer hatálya alá tartozó egyes szabálysértések
Járművezetés az eltiltás tartama alatt6
Az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése;6
A közúti közlekedés rendjének megzavarása;5
A közúti közlekedés rendjének megzavarása; könnyű testi sértés okozása esetén;6
Engedély nélküli vezetés (közúti forgalomban gépi meghajtású jármű vezetése más kategóriába tartozó engedéllyel, illetve a jármű vezetésének átengedése engedéllyel nem rendelkező részére);5
Irányjelzés szabályainak megszegése [a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 29. §];3
Bekanyarodási szabályok megsértése [KRESZ 31. § (1)-(4) bek.];3
Megállás, megfordulás, hátramenet szabályainak megszegése autópálya úttestjén és leállósávján autóúton és vasúti átjáróban [KRESZ 33. § (2) bek., 37. § (3)
bek. b) pont, (4) bek.];
6
Megállás útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 m-es távolságon belül [40. § (5) bek. d) pont];2
Megállás kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, valamint a gyalogos-átkelőhely előtt [KRESZ 40. § (5) bekezdés e) pont];6
Megállás kerékpársávon, útkanyarulatban, valamint olyan helyen, ahol a jármű a fényjelzőkészülék vagy jelzőtábla észlelését akadályozza [KRESZ 40. § (5) bekezdés a), c), l) pont];6
  
A rendőr jelzésének figyelmen kívül hagyása [KRESZ 6. § (1) bek. a) pontjának második francia bekezdése és e) pont];6
Megállás vasúti átjáróban, valamint a vasúti átjáró előtt [KRESZ 40. § (5) bek. g) pontja];6
Gyalogosok elsőbbségére vonatkozó szabályok megsértése [KRESZ 43. § (1) bek.];6
A gyermekbiztonsági rendszer, valamint a bukósisak használatának elmulasztása [KRESZ 48. § (7)-(9) bek.];3
Kézben tartott mobil rádiótelefon használata menet közben [KRESZ 3. § (2) bek.];3
Nem megfelelő sebesség alkalmazása (relatív sebességtúllépés) [KRESZ 25. § (1) bek.] – csak halmazatként alkalmazható;1
Egyes jelzőtáblák utasításainak megszegése [KRESZ 14. § (1) bek. e)-m), o)-u), y), valamint z/1) pont];3
A kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt megálló jármű melletti elhaladás megállás nélkül [KRESZ 43. § (3) bek.];5
Jobbra tartási kötelezettség megsértése [KRESZ 25. § (2) bek.];1
Záróvonal és járműforgalom elől elzárt területen való áthaladás [KRESZ 18. § (1) bek. c), k) pont].2
A pontrendszer hatálya alá tartozó egyes közigazgatási bírsággal sújtandó jogsértések
A megengedett legnagyobb sebesség túllépése 
A megengedett legnagyobb sebesség túllépése [a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KR.) 1. melléklet 1. pont a)-c) alpontja, 2. pont a)-
c) alpontja, 3. pont a)-c) alpontja, a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról
szóló 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: BR.) 11/B. melléklet 1. pont a)-c) alpontja, 2. pont a)-c) alpontja, 3. pont a)-c) alpontja];
4
A megengedett legnagyobb sebesség túllépése [KR. 1. melléklet 1. pont d)-6
e) alpontja, 2. pont d)-e) alpontja, 3. pont d)-e) alpontja, BR. 11/B. melléklet 1. pont d)-e) alpontja, 2. pont d)-e) alpontja, 3. pont d)-e) alpontja]; 
A megengedett legnagyobb sebesség túllépése [KR. 1. melléklet 1. pont f)-
g) alpontja, 2. pont f)-g) alpontja, 3. pont f)-g)alpontja, BR. 11/B. melléklet 1. pont f)-g) alpontja, 2. pont f)-g) alpontja, 3. pont f)-g) alpontja];
8
Vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértése [KR. 2. melléklet 1. pont, BR. 11/C. melléklet 2., 3. pont];8
Az autópálya leállósávján történő haladás [KR. 5. melléklet 1. pont, BR. 11/E. melléklet 1. pont];6
A behajtás tilalmára vonatkozó szabályok megszegése [KR. 6. melléklet 1. és 3. pont, BR. 11/F. melléklet 1. és 3. pont];4
A kötelező haladási irányra vonatkozó szabályok megszegése [KR. 6. melléklet 2. pont, BR. 11/F. melléklet 2. pont];4
Ittas vezetés 
Ittas vezetés [BR. 11/D. melléklet 1. pont];6
Ittas vezetés [BR. 11/D. melléklet 2. pont];8
Ittas vezetés [BR. 11/D. melléklet 3. pont];8
A forgalomirányító fényjelző készülék előtti megállási kötelezettség megszegése [KR. 3. melléklet 1. pont, BR. 11/C. melléklet 1. pont];8
Biztonsági öv használata nélküli közlekedés 
a) lakott területen [BR. 11/A. melléklet 1. pont];
b) lakott területen kívül [BR. 11/A. melléklet 2. pont];
3
autóúton, autópályán [BR. 11/A. melléklet 3. pont].5
Engedély nélkül személygépkocsival végzett közúti közlekedési szolgáltatás [BR. 1. melléklet 1. pontjábanmeghatározott]9
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ettől az olcsó szertől lesz tökéletesen átlátszó az ablak: a profi takarítók ezt használják ecet helyett

A hatékony ablaktisztítás nem az eceten és nem is az alkoholon múlik, mint ahogyan azt sokan gondolnák.

Megéri az utánvétet választani, még akkor is, ha drágább? Néhány erős mondat az online vásárlásról

Soha ne kattintsunk azonnal a vásárlás gombra, ha meglátunk egy jól hangzó akcióval hirdetett terméket!

Ezt ültesd a padlizsán mellé és brutálisan beindul a termés: 5 növény, amit kötelező és 3, amit tilos

A bőséges terméshez csak a megfelelő növénytársítás kell.

Olcsó vagy drága a szódagép? Kiszámoltuk: ennyit spórolhatsz vele a szifonhoz és a palackos vízhez képest

Klasszikus példája annak, amikor a drágább megoldás az olcsóbb.

Éjszakai takarítás: hol lehet jelentkezni és mennyit fizetnek? Megéri egyáltalán?

Fizetés és munkakörülmények: mire számíthat, aki éjszakai takarító állást vállal.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat