Üvegvisszaváltás: így kaszál a MOHU azon, ami mindenki másnak kellemetlen

A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) eredetileg 2024. január 1-jén indult volna, de végül fél év csúszással, július 1-jén élesedett. A rendszer a maga nemében páratlan: a MOHU-nak – mint felelős hulladékgazdálkodási cég – jobban megéri, hogy az emberek ne vigyék vissza palackokat, hiszen a betétdíj ebben az esetben marad a vállalatnál. Fél év alatt szép summa kerekedett a vissza nem váltott üvegekből: potom 33 milliárd forint.

A rendszer több sebből vérzik. Ügyfélszolgálautunkat rengetegen keresték fel problémáikkal, kezdve azzal, hogy mennyire koszos, igénytelen a Repontok környéke, folyamatos a sorban állás, mert az automata hamar megtelik, és persze az eladók sem molyossal az arcukon, villámtempóban igyekeznek a gépet kiüríteni.

Ez az érem egyik oldala. A másikon nem csak holmi kellemetlenség van.

Kötelező visszaváltási rendszer: újabb hungaricum!

Magyarország az egyetlen hely Európában, ahol a hulladékkezelő nem a begyűjtött mennyiség után kapja meg a visszaváltási díjat, hanem már a forgalomba kerülés pillanatában – írja a Szabad Európa. Így a cég előbb jut pénzéhez, minthogy a megbízást elvégezné. Azoknak az ötven forintja, akik nem viszik vissza az üvegeiket, a MOHU-nál landolt: a vállalat 2024-es beszámolója szerint tavaly 32,9 milliárd forint maradt náluk.

Budapest VI. kerületének polgármestere, Soproni Tamás nemrégiben írt egy nyílt levelet a hulladékgazdálkodási cégnek, amelyben azt kéri, hogy a közel 33 milliárdos extraprofitból szálljanak bele az önkormányzat költségeibe.

A rendszer bevezetése óta jelentősen megnőttek a közterületi és társasházi problémák: gyakoribbá vált a kukák feltörése, rongálása, a kukanapokra virradóra jelentősen nőtt a köztisztasági problémák száma, és egyre több társasház panaszkodik arra, hogy erőszakosan próbálnak bejutni a lépcsőházakba – sorolja a problémákat a polgármester. Hozzáteszi, alig találni visszaváltó automatát a kerületben, ahol pedig van, ott gyakran működésképtelen, piszkos, hosszú sorok állnak előtte.

Kukanap Terézvárosban - felforgatott szemetesek, hulladék a parkoló autók körül, kiforgatott kukák
Utcai állapotok Terézvárosban kukanapon

Az önkormányzat természetesen nem hagyja ennyiben a dolgot. Az elmúlt években megtriplázták a köztisztasági költségvetésüket, támogatást nyújtanak a társasházaknak, a rendőrségnek, éjszaki razziát is szerveztek. Mindezt a lakók pénzéből, amit akár más célokra is lehetne fordítani. Soproni Tamás éppen ezért hívta egyeztetésre a MOHU-t:

Egy országos szolgáltatás nem működhet úgy, hogy az előnyeit központosítjuk, a terheit pedig néhány városrész viseli.

Azt kéri, hogy a MOHU a keletkezett extraprofitból
▪ járuljon hozzá a belső kerületek köztisztaságának fenntartásához;
▪ támogassa a társasházak védelmét a visszaélésekkel szemben;
▪ vegye ki a részét a közterületi hulladékgyűjtők fenntartásából.

Ha valaki visszaviszi a palackot, az munkát, költséget jelent. Ha nem viszi vissza, az nettó haszon. Szerinted is igazságtalan a rendszer? Akkor ezt váltsd vissza:

  • PET-palack (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Alumínium italosdoboz (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Üvegpalack (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Tömör műanyag üdítős palackok
  • Többutas, újratölthető italos palackok, ha a gyártó azt betétdíjasként regisztrálta.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.