Mentőövet kaptak a babavárósok, így módosítja a kormány a feltételeket
Akár egymillió forintot is elengedhetnek a babavárósok tartozásából, a többmilliós büntetést pedig már nem feltétlenül kell egy összegben kifizetni. Most, november elsején életbe léptek a kormány új könnyítései, amelyek elsősorban azoknak a családoknak jelentenek segítséget, akiknél nem született meg a vállalt gyermek. A kedvezmények a korábban felvett hitelekre is vonatkozhatnak.
A 2019-ben elindult Babaváró hitelnél eredetileg öt év állt rendelkezésre a gyermekvállalási feltétel teljesítésére, amit a kormány később több érintett családnál is meghosszabbított. Ha a gyermekvállalás a vonatkozó határidőig nem teljesül, a házaspár elveszíti a kamattámogatást, és az addig kapott támogatást is vissza kell fizetnie. Ez akár többmilliós terhet jelenthet azoknak is, akik hiába szerettek volna gyermeket.
Két év alatt, kamatmentesen is visszafizethető a büntetés
Az egyik legfontosabb változás, hogy a kamattámogatás elvesztése miatt keletkező, jogszabályban meghatározott fizetési kötelezettség 24 havi kamatmentes részletben rendezhető. Ez nemcsak a gyermekvállalás elmaradásakor, hanem más meghatározott esetekben, például váláskor is segítséget jelenthet. A kamattámogatás megszűnésétől számított 120 napon belül kell kérni a részletfizetést a hitelt folyósító banknál. Külön jövedelmi feltétel nincs.
Egy 3 millió forintos tartozás így havi 125 ezer forintos részletekben fizethető vissza. Ha viszont az adós két hónapon belül nem kezdi meg a fizetést, vagy két hónapnyi részlettel elmarad, az ügy a kormányhivatalhoz kerülhet.
A kedvezményt azok a korábbi hitelesek is kérhetik, akiknek már megszűnt a kamattámogatásuk, de most november elsejéig nem rendezték a tartozásukat, és a támogatás megszűnésétől számított 120 nap még nem telt el.
Akár egymillió forintot is elengedhetnek
A 2026. október 31-ig megkötött szerződéseknél legfeljebb egymillió forintos tartozáselengedés is kérhető. Ennek feltétele, hogy a háztartásban az egy főre jutó igazolt bruttó havi jövedelem ne haladja meg a kérelem benyújtásakor érvényes bruttó minimálbért. Az elengedés nem automatikus: a bankon keresztül kell kérelmezni, a kamattámogatás megszűnésétől számított 120 napon belül. A kormányhivatal dönt róla, és kizárólag részletfizetéssel együtt igényelhető. A fennmaradó összeg 48 havi kamatmentes részletben rendezhető. A kedvezmény a gyermekvállalás elmaradása, illetve meghatározott válási esetek miatt keletkezett fizetési kötelezettségekre vonatkozik.
Újabb egy év haladékot kaphatnak egyes családok
Azoknál a 2026. október 31-ig megkötött szerződéseknél, ahol a házaspár a gyermekvállalási határidő lejártáig legalább három alkalommal részt vett a jogszabály szerinti reprodukciós eljárásban, vagy folyamatban van az örökbefogadási eljárása, egy évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő, ha időben benyújtják az igazolásokat. Ezeket általában az eredeti határidő lejártát megelőző napig kell eljuttatni a bankhoz.
Ha a gyermekvállalási határidő most október 31-én járt le, 2026. december 31-ig lehet benyújtani az igazolásokat.
A havi törlesztő is csökkenhet
November 1-jétől az új szerződéseknél kedvezőbb kamatszámítás érvényesül arra az esetre, ha megszűnik a kamattámogatás. A korábbi hitelesek is kérhetik a banktól a kamat csökkentését, de ezt a pénzintézetnek nem kötelező jóváhagynia.
Erre a decemberi határidőre különösen figyelni kell
Akiknek 2026. október 31-én járt le a gyermekvállalási határidejük, külön haladékot kaptak. A banknak december 1-jéig kell tájékoztatást küldenie, a visszafizetésre vonatkozó 120 napos határidő számítása pedig december 1-jén kezdődik. A kamattámogatás december 31-ével szűnik meg.
Kérdésed maradt? Keresd kollégáinkat ingyenesen elérhető ügyfélszolgálatunkon, két munkanapon belül válaszolunk.
A Babaváró hitel könnyítés tehát komoly segítség lehet, de nem automatikus büntetéseltörlés. Az érintetteknek érdemes mielőbb felkeresniük a bankjukat, mert a részletfizetés és a tartozáselengedés mellett a fennmaradó banki hitelt továbbra is törleszteni kell.



