Régi játékok gyerekeknek: macskabölcső, tengó, labdaiskola és a többiek

A legtöbben még emlékszünk azokra az egyszerű játékokra, amiket gyerekként játszottunk szünetekben vagy a testvéreinkkel, barátainkkal. A szabályok pofonegyszerűek voltak, és gyakorlatilag csak mi kellettünk hozzájuk – na jó, egy labda, esetleg papír és ceruza -, mégis órákig lekötöttek. Milyenek is ezek a régi játékok gyerekeknek? Múltidézés indul!

A legtöbb játékhoz elég volt a képzeletünk, a memóriánk, meg a két kezünk, amihez viszont valamilyen plusz dolog kellett, azt gond nélkül felleltük otthon. Nem kell drága holmikra gondolni: madzag, labda, papír, íróeszköz, kötél, gumiszalag, ilyesmik. Lássuk, mit használtunk mire!

Régi játékok gyerekeknek: gumizás

A gumizáshoz egy hosszabb gumikötélre van szükség, amelynek a végeit össze kell kötni, majd a két játékos szemben elhelyezkedik egymással, és kifeszítik a kötelet a bokájukra akasztva. Középre áll a harmadik játékos, vagyis az, aki ugrik, a többiek pedig mondják a mondókákat. Erre kell a játékosnak ki-be ugrálnia. A gumizás egyszerű(nek tűnik), de mindig lehet rajta nehezíteni, mindeközben pedig kiválóan fejlődik a mozgáskoordináció – nem mellesleg jó kis játék, legalábbis nekünk az volt.

Macskabölcső

A macskabölcső kézügyességet fejlesztő játék. Madzag kell hozzá, amit összekötünk, és kifeszítünk a két tenyerünkkel, majd felvesszük a „kezdő pozíciót”. A másik játékosnak át kell ügyeskedni a madzagot a saját kezébe. (Itt egy videó, így szokás játszani.) A játék végét az jelenti, ha visszatérünk a kiinduló ponthoz.

Tengó (lábtengó avagy lábtenisz)

Csak egy labdára van szükség és egy vízszintesen kifeszített kötélre, máris kész a tengópálya! Tipikus labdajáték, ahol a kezeken kívül a test bármely részével át lehet juttatni a labdát a túloldalra. A szabályok szerint egy oldalon csak háromszor lehet átpasszolni a labdát, és egy játékos csak egyszer passzolhat.

Labdaiskola

Nagyon jó a reflexek, a reakcióképesség fejlesztésére. Így játsszuk: a játékos a fallal szemben áll. A labdát a falra dobja, majd elkapja a visszapattanó labdát, 8-12 különböző módon. Labdaiskola a játék neve, 8-12 osztályt kell a játékosnak kijárnia. Ezek a variációk:

a játékos a labdát

  • lepattanás után,
  • lepattanás nélkül,
  • test előtti tapsolás után,
  • test mögötti tapsolás után,
  • megemelt láb alatti taps után,
  • leguggolás, kétkezes talajérintés és felállás után,
  • előre karkörzés után,
  • hátra karkörzés után,
  • háttal állva dobja, majd visszafordulva kapja el, de tovább is van;
  • háttal, terpesztett lábak között falra dobja, majd szembefordul és elkapja;
  • azután kapja el, hogy 360 fokban megfordult a talpán;
  • ugrással végrehajtott 360 fokos fordulattal kapja el.

A szabályok szerint a játékos csak akkor léphet a következő „osztályba”, ha az előzőt teljesítette. Van szigorúbb változat is, itt elölről kell kezdeni az egész játékot az első osztálytól, ha hibázunk.

Ország-város

Az ország-város játéknál a játékosoknak egy papírra egy sorban fel kell írniuk a következőket: ország, város, folyó, hegy, fiú, lány, növény, állat, tárgy. Mi úgy játszottunk, hogy egyikünk mondta magában az ábécét, a másik pedig egy ponton „lestopolta”, vagyis megállította. Azzal kezdőbetűvel kellett országot, várost stb. írni, amelyiknél elhangzott a ‘Stop!’. Az nyer, akinek kevesebb hely marad üresen. Lehet időre is játszani, hogy még izgalmasabb legyen a játék.

Kő-papír-olló

A kő-papí-ollót talán nem kell bemutatni: játék, ahol véletlenszerűen mutatják a játékosok a kézjeleket. A kő üti az ollót, az olló a papírt, a papír pedig a követ. Unaloműzésre is remek játék, de sorsolásra is tökéletes.

Retro játékok gyerekeknek: Amerikából jöttem

A játék során a csoportból kiválasztanak egy párt. Ők elvonulnak és megbeszélnek közösen egy foglalkozást. Utána visszatérnek a csoporthoz, elmondják a foglalkozás kezdő és utolsó betűjét, majd megpróbálják elmutogatni, a többieknek pedig ki kell találnia.

Tapsolós játékok

A mozgáskoordinációra igazán jó hatással vannak a tapsolós játékok, de mivel itt is mondókával van összekötve a mozdulatsor, a kommunikációt is fejleszti. Össze lehet kötni kiszámolós játékokkal és mondókákkal. Ezekre nagyon jó példákat találhattok ezen a linken.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gmail bejelentkezés telefonról: így csináld gyorsan, alkalmazás nélkül is működik

Szó szerint egyre mobilabb a levelezések kezelése. Ide tartozik az egyik legnagyobb digitális levelező platform a Gmail is.

Fürdőbomba házilag: 3 egyszerű recept – a gyerekek és az anyukák is imádják

A legjobb, hogy minden hozzávalót megtalálsz hozzá otthon. Kezdj neki!

Virágszőnyegként borítja be a kertet az illatos mézvirág: így gondozod, egész nyáron csodaszép lesz

Kezdő kertészkedőknek is ideális választás ez a kedves kis jószág.

2 fokkal lehűti a lakást ez a spéci függöny: ha nincs klímád, hálás leszel érte

A hőszigetelő függöny bár nem hűt, jelentősen visszafoghatja a lakás felmelegedését.

Megbízható pesti nepperek – Ezekben a használtautó-kereskedésekben nem vernek át

Hol a legjobb egy használtautó-kereskedés Budapest területén? Megmutatjuk, mire figyelj, hogy ne verjenek át a pesti nepperek.

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét, de másra is jók.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat