A Szex és New York és az alkohol viszonyáról korábban már írtam, most egyetlen jelenet erejéig visszatérek a sorozathoz, mégpedig a szex és józanság kérdése kapcsán. Másképpen fogalmazva: mi a különbség a részeg és a józan szex között? De először a sorozat adott jelenete, ami inspirált a témára.
Egy alkalommal a főhős Carrie egy gyógyuló alkoholistával randevúzik. Patrick némi távolságtartás után felvállalja felé, hogy alkoholista, és hullámzó lelkesedésének az az oka, hogy az anonim alkoholisták programjában kifejezetten javasolták neki, hogy egy év józanság után kezdjen csak bármilyen kapcsolatot (a javaslat háttérére, illetve életszerűségére most nem térek ki, fogok majd írni az ilyen tanácsokról). Patrick kifejezetten elkötelezett a változásban, igyekszik figyelni magára. Tetszik neki Carrie, de érthető módon óvatos, hiszen a nagy érzelmi kilengésekre csak korlátozottan van felkészülve, ezért nem kockáztatna. Aztán mégis belemegy a kapcsolatba.
A sorozat ismerői ennél a jelenetnél kifejezetten haraggal vannak Carrie felé, hogy nem tartotta tiszteletben a felépülő helyzetét, és ostromlásával ment tovább. Hozzá kell azonban tenni, hogy nincs abszolút felelősség. Carrie nem tudhatta, hogy a férfi miben van, mi az, amire neki most szüksége van, milyen erőforrásai és félelmei vannak. Carrie valósága az ő saját valósága, így az előbbieket csak Patrick tudhatta magáról. Ezért a saját magára vonatkozó (helyes) döntéseket Patricknek kell meghoznia, és bár ostrom alatt van, de ebben a helyzetben nincs a nemet mondás tilalmában.
Patrick engedett, elindult a kapcsolat, továbbá egy erős vonzódás Carrie irányába. Még nem jártak 2 hete, amikor Patrick megkínálja Carrie-t a „szeretlek” kijelentéssel, ami nemcsak Carrie-t lepte meg, hanem talán a nézőket is. Hiszen 10 nap után aligha tudja bárki is, hogy ki is egyáltalán az a másik ember. És még 2 hét után se. És még nagyon sokáig azt az arcát látja mindenki a másiknak, ami eltakarja azokat a tulajdonságokat és működéseket, melyeket a másik nem akar magából megmutatni, hiszen (lehet okkal) tart attól, hogy az eltávolítja a nőt/férfit. (és igaz ez fordítva is). Azaz a felek az első időszakban az énjüknek csak egy részét vagy töredékét láttatják. Minden nyitottság és őszinteség mellett sok „színház” van ezekben az időszakokban. A lényeg: nem szerethetünk („szeretlek”) valakit, ha nem tudjuk ki is ő (arra most nem térek ki, hogy a másikat, ahogyan magunkat sem tudjuk életünk végéig a teljességgel megismerni, de két hétnyi ismerkedés és sok év[tized]nyi ismeret között van különbség).
Józanodnál? Többet akarsz tudni? Ügyfélszolgálatunk segít, ingyenes és gyors!
Azaz amikor Patrick beérkeztette a „szeretlek” fordulatát, akkor valójában aligha Carrie-re mondhatta ezt, hanem arra az érzésre, amit ez az ismerkedés ad neki. Nem a valóságot és valós Carrie-t látta, hanem amit látni szeretett volna a valóságból, Carrie-ból, és magából. És ez az igazán kockázatos helyzet: amikor az ember nem a valóságot szereti, hanem annak illúzióját.
Természetesen – hiszen a Szex és New Yorkról beszélünk – a szexuális életükbe is betekintést nyerünk. A férfi az egyik aktus után heurékaszerűen kiállt fel, hogy „Juhuuu, dugtam sör nélkül”. Majd így folytatja: „Sosem szeretkeztem még józanul”. És ezen a ponton ennek a jelenetnek sokkal nagyobb tétje van, mint gondolnánk. Ez a mondat fontos lehet akár enyhe-, akár súlyosabb szerhasználati zavarral bíró férfiről vagy nőről beszélünk.
Tehát a függőség és a szex. Nem általánosítok, hanem a publikus megéléstörténetekre és a szakirodalomra támaszkodom a következőkben: egyáltalán nem ritka tapasztalat a függők esetében, hogy a szex és a józanság hosszan tartós együttese ismeretlen terület számukra. Azaz valamennyi szerre rendszeresen szükség van, hogy „menjen a szex”. Ez az érintettnek gyakran fel sem tűnik addig, amíg aktív szerhasználatban vannak. A józanságot megkezdve viszont ez a felismerés erős fényt kap.
Nagyon sok „információ” van abban, ahogyan az egyén megéli a szexualitását, főleg, ha abba a szer is keveredik. Tekintettel arra, hogy a szerek tudatmódosítók, használatuk során az egyénnek módosul a tudata, az érzékelése és az érzései. A tudatmódosítókra valami miatt szüksége van az adott embernek. Ez nem azt jelenti, hogy neki a szerhasználat jó lenne, hogy ő ezt akarja, hogy ő ezt választja, hanem hogy az neki egy megküzdési eszköz, ami kétségkívül nem a jó eszköz, de még nem tud jobbat – természetesen van, ezért kell segítséget kérni.
Tehát a kérdés az, hogy mi az, ami nehézséget okoz, amire „kell” a szer? És hogy tovább menjünk: mi az, ami az szexualitásban és az intimitásban kihívást vagy problémát okoz, ami akár belső feszültséget, szorongást okoz? Ami aztán a szerhasználattal enyhül, és úgy már mindjárt könnyebb az ismerkedés, az este, és aztán a szex.
Ezekkel a kérdésekkel kell és érdemes is foglalkozni, mert amíg csak szerhasználattal tud megérkezni a szexualitás vagy az intimitás terébe, addig az érintett nem tud jelen lenni. Fizikailag ott, érzelmileg azonban máshol van. Egy intim térben akkor van jelen az ember, ha saját, tapasztalt érzéseivel van jelen; ahogyan ő kapcsolódik magához, és aztán a másikhoz. Ha a szer elnyomja a saját érzéseit, akkor mivel kapcsolódik a másik emberhez? Az érzések – legyenek azok felemelőek vagy éppen nehezek – az ember valóságai, tehát, aki lefojtja azokat, az a saját valóságát nyomja el. És akkor mivel kapcsolódik? És ez a kapcsolódás lehet egy beszélgetés, egy vitahelyzet, vagy akár egy szexualitás élmény.
A fő kérdés tehát az, hogy kihez kapcsolódik az ember akkor, ha józan, és kihez, ha szer hatása alatt van? Ha józan, akkor „látja”, azaz tapasztalja saját érzéseit. Jól érzi-e magát a másik ember társaságában; mi az, amit kap attól a kapcsolódástól; milyen félelmei vannak azzal kapcsolatban; mi akadályozza meg abban, hogy erről beszéljen? Ezek a félelmek veszteséghez, reményhez, örömhöz, pozitív élmény elvesztésének képéhez, megnyíláshoz, őszinteséghez vagy éppen titokhoz kapcsolódnak? Úgyis az a kapcsolat fog működni, ahol a felek tudnak ezekről beszélni. Ahol el lehet mondani a legkisebb aktuális problémától kezdve egészen az önképhez, annak feltáráshoz kapcsolódó kérdésekig mindent, amire van igény (hiszen az intimitás feltárulkozás is). Az a kapcsolat a kapcsolat, ahol a felek nem ahhoz kapcsolódnak, amit a másikról elképzelnek, hanem ahhoz, ami valóság(uk), továbbá a másiknak azoknak a részeihez is, amelyek nehezebben szerethetők. El kell fogadni a másik ember tökéletlenségét. Ez pedig főleg akkor lehetséges, ha ki-ki a saját tökéletlenségét is el tudja fogadni.
Ehhez pedig kell a bátorság, és mint arról már volt szó, a bátorság annak az életnek a feltétele, amiben tudja mit és miért csinál, mit akar ő elérni, és mi az, ami nem ő, és mi az, ami nem kell neki.
A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.
