Takarítás tippek, trükkök: a vendég észreveszi, ha ezt kihagyod

A láthatatlannak hitt munkák egyik legfárasztóbbja a takarítás. A takarítás tippek, trükkök nélkül még nehezebb, ráadásul micsoda bosszúság, mikor az ember pont olyan dolgot felejt ki, amire aztán a vendégek szinte biztosan felfigyelnek.

Olvasónk – nevezzük most Rékának – nemrég vendégeket fogadott az otthonában. Távol élő rokonai jöttek el hozzá, hogy néhány napot nála töltsenek. Réka férje otthon dolgozik, a vendégeknek a dolgozószobát szánták.

Takarítás tippek, trükkök a dolgozószobában

Réka az érkezés előtti nap rendet rakott, kitakarította a vendégeknek szánt helyiséget, letörölte az ablakkereteket, lemosta az üvegeket, porszívózott és felmosta a padlót, szépen megvetette az ágyat. Úgy találta, a szoba ragyog, az illat kellemesen árulkodik a tisztaságról, a vendégek jól érzik majd magukat benne.

A vendégek meg is érkeztek, és amikor Réka bevezette őket a vendégfogadóvá avanzsált dolgozószobába, azonnal meglátta, mit felejtett el. Az ajtót. Rékáéknál két kutya is lakik, akik napközben a férje mellett töltik az időt, míg az dolgozik. Ebben a szobában.

Takarítás tippek, trükkök a vendégszobában

A kutyák valószínűleg minden alkalommal odadörzsölik az oldalukat az ajtóhoz, amikor bejönnek. Ez meg is látszott, nagyjából térdmagasságban egy 5-10 centi széles barna csík rikított a fehér beltéri ajtón! Réka unokatestvére – az egyik vendég – nagyot mosolyogva rá is kérdezett: a kiskutyák?! A háziasszony a dolgot nyilván tréfával elütötte, majd kedvenc tisztítószerével gyorsan letörölte a koszt.

Olvasónk elmondta: azóta hetente letisztítja a beltéri ajtókat is. A takarítás tippek, trükkök különösen a dolgozószobában alkalmazhatók.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennek a bankszámlának nincs költsége: ezért éri meg nagyon Revolutot nyitni a 18 év alatti gyerekednek

Revolut 18 év alatt: így nyithatsz számlát akár ingyen, ezeket kell tudni róla.

Kötelező kiadnia a főnöködnek: ennyi szünet jár munkaidőben a dolgozónak

Biztos érezted már, hogy egy húzós munkanap közepén jól jönne egy kis levegő. Azt viszont nem mindenki tudja pontosan, hogy mennyi munkaközi szünet jár, és mikor. Pedig nem szívességről van szó, a pihenőidő jogszabályban rögzített kötelezettség.

Nem attól magas a villanyszámla, hogy sokat fogyasztasz: így jön ki a pontos végösszeg

Veled is előfordult már, hogy magas összegű villanyszámla érkezett? Nem feltétlenül az van, hogy túl sok áramot használtál, hanem inkább arról van szó, hogy miből áll össze pontosan az, amit fizetni kell.

Végleges rokkantsági ellátás: kinek jár, milyen feltételekkel, mekkora az összeg?

Mire utal a „végleges” kifejezés, és mi a rokkantsági ellátás és rokkantsági járadék közötti különbség?

Évente kérhetik a nyugdíjasok a 15.000-50.000 forintot: ki és hogyan igényelheti az egyszeri segélyt?

Egy váratlan betegség, a gyógyszerköltségek emelkedése vagy akár a közüzemi számlák befizetése is komoly terhet jelenthet egy kisnyugdíjas számára.

Ezekre a kedvezményekre jogosultak a Yettelnél az egyedülálló szülők: 0 forintos percdíjat is adnak

Az egyszülős kártya egy másik hasznos eszköz, amely jelentős kedvezményeket biztosít az egyedülálló szülők számára.