65 év felett jár: a legjobb senior kedvezmények, amiket bűn kihagyni

Nagyon sok helyen érhetők el senior kedvezmények, amit még azok is igénybe vehetnek, akik nem mentek még nyugdíjba. Röviden azt mondhatnánk, ha az ember már elmúlt 65, mindenhol kérdezzen rá a kedvezményre. Cikkünkben konkrét ajánlatokat is mutatunk.

Színházak, mozik által kínált kedvezmények

Aki szereti a zenés darabokat, annak a Budapesti Operettszínház ajánlata nagyon fog tetszeni: létrehoztak egy ingyenes, de regisztrációhoz kötött klubot a 60 év felettieknek. A tagok névre szóló kártyát kapnak, amellyel egész évben 20%-os kedvezménnyel vehetnek jegyet a nagyszínpados előadásokra, negyedévente egyszer pedig 50%-os kedvezményt kapnak.

A József Attila Színház szintén erős pozíciót foglal el ezen a téren, náluk több olyan bérletfajta is van, amelyeket az idősebb, délután vagy délelőtt színházba járó közönségnek találtak ki. Például a Gobbi Hilda bérlet a bemutatók előtti péntek délelőtti, míg a Schütz Ila bérlet a vasárnap délutáni előadásokra érvényes. Ha nem bérletet vesz, hanem sima jegyet, nyugdíjas igazolvánnyal automatikusan 15% kedvezmény jár minden előadásra.

A Cinema City mozikban a nyugdíjasok senior kedvezmény keretében olcsóbban vehetnek jegyet minden előadásra, mozitól függően 2600 és 3050 forint közötti áron (2D vetítések). A Budapest Film mozikban (Puskin, Corvin, Művész, Toldi, Tabán) szintén jár kedvezmény, a 2D filmekre 2400-ért lehet már menni.

Fürdő senior kedvezmények

A fürdőknek jól felfogott érdekük, hogy az idős vendégek sők időt töltsenek náluk, ennek érdekében a sima nyugdíjas jegyen túl más senior kedvezmények is elérhetők sok helyen. Ezek lehetnek fix nyugdíjas napok, délutáni belépők, bérletek és egyéb akciók. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hol és milyen nyugdíjas kedvezmények érhetők el a fürdőkben, gyógyfürdőkben.

Kevesen tudják, de sok fitneszteremben délelőttönként kedvezményesen sportolhatnak az idősek, és külön programokat is szoktak szervezni. Úgyszintén az uszodákban és minden önkormányzati sportlétesítményben.

Ha kérdésed van a senior kedvezmények ügyében, a Hóvége ügyfélszolgálata ingyenesen válaszol.

Szállodák

Itt rengeteg lehetőség van. Sok magyar wellness-szálloda egész évben vagy szezonon kívül kínál senior kedvezmények csomagokat: 10-30% kedvezménnyel vagy például felár nélküli félpanzióval. Mivel az ajánlatok sokfélék és változatosak is, mindenhol érdemes megkérdezni a foglalás előtt, mi érhető el nyugdíjasok számára. Van hely, ahol például a késői kijelentkezés vagy az ingyen wellness járhat.

Áruházak kedvezményei

Szerencsére ma már több áruházban elérhetők senior kedvezmények. Például az Auchan rendszeresen tart nyugdíjas napokat, amikor kedvezménnyel vásárolhatnak az idősek.

Múzeumi kedvezmények

A múzeumokba jellemzően 70 év felett ingyenes a belépés, 62 év fölött pedig általában féláron látogathatók a kiállítások. Itt fontos megjegyezni, hogy nem minden kiállításon érhető el kedvezményes belépő, mindig érdemes előre érdeklődni a lehetőségről. Vannak viszont olyan múzeumok, ahol 1 jegy áráért éves bérletet adnak.

Mindenhol érdemes rákérdezni

Aki már egy ideje nyugdíjas, az tudja, hogy bárhová megy, érdemes érdeklődni, vannak-e valamilyen senior kedvezmények, mert nagyon sok helyen igen a válasz. Aki még nem ment nyugdíjba (vagy épp most megy), de már van 65 éves, annak is érdemes mindenhol érdeklődni, mert sokszor az akció nem a nyugdíjas-igazolványhoz, hanem egyszerűen az életkorhoz van kötve.

Az utazási kedvezményekről másik cikkünkben részletesen olvashat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így készül az igazán finom házi kecsap paradicsomból vagy püréből – nem kell többé boltban venni

A bolti szószok tele vannak cukorral, tartósítószerrel és különféle mesterséges adalékanyagokkal, pedig az igazi ízélményt a természetes összetevők adják.

„Lehidaltam, amikor megláttam a 60 ezres csekket!” – Ezért fizetsz vagyonokat a klímádért a nyári hőségben

A magas villanyszámla klíma miatt a rossz hőfokbeállítás eredménye. Mutatjuk a hibát, amivel tízezreket égetsz el feleslegesen!

Lakókocsit, nehéz utánfutót húznál? B jogsival is lehet, de ez a kiegészítés kell hozzá

Sokan azt gondolják, hogy ha van B kategóriás jogosítványuk, akkor nagyjából bármit vontathatnak, ami az autó mögé akasztható.

Nem nagy összeg, de sok más támogatásnak feltétele – Ezért érdemes igényelni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más...

Mennyit keres egy vadászpilóta? A meglepő összeg mellett egy Gripen ára is szóba kerül

A vadászpilóta hivatás sokak szemében hősies és izgalmas, de a háttérben egy rendkívül kemény, folyamatos készenlétet igénylő munka áll.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat