Hetente jelentkező sorozatunk mai részében Böcskei Balázs addiktológiai konzultáns arra keresi a választ, mit adhat egy józan édesapa ajándékba a gyermekének, amit egy függő apa nem tud.

Egyszer olvastam egy történetet, amiben egy felépülő függő apuka azt az élményét osztotta meg, amikor is a fiával először beszélt saját alkoholizmusáról. Az Anonim Alkoholisták (AA) ülésről érkezett haza, ahol éppen a 3 éves józanságát ünnepelték. Ebből az alkalomból hároméves érmét is kapott, melyet aztán otthon a konyhaasztalra tett későbbi elpakolás céljából. Az érmére a gyermek rátalált, és meg is kérdezte milyen érme is az? 

Az apa addig sokat gondolkodott azon hogyan fog majd beszélni a fiának arról, hogy ő nem iszik, és hogy miért nem iszik alkoholt. Sokszor átgondolta, hogy milyen mondatok lehetnek majd azok, amelyeket egy gyermek megérthet, amelyek megnyugtatóak a számára, és inkább bizonyosságot, mintsem bizonytalanságot nyújtanak neki. Az apa úgy hitte, van még ideje megtalálni a megfelelő mondatokat. 

A váratlant irányítani azonban nem tudta, így terveit felülírta az asztalon hagyott érme keltette gyermeki kíváncsiság. És akkor belefogott. Mivel már sokszor gondolkodott rajta, annyira hirtelen nem is érte a fia kérdése. Mégis egy pillanatra csak egy nagy mondatfelhőt látott maga előtt. Aztán kitisztult a kép, jöttek a szavak. Fia kíváncsi érdeklődése gyermeki kérdéseket és egy gyermek számára optimális apai válaszokat eredményezett. A fia a mesélés közben végig a kezében tartotta az érmét, amelyről az apa az este további részében el is feledkezett.

Minden második nap az apa szokott mesélni a lefekvés előtt. Aznap este ő következett. Amikor leült a gyermeke ágyára, a szeme a polcra tévedt, ahol a kedvenc játékok között ott volt már az érme is. A gyermek vigyázott rá, a későbbiekben az egyik legféltettebb kincse lett.

Eddig a történet. Kíváncsi lennék mi történt azóta az apával és a fiával. Nem idealizáló forgatókönyv az, ha azt képzelem, hogy a gyermek felnőve nagyon hálás lett az apjának. A józan apjának. 

Egy szerhasználati zavarral küzdő apa nem tud ugyanis az lenni, aki szeretne. Egy nem-szerhasználónak is hozzá kell szoknia idővel, hogy nem lesz, és nem is kell mindig a hőse lennie a gyermekének. Ha azonban valaki függő, szerhasználati zavarral is küzd, úgy nagy esélye van annak, hogy nem is olyan apja lesz a gyereknek, mint amilyennek azt ő vagy a gyermek szeretné. 

A rendszeresen az alkoholtól elalvó apa és a visszatérően az alkoholtól kiabáló apa, a folyamatosan az alkoholtól gyerekké váló apa, a már szokott módon az alkoholtól elcsendesedő, mereven tévét néző apa, vagy akár az anyával gyakran hangos szóval vitázó apa, akárcsak a menetrendszerűen a gyereket ittasan ingerülten aludni küldő apa mind-mind egy és ugyanaz: egy elérhetetlen, kiszámíthatatlan, kapcsolódni jellemzően a saját maga igényei szerint kapcsolódó férfi. Aki nem úgy szeret, ahogyan egy apa szeret, hanem ahogyan egy szerhasználati zavarral küzdő apa szeret.

Ital által homályosan.

A kiszámíthatatlan, folyamatosan változó családi környezet, akárcsak a merev, szigorú, és mindent a szerhasználónak (függő apa) alárendelő viszony komoly akadályát képezheti egy gyermeknek abban, hogy megtapasztalja a biztonságot, a felelősséget, az identitását, a mozgásterét, a lehetőségeket és a korlátokat. Hogy felfedezhesse nemcsak a család közvetlenségét és szeretetteljességét, hanem hogy a saját érzéseiben és tapasztalataiban is meg lehet bízni. 

Ehelyett egy szerhasználati zavarral bíró családban felnövő gyermek – bár megfogalmazni talán nem is tudja –, gyakran érzi azt, hogy csapdában van. Hogy nem tehet fel kérdéseket és nem is kap válaszokat; hogy a problémáival, az érzéseivel és az álmaival magára marad; hogy csak annyira számít, amennyire azt a szerhasználó lehetővé teszi neki. Kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érzi magát, és felnőttként fennáll annak az esélye, hogy egészségét és életminőségét „beáldozva” dolgozik azon, hogy irányítsa az életét, vagy a körülötte lévőkét. Mert gyerekként – az érzelmi program bevésődésének és tanulásának időszakában – annyira elviselhetetlen volt, hogy másoknak és azok irányításának volt kitéve, hogy nem akarja azt újra átélni. Gyerekként megtanulta érzelmeit elrejteni, felnőtt korában gondot okozhat úgy a negatív, mint a pozitív érzések megélése és kommunikálása. 

A józan apa mindezek helyett biztonságot, kiszámíthatóságot és tartós figyelmet tud adni – legalábbis koncentráltabban tud erre törekedni, de mellette ő is egy tökéletlen lény, mint minden ember.

Szemben a szerhasználati zavarral bíró környezettel, akár egy olyan támogató környezetet tud teremteni, ahol gyermeke megélheti, hogy érdekei, gondolatai és vágyai érvényesülnek. Emellett a gyerek a korlátokat indulatosság, indokolatlan büntetés vagy kiszámíthatatlan reakciók nélkül tapasztalhatja meg. Függőből józan apává válni nem megy keddről szerdára, ám egy apa a változással olyan ajándékot nyújt át gyermekének, mely aztán egy egész életen át elkíséri.

Egy olyan apát kap, akire lehet számítani, aki, amikor elbambul, akkor csak fáradt, és ezt tudja is közölni – továbbá meg is van az esélye is, hogy akár visszacsatlakozik. Egy olyan gyógyuló apát kap, aki nem csak saját maga köré képes kialakítani egy támogató rendszert, hanem példáján keresztül át tudja azt adni gyermeke számára. Fontos egy gyermek számára, hogy valósága legyen az, hogy ha gond, probléma vagy nehézség van, azt lehet közölni. Mert van rá nyitottság és fogadókészség, van meghallgatás, és közösen tudnak olyan megoldást találni, melyet a gyermek helyzetéből adódóan még nem tudna. Egy ilyen környezetben felnövő gyerek megtapasztalja, hogy eltérni a „normától (a férfi iszik)” nemcsak lehet, de szabadságot adhat. 

Mert az apja egy olyan férfi, aki elmondta az igazat, aki az elbeszélés őszinteségét adja útravalónak, aki a józanságával semmi olyat nem tesz, amit szégyellni kell. Sőt, ami tesz, azért egy életen át hálás lesz az apjának. 

Mert az apa minden erejével igyekezett jelen és elérhetőnek lenni, biztonságadásra és nyitottságra törekedett. Nem volt tökéletes ember, ahogyan a gyerek felnőttként, majd akár apaként sem lesz az, de minden igyekezetével azon volt, hogy úgy szeresse, ahogyan az az apának és a gyermekének a legjobb. Az apa törekedett rá, és a tökéletlenség elfogadása örök hidat képezett a gyerek és az apa között. 

A józan és józanodó apák nem hősök, hanem olyan apák, akik magukat választották, és így aztán családtagjaik is őket választhatták. 

A múltjukkal, a jelenükkel és a jövőjükkel. És leginkább a békéjükkel. A közös békéjükkel.

A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.