A mentális gimnasztika nem megoldás a túlzásba vitt ivás esetén.

Egy-egy időszak után sokakban megérkezik annak érzése, hogy (mostanában) egy kicsit túlzásba vitték, mondjuk az alkoholt. Hogy kinek mit jelent a „kicsit” és a „túlzásba vinni”, az eleve egyénfüggő. Abban viszont valószínűleg közösek az álláspontok, hogy szerhasználatuknak immáron nem kívánt következményei vannak. Nagyon sokan ilyenkor tehát úgy döntenek, hogy „kicsit visszavesznek”. Például elkezdik tervezni, hogy mikor, milyen alkalmak esetén és mennyit isznak. És ezzel elkezdődik egy (nagyon fárasztó) mentális gimnasztikázás. 

Mit jelent, és mivel jár a mentális gimnasztikázás? 

Kezdődik azzal, hogy az érintett megoldásként a „túlzásba vitt ivás esetére” kitalál mindenféle irányokat, például: csak sör, és semmi rövid; óránként 1, max 2 ital; minden ital után víz; nem korsó, hanem pohár; ha meglendül, akkor kihagy köröket; éjfél után már nem iszik. 

A szabályok és az egyensúlyozások lemerítik, ellenállása gyengül, az egyensúlyozás idővel kudarcba fordulhat. Az agyát ugyanis jól megtanította arra, hogy az alkohol nem egyensúlyozás kérdése, hanem az kontroll nélkül megy. Az agya ezt jól ismeri, és minden korsó helyett pohár erősíti a korsó akarását. 

Ott nincs szabadság, ahol nem arra megy az energia, amiért csináljuk a változást, hanem arra, hogy megakadályozzuk, hogy az alkohol elárasszon, és ehhez állandó egyensúlyozásra kell koncentrálni. Ez hangsúlyozottan nagyon kimerítő tud lenni, és éppen ebből a fáradtságból következik az, hogy egy ponton elfárad az agy, átszakad a gát, és a terv borul. Ez még akkor is így lehet, ha az elején akár könnyen megy, amikor egy-két este, hétvége, hét elég jól lejött gimnasztikázással. Ez valahol természetes, hiszen különbözőek vagyunk, nem egyformán reagál az agyunk. Van, akiknek az elején kifejezetten könnyen megy a mentális tornázás, sőt, az egyes sikeres „túlzás”-csökkentő gyakorlatok még erősítik is önbizalmát saját módszerét illetően. Hajtja tehát az eredményesség. Mint, amikor egy hosszabb távú futóverseny esetén valaki sprintelni kezd az indítás után rögtön, előre rohan, és úgy érzi, hogy az élmezőnyben is lesz, hiszen lemaradtak a többiek, ő pedig szárnyal. Aztán (viszonylag) hamar beérik, elmennek mellette, és lemarad. 

Annak, aki magára ismert az írás eddigi részében, annak a fárasztó mentális gimnasztika helyett érdemes lenne igazán meghallgatnia azt, amit magának mondani akar. Ugyanis, aki úgy érzi, hogy egy kicsit túlzásba vitte az alkoholt, ott már nem kívánatos következmények lehetnek. Vagy erős ennek a félelme. A „kicsit visszaveszek” próbája annak kísérlete, hogy az érintett elkerülje a negatív következményeket. Hogy annak félelme nélkül ihasson, hogy nem lesz baj, hogy minden a tervek szerint alakul. Azaz az egyensúlyozásban, a mentális gimnasztikázásban gyakran a félelem irányít, annál van a kontroll. 

Kérdésed van? Segítségre van szükséged? Ügyfélszolgálatunkhoz ingyenesen fordulhatsz. Két napon belül válaszolunk.

Biztos vagyok benne, hogy nem ez a cél. De, akinél a kontroll van, az dönt. A „túlzás” mérséklő mentális tornázgatásban az aggodalom, a szüntelen és fárasztó érzete van annak, hogy ne legyen baj. Az önrendelkezés – legalábbis értelmezésemben – viszont a saját magunkról való gondoskodás jogának visszavételét, majd annak magunknál tartását. És, ami legalább ennyire fontos: a magunkról való gondolkodás jogát is.

Ezen a ponton James Clear magyarul is olvasható könyvéhez fordulok, amelyben ő azt írja, hogy a változás legmélyebb rétege az identitást érinti. Az identitás arról szól, akinek látni szeretnénk magunkat, és akinek hinni akarjuk magunkat. A hit – teszem hozzá – pedig akkor jön mozgásba, ha már a jelenben is úgy cselekszem, mint akinek látni szeretném magamat. Azaz a cselekvéssel fel is mutatom a hit valóságát, meg is tapasztalom azt, aki szeretnék lenni. 

Clear szerint azok a változások tartósak, amelyek nem arra fókuszálnak, amit el akarnak érni, hanem amelyek az identitáson alapúló szokásokra építenek. Gondoljunk csak arra, hogy amikor valaki fejébe veszi, hogy ő most lefut egy nagyobb távot, ezzel egészségéért is tesz, és valójában a futással arra is akar jobban vigyázni. Nem futóként tekint magára, hanem csak el akarja érni egy eredményt, ami bizonyítja számára, hogy akkor most vigyáz magára. Mi történik ilyen esetekben nagyon gyakran? Lefutja a távot, eléri az eredményt, meg erősödik annak „bizonyosságában”, hogy vigyáz egészségére, majd aztán hónapokig nem látjuk őt a futókörön. Életmódja szépen visszarendeződik a korábbi működésbe – és azzal az egészségével kapcsolatos aggódásba. 

Ha identitás az lenne, hogy „én egy futóember vagyok”, úgy meglenne a futásnak a helye az életben. Biztosan számolhatna azzal, hogy identitásából adódóan e téren mindent megtesz, és amit tesz az kiszámítható, azaz folyamatos, nem félelem vezérelt, folyamatos öröm és visszacsatolás.

Clear könyvbeli példája az, amikor van két embert, akit cigarettával kínálnak. Az első úgy válaszol, hogy „Köszönöm, nem kérek. Próbálok leszokni”. A másik úgy, hogy „Köszönöm, nem kérek. Nem dohányzom”. Első esetben az érintett magát dohányosnak hiszi és tartja, része az az identitásának. Úgy reméli viselkedése megváltoztatását, hogy továbbra is ugyanazt a meggyőződést hordozza magában magáról. Második esetben a válaszoló nem dohányosként tekint magára, azaz korábbi dohányzó identitása már egy korábbi életszakaszának a része. Őt aznap este egyrészt már eleve nem fogják kínálgatni, hiszen kijelentette, hogy semmi köze a cigihez, másrészt nincs dolga a mentális gimnasztikával sem, hiszen ő már döntött, és ő nem egy leszokni próbáló, aki kísérletezik magán, hanem egy nem dohányzó, aki ennek jegyében éli életét.

Sokaknak nem tűnik fel az, hogy miközben új terveik vannak, a régi identitásuk jegyében való gondolkodás milyen mértékben tudja szabotálni a terveiket. Ha van új cél és új terv, de nem változtat identitásán, azaz azon, hogy kinek látja magát, és hogyan gondolkodik magáról, akkor ő vezethet egy félmaratonon 3 kilométer után, a végén arra fog emlékezni, hogy 5kilométer után fokozatosan visszaesett, és mentek el mellette férfiak, nők, fiatalok és idősek.

Nem az a cél tehát, hogy lefusson egy félmaratont, hanem az, hogy futó legyen!

Aki a negatív következmények és az azoktól való félelem elkerülése érdekében (azaz a „kicsit túlzásba vittem az ivást”) identitásváltozás nélkül áll bele a saját magával folytatott futóversenybe, az sokkal korábban fog abban elfáradni, mint gondolná. És amikor elfárad, akkor meg is érkeznek azok a következmények, melyek elkerülése érdekében fogott bele a mentális tornába. 

Önrendelkezés ott van, ahol nem a félelem irányít.
A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.