Nyitólap Blog Oldal 374

Üvegvisszaváltás: így kaszál a MOHU azon, ami mindenki másnak kellemetlen

papírpénz a farmer zsebében félbe hajtva, összesen 1500 forint
üvegvisszaváltás készpénz

A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) eredetileg 2024. január 1-jén indult volna, de végül fél év csúszással, július 1-jén élesedett. A rendszer a maga nemében páratlan: a MOHU-nak – mint felelős hulladékgazdálkodási cég – jobban megéri, hogy az emberek ne vigyék vissza palackokat, hiszen a betétdíj ebben az esetben marad a vállalatnál. Fél év alatt szép summa kerekedett a vissza nem váltott üvegekből: potom 33 milliárd forint.

A rendszer több sebből vérzik. Ügyfélszolgálautunkat rengetegen keresték fel problémáikkal, kezdve azzal, hogy mennyire koszos, igénytelen a Repontok környéke, folyamatos a sorban állás, mert az automata hamar megtelik, és persze az eladók sem molyossal az arcukon, villámtempóban igyekeznek a gépet kiüríteni.

Ez az érem egyik oldala. A másikon nem csak holmi kellemetlenség van.

Kötelező visszaváltási rendszer: újabb hungaricum!

Magyarország az egyetlen hely Európában, ahol a hulladékkezelő nem a begyűjtött mennyiség után kapja meg a visszaváltási díjat, hanem már a forgalomba kerülés pillanatában – írja a Szabad Európa. Így a cég előbb jut pénzéhez, minthogy a megbízást elvégezné. Azoknak az ötven forintja, akik nem viszik vissza az üvegeiket, a MOHU-nál landolt: a vállalat 2024-es beszámolója szerint tavaly 32,9 milliárd forint maradt náluk.

Budapest VI. kerületének polgármestere, Soproni Tamás nemrégiben írt egy nyílt levelet a hulladékgazdálkodási cégnek, amelyben azt kéri, hogy a közel 33 milliárdos extraprofitból szálljanak bele az önkormányzat költségeibe.

A rendszer bevezetése óta jelentősen megnőttek a közterületi és társasházi problémák: gyakoribbá vált a kukák feltörése, rongálása, a kukanapokra virradóra jelentősen nőtt a köztisztasági problémák száma, és egyre több társasház panaszkodik arra, hogy erőszakosan próbálnak bejutni a lépcsőházakba – sorolja a problémákat a polgármester. Hozzáteszi, alig találni visszaváltó automatát a kerületben, ahol pedig van, ott gyakran működésképtelen, piszkos, hosszú sorok állnak előtte.

Kukanap Terézvárosban - felforgatott szemetesek, hulladék a parkoló autók körül, kiforgatott kukák
Utcai állapotok Terézvárosban kukanapon

Az önkormányzat természetesen nem hagyja ennyiben a dolgot. Az elmúlt években megtriplázták a köztisztasági költségvetésüket, támogatást nyújtanak a társasházaknak, a rendőrségnek, éjszaki razziát is szerveztek. Mindezt a lakók pénzéből, amit akár más célokra is lehetne fordítani. Soproni Tamás éppen ezért hívta egyeztetésre a MOHU-t:

Egy országos szolgáltatás nem működhet úgy, hogy az előnyeit központosítjuk, a terheit pedig néhány városrész viseli.

Azt kéri, hogy a MOHU a keletkezett extraprofitból
▪ járuljon hozzá a belső kerületek köztisztaságának fenntartásához;
▪ támogassa a társasházak védelmét a visszaélésekkel szemben;
▪ vegye ki a részét a közterületi hulladékgyűjtők fenntartásából.

Ha valaki visszaviszi a palackot, az munkát, költséget jelent. Ha nem viszi vissza, az nettó haszon. Szerinted is igazságtalan a rendszer? Akkor ezt váltsd vissza:

  • PET-palack (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Alumínium italosdoboz (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Üvegpalack (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Tömör műanyag üdítős palackok
  • Többutas, újratölthető italos palackok, ha a gyártó azt betétdíjasként regisztrálta.

Kell-e engedélyt kérnem, ha új kutat fúratnék? Tisztázzuk a félreértéseket, ezt mondja a törvény

árvíz utáni fertőtlenítés
árvíz utáni fertőtlenítés

A rövid válasz: attól függ. Számít, milyen mélységű lenne a kút, hol helyezkedne el és hogyan hasznosítanánk. Ha megfelel a vízgazdálkodásról szóló törvényben foglaltaknak, akkor fúrt kút engedély nélkül is létesülhet. Mutatjuk a szabályokat.

Korábban a kutak építéséhez, átalakításához, használatához és megszüntetéséhez vízjogi engedély kellett. Ha valaki engedély nélkül épített kutat, akkor utólagos fennmaradási engedélyt kellett kérnie. Ezt törölték el 2024-ben:

A kútamnesztia rengeteg ingatlantulajdonosnak jelentett megkönnyebbülést: megszűnt a kutakra vonatkozó bejelentési és engedélyeztetési kötelezettség. Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől bárki álmodhat bármilyen kutat a kert végébe.

Fúrt kút engedély nélkül mikor létesülhet?

Nincs szükség engedélyeztetési eljárásra és nem kell bejelenteni azokat az új, vagy már meglévő kutakat, amelyek

  • mélysége nem haladja meg az 50 métert,
  • nem érintik az első vízzáró réteget,
  • háztartási (évi 500 m³-ig), és mezőgazdasági használatra szolgálnak,
  • vízkészlet-védelmi szempontból nem védendő területen találhatók.

Mikor kell engedély?

Ha a sekély kutak a vízkészlet szempontjából kiemelt területen létesülnek, akkor szükséges engedély. Az új szabályozás meghatároz kockázatmentes és kockázatos területeket. Utóbbi kategóriába hazánk területének 12 %-a tartozik, ezek a védendő ivó- és/vagy karsztvízbázisok. A kockázatmentes és a kockázatos területeket a vízkészletvédelmi országtérkép mutatja meg, amelyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság készített el. A térkép online itt tekinthető meg.

Maradt még kérdése? Tegye fel ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 48 órán belül válaszolnak!

kék kerti kút

Ásott vagy fúrt? Mi a különbség?

Az ásott kutak általában 6–30 méter mélyek, és a felszínhez közeli talajvizet érik el. Ez a víz öntözésre még használható, de ivóvíznek nem alkalmas, mert könnyen szennyeződhet baktériumokkal, növényvédő szerekkel vagy szennyvízzel. A vízhozamuk alacsony és változó – gyakran csak 1–2 m³/nap.

Ezzel szemben a fúrt kutak mélysége elérheti akár a 100 métert is, így réteg- vagy rétegvízhez jutnak, ami jobb minőségű, kevésbé szennyezett, és sok esetben ivóvíznek is megfelelő. A vízhozamuk is nagyobb, akár 5–20 m³/nap között is lehet, attól függően, milyen vízadó réteget érnek el.

A világ legnagyobb horgászversenye a Balatonon II. rész + RECEPT

A világ legnagyobb horgászversenye a Balatonon, kép forrása: IBCC

Az előző cikkben beszámoltam az idei IBCC Nemzetközi Balatoni Halfogó verseny érdekességeiről. Most álljon itt néhány adat a résztvevők eredményeiről. A 300 csapat egy hét alatt 1740 db 10 kg feletti pontyot fogott ki, több mint 23 tonnát (egész pontosan 23 716 kg-ot). Ez annyit jelent, hogy a kifogott halak átlagsúlya több mint 13,6 kg volt. 1591 db közönséges pontyot fogtak ki (a köznyelv szerint ezek a pikkelyes pontyok) és 149 db tükrös pontyot (ezeknek nincs pikkelye).

A legnagyobb tőponty 32,25 kg, a legnagyobb tükörponty 24,95 kg súlyú volt. Ez utóbbit pedig az AQARIUS nevű magyar csapat fogta. Az 5 legnagyobb hallal egy szlovák csapat dicsekedhetett, amelynek összsúlya 114,64 kg. Érdekesség, hogy az AQARIUS lett ebben a második 106,81 kg hallal.

A verseny győztese a Mikbaits & Kryston csapata lett 596,86 kilogramm halfogással.

Ők Balatonedericsen, a Rickenbach stégen voltak. A legjobb magyar csapat a Starbaits lett: ők 521,32 kg-mal az ötödik helyen végzett. Szigligeten horgásztak.

Az első helyezett jutalma 30 000 euró volt, a II. 15 000 eurót, míg a III. 7 000 eurót kapott. Az öt legnagyobb hal összsúlyú versenyében 12, 8 és 5 ezer eurót kapott az első három helyezett.

A világ legnagyobb horgászversenye idei mezőnyében 60 csapatnak nem sikerült 10 kg feletti pontyot akasztani.

A 28 országból érkezett versenyzők egyöntetű véleménye volt, hogy egy jól szervezett, sikeres versenyen vettek részt a néha szeles, esős idő ellenére is.

Ezúton is gratulálunk a világ legnagyobb horgászversenye szervezőinek és minden egyes résztvevőnek!

Kérdéseid vannak a horgászattal, a halfogással vagy az engedélyekkel kapcsolatban? Keresd ügyfélszolgálatunkat, ahol két napon belül ingyenesen válaszolunk!

Akkor most álljon itt a beígért olajos hal recept, amely a Fövenyes környéki horgásztársak egyik specialitása.

Balatoni olajos hal

Fövenyes környéki horgásztársak specialitása
Balatoni olajos hal elkészítése
Recept nyomtatása
Fogás előétel
Konyha magyar
Kulcsszavak halétel
Előkészítési idő 1 óra
Elkészítési idő 4 óra
Pihentetés 12 óra
Teljes idő 17 óra
Adag(ok) 10 adag
Költség 1000 forint

Felszerelés

  • 10 kis méretű dunsztosüveg

Hozzávalók

  • 1,5 kg hal (törpeharcsa, bodorka)
  • 4 fej vöröshagyma (vékony karikákra vágva)
  • 3 dl olaj (olíva, napraforgó, repce)
  • 24 szem feketebors (egész)
  • 12 szem koriandermag (egész)
  • 6 levél babérlevél (egész)

Elkészítés

  • A halakat jól tisztítsuk meg, az uszonyok és a fej nélküli testeket alaposan sózzuk be, majd 12 órára tegyük a hűtőbe.
  • Másnap egy vastag falú edény aljára öntsünk 3 dl olívaolajat (természetesen lehet napraforgó vagy repce is, ezek olcsóbbak), majd tegyünk rá karikára vágott 4 fej hagymából annyit, hogy lepje el az edény alját. Erre tegyünk egy sor sózott halat, majd újabb hagymát. Már most tehetünk rá 8 – 10 szem borsot, fele annyi koriandert és pár babérlevelet.
  • Ezt a rétegezést ismételjük addig, amíg el nem fogy a hal.
  • Ezután öntsük fel olajjal úgy, hogy teljesen ellepje a halat (egyesek 1,5 dl fehérbor hozzáöntését is javasolják).
  • Ezután lassú tűzön forraljuk 5 órán keresztül, időnként kicsit megrázva az edényt. Zárjuk el, és hagyjuk a tűzhelyen kihűlni.
  • Hűtőszekrényben vagy hűvös kamrában sokáig eláll, ez a finom olajos konzerv halra emlékeztető étel.

Így a legegyszerűbb a műszaki vizsga időpontfoglalása ügyfélkapun keresztül – lépésről lépésre mutatjuk

Természetesen műszaki vizsgára is lehet már ügyfélkapun időpontot foglalni. A személyes adatok, illetve az autó adatai szükségesek hozzá. És néhány kattintás. Képekkel illusztrálva segítünk bemutatni a néhány perces folyamatot arról, hogy hogyan történik műszaki vizsga időpont foglalás ügyfélkapu segítségével.

Az autók „műszakiztatása” két évente szükséges, kivéve új autók esetében, ott a műszaki vizsga 4 évig érvényes. A műszaki vizsga lejárta után az autó hivatalosan nem vehet részt a forgalomban, kivéve, ha valakinek érvényes időpontja van vizsgára és az oda vezető úton használja éppen az autót.

Benne maradt a köztudatban, de jó, ha tudjuk, hogy a korábbi járványhelyzet miatti 30 napos türelmi idő már nincs érvényben. Jobban járunk, ha időben bejelentjük az autót a műszaki vizsgára, mert például, ha valaki lejárt műszakival okoz balesetet, akkor a biztosító nem fizet vagy visszakövetelheti a kifizetett kártérítést.

Autó műszaki vizsga időpont foglalás ügyfélkapu segítségével lépésről lépésre

  1. A műszaki vizsgára vonatkozó időpontfoglaló felület a https://khkia.kh.gov.hu oldalon, ügyfélkapu pluszos belépéssel érhető el.
  2. Ezt követően a Közlekedésfelügyelet fülre kattintva kell továbblépni.

3. Első lépés az „ügyfélszolgálati pont választás” , azaz a vizsgaállomás kiválasztása.

Itt vármegye, település és utca szerint is lehet keresni:

4. Ezt követően szükséges az ügykör kiválasztása. Műszaki vizsga esetén válasszuk a „forgalomba helyezés 3,5 tonna alatt” opciót az ügycsoportnál, az ügykörnél pedig a „közúti jármű forgalomba helyezésének engedélyezése 3,5 t alatt”.

5. Innen tovább lépve lehet az időpontot kiválasztani.

6. Az időpont kiválasztása után megjelenik az ügyfél adatok megadására szolgáló képernyő. A
megfelelő jelentkezéshez az ügyfél adatok megadása során, a név, telefonszám, e-mail cím,
alvázszám megadása kötelező, illetve a forgalmi engedély, valamint a tulajdonjogot igazoló
dokumentum feltöltése is.

7. A sikeres időpontfoglalásról küldenek visszaigazoló e-mailt. Fontos tudni, hogy a foglalás
véglegesítése után nincs lehetőség a rögzített adatok módosítására, illetve a foglalás
törlésére.

A műszaki vizsgáztató állomáson időpontfoglaláskor megadott azonosítóval – ALVÁZSZÁM – rendelkező járművet kell bemutatni, a jogszabályokban előírt okmányokkal együtt.

Valami nem érthető? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat és két munkanapon belül válaszolunk!

Késik a vonat és bérleted van? Így kérd a visszatérítést a MÁV-tól

jegyautomatából két utas jegyet vesz a Nyugati pályaudvaron

Ahogy korábban megírtuk, június 1-jén lépett életbe a késésekre vonatkozó új szabály: ha pl. vonattal vagy távolsági busszal utazunk, és a járat legalább 20 percet késik, akkor az utasok visszakaphatják a jegyár felét. Ez a késési biztosítás, ami természetesen a MÁV-bérlettel utazókat is megilleti. A visszatérítés esetükben másként működik, mint a jegyeseknél, ezt fogjuk most bemutatni.

Mivel a rendszer viszonylag új, röviden azt is összefoglaljuk, hogyan kapják vissza a pénzüket a jeggyel utazók. Ha 20 percet vagy annál többet késik a jármű (legyen az vonat, helyközi járat, agglomerációs „kék” busz, HÉV), akkor az utas visszakérheti a menetjegy árának felét.

Elektronikus jegy és helyjegy esetén a kompenzáció automatikus, de ha papír alapú jegyet váltottunk, akkor előbb azt rögzítenünk kell a MÁV+ applikációban. Akinek ez nem felel meg, az a pénztárban kérheti a visszafizetést.

MÁV-bérlet: visszatérítés helyett kedvezmény

A bérleteseknek szintén jár a kompenzáció, de őket nem pénzzel, hanem kedvezménnyel kompenzálják: ha a bérlet 30 napos érvényességi ideje alatt a tulajdonosa legalább 5 alkalommal tapasztal minimum 20 perc késést, akkor a következő bérletét 10%-kal olcsóbban vásárolhatja meg.

Ha valaki a jegypénztárban vagy a jegyautomatából vásárolt bérletet, a késésigazolásokat gyűjtheti a MÁV+ appban. Ehhez a képernyő jobb alsó sarkában található a Profilom menüponton belül, a Késési biztosítás menüpontban van lehetőség. Itt át kell váltani a bérletek fülre, majd meg kell nyomni a + jelet. Ezt követően a Beolvasás kamerával gomb lenyomása után a kamerával be kell olvasni a bérleten található „vonalkódot” – nem ördöngösség, bárki meg tudja csinálni, aki használ okostelefont.

Hogyan lehet a késést rögzíteni?

A Késési biztosítás menüpont Bérletek fülén láthatók mind a papíralapú, mind az online bérletek és napijegyek, valamint az is, hányszor utaztunk velük késett járaton, és hány késés után jár kompenzáció. Utazáskor meg kell nyomni az Utazom gombot, majd kiválasztani a járatot a közeli lehetőségek közül, vagy kézzel beírni a számát. Csak olyan járatra lehet bejelentkezni, amely a közelben áll meg, és ahol a bérlet vagy napijegy érvényes. Ha a járat késik, azt a rendszer automatikusan rögzíti.

MÁV-bérlet: visszatérítés helyett kupon

Ha 30 napos bérlettel 5, vagy napijeggyel 1 késés összegyűlik, a rendszer kupont küld, amely a Profilom > Kuponok menüpontban érhető el. A kupon csak a MÁV+ appban váltható be, még akkor is, ha papíralapú bérlethez kapcsolódik.

Így vásárolható meg az új bérlet:

  • Másoljuk ki a kuponkódot a Kuponok menüpontból.
  • Lépjünk át a Bérletek menüpontra, majd nyomjuk meg a Vásárlás gombot.
  • Válasszunk ugyanolyan típusú bérletet vagy napijegyet, mint korábban.
  • Állítsuk be az érvényességi időt és az utast, majd adjuk meg a kuponkódot.
  • Válasszuk a kedvezményes árat, ellenőrizzük a kosár tartalmát, és fizessünk.

Maradt még kérdése? Tegye fel ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 48 órán belül válaszolnak!

Mi a helyzet azokkal, akik napijeggyel utaznak?

Esetükben elég egyetlen 20 percet meghaladó busz- vagy vonatkésés, a következő napijegyükre (azonos díjterméknek kell lennie) 10% kedvezmény jár.

Tényleg tilos az esővizet a szennyvízcsatornába bekötni? Ezt mondja a jog

Ügyes-bajos helyzetek, jogi problémák? Írunk róluk. Miért tilos az esővizet a szennyvízcsatornába bekötni? Nézzük a jogszabályi háttért. A szennyvízcsatorna kizárólag háztartási vagy technológiai szennyvíz elvezetésére szolgál. A csapadékvíz nem minősül szennyvíznek, ezért tiltott a szennyvízhálózatba kötése – ezt több jogszabály is világosan kimondja. A 2000. évi XLIII. törvény, az 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet, valamint a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) is egyértelműen szabályozza, hogy a csapadékvíz nem vezethető a szennyvízcsatornába. Ezek a szabályozások nemcsak környezetvédelmi, hanem műszaki és közegészségügyi okokból is fontosak.

Miért baj, ha mégis rákötsz?

Ha esővíz kerül a szennyvízhálózatba, az jelentős problémákat okozhat. A rendszer esőzések idején túlterhelődhet, ami visszatorlódáshoz vezethet: pincéket, utcákat áraszthat el. A tisztítótelepeken a nagy mennyiségű víz hígítja a szennyvizet, ezzel csökkentve a biológiai tisztítás hatékonyságát. Mindez pedig indokolatlanul növeli a kezelési költségeket – hiszen az esővíz nem igényelne szennyvíztisztítást, így az erre fordított energia és pénz gyakorlatilag pazarlás.

Mit mondanak a szolgáltatók?

Számos vízmű – például a Fővárosi Csatornázási Művek, a PANNON-VÍZ vagy a NYÍRSÉGVÍZ – közleményeiben is kiemeli: a csapadékvíz nem köthető a szennyvízhálózatra. Ha mégis így történik, a szolgáltatók 30 napos határidővel felszólíthatják az ingatlantulajdonost a szabálytalan rákötés megszüntetésére. Ezt követően pótdíjat, bírságot szabhatnak ki, s végső esetben jogi útra is terelhetik az ügyet.

Milyen következményekkel járhat?

Ha a csapadékvizet a szennyvízcsatornába vezeted, az alábbi következményekkel kell számolnod:

  • Közműpótdíj: a víziközmű-szolgáltató akár 100–200%-os pótdíjat is kiszabhat, több évre visszamenőleg. Ez akár több százezer forintra is rúghat.
  • Közigazgatási bírság vagy szabálysértési eljárás: önkormányzati vagy katasztrófavédelmi hatóság is felléphet. A bírság összege szabálysértésnél 10 000–150 000 Ft, környezetkárosításnál akár 500 000 Ft is lehet.
  • Kényszerintézkedés: a hatóság elrendelheti a szabálytalan csatlakozás megszüntetését, s ha ezt nem teljesíted, akár végrehajtási eljárás vagy leválasztás is lehet a következmény.

Kérdésed maradt? Jogszabályról kérdeznél? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 48 órán belül, díjmentesen válaszolnak – jogász segítségét kérve!

Mit tehetsz esővíz esetén?

A jogszerű eljárás érdekében érdemes az alábbi megoldásokat választani:

A legegyszerűbb a telken belüli szikkasztás: ilyen lehet a kavicságy, szikkasztóárok vagy esővízgyűjtő akna kialakítása. A csapadékvíz összegyűjthető locsolásra, autómosásra, WC-öblítésre – ez gazdaságos és környezetkímélő is. Ha van a környéken önkormányzati csapadékcsatorna, írásos engedéllyel oda is elvezethető a víz, de ennek minden részletéről előzetesen tájékozódni kell.

Mi történik ellenőrzéskor?

Ha a szomszéd bejelentést tesz, a vízmű kivizsgálhatja az ügyet, akár füstöléses módszerrel is. Ha bizonyítást nyer a szabálytalan rákötés, előbb felszólítás történik, majd pótdíj, végül akár jogi következmények. Ha a bekötés már megtörtént, érdemes minél előbb megszüntetni, dokumentálni a módosítást, és igazolást kérni a szolgáltatótól.

A szabályozás világos, a szankciók szigorúak. A megoldás: a víz hasznosítása vagy szakszerű elvezetése, a szabályok pontos betartása. Ha bizonytalan vagy, kérj tájékoztatást a vízműtől vagy az önkormányzattól – így elkerülheted a bírságot és a jogi kellemetlenségeket.

Ennyi a garantált bérminimum 2025-ben

fiatal asztalos dolgozik egy nagy asztalosműhelyben
munkás hitel feltételei

Határozott idejű munkaszerződés? Munkáshitel? Bérkalkulátor? Minden, ami számít, itt olvasható. Ma a garantált bérminimumnak mentünk utána. A garantált bérminimum a köznyelvben szakmunkás- vagy diplomás minimálbérként ismert bérszint – ez a minimálbérről szóló rendelet alapján azoknak jár, akik középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munkakört töltenek be. 2025. január 1-től ez a bruttó összeg 348 800 forint havonta, szemben a “simán” minimálbér 290 800 forintos bruttójával.

Hogyan néz ki lebontva?

A garantált bérminimum heti, napi és órabére is szabályozott: heti szinten bruttó 80 190 Ft, naponta 16 040 Ft, óránként pedig 2 005 Ft. Nettó viszonylatban – a 15 % SZJA és 18,5 % társadalombiztosítási járulék levonása után – a havi kifizetés körülbelül 231 952 forint lesz.

Kinek jár garantált bérminimum?

A garantált bérminimum azoknak jár, akik olyan munkakört töltenek be, amelyhez legalább középfokú szakképesítés szükséges. Nem a végzettség számít önmagában, hanem az, hogy a munkavégzés megköveteli-e azt. Egy szakmunkásnak, operátornak vagy műszakvezetőnek tehát alanyi jogon jár, míg egy diplomás csak akkor jogosult rá, ha a betöltött pozíció valóban igényli a képesítést.

Miért emelkedett 2025-ben?

A garantált bérminimum 2025-ös összege nem kormányrendelettel, hanem a VKF (Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fóruma) több évre szóló megállapodása útján született. Ennek keretében a minimálbér 9 %-kal, a garantált bérminimum 7 %-kal emelkedett. A cél a bérolló csökkentése és a munkavállalók reáljövedelmének megőrzése.

Hogyan alakul 2026–2027-ben?

A bérmegállapodás előre rögzíti a minimálbér 2026-os (+13 %) és 2027-es (+14 %) emelését. A garantált bérminimumra vonatkozó mérték minden évben külön tárgyalás témája, de a tendencia világos: fenntartható, inflációhoz igazodó növekedés, mely biztosítja a szakmunkások egyre jobb anyagi helyzetét.

Egy munkaadónak mennyibe kerül?

Egy garantált bérminimumot kapó munkavállaló teljes havi költsége a munkáltatónak bruttó 348 800 Ft + járulékok (~13 % szocho), tehát körülbelül 394 144 forint.

Ha egyéb kérdésed maradt a témával kapcsolatban, keresd bátran az ingyenes Ügyfélszolgálatunkat és érdeklődj!

Garantált bérminimum 2025

  • Bruttó: 348 800 Ft/hó
  • Nettó: kb. 231 952 Ft/hó
    (adó- és TB-levonások után)
  • Heti: bruttó 80 190 Ft
  • Napi: bruttó 16 040 Ft
  • Órabér: bruttó 2 005 Ft

A garantált bérminimum a szakmunkás végzettséget igénylő munkakörök minimumdíja – az, aki nem felel meg ennek a feltételnek, nem jogosult erre a többletet biztosító bérre. 2025-ben Magyarországon ez a szint már bruttó 348 800 Ft/hó, nettó 231 952 Ft. A következő évek tendenciája szerint a bérminimum – mind a garantált, mind az alap – tovább növekszik, a VKF több éves, kiszámítható rendszerében.

Jótállás, szavatosság, garancia: Mi a különbség?

Sokan nem tudják pontosan, mi a garancia és szavatosság különbsége. Pedig ha elromlik a termék, amit vettél, ez alapján dől el, hogy kapsz-e újat vagy fizethetsz a javításért. Most elmondjuk, mire figyelj, hogy ne verjenek át!

Mi is az a garancia és szavatosság különbsége? Amikor vásárolsz valamit, nem mindegy, hogy garancia vagy szavatosság jár hozzá. A kettő nem ugyanaz. Ez sok félreértéshez vezet, ezért tisztázzuk.

Ezt neked is tudnod kell: így verhetnek át a boltokban garanciával!

Szavatosságnál neked kell bizonyítanod, hogy a termék már akkor is hibás volt, amikor megvetted. Ez nem mindig egyszerű. Ha viszont garancia van, akkor az eladónak kell bizonyítania, hogy a hiba nem az ő hibája, hanem te használtad rosszul. És csak akkor, ha tudod mutatni a blokkot.

Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

Garancia és szavatosság különbsége – Mit csinálj, ha rossz a termék?

Ha két év garancia van rá, akkor is előfordulhat, hogy a bolt nem akar segíteni. Ilyenkor jönnek a trükközések. Egy rossz kereskedő próbál kibújni a felelősség alól, és jogszabályokra hivatkozik. Egy jó kereskedő viszont segíteni akar, mert tudja: a boldog vásárló visszatér.

Az is gyakori, hogy nem az eladó, hanem a gyártó ad garanciát egyes részekre. Például egy alkatrészre. Ezt is érdemes ellenőrizni vásárlás előtt.

Mire figyelj vásárláskor?

  • Mindig kérj blokkot vagy számlát.
  • Nézd meg, van-e jótállási jegy.
  • Kérdezd meg, mire van garancia, és mire csak szavatosság.
  • Ha gond van, próbálj először normálisan egyeztetni.
  • Ha nem segítenek, fordulj a fogyasztóvédelemhez!

A garancia és szavatosság különbsége eldöntheti, hogy ki fizeti a hibás termék javítását. Érdemes tisztában lenni vele, hogy ne húzzanak le, ha baj van.

További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

A világ legegészségesebb fagyija gyerekeknek – imádni fogják a kölykök, reggelinek, uzsonnának is tökéletes

Fagyi gyerekeknek, akár reggelire is készíthető, egészséges és finom. A képen egy kislány éppen fagyit készít.

Fagyi gyerekeknek, ráadásul reggelire? Megőrültek ezek? Nos, mutatunk egy olyan fagyit, amit simán megehet a gyerek (és a felnőtt is) reggelire, mert baromi egészséges és tápláló, amellett persze, hogy nagyon finom is.

Amíg kicsi volt a nagyobbik gyerekem, gyakori probléma volt, hogy nem akart reggelizni. Illetve akart, de csak zabtejet, banánt vagy zabkását.

Egy olyan nyári reggelen jött a gondolat, hogy hogyan lehetne ezt egy kicsit megcsavarintani, amikor már 8-kor nagyjából 30 fok volt. Szóval legyen hideg a reggeli, dehát mégse csak igyon a gyerek.

Szóval fagyi gyerekeknek, reggelire. Csináltam én neki ezután hetekig. Többféle verzióban is elkészült. Az alapreceptet úgy tudnám összefoglalni, hogy: végy két érett banánt, pár szem mazsolát és két deci zabtejet, tegyél mindent a turmixba és dolgozd egyneműre. (Aki sűrűbb fagyit szeretne, tegyen bele egy kis maradék zabkását is!)

Kérdésed van a receptekkel vagy az étkezéssel kapcsolatban? Tedd fel ügyfélszolgálatunknak, két napon belül ingyenesen választ kapsz!

Ezután fagyiformába (IKEÁ-ban 700 forint!) vagy kiürült joghurtos poharakba töltjük (műanyag kiskanál nagyon jó bele fogantyúnak!). Mélyhűtőben 2 óra alatt megfagy, eláll hetekig, nagyon finom.

Csinálhatjuk másként is. Ha jó erős turmixgépünk van, tartsunk a mélyhűtőben fagyott banánokat (én, ami megbarnul, 4-be szoktam törni és bedobom egy kis tálkában a fagyasztóba), és azokat kapjuk elő, amikor akarjuk a fagyit. Gyorsan turmixoljuk, és csak kevesebb tejet adjunk hozzá, azonnal fogyasztható.

Én a banános alapot nagyon ajánlom. Igazából magában is elég tökéletes, ha csak simán fagyasztott banánt turmixolunk, és kész. Persze fagyi szinte mindenből készíthető, de a banán mellé nem kell tejszín, ami remek hír, hiszen az drága és zsíros is. Természetesen bármilyen gyümölccsel fel lehet dobni: málna, eper a klasszikus, de szeder, áfonya, barack, körte is igazán szuper.

Epres-bodzás morzsasüti fagyival tálalva szép zöld tányérokon
Epres-bodzás morzsasüti fagyival tálalva

Hűvös lesz a forró panellakás ezzel a trükkel: ha nincs klímád, próbáld ki!

A nyári hőség a panellakásokban különösen megterhelő tud lenni. A forróság napközben gyorsan átmelegíti a betonfalakat, éjjel pedig a falak visszasugározza a hőt. Épp ezért a panel lakás hűtése nyáron sokak számára állandó kihívás, különösen akkor, ha nincs lehetőség klíma beszerelésére. Cikkünkben mutatjuk, hogy néhány egyszerű trükkel hogyan tehető kellemesebbé házilag az otthon.

Panel lakás hűtése nyáron: nemcsak klímával lehetséges

Az első és legfontosabb lépés a megelőzés. Nyáron a legnagyobb hőterhelés az ablakokon keresztül érkezik, így az árnyékolás elengedhetetlen. Ha sötétítő függönyünk vagy redőnyünk van, használjuk egész nap: ne csak akkor húzzuk be, ha már tűz a nap. A blackout függönyök akár teljes sötétséget is biztosíthatnak, ezáltal a lakásba bejutó hő mennyisége is drasztikusan csökken.

A másik kulcsfontosságú pont a szellőztetés időzítése. Napközben érdemes minden ablakot zárva tartani, és csak késő este vagy kora hajnalban szellőztetni, amikor a külső hőmérséklet alacsonyabb. Ilyenkor akár kereszthuzatot is csinálhatunk, hogy gyorsan kicserélődjön a levegő.

Ventilátor és jég kombinációja

Ha nincs klímánk, a ventilátor lehet a legjobb barátunk. Ám önmagában nem hűti le a levegőt, csak keringeti. Ha viszont egy tál jeges vizet vagy jégakkut teszünk elé, máris hűtőhatást érhetünk el. Még hatékonyabb, ha sózott jeget használunk: ez alacsonyabb hőmérsékleten olvad, így tovább hűt. Ezzel az egyszerű módszerrel akár néhány fokkal is csökkenthetjük a hőérzetet.

Kerüljük a felesleges hőforrásokat

Sok apró hőforrás is észrevétlenül emeli a belső hőmérsékletet: például a bekapcsolva hagyott tévé, mikró, vízforraló vagy akár a laptop. Ezeket érdemes kihúzni, ha nem használjuk őket, így egyszerűbbé válik a panel lakás hűtése nyáron. Ugyanez vonatkozik a főzésre is: ha tehetjük, kerüljük a tűzhely és sütő használatát a legmelegebb napokon, és válasszunk hideg ételeket, például salátát vagy gyümölcsöt.

Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Panel lakás hűtése nyáron: ezeket kerüld

A nyári hónapokra érdemes félretenni a vastag szőnyegeket, nehéz függönyöket, takarókat. Ezek nemcsak a meleget tárolják, de rosszabb légáramlást is okoznak. Ugyanez igaz az ágyneműre is: a pamut, világos színű huzatok segítenek a test hőszabályozásában és kellemesebb érzetet biztosítanak. A panel lakás hűtése nyáron tehát számos egyszerű, házi módszerrel is hatékony lehet. Nem szükséges rögtön drága berendezésekre költeni.