A minap egy kiadványban egy józandó ember levele jött szembe, amit a „Kedves Józan Élethez” írt. 

Azzal kezdte, hogy a józanság többet adott neki, mint azt bármikor is gondolta volna, és nagyon hálás ezért neki.

Megköszönte a reggeleket, amikor is félelem és megbánás nélkül ébred. 

Megköszönte a tisztaságot, hogy képes a tükörbe nézni, és képes mások szemébe nézni.

Köszöni az egészséget, hogy érzi testének erősödését, bőrének lágyságát és színét, továbbá életereje visszatérését.

Hálás azért, hogy kapcsolatai nem a homályos éjszakába érkeznek, hanem tartalmas időtöltésbe, programokba, beszélgetésekbe és nevetésekbe.

Megköszönte levelében az önbecsülést, hogy büszkén és szégyen nélkül van jelen az életében.

Köszöni, hogy az állandó belső küzdelmei lecsendesedtek, nyugalom érkezett oda, ahol eddig viharok és tanácstalanság volt.

Megköszönte az örömöt, hogy felfedezhette az élet apró és nagyobb pozitívumait.

Köszöni, hogy a józanság megtanította a határokra, megtanult bocsánatkérés nélkül nemet mondani és félelem nélkül igent mondani.

Köszöni, hogy újra felfedezte a szenvedélyeit – a művészetet, a zenét, új hobbikat talált, illetve a régieket is újrakezdte.

Végül megköszönte a szabadságot, hogy az lehet, aki, maszkok és érzéstelenítők nélkül élheti a saját életét.

Ezzel zárja sorait:

„Józan élet, te nem csak megmentettél, hanem megtanítottál arra, hogyan kell igazán élni.”

Saját élményeim alapján mondhatom, hogy a józan szerző levele valós és igaz.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Majdnem a levél elolvasásával egy időben találkoztam a kiemelt képpel is. Ez egy budapesti helyen található. Nem egy problémás egység, 22:00-ig óráig van nyitva, a vendégek általában fegyelmezetten, bár némi piszmogással szokták tudomásul venni a zárást. Legalábbis én ezt így tapasztaltam meg abban azokban az időkben, amikor is a záróóra néha kifejezetten dühített, ám nem volt akadálya annak, hogy az este folytatódjon. Csak éppen máshol. Ez volt az aktív függőségem időszaka.

Visszatérve a képre, adódik a kérdés, hogy vajon kit tekinthetnek ittas vendégnek? Ezzel kapcsolatban nagyon különböző megéléseink lehetnek. Nagyon gyakran hallgattam, és mondtam magam is, hogy „nem voltam részeg, csak ittas”. Mikor a kettő közötti különbséget el kell magyarázni, akkor hosszú körmondatok, a másik figyelmének elterelésére irányuló kísérletek indulhatnak meg. Minden erőforrást be kell vetni, hogy a részegség tagadása működjön. Az „ittasság” így lesz egyeseknél egy olyan fogalom, ami mögé el lehet rejteni az alkoholhasználati zavart. 

Vagy például, „oké, ittas voltam, majd jobban figyelek” – ez a mondat szolgálhat arra is, hogy egy picit elaltassuk magunkat és a másikat is. Ittasnak ittas voltam, de nincs akkora gond, majd, „jobban figyelek”. Tehát nincs itt semmi látnivaló, az ittasság már csak ilyen. Vagy amikor számokkal akarjuk kibűvészkedni a „dolgot”: „Nem voltam részeg, 5 sört ittam meg. Ittasnak ittas voltam”. Tehát öt sör nem gond, hiszen az csak „ittasság”.

Talán ezekből a példákból is láthatjuk, hogy ittas definiálása személyes és bizonytalan. Egy biztos: ha már magyarázkodni kell, és az ittasságra kell fogni, akkor valami olyasmi történt vagy történik visszatérően/rendszeresen, ami nem ad okot az adott történés felvállalására, de a a bűntudatot vagy a szégyent felerősíti. Az „ittasság” elkenheti a probléma súlyát, hiszen „aki nem részeg”, az nem alkoholbeteg. Csakhogy a szerhasználati zavar az nem mennyiségi kérdés. Annak nem a „filmszakadás” a mércéje, hanem egy annál személyesebb és belül megbújó „valami”. 

Ez pedig a szégyen.

Ezzel kapcsolatban elmesélek egy személyeset. Volt egy kocsma, amit időközönként látogattam Budapest belvárosában. Az ebédelő emberek kiürülése után alig voltak vendégek, vagy kevesebben. Ez a munkaidő végeztével változott, utána folyamatosan telítődött a hely. De jó pár alkalommal kora délután csak a kiszolgáló munkatársak, pár vendég, és én voltam bent. A vendégek döntő többsége a napszaknak megfelelő italt fogyasztott (kávé, víz, üdítő), én gyakran olvasás és munka közben alkoholt. Általában a pulthoz kellett menni rendelni. Mikor az első sört kikértem, még nem volt semmi olyan negatív érzés bennem, ami miatt rosszul kellett volna éreznem magam. Még a második sem mozgatott meg, miért ne lehetne kettőt inni délután 2-kor?! Jól esik, nincs itt semmi látnivaló. Szerettem volna, ha a bent ülők ezt gondolják (rólam). Aztán a harmadikat már lehet, hogy félrenézve kértem, szem lesütve, a negyediket pedig kifejezetten ügyelve arra, hogy azt lássák, hogy valami komoly gondolkodásban vagy munkában vagyok, hogy rám nem hat ám a sör, nekem ez semmi. Az ötödiket már nem kértem ki, legalábbis nem ott. Nem tudtam ugyanis annak érzésében lenni, hogy vajon mit gondol rólam a pult mögött álló. Ha ráadásul nő volt a pultos, akkor főleg fel tudott erősödni bennem a szégyen. Mit gondolhat vajon egy férfiről, aki már (kora) délután megivott 4 sört?!

Szégyelltem magam. Hogy mennyire ittasnak mondhattam magamat, az nem lényeges. A szégyen volt meg, a szégyenben ültem. Hiába volt rendezett a ruhám, olvastam, vagy laptop mögött gépeltem, intézkedtem, attól még nem tudtam kivenni magamat a szégyenből. Ha a sör nem lett volna előttem, meg nem mondta volna senki, hogy éppen azt ittam pár perce. Főleg azt nem, hogy mennyinél lehetek. De én tudtam. És tudtam, hogy a pultos is tudja. És lehet, hogy őt pont nem érdekelte mennyit iszok, sőt, de mindegy is, hiszen elég volt nekem az, hogy arra gondolok, hogy mit gondolhat rólam. És nem találtam meg magamban a pozitívumot. Hiszen lehetett-e pozitívum abban, hogy a kontroll nem nálam volt? Szégyelltem magam. A másik szemével néztem magamat, és egy szégyennek láttam magamat. 

Szoktam gondolni erre a képre és erre a szégyenben ülésre ott az adott kocsmában. Ma már békében vagyok ezzel a képpel. Mert a fenti levél szerzője a saját sorait akár az én nevemben is írhatta volna. A függőség szégyenfüggőség, a józanság a szégyenből való szabadulás lehetősége. 

Segítségre van szükséged? Többet szeretnél tudni? Keresheted a Hóvége ügyfélszolgálatát, ahol kérdéseidre két napon belül ingyenesen választ adunk.

Köszönöm a józanságnak, hogy a múltam már a barátom, hogy a szégyen immáron nem gödör, hanem tanulás. 

Köszönöm a józanságnak, hogy apa lehetek, hogy családot kaptam.

Köszönöm neki, hogy józan és józanodni akaró embereknek segíthetek. 

Köszönöm, hogy bizalmuk van felém. 

Köszönöm a kíváncsiságot, és azt, hogy lehetővé tette, hogy a saját életemet éljem.

„Józan élet, te nem csak megmentettél, hanem megtanítottál arra, hogyan kell igazán élni.”

A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.