10-ből 6 magyarnak még 500 ezer forintnyi megtakarítása sincs

Elkeserítő adatok derültek ki: A magyar lakosságnak csak a 40 százaléka rendelkezik legalább 500 ezer forintos megtakarítással. Tíz emberből hárman úgy vélik, hogy a jelenlegihez képest kevesebb megtakarítással fognak rendelkezni egy év múlva. A lakosság 18 százaléka jelentős csökkenésre számít egy éven belül.

A magyar lakosság nagy része nem rendelkezik komolyabb megtakarítással, a többség pedig legjobb esetben is stagnálást vár a megtakarított, befektetett összegek terén a következő 1 évben – derült ki az Impetus Research friss, a hazai 18-69 éves lakosság körében készített online reprezentatív felméréséből, amit a Portfolio szemlézett.

Arra, hogy egy éven belül növelni tudja megtakarításait, a megkérdezetteknek mindössze negyede számít. De szerintük sem lesz jelentős a növekedés. Arra csak 8 százalékuk számít. Negyven százalékuk stagnálásra számít. Sajnos 30 százalék úgy vélik, hogy a jelenlegihez képest kevesebb megtakarítással fognak rendelkezni egy év múlva. Ez nagyon sok embert jelent. Sőt, a lakosság 18 százaléka jelentős csökkenésre számít egy éven belül.

40, de lehet, hogy csak 20

A magyarok 40 százaléka rendelkezik minimum 500 ezer forintnyi megtakarítással. Legalábbis az Impetus Research felmérése szerint. Ugyanakkor korábban már írtunk az OTP adatairól, mely szerint a lakosság mintegy 20 százaléka rendelkezik legalább 500 ezer forintnyi megtakarítással.

A mostani felmérés szerint azok, akiknek van megtakarítása, tehát tehetősebbek, optimistábbak is. Köztük több mint kétszerannyian számítanak megtakarításuk gyarapodására, mint azok közt, akiknek nincs megtakarítása.

A megtakarítással rendelkezők közt arra is kevesebben számítanak, hogy a félretett pénzük csökkeni fog. Csak negyedük gondolja, hogy vagyona csökkenni fog.

A fiatalabbak a leginkább optimisták a megtakarításaik kapcsán. A 18-29 éves fiatalok 40 százaléka megtakarításainak növekedésére számít. Pedig a K&H adatai alapján az első negyedéves felmérés szerint a 19-29 éves fiatalok 49 százaléka rendelkezett pénzügyi tartalékkal, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal. Tehát egyre kevesebb fiatalnak van megtakarítása.

Azok, akik eddig sem tudtak felhalmozni egy minimális pénzügyi vagyont, várhatóan nem tudják javítani helyzetüket, örülhetnek, ha nem csökken eddigi megtakarításaik összege.” – kommentálta az eredményeket Schauermann Péter, az Impetus Research üzletfejlesztési vezetője.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem kell szerelő, ha eldugult a mosogatógép sótartálya

A só nemcsak segít a vízlágyításban, hanem az egész gép hatékonyságát is befolyásolja.

Vigyázz, megbüntetnek, ha a bokorba pisilsz – komoly bajba kerülhetsz!

Százezres bírság vagy elzárás is lehet belőle.

Mikor jön az új KRESZ? Lázárék megcsinálták, a kormány ráült

Mikor léphet hatályba az új szabályozás?

Mellfelvarrásra is jár tb-támogatás: 5 eset, amikor állja a NEAK a költségeket

Kizárólag akkor, ha az egészségügyi okból történik.

Mikor adómentes az örökölt ingatlan eladása? Tisztázzuk a félreértéseket

Egyszerű kérdésnek tűnik, ám van néhány félreértés ebben a témában, amit nem árt helyretenni, mielőtt megválaszolnánk.