Nyitólap Blog Oldal 648

Hogyan spóroljunk a vízzel? Így évi 10 ezer forintot is megtakaríthatsz

Amikor önálló háztartást kell vezetni, hamar rájön az ember, hogy mennyi apróságra kell odafigyelni, pláne, ha még pénzt is spórolhatunk vele. Ilyen például, hogy hogyan takarékoskodjunk az árammal vagy spóroljunk a vízzel. Megmutatjuk, hogyan tarthatunk több ezer, sőt akár tízezer forintot is a zsebünkben egy kis odafigyeléssel!

Csöpögő csap, eresztő WC-tartály, elfolyó mosógép – ezek olyan dolgok, amelyekkel a mindennapok során nem igazán van időnk vagy kedvünk foglalkozni. Kellene pedig, mert a sok munkával megkeresett pénzünk is elfolyhat egy rossz csappal. Itt van pár dolog, amire érdemes figyelni.

Mosás

A mosógépek könnyen elromolhatnak, nem árt odafigyelni a megfelelő használatra. Ha nem kell szerelőre költeni, nyilván több pénzünk marad, de van még egy dolog, amin spórolhatunk: ez a víz. Több ezer forintot tudunk megtakarítani, ha tudatosan mosunk.

  • A ruhákat nem kell mindig magas hőfokon mosni. Ha nem olajos, zsírfoltos vagy nem áll régóta a szennyes alján, akkor nincs szükség 90 fokra, bőven elég a 40/30 fok is. A mosógép akkor használja a legtöbb áramot, ha fel kell melegíteni a vizet, ez pedig a villanyszámlán is meg fog látszódni – több ezer forinttal is több lehet.
  • Hogyan spórolhatunk még a vízzel? A legkézenfekvőbb, hogy csak akkor indítsuk el a mosógépet, ha már tele tudjuk pakolni. Ne mossunk minden nap, ha nem szükséges.
  • A nem koszos, mindössze egyszer viselt ruhákhoz elegendő egy rövid gyorsmosás. Így hamarabb is lesz kész a tiszta ruha, és kevesebb vizet és áramot is fogyaszt a mosógép.

Mosogass tudatosan

Ha kézzel mosogatunk, akkor 40-200 litert is simán elfogyasztathatunk. Hogyan spóroljunk a vízzel mosogatás közben? Egyszerű. Felére csökkenthetjük a vízfogyasztást, ha a mosogatótálcákat teletöltjük vízzel. Egyben a szennyeseket mossuk el, a másikban pedig leöblítjük. Ha nem akarjuk ugyanabba a vízbe mártani az edényeket, akkor mossunk el mindent – természetesen közbe ne folyassuk a vizet -, majd, amikor mindent tisztára sikáltunk, öblítsük le egyszerre az összeset

Igazából a mosogatógép a legjobb megoldás, hiszen egy mosásra nagyjából 15 liter vizet használ el. Ez kevesebb mint tizede az akár 200 literre rúgó kézi mosogatásnak. Ha spórolni szeretnénk és van rá lehetőségünk, akkor váltsunk mosogatógépre.

Használj esővizet

Ha kertes házban lakunk, akkor érdemes lehet az eresz alá hordót tenni, ebbe akár 100 liter vizet is gyűjthetünk. Hogyan spóroljunk vízzel, ha hordót használunk? Ugyan az esővíz nem alkalmas az emberi fogyasztásra, de a virágaink megöntözéséhez tökéletesen felhasználható.

Hogyan spóroljunk a vízzel a fürdőszobában?

  • Fogmosás közben ne folyassuk a vizet feleslegesen.
  • Borotválkozás közben se. Arcunk benedvesítésénél és a hab lemosásánál nyugodtan használjuk a vizet, de ne hagyjuk megnyitva a csapot amíg borotválunk.
  • Zuhanyzás közben se folyassuk magunkra a vizet, amíg tusfödőt vagy sampont használunk. Persze, sokszor nagyon jól esik, ahogy a forró víz folyik a nyakunkba tisztálkodás közben, azonban, ha nem akarunk fölöslegesen fizetni a vízért, akkor zárjuk el a csapot és csak akkor nyissuk meg, amikor lemossuk magunkról a tisztálkodó szereket.

Ne csöpögjön a csap!

Ha már perceként 10 csepp víz kicsepeg a csapon, akkor az egy napra vetítve 170 liter elpazarolt víz. Abba pedig belegondolni is rossz, hogy ez egy hétre vetítve milyen hatalmas vízpazarlást jelent. Persze nem csak a vízért kár, hanem a pénzünkért is, hiszen nyilvánvaló, hogy az elcsöpögő vízért is ugyanúgy kell fizetni, mint a valóban felhasználtért.

Ha csöpög a csap, akkor mihamarabb cseréljünk tömítést. Nem egy drága tétel, és a kicseréléshez sem kell szakembernek lenni, már mi is megírtuk, hogyan kell.

Szerezz be perlátort!

Hogyan spóroljunk vizet úgy, hogy közben nem akarunk lemondani a kézi mosogatásról? A perlátor egy olyan – a csap végére szerelhető eszköz – amely levegővel dúsítja a vizet, kvázi „szórva” engedi ki. Ez, ha pohárba töltünk vele, akkor persze nem számít, mert lassabban, de ugyanannyi vizet fogunk elfogyasztani, de mosogatáshoz vagy kézmosáshoz nagyon hatékony vízspórolási eszköz. Egy perlátorral akár 85%-kal is csökkenthetjük a vízfogyasztásunkat.

Ezzel a trükkel könnyű rávenni a gyerekeket a rendrakásra

Van egy trükk, amivel könnyű rávenni a gyereket a rendrakásra

Van egy egyszerű módja annak, hogy a gyereket rábírjuk a széthagyott játékok elpakolására. A rendrakási trükk a tudomány szerint is működik, megéri tenni vele egy próbát. Ha eddig nem ment sem szép szóval, sem eréllyel, akkor vesd be a zenét.

A szülők többsége egyetért abban, hogy a gyerekeknek kell a saját tér, ahol kedvük szerint játszhatnak. Ebbe belefér az is, hogy úgy pakoljanak szét, ahogyan csak akarnak, hiszen ez az ő felségterületük, ennyi autonómia nem árt. Viszont a gyerekbirodalomba is kellenek szabályok: például, hogy azok pakolnak maguk után, akik a káoszt a szobára szabadították.

A legjobb, ha már egészen kicsi koruktól kezdve bevonjuk őket a takarítás folyamatába, mert akkor később természetes lesz nekik. Persze, csakis az életkoruknak megfelelő „munkát” bízzunk rájuk, a rendrakás lehet az első. Ha játkosan vezetjük be, elkerülhetjük, hogy nyűgként éljék meg a dolgot, és nagyobb korukban is egyszerűbben vehetjük rá őket a szobájuk kitakarítására. De hogyan csináljuk?

A zene mint csodafegyver

Felnőttként sokkal nagyobb kedvvel vetjük bele magunkat a házimunkába, ha zene szól. És ez nem csak a takarításra vonatkozik, számos egyéb módon segíti a produktivitást. Egy 2020-as tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a sebészek munkavégzése jelentősen javítható zenével. Bizonyos fajáti pozitívan és negatívan is befolyásolhatják a feladatok elvégzését, már csak ezért sem mindegy, hogy műtét közben mi szól a háttérben.

Egy másik kutatás szerint hihetetlen előnnyel jár, ha a gyerekek életének része a zene. Vannak, akiknek az új dolgok megtanulása könnyen megy, míg másoknak sokkal több időre, erőfeszítésre van szükségük. A tanulmány szerint azok közül többen érezték kiválónak vagy jónak ezt a képességüket, akik már kisebb koruktól kezdve kapcsolatban voltak a zenével, mint azok, akik nem. (Pontosan 68% és 50%). Sőt az életminőségüket is jobbnak értékelték.

Mindez több mint elegendő motiváció ahhoz, hogy kipróbáljuk a következő módszert.

Ez a rendrakási trükk gyerekeknél is beválik

Ahogy írtuk, célszerű korán megismertetni a kicsiket a rendrakás nemes művészetével. Tegyük ezt zenével! Jelezze gyerekdal vagy bármilyen más dallam a pakolás idejét. Fontos, hogy a játékoknak kezdetben olyan helyük legyen, ahová tényleg csak egy mozdulat betenni őket. A babák az egyik tárolóba, építőkockák a másikba, legók egy nagy dobozba, plüss egy kosárba stb. Ha ezt sikerül együtt begyakorolni, akkor nagyobb korban már önállóan is menni fog.

10 perc alatt már szép eredményeket érhetünk el, ez nagyjából 3 dal. A zene egy egyszerű módja annak, hogy a gyerekeket rávegyük a rendrakásra, mert nagyobb kedvvel vágnak bele és segít nekik a feladatra összpontosítani. Összeállíthatunk egy lejátszási listát vidám és lendületes dalokból, de az is jól működik, ha a kicsik kérik a kedvenceiket. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy ne szükséges rosszként éljék meg a rendrakást, hanem úgy érezzék, nekik is van beleszólásuk a saját terük alakításába.

Olcsó lángos otthon készítve: jobb lesz, mint a strandon

Olcsó lángos otthon: jobb lesz, mint a strandbüfében

A strandon drága, de a házilag csináljuk, olcsó lángos otthon könnyen készíthető. Mondjuk, hogyan és van egy spórolós tippünk is, a cikk végén.

A jövő héten állítólag jön a kánikula, aki tudja, ilyenkor a vízpart felé veszi az irányt – legalább egy napra. Előzetes és nem reprezentatív felméréseink szerint a strandbüfék kínálata idén is szemérmetlenül drága lesz: a Balatonon simán elkérnek egy sajtos-tejfölös lángosért 2400 forintot. Pedig olcsó lángos otthon készíthető, jobb is, mint a strandbüfében.

Mivel egy egyébként filléres tételről van szó, otthon is elkészíthetjük bármikor – ez esetben még a feltéteket is megválaszthatjuk, és biztosak lehetünk benne, hogy a tejföl nem vizezett frissföl lesz. 

A lángos mint balatoni strandétel egyébként már a harmincas években feltűnt – igaz korántsem volt annyira elterjedt mint a hatvanas években mikor a vállalati és SZOT üdülőkben szinte fillérekért lehetett nyaralni. A kispénzű nyaralók sem akartak minden nap saját magukra főzni az olcsó strandkaja így a nyár és a Balaton szimbóluma lett az évek alatt.

Olcsó lángos otthon készítve, íme a hozzávalók:

  • 500 g liszt
  • 250 ml víz
  • 1 dl tej
  • 25 g friss élesztő
  • 1 tk cukor
  • 1,5 tk só
  • 5 dl napraforgó olaj

Ez kell a jó fokhagymás kencéhez:

  • 1,5 dl víz
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 2-3 ek olaj
  • 1-2 csipet só

Olcsó lángos otthon, így készítsd el:

  1. A tejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt, majd felfuttatjuk.
  2. Ha kész, hozzáadjuk a liszthez a sóval és a langyos tejjel együtt, majd alaposan kidolgozzuk, hogy rugalmas tésztát kapjunk.
  3. Lefedve meleg helyen kelesztjük egy órán át, míg a duplájára kel.
  4. Egy felületet (konyhapult vagy tálca) vékonyan megkenünk olajjal, golflabdányi tésztadarabokat szakítunk, majd kinyújtjuk a őket, és az olajozott felületre tesszük pár percre pihentetni.
  5. A sütőolajat felforrósítjuk, és a lángost több adagban kisütjük.
  6. Ha fokhagymásan szeretjük, akkor a fokhagymagerezdeket átnyomjuk, kikeverjük a vízzel, az olajjal és a sóval, és ezzel kenjük meg a friss lángosokat.

Tipp: ha ügyesen sütjük, lángosos olaj nem színeződik el, nem ég meg. Szűrjük át, tegyük egy befőttesüvegbe, és máskor is süthetünk benne lángost!

Olcsó lángos otthon: jobb lesz, mint a strandbüfében

Így készíts házilag méretre szabott szúnyoghálót tolóajtóra

Szúnyogháló telepítése

Itt a nyár, ezzel együtt pedig berobbant a szúnyogok szezonja is, annak ellenére, hogy a legtöbb helyen gyérítik a kis vérszívókat. Azt már megmutattuk, hogy ablakra hogyan kell házilag szúnyoghálót készíteni, de vajon tolóajtóra is meg tudjuk csinálni mesterember nélkül? Igen, máris mondjuk, hogy készül a szúnyogháló házilag tolóajtóra.

Mi kell a barkácsoláshoz?

Szükségünk lesz természetesen egy nagyon sűrű és apró lyukú hálóra, melyen nem tudnak átjutni a kis vérszívók. A kertész- és barkácsboltokban van kifejezetten szúnyogháló anyag is, megéri ezt keresni, mert jól lehet méretre szabni, masszív és elég sűrűn lyuggatott.

Keretet is kell készítenünk. Csinálhatjuk fakerettel, akkor nyilván falécet kell vennünk, de készülhet műanyagból, alumíniumból.

Nézzük tételesen!

Anyagok, amelyekre szükségünk lesz:

  • Alumínium vagy műanyag profilok: „U” alakú alumínium vagy könnyűszerkezetes műanyag profilok, amelyek a szúnyoghálót tartják és lehetővé teszik a sima csúsztatást.
  • Fűrész vagy vágóeszköz
  • Szúnyogháló: Üvegszálas vagy műanyag szúnyogháló.
  • Rögzítő anyagok: Csavarok, ragasztó vagy más anyagok, attól függően, hogy a szúnyoghálót milyen keretre fogjuk feszíteni.

Szúnyogháló házilag tolóajtóra lépésről lépésre

Készítsük el a szúnyogháló felhelyezéséhez szükséges keretet. A keret pontosan illeszkedjen a tolóajtó méretéhez. Legyünk alaposak, különben az apró hézagokon könnyen bepréselhetik magukat az apró vérszívók. Ha a kerettel elkészültünk, akkor feszítsük rá a szúnyoghálót. Ezt – attól függően, hogy milyen anyaggal dolgozunk (alumínium, műanyag, fa) – tűzőgéppel, profilos csavarozással, vagy akár ragasztással is megtehetjük.

Következő lépés: a kerettel rendelkező hálónak megfelelő csatornát (sínt) kell biztosítanunk, hogy könnyen eltolható legyen, és kellő stabilitással rendelkezzen. Erre a célra érdemes lehet műanyag vagy alumínium „U” alakú profilt használnunk. A sínünk hosszával úgy kalkuláljunk, hogy az a keret szélességének legalább kétszerese legyen, így biztosíthatjuk a szúnyogháló mozgathatóságát.

Az alsó profil felhelyezésével kezdjük. A sín az ajtónkkal ellentétes oldalon, a küszöb magasságában csavarozással vagy ragasztással helyezhető fel. A kellően stabil sínre próbáljuk rá a már elkészített hálókeretet. Bizonyosodjunk meg róla, hogy elég könnyen mozgatható benne. Ha mindent rendben találtunk, a jöhet a felső sín rögzítése az alsónak megfelelő módon.

Ha jól dolgoztunk, a szúnyoghálónk biztosan illeszkedő, akadálymentesen sikló és az ajtókeret méretéhez pontosan illeszkedő lett. Így már kizárhatjuk a kellemetlenkedő éjszakai vendégeinket az idei szezonra.

A tolóajtós szúnyogháló jellemzői:

  • Erkélyajtóra, teraszajtóra és minden egyéb nagyobb felületű ajtókra érdemes feltenni.
  • Az eltolható szúnyogháló akkor is felszerelhető, ha már van beépítve redőny a nyílászáró előtt.
  • Működését tekintve egy és két toló pályás szúnyoghálók vannak. A két toló pályás háló esetében egymástól függetlenül mozognak a toló panelek, mivel azok külön vezetősínen helyezkednek el.
  • A szúnyogháló házilag tolóajtóra azért is jó, mert a szúnyogháló profil könnyen leemelhető és eltárolható a következő szezonra.

Hogy marad friss az eper sokáig? A 4 módszerből ez a legjobb

Friss eper

Javában tart az eperszezon, és bár még mindig iszonyatosan drága a boltokban, azért a termelői piacokon már lejjebb mentek az árak. (Még olcsóbb a ’szedd magad’ földeken és kertekben vásárolni.) Többet vinnénk haza, mint amennyit a család egyszerre elpusztít? Akkor tudnunk kell azt is, hogy marad friss az eper a legtovább. Mutatjuk a leghatásosabb módszereket.

Az eper elvileg 1-3 napig marad meg frissen, minőségromlás nélkül, de megesik, hogy már másnapra teljesen bebarnul, rosszabb esetben penészedni kezd. Nagy bosszúság kidobni, mert tényleg nem olcsó, pazarolni meg egyébként is rettenő luxus (nem csak ilyen infláció idején). Mit csinálunk rosszul, mit csináljunk másként?

A Wondor How To csapata is tudni szerette volna, hogyan lehet tovább frissen tartani az epret, ezért tesztelésbe fogtak: minden gyümölcsöt fél percig mostak más-más módszerekkel, majd a szemeket szárazra törölték és papírral bélelt edénybe tették. A tetőt csak félig zárták a tárolóra, hogy szellőzzön, aztán egy hétre berakták a hűtőbe.

Hogy marad friss az eper?

Hideg vizes öblítés

A legszokványosabb módszer, többségünk így csinálja – vagy csinálta eddig. Egy hét elteltével az így mosott eprek lettek a legpuhábbak.

Meleg vizes öblítés

A hét letelte után a meleg vízben mosott szemek még mindig elég jó állapotban voltak, csak kicsit puhultak meg. Ez persze senkit nem tarthat vissza attól, hogy elfogyassza, vagy felhasználja valamilyen finomsághoz.

Forró víz

Ez a módszer is eredményesebbnek bizonyult, mint a sima öblítés. Az epret rövid ideig gyöngyöző vízben tartották, majd jött az egyhetes hibernáció. Külsőre teljesen rendben volt, de érezhetően puhult.

Hideg víz és ecet

Egy rész ecet, három rész víz keverékében áztak a szemek fél percig, aztán letörölgetés után mentek a hűtőbe. Mint kiderült, ez a módszer vizsgázott a legjobban: egy hét múlva a gyümölcsök szinte ugyanolyan állapotban voltak, mint amikor bekerültek a tárolóba.

Úgy tűnik, a szárazra törlés és a papírtörlő sokat számít, mert egyik eper sem kezdett el penészedni. A hideg vizes öblítésnél hatásosabb volt a többi, de az ecetes-vizes trükk mindegyiket lepipálta. Mostantól mi is így csináljuk!

Levéltetvek ellen házilag: 5+1 módszer, ami azonnal hat

Bosszantó vendégek a levéltetvek

Minden kertész számára bosszantó „vendégek” a levéltetvek, ráadásul a sok eső miatt most különösen könnyen elszaporodnak. Mindenki, aki meg akarja őrizni kertjének szépségét és egészségét felveszi a harcot ezek ellen a gonosz kis paraziták ellen. A védekezés történhet házi praktikákkal, illetve vegyszeres permetezéssel, ha a természetes módszerek nem segítenek. Mi most 5+1 módszert mutatunk, amik jó megoldások levéltetvek ellen házilag.

A levéltetek apró, társas élősködő rovarok, melyek a növények nedveivel táplálkoznak. Hazánkban 70 különböző fajtájukat különböztetjük meg az alapján, hogy milyen növényen élősködnek. Legismertebbek közülük a közönséges rózsatetű, az almafa-pirosító levéltetű és a fekete cseresznye levéltetű.

Milyen problémát okozhatnak a levéltetvek a kertben?

A levéltetvek eldeformálják, illetve elszínezik a virágok leveleit , mindemellett odavonzzák a rovarokat is, melyek leszívják a növénynedveket, és betegségek sokaságát hozhatják kertünk büszkeségeire.

Levéltetvek ellen házilag: a védekezés leghatékonyabb eszközei

Első helyen meg kell említenünk a vízsugaras lemosást, ami lényegében a növény megfürdetését jelenti tiszta vízzel. Ez az alkalmazás főként cserepes növényeknél hozhat sikert levéltetvek ellen.

Eredményes módszer lehet a növénytársítás levéltetű ellen, melynek keretében a tetvek által megtámadott növény mellé olyan növény palántáját ültetjük, amelyet károkozóink nemigen kedvelnek. Példaként említhetjük a körömvirágot, a mentát, az oregánót, az illatos levendulát, vagy a fokhagymát is akár.

Hasznunkra lehet a levéltetvek által nem kedvelt növényekből készített oldat, melynek elkészítése során egy fej fokhagymát, egy csokor mentát, körömvirágot vagy levendulát felaprítunk, majd 1-1 liter vízzel összekeverünk. Ezt a keveréket egy éjszakán át állni hagyjuk, majd ezt követően felforraljuk és leszűrjük. Lehűlve környezetkímélő permetszer lehet a tetvek ellen.

Hasonló házi készítésű vegyszer készülhet szódabikarbóna hozzáadásával is. Ezen vegyület elkészítése során 2 evőkanál szódabikarbónát, 2 evőkanál ecetet, 2 evőkanál cukrot, illetve szintén ugyanennyi szappant fél liter vízben összekeverünk és feloldunk. Látni fogjuk, hogy levéltetveink ezt a  természetes vegyületet sem szeretik.

Hatékony módszer az is, ha olyan növényeket telepítünk kertünkbe. amelyek vonzzák a levéltetvek ellenségeit. Ilyenek például a katicabogár, az imádkozó sáska és a fürkészdarázs is.

Vizes alapú permetezőszerekkel való elriasztásuk mellett sikeresen alkalmazhatjuk a levéltetű csapdát is. Ez úgy működik, mint bármelyik rovarfogó sárga papír. A levéltetvek röpképes első generációs egyedeit lakmuszpapírként kapja el gyakorlatilag. A levéltetű csapda jelzi, hogy milyen erősségű támadásnak van kitéve kertünk: ha a csapda sok rovart fogott be, akkor veszélyben van, és mielőbb el kell kezdenünk permetezését. Azonban itt már nem lesz elég a házi növényekből kotyvasztott otthoni permetszer. Ez esetben rá kell térnünk a biológiai vegyszerekkel való permetezésre.

5 hely, ahol ingyenes stílustanácsadással várnak: segítenek eldönteni, mi áll igazán jól neked

Öltözködési tanácsadás

Stílustanácsadáson részt venni általában pozitív, fejlesztő tapasztalat, sok embernek segít az önbizalom növelésében és a jobb megjelenés elérésében. Ugyanez áll a sminktanácsadásra is. A profi segítségnek megkérik az árát, de szerencsére akadnak olyan helyek, ahol teljesen ingyenes stílustanácsadással várnak. De hol?

Mind a stílustanácsadás, mind a sminktanácsadás segítségével javíthatunk megjelenésünkön és kifejezhetjük egyéniségünket. Elsőre talán nem ez jut eszünkbe, de a stílustanácsadás után időt és pénzt spórolhatunk. A tanácsadás során megtanuljuk, hogyan válasszunk olyan ruhákat és kiegészítőket, amelyek passzolnak hozzánk, így hatékonyabban alakíthatjuk a ruhatárunkat, és elkerülhetjük a felesleges költekezést.

Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a smink- és stílustanácsadás nem abszolút szabályokat vagy kötelezettségeket jelent, hanem inkább útmutatót és inspirációt ad. Kizárólag azokat a tanácsokat fogadjuk el, amelyek igazán passzolnak hozzánk. Egy hozzáértő tanácsadó nem erőltet ránk semmit, de nekünk is jeleznünk kell, ha valami nem komfortos számunkra.

Jöjjön a lényeg:

Helyek, ahol ingyenes stílustanácsadáson vehetünk részt

Öltözködési tanácsadás a Creamben (Bp., Rákóczi út 36.)

Kéthetente, az árucsere hetében, péntekenként 16 és 18 óra között a StartMyStyle tanácsadói segítenek abban, hogy milyen stílusok, ruhák állnak nekünk jól. Teljesen ingyenes, vásárolni sem szükséges, regisztrálni viszont kell. Ezt megtehetjük a telefonon (+36 20 969-7363) vagy a pénztárnál. A tanácsadás nagyjából 20 percig tart.

Vásárol személyi stylisttal az Alle-ban!

Ha szeretnéd felfrissíteni a ruhatárodat és úgy érzed, használt vennéd néhány divattippnek, akkor az Alle ingyenes stílustanácsadását neked találták ki. A szakértők az üzletek kínálatából összeállítják a hozzád legjobban illő szetteket.

A szolgáltatás időtartama 90 perc. Amit kérnek: jó, ha már előre összeírod a kérdéseid, így nem fordulhat elő, hogy a helyszínen a nagy izgalomban nem jut eszedbe egy sem. Időpontot foglalni itt tudsz.

Ingyenes stílustanácsadás férfiaknak (Bp., Weiner Leó utca 20.)

A MrSale Öltönyüzletben Pászti Beáta várja az urakat öltözködési tanácsadással. Ez egy személyes szolgáltatás, mely magában foglalja a színtanácsadást, a méretek, testalkat, fazonok kiválasztását, de segít eligazodni a dress code-ok és az anyagok között is.

A szolgáltatás igénybevételéhez az itt található jelentkezési lapot kell tölteni.

Stílustanácsadás optikában

Az első szemüveg megvásárlásánál mindenképpen jól jön egy szakértő segítsége. A keretválasztásnál a stílus, vagyis a keret formája, színe, a lencsék kialakítása a legszembetűnőbb jegyek, viszont nem az egyetlen mérlegelendő tényezők. A tapasztalt látszerészek figyelembe veszik a szakmai szempontokat és vevők igényeik, ezek alapján adnak iránymutatást. Tanácsaikat érdemes megfogadni, hiszen egy szemüveg évekre szól.

Ingyenes sminktanácsadás: MAC

Az üzletekben többféle szolgáltatást is igénybe vehetünk a próbasminktől az átfogó tanácsadásig, azonban érdemes az alapoknál kezdeni. A 10-15 perc alatt elkészülő próbasmink teljesen ingyenes, az oktatásért, konzultációért azonban fizetni kell.

Időpontot itt lehet foglalni, itt pedig a szolgáltatásokról olvashatsz bővebben.

+1, ami nem ingyenes, de levásárolható: Body Shop

A sminktanácsadás 60 perc, ez alatt végig csakis veled foglalkozik a szakember. Miből áll a szolgáltatás? Megbeszélitek, mit szeretnél kipróbálni vagy megtanulni, a tanácsadó bőrtípusodhoz, színtípusodhoz, szemformádhoz illő sminket ajánl, segít a termékek használatában és természetesen ki is fest. A személyre szóló sminktanácsadás díja 15000 forint, amit teljesen levásárolhatsz. Bejelentkezni itt tudsz.

Ezzel a trükkel könnyebb lesz a takarítás: az ADHD tároló

Rendezett otthon

Ma már szinte mindenki tudja, mi az az ADHD. A betűszó angol kifejezésekből tevődik össze (attention deficit or/and hyperactivity disorder), figyelemhiányos/hiperaktivitás zavarként lehetne a legpontosabban magyarra fordítani, azonban ez nem elég kifejező. Az ADHD-t sajnos napjainkban kezdik elkoptatni az emberek, hiszen számos közösségi média felületen dobálóznak ezzel a kifejezéssel, mára a legfiatalabb generáció is használja ezt, azonban ez nem jó út. Mutatunk egy egyszerű rendrakási/takarítási trükköt, ami nagy segítség lehet a hétköznapokban.

Mi az az ADHD?

Mint írtam, a pontos meghatározás szerint ez a figyelemhiányos/hiperaktivitási zavarként lehetne leírni. Azonban ahhoz, hogy valóban ezt a diagnózist kapjunk szakemberhez kell fordulni, nem azonosíthatjuk be magunkon az ADHD-t csak azért, mert szétszórtak vagyunk vagy feledékenyek, esetleg kicsit kényszeresek. Azáltal, hogy egyre többen vallják magukat ADHD-val küzdőnek, a betegség valóságossága kezd elkopni és kezd – sajnos – egyre inkább komolyan vehetetlenebbé válni a tünetegyüttes. Jó pár évvel ezelőtt a depresszió volt a „legtrendibb” lelki betegség, sokan diagnosztizálták magukat ezzel, annak ellenére, hogy sem vizsgálat, sem terápia nem állt emögött.

Az ADHD tünetei a következők:

  • figyelemzavar, szétszórtság
  • emocionális nehézségek
  • impulzivitás
  • hiperaktivitás, folytonos nyüzsgés
  • figyelmet követelő magatartás
  • gyermekkorban: koordinációs nehézségek, iskolai gondok
  • ellenálló, zsarnokoskodó magatartás

Az azonban, hogy ezekből néhányat szoktunk magunkon is érzékelni, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ADHD-nk van. Ezek mind természetesek minden embernél, mindenkinek lehet rosszabb és jobb napja, ezek szerint változik a viselkedésünk is. Nagyon fontos kiemelni, hogy az ADHD-t szakember állapíthatja csak meg és írhat fel rá kezelést! Rengeteget ronthatunk a betegség megítélésén és elfogadottságán, ha csak azért nevezzük magunkat ADHD-snak (vagy bármilyen más betegséggel küzdőnek), mert mi úgy érezzük, hogy így van. Soha ne végezzünk öndiagnosztikát, pláne ne terjesszük a saját diagnózisunkat valódiként.

Azonban most mutatunk egy takarítási trükk, ami az ADHD-val küzdők számára is segítség lehet. Fontos, hogy ne mi igazodjunk a takarításhoz, hanem a takarítást igazítsuk a mi igényeinkhez. Engedjük el a kényszert, hogy úgy csináljuk, ahogy azt általában az emberek szokták, alakítsunk ki saját, nekünk megfelelő rutint.

Takarítási trükk: az ADHD tároló

Egy TikTok videóban bukkantunk rá erre a gyönyszemre, amiben egy hölgy mutatja be, mit használ ahhoz, hogy könnyebben boldoguljon a hétköznapokban. Mi az ADHD tároló nevet adtuk ennek a teljesen közönséges, de praktikus gurulós tárolónak. A lényege az, hogy a kallódó holmik ne vegyék át az uralmat a lakás felett.

Az első lépés egyszerű és nagyszerű: mindent, amit találunk a szobában egyszerűen dobáljunk az ADHD tároló egyik polcára. Ez lehet a gyerek játéka, iPad, zokni, pulcsi, tényleg bármi. Nem kell egyből a helyükre tennünk a széthagyott dolgokat, hanem hajítsuk a polcra. Kis energiabefektetéssel lesz sokkal rendezettebb az otthonunk, és még csak neki sem kell állni, mint például a porszívózásnak. Csak úgy jövet-menet pakolhatunk.

Időzítős trükk

Ahhoz, hogy ne terelődjön el a figyelmünk és felejtsük el percenként, hogy mibe is kezdtünk bele, érdemes egy időzítőt beállítani YouTube-on a tévénken, így folyamatosan látjuk mennyi ideje csináljuk, amit elkezdtünk. Emellett akárhányszor rápillantunk az időzítő visszaszámlálására, újra visszaszerezhetjük a fókuszt az adott feladat felett.

Kevesebb megfelelni vágyás

A támogató környezet fontos. Az ADHD tároló és az időzítő mellett elengedhetetlen, hogy elfogadjanak minket – és mi is magunkat – hibáinkkal, esetleg bosszantó szokásunkkal együtt. Ne felejtsük el azt sem, hogy nem mi vagyunk az otthonunkért, hanem fordítva: a rend fontos és jó dolog, de nem baj, ha nem tudjuk mindig fenntartani.

A magyarok több mint fele egyre szegényebben él

megélhetési nehézségek
Men are opening an empty wallet.

Ez azt jelenti, hogy minden második magyar embernek egyre rosszabb az anyagi helyzete. A magyar lakosság 58 százaléka ugyanis nem tud lépést tartani a drágulással, 27 százaléka körülbelül a víz felszínén tartja magát, a helyzetüket javítók között pedig van egy 3 százalékos krém – írja a G7 a Reacty Digital reprezentatív felmérésére hivatkozva.

A magyar felnőtt (18-79 év közötti) lakosság 27 százaléka arról számolt be, hogy az elmúlt hat hónap alatt 1-10 százalék között nőtt a jövedelme. Mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ebben az időszakban közel 8 százalékos volt az infláció, ez azt jelenti, hogy a lakosságnak ez a 27 százaléka érezheti úgy, hogy körülbelül megtartotta az anyagi helyzetét, vagy csak kis mértékben romlott a helyzete.

A lakosságnak mindössze 14 százaléka jelzett 10 százaléknál nagyobb jövedelem emelkedést. Ez alapján ők még a 8%-os infláció ellenére is egy kicsit több pénzből gazdálkodhatnak, mint fél éve. De ez a lakosságnak csak a 14%, azaz 10-ből csak 1 ember.

40%-nak nem nőtt a jövedelme. A drágulás miatt ők is egyre kevesebbet tudnak vásárolni

A válaszadók 40 százaléka azt mondta, hogy nem változott a jövedelme. Ők tehát körülbelül 8 százalékos reálérték csökkenésben vannak hat hónap alatt. A legnagyobb életkori csoportot ezen belül a 45-59 éves korosztály alkotja.

18% egyértelműen leszakadóban van

A cikk szerint a válaszadók 18 százaléka már egyértelműen leszakadóban van. Ők azt mondták, csökkent a jövedelmük. Ennek a csoportnak a leginkább jellemző adatai:

  • 39 százalékuk a 30-44 éves korosztályba tartozik,
  • 32 százalékban szakmunkás végzettségűek,
  • 37 százalékban teljes munkaidős munkavállalók,
  • és 23 százalékban az Észak-Alföld régióban laknak.

A felmérés szerint az életszínvonal romlására az általános reakció a spórolás, mindenen. A lakosság tömegesen fogja vissza a fogyasztását, és a kereslet általános visszaesése egyre komolyabb válságba taszítja a kereskedelmet és bizonyos szolgáltató szektorokat.

Minden második magyar felnőtt kisebb mennyiségben vásárol élelmiszert, és/vagy olcsóbb termékeket választ a boltok polcairól.

Penészes, zsíros fuga tisztítása házilag: patyolattiszta lesz, ha így csinálod

A fuga tisztítása házi szerekkel is lehetséges

A csempéket, járólapokat összeillesztő fugákon időnként penészes, zsíros foltok telepszenek meg, ha nem takarítjuk őket rendesen, vagy ha az adott szoba nincs kellő mértékben szellőztetve. Lehetőség szerint törekedjünk arra, hogy ezt megelőzzük, de amennyiben ez nem sikerül, akkor se essünk kétségbe. Léteznek rendkívül hatékony, jó módszerek a makacs, zsíros, penészes fuga tisztítására házilag, ha ezeket alkalmazod, újra patyolattiszta lesz!

Penészes fuga tisztítása ecettel

Ha az alapos vízkőoldós, tisztítószeres átmosással nem tudjuk megtisztítani a csempefelület legapróbb részeit, kipróbálhatjuk az ecetes átmosást. Hogy csináljuk? 1 liter felforralt vízhez adjunk 1 dl 20%-os ecetet, hagyjuk a vizet hűlni egy picit, majd mártsunk bele egy durva sörtéjű kefét és ezzel dörzsöljük át a fugákat.

Még eredményesebbek lehetünk, ha az előbb említett keverékhez sót is adunk, méghozzá oly mértékben, hogy sűrű masszát kapjunk. Kenjük a fugára, majd hagyjuk állni 15-20 percig. Ezt követően dörzsöljük át vele a felületet és öblítsük át tiszta vízzel.

A fuga tisztítása citromsavval

Másik nagyszerű, otthonunkban megtalálható tisztítószer a szódabikarbóna és a citromsav is. Ezek azért is nagyon jók, mert nem okoznak kellemetlen ecetszagot a fürdőszobában vagy konyhában a takarítás során. A lényeg ebben az esetben is az, hogy sűrű, krémszerű anyagot állítsunk elő víz segítségével az említett szerekből.

A takarítási folyamat hasonló, mint a sós-ecetes verziónál, azonban arra nagyon figyeljünk, hogy az ecetet és citromsavat egyszerre ne használjuk.

Ha a tisztítás után szürke marad a fuga

Tisztítás után előfordulhat, hogy a csempék fugái szürkék maradnak, de ne ijedjünk meg ez esetben sem, mert ez csak átmeneti állapot, ami a fuga teljes kiszáradását követően elmúlik. Ha ezeket a házi módszereket követjük, újra patyolattiszta lesz a fuga, és rengeteget spórolhatunk a boltokban kapható fugatiszítók megvásárlása helyett.