Menő tavasz turiból: trench és bomber

A tavaszi kabát értelme csekély, most pár hétig lehet benne reggel, esetleg ha hidegebb van, egész nap mutatkozni, és a további 50 hétre megy a szekrénybe. Majd ősszel lehet azon az egyetlenegy napon viselni, ami elválasztja a 20 C fokot az 5 C foktól. Így ez nem feltétlenül az a ruhadarab, amibe érdemes vagyonokat fektetni, irány a turi, ahol az idei trend velünk van.

Most két fazonban lehet gondolkodni. Amúgy ebben a két fazonban mindörökké lehet gondolkodni, mert néha nagyon divatosak, de mindig megállják a helyüket, pont ezért vannak dugig velük a turik, és a használt piacok is. Mindkettő uniszex, így az alábbi megállapítások is azok, most se kell belebonyolódnunk a genderkedésekbe.

Bomber

2011-12 óta nem láttuk, akkor annyira trendi volt, hogy a Drive már-már főszereplője lett egy, a babaszépségű Ryan Gosling viselte igen extra darab, minden idők legszebb bombere. Az a glamrockosba hajló lovagi macsóság azóta is kapható, a gyártási jogokat a Steady Clothing szerezte meg, a forint jelen állása mellett nem kevés a majd’ kétszáz dodó, de mi olcsó, ami ennyire szexi?

A modell kifejezetten a filmre készült, Ryan Gosling és a jelmeztervező közös melója, a skorpió részben a kedves kis jószág életre-halálra védelmező szimbolikája miatt került a hátára. Ilyen csoda nincs a turikban, de rengeteg szuper bomber van mindig, mert kevés testen áll jól, így nem kapós, vagy sokan megveszik, és egy viselet után elengedik.

Kinek való?

Sportos, szálkás, arányos, nagyon csinos, vagy kimondottan sovány babáknak. Vékony derék/keskeny csípő kötelező. Szűk nadrággal a vékony, vagy sportos lábakon lehet csak viselni a fazon felsőtestet torzító pufisága miatt, és inkább magasabb testalkaton előnyös. Nagyon nem való mindenkinek, és kell hozzá egy vagány, laza attitűd is, hát a bomber igen nyűgös viselet, pláne egy ilyen fehér, csillogós-skorpiós. 

Aki ebben a körben maradt, viselje bátran, és hallgassunk zenét hozzá.

Trench

Ez mindenkinek jól áll, nincs az a testalkat, aki ne kaphatná fel, és lehet sportos, elegáns, vagány és laza a kiegészítők függvényében, és 2022-ben a legtrendibbnek minősül. Nagyobbacskák ne szorítsák magukra az övet, sovik csak nyugodtan. Mindig, mindenhol működik, a klasszikus trench-színek (homok, keki árnyalatai, sötétkék) közül egy mindenkinek elmegy az arcához, a sok nagy gomb jól megosztja az alakot, zseniális alapruha, mindenkinek kell egy, imádni lehet.

Bónusz: télen simán hordom harisnyával ingruhának a puhább, téliesebb alapanyagú kiviteleket, így értelmesebben hasznosítható, ha elég bátor vagy. 

Extra tipp: Vedd le a saját anyagából készült övet és tegyél rá egy lakk, vagy bőr, vagy akár színes-mintásat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Most indul a lomtalanítás ezekben a kerületekben: mutatjuk, mikor és mit lehet kipakolni

Szeptember 6-án újabb kerületben kezdődik a budapesti lomtalanítás 2026, hamarosan pedig Óbuda következik.

Nem hoznak zavarba az áfával, borravalóval, ha ezt a trükköt ismered – Így számolj fejben százalékot

Gyakran megesik, hogy egy étteremben ülve megpróbálod kiszámolni a 15 százalékos borravalót, vagy a boltban próbálod megsaccolni, mennyibe is kerül valójában az a mosószer, amire 20 százalék kedvezményt hirdetnek. Ilyenkor jönne jól egy agyba beépített százalékszámítás kalkulátor.

Ledobják az atomot a szülőkre: 10 napos őszi szünettel büntet a 2026/2027-es tanév

Már elindult a tanítás, de a 2026 és 2027 tanév szünetek beosztása máris komoly fejtörést okoz a családoknak.

Így kérje nyugdíj előtt a havi 116 208 forintot, ha nem dolgozik: fontos tudnivalók a NYES-ről

A nyugdíj előtti segély nettó összege 2026-ban 116 208 forint havonta az új igénylőknél, de a NYES-hez az életkor mellett több feltételt is teljesíteni kell.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat