Megdrágult a diákhitel is

Jelentősen megemelte a kormány a diákhitel kamatát: Tavaly a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 4,99 százalékon rögzítették. Ezt most 7,99 százalékra emelték.

A kormány rendelete szerint a diákhitel szabad felhasználású formájára a jelenlegi 4,99 százalék helyett már 7,99 százalék kamatot kell fizetni az év végéig – írta meg a Bank360.hu alapján a szeretlekmagyarorszag.hu.

A szabad felhasználású diákhitel kamata már tavaly is emelkedett. Akkor 1,99 százalékról 4,99 százalékra. Mostmár 7,99 százalék lesz.

A Diákhitel 1-et a felsőoktatásban tanulók tudják igényelni, havonta 15–150 ezer forint közötti összegben, a folyósítás pedig történhet havonta vagy félévente egy összegben is. A törlesztést a hallgatói jogviszony megszűnése után kell elkezdeni.

A képzési hitel és a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre. Ezeket szintén a hallgatói jogviszony megszűnése után kell elkezdeni törleszteni.

Rengeteg fiatalnak van szüksége diákhitelre

A Napi.hu cikke szerint jelenleg mintegy 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kezelt termékeket, amelynek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-es vevők köre.

Vajon lesz még újra olcsóbb?

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében azt állítja, az egy számjegyű infláció, valamint ezt követően az egy számjegyű jegybanki irányadó kamat elérése megnyitja a lehetőséget, hogy a Diákhitel1 kamata újra 4,99 százalékos szintre csökkenhessen. Várjuk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Vérvételen voltál? Ügyfélkapus bejelentkezéssel megnézheted, nem kell elmenni a leletért

Ahogy megvan a vérvétel eredménye, már meg is lehet nézni online.

A legszomorúbb eljárás: így teheti a gyámság alá helyezést kevésbé nehézzé

A gondnokság alá helyezés menete bírósági eljárás, amelynek célja az érintett védelme úgy, hogy önállóságát csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozzák.

Nem kell könyörögni a NAV-nál, ha a vagyonszerzési illetéket részletekben fizetnéd be – Így kérd és megkapod

Fontos, hogy mit tartalmaz a kérelem és milyen papírokat csatolunk mellé.

A nyugdíjemeléssel együtt ez már komoly segítség az időseknek: ennyivel lesznek olcsóbbak a gyógyszerek

Szeptember 1-jétől áfamentessé válnak a vényköteles gyógyszerek.

Beázom felülről, a szomszéd tagad, a közös képviselő nem csinál semmit – mi lehet a megoldás?

Senki sem szeretne szembesülni azzal a rémálommal, amikor a plafonról víz folyik, az ingóságok tönkremennek, a károkozó pedig elzárkózik a felelősségre vonás elől.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat