Mennyibe kerül az állami horgászjegy 2025-ben: mutatjuk az árakat és hogy kinek ingyenes

Magyaroszágon több mint egymillió horgász van, ez igen nagy szám: minden tizedik magyar horgászik legalább évente egyszer. Hazánkban bárki horgászhat, de aki pecázni szeretne, annak horgászatra jogosító okmányokkal rendelkeznie. Mutatjuk, mi kell ehhez és mennyibe kerül az állami horgászjegy 2025-ben.

Aki horgászni akar, annak először is horgászvizsgát kell tennie. Ez díjmentes. Aki szükségesnek látja, befizethet egy felkészítő tanfolyamra, aminek díja 5000 forintban van maximálva.

2025-ben is érvényes: Magyarországon engedély NÉLKÜL SEHOL sem szabad pecázni!

Ezután kötelező elvégezni a díjmentes horgász regisztrációt és ki kell váltani a Magyar Horgászkártyát, ami 5 évre 2200 forint. Ezután ki meg kell szerezni az Egységes állami horgászokmányt (rövidítve: EAH), ami két részből tevődik össze: az idén is 6600 forintba kerülő Állami horgászjegyből és a fogási naplóból, ami 600 forintért vásárolható. Ezen kívül még meg kell fizetni az egységes szövetségi hozzájárulást is, ami újabb 6000 forint. Gyerekek, 70 év felettiek és fogyatékkal élők mentesülnek mind az EAH, mind a szövetségi hozzájárulás megfizetése alól, vagyis számukra ez díjtalan lesz. Mindezen felül még az adott horgászegyesület tagdíját is meg kell fizetni, ami minimum 3000 forint, de ennél több is lehet az egyesület döntése függvényében.

Mennyibe kerül az állami horgászjegy 2025-ben?

Ha a fentieket mind egyesítjük és kedvezményt nem veszünk figyelembe, akkor tehát a legolcsóbban 18 400 forintért lehet megszerezni a horgászathoz szükséges engedélyeket 2025-re.

Létezik még turista horgászengedély is, amit nem meglepő módon nyaraláshoz lehet kiváltani, ez felnőtteknek 3500, gyerekeknek 500 forint.

Az érvényes összevont területi horgászengedély árak:

  • Éves általános országos területi jegy felnőtt, teljes árú: 114.000 forint
  • Éves általános országos területi jegy felnőtt, kedvezményes: 83.000 forint
  • Éves általános országos terület gyermek jegy: 3.000 forint
  • Éves általános dunai területi horgászengedély felnőtt, teljes árú: 74.000 forint
  • Éves általános dunai területi horgászengedély felnőtt, kedvezményes: 56.000 forint
  • Éves általános tiszai területi horgászengedély felnőtt, teljes árú: 78.000 forint
  • Éves általános tiszai területi horgászengedély felnőtt, kedvezményes: 60.000 forint
  • Éves sportcélú országos területi jegy felnőtt, teljes árú (kizárólag versenyzőknek): 44.000 forint
  • Éves sportcélú országos területi jegy, kedvezményes (kizárólag versenyzőknek): 25.000 forint
Rablóhal horgászata: nyugdjas férfi az általa fogott csukát méri le
Szép fogás ez is!

Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is:

Kérdésed van?

Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Melyik a legjobb kollagén? Ezt nézd meg a címkén, mielőtt vagyonokat költesz

A kollagén nagyon hasznos lehet, de ne költs rá feleslegesen! Így kell kiválasztani a legjobbat!

Lejárt a munkanélküli segély? Ezt mindenképpen tudnia kell

Sokan nem tudják, hogy ha lejár a munkanélküli segély, automatikusan fizetni kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot.

2,5 millió forint járhat, ha olyan embert vesz fel, aki 30 napja nem dolgozott

A kapacitásbővítő támogatásra azon mikro-, kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek, amelyek Magyarországon működnek, rendelkeznek legalább egy lezárt üzleti évvel, kettős könyvvitelt vezetnek, és vállalják, hogy 2024. decemberi létszámukhoz képest bővítik alkalmazottaik számát.

40 év munkaviszony után mennyi nyugdíj jár? Ettől függ a várható összeg

A következőkben ismertetjük a nyugdíjszámítás lépéseit, majd egy példán keresztül bemutatjuk, hogy milyen egyéni tényezők befolyásolhatják a nyugdíjat.

10 kérdéses retró kvíz: tudod, ki volt Misa mackó?

Micsoda figurák, rajzfilmek és játékok! Nosztalgiázásra hívunk, kvízünkkel visszarepítünk a 70-es, 80-as évekbe!...

Segítség! Várandós vagyok és a férjem elhagyott minket!

Szerencsére vannak szervezetek, melyek ilyen helyzetben is tudnak segíteni! A Hóvégének pedig van egy eszköze, amellyel meg is találhatod ezeket a szervezeteket!