Egyre több a probléma otthon és az iskolában – nagyon tömören így foglalható össze egy tanár véleménye a jelenlegi helyzetről. Egy 20 éve pályán lévő budapesti pedagógussal beszélgettünk, aki korábban egyetemen is oktatott, jelenleg azonban egy nyolcosztályos gimnáziumban tanít.
Mihez van joga, és mihez nincsen egy tanárnak? – előző héten sorra vettük, mi az, amit sokszor a szülők rosszul tudnak. Szóba került az is, hogy a tanár nem összekeverendő a pszichológussal, nem egyénekkel, hanem csoportokkal foglalkozik. Azonban egyre több a speciális figyelmet igénylő gyermek, akikkel az oktatók szinte teljesen magukra maradnak – véli az általunk megkérdezett tanár.
Többszörösére nőtt a problémás gyerekek száma
Viták folynak arról, hogy hányszorosára nőtt a számuk, de egy biztos, az elmúlt 5–10 évben emelkedett a magatartásproblémákkal és szociális nehézségekkel küzdő gyermekek aránya. A neurodivergens kategóriába tartozó gyerekek – például autizmussal, ADHD-val, diszlexiával élők – száma szintén gyarapszik. Ezek a problémák ritkán járnak egyedül, gyakran társulnak anorexiával, depresszióval, szociális fóbiákkal. Egy-egy osztályban egyszerre több diák is érintett, ami a szülők és tanárok számára is komoly kihívást jelent.
Egy mai gyermeknek egy nap alatt több információt kell befogadnia, mint 20–30 évvel ezelőtt egy év alatt. Ez óriási társadalmi változás rövid idő alatt, amelyet az ember biológiailag nem tud lekövetni. Ebből (is) fakadnak a konfliktusok, a megfelelési kényszer és a növekvő elvárások, amelyek egyre több stresszel és egyéb változatos tünetekkel járnak.
Háttérben a mobiltelefonok és digitális tér
A probléma egyik fő oka az állandó elérhetőség és a függőségre tervezett applikációk világa. A pandémia időszaka, a szülők mintái, és főképp a telefonhasználat mind hozzájárulnak a mai helyzethez. A tanár szerint:
"Ez az oktatási rendszer mindennel foglalkozik, csak ezzel nem. A mai oktatás még mindig a 19. században kialakított formákra épül."
Az iskolák alapja ma is kadétiskolai modell. Becsöngetnek, vigyázzba kell állni, jelenteni kell. Ez a rendszer nagy, lomha – Magyarországon több mint 145 000 ember dolgozik benne –, és lassan reagál az új kihívásokra.
Elitizmus és egyenlőtlenség
Szintén probléma, hogy a társadalomban nincs közmegegyezés arról, mit is kellene csinálnia a közoktatásnak. Egyéni érdekek és elitista iskolarendszer jellemző. Vannak a „jó iskolák”, ahová nehéz bejutni. Ott jobb a reakció, nagyobb az eszköztár, és eleve olyan háttérből érkező gyerekek járnak oda, akiknél jobban figyelnek a változásokra.
De a probléma nem csak hazai jelenség. A Kamaszok című brit sorozat pl. tűpontosan mutatja be, hogy a gyerekek ilyesféle problémái nemzetközi szinten is jelen vannak. „Nagyon jól látszik, hogy a legjobb szándék ellenére a felnőttek, a szülők és a tanárok lényegében teljes mértékben magukra hagytak egy generációt, nemzedéket a digitális térben„.
Az offline térben túlféltés alakult ki, a digitális térben pedig szabályozatlanság. Így sokszor sem a tanár, sem a szülő nem érti, mi a baj a gyermekkel. Lehet, hogy egy kompromittáló videó került fel róla, vagy látott olyan tartalmat, amihez még kicsi. A gyerek magára van hagyva teljes mértékben.
A telefonhasználat dilemmája
Az új jogszabály az okostelefonok iskolai használatáról megosztó téma. A pandémia alatt jó volt, hogy ezeket be lehetett vetni a távoktatás alatt, de senki sem gondolt arra, mi történik, ha nem oktatási céllal használják őket. Márpedig egy diák az esetek túlnyomó többségében nem oktatási célra használja a telefont. Ez nem új közhely. Öt éve még mindenki a digitális oktatásban hitt, hogy mindent digitalizálni kell. Ma viszont kiderült, hogy a gyerekek zsebében ott egy mini számítógép korlátlan, felügyeletmentes hozzáféréssel, miközben a valóságban szigorú korlátok közt élnek.
A tiltás nem a kormány érdeme, hanem európai trend, csak hozzánk most jutott el. Görögország most tiltja be a közösségi média-használatot 16 év alatt. Finnországban laptopot sem lehet használni. Angliában szintén hasonló tervek várhatóak, amelyeknek élenjáró támogatója a Kamaszok rendezője is. A Szilícium-völgyben, ahonnan ez az egész érkezett, ott pedig digitális eszközöktől mentes iskolák jöttek létre.
Az iskola működése belülről
A tanárok bemennek a terembe és magukra csukják az ajtót. Mindenki úgy tanít, ahogy tud, egyénileg, nincs rálátás a másik munkájára. Az elit iskolákban vannak közös konzultációk, de általában nincs kapacitás önszerveződő gyűlésekre, egy állami iskolában nincs erre forrás. „A gyereket nem a tanár tanítja igazából. Nem a tanár nevel, hanem az iskola” – magyarázza forrásunk.
Mint mondja, az iskola hagy nyomot a társadalmon, nem egy-egy tanár. A tanár ugyan része, de ugyanúgy része a gondnok, az igazgató, a takarító, az épület, minden. A felszentelt zsenitanár képzete elavult megközelítés, ma az iskolának kell szabályokat, módszereket létrehoznia, amelyeket a tanárok közösen gyakorolhatnak – legalábbis kellene.
Kérdése maradt? Segítségre van szüksége? Forduljon bátran kollégánkhoz az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon.
Mit lehetne tenni?
A megoldás csak akkor működik, ha egységes. Van, akit nem érdekel a telefonhasználat, van, aki komolyan veszi. Így hol titokban, hol nyilvánosan nyomkodják a diákok a mobilt, majd végül mindenki elengedi a szabályt.
Az elején sokan még nem az ártalmak felől közelítettek, hanem csak annyit láttak, hogy szétesik a figyelem az órákon. A szemlélet akkor változik, amikor szembesülünk, hogy itt ártalomcsökkentésről kell beszélni, kialakult függőségekről, amiket nagyon nehéz lesz már visszafordítani. Egyéni terápiákban lehet valamit tenni, „vagy kész, ez a generáció megszívta, majd a következőre jobban odafigyelünk. Volt már ilyen a történelem során.”
„Mi azt tudjuk tenni, hogy ártalomcsökkentést biztosítunk, egységesen” – teszi hozzá. És ami a legfontosabb: szemléletváltás kell. Nem azért kell elrakni a telefont, mert az zavarja a tanárt, hanem ártalomcsökkentés miatt. Az otthoni körülmények pedig nem a tanárok hatáskörébe tartoznak, nem feladatuk a szabályozás. Ott a nevelőn, szülőn múlik, mit enged meg és mit nem. Ne az iskolán belül próbáljon meg a szülő érvényesülni, Popper és Vekerdy is megmondta: az iskola a gyerek terepe. Azonban otthon meg kell tanítani határokat húzni és gyakorolni.
