Nyitólap Blog Oldal 294

Boros Ilona és Laukó Orsolya nyerték az Utcajogász Fekete-Nagy Miklós-díját

Az Utcajogász által újonnan alapított Fekete-Nagy Miklós-díjat két kategóriában adta át a háromtagú szakmai zsűri: egy olyan jogászt és egy olyan szociális szakembert választott, aki az elmúlt években sokat tett a szegénységben élő emberek helyzetének javításáért.

A díjátadó ünnepséget október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján a Kortárs Építészeti Központban tartották. Az est házigazdája Kurta Niké színésznő volt, illetve jelen volt Erdős Virág költő is, aki verseinek felolvasásával emelte az est fényét.

Az Utcajogász Egyesület a díjjal Fekete-Nagy Miklós emléke előtt tiszteleg, aki A Város Mindenkié csoport aktivistájaként, illetve az Utcajogász és az Utcáról Lakásba Egyesület önkénteseként egy évtizeden át harcolt a hajléktalanságban élő emberek jogaiért, és számtalanszor szót emelt nyilvánosan is sorstársaiért. A díjat a civil szervezet azzal a céllal alapította, hogy felhívja a figyelmet azon jogászok és szociális szakemberek munkájára, akik rengeteget tesznek a nehéz helyzetbe került emberek életkörülményeinek javításáért, ám akikre a legtöbb esetben kevés reflektorfény irányul.

A szakmai zsűri tagjai Hoffman István (az ELTE Jogtudományi Karának kutatója és tanára), Kalota Ágnes (az Utcajogász egyik alapítója, jogász önkéntese), valamint Udvarhelyi Tessza (lakhatási aktivista, a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere) voltak. 

A díjazottak

Boros Ilona jogász és szociális munkás, több mint tíz éve a TASZ munkatársa. Fáradhatatlanul és kimagasló érzékenységgel támogatja jogi szakértelmével a civil szervezet legelesettebb ügyfeleit, legyen szó fogyatékossággal élő emberekről vagy mélyszegénységben élőkről. A súlyosan fogyatékos felnőttek méltó lakhatásáért végzett évtizedes munkája megismerhető Az életed nélkülem című 2024-es dokumentumfilmből.

A másik terület, ahol Boros Ilona kimagasló munkát végez, az a szegénység miatti gyerekkiemelések elleni küzdelem. Ő volt az egyik jogász, aki azon az ügyön dolgozott, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága először minősítette jogellenesnek, hogy a magyar állam szegénység miatt emelt ki egy gyereket a családjából. „A jogászi szakmának hatalmas szüksége van az olyan emberekre, mint Ilona, akik hosszú távon elkötelezettek és eközben elég erejük van ahhoz is, hogy kitartóan, a leginkább sérülékeny helyzetű csoportok jogainak – a gyermekes családok, a fogyatékossággal élő gyermekek és nagykorúak – bírósági és más területeken megjelenő eljárásokban és tevékenységekben történő védelmében is szerepet vállaljanak, a társadalom számára kevéssé látható ügyekre is rávilágítsanak és a nyilvánosság előtt képviseljék őket” – mondta Hoffman István laudációjában a nyertesről.

Laukó Orsolya szociális munkás, a Kiút Szociális és Mentálhigiénés Egyesület munkatársa, a szervezet Szociális Információs és Tanácsadó Irodájának vezetője. Az elmúlt több mint egy évtizedben rendkívüli elkötelezettséggel és empátiával vett részt a legkiszolgáltatottabb emberek – köztük hajléktalanságban, lakhatási szegénységben élők, krízishelyzetben lévő családok – támogatásában.

Munkája nem csupán szakmai felkészültségen, hanem mély humánumon és valódi hivatástudaton alapul. Kulcsszerepet vállalt az elmúlt évek kiemelt lakhatási válságainak kezelésében is – így például a Csepeli Zászlós és Gyömrői úti munkásszállók bezárása során – a lakók támogatásában, elhelyezésében, helyzetük utánkövetésében. „A díjat a zsűri kifejezetten azért ítélte oda neki, mert a Fekete-Nagy Miklós-díj lényege, hogy olyan jogászokat és szociális szakembereket díjazzon, akik az elmúlt két évben munkájukkal jelentős javulást értek el szegénységben élő személyek helyzetének javításában. Orsolya kulcsszerepet vállalt az elmúlt évek egyik kiemelt lakhatási válságának kezelésében” – mondta el Udvarhelyi Tessza laudációjában a díjátadón.

Mit jelentenek a kódok az autógumin? És melyik a gyártási év?

autószerelő és gumis műhely
autószerelő és gumis műhely

Mit kell nézni vásárlásnál, s melyik számsor az autógumi gyártási év? Fontos egyáltalán a márka? Utánajártunk mindennek, hogy ne ezen bukjuk el az ideálisat.

Amikor új autógumit vásárolunk, gyakran találkozunk különféle számok és betűk hosszú sorával a gumi oldalán. Ezek a jelölések nem véletlenszerűek, minden egyes karakternek konkrét jelentése van, és segítségükkel pontosan meghatározható az abroncs típusa, mérete, terhelhetősége, sebesség-indexe, sőt gyártási éve is. De hogyan lehet eligazodni ebben az elsőre kaotikusnak ható rendszerben?

Az abroncs mérete és típusa

Az abroncs oldalán található leggyakrabban olvasható jelölés például így néz ki: 205/55 R16 91V (lentebb a kép). Itt a 205 a gumi szélességét milliméterben, az 55 a profilmagasság-szélesség arányát százalékban, az R a radiál szerkezetet jelzi, a 16 a felni átmérőjét hüvelykben, a 91 a terhelési indexet, míg a V a sebességindexet mutatja. Ezek a szabványos kódok minden márkánál azonosak, így könnyen összehasonlíthatóak és megbízhatóak.

DOT szám, avagy a gyártás titkos kulcsa

Az igazi kulcs az autógumi gyártási év megállapításához a DOT jelölés. A DOT betűkkel kezdődő kódot minden kereskedelmi forgalomba hozott guminak tartalmaznia kell. Például egy DOT U2LL LMLR 2319 kód esetén a záró négy számjegy (2319) mutatja a gyártás hetét és évét. Az első két szám a hét, a második kettő az év utolsó két számjegye, tehát a gumi 2019 23. hetében készült ebben az esetben.
A DOT kód további részei a gyártót és a gyártósort jelölik, ezek hétköznapi vásárlásnál általában nem relevánsak, de szakmai szempontból fontosak a pontos azonosításhoz.

Emellett nem ritka az sem, hogy egyes gumikon a DOT szám mellett további betűk vagy számok találhatóak, amelyek a modellt vagy egyéb belső információkat jelölnek. Ezeket azonban a legtöbb felhasználónak nem szükséges értelmeznie.

Mit tegyünk, ha nincs DOT szám?

Előfordulhat, hogy a gumi oldalán nincs DOT jelzés, például bizonyos importált vagy régi abroncsoknál. Ebben az esetben a gyártási év meghatározása sokkal nehezebb, és szakember segítségét igényli sajnos. Léteznek online DOT kalkulátorok is, amelyek segítségével a kódok alapján kiolvasható a gyártási idő, de mindig érdemes ellenőrizni a forrás hitelességét.

Forrás: bhpgumi.hu

Miért fontos a gyártási év?

Az autógumi élettartama nemcsak a futásteljesítménytől, hanem a gyártás időpontjától is függ. A legtöbb szakértő szerint a gumik ideális esetben legfeljebb 6–7 évesek, függetlenül attól, hogy mennyi kilométert futottak. Ezért, amikor új abroncsot vásárolunk, elengedhetetlen, hogy ellenőrizzük az autógumi gyártási évét.

Extra jelölések és felszerelési szabályok

M+S vagy 3PMSF: jelzi, hogy a gumi téli (M+S) vagy havas/latyakos körülményekre optimalizált (3PMSF). Ha téli gumikat keresel, mindenképp figyelj ezekre a jelekre. A gumi oldalán található jelölések mutatják, melyik a belső és a külső oldal, illetve hogyan kell az irányított mintázatot helyesen felszerelni. Ha fordítva szerelik fel, csökkenhet a tapadás és a fékezés sem lesz optimális.

Más problémája merült fel autójával kapcsolatban? Kérdezze bátran Ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két munkanapon belül válaszolnak.

A márka szerepe

Bár a márka nem kritikus a fizikai kompatibilitás szempontjából (hisz a szabványos méretezés minden gyártónál azonos), a választásnál lehetnek érdemi különbségek. Ilyen például az, hogy néhány gyártó hosszabb garanciát ad, vagy más a tapadás, minőség, zajszint. Ha pedig speciális autónk van, egyes márkák előnyösebbek lehetnek számunkra. Azonban a legtöbb esetben nem lényeges feltétlenül, spóroljunk okosan.

Lenyűgöző élményséták, tudós túrák és számtalan ritkaság a Nemzeti Botanikus Kertben – Budapestről fél óra alatt ott vagy

Rendszertani gyűjtemény a vácrátóti rendszertani gyűjtemény

Ha egy izgalmas és kikapcsolódásra alkalmas programot keres a családjának, vagy csak
egymaga szeretne feltöltődni a természetben, akkor meleg szívvel ajánljuk a vácrátóti botanikus kertet. 1952 óta működik és 2013 óta hazánk hivatalos nemzeti botanikus kertjeként tartják számon.

A Nemzeti Botanikus Kert a december 24. és január 1. közötti időszakot leszámítva az év minden napján várja látogatóit. A rendkívül színes tematikus programok mellett élménysétákon és tudós túrákon is részt vehetnek az érdeklődők. Korosztálytól és életkortól függetlenül mindenki megtalálja a számára izgalmas és feltöltő elfoglaltságokat, programokat. Egy konkrét példa: a szentjánosbogár-rajzás időpontjában vezetett séták rendkívül népszerűek, évről évre egyre nagyobb az érdeklődés.

Miben különbözik bármely másik botanikus kerttől?

A helyszínen nem csak betekintést nyerhetünk a 27 hektáron elterülő több, mint 13.000 fajjal rendelkező kert szépségeibe és élővilágába, hanem megnézhetjük, hogy hogyan működik együtt a kert az ott működő tudományos intézetekkel.

Szabadtéri programot keres? Más kirándulóhelyekre kíváncsi? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, adunk pár tippet.

A vácrátóti botanikus kert programjai mellett gyönyörködhetünk az ottani ökoszisztémában is. Az állatvilág nagyon gazdag és sokszínű. Az emlősök közül csak a kisebb testűekkel találkozhatunk – mivel a kert fallal körül van zárva -, de a madarak nagyon jelentős számban fordulnak elő. Összesen 62 feljegyzett madárfaj lakja a helyet, melynek egy része már ritkaságnak számít. Nem szabad elmennünk a tavi és a tóhoz közel szokott fajok világa mellett sem: a kert több sikló- és gyíkfajnak is otthont ad, valamint 22 fajta hal éli vígan életét a tavakban.

Nemzeti Botanikus Kert ősszel
Forrás: Nemzeti Botanikus Kert FB

Megközelíthetőség és árak

A vácrátóti botanikus kert autóval Budapestről csupán 30-40 perc alatt elérhető. Nem egy sűrűn lakott település, a parkolás miatt nem kell aggódni. Ha elég felkészülten érkezünk, a pénztárnál sem kell sorban állni, mivel online is meg tudjuk váltani a jegyünket. Az árak nem magasak, viszont arra kell figyelni, hogy hétköznaponként olcsóbbak, mint a hétvégén.

Jegy típusaÁrMegjegyzés
Felnőtt2 700 Ft/fő
Felnőtt (Munkanapokon)2 200 Ft/főHétfőtől csütörtökig, munkanapokon
Nyugdíjas / Diák / Pedagógus (egyéni)1 800 Ft/főDiák: közoktatásban 7–18 éves
Regisztrációs jegy750 Ft/főÓvodások / fogyatékkal élők / helyi állandó lakosok (lakcímkártyával) / pedagógusok iskolai csoporttal
Díjtalan belépés0 Ft3 éves korig a gyermekek számára
Támogató jegy5 000 Ft/fő vagy 10 000 Ft/főVálasztható értékben

Kiemelt kép: Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót

Kihagyhatatlan akciók a CCC-nél: 40% kedvezmény, szülinapi ajándék vár, ha így vásárolsz

bőr cipő tisztítása

Nem mindegy, hogy egy CCC akció csak hangzatos reklámszöveg marad, vagy valóban spórolsz vele. Mindig érdemes pontosan ismerni a klubmechanikát, vagy például azt, mi különbözteti meg a HalfPrice Klubot a CCC tagságtól.

Ezeket mind tudod? Ha igen, így elkerülheted a félreértéseket és tényleg a legjobb ajánlatokat használhatod ki. Ha nem, összefoglaltuk a lényeget, íme:

Mit ad a CCC Klub?

A CCC Klubhoz ingyenesen lehet csatlakozni, vagy az alkalmazáson keresztül, vagy a weboldalon beregisztrálva. Azonban a legfontosabb, ha az appban csatlakozol és az első – appon keresztül – leadott rendelésed eléri a minimum 4 000 forintot, akkor 40% kedvezményt kapsz táskákra, zoknikra és kiegészítőkre. Ez kizárólag az első vásárlásodra vonatkozik.

Esetleg elakadtál a regisztrációs folyamatban? Keresd bátran Ügyfélszolgálatunkat.

Hogyan aktiváld a 40%-ot?

A kedvezmény a regisztráció menetéhez kötött. A gyakorlatban a következő: először töltsd le a CCC mobilalkalmazást (vagy menj fel a regisztrációs oldalukra), hozd létre a fiókodat e-mail címmel és jelszóval, majd csatlakozz a Klubhoz – az alkalmazásban megjelenő instrukciók alapján tudod elindítani az első rendelést, amelyre a 40% kedvezmény vonatkozik, ha a kosár eléri a minimum összeget.

Legyünk figyelemmel: sajnos ez nem cipőkre alkalmazható kedvezmény!

Feltételek és korlátozások

A CCC akciók pontos feltételei (például minimum árérték, csak appban érvényes, mely termékkategóriákra vonatkozik, összevonhatóság más kedvezményekkel, stb.) mindig szerepelnek a promóciós szabályzatban. Emellett a Klubhoz kapcsolódó szintek (Standard, Silver, Gold) évről évre a vásárlásaid értéke alapján változnak, s ezek folyamatos, állandó kedvezményeket, illetve hosszabb visszaküldési időket adhatnak a számodra. Érdemes a promóciós oldalt ellenőrizni az aktuális részletekért, ha valamiben elbizonytalanodnál.

Mi az a HalfPrice Klub és miben különbözik a CCC tagságtól?

A CCC Kluboldal egyértelműen jelzi, hogy a CCC Klubhoz csatlakozva a HalfPrice Klub előnyeit is élvezheted. Mi a csudát jelent ez? Azt, hogy a CCC-n belüli Klubtagság törekszik arra, hogy partneri, jutalmazási előnyöket nyújtson, amelyek egy részét a HalfPrice hálózat részeként kommunikálják le. A HalfPrice-hoz kötődő előnyökről ír is a CCC, ilyen például az évente egyszeri születésnapi ajándék, lehetőség a termékek blokk nélküli (avagy nyugta nélküli) visszavételére, illetve partnerkedvezmények. Ugyanakkor fontos különbség, hogy a 40%-os első kedvezmény és a Klub szintjei, állandó kedvezményei és visszaküldési szabályai a CCC Klub struktúrájából adódnak. Tehát a HalfPrice-megnevezés inkább kiegészítő partnerelőnyöket jelöl, nem egy teljesen külön, független tagsági rendszert.

Aktuális további CCC akciók

A CCC promóciós felületén gyakran jelennek meg időszakos ajánlatok. Például 30% kedvezmény bizonyos feltételek mellett, illetve ingyenes házhozszállítás 17 000 forint felett. Ezek az ajánlatok rendszerint időkorlátosak; ezért ellenőrizd az aktuális ajánlatok vagy promóciók részt vásárlás előtt, hogy pontosan tudd, mely kedvezmények vonatkozhatnak esetleg rád.

Röviden: ha okosan spórolnál, első vásárlásnál használd a 40%-ot a kis értékű, gyakran cserélendő kiegészítőkre (zokni, neszesszer, kisebb táska), mert a 4 000 forintos minimum könnyen teljesíthető. Majd kövesd az alkalmazás értesítéseit: sok extra kupon vagy elővásárlási lehetőség csak push-üzenetben vagy e-mailben jelenik meg a klubtagoknak. Figyelj a visszaküldési határidőkre is (mert változó), és ha születésnapod van, nézd meg a fiókodat, hátha kaptál valamit, le ne maradj róla.

Ne termelj szemetet! A fenntartható divat a tudatosságnál kezdődik

A divatipar ma a világ egyik legnagyobb környezetszennyező ágazata: a textilipar évente több millió tonna hulladékot termel, miközben rengeteg vizet és energiát fogyaszt. Mit tudunk tenni, ha nem akarunk ennek a részesei lenni? A fenntartható divat itt kezdődik.

„Ne gyártsunk szemetet! Az első ruhát 16 évesen egy damaszt abroszból varrtam kézzel. Körülbelül 35 éve, amióta a turkálók léteznek, nem is anyagokat vásárolok, hanem a turkálóban megnézem az anyag minőségét, színét, hazajövök és átalakítom. De gondoljunk a fenntarthatóságra, aki szezononként hajlandó és képes rá, hogy lecseréli a gardróbját, gyakorlatilag szemetet termel. Ha a turkálóból szerezzük be a ruhadarabjainkat, hazamegyek, átalakítom, egyedivé válok, nem gyártok szemetet, és ami a legfontosabb, jól érzem magam benne.„

Fenntartható divat: nem árt és egyedi

A fenntartható divat egyik legfontosabb alapelve, hogy csak azt vásároljuk meg, amire valóban szükségünk van. Érdemes előnyben részesíteni a természetes, tartós alapanyagokat, mint a pamut, a len vagy a gyapjú, és kerülni a rossz minőségű, szintetikus anyagokat, mert ezek hamar tönkremennek. Ugyanilyen fontos, hogy figyeljünk a ruha eredetére: ha lehet, válasszunk hazai tervezőket vagy olyan márkákat, amelyek átláthatóan és etikus körülmények között gyártanak.

És ott vannak a másodkézből szerzett ruhák. A turkálók, online csereplatformok és újrahasznosító kezdeményezések nemcsak pénztárcabarát megoldást kínálnak, hanem segítenek abban is, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. Egy régi darab átalakításával, javításával vagy újragondolásával egyedi, személyes stílust alakíthatunk ki – miközben nem gyártunk újabb hulladékot.

Szeretnél további tippeket? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!

A fenntarthatóság nem a lemondásról szól, hanem a tudatos választásról. Arról, hogy értékeljük a minőséget a mennyiség helyett, és felismerjük: a divat nem az újdonság hajszolásában, hanem az önkifejezésben rejlik. Minden egyes megmentett ruhadarabbal közelebb kerülünk egy élhetőbb, felelősebb jövőhöz.

További tartalmakért kövess minket TikTokon és Youtube-on is.

Kik hajthatnak be kocsival a temetőbe halottak napján? Nem kell fizetned, ha van ilyen papírod

Farkasréti temető Budapesten

A temetői behajtás halottak napján nem egyszerű kérdés: városonként és üzemeltetőnként eltérő szabályok érvényesek – sőt, Budapesten belül is más-más rend vonatkozik a temetőkre.

Ahogy közeledik november első hétvégéje, mécsesek és krizantémok lepik el a városokat. Felmerülhet a kérdés, hogy változnak-e ilyenkor a szabályok: vajon be lehet-e hajtani kocsival a temetőbe halottak napján? 

Budapesti helyzet

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) szerint október 31. és november 2. között a legtöbb fővárosi köztemetőbe nem engedélyezett a gépjárművel történő behajtás. Kivételt kizárólag az Új Köztemető képezhet, ahol a forgalom függvényében, korlátozott ideig és díjmentesen engedélyezhetik az autós belépést. Természetesen a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező látogatók minden BTI-s temetőbe behajthatnak szintúgy, rájuk nem vonatkozik a szabály.

A Budapesti Temetkezési Intézet kezelésében lévő temetők:

  • Új Köztemető,
  • Farkasréti temető,
  • Rákoskeresztúri új köztemető,
  • Óbudai temető,
  • Angyalföldi temető,
  • Cinkotai temető,
  • Pesterzsébeti temető,
  • Kispesti temető,
  • Rákospalotai temető,
  • Új Köztemető 

Ezzel szemben a Fiumei úti sírkert más szabályozás alá tartozik, hiszen a Nemzeti Örökség Intézete kezeli. Itt a közlemény szerint október 23. és november 4. között bárki díjmentesen behajthat autóval, tehát ez a temető a fővárosi tiltás alól teljesen kivételt képez szintén. Az első órában ingyenes, onnantól pedig 500 forinttal számolhatunk, ha négykerék mellett döntenénk. Ráadásul hosszabb nyitvatartással, reggel héttől este nyolcig várja a látogatókat az ünnepekre való tekintettel.

Debrecen – November elseje a kivétel

A Debreceni Köztemető üzemeltetője és a város önkormányzata a megnövekedett forgalom miatt feloldotta a szokásos, 13 óráig érvényben lévő gépjármű-behajtási tilalmat az ünnepet megelőző és követő hétvégén. Ennek értelmében október 25–26-án, valamint november 2-án a temetőbe a behajtási díj megfizetése mellett engedélyezett az autós közlekedés az 1-es kapun át. A kihajtás a 3-as kapun keresztül történhet, ami a forgalom gyorsítását szolgálja. November 1-jén pedig, mindenszentek napján viszont teljes gépjármű-behajtási tilalom lesz érvényben.

temetők nyitva tartása

Miskolc – napra pontos szabályok

A miskolci Szentpéteri kapui temető talán a legáttekinthetőbb rendszert működteti: október 30-án még minden autó behajthat díj ellenében, 31-én már csak mozgássérült-igazolvánnyal, november 1-jén teljes tilalom lép életbe, majd november 2-án visszaáll a normál rend.

Győr – engedéllyel, vagy sehogy

A győri Nádorvárosi Köztemetőbe az önkormányzat közlése szerint csak az hajthat be, aki mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezik, vagy orvosi indok alapján külön engedélyt kapott a Győr-Szol Zrt.-től. Ünnepi szabad behajtás idén nincs, azonban jó tudni, hogy a város november 1-jére ingyenessé tette a parkolást a temető környékén.

Kérdésed maradt az ünnepekkel kapcsolatban? Írj ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Pécs – díjmentes parkolás

A Pécsi Köztemető az idei mindenszentek és halottak napi időszakban meghosszabbított nyitvatartással, reggel 6 és este 8 óra között várja a látogatókat. November 1-jén és 2-án a temető területére csak mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező látogatók hajthatnak be gépjárművel, mások számára a behajtás tilos. Ugyanakkor október 31. és november 2. között a Nagyárpádi útról megközelíthető bővítési területen a látogatók számára ingyenes parkolási lehetőséget is biztosítanak.

Ha esetleg máshová tartanál, s kíváncsi vagy ki hajthat be kocsival a temetőbe halottak napján, érdemes utánajárni, mert szinte mindenhol más szabályok lépnek érvénybe a hétvégén. Egy biztos, a mozgáskorlátozott igazolvány mindenhová belépést biztosít. 

Mikor lehet szüneteltetni a diákhitelt és mikor engedik el? Válaszok a leggyakoribb kérdésekre

Mik a diákhitel elengedés feltételei? Lehetséges férfiak számára is? Részletesen utánajártunk, mikor kérhető a törlesztés szüneteltetése és mikor engedik el teljesen a diákhitelt, kik az érintettek.

A diákhitel sok fiatal számára nyújt segítséget, de érthető, hogy később mindenki szeretné tudni, mikor kérhető haladék vagy akár teljes elengedés. Úgyhogy összeszedtük, milyen esetekben szüneteltethető a törlesztés, s mikor törölhető a tartozás teljesen.

Törlesztési kötelezettség szüneteltetése

Tanulmányi jogviszony alatt

A Diákhitel1 és Diákhitel2 esetében a törlesztést csak a hallgatói jogviszony megszűnése után kell megkezdeni. Amíg valaki aktív hallgatói státuszban van, nincs törlesztési kötelezettsége.

Gyermekvállalás idején

Ha a hitelfelvevő nő és gyermeket vár, a várandósság 91. napjától a gyermek hároméves koráig kérheti a törlesztés szüneteltetését. Ekkor a Diákhitel Központ kamattámogatást is biztosít, tehát a tartozás összege a szüneteltetés ideje alatt nem növekszik. (Az igénylés a diakhitel.hu felületén vagy postai úton, a szükséges igazolások csatolásával történik.)

Egyéb okok

Szüneteltetés kérhető továbbá hosszabb betegség, tartós külföldi tanulmányút vagy súlyos anyagi nehézség esetén is, egyéni elbírálás alapján. Azonban fontos tudni, hogy a szüneteltetés nem automatikus. Mindig kérelmet kell benyújtani, és a jogosultság megszűnése után a törlesztés automatikusan újraindul.

Mikor engedik el a diákhitelt?

Az elengedés azt jelenti, hogy a Diákhitel Központ részben vagy teljes egészében törli a fennálló tartozásodat. A jogosultság leggyakrabban gyermekvállaláshoz kapcsolódik, nőknél.

Második gyermek után: részleges elengedés

Ha a hitelfelvevő nő második gyermeket szül vagy örökbe fogad a hitel felvételét követően, akkor a fennálló tartozás felét elengedik. Ez a kedvezmény a Diákhitel1, Diákhitel2 és Diákhitel Plusz szerződésekre egyaránt vonatkozik.

Fontos, hogy a Diákhitel Plusz új igénylésre már nem elérhető el, azonban a korábban felvett szerződésekre továbbra is érvényesek a családtámogatási kedvezmények.

További kérdésed maradt a diákhitellel kapcsolatban? Akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon.

Harmadik vagy további gyermek után: teljes elengedés

A harmadik, illetve minden további gyermek megszületése vagy örökbefogadása után a teljes diákhitel-tartozás megszűnik. Ez a szabály valamennyi diákhitel-típusra érvényes.

30 év alatti édesanyák: teljes elengedés már az első gyermek után

A 30 évesnél fiatalabb nők számára a hitelfelvételt követően született vagy örökbefogadott első gyermek után is elengedik a teljes diákhitel-tartozást. A gyermeknek a felsőoktatási tanulmányok alatt, vagy legkésőbb az oklevél megszerzését követő két éven belül kell megszületnie vagy az örökbefogadást véglegesíteni.

Fontos, hogy a tartozáselengedési kedvezmények kizárólag a női hitelfelvevők számára érhetők el. Ugyanakkor a törlesztés szüneteltetését és a kamattámogatást az apák is igényelhetik, ha ők veszik igénybe a GYED-, GYES- vagy CSED-ellátást. Így a férfiak nem minden támogatási formából vannak kizárva.

Igénylés menete és határidők

A hitel elengedését a Diákhitel Központ hivatalos kérelem nyomtatványán kell kérni, amelyet a gyermek születését vagy az örökbefogadási határozat jogerőre emelkedését követő 60 napon belül kell benyújtani. Szükséges hozzá a születési anyakönyvi kivonat vagy örökbefogadási határozat, és a nyilatkozat arról, hogy a kérelmező nem igényel más, azonos jogcímen járó támogatást. Elméletben a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül döntenek is, és pozitív elbírálás esetén az elengedést visszamenőleg, a gyermek születésének vagy örökbefogadásának napjától számítva érvényesítik.

Tehát a hitel rendszere több könnyítést is kínál. Szüneteltetést, kamattámogatást, részleges vagy teljes elengedést. A diákhitel elengedés feltételei közül a legfontosabbak az életkor, a gyermek születésének vagy örökbefogadásának időpontja, valamint a kérelem határidőben történő benyújtása.

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét? Ez a két dolog számít igazán

nyugdíjas nő rollátorral sétál

Az egyik a ledolgozott évek, vagyis a szolgálati idő, a másik pedig az, hogy életünk során mekkora kereset után fizettünk járulékot. Ezért pusztán az alapján, hogy valaki 30 vagy 40 év munkaviszonnyal rendelkezik, illetve mennyit keres jelenleg, nem lehet megmondani, milyen összegű ellátásra számíthat. Ahhoz, hogy átlássuk, hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét, a képleten túl ismernünk kell néhány alapfogalmat, pl. a nettó havi életpálya-átlagkeresetet, a valorizációt és a szolgálati időt.

A nyugdíj számításának alapképlete: havi nettó valorizált átlagkereset × szolgálati időhöz tartozó százalékos szorzó. A nyugdíjszámítás során az történik, hogy az 1988. január 1-jétől a nyugdíjazás kezdő időpontjáig kifizetett nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereseteket összesítik, amit aztán hozzáigazítanak a mai jövedelmek értékéhez.

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét?

Az ellátási alap:

  • Elsőként a bruttó kereseteket kell összegyűjteni: minden olyan 1988 utáni jövedelem számít, amelyből nyugdíjjárulékot vontak. Ebbe beletartozik pl. az álláskeresési járadék vagy gyed, hiszen ezen jövedelmek után is fizetünk járulékot. Van azonban egy fontos kivétel: ha valaki 1997 előtt teljes állásban dolgozott, de mellette mellékállást is vállalt, akkor az utóbbiból származó jövedelmét nem veszik számításba a nyugdíjalapban.
  • Ezt követően jön a nettósítás: a bruttó jövedelmeket csökkentik az adott naptári évre vonatkozó járulékokkal és az adott évi személyi jövedelemadóval. Évről évre mindig az aktuális járulékkulcsokkal és SZJA kulcsokkal kell számolni.
  • Következik a valorizáció: a korábbi évek nettó jövedelmeit az inflációhoz és a gazdasági növekedéshez igazítják. Ez azt jelenti, hogy a régebbi kereseteket a mai értékükre emelik valorizációs szorzók alkalmazásával.

A valorizált bérek (1988. január 1-től a nyugdíjazásig) mindegyikét összeadjuk. Ez lesz az ellátási alap.

számológép mellett 20.000 és 10.000 forintos bankjegyek stócban

A szolgálati idő kiszámítása

A teljes öregségi nyugdíjhoz minimum 20 év szolgálati idő szükséges és a nyugdíjkorhatár (jelenleg 65. életév) betöltése. Aki ennél kevesebb, de legalább 15 év szolgálati idővel rendelkezik, az résznyugdíjra lehet jogosult. A szolgálati idő kiszámításakor minden munkában töltött idő számít (1988-tól egészen a nyugdíjba vonulásig). Azok az időszakok, amikor valaki fizetés nélküli szabadságon volt, vagy nem történt járulékfizetés, nem számíthatók bele a szolgálati időbe, ezzel szemben a gyes, a gyed és munkanélküli ellátások egyes részei igen. A szolgálati idő tehát nem egyenlő a munkaviszonnyal.

Hogyan számolják ki a szolgálati időt?

  • 1988. január 1-től a nyugdíjba vonulás napjáig minden naptári évre vonatkozóan pontosan, napi szinten ki kell számítani a szolgálati időt. Pl. a fizetés nélküli szabadság nem számítható bele, ezt le is vonják.
  • Ezt követi az összesítés: az éves bontásban kiszámított szolgálati idő (napok) összeadásával kapjuk meg a teljes életpályánk során munkában töltött összes napok számát, azaz a teljes szolgálati időt.
  • A korábban meghatározott ellátási alap összegét elosztjuk a teljes szolgálati idő napjaival. Így kapjuk meg az úgynevezett „egy napra jutó ellátási alap” összegét.
  • Az „egy napra jutó ellátási alap” összegét megszorozzuk 365-tel, majd ezt az összeget elosztjuk 12-vel. Az így kapott érték lesz a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset.
  • A szolgálati évekhez tartozik egy-egy nyugdíjszorzó:
    20 év szolgálati idő: 53%
    21 év felett: évenként további 2% (pl. 21 év = 55%, 30 év = 70%, stb.)
    40 év szolgálati idő: 80%
    40 év felett: évenként 2%, maximum 100%-ig

Nyugdíjszámítással kapcsolatos kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 48 órán belül választ adnak.

Láthatjuk tehát, hogy a nyugdíj összegét két tényező határozza meg: mennyi időt töltöttünk a munka világában (szolgálati idő), és mennyi volt a keresetünk az évek során, amit aztán „felértékelnek” a mai értékére (valorizáció). Ne feledjük, mindenki élete egyedi: ezt kell részletesen visszakövetni, csak akkor használható a képlet.

Régi szavaink jelentése: 11 kérdéses kvíz, amit csak a magyar nyelvet jól ismerők tudnak hibátlanul kitölteni

Régi magyar konyha belseje edényekkel

A magyar nyelv igen régi és nagyon változatos, óriási szókinccsel rendelkezik. Régi szavaink ma is nagyon szépen és ismerősen csengenek, de soknak mégsem ismerjük a pontos jelentését.

Töltsd ki a kvízt, teszteld a tudásod, játssz velünk!

/11
Régi magyar filmek kvíz

Régi szavaink jelentése kvíz

Mit jelentenek? Teszteld a tudásod!

1 / 11

Mit értettek régen „kódis” alatt?

2 / 11

Mit jelent a „garabonciás” a magyar népi hagyományban?

3 / 11

Mit jelent ez a régi magyar szó: cserény?

4 / 11

Mit jelent a „csótár” szó?

5 / 11

Mi az a gunyhó?

6 / 11

Kik voltak (vagy nem voltak) a szittyák?

7 / 11

Mi az a zsupp, ami a gyerekdalban is szerepel? "Zsip-zsup, kenderzsupp, ha megázik, kidobjuk!"

8 / 11

Milyen mértékegység volt a rőf?

9 / 11

Mit jelentett a „pitvar” szó eredetileg?

10 / 11

Mit jelentett régen a „pór” szó?

11 / 11

Mit csinál az, aki kuporog?

Eredményed

0%

Tovább játszanál? Van több kapcsolódó kvízünk!

Vannak még szuper kvízeink:

Munkát keresel? Ne dőlj be ezeknek az álláshirdetéseknek – mutatjuk, hogy szúrd ki a csalásokat és a komolytalan ajánlatokat

nyugdíjas férfi banki papírral a kezében
csaló álláshirdetések

Állást keresni sosem egyszerű, de az utóbbi időben egyre nehezebb eligazodni a rengeteg online hirdetés között. Főleg, mert köztük akadnak bizony olyan csaló álláshirdetések is, amelyek látszólag álommelót kínálnak, valójában viszont csak a hiszékeny jelentkezőket akarják megkopasztani.

Ezek az ajánlatok sokszor túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek: rugalmas munkaidő, kiemelkedő fizetés, tapasztalat nélkül is elérhető pozíciók, azonnali kezdés. Csupa olyan hívószó, amitől az ember rögtön reménykedni kezd. És pont ez a cél.

Így ismerheted fel a csaló álláshirdetéseket

A legtöbb ilyen hirdetésnél már az első pillanatban érezni, hogy valami nem stimmel. Sokszor homályosan fogalmaznak, nem derül ki pontosan, mit is kellene csinálni, mennyi lesz a pontos bér vagy épp mi a cég neve. A csaló álláshirdetések klasszikus trükkje, hogy valamilyen ‘belépési díjat’, ‘tanfolyamköltséget’ vagy ‘elszerelési hozzájárulást’ kérnek, amit természetesen soha senki nem lát újra a pénztárcájában. Ha valaki pénzt kér azért, hogy te dolgozhass, az nem munkaadó, hanem szélhámos. Gyanús lehet az is, ha a kommunikáció túl sietős, ha sürgetnek, hogy azonnal döntsd el, vállalod-e, vagy ha nem kapsz válaszokat az alapvető kérdéseidre. Egy megbízható cég mindig átláthatóan kommunikál és soha nem titkolja a részleteket, hiszen bizalmat szeretnének építeni.

Irodai dolgozók számítógépek előtt.
Álom vagy átverés? Akár egy email címből kinyomozható!

Hogyan védd meg magad a csaló álláshirdetésektől

Az egyik legjobb módszer a megelőzés: mindig nézz utána annak, aki a hirdetést feladta. Valódi cég? Van weboldala, elérhetősége, adószáma? Ha nem találsz róla semmit, az már önmagában intő jel. Az is árulkodó lehet, ha az e-mail cím nem céges, hanem például citromailes vagy yahoo-s. Bár ez önmagában még nem jelent csalást, de ha más gyanús tényezőkkel társul, érdemes óvatosnak lenni. Ha a hirdetésben túl sok az ígéret és túl kevés a konkrétum, az sem a bizalom felé mutat. A csaló álláshirdetések sokszor pont az emberi türelmetlenségre és a reményre építenek. Ha épp munkát keresel, könnyű elhinni, hogy végre megtaláltad az igazit.

Eleged van már az álláskeresésből? Önéletrajz írásban van szükséged segítségre vagy munkanélküli támogatások érdekelnek? Ingyenes Ügyfélszolgálatunknál szakemberek válaszolnak kérdéseidre!

A csaló álláshirdetések mögött rejlő veszély

Nemcsak az a gond, hogy pénzt veszíthetsz pont egy olyan időszakban, amikor minden forint számít, hanem a csaló álláshirdetések gyakran adatlopásra is mennek: a jelentkezés során elkérhetik a személyes adataidat, bankszámlaszámodat, esetleg személyi igazolványod másolatát. Ezekkel aztán később visszaélhetnek. Az online térben egyre több ilyen visszaélés történik, és sokan csak akkor döbbennek rá, amikor már késő. Ezért fontos, hogy mindig gondold át, mit adsz ki magadról és kinek.

Ne feledd: nem minden fényes ajánlat arany

A munkaerőpiac tele van kihívással és teljesen érthető, ha valaki gyorsan szeretne elhelyezkedni. De egy kis tudatossággal rengeteg kellemetlenséget megspórolhatsz magadnak. Ha valami nem stimmel, inkább lépj tovább. A hiteles, létező cégeknél meghirdetett jó lehetőségek sosem sürgősek és nem tőled várják a pénzt hozzá. A csaló álláshirdetések ott buknak el, hogy az álommunka csillogása mögött semmi sincs. És ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor jobb ellenőrizni az eredetiségét.