Nyitólap Blog Oldal 109

Erre figyelj, ha a gyerek most érettségizett: azonnal jelentsd be a változást, különben lecsap rád a hivatal 


A családi pótlék két részből tevődik össze: a nevelési ellátásból és az iskoláztatási támogatásból. Nevelési ellátásként folyósítják, amíg nem kezdi meg az iskolát a gyerek és nevéből adódóan iskoláztatási támogatásként fut tovább a tankötelezettség időtartama alatt. De mégis meddig jár pontosan és hogyan történik a családi pótlék lemondása tanulói jogviszony megszűnése esetén?

Iskolás gyerek esetében a családi pótlék egészen a tankötelezettség végéig, azaz 16 éves korig jár. Ezt követően a támogatást tovább is folyósíthatják addig, amíg a gyerek köznevelési intézményben vagy szakképző intézményben tanul. Ebben az esetben a családi pótlékot annak a tanévnek az utolsó napjáig kapja a szülő, amelyben a diák a 20. életévét, sajátos nevelési igényű gyerek esetén a 23. életévét betölti.  A támogatás viszont nem jár automatikusan, ezt mindig a szülőnek kell külön igényelnie.

A felsőoktatási intézményben továbbtanuló diákok után már nem jár családi pótlék. Az érettségit követően júliustól a Magyar Államkincstár már nem folyósítja a pótlékot, amivel együtt az adókedvezmény is megszűnik.

Így történik a családi pótlék lemondása tanulói jogviszony megszűnése esetén

A családi pótlék utalása a tanulmányok befejezése után nem szűnik meg automatikusan, ezért a jogosultság megszűnését a vármegyei vagy a fővárosi kormányhivatal családtámogatási osztályán, vagy bármelyik kormányablaknál be kell jelenteni.

Mi a helyzet, ha van másik gyerek is a családban?

A felsőoktatásban tanuló továbbra is eltartottnak minősül. Ha van a családban kisebb testvér, aki jogosult a családi pótlékra, úgy a szülő kérvényezheti a magasabb összegű családi pótlékot.

Viszont fontos tudni, hogy ezt az összeget csak a tanév megkezdése után, szeptember végéig lehet igényelni és legfeljebb két hónapra visszamenőleg. Ehhez az egyetemista hallgatói jogviszonyának igazolására is szükség lesz.

Az eduline.hu egy gyakorlati példát is kiemel: “Egy kétgyermekes család esetében például, ha az idősebb gyerek már felsőoktatásban tanul, akkor nem az egy gyerek után járó 12 200 forintos családi pótlékot, hanem a kétgyermekesek után járó 13 300 forintot kaphatja meg a szülő.”

Családi pótlékkal kapcsolatos kérdések esetén keresd bizalommal Ügyfélszolgálatunkat!

Gyereked a tanulmányai mellett dolgozik? Akkor ezt kell tudnotok!

Onnantól kezdve, hogy a diák rendelkezik rendszeres havi bevétellel, már nem számít eltartottnak. Ilyen esetben rendszeres jövedelemnek számít, ami három egymást követő hónapban meghaladja a mindenkori legkisebb munkabér összegét. A családi pótlék folyósításának szüneteltetését a negyedik hónaptól kell kérni.

Innentől kezdve sem a családi pótlék, sem a családi adókedvezmény számításánál nem lehet a munkaviszonnyal rendelkező gyereket figyelembe venni. Ha megszűnik a keresete, akkor a szülő kérheti, hogy a családi pótlék számításánál eltartottként vegyék figyelembe.

Így kaphatsz ingyen inhaláló készüléket – Életet menthet!

Sokan nem tudják, de inhalátor tüdőgyulladásra ingyen is járhat. Én majdnem belehaltam a betegségbe, de egy figyelmes orvos és ez a készülék megmentett. És házhoz is hozzák!

Tüdőgyulladás gyanújával mentem le nemrég a tüdőgondozóba. Fulladtam, köhögtem, lázam volt. Komoly tüneteim voltak. A recepción tíz nap múlva ajánlottak időpontot.

Nem hagytam annyiban. Úgy éreztem, tíz nap múlva már lehet, nem is leszek életben. Megvártam a rendelés végét, és szerencsére fogadott egy doktornő.

Ez ma már szinte csoda. Sokan tudjuk, milyen nehéz ma orvoshoz jutni. Tele a magánrendelők, sokan elmentek külföldre. De ez az orvos nemcsak jó szakember volt, hanem figyelt is rám.

Kikezelt a tüdőgyulladásból. A legnagyobb meglepetésem mégis az volt, hogy a tüdőgyulladásra inhalátor is része lett a terápiának. Ez a készülék nemcsak hatásos, de minden betegnek jár – nem számít kor, nem vagy politikai nézet.

És a legjobb: az inhalátor tüdőgyulladásra házhoz is érkezik, teljesen ingyen. Ez nagy segítség volt, amikor alig bírtam kimozdulni.

Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, ne habozzon érdeklődni. Életet menthet.

Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

Gyógyászati segédeszközökre sokunknak mindennap szükségünk van, legyen szó krónikus betegségről vagy átmeneti egészségügyi problémáról. Ezek az eszközök fontos szerepet játszanak a rehabilitációban, a beteg életminőségének javításában. A termékeket bárki megvásárolhatja, nem vénykötelesek, azonban így jóval drágábbak, mintha orvos írná fel. Mitől függ egy gyógyászati segédeszköz felírhatósága, mekkora a tb-támogatás mértéke? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat. ITT:

További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Hogyan hozzuk ki az első házasok kedvezményéből a legjobbat? Nagyon nem mindegy, mikor igényeljük

jegyespár, leendő férj fogja menyasszonya kezét

A személyijövedelemadó-kedvezmények mindegyike utólag, az szja-bevallásban is érvényesíthető. Ez azt is jelenti, hogy az első házasok kedvezménye visszamenőleg is járhat a bejegyzett élettársaknak, házaspároknak. A jogosultsági idő 24 hónap, vagyis ha két éven belül nem élnek a lehetőséggel, akkor fuccs a kedvezménynek. Igazán jelképes összegről van szó, de ha egy összegben kérjük, jól jöhet a plusz pénz pl. a nyaralásnál vagy váratlan kiadások esetére.

Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? A kedvezményt érvényesítve a házaspár együtt havi 5000 forinttal kevesebb adót fizet. A felek dönthetnek úgy, hogy ezt a pénzt elosztják egymás között, vagy hogy csak a pár egyik fele veszi igénybe. A kedvezmény a házasságkötést követő hónaptól kezdve 24 hónapon át vehető igénybe. 2 év után megszűnik a jogosultság – ha kicsúszunk ebből, nincs tovább, elbuktuk a lehetőséget.

Első házasok kedvezménye visszamenőleg is járhat?

Ahogy írtuk, ez egy személyi jövedelemadó-kedvezmény, amelynek keretében a pár havonta 33.335 forint adóalap-kedvezményt kap, vagyis 5.000 forint adóval kevesebbet kell fizetnie. Nevével ellentétben nem kizárólag első házasok igényelhetik, de alapfeltétel a házasságkötés, illetve az is, hogy a pár egyik tagja először nősüljön/menjen férjhez. Ha ez teljesül, a másik félnek akárhányadik házassága is lehet a jelenlegi. Szintén kevesen tudják, de a bejegyzett élettársak is élhetnek az első házasok kedvezményével.

Maradt még kérdésed a kedvezménnyel kapcsolatban? Keresd bátran ügyfélszolgálatunkat, kollégáink 48 órán belül, díjmentesen válaszolnak!

Hogyan hozzuk ki a kedvezményéből a legjobbat?

A legjobb döntés rögtön a házasságkötés után beadni az igénylést, hogy a lehető legtöbb hónapra járjon a támogatás. A havi 5 000 forintos adókedvezmény a házasságkötést követő hónaptól kezdve legfeljebb 24 hónapon át jár, és akkor is megkapható, ha év közben nem kértük – az éves szja-bevallásban ugyanis visszamenőleg is igényelhető.

mire jó a házassági anyakönyvi kivonat?

Fontos tudni, hogy a kedvezményt csak az a fél tudja ténylegesen kihasználni, akinek van elegendő levonható adója. (Célszerű tehát, ha a magasabb jövedelemmel rendelkező fél kéri.) Figyelnünk kell arra is, hogy az adókedvezmények sorrendben érvényesülnek: először a személyi kedvezmény, aztán az első házasok kedvezménye, végül a családi kedvezmény. A lehetőség nem automatikus, év közben nyilatkozattal kérhető a munkáltatónál, de ha ez elmarad, a NAV-bevallásban még mindig pótolható. Így akár 120.000 forintot is nyerhetünk vele két év alatt.

Ingyenes autópálya-szakaszok 2025-ben: térképen mutatjuk

Négysávos autópályán forgalom

Alapból úgy érdemes tudnia az embernek, hogy minden autópálya, valamint az autóutak és főutak is fizetősek Magyarországon. Vannak azonban kivételek, vagyis ingyenes autópálya-szakaszok 2025-ben is.

Teljes hosszában fizetős az M0, M1, M2, M3, M44, M5, M7 autópálya, valamint az M15, M19, M25, M30, M31, M35, M43, M51, M70, M76, M85 és M86 autóutak.

Részben fizetős az M4, az M6 és M60. Ezek bizonyos szakaszai ingyenesen használhatók. Érdemes és javasolt ezért minden esetben még az elindulás előtt megtervezni az útvonalat és aszerint megvásárolni a matricákat.

Jó tudni! A Budapesten élőknek fontos, hogy ha nem hagyják el Pest vármegyét, elegendő megyei matricát vásárolni, ami mindössze 6890 forint egész évre.

A hatályos rendelet szerint a nemfizetős utak és ingyenes autópálya szakaszok 2025-ben:

  • az M4-es autóút Vecsés-Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út közötti szakasza; 
  • az M6-os autópálya M6-M60 csomóponttól a horvát határig tartó szakasza;
  • az M60-as autópálya Pécs délnyugati elkerülő szakasza az 58-as és 5826-os számú utak között;
  • az M8-as autópálya;
  • az M80-as autóút;
  • az M9-es autóút 6-os számú főút és az 51-es számú főút közötti szakasza;
  • az M9-es autóút (61-es számú főút jelzés) Kaposvárt elkerülő szakasza.

Habár az M6-os autópálya egy része még ingyenesen használható, a jövőbeli változások nincsenek kőbe vésve. A horvát oldalon megvalósuló fejlesztések után az M6-os autópálya horvát határig tartó szakasza akár már jövőre fizetőssé válhat.

Jó tudni! A Nemzeti Útdíj weboldalán részletes térképek is találhatók a fizetős szakaszokról.

Szintén érdemes tudni, hogy ha véletlenül felhajtottunk a fizetős útra, de nincs matricánk, 60 percünk van megvásárolni a matricát, és ebben az essetben nem kell megfizetni a pótdíjat. Ez nem mindegy, mert személyautó esetében a vignetta hiánya 26 640 forintos bírságot von maga után. Ennél sokkal jobban megéri egy 6890 forintos megyei matrica, ami aztán egész évben használható.

Térkép: fizetős és ingyenes autópálya szakaszok 2025-ben
A fenti térképen látható, melyek a fizetős és melyek az ingyenes autópálya-szakaszok 2025-ben. Sárgával a fizetős, kékkel az ingyenes részek vannak jelölve.

További kérdésed van az útdíjakról? Ügyfélszolgálatunk két nap alatt díjmentesen választ ad!

Láthatjuk a térképen, hogy igen kevés az ingyenes útszakasz, ezért mindenképpen érdemes pontosan tájékozódni indulás előtt. Nincs olyan információ vagy terv, ami alapján azt lehetne valószínűsíteni, hogy a jövőben további szakaszok válnának ingyenessé. Épp ellenkezőleg. Az újonnan fejlesztett és a korábbi szakaszok is akár mind fizetőssé válhatnak a következő években.

autópálya

Meddig érvényes a régi 50 és 100 eurós? Ezek a szabályok

Eurót számoló kéz
Régi 50 és száz eurós bankjegy

Ahogy közeledik a nyaralási szezon csúcsa, egyre több fiók mélyéről kerül elő pár gyűrött bankjegy, köztük olyan 50 vagy 100 eurós, amiről már meg sem tudjuk mondani, mikor kaptuk. Azt viszont sokan tudni szeretnék: vajon még érvényesek-e a régi 50 és 100 eurósok, elfogadják-e őket külföldön és mi a teendő, ha nem?

Mi számít „régi” 50 vagy 100 eurósnak?

Az eurónak eddig két sorozata létezik: az első sorozat, amit 2002-ben vezettek be és a második sorozat, az úgynevezett Európa-sorozat, amit fokozatosan, 2013 és 2019 között hoztak be. Az 50 eurós bankjegyet 2017-ben, a 100 euróst pedig 2019-ben újították meg. Ezeken nemcsak a dizájn változott (például lett rajtuk smaragdzöld csillogó szám), hanem biztonsági elemek is bővültek, hogy nehezebb legyen őket hamisítani.

A „régi” tehát a 2002-es kiadású 50 és 100 eurós bankjegyeket jelenti. Ezek már nem kerülnek újranyomtatásra, de…

Jó hír: a régi 50 és 100 eurós örök érvényű

Az Európai Központi Bank (EKB) egyértelműen kimondja: a régi 50 és 100 eurós bankjegyek NEM veszítik el az értéküket. A régi sorozatú címletek korlátlan ideig érvényesek és törvényes fizetőeszközök maradnak az eurozónán belül. Nincs lejárati dátum, és nem kell őket beváltani vagy lecserélni. Nyugodtan el lehet költeni őket a nyaralás alatt, de…

Akkor miért nem fogadja el néha a boltos a régi 50 és 100 euróst?

Bizonyos helyeken előfordulhat, hogy egy üzlet vagy szállás nem szívesen fogad el régi, kopott, nehezebben felismerhető bankjegyet. Nem azért, mert lejárt, hanem mert tartanak a hamisítványoktól. Ilyenkor legfeljebb annyi a teendő, hogy máshol váltjuk be, esetleg egy bankban cseréljük ki. De semmilyen hivatalos korlátozás nincs a régi eurók elfogadására.

És a régi 100 dolláros?

Sokan érdeklődnek nemcsak a régi 50 és 100 eurósról, hanem a régi 100 dollárosról is, főleg, ha az amerikai út előtt előkerül egy régi, „nagyfejű” Franklin. Jó tudni, hogy a USA dollár bankjegyek szintén nem járnak le, tehát a régi 100 dolláros ugyanúgy örök érvényű. Az amerikai jegybank (Federal Reserve) minden korábbi sorozatot elfogad, még az 1920-as évekből származókat is, igaz, azokat már inkább gyűjtők keresik.

Más pénznemről érdeklődnél? Ügyfélszolgálatunk örömmel áll rendelkezésedre! Ingyen kérdezhetsz, mi pedig 2 napon belül válaszolunk!

Mit tegyünk, ha mégis gyanúsan néznek a pénzünkre?

Leginkább azt, hogy ne stresszeljük túl, ha nekünk régi 50 vagy 100 eurósunk van. Ha valaki nem akar elfogadni egy régi bankjegyet, az nem azt jelenti, hogy az érvénytelen, hanem egyszerűen az üzlet szabályai ilyenek. Egy pénzváltó, bank vagy másik bolt valószínűleg gond nélkül átveszi. És ha tényleg nagyon öreg vagy sérült a bankjegy, akkor sincs veszve semmi: az eurozóna országainak központi bankjai ingyenesen cserélik be ezeket újakra.

Ha a kezedbe akad egy régi 50 vagy 100 eurós, simán költsd el

Nincs lejárat, nincs pánik és nincs szükség cserére sem. Az euró hivatalos, törvényes fizetőeszköz marad, még ha kicsit más is a külseje, mint az újnak. Így a nyaralás előtt nem kell aggódni, csak kicsit figyelmesebbnek lenni és ha kell, váltani vagy bankba menni. Az euró örök, a nyaralás pedig remélhetőleg felejthetetlen lesz, akár régi, akár új bankjegyből fizetjük.

Üvegvisszaváltás: így kaszál a MOHU azon, ami mindenki másnak kellemetlen

papírpénz a farmer zsebében félbe hajtva, összesen 1500 forint
üvegvisszaváltás készpénz

A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) eredetileg 2024. január 1-jén indult volna, de végül fél év csúszással, július 1-jén élesedett. A rendszer a maga nemében páratlan: a MOHU-nak – mint felelős hulladékgazdálkodási cég – jobban megéri, hogy az emberek ne vigyék vissza palackokat, hiszen a betétdíj ebben az esetben marad a vállalatnál. Fél év alatt szép summa kerekedett a vissza nem váltott üvegekből: potom 33 milliárd forint.

A rendszer több sebből vérzik. Ügyfélszolgálautunkat rengetegen keresték fel problémáikkal, kezdve azzal, hogy mennyire koszos, igénytelen a Repontok környéke, folyamatos a sorban állás, mert az automata hamar megtelik, és persze az eladók sem molyossal az arcukon, villámtempóban igyekeznek a gépet kiüríteni.

Ez az érem egyik oldala. A másikon nem csak holmi kellemetlenség van.

Kötelező visszaváltási rendszer: újabb hungaricum!

Magyarország az egyetlen hely Európában, ahol a hulladékkezelő nem a begyűjtött mennyiség után kapja meg a visszaváltási díjat, hanem már a forgalomba kerülés pillanatában – írja a Szabad Európa. Így a cég előbb jut pénzéhez, minthogy a megbízást elvégezné. Azoknak az ötven forintja, akik nem viszik vissza az üvegeiket, a MOHU-nál landolt: a vállalat 2024-es beszámolója szerint tavaly 32,9 milliárd forint maradt náluk.

Budapest VI. kerületének polgármestere, Soproni Tamás nemrégiben írt egy nyílt levelet a hulladékgazdálkodási cégnek, amelyben azt kéri, hogy a közel 33 milliárdos extraprofitból szálljanak bele az önkormányzat költségeibe.

A rendszer bevezetése óta jelentősen megnőttek a közterületi és társasházi problémák: gyakoribbá vált a kukák feltörése, rongálása, a kukanapokra virradóra jelentősen nőtt a köztisztasági problémák száma, és egyre több társasház panaszkodik arra, hogy erőszakosan próbálnak bejutni a lépcsőházakba – sorolja a problémákat a polgármester. Hozzáteszi, alig találni visszaváltó automatát a kerületben, ahol pedig van, ott gyakran működésképtelen, piszkos, hosszú sorok állnak előtte.

Kukanap Terézvárosban - felforgatott szemetesek, hulladék a parkoló autók körül, kiforgatott kukák
Utcai állapotok Terézvárosban kukanapon

Az önkormányzat természetesen nem hagyja ennyiben a dolgot. Az elmúlt években megtriplázták a köztisztasági költségvetésüket, támogatást nyújtanak a társasházaknak, a rendőrségnek, éjszaki razziát is szerveztek. Mindezt a lakók pénzéből, amit akár más célokra is lehetne fordítani. Soproni Tamás éppen ezért hívta egyeztetésre a MOHU-t:

Egy országos szolgáltatás nem működhet úgy, hogy az előnyeit központosítjuk, a terheit pedig néhány városrész viseli.

Azt kéri, hogy a MOHU a keletkezett extraprofitból
▪ járuljon hozzá a belső kerületek köztisztaságának fenntartásához;
▪ támogassa a társasházak védelmét a visszaélésekkel szemben;
▪ vegye ki a részét a közterületi hulladékgyűjtők fenntartásából.

Ha valaki visszaviszi a palackot, az munkát, költséget jelent. Ha nem viszi vissza, az nettó haszon. Szerinted is igazságtalan a rendszer? Akkor ezt váltsd vissza:

  • PET-palack (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Alumínium italosdoboz (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Üvegpalack (0,1–3 liter, DRS-logóval)
  • Tömör műanyag üdítős palackok
  • Többutas, újratölthető italos palackok, ha a gyártó azt betétdíjasként regisztrálta.

Kell-e engedélyt kérnem, ha új kutat fúratnék? Tisztázzuk a félreértéseket, ezt mondja a törvény

árvíz utáni fertőtlenítés
árvíz utáni fertőtlenítés

A rövid válasz: attól függ. Számít, milyen mélységű lenne a kút, hol helyezkedne el és hogyan hasznosítanánk. Ha megfelel a vízgazdálkodásról szóló törvényben foglaltaknak, akkor fúrt kút engedély nélkül is létesülhet. Mutatjuk a szabályokat.

Korábban a kutak építéséhez, átalakításához, használatához és megszüntetéséhez vízjogi engedély kellett. Ha valaki engedély nélkül épített kutat, akkor utólagos fennmaradási engedélyt kellett kérnie. Ezt törölték el 2024-ben:

A kútamnesztia rengeteg ingatlantulajdonosnak jelentett megkönnyebbülést: megszűnt a kutakra vonatkozó bejelentési és engedélyeztetési kötelezettség. Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől bárki álmodhat bármilyen kutat a kert végébe.

Fúrt kút engedély nélkül mikor létesülhet?

Nincs szükség engedélyeztetési eljárásra és nem kell bejelenteni azokat az új, vagy már meglévő kutakat, amelyek

  • mélysége nem haladja meg az 50 métert,
  • nem érintik az első vízzáró réteget,
  • háztartási (évi 500 m³-ig), és mezőgazdasági használatra szolgálnak,
  • vízkészlet-védelmi szempontból nem védendő területen találhatók.

Mikor kell engedély?

Ha a sekély kutak a vízkészlet szempontjából kiemelt területen létesülnek, akkor szükséges engedély. Az új szabályozás meghatároz kockázatmentes és kockázatos területeket. Utóbbi kategóriába hazánk területének 12 %-a tartozik, ezek a védendő ivó- és/vagy karsztvízbázisok. A kockázatmentes és a kockázatos területeket a vízkészletvédelmi országtérkép mutatja meg, amelyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság készített el. A térkép online itt tekinthető meg.

Maradt még kérdése? Tegye fel ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 48 órán belül válaszolnak!

kék kerti kút

Ásott vagy fúrt? Mi a különbség?

Az ásott kutak általában 6–30 méter mélyek, és a felszínhez közeli talajvizet érik el. Ez a víz öntözésre még használható, de ivóvíznek nem alkalmas, mert könnyen szennyeződhet baktériumokkal, növényvédő szerekkel vagy szennyvízzel. A vízhozamuk alacsony és változó – gyakran csak 1–2 m³/nap.

Ezzel szemben a fúrt kutak mélysége elérheti akár a 100 métert is, így réteg- vagy rétegvízhez jutnak, ami jobb minőségű, kevésbé szennyezett, és sok esetben ivóvíznek is megfelelő. A vízhozamuk is nagyobb, akár 5–20 m³/nap között is lehet, attól függően, milyen vízadó réteget érnek el.

A világ legnagyobb horgászversenye a Balatonon II. rész + RECEPT

A világ legnagyobb horgászversenye a Balatonon, kép forrása: IBCC

Az előző cikkben beszámoltam az idei IBCC Nemzetközi Balatoni Halfogó verseny érdekességeiről. Most álljon itt néhány adat a résztvevők eredményeiről. A 300 csapat egy hét alatt 1740 db 10 kg feletti pontyot fogott ki, több mint 23 tonnát (egész pontosan 23 716 kg-ot). Ez annyit jelent, hogy a kifogott halak átlagsúlya több mint 13,6 kg volt. 1591 db közönséges pontyot fogtak ki (a köznyelv szerint ezek a pikkelyes pontyok) és 149 db tükrös pontyot (ezeknek nincs pikkelye).

A legnagyobb tőponty 32,25 kg, a legnagyobb tükörponty 24,95 kg súlyú volt. Ez utóbbit pedig az AQARIUS nevű magyar csapat fogta. Az 5 legnagyobb hallal egy szlovák csapat dicsekedhetett, amelynek összsúlya 114,64 kg. Érdekesség, hogy az AQARIUS lett ebben a második 106,81 kg hallal.

A verseny győztese a Mikbaits & Kryston csapata lett 596,86 kilogramm halfogással.

Ők Balatonedericsen, a Rickenbach stégen voltak. A legjobb magyar csapat a Starbaits lett: ők 521,32 kg-mal az ötödik helyen végzett. Szigligeten horgásztak.

Az első helyezett jutalma 30 000 euró volt, a II. 15 000 eurót, míg a III. 7 000 eurót kapott. Az öt legnagyobb hal összsúlyú versenyében 12, 8 és 5 ezer eurót kapott az első három helyezett.

A világ legnagyobb horgászversenye idei mezőnyében 60 csapatnak nem sikerült 10 kg feletti pontyot akasztani.

A 28 országból érkezett versenyzők egyöntetű véleménye volt, hogy egy jól szervezett, sikeres versenyen vettek részt a néha szeles, esős idő ellenére is.

Ezúton is gratulálunk a világ legnagyobb horgászversenye szervezőinek és minden egyes résztvevőnek!

Kérdéseid vannak a horgászattal, a halfogással vagy az engedélyekkel kapcsolatban? Keresd ügyfélszolgálatunkat, ahol két napon belül ingyenesen válaszolunk!

Akkor most álljon itt a beígért olajos hal recept, amely a Fövenyes környéki horgásztársak egyik specialitása.

Balatoni olajos hal

Fövenyes környéki horgásztársak specialitása
Balatoni olajos hal elkészítése
Recept nyomtatása
Fogás előétel
Konyha magyar
Kulcsszavak halétel
Előkészítési idő 1 óra
Elkészítési idő 4 óra
Pihentetés 12 óra
Teljes idő 17 óra
Adag(ok) 10 adag
Költség 1000 forint

Felszerelés

  • 10 kis méretű dunsztosüveg

Hozzávalók

  • 1,5 kg hal (törpeharcsa, bodorka)
  • 4 fej vöröshagyma (vékony karikákra vágva)
  • 3 dl olaj (olíva, napraforgó, repce)
  • 24 szem feketebors (egész)
  • 12 szem koriandermag (egész)
  • 6 levél babérlevél (egész)

Elkészítés

  • A halakat jól tisztítsuk meg, az uszonyok és a fej nélküli testeket alaposan sózzuk be, majd 12 órára tegyük a hűtőbe.
  • Másnap egy vastag falú edény aljára öntsünk 3 dl olívaolajat (természetesen lehet napraforgó vagy repce is, ezek olcsóbbak), majd tegyünk rá karikára vágott 4 fej hagymából annyit, hogy lepje el az edény alját. Erre tegyünk egy sor sózott halat, majd újabb hagymát. Már most tehetünk rá 8 – 10 szem borsot, fele annyi koriandert és pár babérlevelet.
  • Ezt a rétegezést ismételjük addig, amíg el nem fogy a hal.
  • Ezután öntsük fel olajjal úgy, hogy teljesen ellepje a halat (egyesek 1,5 dl fehérbor hozzáöntését is javasolják).
  • Ezután lassú tűzön forraljuk 5 órán keresztül, időnként kicsit megrázva az edényt. Zárjuk el, és hagyjuk a tűzhelyen kihűlni.
  • Hűtőszekrényben vagy hűvös kamrában sokáig eláll, ez a finom olajos konzerv halra emlékeztető étel.

Így a legegyszerűbb a műszaki vizsga időpontfoglalása ügyfélkapun keresztül – lépésről lépésre mutatjuk

Természetesen műszaki vizsgára is lehet már ügyfélkapun időpontot foglalni. A személyes adatok, illetve az autó adatai szükségesek hozzá. És néhány kattintás. Képekkel illusztrálva segítünk bemutatni a néhány perces folyamatot arról, hogy hogyan történik műszaki vizsga időpont foglalás ügyfélkapu segítségével.

Az autók „műszakiztatása” két évente szükséges, kivéve új autók esetében, ott a műszaki vizsga 4 évig érvényes. A műszaki vizsga lejárta után az autó hivatalosan nem vehet részt a forgalomban, kivéve, ha valakinek érvényes időpontja van vizsgára és az oda vezető úton használja éppen az autót.

Benne maradt a köztudatban, de jó, ha tudjuk, hogy a korábbi járványhelyzet miatti 30 napos türelmi idő már nincs érvényben. Jobban járunk, ha időben bejelentjük az autót a műszaki vizsgára, mert például, ha valaki lejárt műszakival okoz balesetet, akkor a biztosító nem fizet vagy visszakövetelheti a kifizetett kártérítést.

Autó műszaki vizsga időpont foglalás ügyfélkapu segítségével lépésről lépésre

  1. A műszaki vizsgára vonatkozó időpontfoglaló felület a https://khkia.kh.gov.hu oldalon, ügyfélkapu pluszos belépéssel érhető el.
  2. Ezt követően a Közlekedésfelügyelet fülre kattintva kell továbblépni.

3. Első lépés az „ügyfélszolgálati pont választás” , azaz a vizsgaállomás kiválasztása.

Itt vármegye, település és utca szerint is lehet keresni:

4. Ezt követően szükséges az ügykör kiválasztása. Műszaki vizsga esetén válasszuk a „forgalomba helyezés 3,5 tonna alatt” opciót az ügycsoportnál, az ügykörnél pedig a „közúti jármű forgalomba helyezésének engedélyezése 3,5 t alatt”.

5. Innen tovább lépve lehet az időpontot kiválasztani.

6. Az időpont kiválasztása után megjelenik az ügyfél adatok megadására szolgáló képernyő. A
megfelelő jelentkezéshez az ügyfél adatok megadása során, a név, telefonszám, e-mail cím,
alvázszám megadása kötelező, illetve a forgalmi engedély, valamint a tulajdonjogot igazoló
dokumentum feltöltése is.

7. A sikeres időpontfoglalásról küldenek visszaigazoló e-mailt. Fontos tudni, hogy a foglalás
véglegesítése után nincs lehetőség a rögzített adatok módosítására, illetve a foglalás
törlésére.

A műszaki vizsgáztató állomáson időpontfoglaláskor megadott azonosítóval – ALVÁZSZÁM – rendelkező járművet kell bemutatni, a jogszabályokban előírt okmányokkal együtt.

Valami nem érthető? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat és két munkanapon belül válaszolunk!

Késik a vonat és bérleted van? Így kérd a visszatérítést a MÁV-tól

Ahogy korábban megírtuk, június 1-jén lépett életbe a késésekre vonatkozó új szabály: ha pl. vonattal vagy távolsági busszal utazunk, és a járat legalább 20 percet késik, akkor az utasok visszakaphatják a jegyár felét. Ez a késési biztosítás, ami természetesen a MÁV-bérlettel utazókat is megilleti. A visszatérítés esetükben másként működik, mint a jegyeseknél, ezt fogjuk most bemutatni.

Mivel a rendszer viszonylag új, röviden azt is összefoglaljuk, hogyan kapják vissza a pénzüket a jeggyel utazók. Ha 20 percet vagy annál többet késik a jármű (legyen az vonat, helyközi járat, agglomerációs „kék” busz, HÉV), akkor az utas visszakérheti a menetjegy árának felét.

Elektronikus jegy és helyjegy esetén a kompenzáció automatikus, de ha papír alapú jegyet váltottunk, akkor előbb azt rögzítenünk kell a MÁV+ applikációban. Akinek ez nem felel meg, az a pénztárban kérheti a visszafizetést.

MÁV-bérlet: visszatérítés helyett kedvezmény

A bérleteseknek szintén jár a kompenzáció, de őket nem pénzzel, hanem kedvezménnyel kompenzálják: ha a bérlet 30 napos érvényességi ideje alatt a tulajdonosa legalább 5 alkalommal tapasztal minimum 20 perc késést, akkor a következő bérletét 10%-kal olcsóbban vásárolhatja meg.

Ha valaki a jegypénztárban vagy a jegyautomatából vásárolt bérletet, a késésigazolásokat gyűjtheti a MÁV+ appban. Ehhez a képernyő jobb alsó sarkában található a Profilom menüponton belül, a Késési biztosítás menüpontban van lehetőség. Itt át kell váltani a bérletek fülre, majd meg kell nyomni a + jelet. Ezt követően a Beolvasás kamerával gomb lenyomása után a kamerával be kell olvasni a bérleten található „vonalkódot” – nem ördöngösség, bárki meg tudja csinálni, aki használ okostelefont.

Hogyan lehet a késést rögzíteni?

A Késési biztosítás menüpont Bérletek fülén láthatók mind a papíralapú, mind az online bérletek és napijegyek, valamint az is, hányszor utaztunk velük késett járaton, és hány késés után jár kompenzáció. Utazáskor meg kell nyomni az Utazom gombot, majd kiválasztani a járatot a közeli lehetőségek közül, vagy kézzel beírni a számát. Csak olyan járatra lehet bejelentkezni, amely a közelben áll meg, és ahol a bérlet vagy napijegy érvényes. Ha a járat késik, azt a rendszer automatikusan rögzíti.

MÁV-bérlet: visszatérítés helyett kupon

Ha 30 napos bérlettel 5, vagy napijeggyel 1 késés összegyűlik, a rendszer kupont küld, amely a Profilom > Kuponok menüpontban érhető el. A kupon csak a MÁV+ appban váltható be, még akkor is, ha papíralapú bérlethez kapcsolódik.

Így vásárolható meg az új bérlet:

  • Másoljuk ki a kuponkódot a Kuponok menüpontból.
  • Lépjünk át a Bérletek menüpontra, majd nyomjuk meg a Vásárlás gombot.
  • Válasszunk ugyanolyan típusú bérletet vagy napijegyet, mint korábban.
  • Állítsuk be az érvényességi időt és az utast, majd adjuk meg a kuponkódot.
  • Válasszuk a kedvezményes árat, ellenőrizzük a kosár tartalmát, és fizessünk.

Maradt még kérdése? Tegye fel ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 48 órán belül válaszolnak!

Mi a helyzet azokkal, akik napijeggyel utaznak?

Esetükben elég egyetlen 20 percet meghaladó busz- vagy vonatkésés, a következő napijegyükre (azonos díjterméknek kell lennie) 10% kedvezmény jár.

Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat