Jövő novemberig tart a kegyelmi állapot a plug-in hibrid tulajoknak, utána már lépniük kell

Az újonnan forgalomba helyezett plug-in hibrid zöld rendszám szerzése már nem lehetséges, a már közlekedő autók is jövő novemberig kaptak csak haladékot a cserére.

A Belügyminisztérium adatai szerint eddig szinte nulla plug-in hibrid zöld rendszám esetében került sor a cserére. Mondjuk nincs is hova kapkodni a tulajdonosoknak, hiszen még közel másfél évük van erre, 2026. november 30-ig kell fehérre cserélni a zöldet. Ennek költsége egyébként az üzembentartót terheli: ha valakinek megfelelnek az eddigi karakterek, a csere költsége 12 300 forint, ha valaki új betű-szám kombinációt igényel, akkor 14 500 forintot kell fizetnie. A kivárás különben teljesen logikus, hiszen ezekkel az autókkal (a zöld rendszám miatt) jelenleg ingyen lehet parkolni.

Semmiképp nem éri meg kicsúszni a határidőből, mert ha egy arra jogosulatlan autót 2026. december elsejét követően zöld rendszám használatán kapnak, kivonják a forgalomból.

A változás körülbelül 43 000 üzembentartót érint jelenleg. Köztük bizonyára sokan vannak olyanok, akik kifejezetten az ilyen autókra járó kedvezmények miatt vásárolták ezt a járműtípust. Ugyanis ezek a kocsik sima hibridautóként is üzemeltethetők, tehát nevük hiába plug-in (azaz bedugható), úgy is mennek, ha soha nem dugjuk be őket, hanem ugyanúgy tankoljuk, mint a sima benzinest. Ezt persze senki sem ellenőrzi, és ugyanazok a kedvezmények így is járnak rájuk 2026 decemberéig, mint a ténylegesen nulla károsanyag kibocsátású elektromos autókra.

A kedvezmények egyébként tényleg vonzók, nem csoda tehát, ha nem sietnek a tulajok lecserélni a zöld rendszámot. Lássuk:

  • Ingyenes parkolás számos helyen (pl. Budapest gyakorlatilag egész területén.)
  • Mentesülés a regisztrációs adó alól.
  • Mentesülés a vagyonszerzési illeték alól.
  • Mentesülés a gépjárműadó alól.
  • Mentesülés a cégautóadó alól.
  • Rendszeres támogatások és pályázatok a vásárlásukra.

További kérdése van a zöld rendszámmal vagy az elektromos autókkal kapcsolatban? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, ahol kollégáink gyorsan és díjmentesen válaszolnak!

Ha önnek PHEV, azaz plug-in hibrid zöld rendszámos autója van, akkor jár a legjobban, ha 2026. novemberében cseréli csak le a zöld táblát fehérre, hiszen így megspórolja a jövő évi gépjárműadót és a parkolást, céges kocsi esetén pedig a gépjárműadót sem kell megfizetni. Sőt, akár még az is megérheti, ha most vesz egy átlagos árú (12 millió forint körül) ilyen járművet, hiszen csak a parkoláson napi 5-7000 forintot simán megtakaríthat. Arra azonban számítani kell, hogy a kegyelmi idő lejártával ezen járművek ára esni fog, hiszen a kedvezmények nélkül vonzerejük is megcsappan majd.

Plug in hibrid zöld rendszám nélkül nem biztos, hogy megéri?
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Felmentési idő nyugdíj előtt – mikor engedhetjük el a munkát?

Ha már nagyon letennénk a munkát, erről a lehetőségről mindenképpen tudnunk kell.

Ezért nem értjük egymást: így mondják máshogy ugyanazt az ország különböző részein

Magyar tájszólások – Tudtad, hogy van, ahol a matrica neve „levonó”? És azt, hogy a tengeri nem csak a tenger mellett létezhet?

Mennyibe került 35 éve egy liter benzin? Te hány kérdésre tudod a választ? Kvíz

2025-ben már olyan drága minden, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Rosszabbul élünk, mint...

Ezért kaphatsz akár milliós büntetést, ha panelban laksz – még a muskátli is gond lehet!

A paneltűzvédelmi szabályok megsértése akár több százezer forintodba is kerülhet. Érdemes tehát átnézni, mit szabad és mit nem a folyosón.

Kicsi a víznyomás a te lakásodban is? Ezt mindenképpen tedd meg, mielőtt a vízműhöz fordulnál

Az alacsony víznyomás nemcsak a zuhanyzást kényelmetlenné teszi. A kazán, a mosógép s a mosogatógép működését is befolyásolja. Gyors otthoni mérés és tisztítás lépései elengedhetetlenek.

300 ezres fürdőszoba támogatás nyugdíjasoknak: így kérje, hogy meg is adják

Idős korban sok minden nehezebbé válik, amit korábban gond nélkül megoldottunk. Szerencsére van egy kevéssé ismert lehetőség, ami segítheti a mindennapi dolgokkal való megküzdést: az akadálymentesítési támogatás.