Nyitólap Blog Oldal 362

Így kaphatnak támogatást szemüvegvásárlásra az egyszülős családok

kisgyerek szemüvegben

Több mint 100 egyszülős gyermek szemüvegvásárlását támogatja 60 ezer forint értékben a Látás Hónapjához kapcsolódva az Egyszülős Központ.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője elmondta: sokszor előfordul, hogy a szülők, a tanárok azt gondolják, a gyerek nem érti az anyagot. Pedig valójában csak nem látja jól a táblát. 

Varga Péter, a Semmelweis Egyetem ellátásszervezési igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes évente látásvizsgálaton részt venni a gyerekekkel. Októberben több optika is ingyenes látásvizsgálattal várja a felnőtteket, gyerekeket egyaránt – tette hozzá. 

A megfelelő szemüveg viselése segít a gyermek számára az iskolai teljesítmény javulásában. Valamint önbizalmat ad az iskolai közösségben való aktív részvételre is – fejtette ki Varga Péter.

Támogatás szemüvegvásárlásra:

A Mol-Új Európa Alapítvány támogatásával megvalósuló programban 2023. december 20-ig lehet pályázni szemüveg készítésére. A támogatás maximum bruttó 60 ezer forint egy gyermek számára készített szemüvegkeretre, illetve egy pár, szakorvos által előírt szemüveglencsére. A pályázatra a 0-14 éves gyermekek és 14-20 év közötti, középfokú, nappali tagozatos oktatásban résztvevő fiatalok jelentkezését várják – olvasható a közleményben.

A pesti Egyszülős Központ 2018. májusban nyílt, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt öt évben a központ több mint hetvenféle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el. 2022 márciusában megnyílt a második Egyszülős Központ Budán.

(MTI)

Nem fogod elhinni: ez a repülők legkoszosabb pontja

A repülők legkoszosabb pontja vajon mi lehet?

A repülőgépek sajnos nem a legnagyobb higiéniáról és tisztaságról ismertek. Hogy is várhatnánk ezt el, főleg a fapados járatokon, ahol sokszor 20 perces forduló ideje van egy gépnek. De mi a repülők legkoszosabb pontja?

A fedélzeten nincsenek kukák, ezért sokan például a padlót tekintik szemetesnek. Pont ezért, több kritikus pont is van, ami nem a legtisztább. Ha ennek ellenére mégis csak azt gondolnád, hogy a mosdók a legkoszosabbak…tévedsz, mert az ülőhelyed előtt lévő ÜLÉSZSEBEK azok. 

A légiutaskísérők szerint a zsebek mindig tele vannak szeméttel, annak ellenére, hogy a járatokon többször is végig szoktak menni összegyűjteni azokat. Kajamaradékok, baktériumokkal teli használt papírzsebkendők. Míg a takarító csapatok bejönnek, hogy kitakarítsák az utastér többi részét, csak a zsebeket fogják kiüríteni és néha még fertőtleníteni sincs idejük azokat.

Miért pont az ülészseb a repülők legkoszosabb pontja?

A Reddit egyik utazós fórumán egy légiutaskísérő javasolja az utasoknak, hogy soha, de soha ne tegyenek inkább semmit a zsebbe, hiszen megszámlálhatatlan, többnyire undorító dolgot látott már ott. Az egyik ember odateszi a félig rágott almáját, miután az előző utas a lábát pihentette ott. 

Ráadásul az ülészsebek annyira nem higiénikusak, hogy ezeken a területeken aerob baktériumok, penészgombák, coliformok és E. coli-k is pozitívak lettek, amikor tesztelték őket. 

Az egész gép legpiszkosabb ülése a KÖZÉPSŐ, mivel a szülők hajlamosak közéjük ültetni gyermeküket. Tehát számítson arra, hogy ezeken az üléseken előfordult már nyáladzás, hányás, pisilés és kaki.

Szóval, erősen ajánlott a fertőtlenítők és nedves törlőkendők használata, és elkerülendő a repülők legkoszosabb pontja.

Olcsónak olcsó, de menő-e a műnövény a lakásban?

Azt hiszem bárki fel tud idézni királykék és citromsárga párosítású, zöld műanyag száras művirág csokrokat, amelyeken megült a por. Vagy a huzatos aluljárók 100 forintos boltjainak villogó kirakataiba száműzött, karácsonyi díszek között lézengő élénk piros és fukszia művirág mixeket. Egyszerűen évekig nem lehetett jó szívvel a művirágokra gondolni. Míg nem megjelentek az első ízléses darabok, amik egész jól mutattak egy-két fürdőszobában. Mostanára pedig a legmenőbb fodrászatokban találunk műanyag borostyán füzért a falon, gyönyörű cseresznyevirágot a recepción vagy elegáns fehér orchideát és már nem is gondolkozunk azon, hogy művirág vagy igazi, annyira jól néz ki.

Eloszlatjuk a művirágokkal kapcsolatos tévhiteket és megmutatjuk miért jó és pénztárcakímélő dekoráció a művirág.

Miért jobb egy művirág, mint egy igazi?

Jól lehet vele dekorálni olyan helyiségeket, amiknek nincs ablaka és természetes fény híján nem maradna meg egy igazi növény. A fürdőszobai párás klíma csodákat művel egy igazi orchideával, de azt nem lehet a panel ablaktalan fürdőszobájába betenni.

Mindig virágzik. Akárhány csrepes virágot kapok, amivel “nem kell semmit extrát csinálni”, az elvirágzás után többet egy bimbó se lesz rajta. Jobb esetben. Rosszabb esetben elszárad, akkor is, ha öntözöm. A művirág mindig ugyanolyan jó formában van.

Nem lehet rosszul gondoskodni róla. Nem igényel tápoldatot, nem támadják meg kártevők. 

Nem lehet kiszárítani vagy túlöntözni. 

Nagy eséllyel a háziállataink is kevésbé piszkálják, nem tudják kikaparni a földjét. Emellett a gyerekekre sem veszélyes. A művirágot nem tudják letépni és megenni.

A vágott virág néhány nap alatt elszárad, akkor is, ha megfelelően gondoskodunk róla. A meleg lakás nem kedvez a friss virágoknak. Hetente friss virágot venni pedig igen költséges dolog.

A művirágot egyszer kell megvenni és utána évekig használhatjuk dekorációként. Többet nem kell rá költeni, csak néha igényel egy kis portalanítást.

Menő dekorációs tippek

Az alábbi művirágok annyiba kerülnek, mint egy szál vágott virág.

Ezzel a borostyán dísz füzérrel egy teljes falrészt is dekorálhatunk, de a vacsora asztalon is remekül mutat. Például a dolgozó sarkunk melletti falon lelógatva friss és kreatív teret kapunk. Tavasszal és nyáron üdévé változtatja az étkező asztalt, karácsonykor piros és arannyal kiegészítőkkel kombinálva igazi ünnepi hangulatot alkothatunk vele.

Ez a fehér művirág elegáns dekoráció előszobába vagy a fürdőszobába, de az ebédlő-vagy dohányzó asztalnak is látványos dísze lehet.

Kifejezetten őszi dekoráció ez a levelekből és termésekből álló műnövény. Gyönyörűen mutat a konyhában vagy az ebédlőasztalon, olyan mintha az erdei sétánk során gyűjtöttük volna. 

Örökzöld, függő műnövény, amivel nagyon fel lehet dobni egy üres sarkot vagy polcot a szekrényen. Ha nagyon egyhangúnak érezzük a fürdőszobát vagy a konyhát, egyetlen élénk zöld növénnyel újjá tudjuk varázsolni.

A cseresznyevirág klasszikus kedvenc, minden évszakban jól mutat. Egymagában is fel tud díszíteni egy vacsora asztalt, de az ágyunk melletti szekrényen vagy kisasztalon is jó helye van. 

Cserepes orchideák tekintetében szinte végtelen a választék. Sokféle méret és szín közül választhatunk már és nincs művirág hatásuk, viszont nagyon mutatósak a lakás bármely pontján.

20 éve dolgozom. Lesz-e nyugdíjam 20 év múlva?

A nyugdíjrendszer fenntarthatósága napjaink egyik legfontosabb kérdése. A jelenleg aktív dolgozók joggal teszik fel a kérdést, hogy vajon lesz-e nyugdíjuk, mire abba a korba érnek? És egyáltalán mennyi lesz 20 év múlva a nyugdíjkorhatár. Gyakran felmerül az is, hogy vajon mire lesz elég a nyugdíjunk és kell-e majd mellette dolgoznunk? A nyugdíjrendszert érintő főbb kérdések egyre aktuálisabbá válnak, hiszen az ezekre adott válaszok alapozzák meg, hogy lesz-e nyugdíj 20 év múlva?

Arról, hogy jelenleg hogyan számítják a nyugdíjakat, mi számít bele a szolgálati időbe és mi a járulék számítás alapja, a Bankmonitor.hu készített egy átfogó videót.

Ha kíváncsi vagy mi lehetne az egyik megoldás a jelenlegi nyugdíjasok helyzetére, próbáld ki nyugdíj kalkulátorunkat és nézd meg mennyi lehetne a nyugdíjad, ha bevezetnék a svájci indexálást.

A magyarok többsége nem bízik abban, hogy elég lesz a nyugdíja 20 év múlva

Az OTP Nyugdíjpénztár idén nyáron készített felmérésből kiderült, hogy a magyarok több, mint a fele nem bízik abban, hogy fenntartható a jelenlegi nyugdíjrendszer. Ezzel kapcsolatban a többség arra számít, hogy nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd, hogy fedezhesse megélhetését. Ezt korábbi cikkünkben jártuk körül.

Az is kérdés, hogy ha lesz is nyugdíjunk, mire lesz elég? Természetes, hogy legalább azt az életszínvonalat szeretnénk megtartani, amit aktív korunkban kialakítottunk. Ha a KSH legfrissebb adatai alapján a jelenlegi nyugdíj, ellátások, járadékok és egyéb járandóságok összegét nézzük, akkor láthatjuk, hogy töredéke annak, amit dolgozóként megkereshetünk.

Így tehát mindenképpen szükségessé válik már most elkezdeni készülni a nyugdíjas évekre. Sajnos ez egy olyan téma, amivel nem szeretünk foglalkozni fiatalon és azt gondoljuk ráér a nyugdíjba menetel előtt tájékozódni. Viszont a nyugdíjrendszer bizonytalanságai vagy például az olyan globális problémák, mint az elöregedő társadalom miatt előre kell gondolkodnunk, ha azt szeretnénk, hogy legyen értelmezhető összegű nyugdíjunk, amivel a jelenlegi életszínvonalunkat legalább megközelítőleg meg tudjuk tartani.

Jó, de hogyan tudok félretenni a jelenlegi bérek és áremelkedések mellett?

Havi néhány ezer forint is több, mint ha semennyit nem rakunk félre. Korábbi cikkünk segítséget nyújt ahhoz, mennyit kell félretenni ahhoz, hogy nyugodt nyugdíjas éveink legyenek?

Ez a frissítő, hidratáló testpermet házilag fillérekből elkészíthető

A testpermetek könnyű, illatos vizek, amelyek hidratálják a bőrt, de nem ragadnak. Nemcsak a nyári időszakban esik jól testpermetet használni, az őszi változékony időben extra hidratálásért kiált a bőrünk. Egy illatos testpermettel bármikor felfrissülhetünk nap közben, ha pedig krémezés előtt használjuk, plusz védelmet adunk a bőrnek. Kezdődik a fűtési szezon, hálás lesz a bőrünk érte és nem is kell többezreket az üzletben hagynunk. Ez a frissítő, hidratáló testpermet házilag fillérekből elkészíthető, ráadásul nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert és erős illatanyagokat sem.

Az alaprecept mellett többféle testpermetet mutatunk, hogy mindenki megtalálja a kedvencét.

Tippek az őszi bőrápoláshoz

  • Az őszi változékony időjárásban fontos a bőr védelme és az extra hidratálás. A hideg, szeles idő érzékennyé teszi a bőrt. A nyári napsütéses időhöz képest kevesebb vitaminhoz jut a szervezetünk, a bőrünk fakóvá válik.
  • A fakó bőr ellenszere a c-vitamin, használjuk kívül-belül, szedjünk c-vitamin kapszulát, arcunkat ápoljuk c-vitamin szérummal a hidratáló krém felvitele előtt
  • Extra hidratálásért használjunk hialuronsav tartalmú hidratáló krémeket. 
  • A hialuronsav akkor tud a leginkább hasznosulni, ha vizes bőrre kenjük, ezt a hatást egy frissítő testpermettel fokozhatjuk

Mire figyeljünk, ha házilag készítünk testpermetet?

  1. Egyszerre nem érdemes nagy mennyiséget készíteni, mivel nem kerül bele tartósítószer
  2. Tároljuk hűtőszekrényben az elkészült testpermetet, reggel (vagy bármikor) csodát tesz a fáradt bőrrel
  3. Természetes illóolajokat használjunk a testpermet készítéséhez
  4. Ha arcra is szeretnénk használni, hagyjuk ki az illóolajokat. az erős illatanyagok irritálhatják a szemet.

Testpermet házilag alaprecept

Hozzávalók: 

  • 2 dl desztillált víz
  • 5 csepp illóolaj, például vanília, férfiaknak bergamott, zsálya vagy borsmenta. Keverjük bátran az illatokat, tegyünk hozzá narancsot vagy levendulát.

Töltsük a hozzávalókat egy szórófejes flakonba és rázzuk össze. Használhatjuk is, akár naponta többször.

Élénkítő testpermet házilag

Hozzávalók:

Ezt a testpermetet sötét üvegbe töltsük vagy tároljuk fénytől védett helyen a c-vitamin tartalma miatt. Először a desztillált vizet töltsük szórófejes flakonba, majd adjuk hozzá a szérumot és az illóolajat. Használat előtt mindig rázzuk fel.

Extra hidratáló testpermet házilag

Hozzávalók:

  • 2 dl desztillált víz
  • 8 csepp mandula,-argán, vagy bármilyen bőrápoló olaj
  • 5 csepp rózsaolaj

A hozzávalókat töltsük szórófejes flakonba és keverjük össze. Minden használat előtt rázzuk fel alaposan.

Testpermet házilag érzékeny bőrre

Hozzávalók:

  • 1,5 dl desztillált víz
  • 0,5 dl aloe vera gél
  • 3 csepp levendula illóolaj

Elsőként a desztillált vizet töltsük szórófejes flakonba, majd adjuk hozzá az aloe vera gélt és a levendula olajat. Rázzuk össze minden használat előtt.

Nem hiszed el, mire jó egy kiürült ketchupös flakon

Erre lehet használni egy kiürült kecsöpös flakont

A kiürült ketchupös flakon szuper palacsintatészta adagoló lesz a második életében, ha megadjuk neki az esélyt. Máris mutatjuk a módját a TheKitchn cikke alapján.

Mi imádjuk az olyan ötleteket, amivel egyszerre lehet spórolni és a környezetet kímélni, ennél jobb kombinációt nem is tudnánk kitalálni. Épp ezért jók a hulladékból készített használati tárgyak.

A legtöbb magyar háztartásban is elfogy évente több flakon ketchup, használjuk virslihez, bundás kenyérre, rántott húsra, sőt sokan még főznek is vele, mert miért ne. A kiürült ketchupös flakon tehát mindenhol hozzáférhető, ha nem most, akkor mondjuk pár hét múlva.

A flakonok többsége igen jó minőségű műanyagból készül, éppen ezért is pazarlás eldobni, amikor kiürült. Mossuk el inkább jó alaposan, majd szárítuk ki, és használjuk fel valamire. Például a palacsintasütés megkönnyítésére.

Fotó: Pinterest

Mind imádjuk a palacsintát (és a krumplilepényt!), a kiürült kecsöpös flakon második életében pedig igazán jó szolgálatot tesz a sütéskor. Ehhez nem kell mást tenni, mint a tésztát egyszerűen beletölteni az edénybe, és a megszokott merítőkanalas adagolás helyett csak belenyomni a serpenyőbe! Erre a célra egyébként lehet kapni egy külön műanyag flakonszerűséget, amit teljesen felesleges megvenni, hiszen mindenkinél van (vagy lesz) otthon ketchupös flakon.

Egyébként otthon is elég egyszerű ketchupöt csinálni, nem kell hozzá más, csak passzírozott paradicsom, só, cukor és ecet. Érdemes kísérletezni, sokkal finomabbat lehet csinálni a boltinál!

Fotó: Amazon

A kiürült műanyag flakonokat nem érdemes azonnal eldobni, mert sokuk használható olyan dolgok helyettesítésére, amiket egyébként megvennénk, és többségében azok is műanyagból készülnek. A folyékony mosószer flakonjának tetejét levágva kapjuk a világ legjobb locsolókannáját, ha pedig súlyzót szeretnénk, arra is tökéletes egy ilyen (csak akkor tartsuk meg a kupakot is)!

Tényleg csak írásos engedéllyel lehet más autóját vezetni?

autó eladások
autó eladások

Kinek adhatjuk oda a kocsinkat lepapírozás nélkül? Van egyáltalán ilyen személy? És milyen papírt kéne kitölteni, hogy más kocsiját vezethessük? Ennek jártunk utána.

A legtöbb embernek eszébe sem jut, hogy gépjárműve kölcsönadásakor papírt kéne írni. Nem csoda, hiszen általában csak kis időre, barátoknak, rokonoknak szoktuk kölcsönadni a kocsinkat.

Tanácsos lenne kölcsönadási szerződést írnunk, ha más autóját vezetjük, vagy a mienket adjuk oda valakinek.

Biztonságosabb úgy kölcsönadni a kocsit, hogy lepapírozzuk. Az Alapjárat cikke szerint jogászok is azt ajánlják, hogy a „mindent írásban” szemlélet betartásával lehet kivédeni nem várt meglepetéseket. És ez független attól, hogy csak egy próbaútról van szó, vagy az autó tartós használatbavételéről. Biztosítás megkötésénél vagy banki hitel felvételénél pedig a szerződés írhatja elő a kölcsönbeadás körülményeit és a lepapírozás szükségességét.

Alaphelyzetben ugyanakkor nincsen jogszabályi kötelezettség arra, hogy írásbeli kölcsönszerződést kell kötni az autó átadásakor.

Viszont, ha a rendőr megállít és azt látja, hogy nem az autót vezető személy a kocsi tulajdonosa, rákérdezhet arra, tudjuk-e igazolni papírral, hogy a tulaj engedélyével használjuk a járművet. Érthető, hiszen így biztosan tudhatja, hogy nem loptuk a kocsit.

Ha nem tudjuk igazolni papírral, hogy engedéllyel van nálunk a kocsi, a rendőr megnézheti a nyilvántartásban, hogy körözés alatt van a a gépjármű. De akkor sem biztos, hogy csak úgy elenged. (Ez is érthető, hiszen előfordulhat, hogy a tulajdonos még nem vette észre, hogy ellopták a kocsiját, még nem jelentette be a rendőrségen.)

A jogszabály nem írja le pontosan, miként kell eljárnia a rendőrnek ilyen esetben. Az is lehet, hogy a vezetéknév vagy egyéb adatok alapján egyértelműen beazonosítható, hogy valamilyen egyenesági rokon vagy házastárs/élettárs vezeti az autót. Ebben az esetben is előfordulhat, de ha ez sem áll fent, akkor még valószínűbb, hogy a rendőr felhívja telefonon a gépjármű nyilvántartásban szereplő telefonszámot (ha meg van adva), így megbizonyosodhat a tulajdonostól a használatról. Ezt a lépést egyébként maga a sofőr is javasolhatja a rendőrnek. De még az is előfordulhat, hogy a rendőr a helyszínre hívja a tulajdonost. Persze az sem kizárt, hogy ezek közül egyikre sem lesz szükség, simán csak elenged a rendőr.

Az mindenesetre tény, hogy nincsen olyan jogszabály, amely önmagában a használatbavételi megállapodás hiányát kategorizálná szabályszegésként.

Ennek ellenére egyértelműen az a legbiztosabb, ha lehetőség szerint mindig írunk egy írásbeli engedélyt. Nem nagy fáradtság, de sok fejfájást úszhatunk meg vele.

Taylor Swift süti receptje – karácsony szeptemberben

Taylor Swift nemcsak édes dalokkal, hanem cukros finomságokkal is kedveskedik rajongóinak! Az énekes őszi chai süti receptje a Swiftiek igazi legendája. 2014 őszén a most 33 éves Grammy-díjas az Instagramon keresztül megosztott egy fotót konyhai ​​alkotásáról. „Chai cukros süti fahéjas tojáslikőr cukormázzal, AKA karácsony szeptemberben” – írta hozzá. 

2019-ben aztán Taylor Swift sütijének receptje jótékonysági árverésre került, méghozzá egy eredeti dedikált példány formájában. Bár abban nem tudunk segíteni, hogy ezt az eredeti példányt te is a kezedben tartsd (a nyertes nem kevesebb, mint 4189 dollárt fizetett érte), de az összetevők listáját és a sütemény elkészítési módját most megosztjuk. 

Hozzávalók: 

  • 227 gramm vaj (szobahőmérsékletű) 
  • ½ csésze kristálycukor 
  • ½ csésze porcukor 
  • ízlés szerint 1-½ teáskanálnyi őrölt gyömbér (ha csak friss van otthon, azt is lehet bele bátran reszelni) 
  • 1 tk. őrölt fahéj 
  • egy negyed teáskanálnyi őrölt szegfűbors 
  • egy negyed teáskanálnyi őrölt kardamon 
  • egy csipet szegfűszeg 
  • egy csipet fekete bors 
  • De itt fontos megjegyezni, hogy bármelyik fűszert ízlés szerint, bátran pakolgassuk! 
  • egy tojás
  • 2 bögre liszt
  • 2 tk. vanília aroma (vagy egy tasak vaníliás cukor) 
  • fél teáskanálnyi szódabikarbóna (vagy egy tasak sütőpor) 
  • ½ tk. só

A Taylor Swift süti elkészítése:

  1. Verjük fel a vajat a tojással
  2. Keverjük hozzá a cukrokat, a fűszereket 
  3. A lisztbe tegyük bele a szódabikarbónát és keverjük el
  4. A masszákat keverjük össze 
  5. Hűtsük le a még lágy tésztát kb. egy órán keresztül
  6. Formázzunk egyenletes sütiket éééééés 
  7. Előre felmelegített sütőben, 180 C fokon kb. 9 percig süssük 
  8. Ha teljesen kihűlt, fedjük be egy egyszerű cukormázzal! 

Egyre öregebb autókkal közlekedünk Magyarországon

vezetés, üzemanyag fogasztás

Tovább nőtt az autók átlagéletkora Magyarországon. Az utakon sajnos egyre több az idős, esetenként veszélyes állapotú autó – hívta fel a figyelmet a Das WeltAuto.

A cég idézi a KSH szeptember végén publikált adatát, amely szerint 15,6 évre nőtt a személygépjárművek átlagos kora a 2022. decemberi 15,4 évről. A magyar utakon több mint 4,14 millió autó jár. Így ez az arány már környezetvédelmi és biztonsági szempontból is kritikus – mutatnak rá.

Nagyrészt több mint 10 éves, öreg autókat hozunk be külföldről is

Tavaly december óta több mint 47 ezerrel emelkedett a magyar rendszámú személyautók száma. Részben új járművekkel, részben import autókkal gyarapodott az állomány. Az import ugyanakkor nem frissítette az autóparkot, ugyanis a június végéig behozott autók 60 százaléka 10 évnél idősebb volt. Így azok, akiknek új járműre nincs pénzük, de autót szeretnének cserélni, továbbra is az idős hazai járművekből válogatnak.

Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója súlyos problémának látja, hogy az öreg autók tulajdonosai járművük eladására készülve az utolsó egy-két évben jellemzően már nem törődnek a karbantartással. Ezek a korszerűtlen, elhanyagolt járművek ráadásul az elvárt környezetvédelmi normákat sem teljesítik. Ezek az autók várhatóan öt éven belül használhatatlanná válnak, vagy gazdasági totálkárosak lesznek.

Tóth Péter a hazai autóállomány átlagéletkorának csökkenésére akkor lát esélyt, ha rendeződik az újautó-értékesítés piaca. valamint akkor, ha csökken az importban megjelenő koros autók száma.

A Magyarországon forgalomban levő autók kor szerinti listáját a Zastava vezeti 36,9 éves átlagéletkorával. A jelenleg is kapható márkák közül – népszerű old timer autóik miatt – a Fiat áll az élen 17,3 átlagévvel. Az Opelek átlagéletkora 11,3 év, a Volkswageneké 12,7 év.

Amerikába költöznél? Ezek a legjobb helyek

Két lány, konfettivel, boldogan, amerikai zászlót ölelve mosolyog
USA vízum igénylés

Az, hogy mennyire érezzük magunkat boldognak, külső és belső tényezők összjátékán múlik. Bár az is igaz, hogy bizonyos években egyszerűen több pozitív vagy negatív dolog történik, mint a többi időszakban. Egy idén készített felmérés alapján az amerikaiak több, mint 75%-a számolt be arról, hogy stresszesnek érzi magát a magas infláció miatt. Mindeközben egy másik tanulmány arra mutatott rá, hogy az amerikai felnőttek mindössze 50%-a mondja azt, hogy nagyon elégedett azzal, ahogyan az élete alakul. Ha inkább az USA-ban stresszelnél a magas infláció miatt, olvasd el mit mondanak arról, hogy milyen az élet Amerikában. Esetleg egyre többször teszed fel magadnak a kérdést, hogy kiköltöznék, de hova költözzek Amerikába?

Válassz olyan államot, ahol a legboldogabb emberek élnek!

Mivel a világban történtek nagy részére nincs ráhatásunk és az életben is sok minden kiszámíthatatlan, legalább azt válasszuk meg tudatosan, hogy hol élünk. Ha a boldogságunk a tét, a minket körülvevő környezet megválasztásával sokat tehetünk érte. 

Hova költözzek Amerikába?

A WalletHub által készített kutatásban mind az 50 amerikai államot összehasonlították a depressziósok aránya és a munkanélküliségi ráta alapján, illetve figyelembe vették a jövedelemnövekedés arányát és azt, hogy a felnőttek mekkora aránya érzi magát hasznosnak az életben.

Minden indikátort figyelembe véve Utah állam végzett az első helyen, 100-ból 69,79 ponttal. Utah államot egyébként nem véletlenül becézik méhkasnak a fejlett munkakultúrája és a kedvező munkakörnyezet miatt. Ráadásul Utah államban a legalacsonyabb az átlagos munkaidő. 

Hawaii idén a második helyen végzett 66,42 pontos eredménnyel, a tavalyi első helyhez képest. Viszont mind az érzelmi, mind a fizikai jólét tekintetében Hawaii állam kapta a legtöbb pontot, ami valószínűleg senkit nem lep meg, ha maga elé képzeli ezt a gyönyörű államot.

Harmadik lett Maryland állam 64,62 ponttal. Nagyon jó értékelést kapott a munkakörnyezet re és a közösségre vonatkozó kérdésekben. Plusz pont, hogy itt a negyedik legalacsonyabb a felnőttkori depressziósok aránya az egész USA-ban.

Hova költözzek Amerikába? Íme, ebben a 10 államban a legboldogabbak az emberek:

1. Utah

2. Hawaii

3. Maryland

4. Minnesota

5. New Jersey

6. Connecticut

7. California

8. Florida

9. Idaho

10. Nebraska

Ahhoz, hogy meg lehessen határozni a „legboldogabb” államokat, meg kellett tudni az USA mely részein honol a legnagyobb szomorúság.

Íme, ebben a 10 államban a legnagyobb a szomorúság Amerikában:

1. West Virginia

2. Louisiana

3. Tennessee

4. Arkansas

5. Kentucky

6. Alabama

7. Mississippi

8. Alaska

9. New Mexico

10. Oklahoma

Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat