Milyen támogatások érhetőek el jelenleg, ha szeretnénk felújítani otthonunkat? A mostani energia- és rezsiárak mellett idén is megéri korszerűsítésbe kezdeni. Nézzük, mik a lehetőségek, ha nem kizárólag saját forrásból kezdenénk a korszerűsítést. Az otthonfelújítási támogatás 2024 évben már nem érhető el, mutatjuk, hogy helyette milyen támogatásokat lehet igénybe venni.
A Bankmonitor gyűjtötte össze a 2024-ben elérhető ingatlan korszerűsítésre felvehető támogatásokat vagy azokhoz kapcsolódó kedvezményes hiteleket, lehetőségeket.
“Az Otthonfelújítási támogatás a hozzá kapcsolódó hitellel együtt 2022. december végével kifutott. A Falusi CSOK támogatás ugyanakkor 2024-ben is folytatódik, mellyel a gyermeket nevelő, vagy tervező családok juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz, mellé pedig kedvezményes hitelhez (CSOK Plusz vagy Falusi CSOK hitel) különböző lakáscélokra” – írja a Bankmonitor.
A 2023. év végével kifutó CSOK támogatás még az 5 ezer főnél nagyobb lakosú településeken is elérhető volt, a falusi CSOK támogatást már csak a kormányrendeletben meghatározott kistelepüléseken élők vehetik igénybe. Idén emiatt számos család esik ki a kedvezményezettek köréből.
Milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik a CSOK Plusz vagy Falusi CSOK hitelt nem tudják igénybe venni?
Otthonfelújítási támogatás 2024: korszerűsítéshez és bővítéshez kapcsolódó támogatások
Vannak kifejezetten lakásfelújítási, korszerűsítési és bővítési célra felvehető jelzáloghitelek. Ezeknél a hiteleknél szükség van ingatlanfedezetre, viszont a legtöbb esetben nincs szükség önerőre vagy csak minimális mértékben. Ha önerő nélkül tervezzük a korszerűsítést, akkor egy szabad felhasználású jelzáloghitel lehet a megoldás.
A szakértők elemzése szerint „az ingatlanfedezetnek hála ezek a kölcsönök kedvezőbb kamatozással érhetők el, mint például egy személyi kölcsön, illetve választható 10 évnél hosszabb, akár 20, vagy 30 éves futamidő is, amellyel a törlesztőrészletek alacsonyan tarthatók. A hitelösszeg pedig lehet több, mint ami egy személyi hitellel elérhető (jelenleg legfeljebb 12 millió forintot igényelhetünk fedezetet nem igénylő hitellel).”
Nagy előnye továbbá a felújítási-, korszerűsítési, vagy bővítési hiteleknek, hogy jóval kevesebb a kötöttség és az elvárás az igénylők felé, illetve az ingatlanfedezettel kapcsolatban is. Azok, akik egyedülállók, élettársi kapcsolatban élnek vagy nem szeretnének gyermeket, illetve már felnőtt gyerekeik vannak, így nem felelnek meg a CSOK Plusz vagy Falusi CSOK feltételeinek, azok számára sokkal kevesebb kötöttséggel járnak ezek a hitelek. Ráadásul az sincs meghatározva, hogy hol legyen az ingatlan – az ország bármely pontján lehet, amennyiben megfelel a bank ingatlanfedezethez kapcsolódó feltételeinek.
Ami még könnyebbség, hogy a legtöbb támogatással ellentétben egy lakáshitelnél nincs sem számla-, sem vállalkozói szerződés-bemutatási kötelezettség az elvégzett munkálatokról.
Mire figyeljünk egy lakáscélú jelzáloghitelnél?
- Jelzáloghitel esetében a hitel biztosítéka az otthonunk. Ha tartósan fizetésképtelenné válunk, a bank kényszerértékesítheti az otthonunkat.
- Amennyiben olyan lakásunk vagy házunk van, amelyet már terhel jelzálog, újabb lakáscélú hitel nem vehetünk fel, vagy csak annál a banknál, ahol a korábbi kölcsönt is igényeltük.
- A jelzáloghitel igénylés teljes folyamata 4-8 hétig is eltarthat, mire a hitelt az igényléstől számítva megkapjuk.
- Ha felújításra, korszerűsítésre vagy bővítésre szeretnénk lakáshitelt igényelni, akkor az elvégzendő munkálatokról és az anyagszükségletről részletes költségtervezetet kell bemutatnunk.
Jót tudni, hogy egy szabad felhasználású jelzáloghitelnél nincs olyan kötelezettség, hogy költségtervezetet kell bemutatni, hiszen bármire fordíthatjuk az összeget. Viszont a célhoz kötött hitelkonstrukciók rendelkeznek a legkedvezőbb költségekkel.
Otthonfelújítási támogatás 2024: tudnivalók, ha személyi kölcsönből finanszíroznánk
A leggyorsabb opció a lakásfelújítási, korszerűsítési vagy bővítési munkálatokra felvehető támogatások közül a személyi kölcsön igénylése. A jelzáloghitellel szembeni 4-8 helyett néhány napon belül hozzájuthatunk és akár online is intézhetjük.
A személyi kölcsönhöz nem szükséges ingatlanfedezet vagy önerő. Emellett szabadon felhasználható és nem kell igazolnunk, hogy mire használtuk fel a felvett összeget és előzetes költségtervezet bemutatása sem szükséges.
Mire figyeljünk a személyi kölcsön esetében?
- Tervezzünk körültekintően és mindig rendelkezzünk tartalékkal, hogy ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy esetleg a munkálatok közepén futunk ki a keretből. Menet közben újabb kölcsön igénylése jóval bonyolultabb.
- Ha marad az összegből, azt könnyen visszatörleszthetjük a kölcsönbe.
- A személyi hitelek a futamidő végéig fix kamatozással rendelkeznek, így nem történhet meg, hogy az évek alatt a havi törlesztés mértéke megemelkedik.
- Személyi kölcsön esetén a hitelösszeg jellemzően 200 ezer és 12 millió forint között alakulhat, a futamidő pedig legfeljebb 7-8 év lehet.
A szakértők hozzáteszik: „ha 10-12 millió forintnál nagyobb hitelösszeg szükséges, könnyen lehet, hogy egy lakáscélú jelzáloghitel, vagy egy szabad felhasználású jelzáloghitel lesz az ideális, hiszen ez utóbbiak jóval hosszabb futamidőre is elérhetők, ami miatt kedvezőbb havi törlesztést tesznek lehetővé.”
Frissítés: Várhatóan 2024 júniusában indul az új otthonfelújítási program.