Nyitólap Blog Oldal 643

A fővárosban 10, vidéken 38 százalékkal emelkedett a tégla lakások bérleti díja

woman put coins to stack of coins and red house blackground

Idén a fővárosban az év első öt és fél hónapjában 10, a legnagyobb vidéki városokban 38 százalékkal emelkedett a téglalakások átlagos havi bérleti díja a 2022-es adatokhoz képest – közölte az Otthon Centrum.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum (OC) elemzési vezetőjét, aki elmondta: A fővárosban a téglalakások átlagos havi bérleti díja 227 ezer forintra nőtt idén, ez az érték 10 százalékkal múlja felül a tavalyi éves átlagot. A legnagyobb vidéki városokban idén az év első öt és fél hónapjában átlagosan 174 ezer forintért lehetett bérlakáshoz jutni, ez az árszint azonban a tavalyinál 38 százalékkal magasabb.

Arra is kitértek, hogy a téglalakások idei bérbeadásai alapján a fővárosban a VI. kerület a legdrágább átlagosan 317 ezer forintos havi díjjal. Ezt a II. kerület 305 ezer, az I. kerület 300 ezer és az V. kerület 283 ezer forinttal követi. A többi budai és belvárosi kerületben 200 ezer forint körül alakult. A pesti külső városrészekben 170 ezer forint az átlagos havi bérleti díj.

Ennyi a bérleti díja most egy téglalakásnak:

A fővárosban az egyszobás tégla lakásokért átlagosan 145 ezer forintot kértek. A kétszobásokért 214 ezer, a háromszobásokért 293 ezer forintot.

Közölték, hogy a vidéki megyei jogú városok között Győr és Székesfehérvár „elhúzott” a többi várostól, mivel a havi átlagos bérleti díj megközelítette a 200 ezer forintot. Ezzel szemben Szegeden, Kecskeméten és Debrecenben még mindig 140 ezer forintot kértek a tulajdonosok egy hónapra.

A panellakásokat Budapesten és a vidéki városokban egyaránt olcsóbban lehet bérelni. Minél nagyobb lakásról van szó, annál kedvezőbb az ár a téglalakásokhoz viszonyítva. A panellakások bérleti díja a belvárosban és Budán átlagosan 175 ezer. A külső pesti kerületekben 145 ezer, míg a vármegyeszékhelyeken 113 ezer forint.

Ugyanakkor a paneleknél jelezték, hogy a garzonok esetében a házgyári lakások alig olcsóbbak a téglából épült garzonoknál. De a két- és különösen a háromszobás lakások már kedvezőbb bérleti díjjal kerülnek a piacra.

(MTI)

Öblítő házilag – így csináld, hogy illatos legyen a ruha

Friss és finom illatúak a ruhák mosás után

A ruhák, ágyneműk, törülközők mosásához a legtöbb magyar háztartásban használnak valamilyen textilöblítő folyadékot, hogy frissek és üde illatúak legyenek a ruhadarabok. Csakhogy ezekben a természetes illatanyagok helyett több száz bevizsgálatlan, a fogyasztók számára megismerhetetlen vegyületet alkalmaznak, amelyek allergiás reakciót is okozhatnak. Nem szeretnél lemondani a frissességről? Az illatos öblítő házilag is elkészíthető, és a textil így is puha lesz.

A minőségi bolti öblítők nem olcsók, némelyikért 1,5 literes kiszerelésben akár 1500-2000 Ft-ot is elkérhetnek, amellett, hogy használatuk sem mondható éppen környezetbarátnak. Az érzékenyebbek számára pedig akár bőrkiütések, a bőr szárazságát vagy egyéb allergiás reakciót is okozhat a benne lévő vegyszerek miatt.

Illatos öblítő készítése házilag

Szerencsére otthonunkban is könnyen tudjuk előállítani ezen mosáshoz szükséges segédanyagot. Ezzel nem csak spórolhatunk, de ahogy előbb említettük környezetünket is megkímélhetjük és a vegyszereket is elkerülhetjük. A környezetbarát házi öblítő előállításának számos módja ismert, ahány háztartás, annyiféle technika, annyiféle lehetséges hozzávaló.

Azoknak, akiknek az orra érzékeny a túl erős illatokra, célszerű almaecetet alapul venni. Ebből 1dl-t keverjünk össze 1 liter vízzel egy flakonban, ezt követően cseppentsünk bele narancsos illóolajból 7,  jázmin illóolajból 6, majd teafa illóolajból 2 cseppet, ezek arányai ízlés szerint változtatható. Azonban arra figyeljünk, hogy ezek is okozhatnak allergiát.

Készíthetünk öblítőt még mosóparfüm és citromsav hozzáadásával is. Ezeket a hozzávalókat azoknak ajánljuk inkább, akik szeretik, ha ruháik mosás után intenzív illatot árasztanak.

A folyamat itt is hasonlóképpen az alapanyagok összekeverésével kezdődik, mégpedig úgy, hogy a mosóparfümből 100 ml-t 5-6 kanál citromsavval összekeverünk 1,5 liter vízben. Az így elkészült vegyületet alaposan összerázzuk, majd kicsit állni hagyjuk, nem sokkal később már használhatjuk is a mosáshoz.

Egyik megismert módszer sem túl bonyolult, nem kell kémikusnak lennünk ahhoz, hogy el tudjuk sajátítani folyamatát. Azonban kijelenthetjük, hogy az így kapott öblítőnk környezetbarát, általunk jól ismert alapanyagokból készül, kevesebb műanyag használatával, illatának intenzitását is mi határozhatjuk meg a hozzávaló anyagok adagolásával, és végül, de nem utolsósorban egy vagyont sem kell érte otthagynunk a boltban.

Nyugdíjas pedagógusok is jelentkezhetnek mentornak az Útravaló Ösztöndíjprogramba

Ösztöndíj diákoknak

Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű diákoknak: az Útravaló Ösztöndíjprogramban tanulók, illetve a tanulók mentorai vehetnek részt. Pályázni majd csak augusztusban lehet, de érdemes már most megismerni a feltételeket.

Az Útravaló Ösztöndíjprogram egy összetett támogató, segítő, tanulást motiváló rendszer. E rendszerben a tanuló, és a tanuló iskolai előrehaladását támogató mentor vesz részt. A program köznevelést érintő alprogramjai (Út a középiskolába, Út az érettségihez és Út a szakmához) mentori és ösztöndíj-támogatást nyújtanak a bevont tanulók részére.

Ki jelentkezhet tanulóként az Útravaló Ösztöndíjra?

Tanulóként pályázhat a Magyarország területén működő köznevelési intézménnyel tanulói jogviszonyban álló magyar vagy külföldi állampolgár, aki a pályázat időszakának tanévében nappali rendszerű iskolai oktatás keretében tanul és a jelentkezés benyújtásának időpontjában hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, védelembe vett, családba fogadott, ideiglenes hatállyal elhelyezett, utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesül, valamint

  • az „Út a középiskolába” alprogram esetében általános iskolában 7-8. évfolyamon tanul és az előző tanév végi tanulmányi átlaga eléri a 3,0-et;
  • az „Út az érettségihez” alprogram esetében gimnáziumban, technikumban vagy szakgimnáziumban tanul és az előző tanév végi tanulmányi átlaga eléri a 3,0-et;
  • az „Út a szakmához” alprogram esetében szakiskolával, szakképző intézménnyel, vagy készségfejlesztő iskolával állnak tanulói jogviszonyban, szakma megszerzésére irányuló képzésben vesznek részt, az előző tanév végi tanulmányi átlaga eléri a 2,5-ös átlagot.

A magatartás és szorgalom jegyek nem egyik alprogramnál sem számítanak bele az átlagba.

Ki nyújthat be pályázatot mentorként az Útravaló Ösztöndíjprogramba?

A diákok iskolai előrehaladását a mentorok segítik. Mentorként pályázatot nyújthat be a tanárképzésben vagy tanítói képzésben szakképzettséget szerzett személy, szociálpedagógus, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, szakoktató, vagy a pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény olyan hallgatója, aki az ezen pont szerinti végzettségeket adó képzésekben az utolsó két félév valamelyikének teljesítését a pályázati felhívás meghirdetését követő félévben kezdi meg.

A mentori feladatok (például személyes kapcsolattartás, csoportos foglalkozások) ellátásához javasolt, hogy a mentor azon a településen dolgozzon vagy tartózkodjon életvitelszerűen, amely településen a tanuló lakik vagy tanulmányait végzi. Mentornak jelentkezhet GYES/GYED-en lévő, valamint nyugdíjas pedagógus is, ha a feladatait el tudja látni.

Egy pályázó mentor egyazon tanévben, az Útravaló Ösztöndíjprogramban összesen legfeljebb 5 (öt) pályázó tanuló tekintetében nyújthat be mentori pályázatot. A korlátozás a teljes Útravaló Ösztöndíjprogramra vonatkozik, így azon mentor, aki a korábbi pályázati felhívásban nyertes – továbbfutó – ösztöndíjas tanuló vonatkozásában is lát el mentori tevékenységet, a továbbfutó ösztöndíjas tanulókat beszámítva vállalhatja összesen 5 (öt) pályázó tanuló tekintetében a mentorálást. Ez alól kivétel:

Az esélyteremtő ösztöndíjprogramok esetében a mentorként pályázó személy egyazon tanévben a fenti számot meghaladó számú, de legfeljebb 8 (nyolc) pályázó mentorálását vállalhatja az alábbi feltételek együttes fennállása esetén:

  • ha az általa mentorálandó valamennyi pályázó tanuló köznevelési vagy szakképző intézménye a településen az egyetlen köznevelési vagy szakképző intézmény (jelen esetben köznevelési intézmény alatt általános iskolát és középiskolát értünk) és
  • a köznevelési vagy szakképző intézményben a hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri a 80%-ot.

Mentor másik iskolában tanító tanár is lehet, de meg kell felelnie a pályázat feltételeinek, valamint az adott köznevelési intézmény jóváhagyása is szükséges.

Hogyan kell beadni a pályázatot?

Fontos, hogy a tanuló és a mentor együtt jogosult beadni a pályázatot. Ez benyújtható az Útravaló Ösztöndíjprogram („UTR”) Pályázati adatlap kitöltő felületen keresztül, amely a tef.gov.hu/ oldalról vagy az utr.tef.gov.hu url-ről érhető el.

A pályázatot az előző évben csak elektronikusan lehetett leadni (valószínűleg idén is így lesz). A pályázatok benyújtására általában augusztus végétől szeptember végéig van lehetőség.

Mennyi az Útravaló ösztöndíj összege?

A 2022/2023-as tanévben:

  • Az Út a középiskolába alprogramban a pályázó mentor 11.000 Ft/tanuló/hó támogatásban, a pályázó tanuló az előző tanév végi tanulmányi átlaga alapján a 9.000-15.500 Ft/hó támogatásban részesülhet a támogatási időszak alatt.
  • az Út az érettségihez alprogramban a pályázó mentor 11.000 Ft/tanuló/hó támogatásban, a pályázó tanuló az előző tanév végi tanulmányi átlaga alapján a 11.000-20.000 Ft/hó támogatásban részesülhet a támogatási időszak alatt.
  • az Út a szakmához alprogramban a pályázó mentor 11.000 Ft/tanuló/hó támogatásban, a pályázó tanuló az előző tanév végi tanulmányi átlaga alapján a 9000-18.000 Ft/hó támogatásban részesülhet a támogatási időszak alatt.

Forrás: utr.tef.gov.hu

Kinek jár és mire a gyermekvédelmi kedvezmény? Bővült a jogosultak köre

Támogatás rászoruló gyerekeknek

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény többek közt évente kétszer, néhány ezer forintos pénzbeli támogatást, valamint ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetést jelent. A család szociális helyzete alapján adható, de nem jár „hivatalból”, igényelni kell. Mutatjuk a tudnivalókat.

Kinek jár rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény?

A támogatás a gyermek alapvető szükségleteinek kielégítését segíti elő. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt az igényelhet, aki a családjában gyermeket nevel, ideértve a nagykorú gyermeket is akkor, ha a gyermek nappali tagozatos tanuló és legfeljebb 23 éves (felsőoktatásban tanuló esetén legfeljebb 25 éves) és a kérelmező családjában az egy főre jutó havi jövedelem legfeljebb 47.025 forint, vagy 51.300 forint az alábbi esetekben

  • egyedülálló szülő vagy nevelő
  • a gyermek tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos
  • nagykorú gyermek.

Mi alapján határozzák meg a havi jövedelem összegét?

Rengeteg támogatás és ellátást összegét befolyásolja az ún. öregségi nyugdíjminimum/szociális vetítési alap. Az elnevezés nem sokat számít, mind az öregségi nyugdíjminimum, mind a szociális vetítési alap összege 28.500 forint. (2008 óta nem változott.)

2023-ban akkor jár a családnak rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, ha az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a 180%-át (ez most 51.300 forint), és a gyermeket egyedülálló szülő gondozza, a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy nagykorúként még tanul. Más esetekben a legkisebb nyugdíj 165%-a az egy főre jutó jövedelem határa, ami 47.075 forint.

Korábban a jogosultság összeghatára 41.325, illetve 38.475 forint volt, ennek emelésével a jogosultak köre is bővült. Fontos tudnivalók, hogy az alacsony jövedelem ellenére sem jár a kedvezmény, ha a család a jogszabályban meghatározott ingatlan- vagy ingóvagyonnál többel rendelkezik.

Mit tartalmaz a támogatás?

  • általános iskolás (1-8. évfolyam) gyermekek esetében ingyenes étkezés, középiskolás (1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő) gyermekeknél -50 % étkezési hozzájárulás (szünidei gyermekétkeztetés is),
  • évente kétszer, augusztus és november hónapban pénzbeli támogatás,
  • felsőoktatásba való jelentkezésnél többletpontok,
  • jogszabályban meghatározott egyéb kedvezmények.

Hogyan kell igényelni a gyermekvédelmi kedvezményt?

Van egy egységes formanyomtatvány, amit innen lehet letölteni (’Formanyomtatvány rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultsághoz és hátrányos helyzet megállapításához’ néven.) A dokumentum az önkormányzatok honlapján is megtalálható, de papír alapon is elérhető a polgármesteri hivatalokban.

A nyomtatványt (mellékletekkel együtt) személyesen, postán, valamint elektronikus úton (az epapir.gov.hu-n) a kérelmező nyújthatja be, vagy annak meghatalmazottja. A benyújtás helye a lakcím szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatala vagy a kormányablak.

Milyen mellékleteket kell csatolni a nyomtatványhoz?

A kérelmező és a vele egy családban élők jövedelméről szóló igazolásokat:

  • munkaviszony esetén: a kérelem benyújtását megelőző hónapban kapott nettó jövedelemről szóló igazolás a munkáltató által kiállítva,
  • megállapított rendszeres pénzbeli ellátás folyósítása esetén a vonatkozó megállapító határozat (álláskeresési támogatás, Nyes, ápolási díj, aktív korúak ellátása, időskorúak ellátása),  
  • a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tárgyévre kiállított, vagy 30 napnál nem régebbi igazolása a nyugdíjszerű ellátás havi összegéről,
  • alkalmi munkára vonatkozó nyilatkozat kitöltve és aláírásával igazolva,
  • vállalkozásból származó jövedelem esetén: a kérelem benyújtását megelőző 12 hónap alatt szerzett jövedelemről szóló, a Nemzeti adó- és Vámhivatal által kiállított igazolás,
  • tartásdíjra vonatkozó nyilatkozat nyomtatványon kitöltve és aláírásával igazolva,
  • kiskorú gyermeke 30 napnál nem régebbi iskolalátogatási / óvodalátogatási igazolása,
  • 30 napnál nem régebbi igazolás a 18. életévet betöltött, önálló jövedelemmel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató személy tanulói vagy hallgatói jogviszonyáról,
  • 30 napnál nem régebbi igazolás az ösztöndíj összegére vonatkozóan,
  • gyámság alatt álló kiskorú esetén: gyámkirendelő határozat, illetve a gyermekelhelyezésre vonatkozó bírósági végzés

Mennyi a pénzbeli támogatás összege?

A pénzbeli támogatás évente kétszer – augusztusban és novemberben – 6000 forint alapösszegű juttatást jelent. A hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek emelt összegű – 6500 forint – pénzbeli támogatásra jogosult.

A családba fogadó gyám, ha a gyermek tartására kötelezettsége áll fenn, és részesül a Törvény 19. § (1a) b) pontban foglalt valamelyik ellátásban – a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek után – gyermekenként havi 6270 forint (a szociális vetítési alap összegének 22%-a) kiegészítő pénzbeli ellátásra, augusztus és november hónapban 8400 forint pótlékra jogosult.

Meddig jár?

A rendszeres kedvezményre való jogosultság kezdő időpontjától, azaz a kérelem benyújtásának napjától 1 évig. Az újabb kérelem az előző lejárta előtti 3 hónapban már beadható.

Zsebünkben a leletünk: ezt tudja az EgészségAblak nevű alkalmazás

Mobil nélkül sehová

Mostantól bárhova magunkkal vihetjük az összes orvosi leletünket: az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) EgészségAblak nevet viselő alkalmazásában valamennyi egészségügyi dokumentumunkhoz hozzáférhetünk.

Mi az az EgészségAblak?

Az EESZT applikációja korábban myEESZT néven futott, ezt keresztelték át nemrégiben EgészségAblakra. Az alkalmazás új funkciókkal bővült: egyrészről minden, az EESZT indulása óta feltöltött egészségügyi dokumentum elérhetővé vált, másrészről az alkalmazásból közvetlenül hívható az Egészségvonal.

Mit tud még?

Mostantól nemcsak az elmúlt három hónap, hanem az EESZT indulása óta feltöltött

  • valamennyi laboreredmény,
  • ambuláns lap,
  • vizsgálati lelet,
  • zárójelentés
  • és minden egyes orvosi dokumentum

megtekinthető és letölthető az EgészségAblak alkalmazásban mobiltelefonon is. Így az sem jelenthet gondot, ha a beteg egy korábban kézhez kapott leletet nem talál otthon vagy elfelejti elvinni orvosához. Az egyszer már letöltött dokumentumok offline állapotban is elérhetőek az alkalmazásban.

Szintén újdonság, hogy az alkalmazásból közvetlenül hívható az 1812-es Egészségvonal a hét minden napján 0–24 óráig. A telefonközpont munkatársai általános tájékoztatást nyújtanak egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban, segítenek a szolgáltatók keresésében, speciális egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban, szűrővizsgálatokkal és gyógyszerellátással, illetve az EESZT-vel kapcsolatos kérdésekben. A mobilalkalmazás eddig a digitális koronavírus elleni oltási igazolványt tartalmazta, illetve az e-receptek váltak benne elérhetővé.

Hogyan lehet EgészségAblakom?

Az alkalmazás ingyenes és mindenki számára letölthető az App Store és a Google Play áruházakból. Használatához ügyfélkapus regisztráció és egészségügyi azonosító (TAJ-szám) szükséges.

Beállítható az egyszerűsített bejelentkezés: ha első alkalommal megtörtént a személyes ügyfélkapu összeillesztése a szoftverrel, akkor a jövőben már elegendő lesz csak a telefonon történő azonosítást elvégezni (pl. ujjlenyomat segítségével). Ezt viszont minden egyes belépéskor meg kell tenni. Az egyszerűsített belépés segítségével internetkapcsolat nélkül is  megtekinthetjük a letöltött dokumentumokat.

A telefon tulajdonosa csak a saját EESZT adatait tudja kezelni, más teréhez, receptjeihez nem férhet hozzá – mutat rá az egeszsegkalauz.hu. Ugyanakkor a beteg készíthet képernyőfotót a saját vényadatairól, és a fotó megosztásával „átadhatja” valakinek a receptjét, hogy helyette váltsa ki. Fontos, hogy a képernyőfotóról nem maradhat le a kódos rész. Az átadott képfájl gyakorlatilag olyan, mintha papír alapú recept lenne, bemutatásával egyszeri és megismételhetetlen gyógyszerkiváltás történhet.

Az új funkciók július 1-jétől elérhetők, a mobiltelefonon történő alkalmazásfrissítést követően használhatók. Az EgészségAblak alkalmazás célja, hogy a lakosság könnyen, gyorsan, egyszerűen és minél szélesebb körűen kihasználhassa a digitális egészségügy előnyeit.

Szöveg: MTI nyomán

Utazz olcsóbban: új, szezonális napijegyek Baranyában

Mecsek

Már a Mecsek és a Villányi-hegység vonzáskörzetében is érdemes kihasználni a közösségi közlekedés adta lehetőségeket. Július 1-jétől – Mecsek napijegy és Tenkes napijegy néven – újabb két szezonális jegytermék érhető el a MÁV-Volán-csoport járatain – tudatta a MÁV Zrt.

A Mecsek napijegy a Dombóvár-Bátaszék vasútvonalon Dombóvár és Mórágy között, a Budapest-Dombóvár-Pécs fővonalon Dombóvár-Pécs között, valamint a Godisa-Komló vasútvonalon érvényes, továbbá az ezen vasúti vonalszakaszok által határolt területen lévő településeken közlekedő helyközi buszjáratokon. A Mecsek napijegy 1990 forintért érhető el mindenki számára. Az új jegynek köszönhetően kedvezményes áron utazhatunk az Országos Kéktúra útvonalához is, érdemes a kirándulások szervezésénél is a busszal vagy vonattal való utazást választani.

A Tenkes a Villányi-hegység legmagasabb pontjaként az egész térség meghatározó eleme, az új napijeggyel a környéken kirándulóknak nyújt kedvezményes utazást a MÁV-Volán-csoport. A Tenkes napijegy vasúton a Pécs-Villány-Magyarbóly vonalon Pécs-Villány között, valamint a Villány-Mohács vonalon lesz érvényes. A Pécs-Mohács-Villány-Harkány négyszögben lévő települések között a Volánbusz helyközi járatain is felhasználható a napijegy. A Tenkes napijegy egységesen 1490 forintba kerül.

A Mecsek és Tenkes napijegy is július elsejétől a tanítási szünet végéig minden napra, azt követően hétvégi és ünnepnapokra váltható meg, és az érvényesség napján korlátlan utazásra jogosít a kijelölt járatokon. Mindkét napijegy megvásárolható a MÁV-START pénztáraiban, jegyértékesítő automatáiban, illetve online a MÁV applikációban is.

Forrás: mavcsoport.hu

Limonádé és azon túl: 5+1 hűsítő alkoholmentes ital kánikulára

Limonádé és azon túl, finom nyári italok

A limonádé az extra? Lehet, de közhely: a fröccs és a sör melegben esik a legjobban. Nos. Maradjunk abban, hogy egy 20 fokos tavaszi napon jól esik, de az igazi nyári forróságban rossz ötlet alkoholos italt inni.

Főleg, mert fillérekből állíthatunk össze limonádét és más izgalmas nyári italokat, amiket aztán egész nap szívesen kortyolgathatunk.

Íme a kedvenceink:

Akár szörpökkel, akár friss gyümölcspürével készíthetjük, de bátran kísérletezzünk fűszernövényekkel – bazsalikom, rozmaring, menta – is.

  • Jeges tea: a kilencvenes évek elején újdonságnak számító cukrozott, ízesítőkkel dúsított italszörnyeit sürgősen felejtsük el – bármilyen alaptaát feldobhatunk szezonális gyümölcsökkel vagy fűszernövényekkel. Ha este lefőzzük, behűtjük, másnap egész nap szürcsölgethetjük a hűtőből. Tipp: a mentatea önmagában is hűsítő hatású, jeges változatban igazi frissítő!
  • Uborkás víz: egy időben minden második bevárosi étterem ezzel hipszterkedett – szemérmetlenül drágán. Pedig az ötlet zseniális – nem kell hozzá semmi, csak egy nagy kancsó víz, 10-15 szelet uborka, meg pár óra, hogy a víz átvegye a zöldség ízét. Nagy előnye még, hogy az uborka segít megőrizni a hidratáltságot – nem véleltlenül pakoljuk az arcunkra – ez pedig ilyenkor nyáron különösen fontos!
  • Gyümölcsvíz: tegyünk párolóbetétbe/szűrőbe almát, körtét, meggyet, vagy más gyümölcsöt és pároljuk percig, majd takarjuk le és hagyjuk magára 1-2 órára. A vizünk csodálatosan átveszi a gyümölcs aromáit, lehűtve sokkal jobb és olcsóbb, mint az ízesített palackozott vizek.
  • Kovászos uborka fröccs: elsőre bizarrul hangzik, de elképesztően frissítő: egy nagyobb pohárba öntsünk kovászos uborka levet, majd húzzuk fel szódával – mondjuk fele-fele arányban. A levet azért szűrjük le előtte!
  • +1: Smoothie: bármilyen friss vagy fagyasztott gyümölcsből készülhet, és nem kell hozzá más, csak egy turmixgép. Mehet bele laza joghurt vagy kefír, méz vagy friss fűszerek is, ha pedig bírja a gépünk, és még jeget is darálunk bele, garantáltan hűsít! Igazán nagy kánikula esetén pedig még ebéd helyett is jól esik.

A képeken a házi jeges tea, az uborkás víz és egy meggyes-málnás gyümölcsvíz van. Ha valamiért téli italt keresnél, arra is van ötletünk.

Limonádé és azon túl, alkoholmentes nyári italok

Mennyi az országbérlet ára? Kinek jár kedvezmény?

Közösségi közlekedés, egy modern vasúti kocsi belülről, kék ülések sora

Az egyszerűen elérhető és alacsony árú országbérletnek köszönhetően korlátlanul utazhatunk minden helyközi buszon és nem feláras vonaton. Kinek éri meg és mennyi az annyi? Cikkünkből kiderül, mennyi az országbérlet ára, mennyibe kerül az országbérlet diákoknak, hol és hogyan lehet megvásárolni.

Országbérlet: olcsó, egyszerű, korlátlan

2023. május 1-jétől vásárolható meg az új vármegye- és országbérlet. A bérletek a korábbiaknál is egyszerűbb megoldást kínálnak, hiszen a napi ingázáshoz és a hétvégi kirándulásokhoz elegendő egyetlen közös (busz+vonat) bérletet váltani. Melyik mit tud?

A 30 napos érvényességű vármegyebérlet a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt használható. A teljesárú bérlet 9450 forintba kerül, a tanulóbérlet 90 százalékos kedvezménnyel váltható, 945 forintért.

Azok, akik utazásaik során rendszeresen átlépik a vármegyehatárt, 2 vármegyebérlet áráért az ország egész területére érvényes országbérletet vásárolhatnak. Ennek kiemelkedő előnye, hogy minden olyan járatra érvényes, amelyet a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV üzemeltet helyközi forgalomban. Így akár egyetlen bérlettel keresztülutazhatjuk hazánkat, eljuthatunk a legszebb, legnépszerűbb turisztikai látványosságokhoz, kirándulásra és akár vármegyéken át történő napi ingázásra is alkalmas.

Az országbérlet ára

A 30 napos teljesárú országbérlet 18900 forintba kerül. 2500 forinttal olcsóbban megvásárolható, mint a 30 kilométerre érvényes bérlet. Tanulók 90 százalékos kedvezménnyel válthatják meg az országbérletet, így az 1890 forintba kerül – ez nagyjából egy vidéki mozi normál jegyének ára.

Minden vonaton és buszjáraton érvényes?

Nem. Az országbérlet nem vehető igénybe helyjegyköteles vonatokon, 1. osztályon, továbbá a helyi közösségi közlekedési társaságok járatain sem. A BKK járatain sem érvényes, de Budapesten belül a helyközi szolgáltatók járatain lehet vele utazni. (Ugyanez áll a vármegyebérletre is.)

Az országbérlet nemcsak a Volánbusz járatain érvényes, hanem az alábbi szolgáltatók helyközi járatain is:

  • G-BUSLINE Autóbusz-közlekedési Kft. (Budapest – Zalaegerszeg – Lenti);
  • Trans-Tour ’90 Közlekedési Kft. (Budapest – Tiszaújváros – Polgár – Tiszavasvári – Vásárosnamény – Tákos – Csaroda – Beregsurány);
  • Trans-Vonal Közlekedési Kft. (Nyíregyháza – Balsa);
  • Weekendbus Zrt. (Csömör – Budapest; Csömör – Kistarcsa – Nagytarcsa- Pécel), de nem érvényes az éjszakai 419-es járaton.

Fontos tudnivaló, hogy az országbérletet csak használni, megvásárolni azonban nem lehet majd ezeknél a szolgáltatóknál. (Ugyanez áll a vármegyebérletekre.)

Kinek éri meg?

Országbérletet venni annak éri meg, aki utazásai során rendszeresen átlépi egy vagy több vármegye határát és havi utazása eddig többe került, mint 18900 forint, utazásaihoz pedig többnyire nem feláras vonatot vagy kocsit vesz igénybe. Tanulók és fogyatékkal élők esetében 1890 forintról van szó.

Kinek jár kedvezmény?

Mindenki, aki jogosult valamilyen kedvezményes viszonylati bérlet vásárlására, az jogosult arra is, hogy tanulói (90 százalékos) kedvezménnyel váltsa meg az országbérletét (és természetesen a vármegyebérletét is).

Hol lehet megvásárolni az országbérletet?

A vármegye- és országbérleteket a MÁV-START pénztáraiban, automatáinál és a MÁV appon, a Volánbusz pénztárainál, a buszok fedélzetén, illetve GYSEV pénztárainál lehet megvenni. A MÁV applikáción belüli bérletváltásról, a bankkártyás fizetésről és a regisztrációról készült videóval is segíti a vásárlókat a közlekedési társaság:

Fontos változások júliustól

Július 1-jétől már országbérlettel is utazhatunk az InterCityken. Az új díjszabási rend szerint az eddigi IC-pótjegyek megszűnnek, a funkciójukat pedig egységes árazású helyjegyek veszik át, amelyek megváltásával immár országbérlettel is utazhatunk az IC-vonatokon. Az IC-helyjegy elővételben egységesen 650 forint, az utazás napján megváltva pedig 990 forint lesz. Ugyancsak fontos újdonság, hogy július 1-jétől a vármegye- és országbérleteket Zalaegerszegen már a helyi közösségi közlekedésben, a Volánbusz által üzemeltetett városi buszjáratokon is elfogadják.

Kapcsolódó cikkünk: Kinek jár ingyenes országbérlet? Tízezrek lehetnek jogosultak rá

Mennyibe kerülhetnek augusztus 1. után az árstopos termékek?

élelmiszerboltban vásárol egy nő
olcsó diszkont

A kormány augusztus elsejétől kivezeti az élelmiszerárstopot. Megnéztük, mire lehet számítani, vajon mennyibe fognak kerülni azon termékek, amelyekre még vonatkozik az árstop, a kivezetés után.

Az árstop után a jelenleg hatóságilag kötött árú termékek a kötelezően akcióztatott termékek közé fognak kerülni. A kötelező akciók rendszerét a kormányzati tájékoztatás szerint legalább december 31-ig fenntartják. A kötelező akciózás keretében majd a bruttó beszerzési árból kell 15 százalékot levenniük a boltoknak. Tehát a kiskereskedők kb 15%-ot így is el fognak majd bukni.

Ez azonban több esetben még így sem garancia arra, hogy az árak nem fognak növekedni, hiszen a beszerzési árak jelentősen megugrottak azóta, hogy az árstop rendszere él – írja erről szóló cikkében a HVG. A lap az Agrárközgazdasi Kutatóintézet adatai alapján számolta végig, ha most vezetnék be ezt a rendszert, mekkora drágulással kellene számolniuk a vásárlóknak.

Árstop vs kötelező akció

A csirkemell esetében 1647 forintos árra lehet számítani. Ezzel szemben jelenleg 1499 forintért lehet venni egy kilót. Itt tehát 10%-os emelkedés várható.

A BL55-ös finomliszt most átlagosan 290 forintba kerül. Ez az árstop kivezetésével 155-168 forint körül mozogna. Tehát olcsóbb lenne.

Az étolaj most 550 forintért sajátmárkás esetén. A gyártói márka 727 forintba kerül. Ez árstop után 459 forintra, illetve 493 forintra csökkenne, tehát ez is olcsóbb lesz.

A Sertéscomb 1500 forintba fáj jelenleg. Ez a kötelező akciózás után az árstop kivezetése ellenére is olcsóbb lesz, 1407 forintra számíthatunk.

A 2,8 százalékos UHT-tej literenként kereskedelmi márkás termékek esetében most átlag 156 forintba kerül literenként. Gyártói márka esetében ez már 281 forint literenként. Az árstop kivezetését követően ezek 210, illetve 338 forintra nőhetnek.

A kristálycukor most átlagosan 61 forintba kerül kilónként. Ez a mostani állás szerint 314-323 forintra nőhet.

A Csirke far-hátat most általánosan 299 forintos szinten mozog. Ez 268 forintba kerülhet körülbelül az árstop kivezetése után, a kötelező akciózás bevezetésével.

A Blikk is utánaszámolt a várható áraknak. Az ő adataik szerint ezekre a változásokra számíthatunk:

TermékHatósági árVárható akciós ár
Napraforgóolaj700 Ft/l1000 Ft/l
Csirkemell1499 Ft/kg1670 Ft/kg
UHT-tej274 Ft/l330 Ft/l
Sertéscomb1400 Ft/kg1600 Ft/kg
Kristálycukor261 Ft/kg323 Ft/kg
Finomliszt290 Ft/kg155 Ft/kg
Csirke far-hát299 Ft/kg268 Ft/kg

Ragyogó lesz a kádad, ha tudod ezt a titkot

Ragyogó kád

Egy háztartásban sem örömünnep a kádsikálás, legfőképpen az ide-oda hajlongás miatt, de ezzel nincs mit tenni. Olyan trükköket viszont tudunk, amelyektől egy kicsit egyszerűbb lesz a művelet és ragyogóbb a kád. Mondjuk.

Mielőtt belevágunk a tisztításába, tudnunk kell, hogy milyen anyagból készült a kád. A legtöbb kádbevonat porcelán, zománc, akril vagy üvegszálas. Ha a felület műanyagnak tűnik, akkor az utóbbi kettő egyike. Ha különlegesebb anyagból, például kőből vagy rézből készült, akkor speciális tisztítást igényelhet, nézzünk ennek utána.

Mit használjunk, hogy ragyogjon a kád?

Rengeteg tisztítószer kapható, de népszerűek a házilag készült keverékek is. Olcsó és hatékony az egy rész szódabikarbónából, egy rész vízből készült paszta, amit bármilyen kádon alkalmazhatunk. Különösen jól jön, ha makacs szappanlerakódással van dolgunk.

Milyen felületre mit használjunk? A porcelán az egyik legkényesebb, de van egy kipróbált „koktél”: spriccelős flakonba töltsünk 1,5 dl 10%-os ecetet, ugyanannyi környezetbarát mosogatószert, permetezzük a kádra, majd hagyjuk állni kb. 10 percig. Finoman dörzsöljük át szivaccsal, voilà, tiszta és ragyogó kádat kapunk. Célszerű egy kevésbé látható helyen kipróbálni, mielőtt bevetjük.

Ha bolti tisztítószert választunk, akkor használat előtt mindenképpen olvassuk el a termék címkéjét. Néhány kíméletesnek tűnő szer is kárt okozhat. A porcelán- és zománcfelületekhez az enyhén súroló hatású tisztítószerek a megfelelők. Az akril kádak könnyen karcolódnak, takarításukhoz karcmentes súrolószereket keressünk.

Hogyan bánjunk el a foltokkal?

Az akrilfelületek taszítják a foltokat, de ha mégis előjön a probléma, akkor kezeljük  fél vagy 2/3 csésze mosogatószer és 2 csésze forró víz keverékével. Ha ez nem elég erős, akkor jöhet szódabikarbónás-vizes massza: hagyjuk a folton pár percig, majd öblítsük le. Vannak, akik a lehető legegyszerűbb, mindenféle fehérítő hatás nélküli fogkrémre esküsznek. Ez a módszer is működik, de arra tényleg figyeljünk, hogy sima fogkrémet használjunk.

A zománc érzékeny, fehérítővel sose kezeljük, mert csúnyán kikezdheti. Válasszunk a fenti megoldások közül, ha valamilyen foltot szeretnénk eltávolítani.

A porcelán kádaknál a fehérítő nem tiltólistás, azonban hosszú távon elhasználja a felületet. Kezeljünk inkább szódabikarbónával és vízzel, ha pedig a vízkőtől szabadulnánk meg, akkor permetezzünk rá vízzel kevert ecetet. Megpróbálkozhatunk még a „csodaszivaccsal”, esetleg a habkővel (ezzel bánjunk óvatosan).

Így takarítsd ki a kádat

Első lépésként pakoljunk le a kád széléről mindent, aztán pedig kezeljük a foltokat. Válasszunk tisztítószert, vigyük fel, majd körkörös mozdulatokkal oszlassuk el. A peremtől induljunk, majd haladjunk lefelé az oldalakon át a kád aljáig.

És akkor most jön a „titok”: a legtöbben rögtön nekiesnek a sikálásnak, és nem hagyják, hogy a tisztítószer helyettük dolgozzon. Adjunk magunknak egy fél órát, pihenjünk vagy takarítsunk máshol, és csak utána térjünk vissza a kádhoz. Haladjunk felülről lefelé haladva! Csinálhatjuk mikroszálas kendővel vagy puha súrolókefével, utóbbiból van hosszabb nyelű, így a hátunkat is kímélhetjük.

Ha ezzel megvagyunk, jöhet az öblítés. Figyeljünk arra, hogy tisztítószert mindenhonnan eltávolítsuk, majd egy puha ruhával (a mikroszálas kendők itt is jó szolgálatot tesznek) törüljük szárazra. Az utolsó lépés elengedhetetlen a ragyogó kádhoz.

Hogyan maradhat ragyogó?

A legfontosabb az, hogy ne csak takarítás után töröljük le a kádat, hanem minden fürdés, zuhanyzás után. Ha szeretnénk a megakadályozni a foltosadást, akkor hagyjuk el a szappant, használjuk géles, krémes állagú termékeket.