Szülők, figyelem! Diákonként havi 130.000 forint támogatást kaphatnak az iskolák – itt vannak a feltételek

Szeptembertől új állami támogatás segíti a külföldről hazatérő tanulók beilleszkedését a hazai iskola rendszerbe. A 2025. július 22-én megjelent kormányrendelet szerint az iskolák havonta akár 130.000 forintot is kaphatnak minden olyan diák után, akinek egyéni felkészítésre van szüksége. A támogatás célja, hogy a gyerekek gyorsabban felzárkózhassanak az itthoni tanrendhez.

A szülőket szólítottuk meg, mert fontosnak tarjuk, hogy erről ők is tudjanak, de a támogatást nem nekik kell igényelniük. Ez az iskola fenntartójának feladata, attól függően, hogy milyen intézményről van szó (például egyházi vagy magánfenntartó, nemzetiségi önkormányzat).

Külföldről hazatérő tanuló(k) támogatása: ki után jár és mekkora összegben?

A támogatás azok után a külföldről hazatért tanulók után jár, akik

  • az általános iskola 1–8. évfolyamán tanulnak,
  • és magyar köznevelési intézménnyel tanulói jogviszonyban állnak.

Tanulónként havi 130.000 forint jár, ha heti 5 óra egyéni felkészítés történik. Ha kevesebb a felkészítő órák száma, akkor az összeg arányosan csökken. A támogatás legfeljebb 10 hónapig jár egy tanévben, tanulónként.

A támogatást a fenntartó intézmény nyújtja be a Magyar Államkincstár vármegyei igazgatóságához. A kérelmet mindig a felkészítést követő hónap 5. napjáig kell benyújtani, a tanulók havi átlaglétszáma alapján. Amire az intézménynek kell figyelnie, hogy novemberre és decemberre a kérelmet november 5-ig mindenképpen adják le. Az október-decemberi támogatást egy összegben, decemberben fizetik ki, egyébként az összeget havonta, utólag folyósítják.

Maradtak még kérdései a támogatással kapcsolatban? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 48 órán belül válaszolnak.

Miért fontos, hogy erről a szülő is tudjon?

Bár a pénzt az iskola kapja, a gyerekek érdekében használják fel – például külön tanár foglalkozhat a velük, egyéni vagy kiscsoportos órákon. Érdemes erről érdeklődni az iskolában, ha a család nemrég költözött vissza külföldről, vagy a közeljövőben terveznek hazatérni. Nem feltétlenül kell megvárni, hogy a gyerek lemaradjon valamelyik tantárgyból, a különóra célja lehet felzárkóztatás mellett/helyett a beilleszkedés segítése.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kerti csap téliesítése 3 lépésben: így nem fagy el a mínuszokban sem

A kerti csap és a vízóra téliesítése a te feladatod és felelősséged, ha nem szeretnéd komoly költségekkel indítani a tavaszt. Mutatjuk, hogy a leggyorsabb, legegyszerűbb.

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik

A dolog egyszerű; vásárlásaink után átlagosan 1% és 10% közötti visszatérítés jár, amelyet a következő hónap elején írnak jóvá bankszámlánkon.

A legjobb leárazások még ma – tortellini, csirkemell és káposzta fél áron

A Tesco és Auchan verhetetlen az idei héten, azonban máshol is várnak termékek fél áron, összeszedtük a legjobbakat nektek.

A hólyagos, ropogós bundájú rántott hús trükkje: belül omlós, kívül tökéletes lesz

Ha te is kíváncsi vagy, hogyan lesz hólyagos a rántott hús, és miért pont a bundázás és a sütés technikája a titok nyitja, akkor most megtudod. A klasszikus vasárnapi kedvencet néhány apró, de döntő lépés teszi tökéletessé.

Kinek jár a nyugdíjkorrekció? Sok a félreértés, nem mindenki jogosult rá – mutatjuk a listát

Az érintettek már biztosan tudják, azonban lehet olyan eset, amikor ez nem ennyire egyértelmű. Például ha haláleset történik.