Több mint 2500 településen elérhető már a falusi CSOK – itt a teljes lista, igénylés előtt mindenképp ellenőrizd

A falusi CSOK 2026-ban is elérhető, és továbbra is az egyik legfontosabb otthonteremtési támogatás a vidéki családok számára. A program célja, hogy segítse a kisebb települések népességmegtartását és a lakóingatlanok megújulását. A támogatás több mint 2600 preferált kistelepülésen, valamint meghatározott számú tanyákon és birtokközpontokon vehető igénybe.

Először is: nem elég, ha a település rajta van a listán. Sokan úgy gondolják, ha a kiszemelt ingatlan egy támogatott településen található, akkor már biztosan nyert ügyük van. A valóságban azonban a település szereplése csak az első feltétel. Az igénylés során a bank a családi állapotot, gyermekek számát, TB-jogviszonyt, köztartozásmentességet és a vágyott ingatlant is vizsgálja. Éppen ezért érdemes már a keresgélés elején utánanézni a jogosultsági feltételeknek, nem csupán az adásvétel előtt, főleg nem foglalózás után.

Akár 15 millió forint támogatás is elérhető

A falusi CSOK egyik legnagyobb előnye, hogy a támogatási összegek az elmúlt években emelkedtek: három vagy több gyermek esetén akár 15 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető. Két gyermek után 4 millió, egy gyermek után pedig 1 millió forint támogatás járhat, amennyiben a család megfelel a feltételeknek.

További CSOK-kal kapcsolatos kérdésed maradt? Írj Ügyfélszolgálatunknak, kollégáink két munkanapon belül, ingyenesen válaszolnak.

Nem csak vásárlásra használható fel

Sokan még mindig úgy gondolnak a falusi CSOK-ra, mint egy ingatlanvásárlási támogatásra, pedig ennél jóval többről van szó. A támogatás korszerűsítésre és bővítésre is felhasználható, így segítséget nyújthat például egy elavult fűtési rendszer cseréjéhez, energetikai fejlesztésekhez vagy a lakótér bővítéséhez. Ez különösen fontos a vidéki ingatlanok esetében, ahol gyakran nem maga a vételár, hanem a felújítás jelenti a legnagyobb kiadást.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyökerestül tépi ki a szőrt, mégsem gyullad be a bőr: ez a legolcsóbb gyanta házilag

Az ára töredéke a bolti gyantáknak és meglepő módon sokkal könnyebb is használni.

Eddig lehet intézni a kötelező rendszámcserét – rengeteg autóst érint a határidő

Bár logikus lenne, de a csere nem automatikus, hanem a tulajdonosoknak kell utána járni. Mutatjuk hogyan.

Teljesen ingyenes a kertmozi Budapest legszebb parkjában: Ponyvaregény, A bárányok hallgatnak és még egy rakás nagy film

A Városliget idén nyáron is megtelik pokrócokkal, piknikkosarakkal és mozizni vágyó emberekkel.

Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média

A közösségi médiában mostanában újabb furcsa, de meglepően logikus étel hódít: a dumpling...

Elveszett a blokk? Nem biztos, hogy bukta a garancia: ezt is elfogadja a bolt

Reklamálni csak és kizárólag a vásárlást igazoló blokkal lehet. Vagy mégse?
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat