Nyitólap Blog Oldal 350

Mi történik az eltűntekkel? A holtnak nyilvánítás

holtnak nyilvánítás

Talán eszünkbe sem jut, de a holtnak nyilvánítás nem feltétlenül kötődik konkrét halálesethez. Ez alatt azt a jogi folyamatot értjük, amely során valakit halott személynek határoznak meg. Ez azonban nem mindig olyan egyszerű, mint gondolnánk. Mi történik olyan esetben, amikor ez nem ennyire egyértelmű? Mi történik azokkal, akik hosszú hónapok vagy évek óta eltűntek, mikortól kérhető a holtnak nyilvánítás? Válaszolunk.

Nem figyelünk rá, pedig egész életünket jogviszonyok határozzák meg

Először is fontos tudatában lenni annak, hogy jogilag sok helyre kötődünk és különböző jogviszonyokban vagyunk benne – foglalja össze Dr. Kocsis Ildikó az Érthető Jog vonatkozó írásában. Születésünktől kezdve halálunkig jogi kötelezettségek határozzák meg az életünket. 

Ezek a jogviszonyok maguktól nem alakulnak ki és nem is szűnnek meg csak úgy. Mindegyikhez szükséges egy jogi lépés, amely hivatalossá teszi. Gondoljunk a születésre, amelyet az anyakönyvezés hitelesít. A házasság is csak akkor jöhet létre hivatalosan, ha a megfelelő jogi lépések rögzítik a létrejöttét. Ugyanez a helyzet a munkaviszony létesítésével vagy egy autó megvételével vagy eladásával. 

Láthatjuk, hogy az egész életünket ezek a jogviszonyok határozzák meg, de ezzel nem is nagyon foglalkozunk, ha egyértelműek és nem nehezíti semmi a létrehozásukat vagy megszűntetésüket.

Mi történik azokkal, akik hosszú ideje eltűntek?

Vannak azonban olyan függő helyzetek, amelyek hatványozottan okoznak problémát – elsősorban a hozzátartozóknak. Egy eltűnt személy esetén nemcsak érzelmileg nehéz feldolgozni a bizonytalanságot, de sok helyen jogilag is falakba ütközik a család. Az ügyintézésben is komoly nehézséget jelent, ha a tulajdonos nem elérhető és a tulajdonában lévő vagyoni ügyei nem intézhetők.

Ezt a függő helyzetet a holtnak nyilvánítás tudja megoldani, amellyel lezárhatók a személyhez kötődő jogviszonyok.

A holtnak nyilvánítás szabályai

A holtnak nyilvánítási eljárást 5 év után lehet megindítani: „Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna.” Mondja ki a Polgári Törvénykönyv vonatkozó fejezete.

Visszafordítható a holtnak nyilvánítás?

Mi történik abban az esetben, ha esetleg a holttá nyilvánított személy előkerül? A folyamat visszafordítható, ilyen esetben érvénytelenné válik a holtnak nyilvánító határozat és a hozzá kapcsolódó jogkövetkezmények is.

A holtnak nyilvánítást az alábbi személyek vagy hivatalok kérhetik:

  • az eltűnt személy közeli hozzátartozója
  • ügyész
  • gyámhatóság
  • és az, akinek az eltűnt holtnak nyilvánítása a jogi érdekét érinti

Mire futja a CSOK Pluszból? Ekkora ingatlan jön ki 80 millióból

panellakás

Drágábbak az új lakások, ezért ugyanabból az összegből kisebb alapterületű ingatlant lehet vásárolni. Jó hír viszont, hogy 80 millió forint elegendő lehet akár több szobás új lakásra vagy házra is.

Megváltoztathatja a lakáspiaci tendenciákat a jövő évben induló új támogatási rendszer, a csok plusz, amely az első közös lakásként megvásárolt, maximum 80 millió forintos új lakóingatlanok piacán fokozott keresletet hozhat – áll az ingatlan.com és a money.hu közös elemzésében. A Duna House szerint pedig emellett alacsonyabb havi költségekkel számolhatnak a családok.

Ingatlanvásárlás CSOK Plusszal: új vagy használt?

Eltérés a jelenlegi támogatásokhoz képest, hogy az eddig megismert feltételek szerint a csok plusz nem tesz különbséget az új és használt lakóingatlanok között. Az új lakások drágábbak, ezért ugyanabból az összegből kisebb alapterületű ingatlant lehet vásárolni. A vevőknek viszont jó hír, hogy 80 millió forint elegendő lehet akár több szobás új lakásra vagy házra is. „Ezek ráadásul energiatakarékosabbak, és sokszor korszerűbb elrendezésűek, mint egy több tízéves használt ingatlan, így az új építésűek a jövőben jobban tartják majd az értéküket” – közölte Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Korponai Levente, a money.hu vezetője azt emelte ki, hogy a kettő vagy több gyermekre igényelhető csok plusz összege (30 és 50 millió forint) már egy új lakás vásárlásához is nagyban hozzásegíthet, különösen, ha a babavárót is felveszi mellé a házaspár. Nem szabad megfeledkezni ugyanakkor arról, hogy valójában

a csok plusz hitel, mint ahogyan a babaváró támogatás is.

Éppen ezért a hitelképesség alapkritérium az igénylésnél, és ahhoz pedig megfelelő jövedelemre van szükség – hívta fel a figyelmet.

Mire elég a CSOK Plusz hitel Budapesten és vidéken?

Budapesten az átlagos négyzetméterárakat nézve 62 négyzetméteres új lakásra lehet elég ez az összeg. A legjelentősebb kínálatot a VIII., XIII. és XIV. kerület nyújtja, ám ezekben a városrészekben több mint 900 új lakóingatlan vár gazdára. A 80 millió forintos limit alapján egy 58-64 négyzetméteres lakás jöhet ki a pénzből.

Pest vármegyében a 80 millió forintos összegből átlagban 92 négyzetméteres új ház jöhet ki. Ezen belül például Érden, Diósdon, Kerepesen, Gödön 83-110 négyzetméterrel lehet számolni.

A vármegyeszékhelyek piacát vizsgálva szinte minden nagyvárosban 100 négyzetméter feletti házzal lehet számolni, igaz, vannak eltérések:

  • Győrben például 90 négyzetméteres lakás és hasonló méretű új ház fér bele a 80 millió költségvetésbe.
  • Debrecenben lakás esetében 78, háznál pedig 130 négyzetméterrel érdemes kalkulálni.
  • Ugyanakkor Kecskeméten 127,
  • Nyíregyházán pedig 140 négyzetmétert meghaladó ház is szóba jöhet a csok pluszt igénylőknek.

Milyen legyen az első autó? Ezeket ajánljuk friss jogsisoknak

Autó friss jogsihoz

Az autóvásárlás előtt gyakran az elsődleges kérdés, hogy milyen célból kívánod használni a járművet. Számít, hogy városi közlekedésre és rövid távokra, vagy inkább rendszeres hosszabb utakra tervezed használni. Amikor az első autód kiválasztására kerül sor még friss jogosítvánnyal rendelkezőként, és még csak kevés vezetési rutinnal rendelkezel, kiemelten fontos a biztonság. Természetesen egy másik meghatározó tényező mindenki számára a személyes anyagi lehetőségek szintje. Tehát, milyen szempontok alapján döntsük el az első autónk kiválasztását? Cikkünk összeállításával igyekszünk segíteni a döntésben.

Autó friss jogsihoz – a következő modelleket ajánljuk:

Milyen szempontokat vettünk figyelembe?

Az első autó választásakor érdemes olyan típusok felé kacsintani, melyek mérsékelt üzemanyag-fogyasztással rendelkeznek, és kisebb méretük révén könnyedén manőverezhetők városi közlekedésben. Használtan beszerezhetők 600 000-1 500 000 forint közötti áron, kiválóan alkalmasak arra, hogy biztonságos vezetést gyakoroljunk. Fontos tényező a fenntartási költségek figyelembevétele is. Általában minél nagyobb a jármű teljesítménye, annál magasabb adó és biztosítási díjakra kell számítani. Az új autók esetében a szerviz és az alkatrészek költségei is magasabbak lehetnek. A fogyasztást pedig számos tényező befolyásolja, beleértve a motor méretét, az autó teljesítményét, valamint azt, hogy főleg városi környezetben vagy autópályán használjuk-e.

Az új autók felszereltsége kiemelkedően magas biztonsági szinttel rendelkezik, míg a régebbi modelleknél gyakran hiányzik a légzsák. Különösen egy kevés rutinnal rendelkező vezető számára kulcsfontosságú a biztonság, és nem csupán az új autók esetében. A jármű teljesítménye is meghatározó tényező a biztonság szempontjából. Egy tapasztalatlan sofőr nehezen tarthatja kordában a nagy teljesítményű autót, ami növeli a baleset kockázatát.

Melyik a jobb választás első autónak: régi vagy új?

Sokan azt gondolják, hogy az első autónak ideális választás lehet egy régebbi típus. A régebbi autók általában alacsonyabb fenntartási költségekkel rendelkeznek, az alkatrészek olcsóbban beszerezhetők, és a szervizköltség is kevesebb. Azonban fontos megjegyezni, hogy a régebbi autók könnyebben meghibásodhatnak, és több alkatrész is tönkre mehet bennük. Annak érdekében, hogy elsajátítsd a vezetési rutint, egy régebbi típusú autó tökéletes választás lehet. Emellett, mivel figyelmesebben kell hozzáállni, többet tanulhatsz az autókról és a vezetésről is.

Most már te döntesz: melyik a számodra optimális választás?

Mennyit fogyaszt egy elektromos autó?

elektromos autó fogyasztása

Egy benzinnel vagy dízellel működő autónál könnyen eldönthetjük, hogy sokat fogyaszt vagy sem az alapján, hogy hány liter a 100 km-re vonatkozó átlagfogyasztása. Ehhez képest jó kérdés, hogy mi dönti el egy elektromos autónál, hogy mennyire hatékony és hogyan számoljunk utána, hogy mennyi az elektromos autó fogyasztása.

Az elektromos autó az akkumulátorából nyeri az energiát a működéshez. A maximális energia mennyiséget, amelyet az akkumulátor tárolni tud – vagyis azt, hogy mekkora a kapacitása – kilowattórában kell meghatározni. Így tehát az elektromos autó energiafogyasztását a 100 kilométer megtételéhez szükséges kilowattóra számában fejezik ki.

Mitől függ az elektromos autó fogyasztása?

Az elektromos autó fogyasztása számos tényezőtől függ. Az, hogy mekkora hatótávra elég egy töltés, arra hatással vannak az időjárási viszonyok, az útviszonyok és a jármű vezetőjének vezetési stílusa. Sokat számít, hogy egyenletes tempóban haladunk vagy sokszor gyorsítunk. Városban használjuk az autót rövidebb távokra vagy inkább autópályán? Télen az autó fűtése is nagyban befolyásolja a fogyasztást. Az autógumik állapota is erőteljesen hat a jármű fogyasztására, illetve az is, hogy mennyi súlyt szállítunk az autóban, mennyire van tele például a csomagtartó.

Mennyibe kerül elektromos autóval elmenni Horvátországba?

Az elektromos autó töltőállomások számát tekintve abszolút járható út elmenni Horvátországba. A töltőállomások száma egyre bővül, így ez már nem lehet akadály sem itthon, sem a horvát autópályán. Inkább az az érdekes kérdés, hogy hány töltés kell mondjuk egy 600 kilométeres út megtételéhez és ez mennyibe kerül. 

A hatótáv – ha szeretnénk összevetni az elektromos autó fogyasztásának meghatározása érdekében- minden elektromos jármű esetében más, erről a greenx.hu írásában olvashatunk egy átfogó összegzést.

A hatótávon kívül számít persze, hogy otthon töltöttük az autót indulás előtt vagy menet közben töltünk majd gyorstöltővel? Az elektromos töltőállomások más-más díjszabással működnek, nagy különbségek lehetnek a töltők árszabásai között, ezért ezt az applikációkban érdemes előre megnézni.

Vegyünk mondjuk egy BMW iX3-at, amelynek az ADAC Ecotest során mért adatok alapján 100 kilométeren 21,2 kWh a fogyasztása. Az iX3 akkumulátorának mérete 80 kwh, a teljes feltöltéséhez 85,3 kilowatt szükséges, amellyel a teljes hatótávja 400 km. Tehát, ha a katalógus adatok alapján számolunk, akkor egy 600 kilométeres horvátországi úthoz egyszer pluszban meg kell állnunk tölteni. 

Számoljunk egy indulás előtti, otthoni töltéssel, amely körülbelül 6.000 forintba kerül, ha nem a támogatott villanyárral, hanem a 70 ft-os, a kedvezményes áram mennyiséget meghaladó összeggel számolunk. Valószínűleg a kedvezményes díjszabást az elektromos autó tulajdonosok az otthoni töltésekkel túllépik.

Ha útközben egyszer megállunk tölteni és a legmagasabb, 400 ft/kWh áron számolunk, akkor ez a töltés 34.000 forintba kerül. Ennél alacsonyabb átlagáron, például 300 ft/kWh-val számolva 25.000 forint egy teljes töltés, amely 400 kilométerre elegendő.

A fenti autópályás gyorstöltés egy kirívó példa, egy átlagos napi használat  során ennél alacsonyabb áron lehet tölteni az elektromos autókat, főleg, ha valaki otthoni töltőt használ.

Nyugdíjasoknak szóló kedvezmények 2023-ban: utazások, élmények és egészség

Nyugdíjasoknak szóló kedvezmények

Nyugdíjasok számára a közlekedési kedvezmények a legismertebbek, de ezen kívül is vannak még lehetőségek. Bizonyos üzletekben engedményeket kaphatnak, olcsóbban üdülhetnek, a szépkorúaknak pedig extra juttatás is jár. Összegyűjtöttük a nyugdíjasoknak szóló kedvezményeket, íme a lista!

Nyugdíjasoknak szóló kedvezmények: utazás

Az ingyenes utazás 65 év felettiek számára széles körű, kiterjedve a közforgalmú személyszállítási eszközökre, beleértve a vonatokat, helyközi autóbuszokat, HÉV-et, elővárosi autóbuszokat, kompokat és réveket. Az „Ellátottak utazási utalványa” további kedvezményeket kínál a 65 év alatti nyugdíjasok számára, lehetővé téve 50% vagy 90% kedvezmény igénybevételét bizonyos alkalommal évente. Az utalványt automatikusan kiküldik minden jogosultnak, és az érvényessége január 1-től március 31-ig tart.

A BKK járművein történő ingyenes utazás szintén elérhető a 65 év felettiek számára, és az Ellátottak utazási utalvány alapján más kedvezmények is igénybe vehetők. A nyugdíjas igazolvány helyett az „Ellátottak utazási utalvány” jogosít kedvezményes utazásra, és az igénylés automatikus postázással történik.

Egészségügyi kedvezmények az időseknek

Az egészségügyi kedvezmények között számos gyógyászati ellátás szerepel, beleértve a gyógyvizes gyógymedencéket, kádfürdőket és egyéb támogatott szolgáltatásokat. Szállodák és hotelláncok is kedvezményes üdülési lehetőségeket kínálnak a nyugdíjasoknak.

Segítség a hétköznapokban

A bevásárlásnál az Auchan és a Tesco is segítik az időseket különféle kedvezményekkel, és számos szórakozási lehetőség, mint a múzeumok, mozik és színházak, további kedvezményekkel várja az időseket. A 70 év felettiek a könyvtárakban is jelentős kedvezményekkel részesülnek.

Jubileumi juttatás

A szépkorúak jubileumi juttatása különleges figyelmet érdemel, különböző összegekben történő köszöntéseket kínálva azoknak, akik a 90., 95., 100., 105., 110. vagy 115. életévüket ünneplik. Ezt a juttatást nem kell kérelmezni, az eljárás hivatalból indul.

Hobbi

A horgászok számára különféle kedvezmények érvényesek, beleértve a 70 év feletti horgászoknak járó ingyenes horgászengedélyt, amely az állami horgászjegy és szövetségi hozzájárulás díjától mentesít.

Ezeket az olcsó okosórákat megéri megvenni – ajánlóval

Okosórák

Okosórákat már 10 000 forinttól egészen több százezer forintig beszerezhetünk. Ha főként azért vásárolnánk, hogy figyelemmel kísérjék életmódunkat és egészségügyi állapotunkat, akkor bármely okosóra megfelelő lehet. Mi most azokat az eszközöket vizsgáltuk meg, amelyek rendelkeznek minden alapfunkcióval és olcsóbbak a többinél. Ráadásul ezek kompatibilisek telefonunkkal, és még értesítéseket is küldenek hívásokról, üzenetekről.  

A mai okosórák olyan alapvető funkciókat kínálnak, amelyek mindenki számára előnyösek lehetnek. Ezek az eszközök nem csupán pulzust mérnek, hanem sportolás közben figyelemmel kísérik azt is, hogy melyik legoptimálisabb zsírégetés szüksége számunkra. Továbbá monitorozzák alvási szokásainkat, nyomon követve a mély és felszínes alvási szakaszokat, ezzel segítve az alvás minőségének javítását. Alapfunkciónak számít a lépésszámláló, kalóriaszámláló és a véroxigénszint mérés. A nőknek a menstruációs ciklus figyelemmel kísérésével is segítenek. A stressz szintet is mérik, és ennek megfelelően ajánlanak légzőgyakorlatokat. Emellett a hagyományos óra funkcióin túl időjárás előrejelzést is kínálnak, 50 méterig terjedő vízállósággal rendelkeznek, és kapcsolódhatnak telefonunkhoz, vezérelhetik a zenelejátszót, valamint fogadhatnak hívásokat és értesítéseket is.  

Az itt bemutatott okosórák rendelkeznek a fent említett funkciókkal, és az ár és érték arányaik alapján ideálisak hosszú távú, megbízható használatra.

Mutatjuk azokat az okosórákat, amik 20 000 forint alatt vannak.

Xiaomi Redmi Watch 3 Active

Sportos, letisztult kialakítású, 1,83 hüvelykes LCD érintőkijelzővel rendelkező, szögletes formájú óra. Lehetőség van telefonhívásokra, amelyeket a párosított telefonon keresztül kezel. Az egészséggel kapcsolatos funkciói mindazt nyújtják, ami szükséges az egészségmegőrzéshez. Az üzemideje 288 óra.

16 290 forint jelenleg.

Honor Band 7 

Kényelmes szilikonpántos okosóra nagy AMOLED kijelzővel. A vezérlés magyar nyelven is elérhető. Az funkcionalitása megegyezik a fent említett Xiaomi okosórájáéval, de az akkumulátor üzemideje hosszabb ideig, akár két napig is bírja. Elérhető pink, zöld és fekete színben is.

Itt egy rózsaszín változat most 17 390 forintért.

Huawei Band 8

Könnyű és kényelmes, vékony formatervezésű okosóra AMOLED kijelzővel. Magyar nyelven is kezelhető. Számos egyedi számlapot állíthatunk be rajta. A fogyatékkal élők is akadálymentesen használhatják. Az akkumulátor üzemideje 336 óra.

Összességében az említett okosórák hasonló jellemzőkkel rendelkeznek. Fontos szempont lehet azonban az akkumulátorok eltérő üzemideje, valamint a különböző színek és designok.

Védd meg adataid és pénzed az internetes csalóktól! Segítünk!

adathalász

Szinte naponta találkozhatunk olyan hírekkel, amik arról szólnak, csalók lopták el gyanútlan áldozatok adatait. Emiatt ma már muszáj gyanakodva hozzáállnunk minden SMS-hez, telefonhíváshoz, weboldalhoz, ha azok bármilyen adatunkat kérik. Segítünk, hogyan védekezhetsz a csaló SMS-ek, telefonhívások, weboldalak ellen.

Nagyon sok helyen támadhatnak már adathalász csalók. Kaphatunk SMS-t, telefonhívást, de weboldalak is próbálhatják adatainkat, pénzünket ellopni.

Csaló SMS

Gondoljunk csak azokra az SMS-ekre, amit a legtöbben már kaphattunk az elmúlt években. Azt állítják, csomagunk érkezett, de meg kell adnunk a szállítási címet, hogy kézbesíteni tudják. Ha pedig jóhiszeműen rákattintunk az SMS-ben lévő linkre, könnyen ellophatják érzékeny adatainkat. Ezek ellen úgy védekezhetünk, ha gyanúval fogadunk minden ilyen jellegű SMS-t. A link, a feladó neve mind-mind gyanús lehet, hiszen csak próbál hasonlítani egy nagyobb csomagküldő cég nevére, valójában elég más.

Csaló telefonhívások

Olya is van, hogy telefonon keresnek fel a csalók. Azt állítják, valamilyen közműszolgáltatótól hívnak, és gyorsan be kell fizetnünk egy adott összeget, különben lekapcsolják a szolgáltatást (Pl.: gázt, villanyt, internetet). Azt is lehet, hogy azt mondják, a bankunktól keresnek, mert történt valamilyen támadás, ezért gyorsan kellenek az adataink. Természetesen ezt is csak azért mondják, hogy ellopják azokat. A valóságban egy közműszolgáltató, vagy éppen egy bank soha nem kér szenzitív adatokat, bankkártya adatokat telefonon. A módszer lényege, hogy olyan helyzetbe hozzák a kiszemelt célpontot, hogy annak sürgősen kelljen tennie valamit, ne legyen ideje végiggondolni, utánajárni a dolgoknak. Ne higgyük el soha azt, hogy azonnal kell cselekednünk, ha azonnali döntést várnak, akkor tegyük le a telefont!

Csaló weboldalak

A bűnözők a weboldalakon is egyre rafináltabb trükkökkel próbálják rászedni a bankkártyájukkal vásárló vevőket. Van, hogy márkás termékeket kínálnak hihetetlenül kedvező áron. Ilyenkor tartsuk szem előtt: Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, az nem az! Ha innen rendelünk, és kártyával fizetünk, könnyen visszaélhetnek adatainkkal a csalók, plusz valószínűleg a kifizetett termék sem érkezik meg soha. Ha utánvétes vásárlással próbálkozunk, akkor is átverhetnek. A csomagban lehet, hogy nem is az lesz, amit rendeltünk, hanem valami gagyi kacat, rossz méretben. Reklamálni nem nagyon lehet, hiszen ügyfélszolgálat nincs, a futárnak kifizetett pénzt visszaszerezni pedig ilyen esetben nagyjából lehetetlen. Ilyen weboldalról tehát legjobb nem is vásárolni.

Ellenőrizd a weboldalt az internetes csalók ellen!

Egy webáruház honlapján, mindig nézzük meg a “rólunk” szóló részt. El kell olvasni, melyik céggel szerződik a vásárlás során, mi a neve, hol van a székhelye, egyáltalán létezik-e. Az oldalon minden esetben fel kell tüntetni a címet, az adószámot és a cégjegyzékszámot, illetve a csomagküldésre jogosító nyilvántartási számot.

A böngészőkben utána lehet nézni, hogy egy ismeretlen webáruházat működtető társaságról mi mások véleménye, valóban szállítanak-e. Írjuk be a keresőbe, a kinézett webáruház nevét. Lehet, hogy veszélyesnek minősítette korábban olyan weboldal, ami kifejezetten csaló oldalak feltérképezésével foglalkozik. Térkép weboldalon is érdemes megnézni, milyen a telephelye, boltja, tényleg létezik-e a megadott címen valami.

Sokat tehetünk azért, hogy ne verjenek át, ha átolvassuk az általános szerződési feltételeket, üzletszabályzatot is. Ha ezeket magyartalanul fogalmazták meg, hemzseg bennük a helyesírási hiba, nincs benne a webáruházat működtető cég neve, máris be lehet zárni az oldalt.

Még egy ok, hogy ma ne takaríts: Márton napján tilos a házimunka

Márton-napi hagyományok

Márton napja, november 11-e számos népszokással és hagyománnyal kapcsolódik össze.  „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a mondás, ezért nem hiányozhatnak ma az asztalról a libahúsból készült ételek, amelyek mellé újbort szokás inni. A Márton-napi hagyományok, hiedelmek szerint ilyenkor nem szabad takarítani, mert az nagy bajt hoz a házra; aki viszont spiccesen fekszik le, az szerencsés lesz a következő évben.

Szent Márton és a libák

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt az egyik leghíresebb védelmező szentünk legendájához. Szent Mártonhoz rengeteg históriát kapcsolnak, számos csodát és gyógyulást munkájának tulajdonítanak – de mi köze a libákhoz? Úgy tartják, Márton annyi jó cselekedetet hajtott végre élete során, hogy püspökké akarták választani. Márton ezt egyáltalán nem kívánta, ezért a pápai követ elöl a libák óljába bújt, de azok hangos gágogásukkal elárulták. Így végül kénytelen volt elfogadni a megbízást, Mártont 371-ben a franciaországi Tours város püspökévé avatták.

Márton-napi hagyományok

A hagyományok úgy tartják, hogy aki nem eszik libát ezen a napon, a következő évben éhezni fog. Sok helyen az adventi böjt Márton-napja után vette kezdetét, előtte még érdemes volt egy jóízűt enni – és inni. Márton napjára általában megforr az újbor, amit ezen a napon volt szokás megkóstolni. Ezért is jött létre a mondás: „A bornak Szent Márton a bírája!”. A hagyomány szerint a november 11-én felszolgált újbor vagy más néven Libás-bor gyógyító hatású.

Az evés-ivásnak kedvezett, hogy ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. A hiedelem úgy tartja, hogy aki november 11-én éjjel álmodik, az boldog lesz. Boldogságot hozhat az újbortól való spiccesség is, aminek köszönhetően a következő évben megmenekül az illető a gyomorfájástól és a fejfájástól.

Márton napján az is kiderült, milyen lesz a tél. Ha havazott, akkor latyakos, enyhe télre számíthattak, viszont ha nem fagyott ezen a napon, akkor kemény, hideg tél jött. A Márton-napi eső sem jelent jót, mert akkor rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Beltéri kertészkedés: fák a szobában

Nagy szobanövények

Elég merésznek tűnik fát nevelni az otthonunkban, de ha elfér egy nagy cserépben és megkapja a szükséges gondoskodást, akkor csodálatos és elegáns dísze lehet otthonunknak. Az biztos, hogy nem egy hétköznapi dekorációs elem, viszont a látvány mellett számos áldásos hatása van, ha fákat is nevelünk otthon a cserepes növények mellett. Igazi dzsungelt varázsolnak az otthonunkba, ráadásul a nagy szobanövények folyamatosan tisztítják a benti levegőt. Ha még virágot is hoznak vagy gyümölcsöt teremnek, bármely beltéri helyiséget feldobhatunk velük. Íme, ezek azok a nagy szobanövények, amelyek vígan elélnek cserépben is, a lakás bármely pontján.

12 nagy és dekoratív szobanövény beltérre

Lantlevelű fikusz

Mutatós növény a nagy terekbe, méretes, lant alakú leveleivel. Nem igényel speciális teendőket, viszont érzékeny növény. Nem szereti a változékony időjárást. Világos, napos helyre tegyük, ahol nincs hideg és nem éri huzat. A melegebb, párás levegőt kedveli, ezért néhány naponta permetezzük vízzel. 

Karaka-fa

Az új-zélandi babérnak is nevezett növény fényes, sötétzöld leveleivel bárhol nagyon elegánsan mutat. Ügyeljünk rá, hogy mindig nedves legyen a földje és hogy világos helyre kerüljön.

Közönséges füge

A fügét elég hetente egyszer öntözni, viszont a párás környezetet szereti. Ha jól érzi magát, bőséges terméssel ajándékoz meg. Rövid idő alatt óriásira tud nőni.

Halfarokpálma-Caryota

Világos helyre tegyük ezt a növényt, amely szintén a párás levegőt szereti. Cserébe viszont nagyon menőn néz ki. Ha a törzse elérte a végleges magasságát, krémszínű, fürtös virágokat hoz. 

Vadkakaó-Pénzfa

Sok kultúrában a szerencse szimbóluma ez a fa, így ha rendesen viseljük gondját sok jót hoz az otthonunkba. Az erős, közvetlen fényt szereti és nem igényel gyakori öntözést.

Olajfa

Instant mediterrán hangulat otthonunk bármely részén, ezzel a könnyen gondozható, gyönyörű fával. Elbírja, ha nincs túlöntözve. 

Szobafikusz

Kifinomult megjelenésű növény, ami bárhol jól mutat. A szűrt fényt kedveli, védjük a direkt fénytől. Figyeljünk rá, hogy mindig nedves talajban legyen.

Papagájvirág

Széles, trópusi levelei vannak, amelyek meleg és párás környezetet igényelnek. Gyönyörű virágokat hozhat, ha jól érzi magát- sajnos beltéren nem gyakori, hogy kivirágzik, viszont így is egyedi jelenség.

Sugárarália

Színes és mintás leveleivel olyan, mint egy virág. Tartsuk távol a huzattól, a hirtelen levegő változástól. Elég kevesebbszer öntözni, viszont fényes helyre tegyük. 

Citrusfa

Kétségkívül a legmutatósabb fák közé tartoznak a citrusfák. Ide tartozik a citrom, a narancs és a klementin is. Meleg és napfényes helyen érzik jól magukat, rendszeres öntözéssel. Garantáltan déli tájakon érezzük majd magunkat a citrusfák közelében.

Mexikói bambuszpálma

A Mexikói bambuszpálma jól bírja gyengébb fényviszonyokat és elég számára a mérsékelt öntözés. Kedveli a gyakori permetezést és sárga, gömb alakú virágokat hoz. Egy méternél nem nő magasabbra.

Illatos sárkányfa

Csíkos és fényes levelei nagyon szépen mutatnak, ráadásul kezdő beltéri kertészkedőknek is bátran ajánlott. A magas páratartalmat szereti, viszont nem igényel gyakori öntözést.

Használtautó külföldről? Mutatjuk a buktatókat, amin sokan elbotlanak

Használtautó külföldről

Első blikkre jó üzletnek tűnhet Nyugat-Európából származó autót vásárolni – aki rendszeresen bújja a használtautó-portálokat, azt tudja, hogy mindig lehet jó vételnek ígérkező kocsit találni. A szomorú valóság az, hogy a hazai árakhoz képest valamivel olcsóbb, külföldről hozott autók sok esetben többe kerülnek, mint egy kicsivel drágább itthoni modell.  A problémák akkor kezdődnek, amikor az újdonsült tulajdonos szembesül az autó hibáival, és nincs kihez fordulni. Mire kell figyelnünk, ha a kinézett használtautó külföldről érkezik, milyen költségekkel számolhatunk, vannak-e buktatók? Utánajártunk.

Hogyan hozzuk haza az autót?

Aki maga hozza be a kint megvásárolt autóját, annak ugyebár a kiutazás költségeivel is kalkulálnia kell. Ha autóval megyünk, számolnunk kell oda egy, visszafelé két kocsi üzemanyagával, az autópályadíjakkal, na meg kell egy kísérő, aki visszahozza a másikat.

Lehetőségként ott van még a telekocsi, a vasút, a távolsági busz és a repülő – mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai, a témát a vezess.hu járta részletesen körül. A portál azt vizsgálta meg, hogy mennyibe kerül Németországból behozni egy használt kocsit, milyen költségekkel jár itthon forgalomba helyezni, és milyen más kiadásokkal kell számolni. A kiutazás nem olcsó: kb. 40-160 ezer forintos pluszt jelent attól függően, hogy mivel tervezünk menni, ezen felül a beszerzendő kocsira kelleni fog egy rendszám, hogy haza lehessen hozni. Erre két megoldás is létezik, nagyságrendileg 150-250 eurós költségekre készüljünk – mondanunk sem kell, komoly adminisztrációs folyamatot kell lebonyolítani.

Ha kinézett autó nem rendelkezik érvényes műszaki vizsgával, akkor csak trélereztetni lehet hazafelé, ennek költsége 200-250 ezer forint körül mozog.

Mi az, amit még mindenképpen ki kell fizetnünk?

  • regisztrációs adó
  • vagyonszerzési illeték
  • műszaki vizsga honosítása
  • rendszámtábla
  • forgalmi engedély és törzskönyv
  • eredetiségvizsgálat

És persze ott a vételár, az útköltség, a kiviteli rendszám.

Használtautó külföldről – minél többet tudni a jármű előéletéről, annál jobb

Amit mindenképpen érdemes megtennünk az autonavigator.hu ajánlása szerint:

Szervizadatok lekérése: ha a külföldről behozott autót hivatalos márkaszervizben tartották karban – ez korábbi flottaautók esetében különösen jellemző –, akkor hazai márkaszervizeken keresztül is hozzájuthatunk a kívánt adatokhoz. Ha az eladó bármire hivatkozva vonakodik ettől, azonnal érdemes beszüntetni a tárgyalást.

A szervizkönyv valódiságának ellenőrzése: óvatosságra int, hogy gyakran a szervizkönyvek sem valódiak. Ennek jele lehet például az, ha az elvileg több éves eltéréssel születő bejegyzések mind ugyanazzal az írással és tintával szerepelnek benne.

Alapos átvizsgálás: egyetlen szerződést sem szabad megkötni anélkül, hogy az autó állapotát szakember mérné fel. Amennyiben az autóért mi magunk megyünk külföldre, saját szaktudás hiányában vigyünk magunkkal olyan szakembert, akinek ítéletében megbízunk.

Tudjuk, ki az eladó?

Ha bármilyen garanciát várunk az eladótól, érdemes arra is figyelni, hogy a kereskedésben kit írnak be eladóként az adásvételi szerződésbe. Általános gyakorlatnak számít, hogy papíron a korábbi tulajdonostól vesszük meg az autót, nem pedig a kereskedőtől.  Ne elégedjünk meg a nevünkre szóló forgalmi engedéllyel, ragaszkodjunk a korrekt adásvételi szerződéshez! Csak így élhetünk a jótállási igénnyel, ha kiderül pl. egy előre nem jelzett hiba az autóról.

Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat