Nyitólap Blog Oldal 722

Mutatjuk, hogyan éri meg rendbetenni a lelakott vezetőoldali ülést

Korosabb autók esetében jellemző probléma, hogy a vezetőoldali ülés nem csak koszos, hanem szakadt, vagy már erősen buherált, látványosan rontja az összképet. Nem minden esetben érdemes ezzel foglalkozni, de ha ki akarod javítani ezt az esztétikai hibát, érdemes körültekintően eljárni, mert rengeteget spórolhatsz. Sajnos ez nem egy olyan terület, amit a türelem megold, itt tettek kellenek.

Amikor egyáltalán nem éri meg

Ha egy lestrapált, ütött-kopott, közlekedőedény státuszú, párszázezres autó az alany, nem érdemes foglalkozni vele. Nincs olyan alacsony összeg, amit megéri esztétikára fordítani, soha nem térül meg ez a ráfordítás, nem tudod érvényesíteni az eladásnál, és a mindennapjaidhoz se tesz hozzá.

Mikor éri meg?

Ha az autó általános esztétikai állapotát erősen rontja, az autó értéke millió felett van, és a mentális egészséged is igényli a tiszta és rendezett környezetet, érdemes nekifogni, mert ha jobban érzed magad egy rendezett beltértől, azt már el lehet bevételként könyvelni.

A képen látható eset pont ilyen. Az általánosan szép autó ülőlapja valószínűleg valami undorító baleset áldozata lehetett, amit akkor egy másik modell, másik szövettel borított ülésére cseréltek, a tisztítás itt nem fog segíteni, hiszen az ülés szövetei egyszerűen nem idevalósiak, cserélni muszáj az egész ülőlapot. Plusz a támla egy eleme szakadt, ez az egy szabvány cserélve lesz, és színre festve, majd az egész bőrözés mélytisztítva és a repedések is kezelve.

Menj el szakemberhez

Minden kisvárosban van autókárpitos, menj be, kérd meg, hogy vázolja a lehetőségeket az autó értékével arányosan. Többségük a megrendelő fejével is gondolkodik, lehet, hogy a megoldásai már eleve elfogadhatók lesznek. Nem kell szégyellni, hogy egy kétmilliós autóra más a keret, mint egy ötvenmilliós veteránra, ezt a kárpitos is tudja, van neki is számológépe.

A bőrös autóval sem kell félni, egy kárpitos a betoldott gyári bőrt az autó belsejéhez harmonizáló színazonosra festi, nem fog látszani a csere. Érdemes nála kezdeni a sort, mert lehet, hogy olcsóbban cserél egy szakadt elemet, mintha rögtön elkezdesz bontott ülést hajtani, vásárolni és logisztikázni.

Bontott ülés jó ötlet, de pár dologra figyelj

Főleg közönséges tucatmodelleknél – itt írtunk róla, miért érdemes ilyet vásárolni, hát pont ilyenekért- esélyes, hogy találsz egy azonos, csak kevesebbet futott -pl. totálkáros autóban, kevés kilométernél lerakott- ülést azonos kárpittal.

Ehhez érdemes belépni a típus adok-veszek, vagy rajongói csoportjába, és végigtelefonálni a közeli bontókat. Modellazonosságra figyeljetek, megesik, hogy két eltérő modell ülése csereszabatos, de ezt mindig ellenőrizzétek le, ami nem azt jelenti, hogy az eladó azt mondja, hanem kérd szakszervíz, szerelő segítségét, aki majd a cserét elvégzi.

A jobbos és balos ülés -sokszor az ülőlap sem!- kárpitja nem feltétlenül egyforma, ezt is vedd figyelembe, ha éppen jó ötletnek gondolod lenyúzni azt a jutányos anyósülést, és az így beszerzett kárpitot rakni a vezetőoldali ülésedre.

A nyúzás, felrakás elég komplikált tud lenni, szerszámigényes munka, a kárpitos tudja elvégezni, házilag felsülhetsz vele.

A tisztítást nem úszod meg

Nem sok értelme van egy több évtizede koszolódó belsőhöz illeszteni bármit, ezért a költségeknél feltétlenül számíts egy kárpittisztítással, és ebben az esetben nem porszívózásra gondolunk, hanem szakszerű mélytisztításra, amit már akkor végeztess el, ha minden alkatrészed összeállt.

A tisztítás nem segít semmilyen alapanyagon, ha az kopott, sőt, a tisztítás tovább koptatja az eleve sérült felületet.

Mutatjuk, mire figyelj amikor pórázt vásárolsz a kutyusodnak!

Frissen befogadott kutyák esetében nem lehet elég óvatosnak lenni, ezt minden szakember elmondja, mégis tele van a Facebook elveszett kiskutyákkal. Mutatjuk, hogyan szereld fel a kutyát, hogy legalább a póráz végéről ne hagyd el, ahogy sokan simán megteszik, mert menőznek ahelyett, hogy a kutya állapotának, és friss a kapcsolatnak megfelelő felszerelést használnának.

Olcsón zseni burger? Akkor talán hagyd ki a húst!

Nehezen lépünk ki a megszokott dolgokból, holott ízekben gazdag, egészséges és nagyon olcsó burgereket lehet készíteni hús nélkül. Sőt, a legolcsóbb zöldségeket használtuk fel, és az ilyenkor drága salátákat se használtuk, mégis imádnivalók lettek. Három koratavaszi, spórolós szuper recept.

Cékla

A pogácsa (fejenként 1-2 db, kb. 150 g pogácsával érdemes számolni)

  • 200 g finomra reszelt cékla
  • 100 g zabpehely
  • 50 g főtt lencse
  • 50 g finomra reszelt hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma finomra vágva
  • 2 ekanál kakukkfű
  • frissen őrölt fekete bors 
  • só

Az alapanyagokat a zabpehely kivételével összeturmixolom,egy órát pihentetem, majd pogácsákat formázok belőle. Vékonyan olajozott serpenyőben alacsony lángon mindkét oldalukon megsütöm. Hajlamosak szétesni, lapát legyen kéznél.

A kiegészítők: 

  • burgerzsemle
  • friss reszelt alma (a fentiekhez kb. 200 g)
  • tormás majonéz

Káposzta

A pogácsa:

A káposztát bő ujjnyi szeletekre vágom. 150 C fokos sütőben, vékonyan megolajozva 2 órát sütöm.

A kiegészítők:

  • burgerzsemle
  • csiliszósz
  • lesózott, ecetben egy éjszakára elrakott vékonyra szelt lilahagyma
  • sült alma (a káposztával ujjnyi szeletre vágott almákat is sütök)

Mindhárom adható sajttal (serpenyőben, fedő alatt legalacsonyabb lángon addig melegítem a burgernek szánt zöldséget, amíg a sajt megolvad)- és még majonézt is kaphatnak, így tudod vegává és sokkal nehezebbé tenni, ha arra van igény.

Zeller

A pogácsa:

A zellergumót meghámozom, bő ujjnyi szeletekre vágom. 150 C fokos sütőben, vékonyan megolajozva 2 órát sütöm.

A kiegészítők:

  • burgerzsemle
  • mazsolapaszta (recept itt)
  • kevés vízzel elturmixolt napraforgómag sózva, borsozva
  • sült alma  (a zellerrel ujjnyi szeletre vágott almákat is sütök)

Kvíz: tippeld meg, mekkora az áremelkedés, meg fogsz lepődni

Minded man viewing receipts in supermarket and tracking prices

Te is azt érzed, hogy csak mennek fel árak? És mintha ez nem most kezdődött volna a háborúval? Jól érzed. Mutatjuk.

Orbán évértékelőjében azzal büszkélkedett, hogy míg az európai országok oldalát behorpasztotta az infláció, addig a 4 stop politikája – rezsistop, üzemanyagár-stop, kamatstop, és élelmiszerár-stop – megvédte a magyar családokat.

De igaz ez? Töltsd ki a kvízt, és megtudod!

Akár 2009-hez, akár 2015-höz viszonyítjuk az Európai Unió országai között Magyarországon volt a leggyorsabb a fogyasztói árak emelkedése, pontosan kétszerese az unió átlagos inflációs ütemének. (2009-2021 között 36%-kal nőttek az árak, míg az EU-ban 19%-kal, 2015-2021 között a magyar infláció 19%-os volt, az uniós csupán 9). 2021-ben is megnyertük az árversenyt. Lengyelországgal holtversenyben nálunk volt a legmagasabb a fogyasztói árak emelkedése.

A februári adat világosan jelzi azt is, hogy a 4. stop, a csirkemelltől a finomlisztig terjedő 6 termékes élelmiszerár-stop sem tudta megfékezni az élelmiszerárak száguldó növekedését, hiszen az legfeljebb a fogyasztás 1%-ára terjed ki.  2022. februárban az élelmiszerek fogyasztói árszintje 11%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Neked is nőtt, ennyivel a fizetésed, vagy a nyugdíjad, hogy ne érezd meg a változást?

Még 5 dolog, amit már nem tudsz megvenni

Luxury beach resort, bungalow near endless pool over sea sunset, evening on tropical island, summer vacation concept

Öt dolgot már összeírtunk, de bárcsak összesen csak ennyi dolgot rántana magával az infláció. Sajnos nem, ezért összeírtunk még öt, rendkívül fájó terméket, amelyek megvásárlása egyre jobban fáj, sőt, egyre többen kénytelenek lemondani ezekről.

Nyaralás

Eddig nagyjából a covidra lehetett fogni, idén ez már nem jön össze. Egy belföldön eltöltött egyhetes nyaralás is már többszázezres kiadás, marad a városi strand, nem mintha azt olcsón meg lehetne úszni.

Javítási/karbantartási munkálatok

Sok, szakértelmet igénylő szerelési, javítási, karbantartási munkát kénytelen leszel megoldani, mert ezen legalább lehet spórolni. Az elmúlt években többen már burkolni, gipszkartonozni is megtanultak, nem véletlenül, ez adja a következő pontot.

Lakásfelújítás

Az építőipari anyagok és a szakmunka ára is elszállt az elmúlt időszakban, a kisebb, vagy már a nagyobb munkákat, például burkolás is sokan megkockáztatják saját kezűleg, az pedig teljesen alap, hogy egy lakásfestésnek valaki nekiáll alapismeretek nélkül.

Hobbi

Neked van?

Mentális egészség ápolása

Hívhatjuk énidőnek is, de sajnos amikor az alapvető szükségletek nincsenek kielégítve, a lélek ápolása, a nyugodt kifújás, a baráti kapcsolatok minőségi ápolása háttérbe szorul, elmarad, holott ezek is hozzájárulnak az egészséges élethez, egészségünk megőrzéséhez.

1500 forintos kupont ad az Aldi a 15000 forint fölötti vásárlásoknál

BUDAPEST, HUNGARY - APRIL 7, 2018: Aldi logo on one of their shops for Hungary. Aldi is a German Discount Supermarket chain developped worldwide Picture of the Aldi Sud sign on one of their stores of Budapest, Hungary. Aldi, or Albrecht Diskont, is a brand of two discount supermarket chains with over 10,000 stores in 20 countries

Minap az Aldiban vásároltunk 16700 forintért, és a kasszánál kellemes meglepetésben volt részünk. A pénztáros ugyanis adott egy 1500 forintos kupont, amit április közepéig lehet felhasználni.

A kupon hátoldalán olvasható információk szerint minden 15 ezer forintot meghaladó vásárlásnál adnak ilyen kupont, amiből vásárlásonként egy darab váltható be, készpénzt visszakapni nem lehet belőle.

Drága lesz a húsvéti tojás

Close-up of hands of little child with colorful Easter eggs in basket. Kid making an egg hunt. child searching and finding colorful eggs in domestic garden. Old christian and catholoc tradition

A tojás átlagára várhatóan 55 forintra emelkedik, ami komoly érvágás így húsvét előtt.

A hazai fogyasztóknak eladott étkezési tojás 20-25 százaléka importból származik, az elmúlt időszakra jellemző túlkínálat nem tette lehetővé, hogy a tojásforgalmazóknál sikerüljön elérni a gazdaságos működéshez jelenleg minimálisan szükséges 40 forintos termelői ár-szintet. 

A Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének titkára szerint az elmúlt hetekben a madárinfluenza miatt mind Franciaországban, mind Olaszországban jelentős tojótyúk-állományt kellett felszámolni, emellett a háború kitörése miatt a korábbi jelentős ukrán tojásimport is akadozik. Mint Molnár Györgyi elmondta: a csökkenő kínálat miatt a kereskedők már hajlandóak megfizetni a termelők által igényelt 40 forintos átlagos termelői árat.

A tojás átlagára így várhatóan 55 forintra emelkedik. A Tojásszövetség emlékeztette azonban arra, hogy bár a tojáságazat kötelező előírás alapján egy évtizede bevezette a tartási körülményeken jelentősen fejlesztő úgynevezett feljavított ketreces technológiát, egy uniós civil kezdeményezés nyomán fennáll az esélye, hogy néhány éven belül uniós jogszabály tiltja majd bármilyen ketrec alkalmazását. Egy ilyen átállás pedig további, a mostaninál sokkal jelentősebb áremelkedéssel járna.

Mint megírtuk, az élelmiszerek ára iszonyatos mértékben emelkedik, pedig már most is minden rémesen drága. A kenyér és az étolaj drágulása a legdurvább, de szinte minden jóval többe kerül, mint tavaly.

A magyar kormány a szegényeket sújtja adóval, a gazdagokat támogatja

munkával töltött évek
munkával töltött évek

Magyarország jelenlegi kormánya egészen döbbenetes elveket vall az adóztatás kapcsán. Elég például, ha csak a szegények adójának hívott inflációra gondolunk. De vannak itt még érdekességek: a szegényekkel fizettetnek magasabb adóterhelést.

Kevesen tudják, de az EU-n belül Magyarországon sújtja a legnagyobb adó az alacsony jövedelmű gyermekteleneket. Nekik a legmagasabb az adóékük, azaz a munkát terhelő összes adó és járulékuk a teljes munkaköltség arányában.

A Polgár Alapítvány az Esélyekért megbízásából, a Budapest Intézet A magyar adórendszer újra elosztási hatásai című tanulmányából kiderült, hogy Magyarországon egy átlagbér felét kereső munkavállalót 44 százalékos adóék terheli. A kormány tehát majdnem a felét elveszi egy nagyjából bruttó 209 ezer forintos keresetnek.

Eközben ez az adóék Csehországban már csak 39, Ausztriában pedig mindössze 37 százalék. De több nyugat-európai országban ennél is jóval alacsonyabb. Franciaországban például mindössze 17 százalék ez az arány.

A Qubit cikke ennek kapcsán rávilágít: a 2011-es adóreform rontott a helyzeten. Az egykulcsos adó bevezetésével a gyermektelen minimálbért kereső dolgozók esetében 20 százalék környékéről 35 százalékra nőtt a munkavállalói adóteher, az szja és a munkavállalói járulékok összege.

Kijelenthető tehát, hogy hazánk jelenlegi adórendszere nem segít a legnehezebb anyagi helyzetben lévő magyar embereknek. Sőt, egyértelműen többlet terhet ró rájuk. Pedig egy igazságosabb adórendszer elősegítené a foglalkoztatás növelését az alacsonyan képzett munkavállalók körében. 

Erre azonban politikai akarat kell. Az pedig jelenleg sajnos nincs a kormányzatban.

A bérek alacsonyak, az azokat terhelő adó Európai Unión belül rekordmagas, ráadásul az áremelkedés mértéke is történelmi csúcsokat dönt. Hogy hogy lehet így kijönni hó végén? Tudd meg cikkeinkből:

Mennyibe kerül egy (jó) fúrógép?

Professional repairwoman with tool belt doing a home renovation, she is posing and holding a drill

Határ természetesen nincs. Vagy legföljebb a csillagos ég. Létezik azonban jó megközelítése is a kérdésnek.

A legtöbb embernek szerintem nem kell fúrógép. Ha csak 3 szerszámod van otthon, akkor biztos ne legyen közte, de ha mondjuk már 5 van, akkor lehetséges, hogy érdemes.

Jó megoldás lehet egyébként az is, ha társasházban élők közösen vesznek egy-egy jobb gépet és mindenki használja, amikor szüksége van rá. Tudjuk persze, hogy rossz szomszédság örök átok, és közös lóna turos a háta, de sok helyen meglepően jól működik az ilyesmi.

Ha magadnak akarsz fúrót, akkor én a következő (hajmeresztő) megoldást javaslom: ne egyet vegyél, hanem rögtön kettőt!

Akkus

Vegyél egy olyat, ami akkus fúró-csavarozó néven fut. Egy egyszerűbb, de már jó minőségű 15 ezer forint körül kapható a barkácsboltokban és időnként a diszkontláncokban is. Elég jó lehet a például a Hyundai, a Parkside vagy a Black&Decker, kicsit drágábban a Bosch. Ha sokkal jobbat (De Walt, Makita) szeretnél, az jóval drágább lesz, nagyjából 50 ezer forint. Ezekhez érdemes venni egy jobb készlet fúróhegyet (Bosch pár ezerért) és egy kis bitkészletet (De Walt pár ezerért), szuperül szolgál majd egy évtizedig biztos.

Ütvefúró

Vegyél egy olyat, ami kábeles és van rajta: nyomatékkapcsoló, sebességszabályozó, kapcsolható ütvefúró fokozat. 900 watt teljesítménnyel már jó lesz szinte bármire. Ezek is hasonló árfekvésben vannak. A fúrógépnél fontosabb egyébként a hegy, amit a tokmányba teszel, jó fejjel a kevésbé erős gép is sokkal jobban teljesít. Én nagyjából 10 éve használok egy Budget márkájú (10 ezer körül volt, talán OBI-ban) gépet, De Walt heggyel szerkezeti betont is fúrtam már vele, mondjuk nem volt könnyű.

ez a kettő jó párosítás, együtt is megvan 30 ezer alatt

Jó tanács: ha valamit úgy gondoljuk, nem tudunk megcsinálni, hívjunk szerelőt!

Még 5 dolog, amit sose vegyél használtan

Closeup of feet of man wearing leather boots standing in a puddle of water in the street

A háztartásba rengeteg minden kell, ennek egy részét jó ötlet használtan, internetes piacterekről vagy régiségkereskedőktől megvásárolni. Vannak viszont olya dolgok, amiket sose vegyél másodkézből. Ha a biztonságunkat hivatott szolgálni egy tárgy vagy mászhat rajta/benne valami ízeltlábú, tilos használtan venni.

Ilyen például a matrac, az ágyunkban. Sajnos nem örökéletűek és elég drágák is. Idővel már nem biztosítanak megfelelő alátámasztást, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg felvették az első tulajdonosuk testének alakját. Mindez pedig gerincproblémákhoz is vezethet. És mire valaki úgy dönt, hogy megválna a matracától, már elég sok mindenféle csúf dolog belé költözhetett.

Cipőt semmiképpen ne vegyél mástól. Minden ember lába egyedi, egy használt pár cipő pedig már valószínűleg ráidomult valaki másnak a lábára. Ez nemcsak kényelmetlenné teheti, de tartós láb-, derék- és hátfájáshoz vezethet. Arról nem beszélve, hogy a lábgomba akár hosszabb idő elteltével is fertőző marad, ha pedig elkaptad, nagyon nehéz megszabadulni tőle.

A biciklis vagy motoros sisakok esetében szintén kockázatos a használtat választani, egy kisebb baleset során alig-alig láthatóan behorpadt vagy megrepedt használt sisak beszerzése ugyanis könnyen tragikus eredményekkel járhat, arról nem is beszélve, hogy az ütések hiányában is elhasználódhatnak a sisakok puhább részei is. A konyhát felszerelni nem kis beruházás, a bútorok és gépek ára is borsos. Sokan hajlamosak arra, hogy fazekakon, lábasokon, serpenyőkön spóroljanak. Nem jó ötlet. Sosem tudni, hogyan és mire használta ezeket az első tulajdonos. 

Mivel a kocsiban a picik csak gyerekülésben utazhatnak, ezért előbb-utóbb mindenképpen venned egy Gyerekülést. Ebből sem érdemes a használtat választani, inkább spórolj egy újra. Hogy miért? Azért, mert minden évben tökéletesítenek az ülésen valamit, amitől biztonságosabbá válik. Ha spórolni akarsz, akkor inkább kevesebb gyerekruhát vegyél, de az ülésre ne sajnáld a pénzt.