Szülők, figyelem! Ez az egyik leghasznosabb oldal, ha a gyerek szeptemberben kezdi a középiskolát

Kézzelfogható segítségre lenne szükség a középiskolai felvételihez? Kíváncsi vagy milyen a szóbeli felvételi hangulata a választott iskolában, mire érdemes készülni? Ez az időszak sok család számára komoly kihívást jelent, hiszen rövid időn belül kell dönteni több fontos kérdésben is: a megfelelő iskola kiválasztása, a pontszámok értelmezése, a jelentkezési stratégia kialakítása és a határidők követése mindenkinek feladja a leckét. A Sulinavigátor átláthatóvá és érthetővé teszi a középiskola-választás folyamatát többek között azzal, hogy összegyűjti a korábbi felvételizők tapasztalatait. 

háttal ülő ünneplőben lévő diákok írnak valamit sulis padokban

Átláthatóbb felvételi rendszer

A diákok reális képet kapnak az oldal segítségével a saját esélyeikről, és olyan iskolákat választhatnak, amelyek megfelelnek képességeiknek, érdeklődési körüknek és céljaiknak. Ehhez minden információ egy helyen megtalálható ezen az oldalon, ami összegyűjti és rendszerezi a középiskolai felvételivel kapcsolatos legfontosabb adatokat, például a korábbi évek felvételi eredményeit, a pontszámítás módját, az írásbeli vizsgák statisztikáit, valamint a különböző iskolák bejutási nehézségeit. 

Több mint 150 gyakori kérdés egy helyen

A Sulinavigátor egyik legnépszerűbb része a részletes GYIK, amely több mint 150 kérdésre ad választ a felvételi határidőktől, a jelentkezés menetén át, az írásbeli és szóbeli vizsgákkal kapcsolatos tudnivalókig. Ha a különböző középiskola típusok, vagy a felvételi algoritmus működése a kérdés, itt arról is olvasható részletes információ.

Sajátos nevelési igényű gyerek számára keresel intézményt?

Külön figyelmet kapnak a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókra vonatkozó tudnivalók is, így az érintett családok könnyebben eligazodhatnak a speciális szabályok között. Az SNI-vel kapcsolatos tudnivalókra úgy lehet a legkönnyebben szűrni, hogy a “Tudástárra” kattintva legalul bejelöljük az SNI négyzetet. Ezen kívül be lehet pipálni, hogy iskolára vagy óvodára keresünk vagy például csak fejlesztő játékokkal kapcsolatban érdeklődnénk.

Sulinavigátor tudástár életkor és tantárgyak szerint

A felvételi információkon túl a Sulinavigátor összegyűjtött rengeteg ingyenesen elérhető digitális tananyagot, podcastet és videót – ezek ráadásul életkor és tantárgy szerint rendszerezve találhatók, így gyorsan és célzottan lehet keresni. A kínálat a fejlesztő játékoktól kezdve a matematikai és nyelvi tananyagokon át egészen a digitális készségek fejlesztését szolgáló anyagokig terjed.

Túl sok az információ? Kollégáink segítenek eligazodni, írj nekik Ügyfélszolgálatunkon!

A felvételi pontszám kiszámítása

A pontszámoló funkció segítségével a diákok saját jegyeik és írásbeli eredményeik alapján kiszámolhatják várható felvételi pontszámukat, majd összevethetik azt a korábbi évek adataival. Ez nagyban megkönnyíti a jelentkezési lista összeállítását. A Sulinavigátor keresője részletes adatokat tartalmaz az ország érettségit adó nappali képzéseiről, amelyekre különböző szempontok alapján lehet szűrni: település, képzéstípus, oktatott tárgyak vagy felvételi követelmények szerint.

Vajon milyen lesz a szóbeli?

Az egyik legizgalmasabb rész, hogy milyen lesz a szóbeli, mire lehet készülni? A Sulinavigátor erre külön felületet hozott létre, ahol a diákok és a szülők névtelenül írják le az élményeiket az egyes iskolákról és a felvételi folyamatáról. Olyan, mintha oda lehetne állni az iskolához és egyenként megkérdezni, hogy mi volt, milyenek voltak a tanárok, ami a lelkileg felkészülésben óriási segítség, hiszen lesz egy támpont, hogy mire lehet számítani.

Bár a Sulinavigátor nem helyettesíti az iskolák és az Oktatási Hivatal hivatalos tájékoztatását, hasznos kiegészítő eszköz lehet mindazok számára, akik tudatosabban szeretnének felkészülni a középiskolai felvételi folyamatára.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kivonul a Tesco? Mutatjuk, mi igaz a terjedő hírekből és mire számíthatnak a vásárlók

Mi lesz a több ezer munkavállalóval és a vásárlókkal?

A legjobb európai útvonaltervezők: ezekkel elkerülheted a felesleges kerülőket és dugókat

Európában több olyan alkalmazás is van, amely kifejezetten megbízható, és hosszú utaknál is jól teljesít.

Ez dönti el, mennyire lesz hatékony a klímád: így hozd ki belőle a legjobbat

A klíma működése egyszerűen átlátható, ha tudod, mely tényezőkön múlik a hűtési teljesítmény.

Fantasztikus húsárak a héten: akár 40% kedvezménnyel a Tescóban és Aldiban!

Ezekkel a húsos és halas akciók közül válogatott ajánlatokkal most könnyebb úgy feltölteni a hűtőt, hogy a pénztárcád se bánja.

Ingyenes a belépés Budapest egyik legszebb strandjára a nyugdíjasoknak: heti 3 napon él a kedvezmény a helyi lakosoknak

Egyedülálló lehetőség a csepeli nyugdíjasoknak: a Csepeli Strandfürdő a hét első három napján...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat