Nyitólap Blog Oldal 363

Hortenzia szaporítása egyszerűen: így dús, virágzó bokraid lesznek belőle

kék hortenzia bokor barna kaspóban a lépcső előtt
kék hortenzia bokor barna kaspóban a lépcső előtt

A hortenzia gyönyörű és elegáns, egyből magára vonzza a tekinteteket. Ahhoz sajnos elég drága, hogy beültessük vele a kertet, a kis tövek 3000 forintnál kezdődnek, de egy 50 cm-es növény ára bőven 5-10.000 forint közé tehetők. És ezek még nem is valami divatos kertészet árai. Viszont ez ne akadályozzon egy hortenzia rajongót sem, hogy végre olyan legyen a kert, amire mindig is vágyott. Mi sem egyszerűbb, szaporítani kell. Így történik a hortenzia szaporítás egyszerűen.

Elvileg a hortenzia szaporítása tényleg pofonegyszerű, le kell metszeni, aztán lecsípni, végül bedugni a földbe és csak várni, míg bokor nem lesz belőle. Ennél azért bonyolultabbnak néz ki ez a virág, de ha a szakértők ezt mondják, akkor felesleges aggódni.

A hortenzia szaporítása most a legideálisabb

A legjobb időszak június és július, mert ekkor a növény már kellően fejlett, de a hajtások még nem fásodtak meg. Fás hajtással ősszel és kora tavasszal érdemes szaporítani. 

Friss, zöld, virág nélküli oldalhajtásokat kell levágni, a legjobb, ha 8-15 cm-esek, legalább 2 levélpárral. Az alsó levélpárt kell eltávolítani, a felső leveleket pedig félbe is lehet vágni.

A dugványokat 3-5 cm mélyre tegyük. A laza, jó vízáteresztő földet szereti, a tőzeges-perlites keverék igazi csemege számára.

A haladók pedig gyökereztető hormont is adnak neki, amitől teljesen beindul. A gyökereztető hormon házi verziója az őrölt fahéj, ebből egy kanállal tegyünk egy papírtörlőre és abba bugyoláljuk a gyökereket ültetés előtt.

Mit szeret még?

A tűző napot semmiképpen sem! Ügyeljünk arra, hogy árnyékos-félárnyékos helyre kerüljön. Mivel júliusban már nagy meleg van, ezért a hortenzia szaporítása kora reggel vagy késő este történjen. Ilyenkor már a növények sem a kánikula elleni küzdelemmel vannak elfoglalva, ráadásul hajtásaik teltebbek és tele vannak vízzel, így jobban bírják az átültetést.

A párát is imádják a hortenziák. Érdemes naponta 1×2-szer vízzel permetezni. Viszont fontos, hogy soha ne legyen túlöntözve, azaz a földje legyen enyhén nedves és ne hagyjuk kiszáradni, de ne is ázzon a vízben a növény.

Maradtak még kérdéseid a hortenziáról? Vagy más érdekelne? Keresd Ügyfélszolgálatunkat és segítünk!

Honnan tudni, hogy már gyökeret eresztett?

A hortenzia szaporítása után az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mikor kezd már gyökeresedni. Nagyjából 2-3 hét alatt. Ennek megbízható jele, ha egyrészt ellenáll a húzásnak, a másik biztos pont az új levelek megjelenése. Ekkor már bizonyos, hogy gyökeret eresztett.

Árvaszúnyog invázió ellen ez a leghatásosabb védekezés: ingyen van és egyszerű

árvaszúnyog elleni védekezés
árvaszúnyog

Árvaszúnyog elleni védekezés: ez a 3 legjobb módszer.

Az árvaszúnyog nem egy konkrét faj neve, hanem a Chironomidae családba tartozó rovarok összefoglaló magyar elnevezése. Ez a család több ezer fajt foglal magában világszerte. Az árvaszúnyogok tömeges rajzása elképesztő zavaró tud lenni – a visszajelzések szerint a Balaton környékén most éppen szinte elviselhetetlen –, de mivel nem csípnek, és ökológiailag hasznosak, ellenük nincs engedélyezett vegyszeres irtás, mint a csípőszúnyogok esetén. Viszont néhány módszerrel hatékonyan csökkenthetjük zavaró jelenlétüket.

Az árvaszúnyog és a csípős gyötrőszúnyog között két alapvető különbség van. Egyrészt az árvaszúnyog nem csíp, másrészt őt a hideg fény vonzza, nem az ember szaga és lélegzete. Éppen ezért a legfontosabb védekezés ellenük az esti mesterséges fény minimalizálása. A másik pedig a fizikai megakadályozásuk abban, hogy oda jöjjenek, ahol mi vagyunk.

Többet szeretnél tudni a rovarok elleni védekezésről? Keresd föl ügyfélszolgálatunkat, munkatársaink két napon belül ingyenesen válaszolnak.

Ahol muszáj este világítani, ott használj inkább meleg, sárgás árnyalatú fényforrást, az jóval kevésbé vonzó számukra. Ők a fényt keresik, és különösen az erős, hideg fényű (fehér, kékes) mesterséges világítás vonzó számukra, ezért van az, hogy rajzásuk idején alkonyattól néhány óráig tömegesen gyűlnek össze ott, ahol ilyen fény van: házak falán, teraszlámpánál, boltok bejáratánál, vízparti reflektoros részeken.

Az árvaszúnyog elleni védekezés 3 legjobb módja

Itt rajként lepik el a felületeket. Tehát az árvaszúnyog elleni védekezés egyszerű módja, ha nem világítasz, illetve csak gyenge, sárgás fényt használsz, akkor nem vonzod őket oda, hanem a természetes közegükben maradnak.

A lakásban, nyaralóban nyilván muszáj este lámpát gyújtani. Ez vonzani fogja őket, ami nagyon idegesítő, ezért mindenképpen érdemes szúnyoghálót felszerelni. Nem muszáj nagyon profi, több százezres hálót csináltatni. Jó módszer, ha az estére vagy éjjelre nyitva hagyott ablakra egyszerű öntapadós rovarhálót teszel, ezt egyszerű felszerelni, az Aldi és a Lidl is szokott a középső soron árulni, egyáltalán nem drága ezzel az árvaszúnyog elleni védekezés.

Fontos: a szúnyoggyertya, az illóolajok és az ultrahangos rovarriasztók az árvaszúnyog elleni védekezés terén nem hatásosak. Ezek a rovarok a fényre jönnek!

A harmadik módszer, ami inkább kiegészítő védekezésként alkalmazható, az egy egyszerű ventillátor járatása ott, ahonnan távol akarjuk tartani őket. Érdekes módon a ventillátor nagyon zavarja őket, nem fognak ott leszállni, ahol keveri a levegőt. Nyugodtan alkalmazzuk ezt kültéren (teraszon, erkélyen) is, de figyeljünk oda, hogy az elektromos berendezéseket ne hagyjuk felügyelet nélkül (például egész éjjelre) bekapcsolva!

Összefoglalva tehát:

  • Erős, fehér égők helyett gyengébb, sárgás világítást használj!
  • Szúnyogháló felszerelése erősen ajánlott!
  • A ventillátor nagyon zavarja az árvaszúnyogot.
Árvaszúnyog rajzás
Árvaszúnyog rajzás

Ez a világ legegyszerűbb és legfinomabb cseresznyelekvárja: sütőben készül, attól ilyen finom

cseresznyelekvár a sütőben
cseresznyelekvár sütőben

Az első cseresznyelekvárom sütőben akkor készítettem, amikor a nagymamám azt mondta: ha a lekvár a tűzhelyen odakap, akkor legközelebb tedd be a sütőbe, fiam, ott nem sértődik meg olyan könnyen! És milyen igaza volt. A cseresznyelekvár sütőben nemcsak pofonegyszerű, de az íze is teljesen más dimenzió: sűrű, zamatos és még véletlenül sem kozmál oda a serpenyő aljára. Egyszerűen csak beledobod az alapanyagokat egy tepsibe vagy jénaiba, beállítod a sütőt és onnantól magától fő a nyár legfinomabb lekvárja. Mutatjuk hogyan!

Cseresznyelekvár sütőben – a nagyi receptje újratöltve

A sütőben készült cseresznyelekvár azért is olyan zseniális találmány, mert nincs állandó kevergetés, sem szétfröcsögő, ujjégető lekvárcsepp. A meleg egyenletesen járja át a gyümölcsöt, így a cukor szép lassan olvad bele, az ízek összeérnek és az egész lakást belengi a cseresznye mámorító illata. A cseresznyelekvár sütőben azért is jobban sikerül, mert a gyümölcs darabos marad, nem fő szét teljesen és nem kell hozzá se zselésítő, se tartósító, csak egy csipet türelem és egy jó tepsi.

Speciális főzési tanácsra lenne szükséged? Ne tovább! Segítünk! Keresd Ügyfélszolgálatunkat, akik örömmel válaszolnak!

Íme a tökéletes sütőben készült cseresznyelekvár receptje!

Az egész egy jó nagy adag kimagozott cseresznyével kezdődik. Ehhez jön cukor, ami lehet barna vagy sima kristálycukor, ki mit szeret. Egy kiló cseresznyéhez kb. 30–40 dkg cukrot érdemes számolni. Diétázók persze használhatnak eritritet is, ízlés szerint. Egy kis citromlé vagy reszelt citromhéj frissít rajta, de ha merészek vagyunk, egy fél rúd vanília vagy egy kis fahéj is csodát tesz. A cseresznyelekvár sütőben ezekkel a fűszerekkel valósággal újjászületik. Az egészet egy nagyobb hőálló tálba tesszük, alufóliával letakarjuk és 150 fokon elindítjuk a sütést. Két-három órán keresztül szépen rotyog, közben néha óvatosan megkeverjük. A végeredmény egy mélybordó, illatos, sűrű lekvár lesz, ami szinte kérés nélkül ugrik kenyérre, palacsintára vagy egy szelet sajttortára.

Így lesz tartós a cseresznyelekvár, ha a sütőben készíted

Miután a cseresznyelekvár sütőben szépen összesült és a kívánt állagot elérte, jöhet az üvegezés,berakás, ami legalább annyira meghatározó része a folyamatnak, mint maga a lekvárfőzés. Az üvegeket és a fedőket előtte érdemes alaposan elmosni, majd forró vízben fertőtleníteni. Sokan egy kicsit elő is melegítik az üvegeket, ezzel viszont óvatosan, hiszen csak kis hőmérsékleten szabad melegíteni a befőttesüvegeket! A még forró lekvárt töltsük a forró üvegekbe, zárjuk le gyors mozdulattal és fordítsuk fejre 5 percre, hogy vákuum képződjön.

Ezután mehetnek a száraz dunsztba, például egy nagyobb kosárba pokróccal kibélelve, ahol szépen kihűlnek. Így akár hónapokig, sőt, egy teljes télre is eláll a cseresznyelekvár sütőben készült változata, mindenféle tartósítószer nélkül. (Visszatérve picit a fűszerezésre, ezért is jó, ha előkerül az a fahéj, az őszi vagy karácsonyi asztalnál, hálás leszel magadnak érte!)

Mire használjuk, ha már ilyen isteni?


A cseresznyelekvár sütőben készült változata nemcsak pirítóson vagy kalácson üt nagyot. Csavarhatod palacsintába, keverheted joghurtba, használhatod torták rétegeként, vagy kanalazhatod sajttál mellé egy kis gasztronómiai csavarnak. Ha egy üveg mégsem maradna meg, az nem a recept hibája…valószínűleg túl sok vendéget hívtál és túl hamar elfogyott.

Ha egyszer kipróbálod, hidd el: jövőre már dupla adagot fogsz készíteni és lehet, hogy a szomszédnak is viszel egy üveggel, hogy menőzz vele!

Ha ilyen NAV üzenetet kapsz, fuss! Csalásra figyelmeztetnek a szakértők

Vigyázz! Már egy NAV-os csalás is terjedni kezdett! Egyre több embert vernek át a hamis NAV üzenetekkel. Ha kapsz egy SMS-t vagy e-mailt, ami a NAV-ra hivatkozik, jó eséllyel átverés. Egyre gyakoribb ez a trükk. Mutatjuk, hogyan ismerd fel!

NAV csalás – Nem a NAV ír neked SMS-t!

Sokan megijednek, ha egy NAV-osnak tűnő üzenetet kapnak. Nem is csoda, hiszen Magyarországon még mindig sokan tartanak az adóhatóságtól, nem azt érzik, hogy az értük dolgozik, sokkal inkább azt, hogy ellenük. Ezért könnyű a nagy ijedtségben bedőlni egy NAV-logós SMS-nek vagy e-mailnek.

De fontos tudni: a NAV nem küld SMS-t. Nem küld sima e-mailt sem. Ha valóban értesíteni akarnak, azt kizárólag tértivevényes levélben, ügyfélkapun vagy a NAV hivatalos alkalmazásán keresztül teszik.

Van még kérdésed? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

A NAV nem zárolja csak úgy a számlád

Egy másik gyakori átverés, hogy az üzenetben azt írják: zárolták a számlád. Ez is hamis, a NAV csalás gyakran riogat ezzel. A valóságban a NAV csak hosszú, hivatalos eljárás után zárolhat számlát. Előbb figyelmeztetnek, levelet küldenek. Nem egyik napról a másikra történik.

Kulcsszabály: Soha ne kattints a linkre!

Ha olyan üzenetet kapsz, amiben link van, soha ne kattints rá! Ezek az oldalak szinte mindig adathalász célúak. A NAV csalás egyik fő eszköze, hogy hamis oldalra irányítanak, ami megtévesztésig hasonlít a hivatalos oldalra.

Kattintás után megfertőzhetik a telefonod vagy számítógéped. Ellophatják a jelszavaidat, hozzáférhetnek a banki adataidhoz.

Mit tehetsz, ha ilyet kapsz?

  • Ne kattints.
  • Ne válaszolj.
  • Jelentsd az üzenetet.
  • Töröld azonnal.

Ha bizonytalan vagy, lépj be az ügyfélkapudra. Ott minden hivatalos üzenetet megtalálsz. A valódi NAV csak ezen keresztül kommunikál.

További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Kétszer olyan jó kézkrém, mint a Vichy, de feleannyiba kerül

nő a kézfejét krémezi
nő a kézfejét krémezi

Volt egy nagyon szuper Vichy kézkrém, jól beszívódott, hidratált és rendbe tette a kivörösödött, menthetetlennek tűnő bőrt is. Sajnos már nem gyártják, ezért utána néztünk, hogy mivel lehetne pótolni. Zseniális felfedezésre jutottunk, mert megtaláltuk, hogy melyik az a 4 magas urea tartalmú krém, ami a Vichy méltó utódja lehet. Plusz poén, hogy némelyik töredékébe kerül, mint a hajdanán 2500 forint fölött kapható bőrápoló.

Miért az urea?

Az urea hidratáló hatásáról ismert, segít megkötni a vízet, csökkenti a vízvesztést. De nemcsak ebben nagyon jó, hanem hámlasztó hatással is bír, ezzel segítve a bőr megújulását.

Különösen hasznos száraz és viszkető bőr esetén, ami nyáron simán előjöhet, de a téli hidratálónkban mindenképpen legyen urea. 

A bőrgyógyászatban pedig már régen rájöttek, hogy kitűnő hozzávaló az ekcéma, pikkelysömör és extrém szárazsággal járó bőrbetegségek kezelésében. 

Ma már egy valamire való kézkrém 5% ureát tartalmaz, az Okosszépségtől pedig megtudhattuk azt is, hogy az urea tartalmú krém kifejezetten ajánlott az időskori bőrszárazságra és a keratosis pilaris (csirkebőr) nevű bőrtünet esetén is.

4 magas urea tartalmú krém verhetetlen áron

1. Isana Urea kézkrém

Ez a Rossmann saját márkás terméke, ami 5% ureát tartalmaz. Nincs benne parabén, érzékeny bőrre is ajánlott. Fontos tudni, hogy az urea először csípheti a bőrt, ha nagyon ki van száradva. Méhviasz és pantenol is van a krémben. Gyorsan beszívódik.

499 forintért kapható a 100 ml-es tubus.

2. Balea Urea kézkrém 

A DM is piacra dobta saját márkás, 5% ureát tartalmazó bőrápolóját. Nagyon száraz bőrre is ajánlott, e-vitamint és shea vajat is tartalmaz. Szintén gyorsan beszívódik, maga a tubus pedig 50% újrahasznosított anyagból készült.

439 forintba kerül egy 100 ml-es kiszerelés.

3. ZIAJA Kézkrém ucuuba vajjal és 5% karbamiddal

Nagyon száraz és irritált bőrre ajánlott ez a tápláló kézkrém. 5% ureát tartalmaz, nemcsak, hogy hosszan tartó hidratálást ígér, de regenerálja is a sérült bőrt. 

Ez a krém már egy közepes árkategória, de mégsem kerül több ezer forintba.

1265 forintba kerül a 80 ml-es tubus.

4. Eucerin Urea Repair 5 % kézkrém

Kérdésed van a bőrápolás témájában? Keresd Ügyfélszolgálatunkat és két munkanapon belül válaszolunk neked!

5 % urea tartalmú plusz ceramidokkal védi és regenerálja a kirepedezett és érzékeny kezeken lévő bőrfelszínt ez a jó hírű krém. Nem is véletlen, télen és szeles időjárás esetén is komoly bőrvédő funkciót lát el. Emellett gyorsan felszívódik és kisgyerekeknek is ajánlott a használata. Ez már egy felsőbb, gyógyszertári árkategória, de mégsem éri el a luxus kozmetikumok árát, hatóanyagban viszont tud annyit.

2500 forint körül kapható, 75 ml-es kiszerelésben gyógyszertárakban és online áruházakban.

Így lesz hűvösebb a tűzforró panelerkély: árnyékolás olcsón, de igen hatásosan

panelházak lakótelepen, előtérben parkoló autókkal

Nem tudsz aludni a melegtől? Kellemetlen testszag ellen megoldások a kánikulában? Vértezzük fel magunkat együtt a nyárra. A panelépületek erkélyei nagy felületen üveg- és betonpanelből állnak. Ezek az anyagok kiválóan elnyelik a napenergiát, s hosszasan leadják hőt, ami délután és az esti órákban is meleg áradatot eredményez. A déli tájolású erkélyeken a közvetlen napfény akár több órán át perzselheti a felületeket. A hővisszaverő képesség hiánya és a levegőáramlás korlátozottsága miatt a klímaberendezés nonstop üzemeltetése jelentős energiatöbbletet jelent, ezért költséghatékonyabb, ha egyszerű, házi árnyékoló megoldásokkal előzöd meg túlzott felmelegedést.

Mezőgazdasági árnyékoló háló

A mezőgazdasági árnyékoló hálók UV-stabil, polipropilén alapanyagú anyagból készülnek, s több száz négyzetméteres területek árnyékolására tervezték őket. Az 40–80%-os fényzárású változatok akár a déli napszak intenzív sugárzását is hatékonyan csökkentik. Az erkélykorlátra kampókkal, szorító bilincsekkel vagy műanyag kötelekkel pillanatok alatt felszerelheted a hálót, amely nem zárja el a légáramlást, ugyanakkor valódi árnyékot biztosít. A hálót esős időben egyszerűen összecsukhatod, télen pedig tárolhatod, hogy hosszú távon is használathasd.

Hővisszaverő fólia

Az alumínium bevonatú tapadó fólia speciális, hővisszaverő tulajdonsággal rendelkezik, amely a láthatatlan infravörös sugárzást is visszafelé veri. A fóliát a belső üvegfelületre helyezve már a napsütés kezdetén jelentős mértékben csökkenti az ablakon át bejutó hő mennyiségét. Gyors felhelyezés és bármikor eltávolítható, így nem hagy nyomot az üvegen. A párkányra ragasztható kis alumínium panelek tovább erősítik a védelmet a lemezfelületek árnyékolásával.

Élő növényfal futónövényekkel

Az élő növényfal a természetes árnyékolás csúcsa: futónövények, például futóbab, kerti borsó vagy pillangó bimbók („clematis”) használatával zöld falat növeszthetsz. A madzag- vagy drótháló-keret hamar megtelik lombbal, amely sűrű árnyékot ad. A növények párologtatása pedig extra hűtést biztosít a környezetnek. Mivel a magokat olcsón beszerezheted és saját magad ülteted, minimális anyagköltséggel tehetsz szert látványos árnyékolóra, amely ráadásul esztétikai értéket is növel az erkélyen.

DIY napernyő vagy árnyékoló ponyva

A mobil árnyékolás legpraktikusabb formája a könnyen mozgatható napernyő vagy ponyva: válassz UV-álló, vízlepergető anyagot, és erősítsd egy masszív talppal ellátott napernyő keretéhez, vagy rögzíts madzagokkal, hevederekkel a korlátra egy könnyű ponyvát. Így fúrás nélkül telepítheted, és bármikor változtathatod a dőlésszöget, hogy akár reggel, akár délután legyen árnyék.

További kérdéseid vannak a lakótelepi élettel kapcsolatban? Kérdezd ügyfélszolgálatunkat, 2 munkanapon belül válaszolunk!

További olcsó megoldások

A kreativitás határtalan, érdemes kipróbálni ezeket is:

  • Textil napvitorla makramé madzagon: egyszerű színes anyagdarab, amelyet kampókra akasztva és madzaggal állítható dőlésszögbe illeszthetsz.
  • Bambusz- vagy kenderroló: gyorsan felszerelhető, természetes megjelenésű roló, amely finom árnyékot ad és dekorációként is szolgál.
  • PVC habpanelek: kevésbé elegáns megoldás, viszont könnyű, jó hőszigetelő panelek, amelyeket kampókkal vagy vezetékekkel akaszthatsz fel.

Az erkély árnyékolás házilag egyszerre lehet költséghatékony és hatásos. A mezőgazdasági árnyékoló háló, a hővisszaverő fólia, az élő növényfal és a mobil napernyő vagy ponyva kombinációja akár 5 °C-kal is csökkentheti a terasz hőmérsékletét. A kiegészítő megoldások (napvitorla, roló, habpanelek) további rugalmasságot adnak a kialakításhoz. Ezekkel a módszerekkel minimalizálhatod a klímaberendezés igénybevételét, s élvezheted a kellemes, árnyékos erkélyt a forró nyári hónapokban.

Régi, foltos laminált padló tisztítása: ragyogó lesz újra, mutatjuk, mikor mit használj

sáros gumicsizma a laminált padlón
sáros gumicsizma a laminált padlón

Hogyan marad ragyogó a laminált padló? Az egész otthon összképét el tudja rontani az egyébként szép állapotú, de foltos padló. Mikor mit érdemes használni a laminált padló tisztítása során? Íme a makulátlan eredményhez vezető út lépései.

A tisztaság itt kezdődik

A szakértők hangsúlyozzák, hogy a por, a hajszálak és egyéb szennyeződések karcolják a padlót, ahogy használjuk. A ragyogó eredmény ott kezdődik, hogy először szárazon takarítjuk fel a szennyeződéseket, például porszívózással, így nem karcolódik folyamatosan a felület. Puha kefével ellátott porszívót használjunk!

Csak sok vizet ne!

A laminált padló tisztítása során sem szabad sok vizet használni, a kiömlött folyadékot meg pláne nem bírja. Ez a takarításnál azt jelenti, hogy nem szabad túl vizes ronggyal vagy felmosóval takarítani, jól ki kell csavarni a textíliákat, mert a padló felülete nem tud a sok vízzel mit kezdeni. Ugyanígy, ha kiömlik rá valami, azonnal töröljük fel, mert a víztől felpúposodik és azt már nem lehet helyrehozni.

Így lesz profi a laminált padló tisztítása 

  1. A felmosáshoz használható meleg víz, mert az önmagában is sok szennyeződést képes eltávolítani és így kevesebb tisztítószerre lehet szükség.
  1. Gőzzel, gőztisztítóval tilos tisztítani!
  2. Mindig a közepétől kifelé haladjunk a laminált padló tisztítása során!
  3. Tisztításhoz legjobb a babasampon vagy a kímélő mosószerek, de kapható kifejezetten laminált padló ápolására kifejlesztett felmosó folyadék is.
  4. Alapesetben nem kell a padlót megszárítani, de azt javasolják, hogyha a szoba egyik végéből a másikba érve is vizes még, ahol elkezdtük a felmosást, akkor egy mikroszálas kendővel töröljük szárazra a felületet.

Extra tippek makacs foltokhoz

Kerülhetnek erős szennyező anyagok is a padlóra és lehetnek olyan foltok, amiről azt hisszük már sose jönnek le.

Vérfolt? Használj ablaktisztítót!

Rágó? Műanyag késsel távolítsd el, a maradékot pedig puha, nedves ruhával.  

Zsírkréta? Enyhén nedves mikroszálas kendő lesz a nyerő!

Körömlakk? Mehet a körömlakklemosó, de szigorúan mikroszálas kendővel!

Nyomot hagyott a cipő sarka? Radírral radírozd le!

Makacs zsír? Tégy rá jeget vagy fagyasztott zöldséget, a megkeményedett zsírt pedig könnyen lekaparhatod!

Ha pedig maradt még kérdésed, akkor keresd bizalommal Ügyfélszolgálatunkat! Bármilyen probléma esetén állunk rendelkezésedre!

Isteni fetás-paradicsomos tészta recept, amiért megőrül a TikTok

Fetás paradicsomos tészta
Fetás paradicsomos tészta

Pár éve – itthon pontosan 2021 nyarán – hatalmasat ment a kétedényes fetás-paradicsomos tészta recept, ahol a paradicsomot és a sajtot sütőben egyben megsütik, majd összenyomkodnak és főtt tésztával összeforgatják.

Hogy a csoda hogy történt, rejtély, még úgy is, hogy a tészta tényleg nagyon finom és nagyjából elronthatatlan. Viszont csak az internet képes olyan mókás mutatványokra, hogy egy 3 éves receptet annyira felpörgessen, hogy a végén elfogyjon a feta sajt Finnországban. Pedig így történt. Illetve legalább is volt egy pont, amikor egyáltalán nem volt könnyű mutatvány feta sajtot venni Finnországban.

A recept eredetileg lehetne görög vagy más mediterrán ország sajátja, de Finnországban született, 2018-ban. Egy finn blogger, Tiiu Piret osztotta meg a saját blogján, majd egy évvel később egy másik, szintén finn bloggerlány készített el az egyszerűsített verzióját a blogján. A videónak még innen is kellett két év, na meg a TikTok, hogy világszerete ismert legyen. Aztán 2021 nyarának egyik legnépszerűbb receptje kétségkívül ez lett – annyira, hogy születési hazájában még a feta beszerzése is nehézkessé vált egy kis időre.

Azóta eltelt pár év. Vannak új trendek a világhálón, a fetás-paradicsomos tészta viszont érdemes arra, hogy időről időre elővegyük. Mert ez a minden ízében nyár fogás a nyaralásra is tökéletes lehet. Függetlenül attól, hogy a Bakonyban, egy görög szigeten, vagy egy osztrák faluban pihenünk. Az alapanyagok nagyjából mindenhol kaphatóak. És nyilván más, ha egy görög piacon szerezzük be a fetát mintha egy saját márkás diszkont darabhoz nyúlunk. Viszont mindkét esetben egy gyors, krémes tésztaételt kapunk. Egy falat nyarat, ami ráadásul kb fél óra alatt el is készül. Úgyhogy bárhol vagyunk, még ebben a kánikulában is kapcsoljuk be a sütőt arra a pár percre, amíg a feta és a paradicsom összerottyannak!

Kérdésed van a receptekkel vagy a főzéssel kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk két nap alatt ingyen válaszol!

Fetás-paradicsomos tészta

Megőrül érte az internet
Fetás-paradicsomos tészta
Recept nyomtatása
Fogás egytálétel, tésztaétel
Konyha finn, fúziós, olasz
Kulcsszavak feta, paradicsom, sajt, tészta
Előkészítési idő 15 perc
Elkészítési idő 15 perc
Teljes idő 30 perc
Adag(ok) 4 főre
Költség 5000 forint

Hozzávalók

  • 0,5 kg durumtészta (penne vagy fusilli a legjobb, de az eredetit spagettivel készítették)
  • 25 dkg feta sajt
  • 0,5 kg koktélparadicsom
  • 1 csokor bazsalikom (friss a legjobb)
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 0,5 dl olívaolaj

Elkészítés

  • A tésztát al dentére főzzük. Ha kész, leszűrjük, a főzővízből egy decit félreteszünk.
  • A paradicsomot megmossuk, és egy kerámiatepsibe tesszük a fetával együtt. Mellészórjuk a fokhagymát, meglocsoljuk olívaolajjal, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk kb 15-20 percre.
  • Utána grillfokozatra tekerjük a sütőt, felvesszük a hőfokot 230-250 fokra és még 5-10 percig sütjük, hogy egy kis színt, és extra ízt kapjon.
  • Ha kész, villával összenyomkodjuk- vigyázva, a forró paradicsom durván tud köpködni – hozzáadjuk a félretett főzővizet és a finomra vágott bazsalikomot, majd összeforgatjuk a forró tésztával és azonnal tálaljuk.

Útvonalengedély kérése lejárt műszakival: így igényelhető, 4725 ezer forintba kerül

Vezetsz? Minden autós témában írunk, ami érinthet téged is. Legyen szó autópálya-matricáról, használt autóról. Szinte minden autóst érintő szituáció, amikor a műszaki vizsga időpontja elhúzódik, vagy közbejön valami váratlan, és a vizsga érvényessége lejár, mielőtt a kocsit újra vizsgáztatni tudnánk. Ilyenkor a jármű hivatalosan nem közlekedhet az utakon, és közúti ellenőrzéskor bírságra vagy akár vontatásra is számíthatunk. Az útvonalengedély lejárt műszaki esetén azt a célt szolgálja, hogy egyszeri, legfeljebb három egymás utáni napra szóló, írásos engedéllyel legálisan eljuttathassuk autónkat a vizsgaállomásra, szervizbe vagy alkatrészbeszerző helyre, így elkerülve a trélerrel járó pluszköltséget és a büntetést.

Hová kell menni és hogyan zajlik az ügyintézés?

Az egyszeri útvonalengedélyt kizárólag személyesen lehet igényelni: bármely lakóhelyünk szerinti kormányablakban vagy okmányirodában. Az ügyintézés menete a következő. Előzetes időpontfoglalás nem kötelező, de segíthet elkerülni a sorban állást; a sorszámhúzás után az ügyfélablaknál jelezzük: „útvonalengedély lejárt műszakival igénylésére” érkeztem. A hivatalnok átadja az erre a célra készült nyomtatványt, melyen fel kell tüntetni a jármű adatait (rendszám, alvázszám), a kiindulási és célhely pontos címét, valamint azt az időszakot (legfeljebb három nap), amely alatt a közlekedésre engedélyt kérünk. A kitöltött űrlappal és a mellékelt dokumentumokkal visszatérünk az ügyintézőhöz, aki azonnal ellenőrzi a papírokat, befizetjük a díjat, és a hivatalban papírra nyomtatva átadják az engedélyt.

Az útvonalengedély egy egyszeri, legfeljebb három egymást követő napra szóló, írásos engedély a műszaki vizsgára, javításra vagy egyéb indokolt célra. Csak Magyarország területén belül érvényes, és kizárólag a kérelemben megjelölt útvonalra jogosít: ez lehet például a lakhely és a vizsgaállomás közötti legrövidebb vagy legcélszerűbb útvonal.

Mennyibe kerül az ügyintézés?

Az útvonalengedély lejárt műszaki esetén fizetendő igazgatási szolgáltatási díj 4 725 Ft. Ezt a helyszínen, az űrlap leadásával egyidejűleg kell befizetni. A kormányablakban bankkártyával, csekken vagy készpénz-átutalási megbízással is rendezhető a díj.

Mire érdemes ügyelni?

A hatóságnak hivatalosan 21 napja van a kérelem elbírálására, ám ha minden dokumentum rendben van, a gyakorlatban a kiállítás és átadás néhány percen belül megtörténik. Az engedély csak Magyarország területén, a kérelemben megjelölt útvonalon és a megjelölt napokon (maximum három egymást követő napon) érvényes – határátlépésre nem jogosít. Ha menet közben változtatni akarjuk az útvonalat vagy a napokat, új igénylést kell benyújtanunk, ami újabb díjfizetéssel jár.

Megértjük, ha számos kérdés merült fel benned, éppen ezért működtetjük Ügyfélszolgálatunkat. Kérdezz bátran! Milyen dokumentumokra van szükség?

Szükséges dokumentumok

Az ügy gördülékeny lebonyolításához mindenképpen vigyük magunkkal a következőket:

  • Forgalmi engedély eredeti példánya, vagy ha a jármű ideiglenesen kivonás alatt áll, a kivonási határozat;
  • Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás igazolása (a kiállítástól számított 30 napon belül);
  • Műszaki vizsga-időpont foglalását igazoló dokumentum, azaz a vizsgaállomás visszaigazolása;
  • Érvényes személyazonosító okmány (személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány-kártya);
  • Meghatalmazás (közokirat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat), ha az ügyet nem személyesen a tulajdonos vagy üzembentartó intézi.

Ezek birtokában az ügyintéző ellenőrzi az adatokat, s továbbítja a kérelem feldolgozásra.

Az útvonalengedély lejárt műszaki esetén nyújtott átmeneti megoldás nélkülözhetetlen azoknak, akik a vizsgaállomásra szeretnék vinni autójukat érvénytelenített vizsgaidőszakkal.

Ellenőriznéd, hogy a vállalkozó nem csaló? Mutatjuk, hogy csináld a legegyszerűbben

Másodállású vállalkozó

Mikor évül el egy tartozás? A közüzemi számláktól a banki tartozásig? Ügyes-bajos témákról mindig írunk. Miért elengedhetetlen a vállalkozó ellenőrzése? Minden üzleti megbízás előtt nélkülözhetetlen tudni, hogy a partner valóban létezik, jogilag rendezett és pénzügyileg stabil. A vállalkozó ellenőrzése nem csupán formális követelmény pályázatoknál, banki hitelek igénylésekor vagy közbeszerzésekben, hanem a csalások, nemfizetések és felszámolási eljárások kockázatának minimalizálására is szolgál. Ha nem győződsz meg a vállalkozás hitelességéről, könnyen válhatsz tartozás nélküli szolgáltatás áldozatává vagy maradhatsz fizetés nélkül.

1. lépés: Egyéni vállalkozók nyilvántartása (EVNY)

Az első szűrő az Egyéni Vállalkozók Nyilvántartása (EVNY), ahol az adószám első nyolc számjegyével vagy a nyilvántartási számmal ingyenesen lekérdezheted, hogy az adott személy szerepel-e vállalkozóként az állami nyilvántartásban. A találati oldalon láthatod a nyilvántartásba vétel dátumát, a státuszt (aktív, szüneteltetett, megszűnt), a TEÁOR főtevékenységi kódot és a telephelyek adatait. Ezzel a módszerrel azonnal kiszűrheted a fiktív vagy megszűnt vállalkozókat, hiszen név alapján nincs általános keresés, csak ezekkel a számokkal.

2. lépés: NAV köztartozás-mentesség (KOMA)

A második pont a NAV Köztartozás-mentes Adózói Adatbázis (KOMA) és a hátralékosok listájának ellenőrzése. A KOMA-lista feltételei között szerepel, hogy az adózónak ne legyen 5 000 Ft-ot meghaladó nettó adótartozása, 30 000 Ft-ot meghaladó nem adójellegű köztartozása, illetve ne álljon felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alatt. Az egyszerű böngészőben beütött adószám vagy cégjegyzékszám segítségével kiderül, hogy a vállalkozás pénzügyileg tiszta-e, és nem rizikós-e hosszú távú együttműködésre.

Van még kérdésed? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

3. lépés: Cégadatok az e-cegjegyzek.hu-n

A www.e-cegjegyzek.hu felületén tájékoztató jelleggel díjmentesen lekérdezhetők a cégek alapvető nyilvántartási adatai (cég neve, cégformája, alapítási dátum, székhely, jegyzett tőke, ügyvezetők neve és bejegyzésük időpontja, illetve a jelenlegi státusz: aktív, felfüggesztett, megszűnt) .
Ha azonban hivatalos, közhiteles cégmásolatot (pl. PDF formátumú cégkivonatot, alapszabályt, mérleget) kérsz, azt az Országos Cégnyilvántartó és Céginformációs Rendszer (OCCR) felületén teheted meg, és lekérdezésenként 6 000–7 000 Ft díjat kell fizetni .

Gyakorlati tippek

  • Jegyezd fel a vállalkozó adószámát: EVNY és NAV-lekérdezéshez is ez szükséges.
  • Ellenőrizd időről időre (havonta) a KOMA-adatbázist, mert a lista mindig a hónap 10-én frissül.
  • Ha banki hitelhez vagy pályázathoz kérnek hiteles NAV-igazolást (KOMA-igazolás), akkor azt díjkötelesen kell igényelni a NAV-nál.
  • A céginformációs szolgálatnál korlátlan, ingyenes lekérdezés lehetséges, de a részletes dokumentumokért (pl. cégkivonat) fizetni kell.