Indul a koli, költözik a gyerek – Ezekkel a konyhai eszközökkel segíthetsz neki a leginkább

Nagy szó, mikor az ember gyereke vagy pláne az unokája először repül ki otthonról. Ez az időszak sokak életében először az egyetem kezdetével indul, és ilyenkor a sok aggódás mellett érdemes a praktikus dolgokra is koncentrálni. Ehhez nyújt segítséget Babi néni.

Lényegi szempontból majdnem mindegy, hogy a fiatal kollégiumba vagy közös albérletbe kerül, egy 18 éves – tisztelet a kivételnek – nem azzal fogja kezdeni az önálló életét, hogy 12 fős vacsorákat rendez. Ennie viszont kell, és csak egy pár dolgot képes önállóan elkészíteni, már jelentős összegeket fog tudni spórolni a diákévek alatt. Így aztán egyáltalán nem mindegy, hogy milyen felszerelést állítunk össze számára az önálló, félig önálló élet kezdetéhez. Nem szükséges a legdrágább darabokat megvenni, sőt, ha körülnézünk a saját kamránkban, vagy a szekrényben simán lehet, hogy találunk pár dolgot ami jó szolgálatot tesz majd az unoka első saját konyhájában.

Edények:

  • 1 közepes lábas fedővel – 2-3 literes tésztának, köretnek zabkásának, vagy melegíteni
  • 1 nagyobb lábas fedővel – 4-5 literes, levesnek nagyobb adag ételnek. Ha az unoka még kezdő a konyhában, ez érkezhet pár hónap múlva is.
  • Serpenyő: egy 24-28 cm-es tapadásmentes serpenyő rántottának, húst sütni, vagy a tésztát szószba forgatni

Ha van sütő:

  • Egy kisebb 30×35-ös tepsi fémből – erre csak akkor van szükség, ha már járatos annyira a konyhában, hogy összedobjon egy rakott krumplit vagy piskótát
  • Sütőtál: egy régi jénai tökéletes, de ez tényleg csak haladóknak

Ha konyhafelszerelési kérdésed van, ügyfélszolgálatunk ingyenesen válaszol.

Előkészítő eszközök:

  • 2 db vágódeszka: egy kisebb és egy nagyobb
  • A szakácskés: főz, nem főz, ez egy nagyon fontos alapdarab kezdőknek is. Elsőre nem kell a legdrágább de ha belejön érdemes venni egy minőségibb darabot. Plusz tipp: egy főzni szerető fiatal számára egy jó szakácskés tökéletes karácsonyi ajándék lehet és már van idő elkezdeni spórolni rá!
  • Egy jó zöldséghámozó
  • Egy kiskés – éles, zöldségnek, gyümölcsnek
  • Egy kenyérvágó kés
  • 1 reszelő
  • 1 keverőtál – műanyag vagy fém, salátának, süti tésztának

Alapvető kellékek:

  • 1 db olló
  • 1 db tésztaszűrő
  • 1 db merőkanál
  • 1 db lapos szedőkanál
  • 1 db konzervnyitó
  • 1 db dugóhúzó – tetszik nem tetszik, használni fogja
  • 1 db jó minőségű mérőpohár – remélhetőleg lisztnek és nem a rumnak
  • Ha nem kezdő, egy olcsó konyhai mérleget is adhatunk ajándékba

Géppark:

Nyilván nem mindegy, hogy valaki kollégiumba vagy albérletbe költözik, egyedül vagy társakkal, mert vannak nagyon jól felszerelt kolik is, meg nagyon lepattant albérletek is, ahol 2 szobára négy ember jut, de ha ismerjük a körülményeket, a következő dolgokon lehet gondolkozni:

  • Vízforraló – új vagy használt is jó, és nem árt, ha van: meggyorsítja a mindennapokat, legyen szó instant kávéról vagy egy gyors és egyáltalán nem egészséges zacskós ramenről.
  • Mikró: ha van rendes tűzhely és sütő, akkor viszonylag fölösleges, melegíteni azokon is lehet, ha valamelyik nem tökéletes, akkor viszont életmentő lehet.
  • AirFryer – szintén akkor tud életet menteni, ha a konyha nem annyira felszerelt gyenge a sütő, vagy kevés a tűzhely. Az olcsóbb példányok már 15.000 Ft-tól elérhetőek, és főzni nem fognak megtanítani, de ha ezen múlik hogy a gyerek néha meleget is egyen, akkor nagyon jó, ha akad.

A nagyi titkai: 

Bár ma már sok szakácskönyv van kezdőknek, a Horváth Ilona pedig akkor is jó választás, ha a benne lévő ételek már inkább nosztalgikus a fiatalok számára, igazi kedves meglepetés lehet minden külön költözőknek, ha a kedvenc, egyszerű receptjeiből összeállítunk egy kis gyűjteményt. A lakli kamaszokra is rájöhet a torokszorító nosztalgia messze idegenben, és egy gyerekkori piskóta vagy zöldborsó főzelék, ahogy a nagyi csinálja, igazi gyógyír lehet a kezdeti elfogódottságra.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Itt adnak pénzt, ha nem tudja fizetni a rezsit: mutatjuk, kinek jár és hogyan igényelhető a lakásfenntartási támogatás

A lakásfenntartási támogatás feltételeit az önkormányzatok helyben szabályozzák, ezért a jogosultság és az összeg is eltér attól függően, hol élünk.

Nők 40: hány évvel mehet előbb nyugdíjba, akinek gyermeke van? Mutatjuk, pontosan kinek és mi jár

A gyerekek száma tényleg csökkenti a 40 év jogosultsági időt?

Nehogy így tisztítsa ki a konvektort, mert súlyos árat fizethet: gázszerelő mondta el, mit lehet otthon és mit nem

A fűtési szezon kezdete előtt a konvektor külsejét és környékét mi is portalaníthatjuk, a műszaki karbantartást azonban bízzuk szakemberre.

Ilyen finom májpástétomot készíthetsz kevés pénzből: krémes, kiadós és villámgyorsan megvan

Eleged van abból, hogy a bolti felvágottak és kencék egyre drágábbak, miközben alig van bennük valódi hús? Ha szeretnél spórolni, de finomat ennél, a májpástétom házilag a legjobb választás. Pillanatok alatt megvagy vele, és az olcsó alapanyagokból kiadós, egészséges reggelit varázsolhatsz az asztalra.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat