Ha így állítod be a klímát, brutális villanyszámlát fizetsz: sokan elrontják, pedig fontos

Hány fokra állítsuk a klímát nyáron, amikor annyira meleg van, hogy legszívesebben jeges fürdőben ülnénk a nap felében legalább?

Logikus lenne, hogy akkor kell a légkondícionálót a leghidegebbre állítani, amikor a legmelegebb van odakint. Ez azonban nem a legjobb megoldás.

A legtöbb otthoni klímaberendezésen 18-30 fok között állítható be a hőmérséklet, a legalsó és a legfelső érték azonban szinte soha nem használható a gyakorlatban. Mármint beállítani éppen be lehet, csak ez azt fogja eredményezni, hogy a gép maximális teljesítményen működik folyamatosan, hiszen nem képes elérni a beállított hőmérsékletet.

Ez hűtésre és fűtésre egyaránt igaz, és bizony jó magas villanyszámlát eredményez.

Pláne így van ez mobilklímák esetében, amik sok esetben nem is szakember által vannak beszerelve, hanem az ember vesz egyet, aztán kókányol. Így például nem feltétlenül a megfelelő teljesítményű gép kerül a helyiségbe, aztán már majdnem mindegy is, nem tudjuk hány fokra állítsuk a klímát, hogy valahogy el lehessen viselni.

Pont a napokban beszélgettem egy ismerősömmel, akinél a mobilklíma egy hónap alatt 60 000 forintnyi áramot használt el. Ezt úgy sikerült elérni, hogy folyamatosan 20 fokra volt beállítva a gép. Ezt természetesen sosem tudta elérni az egyébként klíma nélkül 30 fokra melegedő lakásban az egyébként jó minőségű gép.

További kérdésed van a klímával kapcsolatban? Tedd fel ügyfélszolgálatunkon! Munkatársaink két nap alatt ingyen válaszolnak.

Klímát energiatakarékosan használni úgy lehet, hogy

  • már délelőtt becsukjuk az ablakot,
  • árnyékoljuk a lakást, hogy ne süssön be a nap,
  • csak kora reggel és késő este szellőztetünk, de akkor alaposan,
  • a klímán úgy állítjuk be a hőmérsékletet, hogy a beállított érték 3-4 fokkal legyen kevesebb, mint amennyire a szoba egyébként (klíma nélkül) felmelegedne,
  • az áramszolgáltatótól igényeljük a H-tarifát, amivel bizonyos légkondik olcsóbban használhatók, és télen részben azzal fűtünk.

Akkor hány fokra állítsuk a klímát?

24-27 fok közé érdemes beállítani, és a lehető legkevesebbet kapcsolgatni. Emellett a fenti ajánlásokat is megéri betartani, mert hatékonyabb lesz a hűtés. Ja, és még valami: sose hanyagoljuk el a légkondi tisztítását. A koszos klíma ugyanis rosszabbul hűt, többet fogyaszt, és nem is túl egészséges.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ez változott a megyebérletnél: mutatjuk, mire használható és mennyibe kerül

A jó hír, hogy az ár és az érvényességi szabályok maradnak.

Elveszett a törzskönyv? Így pótolhatod – menete, díja, mennyi idő

Eladná az autóját? Az új törzskönyv igénylése egyszerű, viszont mire kézhez kapja, az több hét is lehet.

699 forintos diákcsemege és 599 forintos gomba: nyugdíjas akciók az Auchantól a Sparig

Ezekkel az akciók válogatással könnyebb megtervezni a hét eleji főzést és a kamra feltöltését.

Kollektív szerződés: hiába nem írta alá, sőt el se olvasta, mégis elővehetik, ha nem tartja be

A kollektív szerződést alig ismeri valaki, pedig a pihenőidőtől kezdve a bérpótlékig számos részletet szabályoz.

Mikor a jön a dízeltámogatás többi része? Ezek a hivatalos dátumok

Dízel támogatás mikor utalják? Mutatjuk a 2026-os kifizetési dátumokat, és azt is, mit tehetsz, ha nem érkezett meg a 20 000 forint.

A gyerek nevére írná a házat, de ön maradna a haszonélvező? Ilyen költségekre számíthat 2026-ban

Haszonélvezeti jog ajándékozás esetén is fenntartható a szülő javára: mutatjuk az ingatlan átírásának költségeit és a legfontosabb tudnivalókat.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat