Nem lenne jobb a józan ünnep?
Kevés szomorúbb dolgot tudok elképzelni a (folyamatos) másnaposságban zajló karácsonyi ünnepnél. Vagy amikor arra a kérdésre, hogy miként teltek az ünnepek, arra a „hát, elteltek” válasz érkezik. Valóban: ha alkoholban gazdag a karácsony, úgy viszonylag kevés olyan emlék és érzés marad, ami igazi élmény. Vagy pont ellenkezőleg: éppen hogy túl sok emlék születik, ám ezek mindegyike olyan, amilyet jobb lenne inkább elfelejteni, amiről jobb lenne inkább nem tudni.
Tekintettel arra, hogy egészen 2021 júliusáig aktív függőként éltem meg ünnepi alkalmakat (és ez nem jelenti azt, hogy minden ünnepet, és még csak azt sem, hogy rendszeresen), így nemcsak az esélye, hanem a valósága is megvolt annak, hogy egy-egy ünnep alkalmával olyan érzelmi helyzetekbe kerüljek, amilyenekbe nem szerettem volna.
Aktív függőségem időszakának utolsó karácsonya néha még ma is eszembe jut. Háttérnek ott volt a koronavírus, a Covid okozta lezárások idején a bezártság-érzést még jobban meg lehet élni. Nemcsak a fizikait, hanem a lelkit és az érzelmit is. Velem is ez történt.
Karácsony másnapján a családom körében voltam, de semennyire nem tudtam a többiekhez kapcsolódni. Látogatóba érkeztek rokonok, én pedig válaszul bementem a másik szobába. Feküdtem ott, mellette telefont nyomkodtam a sötétben, és vártam valamire. Fogalmam sem volt mire, de vártam, hogy jöjjön. És vártam arra is, hogy múljon, ami akkor volt. Alkoholra már nem volt szükségem, mert ittas voltam, és már kellően undorodtam is magamtól aznap este.
Olvasni nem tudtam, figyelni nem tudtam, aludni nem tudtam, sajnáltatni magam nem tudtam, inni nem tudtam, enni nem tudtam, magamat okolni nem tudtam, másokat felelőssé tenni ittas bezárkózásomért nem tudtam.
Egyedül voltam, pedig a másik szoba tele volt emberekkel. Azt éreztem, hogy rám senki sem kíváncsi, pedig én fordítottam hátat az emberekkel teli szobának. Azt gondoltam úgyse akarnak velem beszélgetni, mikor én nem akartam velük.
És miért nem akartam közöttük lenni?
Hosszasan tudtam volna sorolni az érveket, hűvös és dühös érvelést egyaránt tudtam produkálni. Minden eszközöm meg lett volna arra, hogy elhárítsam az alapvető igazságot: mégpedig azt, hogy azért nem mentem ki, mert már szégyelltem magam, hogy ittas vagyok. Sok más mellett ez a mindent elborító szégyen tartott bent a másik sötét szobában.
Ülve a szégyenben csak az az erős nyomás volt bennem, hogy valami most már kell, hogy történjen velem, és bennem. Életem kívülről kiegyensúlyozottnak, tervezhetőnek és komfortosnak tűnt, ám belülről alig vártam, hogy vége legyen valaminek, és elkezdődjön valami más.
Utána még jó pár hónap kellett ahhoz, hogy meg tudjam mi az, amit vártam, hogy múljon, és mi az, amit vártam, hogy jöjjön. És idővel megtapasztaltam azt is, hogy már rég bennem van az, amire vágyok, és azt is, hogy az alkohol hogyan takarta el annak látását tőlem. És megtudtam azt is, miért volt szükségem erre az eltakarásra.
Köszönettel tartozok magamnak ezért az utolsó alkoholos karácsonyért is. Ez az emlék ma már józan ünnep, a józanság ünnepe.
És ha már józanság, legutóbb azt ígértem, hogy adok pár tanácsot egy józan karácsonyhoz.
Kezdjük ott, hogy az ünnep örömét a szeretteinkkel töltött idő adja. Hogy végre játsszunk, beszélgessünk, vagy kipróbáljunk dolgokat, és hogy a hétköznapok rohanása után végre figyeljünk egymásra. Értékeljük ezeket a napokat, hiszen egész évben ezekre várunk. Egy alkoholrohamos este és annak másnapja viszont el tudja tőlünk venni a türelmet, a figyelmességet és a koncentrációt. Így marad aztán januárra a csalódottság, és annak szomorúsága, hogy megint mennyi mindent elterveztünk az ünnepre várva, és aztán mégsem csináltuk meg. És ezek a hiányok alkohollal vannak megtöltve.
Ünnepek alkalmával sokan érzik szükségét a koccintásnak. Keressük meg a nekünk való alkoholmentes italt! Itt az idő egy kis próbálkozásra. Ez már nem az a kor, amikor háromféle üdítőital van háromféle árban. Ma már alacsonyabb árfekvésben is találunk kifejezetten érdekes vagy új ízeket. Mondjuk, nekem kevéssé jönnek be az üdítőitalok, viszont nem meglepő módon többévnyi józansággal kifejezetten kedvelem a vizet. És hogy azt iszom, attól még tudok nevetni, beszélgetni, csevegni, elengedni magamat. Mert nem az alkohol a kulcs, hanem az ember.
A józan ünnep
Aki úgy gondolja, hogy enyhe vagy súlyos(abb) szerhasználati zavara van, és esténként (vagy bármikor) nehezebb józannak maradnia a szabadság idején, akkor az fogjon bele valami újba. Amikor például megérkezik a sóvárgás érzése, akkor terelje el a figyelmét. A karácsonyi pihenőnapok tökéletesek arra, hogy kipróbáljunk egy új hobbit, elmenjünk kicsit mozogni, illetve valami olyat csináljunk, amit, ha innánk, nem tudnánk, vagy csak halogatnánk. Az, hogy kipróbálunk valamit, az csak jobb és maradandóbb élmény tud lenni, mint az, hogy „kipróbáltam volna, de már ittam”. Ne legyen az ünnep az elszalasztott lehetőségek időszaka!
Annak, aki a szárazságnak vagy a józanság munkájának az elején van, nagyon csábító tud lenni az ünnep. Gondolhatja, hogy most már bizonyított magának és a világnak, sok hete nem ivott már, így az ünnep esetében megengedhet magának egy-két italt. Én a helyében nem kísérleteznék. Nem javasolt, helyette inkább értékelje az eddigi eredményeket. Minden józanul töltött nap ugyanis eredmény, amit az adott ember maga ért el, és hálás is lehet ezért magának. Csábítás és könnyelműség helyett érdemes az elért eredményekre gondolni, arra, hogy mennyi mindent adott magának az ember a józanságával.
És ha valaki úgy érzi, hogy a társaságban, ahol éppen van, egyre nehezebben tartja magát, akkor ne féljen korán vagy korábban hazamenni. Addig kell maradni, ameddig az jó, ameddig annak előnye van. El fogják fogadni a korábbi távozását, és ha valakinek ezzel gondja lenne, akkor az a másik emberről szól. Ha egy tér kockázatos, akkor lépjünk ki onnan!
Elengedhetetlen tehát a józansághoz a határok felállítása! Tisztáznia kell az embernek magával, hogy miben van, és hogy mihez tartja magát. Aki épp gyakorolja a józanságot, ne felejtse: azért elsősorban Ön a felelős, nem pedig más! Nem mindenki támogató, nem mindenkit vesz körül támogató háló, de még ha lenne is olyan, mások akkor sem tudnak helyettünk döntéseket hozni. A józanságunk pedig előbbre való minden (hamis) társadalmi szokásnál (például, hogy ünnepkor koccintani kellene vagy 22:00 óra előtt nem „illik” haza menni, stb.).
Egy józandódó, és még egy nem függő is, ha fáradt vagy kimerült, az alkohol ingere könnyebben megérkezik (márpedig hirtelen sok impulzus, rokonok és gyerekek, stb. okozhat átmeneti ünnepi fáradtságot). Ha fáradt, ne menjen bele olyan szituációkba, melyek feszültséggel töltik el! Közölje igényeit, kezdve azzal, hogy pihenne picit a másik szobában egészen addig akár, hogy megkéri barátait, hogy ne kínálják alkohollal.
Aztán a karácsony nemcsak a legszebb ünnepek egyike, hanem pihenőnapok egymás utánja is. Ne felejtse: soha jobb lehetőség nincs a pihenésre! Csak leülni, nézni ki magunkból, ellazulni, nem hajtani az órákat vagy a melót. Szakítson tehát időt a pihenésre! Végre itt van az, amiért az év másnapjaiban könyörögni kell a világnak vagy a főnöknek!
És a legfontosabb: akár józandódó az ember, akár nem, az ünnep felerősíthet nehéz érzéseket is. És vannak, akik ilyenkor egyedül érzik magukat. Ha nehezülnek a percek, keressen fel segítséget! Hívja fel egy barátját, vagy akár forduljon segítőhöz! Az ünnep nem jelenti azt, hogy senki sem elérhető. Sőt, aki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, annak ilyenkor is rendelkezésére állnak.
Amikor tehát úgy érzi, hogy egyedül van, akkor valaki egy kezet nyújtott ki Önnek.
Az összekapcsolódás és a józan ünnep reményében boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok minden Olvasónak!
A szerző addiktológiai konzultáns, ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.
