Nyitólap Blog Oldal 271

40% alatt káros: a túl alacsony téli páratartalom ezért veszélyes

párásító a lakásban
párásító a lakásban

Nem is gondolnánk mennyi mindenért felel az, hogy az otthonunkban mekkora a páratartalom. Ha nem megfelelő, akkor betegségek, rossz közérzet, penész is az állandó lakótársaink lesznek. Honnan tudni, hogy mekkora egy lakás optimális páratartalom értéke?

A páratartalom ideális szintje persze szobánként, használattól, évszaktól, és az adott helység funkciójától függően eltérhet. Más és más az ideális például a nappalinál, hálónál vagy a fürdőnél, de jó, ha ismerjük a mértékét.

Az is baj, ha alacsony, az is, ha magas?

Főleg télen, a fűtés miatt gyakori, hogy a levegő páratartalma 30% alá csökken – hívja fel a figyelmet a hazipatika.hu. De miért érdekes ez? Utat nyit a betegségeknek, ráadásul kárt tesz a tárgyakban, bútorokban. Kiszárad a bőr, a szem és a légutak nyálkahártyája, ami irritációt, viszketést, szemszárazságot, torokszárazságot, száraz köhögést okozhat.

A légúti problémák, fertőzések is könnyebben megjelennek, hiszen a nyálkahártyák védőfunkciója romlik a szárazságtól, ami növeli a fertőzések, hurutok, allergiás reakciók esélyét. Ezek után mi vár a bútorokra? De nemcsak a bútorok, hanem a padló, a hangszerek és minden, ami fából van zsugorodik, repedezhet a szárazság hatására. Erre persze rátesz a fűtési szezon is, szóval különösen fontos ilyenkor a páratartalom figyelése és szabályozása.

Mi történik, ha a páratartalom túl magas?

A túl nedves levegő sem jó – erről 60%-os páratartalom felett beszélünk. A magas páratartalom a penész, gombák, poratka terjedését okozza, ami allergiát, asztmát válthat ki a jellegzetes dohszag mellett. A páracseppek, a nedvesség kicsapódása a falakon hőhidat és penészt okoz, főként az ablakok mellett, illetve a hidegebb, nem szigetelt fal részeken. 

És ha ez még nem elég, a jó közérzetnek is annyi. A nedves, zárt levegő megnehezítheti a légzést, a túl meleg,párás környezet fokozhatja a fáradtságot, álmosságot. 

Ennyi a lakás optimális páratartalom értéke

Nem feltétlenül ugyanaz a páratartalom ideális egy nappaliban, hálóban vagy a fürdőben. A nappali és hálószoba esetében az általános komfort és egészség miatt a 40–60% közötti tartomány a legjobb. A gyerekszobában, ahol a gyerekek eleve érzékenyebb légutakkal és nyálkahártyával rendelkeznek, kicsit magasabb páratartalom az ideális, akár 60-70%-os – írja a webbeteg.hu. A fürdőszoba, konyha esetén figyelni kell, hogy a fürdés, főzés során keletkező pára ne emelje tartósan túl magasra a párát – ilyenkor hasznos a megfelelő szellőzés vagy párátlanító.

A penész ott jelenik meg, ahol alacsony a fal felületi hőmérséklete és magas a páratartalom.

Ez a legjobb eszköz a páratartalom mérésére

A legegyszerűbb eszköz a higrométer. Ez egy kisméretű eszköz, amit a lakásban elhelyezve megmutatja majd, hogy mekkora a páratartalom. Érdemes inkább oda letenni, ahol olyan a hőmérséklet, mint a lakás legnagyobb részében.

Ha gyakran tapasztalunk légzőszervi panaszokat, bőrszárazságot, szem-, torok-irritációt, vagy repedezik a fapadló vagy -bútor, ezek is jelezhetik, hogy a páratartalom nincs rendben. De, ha biztosra akarunk menni, a mérés mindig a legegyszerűbb és legpontosabb mód erre.

További kérdések merültek fel a témával kapcsolatban? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat és két munkanapon belül segítünk!

Érdemes-e párásítót venni?

Az alábbi helyzetekben igen:

  • Télen, fűtési szezonban, amikor a belső levegő gyakran kiszárad.
  • Ha a lakásban rendre 30–40% alá esik a páratartalom.
  • Bizonyos tünetek esetén: száraz bőr, szem-, torok- vagy orrnyálkahártya-problémák, rossz közérzet.
  • Meleg és száraz bent a levegő.

Elintézhetjük-e az álláskeresési járadékot online? Útmutató a zökkenőmentes ügyintézésért

Álláskeresők, munkanélküliség

Az álláskeresési járadék, más néven munkanélküli segély, azok számára nyújt átmeneti támogatást, akik elvesztették a munkájukat. A digitális ügyintézésnek hála ma már a munkanélküli bejelentkezés online is lehetséges. Mutatjuk hogyan.

Kik igényelhetik?

Az álláskeresési járadékra azok jogosultak, akik az állásuk elvesztése előtti három évben legalább 360 napig munkaviszonyban álltak, vagy vállalkozóként járulékot fizettek. Fontos feltétel, hogy nem rendelkezhet az igénylő munkaviszonnyal, illetve ellátásban nem részesülhet. 

munkanélküli bejelentkezés online

A munkanélküli bejelentkezés online formájában milyen dokumentumok szükségesek? 

Az igényléshez több személyes okmányra és munkáltatói dokumentumra is szükség van. A dokumentumok igazolják a segély szükségességét, így mindenképp legyenek pontosak.

Személyes okmányok:

  • Érvényes személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány
  • Lakcímkártya
  • TAJ-kártya
  • Adóigazolvány (adókártya)

Kérdésed van az álláskeresési járadékról, elakadtál az igénylés során? Ügyfélszolgálatunk két munkanapon belül ingyenesen válaszol kérdéseidre!

Munkáltatótól kapott kilépő papírok:

  • Kilépő papírok, igazolások (munkáltatótól kapott)
  • TB kiskönyv (a rózsaszín)
  • Nyilatkozat a fizetés nélküli szabadságok igénybevételéről
  • Foglalkoztatási igazolás
  • Igazolólap az álláskeresési járadék és az álláskeresési segély megállapításához
  • Igazolás a bírósági végzés alapján megállapított tartási kötelezettségről (ha van)
  • Igazolás az aktuális évben levont és megfizetett nyugdíjjárulékról
  • Adatlap a munkáltatótól származó jövedelemről, az adó és adóelőleg levonásáról a munkaviszony megszűnésekor

Munkanélküli bejelentkezés online menete

Ebben a téli időben kényelmesebb lehet otthonról a munkanélküli segély igénylése, mint a lakóhely szerinti járási hivatal foglalkoztatási osztályára látogatni. Fontos megjegyezni, hogy csak ügyfélkapuval rendelkezők igényelhetik online. 

Az online igényléshez első lépésként az nfsz.munka.hu weboldalt kell megnyitnunk. Az Álláskeresőknek fülre kattintva (jelenleg az oldalon megjelenő képek alatt nem szerepel írás, ezért a lenti képen látható, hogy mit kell kiválasztanunk) új oldal nyílik, amelyen az Elektronikus ügyintézést kell kiválasztanunk. Olvassuk el a tájékoztatót, majd a “Tudomásul veszem” gombra kattintva megerősítjük, hogy tudomásul vesszük az ott leírtakat. A következő oldalon kitöljük az adatainkat, majd a Tovább gombbal tovább lépünk. Az így megjelenő oldalon az adataink fognak megjelenni, ellenőrizzük ezeket, ha szükséges korrigáljuk. A Bejelentkezés után ki kell választanunk az Előzetes adatbejelentés álláskeresőként történő nyilvántartásba vételhez / Álláskeresési ellátás igényléséhez lehetőséget. A következő lépés, hogy kiválasszuk az Előzetes adatbejelentés NYILVÁNTARTÁSBA vételhez és álláskeresési ELLÁTÁS igényléséhez lehetőséget, majd az utolsó oldalhoz érjünk. Ekkor az e-mailben érkezett számot jegyezzük fel, reklamáció esetén erre hivatkozhatunk. 

munkanélküli bejelentkezés online
Álláskeresők fül itt választható ki.

A tájékoztató szerint, ha valamilyen oknál fogva a weboldal nem működik, akkor a munkanélküli bejelentkezés online, e-mailen keresztül is lehetséges. Az e-mail tárgya KÉRELEM legyen, csatoljuk a szükséges dokumentumokat olvasható formában. Az e-mailt az egyes foglalkoztatási osztályoknak kell küldenünk. Az osztályok elérhetősége ide kattintva látható, város vagy irányítószám megadásával tudjuk, hogy melyiknek is kell címezni a levelet. 

Mennyi ideig jár a munkanélküli segély?

A munkanélküli segély legfeljebb 90 napig jár, összege korábbi kereset alapján kerül kiszámításra. Kalkulátor segítségével kiszámolhatjuk, hogy nekünk mennyi jár. Ehhez annyit kell tennünk, hogy megnyitjuk a kalkulátort, megadjuk a munkaviszonyunk kezdetét és végét, a bruttó havi járulékalapot, a 30 napon túli fizetés nélküli szabadság időtartamát, a nyilvántartásba vétel időpontját , illetve a kérelem benyújtásának időpontját. A Számol gombra kattintva meg is jelenik a folyósítható járadék összege.  

A munkanélküli bejelentkezés online, az otthon melegéből már lehetséges és egyszerűbb is, mint személyesen órákat várni és sorszámot sorszám után húzni. Használjuk ki a technológia adta lehetőségeket, és az így nyert időt fordítsuk magunkra: legyen az egy egészségügyi séta vagy a családdal töltött idő.

Mennyi a létminimum Magyarországon 2025-ben? Így élünk a szegénységi küszöb közelében

Anya gyerek kezét fogva sétál el egy üzlet előtt

A kérdésre már azért sem egyszerű válaszolni, mert a KSH 2015 óta nem vezet erről statisztikát. A másik probléma, hogy létminimum és a szegénységi küszöb nem szinonimák, bár a köznyelvben gyakran keverik össze őket. Ha leegyszerűsítjük, a létminimum a tisztes megélhetésre elég, a szegénységi küszöb a túlélés szintje – a kettő között pár tízezer forint a különbség. Meg lehet-e mondani pontosan, hogy mennyi a létminimum Magyarországon 2025-ben? Becslések és számítások vannak, de a statisztikai adatoknál és a számoknál sokkal érdekesebb, mit jelent ez egy átlagos háztartásnál. Ezt fogjuk bemutatni.

Mi is az a létminimum? Ez az összeg, ami egy nagyon szerény, de tűrhető életszínvonal fenntartására elég, nem csak a túlélésre. A szegénységi küszöb az a jövedelmi szint, ami alatt valaki hivatalosan is szegénynek számít az EU-ban. Általában a mediánbér 60%-a, az összeg pedig alacsonyabb, mint a létminimum.

Ahogy írtuk, a KSH már 2015 óta nem vezet a létminimumról statisztikát, ugyanakkor a módszertan – vagyis a számítás – hozzáférhető. Ezzel dolgozott később egy független kutatóintézet, a Policy Agenda. 2023-ban megjelent tanulmányukban bemutatták, hogy 2020-ban a különböző háztartások esetében mennyi a létminimumérték 1 hónapra vetítve. A teljesség igénye nélkül:

  • Egy egyedülálló, aktív korú felnőtt esetében 2020-ban a létminimum 124.820 forint volt. Ebből 30.566 forint ment kizárólag élelmiszerre.
  • 2 felnőttnél ez már 218.435 forintra jött ki. Élelmiszerre havonta a háztartás 61.132 forintot szánhatott.
  • 2 felnőttnek 1 gyermekkel a létminimum eléréséhez már 299.568 forintra volt szüksége. Egy főre 99.856 forint jutott, személyenként az élelmiszer 28.304 forintot tett ki.
  • 2 felnőttnek és 2 gyereknek havi 361.979 forint kellett a normális élethez. Egy főre 90.495 forint jutott, ebből családtagonként 27.173 forint volt az élelmiszer.

Annyit érdemes tudni a számítás hátteréről, hogy a modell egy meghatározott fogyasztói kosárral dolgozik, és a pontosság érdekében súlyoz: különbséget tesz aktív dolgozó, gyerek és nyugdíjas között. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt feltételezi, hogy a különböző élethelyzetből adódóan mások a szükségletek. Egy nyugdíjasnak például jellemzően alacsonyabbak a közlekedési és ruházkodási kiadásai, mint egy naponta ingázó munkavállalónak.

Mennyi a létminimum 2025-ben?

A Policy Agenda számításait vette alapul a Bankmonitor, ám kifejezetten a nyugdíjasok helyzetét vizsgálták. Szakértőik a 2020-as adatot a nyugdíjas inflációval korrigálták, ez alapján az idei évre a nyugdíjas létminimum eléréséhez szükséges havi összeg 174.000 forint körül lehet. (A 2020-as adat 112.338 forint volt.) A portál becslése alapján jelenleg mintegy 800 ezer nyugdíjas élhet a létminimum alatt. Ez a teljes nyugdíjas lakosság 35,3 százaléka.

buszmegállóba húzódott idős ember kabátban, télen

Ha ugyanezt a számítási logikát – vagyis az elmúlt évek halmozott inflációját – alkalmazzuk az aktív korúaknál, még durvább számokat kapunk 2025-re. Míg a nyugdíjasoknál a fogyasztói kosár némileg szűkebb, az aktív dolgozóknál a munkába járás, a munkahelyi étkezés és a ruházkodás költségei jelentősen megdobják a szükséges összeget. Mindez figyelembe véve egy egyedülálló, aktív felnőtt létminimuma 2025-ben kb. 190.000 forint. Ez azért is sokkoló, mert a minimálbér jelenleg nettó 193.382 forint (kedvezmények nélkül számítva). Tehát ma Magyarországon a legkisebb bér gyakorlatilag fillérre pontosan a létminimumot fedezi egy egyedülálló embernél – tartalékok nélkül.

Ha 2 felnőttről és 2 gyerekről van szó, akkor 554.000 forint kell havonta, hogy elérjék a létminimum szintjét. Tegyük fel, hogy mindkét szülő minimálbért keres. Az adókedvezményeket is beleszámítva a család bevétele 427.000 forint. Ebben az esetben mintegy 127.000 forint hiányzik a családi költségvetésből, hogy szerényen, de megéljen a család.

Kérdezne az adatokról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Hol húzódik a szegénységi küszöb?

Míg a létminimum a „tisztes” élethez kell, addig a szegénységi küszöb (a mediánjövedelem 60%-a) túléléshez. A KSH legfrissebb, 2024-es adatai szerint ez az összeg egyedülállóknál havi 173.800 forintot tett ki. 2 felnőttnél és 2 gyereknél ez 365.000 forint – ha tényleg hihetünk a számoknak. Mindenesetre ez jól mutatja, milyen nehéz helyzetben vannak a magyar családok: 2 minimálbért kereső felnőtt 2 gyerekkel papíron ugyan a szegénységi küszöb felett van, de a valóságban a tisztes megélhetéstől mégis nagyon távol.

Brutális büntetést kap, aki szabálytalanul épít garázst, pótol ki üdülőt

két garázs között autó parkol

2025. január 1-től az OTÉK helyébe a TÉKA lépett, de már tavaly ősszel is történtek változások. Ennek van jó és rossz oldala is: ha pl. valaki egy garázst, sufnit több mint 10 éve húzott fel a kert végébe, akkor a jelenlegi szabályok alapján ezt simán megúszhatja büntetés nélkül. Ám aki mostanában építkezett vagy építkezik, és nem szabályszerűen jár(t) el, az tetemes bírságot kaphat a nyakába. Az építésügyi bírság 2025-től nem játék – konkrét példákkal mutatjuk, mennyibe kerül a szabályszegés.

Az OTÉK (Országos Településrendezési és Építési Követelmények) volt évtizedekig az építkezők „bibliája”, ez határozta meg, milyen magas lehet a kerítés, mekkora az ablak, stb. Ezt cserélték a TÉKA-ra (Településrendezési és Építési Követelmények Alapszabályzata), ami 2025. január 1-jétől hatályos. Még a TÉKA hatályba lépése előtt történtek változások, amelyek az építési engedély vagy egyszerű bejelentés nélkül létesített épületekre vonatkoznak. Egészen pontosan az ilyen épületek legalizálása változott.

A 10 éves szabály vízválasztó

A hatóságok mostantól különbséget tesznek a régi és az új „bűnök” között. Az építésügyi hatóság 10 éven belül szabhat ki bírságot, ha egy épület szabálytalanul épült meg. Ez korábban is így volt, ám érvénybe lépett egy könnyítés, amelynek azok a tulajdonosok örülhetnek igazán, akik több mint 10 éve építettek meg valamit, de ennek lepapírozása nem történt meg.

Ha valami 10 évnél régebben épült, már elegendő csak egy hatósági bizonyítványt kérni. (Korábban fennmaradási engedély kellett, ami drágább és bonyolultabb eljárás volt.) Ilyenkor nem szabnak ki bírságot, sőt, a papírmunka is olcsóbb, mert csak egy egyszerűsített műszaki dokumentációt kell benyújtani. Ebben az esetben a hatóság is elnézőbb: a helyi építési szabályzatnak csak bizonyos részeit vizsgálják, így olyan épületre is kaphatunk papírt, amit a szigorúbb előírások miatt korábban le kellett volna bontani.

Nehezebb a helyzet, ha a 10 éves határidőn belül építkeztünk szabálytalanul, mert itt továbbra szükséges a fennmaradási engedély. És a legrosszabb: a bírságot sem lehet kikerülni. Ha az is kiderült, hogy az épület „szakszerűtlen” – vagyis nem felel meg a helyi vagy országos építésügyi követelményeknek, pl. tűzveszélyes vagy instabil -, akkor a hatóság nem mérlegelhet, elrendelheti a bontást vagy az átalakítást.

Ami jó hír, hogy már azt is figyelembe veszik, hogy az építkezéseknél gyakran nem úgy jön ki a lépés, ahogy azt eredetileg tervezték. Mire kell itt gondolni? Pl. ha a kőműves pár centit téved. Az nyilván nem fér bele, hogy a ház 2 méterrel magasabb legyen, de a kisebb eltérések még elfogadhatók. Bevezettek ugyanis a tűréshatárt, amelyen belül a hatóság nem büntet. A mozgástér szűk: a ház elhelyezkedése a telken maximum 10 centiméterrel térhet el, a magasság maximum 20 centiméterrel (vagy 1%-kal) lehet több, az alapterület pedig legfeljebb 2 négyzetméterrel (vagy 1%-kal) nőhet meg. Aki ennél nagyobbat téved, az fizethet.

új társasházak épülnek, építési területen sárga munkagép

Mennyi az építésügyi bírság 2025-ben?

A bírságoknál az alapösszegek elég drasztikusan megemelkedtek, de a képletbe betettek egy enyhítést is. Jámbor Attila ügyvéd, az Építésijog.hu szerkesztője korábban a VG-nek elmondta, hogyan nőttek a büntetések:

  • A szabálytalanul épült lakó, üdülő, kulturális, nevelési, oktatási, hitéleti, egészségügyi, szociális, igazgatási rendeltetésre szolgáló épület esetében a korábbi 180 ezerről 600 ezerre,
  • a kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, közösségi szórakoztató, sport, szállás, iroda, ipari rendeltetésre szolgáló és egyéb közhasználatú épületeknél 250 ezer helyett 800 ezerre
  • gazdasági tevékenység céljára szolgáló, tárolási, raktározási, mezőgazdasági funkciójú épületek esetében 130 ezerről 500-ra
  • pince, mélygarázs, egyéb terepszint alatti építmény esetében 13 ezer forint helyett 400 ezerre.
Épület típusaRégi bírság (alap)Új bírság (alap)Mennyivel változott?
Lakóház, nyaraló180.000 Ft/m²600.000 Ft/m²Több mint 3x
Üzlet, iroda, műhely250.000 Ft/m²800.000 Ft/m²Több mint 3x
Raktár, pajta, tároló130.000 Ft/m²500.000 Ft/m²Közel 4x
Pince, mélygarázs13.000 Ft/m²400.000 Ft/m²30×

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy bár az alapárak az egekbe szöktek, a végső bírsághoz használt szorzószámok csökkentek – hívta fel a figyelmet Jámbor. Pl. az engedély nélküli építésnél 50 százalékról 20 százalékra, egyszerű bejelentés nélküli építésnél 30 százalékról 12 százalékra, illetve eltörölték a korábbi alapbírságokat is.

Maradt még kérdésed az építésügyi bírságról? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

A végeredmény így is húsbavágó. Ha valaki pl. egy üdülőt bővített engedély nélkül 25 négyzetméterrel, az a régi szabályok szerint kb. 2,5 millió forintos bírságot kapott volna. Az új rendszerben ez már 3 millió forintba kerül. Tehát bár a bírság nem lett a tízszerese, a drágulás így is milliós tétel lehet.

A vilaggazdasag.hu nyomán.

500 forintos gyógyvíz, ami csodát tesz székrekedés és aranyér esetén – Így kell használni

nő fájó hassal vizet iszik
nő fájó hassal vizet iszik

A Hunyadi János gyógyvíz hatása a természetes eredetű keserűsós-glaubersós összetevők miatt rendkívül jó emésztési panaszok és székrekedés esetén. Nem gyógyszer, hanem természetes gyógyvíz, és a szervezetben nem halmozódik fel, hanem helyben teszi a dolgát.

Hunyadi János gyógyvíz hatása: aranyérre és epebántalmakra is jó 

Nemcsak a fentiekre jelent gyógyírt, de hashajtó hatása mellett nagyon lényeges, hogy aranyér és az epeeredetű diszkomfort esetén is lehet használni- foglalja össze a medaqua.hu. Ezen kívül székrekedés, puffadás és emésztési nehézségek esetén is segít. Kíméletes, de hatásos béltisztítóként is ismert, amely segíthet eltávolítani a bélfalon lerakódott salakanyagokat és váladékot. 

A víz összetétele nátrium-szulfát – ez a glaubersó – és magnézium-szulfát – ez pedig a keserűsó. Ezek együtt úgy működnek, hogy vizet vonzanak a béltraktusba, serkentik a bélmozgást és elősegítik a természetes hashajtást.

A gyógyvíz használata

A Parádfürdői Állami Kórház szerint a fogyasztás történhet 2 dl tömény gyógyvíz formában, ekkor a hatás 12-24 óra múlva jelentkezik. Meleg vízzel hígítva pedig 1-2 órán belül kifejti hatását. Az adagot érdemes óvatosan megválasztani, mert túl nagy mennyiség hasmenést és görcsöket okozhat. 

Bár hozzászokás nem alakul ki, és a gyógyvíz nem teszi „lustává” a beleket, hosszú távú, rendszeres használata mégsem javasolt, mivel felboríthatja a szervezet ásványianyag-háztartását, különösen időseknél vagy krónikus betegségek esetén.

Lehetnek mellékhatásai?

Igen, a mellékhatások közé tartozhat a hasmenés, hasi görcs, puffadás vagy elektrolitzavar – ha túl sokat fogyasztunk vagy érzékeny emésztőrendszerrel rendelkezünk.

Nem ajánlott gyomor- vagy bélfekély, aktív gyulladás (például gyomor-bélhurut), kiszáradás vagy súlyos szív-, vese- és májbetegség esetén. 

Gyógyszerszedés mellett fontos, hogy orvossal egyeztessünk, mielőtt belekezdünk a kúrába. Aki vízhajtót,  szívgyógyszert vagy vérnyomáscsökkentőt szed, annak különösen oda kell figyelnie a kúra alkalmazása során.

Meddig tart egy kúra, mennyit szabad belőle inni?

A gyógyvíz alkalomszerű, inkább rövid ideig tartó használatra való. Ha ezt követően is fennállnak a panaszok, ami miatt úgy éreztük szükség van a gyógyvízre, keressük fel az orvost, ne kísérletezzünk tovább. Hosszú távú használat, ráadásul orvosi kontroll nélkül felboríthatja az ásványianyag-egyensúlyt, illetve elfedhet olyan betegségeket, amelyek kivizsgálást igényelnek.

Ha maradt még megválaszolatlan kérdésed a gyógyvíz kúrákkal kapcsolatban, kérdezd Ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink két munkanapon belül válaszolnak!

Hol kapható jó áron a Hunyadi János gyógyvíz?

Ami a beszerzést illeti, elsősorban gyógyszertárakban bio boltokban és online patikákban érhető el, mivel gyógyvíz kategóriába tartozik. Általában 0,7 literes kiszerelésben árulják. Időnként előfordulhat nagyobb szupermarketekben vagy drogériákban is (DM, Rossmann, Tesco vagy Spar), de ez inkább időszakosan változó. Viszont az EcoFamily üzletekből online rendelhető 520 forintért a 7 decis kiszerelés. Egyébként az ára rendszerint 500–1000 Ft között mozog. 

Meddig tárolható a felbontott palack?

Ha úgy érezzük a víz megtette a hatását, akkor a felbontott palack a szokásos ásványvizekhez hasonlóan néhány napig tárolható hűtőszekrényben. De hosszabb tárolás nem ajánlott. 

Milyen időjárás várható karácsonykor? Meglepetést hozhat, amit régóta vártunk

Ünnepi hangulat fillérekből: karácsonyi ablakdekoráció házilag

Magyarországon az elmúlt 20 évben ritkán örülhettünk fehér karácsonynak. Évről évre vártuk, mégis elmaradt a hó. Nem meglepő hát, hogy idén is sokan kíváncsiak, milyen időjárás várható karácsonykor.

A legfrissebb elemzések szerint idén van okunk bizakodva várni a fehér karácsonyt. December második felétől lehűlés érkezik és komoly esély lesz csapadékra is. A sík vidékeken is megmaradhat a hó, így nem kell a hegyekbe menni, ha havat szeretnénk látni.

Karácsonyfadísz házilag

Na de akkor pontosan milyen időjárás várható karácsonykor?

A meteorológusok szerint december 24-én, szenteste hószállingózás, esetleg intenzívebb havazás jöhet, különösen az északi és nyugati régiókban. A hőmérséklet nappal 0-2 fok körül alakul, éjjel pedig -2 és -5 fok között, így van rá esély, hogy tényleg megmarad a hó. Az ország déli részein enyhébb lehet az idő, de még ott is előfordulhat havas eső vagy hó. Karácsony első napján, december 25-én kevés hó várható, főként záporok formájában. 26-án hózáporok jöhetnek, különösen a hegyvidékeken. Az előrejelzések alapján tartós hótakaró alakulhat ki – vagyis jelenleg úgy tűnik, idén végre tényleg télies lehet az ünnep: a fehér karácsony esélye az ország nagy részén 50-70 százalék, magasabb az északi megyékben.

Hóesésben ausztria téli gumi büntetés szempontjából nagyon szigorú

Ha van még kérdése a karácsonyi időjárással kapcsolatban, akkor keresse bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Budapest a kivétel

A fővárosban élők számára is égető a kérdés: milyen idő lesz karácsonykor? Budapesten jóval ritkábban marad meg a hó, mint vidéken. A sűrű beépítettség és a folyamatos forgalom miatt a város eleve melegebb, így a hó gyorsabban elolvad, még fagypont közeli időben is. Ami a fehér karácsonyt illeti: az előrejelzések alapján 20%-nyi esély van rá.

Hogyan készüljünk erre az időre?

A hóesés mellett hidegfrontok hozhatnak erős szelet és fagyot, így készüljünk meleg ruhával és időben váltsunk téli gumikra. Ha utazunk, kövessük az OMSZ vagy az Időkép frissítéseit, mivel a hosszú távú előrejelzések változhatnak.

40%-os kedvezmény a népszerű hajdúsági gyógyfürdőbe: minden helyinek jár, de turistáknak is megéri

hajdúnánási gyógyfürdő este

A Hajdúnánási Gyógyfürdő remek év végi ajánlattal várja a vendégeket: 2025. november 17‑től december 31‑ig 40 %-os kedvezményt kapnak a helyi lakosok a napi fürdőbelépő árából. Az ország más településeiről érkezők sem járnak rosszul, nekik 20 % kedvezmény jár.

Miért Hajdúnánás? A fürdő jódos‑brómos gyógyvize többféle egészségügyi problémára is jótékony hatással lehet: enyhítheti az ízületi és mozgásszervi panaszokat, a keringési nehézségeket, jódhiány vagy stresszes életmód esetén kifejezetten ajánlott. A víz lazító és nyugtató hatású, egy nehéz hét után kifejezetten kellemes a gyógyvízben megmártózni, hiába írunk decembert. Ha még nem próbálta, itt a lehetőség!

A Hajdúnánási Gyógyfürdő kinti medencéje télen, látogatók nélkül
Fotó: Hajdúnánási Gyógyfürdő

Kedvezményes fürdőzés a Hajdúnánási Gyógyfürdőben

Az akciónak igazán a hajdúnánásiak örülhetnek: 40 százalékos kedvezményt kapnak a belépőjegyek árából, elég csak a lakcímkártyájuk bemutatni. A fürdő gondolt a turistákra és a környékbeli településekről érkezőkre is, nekik 20% kedvezmény jár. Ez a gesztus ritkaságszámba megy, hiszen a legtöbb fürdőben a helyieknek biztosítanak engedményt. És ami még egy nagyon nagy plusz: 14 éven aluliak számár a belépés teljesen ingyenes – lakcímtől függetlenül.

És akkor az árak:

Teljes árú felnőtt jegy: 4300 Ft

  • Turistáknak (20% kedvezménnyel): 3 440 Ft
  • Helyieknek (40% kedvezménnyel): 2 580 Ft

Teljes árú diák/nyugdíjas jegy: 3400 Ft

  • Turistáknak (20% kedvezménnyel): 2 720 Ft
  • Helyieknek (40% kedvezménnyel): 2 040 Ft
hajdúnánási gyógyfürdő kinti medencéje télen, vendégek nélkül

Az ajánlat egészen december 31-ig érvényes, így a két ünnep között is tarthatunk egy mini feltöltődést. Mivel a hajdúnánási jegyárak alapból kedvezőbbek a nagyobb fürdőkomplexumok árainál, a mostani engedménnyel ár-érték arányban verhetetlen.

Maradt még kérdése a kedvezménnyel kapcsolatban? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

A látogatás pedig nemcsak az árak, hanem a víz minősége miatt is megéri. A 67 Celsius-fokos, 1019 méter mélyről feltörő gyógyvíz magas só-, jód- és brómtartalmával vetekszik a térség leghíresebb fürdőinek vizével. A csendes, parkos környezet azoknak kedvez, akik egyszerűen csak nyugalomban szeretnének ázni egy jót. És persze ott a kedvezmény: helyieknek szinte ajándék, de a 20%-os engedménnyel bárkinek megéri tenni egy kitérőt Hajdúnánás felé.

Mennyit kell fizetned a gyorshajtásért? Itt a kalkulátor, ami helyetted számol

forgalmas autópálya autókkal

Megvillant a tükörben a traffipax? Van ilyen. Ha nem szeretnél a csekk érkezéséig azon görcsölni, vajon mennyit kell fizetned, akkor tessék, segítünk: használd a Hóvége gyorshajtás kalkulátorát! Az eszköz megmutatja, mekkora lesz a bírság és hány büntetőpontot ért a malőr.

A gyorshajtási bírság összege attól függ, mennyivel haladjuk meg a sebességhatárt. Nagyon nem éri meg száguldozni: a büntetés akár 468.000 forint is lehet, ha jelentősen túllépjük a megengedett értéket. Ha bemérnek, a bírság automatikusan jön, nem kérdeznek és nem kell semmit aláírnod.

Megtörtént a baj és szeretnéd tudni, mekkora összeg virít a csekken? A gyorshajtás kalkulátor erre ad azonnali választ. A használata egyszerű: csak beírod, mekkora volt az adott útszakaszon a sebességhatár és azt mennyivel lépted túl. A kalkulátor az aktuális, 2025‑ben érvényes bírságtáblázat alapján kiszámolja, hogy mennyi a várható büntetés.

A gyorshajtás kalkulátort itt találod:

A kalkulátor a közigazgatási bírságokat számolja ki, vagyis azokat, amelyeket a rendszám alapján utólag küldenek ki. Ez azt is jelenti, hogy ha rendszeresen vezetsz, és korábban is kaptál már gyorshajtás miatti bírságot, az újabb túllépés után a szankciók halmozódhatnak.

Fontos, a számítás tájékoztató jellegű, a tényleges bírság a hivatalos határozat szerint alakul.

Kérdeznél a kalkulátorról? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak.

Jó tudni!

Sokáig bevett gyakorlat volt, hogy a rendőrség a traffipax által mért értékből levont pár kilométert vagy néhány százalékot. Ez azt jelentette, hogy például ha valaki lakott területen 52 km/órával haladt, akkor a 3 km/órás levonással 49-et vettek figyelembe, és nem járt érte bírság. Nos, ez már 2023 óta nem így van: ekkortól a rendőrség már nem alkalmaz semmilyen levonást, a hitelesített traffipax által kijelzett sebesség számít hivatalosnak. Az ok egyszerű: a modern műszerek annyira pontosak, hogy nincs szükség tűréshatárra, a mérési jegyzőkönyvekben sem szerepel hibahatár.

Megbízható webáruházak listája: megszereztük a hivatalos szervektől – vásárlói vélemények alapján

megbízható webáruházak listája

A karácsonyi vásárlások előtt különösen fontos, hogy megismerjük a megbízható webáruházak listáját. A rengeteg akció és ajánlat között könnyű eltévedni, de segítünk: a következő üzletek nem fognak csalódást okozni, ha pedig valamilyen probléma merül fel, akkor azt egész biztosan vevőbarát módon fogják orvosolni.

A Budapesti Békéltető Testület nyilvánosságra hozta azon cégek listáját, amelyek pozitívan álltak a problémákhoz, készek voltak együttműködni a vásárlókkal és a vitáikat gyorsan sikerült rendezni. Ebben a cikkben azokat a webáruházakat mutatjuk meg, amelyek a legtöbbször tanúsítottak pozitív magatartást.

Megbízható webáruházak listája

Kategóriákra bontottuk, hogy könnyebb legyen eligazodni. Az első:

Divat és kiegészítők

Karácsony közeledtével sokan választanak ruházati termékeket és kiegészítőket ajándékként. Ha sportruházatot, szabadidős öltözéket vagy cipőt keresünk, a Hervis megbízható választás mind áruházként, mind webáruházként. A C&A szintén jó opció, kedvező áraik mindenképp a boltjaik mellett szólnak. Ha kifejezetten cipőt, táskát vagy egyéb kiegészítőt szeretnénk vásárolni, a CCC-ben sem fogunk csalódni.

Elektronika és játékok

Az elektronikai ajándékok mindig is népszerűek voltak, a játékok pedig továbbra is örök klasszikusok, nem csak a gyerekek körében. A társasjátékokról sem szabad megfeledkezni: sok felnőtt szívesen társasozik, csak a megfelelő játékot kell megtalálni.

idős házaspár vásárol karácsonyra

Az Alza ebben a kategóriában a megbízható webáruházak listája kiemelkedő szereplője. A webshopban és üzleteikben is széles az elektronikai és játék kínálat. A gyors kiszállítás óriási előnyük, főleg, ha utolsó pillanatra hagyjuk a vásárlást. Ha bizonytalanok vagyunk a választásban, az üzletek szakképzett munkatársai segítenek eligazodni, és tanácsot adnak a megfelelő ajándék kiválasztásához. A karácsonyi időszakban az Alza különleges szolgáltatást is kínál: a „Be nem vált ajándék kicserélése utalványra” lehetővé teszi, hogy ha az ajándék nem vált be, azt sértetlen állapotban január 31-ig utalványra válthassuk, amivel más terméket vásárolhatunk. A visszaküldés ráadásul az AlzaBoxon keresztül is egyszerűen intézhető, így az ajándékcsere gyors és kényelmes.

Kérdésed van online vásárlással kapcsolatban? Az ügyfélszolgálatunk ingyenesen segít 48 órán belül!

A MediaMarkt hasonlóan nagy választékkal rendelkezik. Elektronikai termékekből és játékokból sincs hiány. A kiszállítás sokkal lassabb, mint az Alzáé, viszont személyes vásárlásnál ők a jobb választás. Bár, tapasztalataim szerint a webáruházuk olcsóbb, mint a fizikai boltjaik, ezért érdemes mérlegelni, hogy hol vásárolunk. 

Lakberendezés és otthon

Eljön az az életszakasz, amikor az ajándékok fő értéke a praktikusság. Ebben a kategóriában a megbízható webáruházak listája kiemelkedő tagja az Ikea. Bútorok, konyhai eszközök és lakásdekorok széles kínálata érhető el náluk. Praktikus ajándékokhoz mindenképp jó döntés. És ha a személyes vásárlást választjuk, akkor svéd húsgolyóval is jutalmazhatjuk magunkat. A Budapesti Békéltető Testület listáján szerepel a B&Zs bútor is, ahol nagy a választék az ülőgarnitúrák és ágyak terén. Előny, hogy a rendelés telefonon keresztül is leadható, egyes termékeknél ingyenes a házhozszállítás kapuig, de plusz költségért a lakásba vagy házba is kérhető. A vásárlónak lehetősége van átvizsgálni a terméket a szállítás után, ráadásul szombaton is biztosítanak házhozszállítást.

Feketelista is létezik

Korábban írtunk már a webáruházak feketelistájáról, és arról is, hogyan ismerhetjük fel a csaló oldalakat. Olvassuk el a tájékoztatót és gondoljuk át alaposan, hogy hol költjük el a pénzünket. 

Hogyan vásároljunk okosan és olcsón?

Fontos kérdésre keressük a választ, hisz a karácsony jelentős kiadásokkal jár. Nem mindig elég csak a megbízható webáruházak listája szerint vásárolni. Éppen ezért vásárlás előtt mindig hasonlítsuk össze az árakat. Ugyanaz a termék sokszor jelentős árkülönbséggel szerepel a különböző webáruházakban. Az arukereso.hu megbízható segítséget nyújt ehhez. Elég rákeresni a kiválasztott termékre, és az oldal összegyűjti a webáruházak ajánlatait. Így gyorsan átláthatjuk, hol kapható a legolcsóbban.

karácsonyi stressz megbízható webáruházak listája

Ne vásároljunk impulzívan. Adjunk magunknak időt, különösen a drágább termékeknél. Így elkerülhetjük a felesleges költekezést. Fontos az is, hogy előre meghatározzuk a keretet: ha tudjuk mennyit szeretnénk költeni, kisebb az esélye, hogy túlköltekezzünk. 

Végül nézzünk utána a termékek értékeléseinek. Ha valami olcsó, de rossz minőségű, végül többe kerülhet. A cél, hogy jó áron jó terméket válasszunk – okosan, tudatosan.

Megint ingyen szigetelik a Kádár-kockák padlását: itt lehet jelentkezni a pályázatra

felújított, jó állapotban lévő ház/omladozó, lelakott ház kontrasztban

Végre elérhetők az ingyenes padlásfödém szigetelés pályázat 2025-ben érvényes feltételei. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

Az építési vállalkozókat tömörítő szervezet szerint már 30 ezer otthon kapott ingyenes szigetelést az EKR-programban, ami 4,4 millió négyzetméternyi padlásfödém hőszigetelését tette lehetővé. A fejlesztések legnagyobb arányban az északkeleti és észak-alföldi régiókban valósultak meg.

Mi az az EKR és a HEM?

Az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) egy olyan szabály, amely előírja az energiaszolgáltatóknak, hogy segítsenek csökkenteni az energiafogyasztást. A villamos-, gáz- és egyéb szolgáltatóknak minden évben meg kell takarítaniuk egy meghatározott mennyiségű energiát.

Ezt úgy érik el, hogy támogatják a lakosság energiahatékonysági fejlesztéseit: például a szigetelést, a fűtés korszerűsítését vagy az ablakcserét. A megtakarított energiát egy speciális mértékegységben fejezik ki, ezt hívják hitelesített energiamegtakarításnak (HEM).

Újdonságok az ingyenes padlásfödém szigetelés pályázat 2025-ben

A födémek esetében az elvárt minimum hőszigetelő vastagság 25 cm-re csökken az eddig előírt 30 cm-es vastagságról. Mostantól csak olyan ingatlant lehet a programban támogatni, amely életvitelszerűen lakott. Az új pályázatban ösztönzik a komplex fejlesztéseket, vagyis amikor egyszerre több energiahatékonysági intézkedést hajtanak végre: mondjuk a falakat és a padlást is szigetelik. Ilyenkor az elért megtakarításért járó HEM-mennyiséget 10%-kal meg lehet növelni. Sőt, ha az ablakok cseréjére vagy minden hideg fal szigetelésére sor kerül is sor kerül, akkor 25%-os bónuszt lehet kapni.

A homlokzati szigetelések anyagköltsége is nagyobb arányban finanszírozható lesz a HEM-ből, azaz a lakosság számára lényegesen kedvezőbbé válhat a homlokzati hőszigetelés: a falszigetelésért most már ugyanannyi HEM jár, mint a padlásszigetelésért.

Az anyagköltség így akár ingyenes is lehet, csak a munkadíjat kell az ingatlan tulajdonosának fizetni.

A programban bárki részt vehet, aki:

  • a lakóépület tulajdonosa (vagy tulajdonostársa), ahol a szigetelést elvégzik,
  • van olyan érvényes lakcímkártyája, ami erre az ingatlanra szól,
  • az ingatlan tulajdoni lapja szerint lakóingatlan (nem nyaraló, nem üzleti célú, nem üres),
  • valamint vállalja, hogy a beépített szigetelés legalább 5 évig az épületben marad.

Összevonható-e az Otthonfelújítási Program erre vonatkozó részével?

Igen. A program teljesen független a jelenleg futó otthonfelújítási támogatásoktól. Nincs sem életkorhoz, sem településmérethez, sem gyermekvállaláshoz kötve, nem kérnek jövedelemigazolást és nem jegyeznek be jelzálogot. Az ily módon szigetelt ingatlant akár el is lehet adni a korszerűsítés után.

További információkra van szükséged a pályázatokról? Ügyfélszolgálatunk 2 napon belül válaszol, kérdezz minket ingyenesen!

Koji László, az  Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke közleményében kiemelte, a lakossági érdeklődés jelenleg is erőteljes az ingyenesen elérhető korszerűsítési lehetőségek iránt, a szakszövetség várakozásai alapján 2025 végéig összesen 50 ezer lakóépület válhat takarékosabbá, és olcsóbban fenntarthatóvá.