Érkezik az 50.000 forint augusztusban: mutatjuk, kik kapják és mikor jön az iskolakezdési támogatás második részlete

Alapvetően 100.000 forintot kap minden rászoruló gyermek, de augusztusban ennek csak a felét utalják, a második részlet ősszel érkezik. Mutatjuk, pontosan kiknek jár iskolakezdési támogatás 2026-ban.

A kormány a rászoruló gyerekek számára 100.000 forintos iskolakezdési támogatást vezet be, amely két részletben fog megérkezni a családokhoz – jelentette be Magyar Péter július elején. A miniszterelnök elmondta, hogy a támogatást olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötötték, amelyeknél az állam korábban megállapította a rászorultságot. Számításaik szerint mintegy 400 ezer család kaphat segítséget ebben az évben.

Kinek jár az iskolakezdési támogatás 2026-ban?

A kormány több csoportot határoz meg. Iskolakezdési támogatásra jogosult

  • minden gyermek, akinek családja rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  • minden tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermek,
  • minden sajátos nevelési igényű gyermek,
  • minden gyermek, aki részt vesz a Dobbantó programban vagy Műhelyiskolai képzésben,
  • minden gyermek, aki egyszülős családban él,
  • minden gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermek,
  • minden árvaellátásban részesülő gyerek.

Az első 50.000 forintos részletet a Magyar Államkincstár utalja legkésőbb 2026. augusztus 24-ig, a másodikat pedig novemberben kapják meg a családok utalvány vagy kártya formájában. Ezeket továbbra is csak a gyerekek iskoláztatására lehet felhasználni.

Maradt még kérdése az iskolakezdési támogatásról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Hogyan igényelhető?

Magyarországon a különböző szociális támogatásokat és segélyeket jellemzően nem automatikusan, hivatalból állapítják meg, hanem igényelni kell. Az ügyintézés sok esetben azért körülményes, mert nem elég egyetlen kérelmet beadni, csatolni kell még hozzá különböző iratokat, igazolásokat, egyéb dokumentumokat attól függően, hogy milyen támogatásról van szó. Ez önmagában nem megugorhatatlan feladat, de több, hasonló alapon járó ellátás igénylésénél külön-külön végig kell menni a papírmunkán – még akkor is, ha ugyanazokat az adatokat kérik, csak a kérelem más.

A jó hír, hogy az iskolakezdési támogatásnál a családoknak nincs külön teendőjük, mivel a már megállapított jogosultságok alapján jár. Kiderült az is, hogy a támogatás teljes összege adómentes, és nem vonható végrehajtás alá sem.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régi kata visszavezetése: újra számlázhatnak cégeknek a vállalkozók, de van egy bökkenő

Régi kata visszavezetése: 2027-től újra lehetne cégeknek számlázni. Mutatjuk, milyen korlátozások jöhetnek.

Ha nyugdíjasként webshopból rendelne, erre figyeljen: mutatjuk, melyik kifejezés mit jelent az Almától a Klarnáig

Melyik megoldás mit jelent, mennyire biztonságosak, és milyen rejtett költségekre érdemes odafigyelnie.

Akkor is jár az ápolási díj vagy a GYOD, ha otthonba költözik az ápolt személy? 2 kivételes eset, amikor folyósítható

Amikor intézményi elhelyezés miatt szűnik meg az ápolási díj, illetve a tartós beteg gyermekek után járó gyod.

Özvegyi nyugdíj 1 év után: mitől függ, hogy továbbra is jár-e és mekkora lesz az összege?

Folyósíthatják tovább, de nem biztos, hogy végleg megmarad.

Bűncselekménynek minősülnek ezek a KRESZ-kihágások: nem jó ötlet például 50-es táblát lopni szülinapra

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény akár 15 év börtönnel is járhat. Mutatjuk, milyen közlekedési csínyekből lehet büntetőügy.

Ilyen esetben szó nélkül ellenőrzi a NAV a bankszámládat – vigyázz, a hivatal mindent lát, nem éri meg trükközni

A nav bankszámla ellenőrzés előzetes adatgyűjtéssel is kezdődhet, és a külföldi számla sem garantálja, hogy a be nem vallott jövedelem titokban marad.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat