Varázslatos fényjáték: nézd élőben a szentjánosbogarak éjszakai táncát

Amikor beköszönt a nyár, eljön az ideje az egyik legszebb, legromantikusabb látványosságnak, a szentjánosbogarak rajzásának. A nyár első hónapjának második felében van lehetőségünk megtekinteni ezt a természeti csodát. A szentjánosbogár-rajzás 2024-ben kicsit korábban érkezett, de gyorsan reagáltak az arborétumok és a parkok, már meg is szervezték az eseményeket. Cikkünkben összeszedtük, hol, mikor indulnak szakvezetések és esti séták. Aki teheti, látogasson el valamelyik helyszínre, mert az ezernyi fénylő bogár látványa olyan, mintha kis mesebeli lények járnának körülöttünk.

Mikortól indul a szentjánosbogár-rajzás 2024-ben?

Most kicsit előbb van a megszokottnál, például Vácrátóton már június 4-e óta tartanak sétákat. A rajzás 2 hétig szokott tartani, úgyhogy sietni kell a jegyfoglalással, tervezéssel, hogy ne maradjunk le erről a különleges élményről.

Hol vehetünk részt ilyen sétákon?

Tata, Angolpark

Miközben az esti séták során körbesétáljuk a Cseke-tavat, megismerkedhetünk annak környezeti kulturális örökségével és történetével is. A túra végén pedig a tóparti öreg erdőbe érkezve, már teljes sötétségben, hallhatjuk az erdei állatokat és láthatjuk a szentjánosbogarak táncát.

Az Angolpark esti sétájához előzetes bejelentkezés szükséges.

  • Időpont: június 21. péntek, 20:00  
  • Túra időtartama: 3 km, 2 óra
  • Jegyárak: teljes árú jegy 2500 forint, a kedvezményes (diák, nyugdíjas és pedagógus) pedig 2000 forint.

A találkozó 20 órakor lesz Tatán, a Csekeliget játszótér parkolójában.

Aggtelek térsége

Naplemente után indítják el Aggteleken a túrát, a Baradla-barlang fogadótérségétől indulva.

A séta 1,5-2 órás lesz és 2 km hosszú. Előzetes bejelentkezés szükséges, amit legkésőbb június 28-ig meg kell tenni. Maximum 30 fővel indulhatnak.

  • Időpont: 2024. június 29., 20 óra
  • Jegyárak: felnőtteknek 3000 forint, a kedvezményes jegy 2400 forint.

Ócsa

A Selyem-réti tanösvényre hívják a látogatókat családi kalandozásra a nyári napforduló alkalmából. A szentjánosbogarak látványán kívül megismerkedhetünk a láperdő élővilágával.

  • Időpont: 2024. június 29. szombat, 20:30
  • Túra időtartama: 2-2,5 óra (3 km)
  • Jegyárak: felnőtteknek 3400 forint, diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak 2500 forint

A találkozó 20:30-kor lesz a Selyem-réti tanösvény parkolójában.

További helyszínek, ahol lesznek esti séták

Alcsúti Arborétum

Június 8-tól számítva 2 héten át várják a látogatókat. Minden nap 20:30, 20:45 és 21:00 kor indulnak majd szakvezetések, amelyek 1-1,5 órán át tartanak. Nincs előzetes regisztráció, és egyéni látogatóként is be lehet menni saját felelősségre. Fotózni is lehet, de csak vaku nélkül és csak a kijelölt útvonalon. 3 éves kor alatt ingyenes a belépés és kizárólag 20 fő feletti csoportoknak kell bejelentkezniük. Jegyárak:

  • felnőtt: 3500 forint
  • nyugdíjas: 2400 forint
  • diák: 2400 forint

Nemzeti Botanikus Kert

Már június 4. óta tartanak esti sétákat. Online lehet regisztrálni és jegyeket vásárolni, az alábbi helyszínekre:

  • Zirci Arborétum
  • Cserépfalu
  • Felsőtárkány
  • Tata Tóvároskert
  • Vácrátót
  • Soroksári Botanikus Kert
  • Lillafüred

A séták 1,5 óra hosszak és minden nap 20:30-kor indulnak. Létszámlimit van, tehát a jegyek csak korlátozott számban érhetők el. Jegyárak:

  • felnőtt: 3500 forint
  • gyermek: 2500 forint
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Biciklivel jársz? Repül a bírság, ha így közlekedsz a városban

A kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályai, amit nemcsak a bringásoknak kell ismerniük.

Elfogyott a pénz, de ételt muszáj venni – Így él sok magyar hó végén

A hó végi pénzhiány sokakat érint, de az állatok ellátásáról így sem mondanak...

Ingatlanvásárlás pluszköltség nélkül: szerződéstől a birtokbaadásig, itt van minden tudnivaló

Az ingatlan adásvétel menete egyszerűen és pluszköltség nélkül végigvihető.

Teljes eladósodásnál is távol tarthatod a végrehajtókat: ez az eljárás a megoldás

Gondot okoz a törlesztés? Beszéljünk a bankkal, van kiút a pénzügyi káoszból!

Csíkos, foltos szemüveg tisztítás után is? Ezt rontod el, amiért nem lesz patyolat

A szemüveg tisztítása házilag hatékonyan végezhető: így búcsút inthetsz a csíkoknak és foltoknak.