A Magyar Posta vezetése szerint a hálózat „átalakítása” befejeződött, a rendszer pedig „hatékonyabb és modernebb” lett. Ugyanakkor, ha megnézzük az állandó postai szolgáltatóhelyek, mobilpostával ellátott települések hivatalos listáját, az átalakítás a kistelepüléseken élők számára nem a fejlődést, hanem a szolgáltatások elsorvadását hozta.
A posta klasszikus értelemben véve nem zárt be és nem szűnt meg, a hivatalos kommunikáció szerint „csak” az épületek üresedtek meg sok településen. Ennél azért jóval többről van szó: a KSH adatai szerint mindössze négy év alatt, 2020 és 2024 között a Magyar Posta a fiókjainak közel felét bezárta. Míg 2020-ban még 2440 posta fogadta az ügyfeleket, 2024-re ez a szám már az 1300-at is alig haladta meg.
A leépítés egyik kritikus pontja 2024. augusztus 1-je volt, amikor költségracionalizálásra hivatkozva mintegy száz újabb hivatalt zártak be. A Posta vezetése ekkor mély hallgatásba burkolózott: nagyon sokáig sem az elbocsátott emberek számáról, sem a további tervekről nem adott tájékoztatást. A bezárt (vagy átalakulóban lévő) posták listájára is várni kellett, mígnem a szolgáltató oldalára hirtelen – különösebb hírverés nélkül – mégiscsak felkerült, hogy mely települések és hivatalok érintettek.
A Magyar Posta akkori vezére, Balczó Barnabás 2024 decemberében nevezte az átalakítást befejezettnek, külön érdekességként pedig azt is megemlítette, hogy míg nálunk törvényi kötelezettség, hogy a postai szolgáltatás mindenki számára elérhető legyen, addig Németországban ilyen nincs. (Balczót aztán – érdemei elismerése mellett – eltették a Posta éléről.)
Mobilposta, avagy a szolgáltatás, ami csak percekre létezik
A valóságban a mindenki számára elérhető szolgáltatás 10-20 perceket jelent – a meghatározott menetrend szerint járó autó több kistelepülésen is csak ennyi időre áll meg. Országszerte mintegy 1400 településen működik mobilposta, miután csak 2025-ben kétszázhúsz 1500 fő alatti faluban váltottak erre a formára. A Nógrád vármegyei Ecsegen naponta alig több mint egy órát érhető el a szolgáltatás, a Komárom-Esztergom vármegyei Únyon mindössze 20 percig. Alsószenterzsébeten, Gelseszigeten, Kerecsenyen, Kisrécsén, Zalamerenyében pedig csak 15 percig van mobilposta. Aki szeretne átböngészni a hivatalos listát, itt találja.
Na de mi lesz az üresen maradt hivatalokkal? A kormánynak erre is van terve: 2025 tavaszán kormányrendelet született az elhagyott postai ingatlanok felméréséről. Az első ütemben 476 ingatlan kerülhet vissza az államhoz, amit aztán elvileg az önkormányzatok kaphatnak meg. (És ahogy az elmúlt 15 év is megmutatta, a kormány híresen bőkezűen bánik az önkormányzatokkal.)
Jelenleg kb. 2000 településen van még valamilyen állandó szolgáltatóhely, de ezeknek már csak a 70 százaléka saját üzemeltetésű posta. A többieknek marad a postapartner vagy az égi tüneményként feltűnő mobilposta.
Mikor kell leszedni a karácsonyfát? Maradhat még, vagy ideje elpakolni? Bár ma sokan pusztán érzésből döntenek, a két leggyakrabban emlegetett időpont mögött máig érvényes vallási szokás és népi hagyomány áll.
Nálunk, magyaroknál a január 6., vagyis Vízkereszt napja, mindig fordulópont volt. A keresztény hagyományban pedig ez a nap, amely a karácsonyi időszak végét is jelöli. A naptár szerint ugyanis a karácsonyi időszak december 25-én kezdődik, és tizenkét napon át tart, egészen eddig.
Ekkor emlékeznek meg a napkeleti bölcsek látogatásáról. Mivel a karácsonyfa kifejezetten ehhez az ünnepi időszakhoz kötődik, ekkor bontják el általában. Nem babonáról vagy kötelező szabályról van szó, hanem hagyományról, amely ma is a legelterjedtebb gyakorlat. Ha a fa túl hosszú ideig állna, az-az ünnep rendjének felborítását jelentené.
Miért tartják meg egyesek február 2-ig?
A másik gyakran említett dátum február 2., Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Ez Jézus templomi bemutatásának ünnepe, amely a fény szimbolikáját állítja középpontba. A gyertyaszentelés szokása is innen ered, és Krisztust mint a „világ világosságát” hangsúlyozza. Egyes források szerint a középkorban (különösen egyes katolikus közösségekben) a karácsonyi díszítés, elsősorban a betlehem, valóban eddig maradt fenn. Ez a gyakorlat egy régebbi, hosszabb ünnepi időszak emlékét őrzi, és ma is előfordul templomokban vagy mélyen vallásos családoknál.
Kérdésed maradt az ünnepekkel kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk ingyen és két napon belül megválaszolja.
Most akkor mikor kell leszedni a karácsonyfát? melyik időpontot válasszam?
A január 6-i bontás a karácsonyi ünnepkör hivatalos, ma is érvényes lezárását követi. Ez a legszélesebb körben követett hagyomány, amely egyszerre illeszkedik az egyházi menetrendhez és a magyar népi szokásokhoz is.
A február 2-ig való megtartás inkább szimbolikus jelentésű: a karácsony fénye végigkíséri a tél legsötétebb heteit, és az ünnep lezárása a fény „győzelméhez” kapcsolódik. A két időpont nem mond ellent egymásnak, bár a február 2-i dátum egy régebbi, szűkebb körben élő vallási gyakorlat emléke, amely ma inkább kivételnek számít.
Mennyibe kerül egy teve valójában? A válasz nem egyszerű, mert fajtától, kortól és helytől függ, de Magyarországon 400 ezer forinttól akár 4 millióig terjedhet az ára.
Összehasonlítva egy használt Suzukival, ami 1-3 millióért elvihető, nem feltétlenül olcsóbb, de izgalmasabb lehet. Mutatjuk a részleteket, beleértve a tartási költségeket és alternatívákat, ha nem akarsz milliókat költeni.
Mennyibe kerül egy teve Magyarországon?
Mennyibe került egy teve 2025-ben? A Pénzcentrum cikke szerint általában 400 ezer és 4 millió forint között mozog az ár. Az egypúpú dromedár olcsóbb, 400 ezer forinttól indul, míg a kétpúpú baktrián 1,2 milliótól akár 4 millióig mehet. Egy tatabányai hirdetésben például 3 millió forintért kínáltak egy ázsiai kétpúpú teve csődört és kancát csikóval együtt, chippelve és parazitamentesen. Az USA-ban 2-9 millió forintnak megfelelő dollárban mérik az árát, Ausztráliában olcsóbban, 70 ezer forinttól, míg az Egyesült Arab Emírségekben luxusként akár 7 millióig is felmehet egyes példányok ára. Magyarországon a teve nem igényel külön engedélyt, de „elővigyázatosságot igénylő” állat, így megfelelő tartási körülményeket kell biztosítani, különben megbüntethetik a tulajdonost.
Tartási költségek, mert nem csak a vásárlás számít
Ha megveszed, akkor számolj azzal, hogy a tartása is drága. Mennyibe kerül egy teve etetése? Napi 10-20 kg széna vagy fű, plusz speciális takarmány, ami havi 20-50 ezer forint lehet. Állatorvosi ellátás évente 100-200 ezer, beleértve oltásokat és a parazitavédelmet. Ha beteg lesz, százezrek repülhetnek el.
Elhelyezés szempontjából: legalább 100 négyzetméteres terület, kerítéssel, ami plusz 500 ezer forintos beruházás. Ha megszökik vagy elpusztul, akkor be kell jelenteni a hatóságnak. Összesen évi 300-500 ezer forinttal számolj, ami egy használt Suzuki fenntartásánál hasonló.
Olcsóbb-e, mint egy használt Suzuki?
Mennyibe kerül egy teve egy használt Suzukihoz képest? Egy 10-15 éves Suzuki Swift 1-2 millió forint körül mozog, egy jobb Ignis 2-3 millió. Tehát egy olcsó teve (400 ezer) olcsóbb lehet, de a hosszú távon többe kerülhet. Muszáj hozzátennünk: sivatagi terepen verhetetlen a teve egy Suzukihoz képest.
Alternatívák, ha mégsem akarsz tevét tartani
Ha csak szórakozásból érdekel, mennyibe kerül egy teve, próbáld az örökbefogadást a Budapesti Állatkertben. 3000 forinttól indul, 15 ezerért alap csomagot kapsz (oklevél, fotó, ingyenes belépők), 25 ezerért prémiumot. Az állat marad az állatkertben, te támogatod és meg olcsóbb is, mint venni egyet. Ha komolyan gondolod, nézz hirdetéseket az Agroinformon vagy külföldi aukciókon, de kalkulálj a költségekkel. A tevetartás drága hobbi. Lehet, hogy praktikusabb döntés egy használt Suzuki, mint egy teve, de ízlések és pofonok.
2026. január 1-jétől a minimálbér havi bruttó összege 11 százalékkal, a garantált bérminimumé 7 százalékkal emelkedik, ennek megfelelően a dolgozók először februárban kapják kézhez a magasabb fizetést. Már aki. Elsőre ellentmondásosnak hangzik, de lesz olyan munkavállaló, akinek a béremelés csökkenti a nettó fizetését – hacsak a munkáltató nem kompenzál. Ez a furcsa helyzet az ekhós adózókat érinti.
Mi az ekho és kik adózhatnak így? Röviden, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) egy kedvezményes adózási forma, amit bizonyos foglalkozások esetén (pl. újságírók, művészek, sportolók, informatikai szakemberek egy része) választhatnak a dolgozók. Lényege, hogy a jövedelem egy bizonyos része után mindössze 15% adót kell fizetni, ami kiváltja a személyi jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékot is.
Mi a kapcsolat a minimálbér-emelés és egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) között?
Előbb nézzük meg, mennyivel emelkednek 2026-ban a kötelező legkisebb bérek:
Minimálbér: bruttó 322 800 forint (290 800 forintról, ennyi volt a minimálbér 2025-ben)
Ami az ekhót illeti, ennek alapfeltétele, hogy a munkavállaló rendelkezzen egy olyan jövedelemmel, ami után az általános szabályok szerint fizeti meg az adókat és járulékokat (ezek összesített terhe 33,5%). Ez az alap nem lehet kevesebb, mint az aktuális minimálbér, vagy ha a munkakör középfokú végzettséget igényel, akkor a garantált bérminimum. A legkisebb bérek emelése azért érinti hátrányosan az ekhósokat, mert a munkaszerződésben fix bruttó keretösszeg szerepel. Amikor nő a minimálbér, ebből a fix keretből egy nagyobb részt kell az általános adózás alá vonni. Ez pedig azt jelenti, hogy kevesebb maradhat a kedvezményes, 15%-os ekhós sávban.
Adózással kapcsolatos kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.
Mi történik ilyenkor? Ha a munkáltató nem emeli meg a teljes bruttó keretet, csak a törvényi kötelezettség miatt a minimálbér szintjéig „tolja fel” az általános adózású részt, a munkavállaló nettója csökkenni fog. Számokban ez így néz ki:
A munkavállaló fix bruttó jövedelme 600 000 forint, az alapja pedig a minimálbér.
2025-ben az adózás után a nettó fizetése 456 202 forintra jött ki.
2026-ban a megemelt minimálbér (322 800 forint) miatt több adót vonnak le ugyanabból a keretből, így a nettó fizetés 450 282 forintra csökken.
A 2026-os év kifejezetten kegyes lesz a pihenni vágyókkal, bár ennek ára van. Mutatjuk, hogy mikor lesz hosszú hétvége 2026-ban, hogy időben tudj tervezni.
Május 1. (A munka ünnepe): Péntekre esik, így egy kellemes, háromnapos tavaszi hétvégével indítjuk a hónapot (május 1–3.).
Pünkösd (Május 23–25.): Nem maradunk májusban hosszú hétvége nélkül: május 25. pünkösdhétfő, így ekkor a szokásos módon három napot pihenhetünk.
Október 23.: Az ünnep péntekre esik, így az őszi háromnapos hétvége is garantált.
4 napos szuperhétvégék
Arra a kérdésre, hogy mikor lesz hosszú hétvége 2026-ban, a 4 napos pihenő a legjobb válasz: négy alkalommal lesz ilyen. Ezekhez nem kell szabadságot kivenni, de érdemes figyelni a munkanap-áthelyezésekre.
Újév (Január 1–4.): Az év rögtön egy extra hosszú pihenéssel indul. Mivel január 1. csütörtök, a pénteket is megkapjuk pihenőnapnak, így a munka csak január 5-én kezdődik.
Húsvét (Április 3–6.): A tavaszi szünet biztos pontja. Pár hónap szünet után áprilisban érkezik a következő 4 napos blokk.
Augusztus 20. (Augusztus 20–23.): Szent István ünnepe csütörtökre esik, így itt is összekötik a hétvégével: augusztus 20. és 23. között élvezhetjük a nyár végét.
Karácsony (December 24–27.): Az évet ismét egy hosszú hétvégével zárjuk, a karácsonyi ünneplés csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Maradt még kérdésed a szabadságokról? Tegye fel ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 2 napon belül ingyenesen válaszolnak.
De az igazán hosszú hétvégéknek ára van
2026-ban el leszünk kényeztetve, de a ledolgozós napokkal is számolnunk kell. Három áthelyezett munkanap lesz az extra pihenőnapok miatt. Ezeket a dátumokat írd be vastagon a naptárba, nehogy véletlenül programot szervezz rájuk!
Január 10. (szombat): Ekkor dolgozzuk le a január 2-i pihenőnapot.
Augusztus 8. (szombat): Az augusztus 21-i pihenőnapot előre kell ledolgoznunk (még a hosszú hétvége előtt).
December 12. (szombat): A karácsonyi extra napot (december 24-ét) ezen a napon kell bepótolni.
Elvesztegetett ünnepnapok is lesznek jövőre
Sajnos nem minden ünnepnapból lesz hosszú hétvége. Két fontos dátum is hétvégére esik, így ezekre nem jár extra szabadnap:
Március 15. (nemzeti ünnep: vasárnap.
November 1. (mindenszentek): vasárnap.
Már tudjuk, mikor lesz hosszú hétvége 2026-ban. Innentől csak jól kell tervezni
Egy kis taktikázással megduplázhatod a szabadságod értékét. Mivel most már pontosan tudod, mikor lesz hosszú hétvége 2026-ban, csak össze kell hangolnod a kivehető szabadságaidat a fenti dátumokkal. Korábbi cikkünkben megírtuk, hogyan időzíts:
Minden, amit az ittas vezetésért járó büntetés összegeiről, a büntetőpontokról, a járulékos herce-hurcáról és a jogosítvány elvételéről tudni kell.
Kezdjük az alapoknál. Nem minden járművet tilos ittasan vezetni.
Magyarországon a zéró tolerancia elve van érvényben – már, ami az ittas vezetést illeti. Tehát minimális alkohol fogyasztása sem megengedett jármű vezetés előtt, járművet vezetni csak teljesen tiszta állapotban lehet és nincs olyan megengedett minimális véralkoholszint, amely ne lenne büntethető, ha megállít a rendőr.
A bicikli annyiban más, hogy megengedett a használata alkoholfogyasztást követően is, de csak biztonságos közlekedés esetén! Mivel ez így elég megfoghatatlan, ezért nem érdemes a biciklivel sem kísérletezni miután fogyasztottunk alkoholt. Főként, hogy főútvonalon vagy városban, ha bizonytalan a kerékpáros mozgása, akkor megállíthatják és bírságot szabhatnak ki, illetve megtilthatják a továbbhaladást is.
Ittas vezetésért járó büntetés: ennyit perkálhatsz az alkoholszint alapján
Jöjjön is a legérdekesebb része a témának, az ittas vezetésért járó büntetés. Az, hogy mekkora büntetés jár ittas vezetés esetén, leegyszerűsítve attól függ, hogy milyen mértékű volt a sofőr alkoholfogyasztása.
Ehhez nézzük meg, hogyan határozható meg az alkoholos befolyásoltság mértéke az alkoholszonda eredményei alapján.
Alkoholszonda mért értéke (mg/l)
Állapot leírása
0,00 – 0,10
Az alkoholfogyasztás nem bizonyítható
0,11 – 0,25
A szeszesital-fogyasztás igazolt, de a szeszesitalt fogyasztó alkoholosan nem befolyásolt
0,26 – 0,40
Igen enyhe alkoholos befolyásoltság
0,41 – 0,75
Enyhe alkoholos befolyásoltság
0,76 – 1,25
Közepes fokú alkoholos befolyásoltság
1,26 – 1,75
Súlyos fokú alkoholos befolyásoltság
1,76 felett
Igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság
Forrás: ugyvederted.hu
A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelete határozza meg, hogy milyen mértékű alkoholszint esetén, milyen pénzbüntetés várható:
0,30 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,15 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációt meg nem haladó alkohol szint esetén: 50.000 forint
0,30 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,15 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál magasabb alkoholszint esetén- amennyiben az nem minősül bűncselekménynek 156.000 forint
nem gépi meghajtású járművek esetén pedig (lovas kocsi, kézi kocsi, nem elektromos roller) 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál magasabb alkoholszint esetén – ha az nem bűncselekmény 16-50.000 forint
A sör, a bor, a …
Ha a gyakorlatban megnézzük, hogy egy-egy pohár sör vagy bor fogyasztása milyen büntetést von maga után, lehet, hogy hamar elmegy a kedvünk a végén 100.000 forintos ceh miatt. Ugyanis például egy korsó sör, ami kb. 5% alkoholtartalmú, az a fogyasztást követően 1 órán belül 0,2-0,4%-os véralkohol szintet okoz az átlagos testsúlyú férfiaknál. Ennek eredménye egy szép szabálysértés, ami pénzbírságban kifejezve 30.000-100.000 forint közötti összeget jelent.
1,5 dl bor pedig hozzávetőlegesen 12%-os alkoholtartalommal bír, amely egy átlagos felnőttnél 0,3-0,5% véralkohol szintet okoz. Ez ugyanúgy szabálysértési kategória, amely 6 büntetőpontot és 30.000-100.000 forint közötti büntetést von maga után.
0,5%-os véralkohol szint felett pedig bűncselekménynek számít az ittas vezetés, amely súlyosabb szankciókkal járhat.
A sörrel ellentétben pedig nőknél akár 3-4 óra is lehet a bor lebomlási ideje. Fontos, hogy nem kell részegnek lenni ahhoz, hogy megbüntessenek. Egy 65 kg-os felnőtt esetében 2-3 óráig megmaradhat egy pohár bor a szervezetben mérhető módon.
Enyhe ittas vezetés esetén a büntetés is kevesebb?
Jobban hangzik, de a törvény nem tesz különbséget. A szankciók már minimális alkoholfogyasztás esetén is érvényesülhetnek. A Btk. szerint 0,5 g/l véralkohol- vagy 0,25 mg/l légalkohol-koncentráció felett az ittas vezetés bűncselekménynek minősül. Ez alatt, de kimutatható érték esetén szabálysértésről beszélünk.
A hivatalos kategóriák szerint:
0,26–0,40 mg/l (0,51–0,8 g/l): igen enyhe befolyásoltság
0,76–1,25 mg/l (1,51–2,5 g/l): közepes befolyásoltság
Az enyhe ittas vezetésért járó büntetés tehát jellemzően az első két kategóriába tartozó esetekre vonatkozik, amikor a szonda kimutat alkoholt, de az érték még nem éri el a bűncselekmény határát.
A pénzbírság mértékét itt is a véralkoholszint határozza meg és noha létezik az “enyhe ittas vezetés” fogalma, a büntetési tételekre ez már nem húzható rá.
Az alábbi összegekre számíthatunk:
0,15 mg/l alatt – 50.000 Ft
0,15 mg/l felett, de nem bűncselekmény – 156.000 Ft
Ezen felül akár egy hónaptól egy évig terjedő vezetéstől való eltiltás is kiszabható, és ha az több mint fél évre szól, kötelező az ún. utánképzés, ami további 70–140 ezer forintos költséget jelenthet.
Ha lenne még kérdésed a témával kapcsolatban, kérdezd Ügyfélszolgálatunkat és mi két munkanapon belül díjmentesen válaszolunk!
Minden esetben elveszik a jogosítványt?
Ittas vezetés esetén akár azonnal is elvehetik a hatóságok a jogosítványt, már az igazoltatás során is. Az, hogy mennyi idő lesz az eltiltás, arról a bíróság dönt. Legalább egy hónap, de akár 10 év is lehet az időtartama, amely a véralkoholszint mértékétől, a szabálysértés súlyosságától is függ. De például az is hatással van az időtartamra, hogy valaki visszaeső-e. Fontos tudni, hogy például súlyos baleset okozása esetén a bíróság akár végleges eltiltást is kiszabhat, amelyet csak 10 év elteltével lehet felülvizsgálni.
Alapesetben utánképzésen akkor kell részt venni, ha valakit ittas vezetés miatt eltiltanak a járművezetéstől. Az eltiltás időtartama alatt a jogosítvány nem használható és ezt az utánképzés sikeres elvégzésével lehet csak visszaszerezni. Az utánképzés célja, hogy az eltiltást követően a résztvevő újra megszerezze a szükséges közlekedési ismereteket, de még ennél is fontosabb a felelősségteljes vezetési magatartás kialakítása.
Azonban nem minden esetben kell utánképzést elvégezni. Nem szükséges utánképzésen részt venni, ha az eltiltás csak járműkategóriára vagy járműfajtára terjed ki, és az a vezetői engedély visszavonásával nem jár.
Abban az esetben is elkerülhető az utánképzés, ha a vezető jogosítványt a hatóság kizárólag, – a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben – a közigazgatási bírsággal sújtandó jogsértéshez tartozó 9 pont megállapítására alapozottan vonta vissza.
Amennyiben viszont az eltiltás nem bizonyos kategóriára, hanem általánosságban a járművezetésre terjed ki, a vezetői engedély csak akkor adható vissza, ha az érintett személy igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.
Hány büntetőpont jár ittas vezetésért?
Általánosságban azt fontos tudni, hogyha összegyűjtöttünk 18 közlekedési büntetőpontot, akkor egy időre elbúcsúzhatunk a jogosítványtól. Erről ügyfélkapura vagy postán kapunk külön értesítést. Ilyenkor a nyilvántartó szerv három napon belül értesíti az illetékes hatóságot, amely ezt követően határozatban, legkésőbb nyolc napon belül bevonja a vezetői engedélyt.
A magyar helyesírás egyik legnagyobb kihívása a j és az ly használata. Mivel kiejtésükben ma már nincs különbség, a helyes írásmód sokszor kizárólag a hagyomány elvén alapul. Ez azt jelenti, hogy nincsenek egyszerű, mindenre kiterjedő szabályok, a legtöbb esetben a vizuális memóriánkra és a korábban rögzült szóképünkre kell hagyatkoznunk.
Muszáj vagy muszály? A j vagy a ly a helyes? Teszteld le, mennyire ismered ki magad a legtrükkösebb esetek között!
2025 végén, az ünnepek után már a következő tanévre készülnek a családok, főleg, ha nyolcadikos, hatodikos vagy negyedikes gyerek van a házban. A tavaszi szünet 2026-ban viszonylag korán érkezik, mert a húsvét is április elejére esik, így április 2-től 12-ig tart.
A tavaszi szünet kezdete előtt a szülőknek érdemes figyelni az olyan fontos határidőkre, mint a középiskolai felvételi lépései vagy a félévi értesítések, nehogy lemaradjanak valamiről. Mutatjuk a legfontosabbakat, hogy könnyebb legyen a tervezés.
Tavaszi szünet 2026 dátumai
A tavaszi szünet 2026-ban április 2-től (csütörtök) április 12-ig (vasárnap) tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 1. (szerda), a szüneti után első pedig április 13. (hétfő). Ez összesen 11 nap pihenőt jelent, beleértve a húsvéti ünnepeket, ami ideális egy családi kiruccanásra.
2026. január 24. (szombat) 10:00: Központi írásbeli vizsgák (magyar és matematika).
2026. február 3. (kedd) 14:00: Pótló írásbeli (csak igazolt hiányzóknak).
2026. február 13. (péntek): Értesítés az írásbeli eredményekről.
2026. február 19. (csütörtök): Ekkor továbbítják a középiskolákba a jelentkezéseket.
2026. március 2–19.: Szóbeli meghallgatások (az iskolák egyénileg ütemezik).
2026. március 20. (péntek): A középfokú iskoláknak eddig kell nyilvánosságra hozni a jelentkezők felvételi jegyzékét.
2026. március 25–27.: Módosítási időszak – ha kell, változtathattok a sorrenden.
Ezek a lépések kritikusak, mert egy elkésett papír mindent boríthat.
Minden iskolást érinti az első félév zárása: 2026. január 23. (péntek), az eredményekről pedig január 30-ig (péntek) kell értesíteni a szülőket.
Van kérdésed a tavaszi szünettel kapcsolatban? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak!
Munkaszüneti napok és ünnepek
A tavaszi szünet 2026-os beállta előtt nincs extra hosszú hétvége: március 15. vasárnapra esik, így nem ad plusz pihenőt. Tervezzetek előre, ha esetleg kirándulni szeretnétek.
A tavaszi szünet 2026-ig sok határidő van, ezért jelöljétek be a naptárba őket, és használjátok az iskolai appokat vagy az Oktatási Hivatal oldalát emlékeztetőkhöz. Ha felkészültök, stresszmentes lesz a tavasz.
Az ünnepek alatt ugyanaz a kérdés kerül elő újra és újra: mennyi idő alatt megy ki az alkohol a szervezetünkből? Kalkulátorunkkal mutatjuk, hogy mikortól lehet biztonsággal vezetni, ha már hazaindulnánk.
Az elfogyasztott alkohol gyorsan felszívódik, majd a véráramon keresztül elsősorban a májba jut. A máj feladata a lebontás, méghozzá nagyjából állandó sebességgel.
Mennyi idő alatt megy ki az alkohol italok szerint?
A leggyakrabban keresett italokra érdemes konkrét példákat adni, de hangsúlyoznám: ezek átlagos becslések, normál testsúlyú, egészséges májjal rendelkező felnőttek esetén működnek csak.
Egy korsó sör (kb. 5% alkoholtartalom) általában 2-3 óra alatt bomlik le teljesen. Egy 1 deci bor (12-13%) körülbelül 2 órát, míg 2 deci inkább 3-4 órát igényel. Egy egész üveg bor már komolyabb mennyiség: itt a kiürülési idő 8–10 óra is lehet, sokaknál akár ennél is több. A pezsgő különösen becsapós ital. Bár könnyűnek tűnik, alkoholtartalma jellemzően 11–12%, ráadásul a szénsav gyorsítja a dolgokat. Tehát egy pohár pezsgő lebontása hasonló időt igényel, mint egy pohár boré, míg egy teljes üveg pezsgő esetén a 10 óra körüli kiürülési idő teljesen reális.
Sokan kíváncsiak a töményekre és az ikonikus koktélokra is. Egy feles (4 cl, kb. 40%) nagyjából egy standard italnak felel meg, így 2–3 óra szükséges a lebontásához. Ide tartozik a whisky, az Unicum vagy más likőrök is.
Az olyan italoknál, mint az Aperol Spritz, már érdemes alkoholszázalékban gondolkodni (meg amúgy is). Az Aperol önmagában kb. 11%, de egy Spritz esetén a prosecco és a szóda miatt a végső alkoholtartalom összetettebb. Ez az a pont, ahol a hány pohár volt már nem ad pontos képet, máshogy kell, hogy megközelítsük a dolgot.
Ha valami még mindig nem érthető a számolással kapcsolatban, kérd kollégáink segítségét a Hóvége ingyenes Ügyfélszolgálatán, két napon belül válaszolunk.
Bár az átlagos lebontási sebesség jól ismert, az egyéni különbségek számítanak. Testsúly, nem, genetika, étkezés, fáradtság és a máj állapota mind hatással lehetnek arra, mennyi idő alatt megy ki az alkohol teljesen.
Mindenesetre ha biztosra akarsz menni, hogy mennyi idő alatt megy ki az alkohol (különösen vezetés vagy munka előtt), érdemes számolni, nem csak tippelni. Ebben segíthet a kalkulátor.
Ünnepekkor különösen gyorsan fogy a mobilnet, legyen szó online vásárlásról, családi videóhívásokról vagy zenék streameléséről. Hol lehet megnézni, hogy mennyi mobilnetem van? Itt a válasz!
Magyarországon a három nagy szolgáltató (Telekom, Yettel, a korábbi Vodafone, azaz One) kínál erre lehetőséget: az adatkeret lekérdezhető appban, online vagy SMS-ben. Mutatjuk, hogyan működnek, és abban is segítünk, hogyan állíthatsz be figyelmeztetést.
Hol lehet megnézni, hogy mennyi mobilnetem van?
A leggyorsabb módszerek hasonlóak mindhárom nagy szolgáltatónál: app, online fiók vagy SMS kód. Ezekre a részletekre kell figyelni:
A Telekom appban (ingyen letölthető) bejelentkezés után az Áttekintés oldalon látod az aktuális adatforgalmat és a maradék keretet. Online a telekom.hu/fiokom oldalon ugyanígy, regisztráció vagy belépés után megtekinthető ez a szám. Ha egyszerűbb kell, hívd a *100# kódot a telefonodon. Nem kell megijedni, a hívás díjmentes, és mutatja az egyenleget, beleértve a netet is. Figyelmeztető értesítést az appon belül lehet beállítani. (Itt az is megadható, hogy hány százaléknál jelezzen: pl. ha már az adatkeret 50%-a maradt, akkor automatikusan érkezik az értesítés.)
A Yettel appban a főoldalon azonnal látható a maradék mobilnet, enline a yettel.hu oldalon a Saját Yettel fiókban, bejelentkezés után. A másik megoldás: SMS-ben küldd a „NET” szót a 1741-es számra. Ha roamingban vagy, a NetRoaming szolgáltatással figyelheted a külföldi használatot, amit az appban aktiválhatsz. Értesítéseket szintén az appban állíthatsz be.
A My One appban a főképernyőn ellenőrizheted az adatforgalmat, online pedig a one.hu-n, csak be kell lépni a fiókkal. Ha SMS-ben kérdeznéd le, küldd a „NET” szót a 1751-es számra. Idősebbeknek az SMS a legegyszerűbb, és az appban beállítható push-értesítés túllépés előtt.
Mobilnet témában van kérdése? Ügyfélszolgálatunk ingyenesen, két napon belül válaszol.
Mit jelent a túllépés, és hogyan előzd meg?
Ha túlléped a keretet, a szolgáltatók általában lassítják a netet, vagy extra díjat számolnak. A Telekomnál és a Yettelnél opciós adatjegyeket vehetsz az appban, a One-nál szintén. Hol lehet megnézni, hogy mennyi mobilnetem van, ha túlléptem? Ugyanott, és ott vásárolhatsz pluszt is, ha nem elég az alapcsomagba foglalt mennyiség. Megelőzésre állíts be app-értesítéseket vagy SMS-t. Ez egyébként egyes szolgáltatóknál ingyenes.