Sosem árt, ha van egy adag jóféle melegszendvicskrém a háznál: hétvégén tökéletes késői reggeli, hétköznap salátával tálalva gyors vacsora, de vendégváróként is megállja a helyét. Egyik nagy kedvencünk ez a cukkinis házi melegszendvicskrém – mutatjuk a receptet.
A nem friss, enyhén száraz kenyeret, kiflit vagy zsömlét többféleképpen is felhasználhatjuk, de ha már kopog a szemünk, akkor adja magát a dolog: legyen melegszendvics! A bolti krémek is tudnak finomak lenni, viszont vétek ilyesmit vásárolni, ha a kiskertben termesztünk zöldségeket. A kencéket, sós krémeket, szendvicskrémeket számtalan alapanyagból készíthetjük – például cukkiniből.
A recept maga pofonegyszerű, ami viszont macerás, az a sütés és a turmixolás. Lehetőleg ne kánikula idején álljunk neki.
A hozzávalókat megmossuk, megtisztítjuk, felkockázzuk, és egy nagy tepsibe terítjük. Sózzuk, megszórjuk a fűszerekkel, majd az olajjal összeforgatjuk. A tepsit 200 fokos sütőbe tesszük. 2 órát sütjük.
A sütőből kivéve a zöldségeket forrón leturmixoljuk. (Száraz dunsztot fogunk használni, ezért fontos, hogy a zöldségek még melegen kerüljenek a gépbe és utána az üvegbe.) Ha a sütés után ezt rögtön nem tudjuk megcsinálni, akkor az is megoldás, hogy a turmixolás után forraljuk fel a krémet, és úgy tesszük el.
A forró krémet befőttesüvegekbe töltjük, légmentesen lezárjuk, majd 5-10 percre tetejükre fordítva, egy konyharuhával letakarva pihentetjük.
Ha letelt az idő, akkor az üvegeket hűtőtáskába pakoljuk, ismét letakarjuk. Hagyjuk egy egész éjszakát a táskában, másnap mehetnek a kamrába – vagy az asztalra.
Az augusztus 20-i rendezvények gerincét az állami ünnepségek adják, emellett azonban a fesztiválprogramok is további húsznál több helyszínen várják az érdeklődőket a fővárosban. Vehetünk árstopos sört és perecet, de a legnagyobb attrakció az esti tűzijátéklesz.
Programok augusztus 20-án: városszerte ingyenes rendezvények
A Szent István-napi díszünnepség és tisztavatás után az állami ünnepségsorozat légi parádéval folytatódik. Az Országházban egész nap ingyenes a Szent Korona megtekintése és az érdeklődők a jubileumi Pannónia hajó kiállítást is megtekinthetik. A Szent Jobb körmenet 17 órakor, a Tűz és fények játéka 21 órakor kezdődik.
A hamisítatlan fesztiválérzést ezúttal is olyan zenei rendezvények adják, mint a Retro Tabán, ahol délután előbb a Roy és Ádám Trió, majd a Bon-Bon, végül este a Neoton Família lép fel. A Road Movie Live programjai 16 órától kezdődnek a Műegyetem rakparton, Galaxisok-koncerttel. Ezt követően a Lord és a Tankcsapda is színpadra lép.
A komolyzene kedvelői a Panorama Classical helyszínén a XIX. század romantika dallamait hallgathatják a Szent István Király Szakgimnázium zenészeinek tolmácsolásában, részt vehetnek az Óbudai Danubia Zenekar produkcióin ütőhangszeres és rézfúvós formációkban. A Filozófusok kertjének háromnapos zenei kínálatát a Magyar Honvédség Központi Zenekarának esti koncertje zárja.
A Vigadó Piano színpadán Nyári Gyula, Nádas Gábor és Gábor S. Pál klasszikusait, míg Darvas Tamás Stevie Wonder, Whitney Houston, George Benson, George Michael és Sting szerzeményeit tolmácsolja bárzongorán. Pikács István amerikai dallamokkal érkezik, majd a Kalmus Felicián trió filmzenei összeállítása hangzik el. Villás György és társai a ’60-as évektől felidézik a magyar popzene történetét, végül Tolvai Renáta lép a közönség elé napjaink popzenei slágereivel.
Az elektronikus zene kínálatot a Szabadrét Fesztivál biztosítja, az Erzsébet téren vasárnap Vedat Akdag, az Indigo Theory, Peter Makto és Metha koncerteket láthat-hallhat a közönség.
A Művészkertben vasárnap kora délután a QJÚB – a kocka kibontása – irodalmi koncertszínház Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján készített előadása várja a látogatókat, majd színpadra lép a Pajor Tamás-Bérczesi Róbert páros a SZÓZENE – irodalmi koncerttel. Este a PARONIM / Petőfi Kultplusz előadást, az OliverFromEarth & Heincz Gábor Biga könnyűzenei, irodalmi koncertjét tekinthetik meg az érdeklődők.
Családi és gasztro programok
Aa Varázsligetben a Vajdahunyad váránál a Varázsvár, a Tekergőtér, a Cirkuszi játszóház és a Pom Pom meséi játszóház, majd a Tűzmadarak vásári produkciói, a Tintaló bábjáték előadása, az Egyszervolt Mesezenekar koncertje és a Simorág TánCirkusz előadása kínál önfeledt kikapcsolódást a legkisebbeknek.
A Csárdafesztiválon nemcsak kiváló magyar ízek, de magyar dallamok is várják a közönséget. Zenél a Felvidéki Citera Zenekar, Kalina Enikő és Dócs Péter, a Szilvási Gipsy Band, Ifj. Sárközy Lajos és Zenekara, Buday Sándor és zenekara. A Jászság Népi Együttes és a Vadrózsa Táncegyüttes előadása pedig táncba hívja a közönséget. A Magyar Ízek Utcájának gasztro-kulturális vásárát a Bab Társulat produkciói és a Hagyományok Háza mesemondói színesítik. A Mesterségek Ünnepén a Budai Várban különleges népzenei koncertek sorozatát, többek között a Kármentő Zenekar, majd Pál István „Szalonna” és Bandája produkcióját láthatja a közönség, végül a Fitos Dezső Társulat Embertánc című műsora zárja az estét.
A történelem iránt érdeklődők a Hősök útján a Magyar Honvédség legújabb haditechnikai fejlesztéseit is bemutató interaktív kiállítást és a Hét sorsfordító döntés históriája hagyományőrző bemutatóját nézhetik meg napközben, míg az Alkotmány utcában a Szent Jobb és Aranyvonat Kiállítást és a Városok Sétánya kiállítást ejthetik útba az érdeklődők.
A részletes augusztus 20-i program a szentistvannap.hu weboldalon és mobilapplikáción is elérhető.
A Szent István Napra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a rendezvényhelyszíneken. A kedvezményes étel-, és italkínálatot a Szent István Nap pontokon szerezhetik be a rendezvényre látogatók. A Szent István Nap termékeit árusító hivatalos partnereket egy jól látható, Szent István Nap-logóval ellátott matrica különbözteti meg a nem hivatalos partnerektől.
A fix áras termék:
Szentkirályi Ásványvíz (szénsavas és szénsavmentes): 190 Ft
Extra dús ásványvíz (1dl): 99 Ft
Pepsi Cola (0,5l): 320 Ft
Pepsi Max (0,5l): 320 Ft
Dobozos Borsodi (0,5l): 350 Ft
Csapolt Borsodi (0,4l): 350 Ft
Kancellár bor (1 dl): 220 Ft
Nobilis Irsai pálinka (4cl): 750 Ft
Pirulo görögdinnye alma jégkrém (73ml): 390 Ft
Bécsi perec (kb. 100gr): 300 Ft
Pogácsa (kb. 80 gr): 275 Ft
Az ételért, italért SZÉP-kártyával, készpénzzel és bankkártyával is lehet fizetni.
Immár kilencedik hónapja. Az Eurostat adatai szerint júliusban a magyar infláció csaknem háromszorosa volt az európai uniós átlagnak. Rajtunk kívül csak három országban haladta meg a 10%-ot.
Az Eurostat kimutatása szerint az Európai Unió egészében 6,1% volt az éves infláció a júniusi 6,4% után. Egy éve júliusban 9,8%-ot mértek. A 27 tagállamból 23-ban már egy számjegyű az áremelkedés üteme, csak a visegrádi országokban két számjegyű. Csehországban 10,3%, Lengyelországban és Szlovákiában 10,3%, aztán jövünk mi egy nagy ugrással: nálunk 17,5%-os az infláció.
EU-rekorderek már 2021-ben is voltunk néhány hónapig, viszont akkor az 5% környéki szinteken ez még annyira nem tűnt fel. Aztán 2022 novembere óta már sorozatban a kilencedik hónapban a mienk a legdurvább áremelkedési ütem a 27 ország közül – mutat rá HVG.
Kapcsolódó cikkünk: A KSH szerint júliusban 17,6 százalékkal nőttek az árak.
Júliusban lassult az euróövezeti infláció
A friss adatokról az MTI is beszámolt: éves összevetésben 5,3%-ra, 2022 januárja óta a legalacsonyabbra csökkent a fogyasztói árindex a júniusi 5,5%-ról. Tavaly júliusban 8,9% volt az infláció a régióban.
Az inflációt változatlanul az élelmiszerárak emelkedése fűti, de enyhébb mértékben, míg az energiaárak csökkenése visszafogja. Energiaárak nélkül júliusban 6,7%-kal emelkedtek a fogyasztói árak a júniusi 6,9%-os éves növekedés után. Energia, élelmiszerek és élvezeti cikkek nélkül 5,5% volt a júliusi áremelkedés (maginfláció), ami megegyezett a júniusival.
Az energiaárak júliusban 6,1%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól és 0,2%-kal az előző havitól. Júniusban 5,6% volt az éves csökkenés. Az élelmiszerek, alkoholos és dohánycikkek ára júliusban 10,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit és 0,1 százalékkal a júniusit. Júniusban 11,6%-os volt az éves áremelkedés. A fogyasztói árak összességében 0,1%-kal csökkentek júliusban júniushoz képest, amikor még 0,3%-kal nőttek. Havi bázison a maginfláció is 0,1 százalékkal csökkent júliusban a júniusi 0,3% emelkedést követően.
Az augusztus 20-i ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a fővárosban augusztus 12. és augusztus 23. között. Az ünnepségsorozat rendezvényei főleg Budán a Várat, Pesten a belvárosi részeket érintik, a tűzijáték miatt pedig több Duna-hidat és a pesti, valamint a budai rakpartokat zárják le. Mutatjuk a részleteket.
Az államalapítás hétvégéjén országszerte számtalan program közül lehet választani, csak Budapesten 14 minifesztivált tartanak. A rendezvényeknek többek között a Budai Vár, a Várkert Bazár, a Tabán, a Szabadság tér, az Andrássy út, a Városliget, a Nehru-part ad majd otthon. Az ünnepségek miatt a város több pontján lesz lezárás, és mivel az atlétikai vb is a hétvégén kezdődik, biztosra vehetjük, hogy tömegközlekedni egyszerűbb lesz, mint autóval eljutni bárhová.
A rendőrség tájékoztatása szerint az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén:
(Ez egy elég hosszú lista, de térkép is készült, érdemes azt megnézni, ha nincs kedvünk bogarászni.)
Ahol tilos megállni
2023. augusztus 12-én 0 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest I., II. és V.,
Pesti alsó rakparton a Lánchíd északi és déli parkolójában,
Jane Haining rakpart mindkét oldalán a Lánchídtól az Erzsébet hídig,
Pesti alsó rakparton az Erzsébet hídtól Szabadság hídig,
Sztehlo Gábor rakpart Duna felőli oldalán a Margit hídtól a Halász utca magasságáig.
2023. augusztus 13-án 18 órától augusztus 22-én 20 óráig a Budapest XI.,
Műegyetem rakpart teljes területén a Bertalan Lajos utcától a Szent Gellért térig.
2023. augusztus 13-án 20 órától augusztus 23-án 4 óra 30 percig a Budapest I.,
Tárnok utca mindkét oldalán a Dísz tértől a Szentháromság térig.
2023. augusztus 14-én 0 órától augusztus 22-én 24 óráig a Budapest V.,
Harmincad utca mindkét oldalán a Vörösmarty tértől a Bécsi utcáig,
Vörösmarty téren a Harmincad utcától,
József Nádor tér 5-6 szám előtt és azzal szemben,
József Nádor tér bal oldalán a József Attila utcától a Vörösmarty térig,
Dorottya utca mindkét oldalán a Wekerle Sándor utcától a Vörösmarty térig,
Deák Ferenc utca mindkét oldalán az Apáczai Csere János utcától a Vörösmarty térig.
2023. augusztus 14-én 0 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest I., II. és XI.,
Slachta Margit rakpart mindkét oldalán az Üstökös utcától a Margit hídig,
Angelo Rotta rakpart mindkét oldalán a Margit hídtól a Batthyány tér magasságáig,
Sztehlo Gábor rakpart mindkét oldalán a Margit hídtól a Lánchídig,
Friedrich Born rakpart mindkét oldalán a Lánchídtól a Szabadság hídig,
Raul Wallenberg rakpart mindkét oldalán,
Valdemar és Nina Langlet rakpart mindkét oldalán a Szabadság hídtól a Bertalan Lajos utca magasságáig,
Budai alsó rakpart mindkét oldalán a Bertalan Lajos utca magasságától (felhajtó is) a Petőfi hídig,
Henryk Slawik rakpart mindkét oldalán a Petőfi hídtól a Dombóvári útig.
2023. augusztus 15-én 0 órától augusztus 22-én 6 óráig a Budapest I.,
Lánchíd utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Clark Ádám tér között,
Lánchíd utcai parkolóban.
2023. augusztus 15-én 0 órától augusztus 22-én 23 óráig a Budapest I.,
Orom utca mindkét oldalán a Sánc utcától az Antal utcáig.
2023. augusztus 15-én 0 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest I., V., IX. és XIII.,
Alkotmány utca mindkét oldalán a Honvéd utca és Nagy Ignác utca között,
Szemere utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utcától az Alkotmány utcáig.
Carl Lutz rakparton a Margit híd északi parkolójától (Jászai Mari tér) Margit híd déli parkolójáig (Jászai Mari tér), valamint a le- és felhajtók mindkét oldalán,
Id. Antall József rakpart mindkét oldalán a Margit híd déli parkolójától a Lánchídig,
Eötvös téren,
Jane Haining rakpart mindkét oldalán a Lánchídtól a Pesti alsó rakpartig,
Pesti alsó rakpart mindkét oldalán a Jane Haining rakparttól a Salkaházi Sára rakpartig,
Salkaházi Sára rakpart mindkét oldalán a Pesti alsó rakparttól a Közraktár utcáig,
Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban,
Kapisztrán téren körben a parkolóban is,
Országház utca mindkét oldalán az Anjou bástyától a Kard utáig,
Úri utcában a 31. szám előtt négy gépjármű részére fenntartott helyen,
Úri utca 40. szám előtt a Nőegylet utca előtt két gépjármű részére fenntartott helyen,
Nőegylet utca minkét oldalán az Úri utcától a Tóth Árpád sétányig.
2023. augusztus 15-én 6 órától augusztus 22-én 24 óráig a Budapest V.,
Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Vigadó utca és Türr István utca között.
2023. augusztus 16-án 0 órától augusztus 21-én 20 óráig a Budapest V.,
Erzsébet téren körben.
2023. augusztus 16-án 0 órától augusztus 22-én 6 óráig a Budapest I.,
Váralja utca hat gépjármű részére fenntartott helyen,
Ybl Miklós téren a Lánchíd utcától az Apród utcáig,
Ybl Miklós téren körben,
Apród utcában az Attila úttól az Ybl Miklós térig,
Szarvas téren körben.
2023. augusztus 16-án 6 órától augusztus 21-én 6 óráig a Budapest I.,
Táncsics Mihály utca mindkét oldalán a Hess András tértől a Bécsi kapu térig
2023. augusztus 16-án 16 órától augusztus 22-én 6 óráig a Budapest I.,
Váralja utca mindkét oldalán a Palota út és a Szarvas tér között,
Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tértől a Várkert rakpartig (Döbrentei térig),
Fátyol utca mindkét oldalán a Várkert rakparttól a Döbrentei utcáig,
Fogas utca mindkét oldala a Várkert rakparttól a Döbrentei utcáig,
Várkert rakparton az Ybl Miklós tértől a Döbrentei térig,
Attila út mindkét oldalán a Döbrentei utcától az Apród utcáig,
Öntőház utca mindkét oldalán.
2023. augusztus 16-án 20 órától augusztus 22-én 6 óráig a Budapest V.,
Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Falk Miksa utcáig.
2023. augusztus 17-én 0 órától augusztus 21-én 6 óráig a Budapest XIV.,
Kós Károly sétányon a Hősök terétől a Hermina útig.
2023. augusztus 17-én 0 órától augusztus 22-én 6 óráig a Budapest I.,
Bécsi kapu tér 5-8. szám előtt mindkét oldalon,
Bécsi kapu téren körben.
2023. augusztus 17-én 20 órától augusztus 19-én 24 óráig a Budapest V.,
Szent István tér északi parkolójában.
2023. augusztus 18-án 0 órától augusztus 21-én 24 óráig a Budapest I.,
Kereszt utca mindkét oldalán a Krisztina körúttól a Naphegy utcáig.
2023. augusztus 18-án 20 órától augusztus 20-án 24 óráig Budapest IX.,
Nádasdy utca mindkét oldalán a Haller utca és a Tóth Kálmán utca között.
2023. augusztus 19-én 6 órától 18 óráig a Budapest I.,
Úri utca mindkét oldalán a Lant utca és a Dárda utca között.
2023. augusztus 19-én 6 órától augusztus 20-án 24 óráig a Budapest VII.,
Hársfa utca mindkét oldalán a Dob utca és a Király utca között,
Dob utca mindkét oldalán az Erzsébet körút és a Hársfa utca között,
Király utca páratlan oldalán a Hársfa utca és az Erzsébet körút között,
Erzsébet körút páratlan oldalán a Dob utca és a Király utca között.
2023. augusztus 19-én 6 órától augusztus 21-én 12 óráig a Budapest V.,
Apáczai Csere János utcában a hotel mellett.
2023. augusztus 19-én 6 órától augusztus 21-én 24 óráig a Budapest V. és VI.,
Október 6. utca mindkét oldalán az Arany János utca és a Szabadság tér között,
Petőfi Sándor utca mindkét oldalán a Kossuth Lajos utca és a Párizsi utca között,
Dalszínház utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,
Paulay Ede utca mindkét oldalán a Dalszínház utca és a Hajós utca között,
Hajós utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és az Andrássy út között,
Andrássy út páratlan oldalán a Dalszínház utca és a Hajós utca között.
2023. augusztus 19-én 6 órától augusztus 22-én 16 óráig a Budapest V.,
Mérleg utca páros oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között.
2023. augusztus 19-én 17 órától augusztus 20-án 15 óráig a Budapest V.,
Apáczai Csere János utca páros oldalán a hotel mellett.
2023. augusztus 19-én 18 órától augusztus 20-án 24 óráig a Budapest I., V. és XIII.,
Zoltán utca mindkét oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között,
Mikó utca mindkét oldalán,
Logodi utca mindkét oldalán a Mikó utca és a Tábor utca között,
Tábor utca mindkét oldalán,
Budavári Palota Oroszlános udvarban,
Hunyadi János út mindkét oldalán a sorompó és a Dísz tér között,
Mohács utca páratlan oldalán a Vágány utca és a Lehel utca között.
2023. augusztus 19-én 6 órától augusztus 21-én 4 óra 30 percig a Budapest V.,
Széchenyi rakparton a Kossuth tértől a Széchenyi térig.
2023. augusztus 19-én 6 órától augusztus 21-én 23 óráig a Budapest I.,
Orom utca minkét oldalán az Antal utcától a Padok útjáig.
2023. augusztus 19-én 8 órától augusztus 20-án 14 óráig a Budapest V.,
Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Kossuth tértől a Balaton utcáig,
Markó utca mindkét oldalán a Széchenyi rakparttól a Balassi Bálint utcáig,
Széchenyi rakparton a Kossuth tértől a Markó utcáig.
2023. augusztus 19-én 18 órától augusztus 20-án 24 óráig a Budapest I., II., V. és XI.,
Jászai Mari tér déli részén lévő parkolóban,
Széchenyi rakparton a Jászai Mari tértől (északi oldaltól) a Kossuth térig,
Zoltán utca mindkét oldalán a Széchenyi rakparttól az Akadémia utcáig,
Steindl Imre utca mindkét oldalán a Széchenyi rakparttól az Akadémia utcáig,
Széchenyi utca mindkét oldalán a Széchényi rakparttól az Akadémia utcáig,
Arany János utca mindkét oldalán a Széchenyi rakparttól az Akadémia utcáig,
Széchenyi téren körben (Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban is),
Bem rakparton a Lánchídtól a Bem térig,
Pala utca mindkét oldalán a Bem rakpart és Fő utca között,
Jégverem utca mindkét oldalán a Bem rakpart és Fő utca között,
Aranyhal utcában a Bem rakpart és Fő utca között,
Szent Gellért rakpart illetve a Rudas fürdő parkolóban.
2023. augusztus 19-én 20 órától augusztus 20-án 24 óráig a Budapest I. és V.
Garibaldi utca mindkét oldalán a Nádor utcától az Akadémia utcáig,
Akadémia utca mindkét oldalán a Zoltán utcától a Garibaldi utcáig,
Palota úton a Tábor utcától a Váralja utcáig,
Dózsa György téren,
Attila úton található buszparkolóban (Dózsa György tér magasságában),
Szent István Bazilika déli oldalán lévő parkolóban,
Hercegprímás utca mindkét oldalán az Arany János utca és a József Attila utca között,
Sas utca mindkét oldalán a József Attila utca és az Arany János utca között,
Október 6. utca mindkét oldalán a Szabadság tér és a József Attila utca között,
Nádor utca mindkét oldalán az Arany János utca és a József Attila utca között,
Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és az Arany János utca között,
Arany János utca mindkét oldalán Akadémia utca és a Hercegprímás utca között,
Bajcsy-Zsilinszky út páros oldalán a Nagysándor József utca és a Szent István Bazilika között,
Széchenyi téren a Zrínyi utcától a Vigyázó Ferenc utcáig.
2023. augusztus 19-én 20 órától augusztus 21-én 24 óráig a Budapest XI.,
Budafoki út mindkét oldalán a Szent Gellért tértől a Csiky utcáig,
Csiky utca mindkét oldalán a Budafoki úttól a Bartók Béla útig,
Bartók Béla út mindkét oldalán a Szent Gellért tértől a Csiky utcáig,
Műegyetem rakpart mindkét oldalán az Egry József utcától a Bertalan Lajos utcáig.
2023. augusztus 20-án 0 órától 24 óráig a Budapest V.,
Szent István téren a Bazilika északi parkolójában.
Lezárják:
2023. augusztus 13-án 8 órától 20 óráig a Budapest V. és XI.,
Szabadság hidat.
2023. augusztus 14-én 0 órától augusztus 22-én 6 óráig, valamint
2023. augusztus 22-én 22 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest I., II. és XI.,
Budai alsó rakpartot a Slachta Margit rakparttól (Üstökös utca) a Dombóvári útig.
2023. augusztus 14-én 6 órától augusztus 23-án 4 óra 30 percig a Budapest I.,
Tárnok utcát a Dísz tér és Szentháromság tér között,
Palota utat a sorompónál.
2023. augusztus 14-én 20 órától augusztus 18-án 24 óráig, valamint
2023. augusztus 21-én 6 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest XI.,
Műegyetem rakpartot a Budafoki úttól a Bertalan Lajos utcáig, Petőfi híd felől a Szabadság híd irányába.
2023. augusztus 14-én 22 órától augusztus 15-én 6 óráig,
2023. augusztus 15-én 22 órától augusztus 16-án 6 óráig,
2023. augusztus 16-án 22 órától augusztus 17-én 6 óráig,
2023. augusztus 17-én 22 órától augusztus 18-án 6 óráig,
2023. augusztus 18-án 22 órától augusztus 21-én 6 óráig,
2023. augusztus 21-én 22 órától augusztus 22-én 6 óráig, valamint
2023. augusztus 22-én 22 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest V., IX. és XIII.,
Pesti alsó rakpartot a Carl Lutz rakparttól (Jászai Mari tér) a Közraktár utcáig.
2023. augusztus 16-án 16 órától augusztus 21-én 22 óráig a Budapest I.,
Öntőház utcát,
Lánchíd utcát,
Lánchíd utcai parkolót,
Apród utcát,
Fátyol utcát,
Fogas utcát,
Várkert rakpartot,
Döbrentei utcát.
2023. augusztus 15-én 0 órától augusztus 22-én 6 óráig a Budapest XIV.,
Konrád Adanuer utat a Kós Károly sétánytól a Zichy Mihály útig a Hősök terétől a Hermina útig.
2023. augusztus 15-én 0 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest V.,
Alkotmány utcát a Nagy Ignác utcától a Szemere utcáig.
2023. augusztus 16-án 0 órától augusztus 22-én 24 óráig a Budapest V.,
Harmincad utcát a Bécsi utcától,
József nádor teret a Wekerle Sándor utcától.
2023. augusztus 16-án 0 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest V.,
Alkotmány utcát a Honvéd utca és Szemere utca között.
2023. augusztus 16-án 22 órától augusztus 21-én 6 óráig a Budapest I.,
Táncsics Mihály utcát a Hess András tér és a Bécsi kapu tér között.
2023. augusztus 17-én 0 órától augusztus 17-én 4 óra 30 percig a Budapest V. és XI.,
Szabadság híd Pestről Budára vezető sávját a gépjármű forgalom elől.
2023. augusztus 17-én 0 órától augusztus 21-én 12 óráig a Budapest V. és XI.,
Szabadság híd északi járdáját a gyalogos forgalom elől.
2023. augusztus 17-én 6 órától augusztus 22-én 24 óráig a Budapest V.,
Apáczai Csere János utcában egy forgalmi sávot a Vigadó utca és a Türr István utca között.
2023. augusztus 17-én 6 órától augusztus 23-án 6 óráig a Budapest I.,
Kapisztrán teret.
2023. augusztus 17-én 22 órától augusztus 21-én 6 óráig a Budapest XIV.,
Kós Károly sétányt a Hősök terétől a Hermina útig.
2023. augusztus 18-án 6 órától augusztus 21-én 12 óráig a Budapest I., V. és XI.,
Erzsébet híd északi járdáját a gyalogos forgalom elől,
Erzsébet híd északi buszsávját (Pestről Budára).
2023. augusztus 18-án 12 órától augusztus 18-án 24 óráig a Budapest V.,
Szent István teret a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Hercegprímás utcáig,
Sas utcát a József Attila utcától az Arany János utcáig.
2023. augusztus 18-án 22 órától augusztus 21-én 6 óráig a Budapest I., V. és XI.,
Erzsébet híd déli járdáját a gyalogos forgalom elől,
Szabadság híd déli járdáját a gyalogos forgalom elől.
2023. augusztus 18-án 22 órától augusztus 21-én 6 óráig a Budapest I. és V.,
Lánchidat a gépjárműforgalom elől.
2023. augusztus 19-én 0 órától augusztus 21-én 6 óráig a Budapest XI.,
Műegyetem rakpartot a Budafoki úttól a Bertalan Lajos utcáig.
2023. augusztus 19-én 0 órától augusztus 21-én 12 óráig a Budapest I., V. és XI.,
Erzsébet híd déli buszsávját (Budáról Pestre).
2023. augusztus 19-én 12 órától augusztus 20-án 23 óra 30 percig a Budapest XI.,
Szent Gellért teret a Budafoki út felé,
Budafoki utat a Csiky utcától a Szent Gellért térig.
2023. augusztus 19-én 21 órától augusztus 21-én 4 óra 30 percig a Budapest V.,
Széchenyi rakpartot a Kossuth tértől a Széchenyi térig,
Zoltán utcát a Széchenyi rakparttól az Akadémia utcáig.
2023. augusztus 20-án 14 órától 20 óráig a Budapest V.,
Szent István Bazilika északi és déli oldalán lévő szervizutat,
Szent István teret,
Hercegprímás utcát az Arany János utca és a József Attila utca között,
Sas utcát az Arany János utca és a József Attila utca között,
Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávját az Arany János utca és a József Attila utca között a páros oldalon,
József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Széchenyi térig,
Széchenyi teret körben.
2023. augusztus 20-án 16 órától 24 óráig a Budapest V. és XI.,
Műegyetem rakpartot a Goldmann György tértől a Bertalan Lajos utcáig,
Egry József utca a Műegyetem rakpart kereszteződésénél csak jobbra kanyarodás a Petőfi híd irányába.
2023. augusztus 20-án 16 órától augusztus 21-én 4 óra 30 percig a Budapest V. és XI.,
Szabadság hidat a gépjármű forgalom elől.
2023. augusztus 20-án 19 órától 23 óráig a Budapest I., V. és XI.,
Erzsébet hidat a gyalogos forgalom elől,
Szabadság hidat a gyalogosforgalom elől.
2023. augusztus 20-án 19 órától 24 óráig a Budapest I., V. és XI.,
Erzsébet hidat a gépjármű forgalom elől.
2023. augusztus 20-án 20 órától 22 óráig a Budapest I. és V.,
Lánchidat a gyalogosforgalom elől.
Szakaszosan és időszakosan lezárják:
2023. augusztus 19-én 0 órától augusztus 21-én 4 óra 30 percig a Budapest I.,
Országház utcát a Kard utcától a Szentháromság térig.
2023. augusztus 20-án 17 órától 20 óráig a Budapest V.,
Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6 utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca – Szent István tér útvonalat,
Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Akadémia utca – Arany János utca – Sas utca – Szent István tér útvonalat.
2023. augusztus 20-án 17 óra 30 perctől 18 óra 15 percig a Budapest V., VIII. és IX.,
Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út – Vágóhíd utca – Soroksári út – Kvassay Jenő út útvonalat.
Egyirányúsítás feloldása:
2023. augusztus 19-én 4 órától augusztus 20-án 24 óráig a Budapest I.,
Bécsi kapu téren a Fortuna utca és Nádor utca között.
Az atlétikai vb tovább bonyolítja a helyzetet: ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. szeptember 15-ig Budapest I., V., VI., VIII., IX., XII., XIII., XIV. és XXI. kerületében. A rendőrség részletes tájékoztatója itt olvasható. Itt pedig a térkép:
Szeretnéd észszerűsíteni a pénzügyeidet? Félretennél a váratlan helyzetekre, esetleg a tartozásaidat rendeznéd? Ehhez az kell, hogy pontosan ismerd a bevételeidet és a kiadásaidat. Többféle megoldás is létezik, van, aki sima papíron számol, másnak a táblázat válik be, megint másnak pedig egy app. Egyet mi is tudunk: próbáld ki a Hóvége nagy kiadásfigyelőjét!
Mi az a nagy kiadásfigyelő?
A bevételek és kiadások vezetését gyakran keverik össze a költségvetéssel. Ezek szorosan összefüggnek, hiszen a jó költségvetéshez pontos adatokra van szükség a költéseinkről, jövedelmünkről. Amit mi mutatunk, az nem tervez helyetted, hanem összesít. Márpedig a tervezéshez pont ez kell, egy jó részletes összesítés.
Mit tud?
A nagy kiadásfigyelő segít átgondolni az anyagi helyzetedet. Előre szólunk: sok kérdésre kell válaszolnod, de így semmi sem fog elfelejtődni. Megéri az időt.
Először a bevetélek számbavételével kezdjük, utána következnek a kiadások, itt mindent aprólékosan megnézünk. Lakhatás, élet (ebben az ételtől a ruházkodásig minden benne van), a banki és pénzügyek, megtakarítások, családdal kapcsolatos kiadások, közlekedés és végül a szórakozás.
Ha minden adatot megadtál, akkor az összesítésből látni fogod, hogy pluszban vagy mínuszban zárod-e a hónap végét.
Néhány praktikus tanács a kiadásfigyelő használatához
Végig figyelj arra, hogy a veled együtt élőket is vedd bele akár a bevétel, akár a kiadás számításánál.
Minden sorba írd bele, hogy mennyi a bevételed, vagy mennyit költesz az adott dologra.
Figyelj arra, hogy ha éves bevételről / kiadásról van szó, azt állítsd be a sor végén.
Ha olyan bevételt / kiadást látsz, ami ritkábban fordul elő, mint egy év, akkor próbáld meg leosztani egy évre.
A MÁV finoman szólva sem a pontosságáról híres: jelenleg minden tizedik vonat legalább 5 percet, minden huszadik pedig 15 percnél is többet késik. Mikor kérhetünk visszatérítést, hogyan igényelhetünk kártérítést és mennyi pénz jár vissza? Mondjuk.
Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV – írta meg nemrégiben a G7. Néhány sokatmondó adat a cikkből:
2023 első öt hónapjában már csak az IC-szerelvények 71%-a tudott 5 percnél kevesebb késéssel közlekedni.
Ott tartunk ma, hogy a MÁV-Start hálózatán minden tizedik vonat legalább 5 percet késik, míg minden huszadik vonat negyedóránál is többet.
Júniusban a MÁV minden második IC szerelvénye legalább 5 percet késett. Nemcsak a kisebb, de a nagyobb késések száma is rekordokat döntött júniusban: minden negyedik IC-szerelvény legalább 15 percet késett, ami 2016 óra a legrosszabb mutató.
A magyar utasok a 10-15 perces késeken különösebben nem lepődnek meg, de még a 20-25 perceseknél is csak bosszankodnak. Mást nemigen tehetnek, mert ilyen esetekben nem jár kártérítést. De mi a helyzet, ha a vonat 30 percet késik? És ha többet?
MÁV kártérítés: ennyi pénz jár vissza
Kicsit olyan a „MÁV késés kártérítés”, mint a mesében: van is meg nem nincs is. A vasúttársaság jelentős késés esetén dönthet úgy, hogy méltányossági alapon visszatéríti a menetjegy árát, függetlenül attól, hogy a késés a MÁV-nak felróható okból következett-e be vagy sem. Viszonylag kevesen tudják azonban, hogy mikor és hogyan kell kérni a menetjegy árának visszatérítését. Ezek a szabályok:
Belföldi forgalomban közlekedő feláras vonatok vasúthibára visszavezethető késése esetén az utas átalány-kártérítésre jogosult a menetjegyen feltüntetett indulási állomás és célállomás között, amelynek mértéke:
30 -119 perc késés esetén a menetjegy árának 25%-a
120 perc vagy annál nagyobb késés esetén a menetjegy árának 50%-a.
Vagyis a jegy árat csak részben kaphatjuk vissza. És azt sem mindig:
Ha az átalány-kártérítés számított összege nem haladja meg az 1000 Ft-ot, azt a vasúti társaság nem fizeti ki. Ugyanazon utas több, egyenként 1000 Ft-ot meg nem haladó kártérítését a vasúti társaság kifizeti, amint összegük meghaladja az 1000 Ft-ot.
Az is számít, hogy hol vásároltuk meg a jegyet:
Pénztárban vagy jegyértékesítő automatából vásárolt menetjegyek
Az állomási pénztáraknál az utazás napjától számított 14 napon belül teljesítik a kifizetéseket, ezt követően az átalány-kártérítési igényt az ügyfélszolgálathoz kell benyújtani. A beadványt a pénztárak is befogadják és továbbítják a megfelelő szervezetnek.
Bérlet
Belföldi forgalomban a bérlettel vagy bérlet jellegű más jeggyel, igazolvánnyal történő utazás esetén az átalány-kártérítés alapja az ugyanazon viszonylatra érvényes teljesárú egy útra szóló menetjegy ára, tanuló bérlet esetén az ugyanazon viszonylatra érvényes 90%-os mérséklésű egy útra érvényes menetjegy ára.
E-vonatjegy
Az e-vonatjegyek esetén a kártérítés kifizetése csak központilag lehetséges. Az igény pénztárban történő benyújtása a kártérítési igénybejelentő lap kitöltésével lehetséges. Az igény elektronikus módon is benyújtható, ez történhet elektronikus levélben: eszrevetel@mav-start.hu e-mail címre, vagy a www.mavcsoport.hu honlapon, az erre biztosított felületen On-line is. Ebben az esetben azt kérik, hogy az utas csatolja e-vonatjegyét (PDF) is, vagy adja meg a vásásláskor használt felhasználó nevét és a vásárlás idejét. Ha utazás során késési igazolást állítottak ki, akkor azt is csatolni kell. Minden esetben meg kell adni a vásárolt és utazáshoz felhasznált menetjegy egyértelmű beazonosításához szükséges adatokat (jegysorszám, vagy felhasználónév és vásárlás ideje), valamint az utas postacímét, vagy bankszámlaszámát.
A Nemzetközi utazásra külön szabályok vonatkoznak, erről itt lehet olvasni.
A MÁV többletjáratokkal erősít, a volánbuszok gyakrabban járhatnak, a HÉV-ek hosszabb szerelvénnyel közlekednek. Budapesten forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani. Mutatjuk, hogyan változik augusztus 20-án a menetrend.
Több kocsit kapcsolnak a vonatokhoz
Az idei augusztus 20-a vasárnapra esik, munkanap áthelyezés sem lesz, így a vonatközlekedési rend nem változik – közölte a MÁV-Volán-csoport. A forgalmasabb vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity vonatokhoz – a lehetőségekhez képest – több kocsit kapcsolnak a helyjegy fogyásától függően.
A tűzijáték után ezeket a vonatokat több kocsival indítják, hogy kényelmesebb legyen a hazajutás:
a Déli pályaudvarról Győrbe 23:25-kor induló S10-es vonat,
a Nyugati pályaudvarról Esztergomba 22:21-kor induló Z72-es és a 23:15-kor induló S72-es vonat,
a Déli pályaudvarról Székesfehérvár–Siófok–Fonyód érintésével Keszthelyre 22:40-kor induló S34-es és a Székesfehérvárra 23:40-kor induló S30-as Bagolyvonat,
a Déli pályaudvarról Dunaújvárosba 22:50-kor induló S42-es vonat,
a Nyugati pályaudvarról Szobra 22:37-kor induló mentesítő S70-es vonat,
a Nyugati pályaudvarról Veresegyház, Vác felé 22 órakor és 23:05-kor induló S71-es vonat,
a Keleti pályaudvarról Miskolcra 22 órakor, Gödöllőre 22:05-kor, Füzesabonyba 22:55-kor, Hatvanba 23:55-kor induló S80-as vonat,
a Nyugati pályaudvarról Monorra 22:08-kor S50-es; a Cegléden át Szolnokra 22:38-kor induló mentesítő Z50-es és 22:43-kor induló S50-es vonat
a Nyugati pályaudvarról Debrecenbe 22:28-kor induló Cívis InterRégió,
a Nyugati pályaudvarról Kecskemétre 22:03-kor induló személyvonat és a Szegedre 23:03-kor induló mentesítő gyorsvonat,
a Keleti pályaudvarról Szolnokra 21:50-kor, 22:50-kor és 23:55-kor induló S60-as vonat.
A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményrendszerrel. A már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt augusztus 18-án 10 órától 20-án éjfélig vehetik igénybe a MÁV-START vonatain.
Augusztus 20. menetrend – Volánbusz: rásegítő járatokat indítanak, ha kell
A vasárnapra eső ünnepnap miatt a Volánbusz járatainak közlekedési rendje sem változik. A közlemény szerint fokozott figyelemmel kísérik a környéki járatok telítettségét, az elővételi adatok függvényében rásegítő járatokat indíthatnak a nemzeti ünnepen.
A Volán a nagyobb utasforgalom miatt az agglomerációs vonalakon kapacitásbővítést vezet be az alábbi járatokon:
a tűzijáték megkezdése előtt, a 18.30 és 20.30 között induló járatoknál az utazási igények függvényében mentesítő járatok is közlekednek:
az 55-ös jelzésű járatok Gyálról a Boráros tér irányába átlagosan 15 percenként indulnak 30 perc helyett,
a 169E jelzésű járatok Pécelről egy többlet indulással biztosítják a 15 perces követést 20 perces helyett,
a 22-es járatcsalád esetén jellemzően 7-8 perc helyett 6 percenként indulnak a tűzijáték előtt.
a tűzijáték befejezését követően, a 21.30 és 23.00 óra között induló járatoknál:
a 40-es jelzésű járat Őrmezőről a menetrendi időpontokon kívül 21:52-kor, 22:03-kor, 22:13-kor is indul,
a 240-es jelzésű járat a Móricz Zsigmond körtérről 21:42-kor és 22:12-kor is közlekedik,
a 22A jelzésű járatok jellemzően 10 perc helyett 5 percenként indulnak,
az 55-ös jelzésű járatok jellemzően negyedóránként indulnak,
a 63-as jelzésű járatok jellemzően negyedóránként közlekednek a tűzijáték után.
Augusztus 20. menetrend – így járnak a HÉV-ek
Augusztus 20-án napközben a HÉV-szerelvények a munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek, majd este ehhez képest bővítik a járatok számát.
H5-ös HÉV
A Batthyány tér és Békásmegyer között közlekedő betétjáratok egész nap hosszabb szerelvénnyel közlekednek.
A tűzijáték után a HÉV-ek sűrítve, a Batthyány tértől Békásmegyerre 21:18 és 22:48 között 6-7 percenként, 22:48 és 23:28 között 10 percenként; Szentendrére 21:36 és 23:28 között 6-12 percenként indulnak vonatok.
H6-os HÉV
A Ráckevétől a Közvágóhíd felé 18:14-kor, 19:15-kor, 21:15-kor és 22:14-kor, valamint a Közvágóhídtól Ráckeve felé 19:35-kor, 20:35-kor, 22:35-kor és 23:35-kor induló vonatok hosszabb szerelvénnyel közlekednek.
A Tököltől 21:09-kor és 22:09-kor eredetileg Dunaharaszti külsőre induló vonatok a Közvágóhídig közlekednek.
Többletvonatok indulnak a Közvágóhídtól Ráckevére 22:05-kor és 23:05-kor (a Kén utcánál, Szigetszentmiklós alsónál, Horgásztanyáknál és Angyaliszigetnél nem állnak meg).
H7-es HÉV
12 órától hosszabb szerelvényekkel, az alapmenetrend szerint közlekednek.
H8-as HÉV
18 órától hosszabb szerelvényekkel, az alapmenetrend szerint közlekednek.
Közlekedés Budapesten
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából számos rendezvényt tartanak Budapesten, amelyekhez kapcsolódóan forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani a belvárosban. Több alkalommal lezárják a budai és a pesti rakpartokat, a Lánchidat, az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat, korlátozásokra kell számítani a budai Várban, mindezek miatt pedig változik az érintett BKK-járatok közlekedése is: jó néhány villamos-, buszjárat módosított útvonalon közlekedik a hétvégén. Szombat-vasárnap a belvárosban érdemes autó helyet a közösségi közlekedést választani.
Sokan ott követik el a hibát, hogy a korai tavaszi metszésnél nagyon óvatosan bánnak a rózsával. Ne finomkodjunk, mert ez a csodálatos növény szívósabb, mint az gondolnánk, sőt: egyenesen jót tesz neki, ha keményen visszavágjuk, mert így fog sok szép virágot hozni. Nyáron már kicsit más a helyzet, de óvatoskodni most sem kell. Rózsa metszése a nyári levirágzás után – mutatjuk, mire kell figyelni.
Mikor metszünk mit?
A rózsák metszése függ a rózsa korától (1-2 éves vagy idősebb), típusától (bokor, futó, törpe), metszési idejük pedig attól, hogy egyszer vagy többször virágzó rózsáról van-e szó. Előbbieket tavasszal nem kell metszeni, mert az előző évi szárakon hozzák a virágaikat. Ha ezeket eltávolítjuk, akkor nem tud virág fejlődni. A metszést elvirágzás után ejtsük meg.
A többször virágzó rózsák metszését tél végén vagy kora tavasszal (február végétől március végéig) végezzük, amikor az esetleges földtakarást megszüntetjük, és a rügyek kezdenek megduzzadni. Nyáron is szükség van a rendszeres visszavágásra, mert így serkenthetjük a virágzást.
Mire figyeljünk a metszésnél? Borbás Marcsi tippjei következnek:
Legyen éles…
A nyári levirágzás utáni metszés fontos, hiszen így kaphatunk újabb virágözönt. Nem mindegy azonban, hogy milyen eszközökkel vágunk bele a műveletbe (és a rózsába): a metszőollónak élesnek kell lenni, hogy ne roncsoljuk a növényt.
… és tiszta!
Az éles metszőollót fertőtlenítsük le, mert így védhetjük a rózsát a betegségtől. A legendás tévés egyszerű gyógyszertári sebbenzint használ, ezzel törli le át a metszőolló élét. Vigyázat, egyszer nem elég! A következő rózsánál újból fertőtleníteni kell, mert ha van az egyik virágunkon valamilyen még nem látható betegség, akkor azt könnyen áthurcolhatjuk a másikra.
A rózsa metszése nyáron
Nem szabad nagyon csínján bánni a rózsával, mert akkor nem fog virágozni. Az erőteljes tavaszi metszéssel használunk a neki a legtöbbet – de hogyan bánjunk vele nyáron? Amikor egy-egy rózsavirág levirágzott, akkor azt metsszük ki az ötleveles szabályt alkalmazva, azaz az elnyílt virágot az első ötleveles ágig vágjuk vissza. Lentebb is metszhetjük, ha ág túl nagyra nőtt, ilyenkor meg kell keresni a következő ötös levelet. A visszavágásra nemcsak az új virágok miatt van szükség, hanem így adhatunk formát is növénynek. Mi van, ha száron nincs ötös levél? Próba szerencse alapon vágjuk le ott, ahol jónak látjuk.
Támadnak a levéltetvek, mit tegyünk?
Borbás Marcsi azt ajánlja, felejtsük el az ecetet és a praktikákat, egyszerűen csak zuhanyoztassuk le a rózsánkat. Kétszer-háromszor mossuk át vízsugárral és közben finom dörzsöljük át, hogy a ragaszkodóbb tetvek is eltűnjenek. Kétpettyes katicát is telepíthetünk a kertünkbe, ha nagyon komolyan invázióval van dolgunk, bár sokszor a probléma magától megoldódik. „Nekem egyszer azt mondta Rózsa Péter biogazda, hogy a tetű ahogy jön, úgy megy is. Nem kell vele túl sokat foglalkozni” – mondja Marcsi ebben a videóban.
Rózsa szaporítása
Sokan tartanak a rózsa szaporításától, pedig nem nehezebb, mint bármilyen más növényé. Igazából három dolog kell hozzá: gyakorlat, türelem és egy jó módszer. Az első kettőt elsajátítható, a harmadikról ebben a cikkünkben írtunk:
Pontosítunk: kellhet. Jövőre lép életbe az a jogszabály, amely kötelezővé teszi az elektronikus aláírás használatát ingatlanügyekben. Mi ez pontosan, miért lesz rá szükség, és hogy lehet elektronikus aláírást készíteni? Mutatjuk, mit kell tudni az elektronikus aláírás igénylése, avagy e-aláírás és eAláírás kapcsán.
Nézzük előbb a jogszabályt.
Februártól már csak eAláírással vehetünk ingatlant
Az új ingatlan-nyilvántartási törvény, illetve annak végrehajtási rendelete előírja, hogy a tulajdonjog bejegyzési engedélyt egy arra rendszeresített űrlapon kell létrehozni, amelyet elektronikus aláírás elhelyezésével vagy azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatással kell hitelesíteni – írja a napi.hu. Ahogy a portál is rámutat, távolról sem készültünk fel erre a változtatásra:
a magyar lakosság körülbelül 90%-a rendelkezik e-személyi igazolvánnyal, viszont az eAláírás funkció használatához szükséges tanúsítvány mindösszesen kb. 60 ezer e-személyi igazolványhoz tartozik. Ez kevesebb, mint 1%.
Nem tervez a közeljövőben ingatlanvásárlást? Attól még szüksége lehet rá.
A napi.hu által megkérdezett adatvédelmi szakjogász, Dr. Halmos Tamás elmondta, az ingatlan adásvételi szerződés megkötése az egyén szemszögéből az egyik legritkább ügylettípusnak mondható. Az ingatlan jellemzően a legértékesebb vagyontárgyunk, amelynek adásvételére a legtöbben csak egyszer szerződnek egész életükben. Azonban
várható, hogy az elektronikus aláírások terjedésével olyan ügylettípusoknál is felmerülhet az eAláírások kötelező alkalmazása, amelyekkel gyakrabban találkozunk a mindennapjaink során.
Vagyis nem árt, ha rendelkezünk eAláírással. Na de mi az?
Az elektronikus aláírás (eAláírás vagy e-aláírás)
Az elektronikus tároló elemet tartalmazó személyazonosító igazolvány (eSzemélyi) olyan okmány, amelyhez ingyenes elektronikus aláírás és elektronikus időbélyegzés szolgáltatást igényelhetünk. A szolgáltatással lehetővé válik elektronikus dokumentumok elektronikus aláírása és időbélyegzése. Így az eSzemélyi felhasználható különböző ügyek gyors, papírmentes elintézésére, pl. az e-közigazgatási folyamatokban. Az e-aláírás és az időbélyegzés összefügg egymással: míg az elektronikus aláírás azt igazolja, hogy ki írta alá a dokumentumot, addig az időbélyegző lényegében azt, hogy mikor történt az aláírás.
És ha nincs eSzemélyi?
Akkor igényeljük, mert ahhoz „tartozik” az eAláírás. Az ügyintézés ingyenes.
Nem olyan, mint egy beszkennelt aláírás.
Az elektronikus aláírás az elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt adatsor, ami bizonyítja a dokumentum eredetét, hitelességét, sértetlenségét. Gyakorlatilag letagadhatatlan. Nem a kézzel írott aláírás elektronikusan beolvasott (szkennelt) képe, hanem kódolással előállított jelsorozat. A bíróság is elfogadja, bizonyíték lehet pl. peres ügyben.
Hogy lehet elektronikus aláírást készíteni?
Ha valaki eAláírás szolgáltatást igényel az eSzemélyihez, akkor az okmány tároló elemén (chip) létrehozásra kerül egy ún. kulcspár. Ez egy egyedi elektronikus adat, ami két részből áll:
egy ún. magánkulcsból (aláírás-létrehozó adat), és
egy ún. nyilvános kulcsból (aláírás-ellenőrző adat).
Az eAláírás az eSzemélyin levő magánkulccsal készül. Kizárólag a magánkulcs párjával, a nyilvános kulccsal lehet ellenőrizni az aláírás eredetiségét, az aláírt elektronikus dokumentum sértetlenségét. Ha az aláírt dokumentumban változtatás történik, akkor az elektronikus aláírás nem fejthető vissza.
A nyilvános kulcs és az aláíró személyének összetartozását egy tanúsítvány igazolja. A tanúsítvány egy szabványos mezőkből álló elektronikus igazolás, melyet a kulcspár előállítását követően a kormányzati hitelesítés szolgáltató bocsájt ki és helyez el a személyi igazolvány tároló elemén. Elektronikus aláíráskor a tanúsítvány hozzákapcsolódik az aláíráshoz, illetve az aláírt dokumentumhoz. Mivel a tanúsítvány tartalmazza a nyilvános kulcsot és a tulajdonos nevét, a dokumentum olvasója (a fogadó fél) meg tudja állapítani, ki írta alá a dokumentumot, illetve ellenőrizni tudja az elektronikus aláírást.
Miért nincs mindenkinek eAláírása?
Viszonylag kevés területen van – vagy volt – rá szükség. Az előbb idézett szakjogász személyes tapasztalata is az, hogy az ügyfelei számára ismeretlen terep az elektronikus aláírás. Egyik például a személyi igazolványa megújításakor maga jelezte, kéri az eAláírás funkciót, de az ügyintéző igyekezett erről lebeszélni. Arra hivatkozott, hogy annak a mindennapok során semmi haszna nincs, így felesleges az a pár perces ügyintézés is, ami az igényléssel jár.
Elektronikus aláírás igénylése
Az eSzemélyi eAláírási funkciójához először igényelni kell a szolgáltatást a kormányablakokban, okmányirodákban. Ha ez megvan, akkor az eAláírás funkciót a legelső használata előtt aktiválni kell, amit a kormányablakban, vagy megfelelő feltételek esetén otthon tehetünk meg. Utóbbi a bonyolultabb, mert chipkártya olvasó is kell hozzá – saját lelki békén érdekében jobb, ha a hivatalban intézzük a dolgot.
Az aktiváló kódot az eAláírás igénylésekor a kormányablakban kapjuk meg külön borítékban. Először a kártyán található aktiváló PIN kódot kell megadni, ami öt számjegyből áll. Utána üthetjük be az általunk választott, eAláíráshoz tartozó PIN kódot, aminek 7 számjegyből kell állnia.
Fontos: az eAláíráshoz tartozó PIN kódot senkinek se adjuk meg!
Mi van, elvesztettük a kártyát/rosszul adtuk meg a kódot?
A kormányablakokban vagy okmányirodákban személyesen intézhetjük az ügyet.
A fővárosban háromnapos ünnepi rendezvénysorozaton vehetünk részt: 14 minifesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája és a hagyományos népi mesterségeket felvonultató Mesterségek Ünnepe is várja a családokat. A legkisebbek sem maradnak szórakozás nélkül, az alábbi augusztus 20-ai gyerekprogramokat ajánljuk.
Augusztus 20. programok gyerekeknek: múzeumra fel!
A Magyar Nemzeti Múzeum augusztus 20-án ingyenes programokkal várja az érdeklődőket. Egy különleges utazás során saját múzeumi útlevéllel járhatják végig a 170 évre visszatekintő világkiállításokat, és ismerhetik meg a magyarok büszkeségeit. A múzeumi útlevelet a látogatók ingyen kapják, majd az egyes állomásoknál pecsételhetnek.
A felfedező túrának a családok a múzeum boltjában jelképes összegért, 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható hátizsákkal is nekivághatnak majd. Ebben egy játékos kutatófüzetet találnak, amelyel felkereshetik a kiállítás legérdekesebb darabjait, új ismereteket és élményeket szerezhetnek. Meglepetéscsomag is lesz, amivel otthon kreatívkodhatnak majd a kicsik.
Az államalapítás ünnepén és Szent István napján, vasárnap 10 és 18 óra között ingyen látogatható a múzeum valamennyi kiállítása, valamint megtekinthető a magyar királyok koronázási palástja is, amely a Nemzeti Múzeum egyik legjelentősebb kincse. A felnőttekről sem feledkeztek meg: Délután Katona Csaba történész vezetésével történelmi és gasztronómiai tárlatvezetéshez, valamint sör- és pezsgőkóstolóhoz lehet csatlakozni.
Már péntekre is szervezhetünk programot: Fabatka Porta népi játszótér
Hokedliből lett malomasztal, piaci karos mérleg egyensúly-játékká alakítva, természetes anyagok, magyar népi motívumok – ezt kínálja a népi játszótér. Szeretettel várnak minden kicsit és nagyot, aki szívesen próbára tenné ügyességét a portán. Egy fabatkát megér!
Időpontok: augusztus 18-20. 10:00-19.00
Helyszín: Mesterségek Ünnepe, 1014 Budapest, Dísz tér
Délelőtti móka: varázslatos vásári mutatványok
Egy középkori vásár elképzelhetetlen vásári mutatványosok, hökkentők, gólyalábasok, késdobálók, tűznyelők, csepűrágók nélkül. Az előadók sok hazai és külföldi középkori fesztivál és vásár hangulatát tették korhűbbé és emelték jelenlétükkel a felvonulások fényét – az ünnepi hétvégén is sem fognak csalódást okozni! Hangszereik, a tapan (kétfenekű bolgárdob) és a zurna (töröksíp) hangja a legnagyobb főtereket is megtölti muzsikával.
Időpontok: augusztus 19-20. 10:30 – 11:30
Helyszín: Varázsliget, 1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyad vára
A Tekergőtér egyedi tervezésű és kivitelezésű játékok gyűjteménye. Olyan játszótér, ahol a gyerekek és játékos kedvű szüleik egyaránt jól szórakozhatnak és próbára tehetik ügyességüket. Ezen a játszótéren lehet tekerni, forgatni, bökdösni, pöckölni, billenteni, fújni és főleg gurítani. A szabályok minden esetben egyértelműek, a sikerélmény és a jó hangulat garantált.
Időpontok: augusztus 19-20. 10:00 – 18:00
Helyszín: Varázsliget, 1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyad vára
Délutáni zenés gyerekprogram: Gőzerővel
A Varázsidő valójában egy időutazás – az „időrablók” „elvarázsolják”, „elrabolják” a vásár nézőit, akik a jövőbe kerülnek, és humoros, akrobatikus utazásra viszik egy gőzhajtású velocipéd tricikli segítségével. A Tűzmadarak cirkusz előadása.
Időpontok: augusztus 19. 13:30-14:30, augusztus 20. 16:00-17:00
Helyszín: Varázsliget, 1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyad vára
Mesekoncert szombaton: Kerekerdő
A 100. előadáson meglepetések várják a kicsiket. Kedvcsináló:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisujjamnyi legény, akit úgy hívnak: Jancsi. Jancsi bármennyire is apró, álmait követve nyakába veszi a világot, és bejárja a Kerekerdőt. Bármerre téved, különös lényekkel, furcsa emberekkel találkozik, de a dal bátorítja, a tánc tovább viszi útján.
Paár Julcsi – Hangoló: Kerekerdő című lemezének bemutató koncertjén megelevenedik a mesebeli táj, a varázslatos történet, melynek a hallgatóság is szerves részévé, szereplőjévé válik.
Időpont: augusztus 19. 10:30-11:30
Helyszín: Mesterségek Ünnepe, 1014 Budapest, Szentháromság tér