”Főzés közben kinyitok egy bort” – alkohol a konyhában, Böcskei Balázs írása

„Borozgatánk apámmal” – kezdi Petőfi Sándor az Egy estém otthon című versét, és ha Petőfi írja, akkor aztán mi gond lehet a dologgal?! Mármint azzal, ha estefelé kinyitunk egy-egy palack bort, és míg „rendezzük” az estét, aközben pihentetőnek iddogálunk egy kis bort. Gond persze ezzel nem lenne, ha ez nem rendszeres, ha az ember nem kényszeresen csinálja, ha meg tudja állni, és ha esetleg ki marad egy (vagy sok) nap, akkor nem sóvárog a bor után.

Ha azonban mégis, akkor hiába Petőfi, gondok lehetnek.

Sokak megélése az, hogy már napközben a munkában arra gondolnak, hogy bár most feszültek, de hamarosan hazaérnek, és otthon majd isznak egy sört vagy bort, és (egy kicsit) megnyugszanak majd. Ez a gondolat és érzés gyakran visszatérő is, mint valami megoldás, ami kéznél van. Megnyugtató.

Két dolgot érdemes itt megvizsgálni és hangsúlyozni: egyrészt van a stressz. A stressz egy jelzés, érdemes fogadni, hogy van, hogy valami nyomaszt, valami aggodalommal, szorongással tölt el. Meg lehet engedni magunknak ezt az érzést. „Igen, most ideges vagyok”. Az egyik legrosszabb, amit el lehet követni, ha elkezdünk magunkra haragudni, hogy „már megint idegeskedek”. Ahelyett, hogy együttéreznénk magunkkal, szinte szidjuk magunkat belül, hogy állandóan nyugtalankodunk. Önszidalmazás helyett célszerűbb inkább feltenni magunknak a kérdést, hogy itt és most mi okoz nehézséget, mire irányul ez az aggodalom, mivel nem vagyunk elégedettek, mitől félünk, mi az a konkrét egy vagy több dolog, ami bemozgat bennünket. Adjunk teret felszínre jönni annak, ami a stressz mögött van. A stressz és a negatív érzések elnyomásából megoldás még nem született. 

A másik dolog, amit érdemes megvizsgálni, hogy mennyire kapcsolódik össze a stresszkezelés és az alkoholfogyasztás. Előbbi egy olyan visszatérő „megoldást” hív be, ami alapvetően táplálja agyunk jutalmazó rendszerét, csökkenti a stresszt, ugyanakkor az agyunk ehhez az élményhez köti az alkoholt, aminek következménye, hogy egyre gyakrabban és többet térünk vissza hozzá. Ennek következtében az alkoholvágy rendszeressé válik, és az a képzetünk alakul ki, hogy a stresszkezelés egyetlen módja az alkohol. Pedig nem.  

Hasonló összekapcsolódás alakul ki a főzés és az alkohol viszonyában.

Gyakran fordul elő, hogy emberek főzés közben kinyitnak egy üveg bort, vagy megnyitnak egy doboz egy sört – akkor is, ha az ételhez nem használják. Ha valaki nem tudja elképzelni, hogy alkohol nélkül főzzön, és automatikusan, a mozdulatot nem megkérdőjelezve ahogyan elkezd főzni, úgy megindul az alkohol is, és amikor ez elmarad vagy ebben akadályoztatva van (pl. nincs otthon alkohol, vagy csak a főzéshez elegendő), akkor ingerült vagy feszült lesz, akkor az egy figyelmeztető csengő (persze, vannak olyanok is, akik már előretekintők, és „véletlenül” mindig gondoskodnak az alkoholról).

Az alkohol számos ételrecept gyakori kiegészítője, ám amikor ennek nem kívánt következményeit egy beszélgetésben szóba hozzuk, gyakran hangzik el, hogy „az alkohol főzés közben elpárolog”. A helyzet az, hogy nem. Mert bár amikor alkoholt forralunk, akkor az etanol elkezd égni, és az alkohol valóban párolog, de az alkohol típusa, a főzési idő, a hőmérséklet, a főzőedény típusa, vagy éppen a hozzávalók egyaránt befolyásolhatják az elpárolgás mikéntjét. Függően a különböző tényezőktől főzés közben az alkohol 4-85%-a maradhat meg. Nem igaz az állítás, hogy elpárologna, az alkoholt nem lehet teljesen kifőzni. 

Egy olyan ember számára, aki éppen szeretné visszaszorítani az alkoholfogyasztását, vagy éppenséggel szárazságot tart vagy józanságmunkát végez, nem javasolt az alkohollal főzés. Ingerelheti az ivást, fenntarthatja az alkoholra irányuló gondolatokat és érzéseket, esélynövelő arra nézve, hogy az érintett visszatér a korábbi alkoholfogyasztási szokásaihoz. Megannyi alternatívája van az alkohollal való főzésnek a savas gyümölcslevektől és kivonatoktól kezdve egészen az ecetig. A vörösbort hangsúlyozó ételreceptek esetén az alkoholt ki lehet például váltani cukornélküli áfonyalével is. Ha a szeszes italra az élesztőtartalom esetén van szükség, akkor annak, aki éppen józanságmunkát végez, a legjobb az, ha más étellel próbálkozik, mert e célra nincs egyszerű helyettesítője az alkoholnak.

Az előbb említettem, hogy az alkohol befolyásolja és eltéríti az agy jutalmazási rendszerét. Annak, akinek gondjai vannak az alkohollal, aki éppen egy megkezdett vagy zajló józanságmunkában van, annak felesleges ingerelni a jutalmazási rendszerét, és olyan helyzetbe hozni azt, hogy az újratanulja, pontosabban megerősítse a korábbi inger-összekapcsolódásokat. Az agy könnyedén visszaemlékszik a jól begyakorolt folyamatokra (főzés=ivás), és az alkoholos főzés csak táplálja ezeket a „(közel)múltat”, ami meg is nehezíti a saját magunkkal végzett munka folytatását.

Annak, aki tudja, hogy szermentességre törekszik, és főleg, ha az út elején áll, nem éri meg kockáztatni. Minden bizonnyal jó oka van arra, hogy ezt az utat választotta, és az is biztos, hogy megannyi életminőségre gyakorolt jó hatást megtapasztalt már a józanság során. Ezek állandósulása a cél, és az elért kisebb-nagyobb eredmények sokkal fontosabbak annál, minthogy az érintett kockáztasson, próbálkozzon, vagy engedjen egy olyan tevékenység egy-egy elemének, ami könnyen kiváltható mással (jelesül más hozzávalóval). 

Ha segítségre van szükséged, kérdéseid vannak vagy elmesélnéd a történetedet, fordulj a Hóvége ügyfélszolgálatához, ahol kollégáink gyorsan és díjmentesen válaszolnak.

A szerhasználati zavar még a szerhasználat abbahagyása után sokáig fogja az embert elméjét, és ez teljesen érthető. Sok év(tized)nyi működést nem lehet egyik napról a másikra „kiemelni” a fejből. És nem is érdemes emiatt aggodalmaskodni. A cselekvés ugyanis mindig segítségünkre van, hogy enyhüljenek a gondolatok. A cselekvés, mely a tárgyalt esetben arra irányul, hogy az alkohol nélküli főzés kerüljön gyakorlásra. Nagyon evidens felismerés lesz, hogy az étel úgyis finom és ízletes, a főzés pedig izgalmas.

És igaz ez a főzés közben sörözgetésre és borozgatásra is. Minden bizonnyal a főzés élvezete, izgalmassága és az (ön)gondoskodás igénye van abban, amikor valaki főz. Aki rendszeresen, menetrendszerűen, inkább többször, mint nem, kibont alkoholt a főzéshez, és az (szinte) már automatikus, nem kontrollált, „csak úgy” zajlik, annak érdemes lenne adnia magának egy kis teret, hogy átgondolja ennek hátterét. Ezt könnyen meg tudja cselekedni: érdemes felfüggeszteni a főzés és az alkohol összekapcsolását, azaz kipróbálni, hogy milyen az, amikor nem iszik főzés közben. Érdekes lesz megtapasztalnia szermentesen a folyamatot, az ízeket és a főzés izgalmasságát. És ha érzelmi nehézségek támadnak (feszültség, ingerültség, idegesség) akkor, amikor nincs alkohol, akkor érdemes lehet tovább foglalkozni a kérdéssel. Akárcsak akkor, ha „csak” a főzéshez kibontott alkohol az este végével „valahogy” mindig teljesen elfogy. Akkor ez már túlmutathat a főzésen.

Rengeteg ember tapasztalata, hogy milyen gazdag és felemelő érzés volt, mikor visszaszerezték terüket az alkoholtól, és átélték a józanul főzés élményét. A konyha nem egy üvegek határolta tér lett, hanem a főzés kreativitásának, a táplálkozásnak és a kapcsolódásnak a tere. A konyha visszaszerzése a kontroll és az öngondoskodás visszaszerzése is. 

Hogy a konyha a miénk, és világunk a miénk. Mi rendezzük be, mi irányítjuk!
A szerző addiktológiai konzultáns, ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.

Főzés alkohollal: valaki bort önt egy fazék ételbe
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

12 kérdéses ügyintézős kvíz: ÜPO, SZÜF, KAÜ – Te tudod, mit jelentenek?

Nem könnyű eligazodni a rövidítések erdejében, rengeteg betűszóval találkozunk a mindennapokban. Teszteld a...

Szülők, figyelem! Közeleg az általános iskolai beiratkozás, itt vannak a határidők és a tudnivalók

Ne aggódj! Segítünk, hogy könnyen levezényeld az általános iskolai beiratkozást!

Mennyi a nettó álláskeresési járadék? Ennyi pénz jár neked valójában

Magyarországon a munkanélküli segély, vagyis az álláskeresési járadék maximális időtartama 90 nap. Összege 2025-ben...

Beszámítható a nyugdíjba a fizetés nélküli szabadság? A Nők 40-nél mi a szabály?

A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 128–133. §-ai tartalmazzák a fizetés nélküli szabadságra vonatkozó rendelkezéseket.

Panellakásban él? Akár 1 millió forintra is megbüntethetik, ha így tárolja a holmiját

Összeállításunkból kiderül, hogy mi számít tűzvédelmi szabályszegésnek és mekkora bírság jár érte.