Nyitólap Blog Oldal 77

72.000 forint rezsitámogatást kérhetnek a budapestiek: mutatjuk, hogyan kell igényelni

régi, budapesti bérház belseje ajtókkal, szürke falakkal, emberek nélkül
rezsitámogatás budapesten

A Fővárosi Önkormányzat által nyújtott lakásrezsi-támogatást továbbra is folyamatosan igényelhetik a budapestiek. A támogatás célja, hogy segítse a nehéz körülmények között élő, rászoruló háztartásokat a közüzemi díjak kifizetésében. Jó hír, idén januártól emelkedett a támogatás mértéke: jövedelemtől függően évi 72.000, illetve 36.000 forint jóváírás kapható. A lakásrezsi-támogatást többek között nyugdíjasok, nyugdíjszerű ellátásban, álláskeresési járadékban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők igényelhetik. Mutatjuk a jogosultak körét, és azt is, milyen feltételekkel járhat rezsitámogatás Budapesten.

Fontos tisztázni, a rezsitámogatás számlajóváírás formájában jelenik meg a kérelmező által választott szolgáltató számláján. Vagyis nem készpénzt, vagy utalást kapnak a jogosultak, a támogatás a havi számlákból kerül levonásra.

Ahogy korábban megírtuk, 2024-ben jogosultságtól függően évi 24.000, valamint 48.000 forint jóváírásban részesülhettek az igénylők. 2025. január 1-jétől ez 36.000, illetve 72.000 forintra emelkedett. Akik a kérelmeiket 2025 január 1-je előtt adták be, és jogosultak a rezsitámogatásra, azoknak a – legkésőbb februári – számláin automatikusan a megemelt támogatási összegek kerülnek jóváírásra. A támogatás 12 hónapon keresztül jár. Új kérelmet nem kell benyújtani a korábbi igénylőknek sem. Lássuk, mire és mennyi támogatást ad a Főváros.

4 szintes budapesti bérház folyosókkal, emberek nélkül

Rezsitámogatás Budapesten: szolgáltatások és támogatási összegek

A fővárosi lakásrezsi-támogatás összege

  • A távhőszolgáltatási díjtámogatás havi összege: 3000 Ft
  • Az ivóvíz-, szennyvíz-elvezetési, szemétszállítási szolgáltatások együttes díjtámogatásának havi összege: 3000 Ft. Ennek megoszlása:
    ivóvízszolgáltatásra: 1100 Ft
    szennyvíz-elvezetés
    i szolgáltatásra:1400 Ft
    szemétszállítás
    i szolgáltatásra: 500 Ft
  • A gázszolgáltatási díjtámogatás havi összege: 3000 Ft
  • A villamosenergia-szolgáltatási díjtámogatás havi összege: 3000 Ft

A jogosultak – általában – legfeljebb kétféle díjtámogatást igényelhetnek a következő párosítások szerint:

  • ivóvíz-, szennyvíz-elvezetési, szemétszállítási díjtámogatást (A) ÉS
    távhőszolgáltatási díjtámogatást (B1), ezek havi összege 3000+3000 Ft, VAGY
  • ivóvíz-, szennyvíz-elvezetési, szemétszállítási díjtámogatást (A) ÉS
    gázszolgáltatási díjtámogatást (B2), ezek havi összege 3000+3000 Ft, VAGY
  • ivóvíz-, szennyvíz-elvezetési, szemétszállítási díjtámogatást (A) ÉS
    villamosenergia-szolgáltatási díjtámogatást (B3), ezek havi összege 3000+3000 Ft.

Természetesen lehet csak egyféle díjtámogatást is igényelni, de annak lejárta előtt egy másik szolgáltatásra közben nem lehet egy másik igénylést benyújtani.

Kinek és milyen feltételekkel járhat rezsitámogatás Budapesten?

A havi 6000 forint, évi 72.000 forintot jelentő támogatást a rászoruló háztartások, valamint azok a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő budapestiek kaphatják, akiknek az ellátásuk havi összege alacsonyabb, mint a létminimum körül meghatározott havi 130.000 forintos küszöbérték. A 130.000 forintot meghaladó, de havi 220.000 forintnál alacsonyabb összegű ellátásban részesülő budapestiek havi 3000 forint – évi 36.000 forint – támogatásban részesülhetnek.

A támogatás igényléséhez igazolni kell, hogy a kérelmező vagy a vele egy háztartásban élő személy valamely szociális vagy foglalkoztatási ellátásban részesül. (Pl. nyugdíj, ápolási díj, családi pótlék.) Emellett az is jogosult, aki meghatározott szociális juttatásokban részesül. (Pl. rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásban, kivételes rokkantsági ellátásban, rokkantsági járadékban, baleseti járadékban.)

Hogyan igényelhető?

Az igénylőlap a Hálózat Alapítvány oldaláról tölthető le, innen. Az igénylőlapok a Fővárosi Önkormányzat, illetve a kerületi polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálatán is rendelkezésre állnak, ott is kitölthetőek.

Az igénylőlaphoz csatolni kell a jogosultságot megalapozó ellátást megállapító dokumentum másolatát ÉS nyugdíj esetén az ellátás legutóbbi utalásáról, kézbesítéséről szóló igazolást (bankszámlakivonat, vagy postai utalvány másolata).

Az igénylőlap és annak csatolmányai a Fővárosi Önkormányzat vagy valamelyik kerületi polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában adhatók le, de elküldhető postán is, ajánlott küldeményként, a Hálózat Alapítvány címére: 1519 Budapest Pf. 345.

Makacs köhögés elleni szirup házilag: gyorsan enyhíti a torokfájást is

náthás férfi orrot fúj
kohoges-elleni-szirup-hazilag

Ha torokkaparás vagy makacs, elhúzódó köhögés keseríti meg a mindennapokat, megér egy próbát ez a köhögés elleni szirup házilag elkészítve mézből és kakukkfűből. Egy megfázás is több tízezer forintot vehet ki a családi kasszából, így érdemes lehet a legegyszerűbb, ám annál hatásosabb szereket bevetni. Köhögés és megfázás esetén bárki kapásból megmondja, hogy a hagymatea a legjobb, más kérdés, hogy ki az, aki szívesen fogyasztja. Az alábbi recepttel viszont nem lesz ilyen probléma, olyan, mintha folyékony gyógynövényes cukrot innánk gyógyszer helyett.

A legfinomabb köhögés elleni szirup házilag

A köhögés elleni szirup házilag készítve csupán 3 összetevőből áll, ezért – tartósítószer híján- érdemes minél hamarabb elfogyasztani. Egyik fő összetevője a kakukkfű, ami a legtöbb köhögés elleni szirupban megtalálható. Nem véletlen: erős fertőtlenítő hatással bír, ami bevethető a szájüregi és torokban lévő baktériumok ellen. Emellett kitűnő nyákoldó, könnyíti a légzést. Ráadásul a kakukkfű gyulladáscsökkentő is, tehetünk kakukkfüvet a fürdővízbe is, plusz segítség lehet a gyógyuláshoz és gyerekek esetén is alkalmazható.

A szirup másik összetevője a méz. Nagyon hatásos a fokhagymás méz is, azt akár megelőzéshez is lehet használni.

A méz számos gyógyhatással rendelkezik, többek között enyhíti a köhögést, a felső légúti betegséggel kapcsolatos panaszokat és támogatja az immunrendszert. Minden benne van, ami egy nátha kezeléséhez szükséges. 

Fontos azonban, hogy a mézet 1 éves kor alatt nem szabad fogyasztani! 1 éves kor alatt a gyerek immunrendszere és emésztőrendszere még nincs teljesen kifejlődve, így jobban ki van téve a botulizmus kockázatának. Ilyen korban használjuk a gyermekorvos által javasolt készítményeket. Az alábbi kakukkfüves szirupot pedig két éves kor felett szabad gyermekeknek fogyasztani!

Hogyan készül a köhögés elleni szirup házilag?

Gyorsan és egyszerűen, 3 összetevőből, a gyógyhatás megőrzése miatt azonban oda kell figyelni a készítésre és a tárolásra is. Mutatjuk!

Összetevők:

  • 50 gramm szárított vagy friss kakukkfű
  • 1 egész citrom
  • 250 ml méz
  • 250 ml víz
  • egy jól zárható, steril üveg (befőttes)

Elkészítés:

  1. Tegyük a kakukkfüvet egy edénybe, és öntsük fel 250 ml vízzel.
  2. Forraljuk fel a keveréket, és lassú tűzön pároljuk 20-30 percig, fedő nélkül. 
  3. Facsarjuk ki a citrom levét.
  4. A kakukkfű főzetet át kell szűrni egy nagyon finom szitán vagy anyagon (harisnya pl.). Tiszta edénybe öntsük és hagyjuk kihűlni.
  5. A hideg vagy maximum szobahőmérsékletű kakukkfű főzethez keverjük hozzá a citromlevet és a mézet.
  6. Öntsük sterilizált, jól zárható üvegekbe. 

Ami nagyon fontos, hogy a mézet nem szabad a forró kakukkfűhöz önteni, mert a magas hőmérséklet károsítja a méz tápanyagtartalmát. A méhek 32-35 fokon tartják a kaptár hőmérsékletét, ennél melegebb folyadékba nem szabad keverni a mézet.

A köhögés elleni szirup jól záródó üvegben, hűtőszekrényben 2 hétig tartható el. Köhögés, torokkaparás esetén egy teáskanállal érdemes fogyasztani belőle.

Gépjárműadó csekk igénylés: Itt kérheted, ha nem akarod, hogy késve jöjjön

Gyönyörű kilátás a hegyekre és az autópálya-alagút bejáratára Werfen falu közelében, Ausztriában
osztrák autópálya-matrica árak

A régi nevén csak súlyadónak hívott gépjárműadó csekk igénylés után is befizethető. Viszont könnyű lecsúszni a határidőről.

Ha nem akarod lekésni a gépjárműadó befizetését, akkor így kérheted gyorsan a csekket.

Tipp: a gépjárműadó csekk igénylés bonyolult és lassú, ennél sokkal egyszerűbb banki átutalással fizetni!

Ha nem kaptál csekket, esetleg elveszítetted, akkor egyszerűen kérhetsz újat a NAV-tól, ennek két módja van.

  1. Elektronikus azonosítással az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) CSEKK Kérelem nyomtatványon. Ehhez természetesen szükség van érvényes Ügyfélkapu+ regisztrációra is.
  2. Telefonon a NAV Infóvonalán, a 3-as menüpontban. Ez belföldről a 1819-es, külföldről a +36 (1) 461-1819-es telefonszámról hívható, hétfőtől csütörtökig 8:30 és 16 óra, pénteken 8:30 és 13:30 között.

Fontos! A gépjárműadó csekk igénylés után kiküldött postai csekken nem fog szerepelni, hogy mennyit kell fizetned. Ahhoz, hogy megtudd, ki kell számolnod, ebben a cikkünkben írtunk erről.

Mint ismert, a gépjárműadót személygépkocsira, motorra, tehergépkocsira, nyergesvontatóra, buszra és lakóautóra is fizetni kell évente egyszer. Régebben két részletben kellett, ma már nem. Nem kell fizetni viszont olyan járművekre, amiknek nincsen forgalmi engedélye (pl. robogó 51 köbcenti alatt).

Hogy mennyit kell fizetni, az két dologtól függ: az autó teljesítményétől és a korától. Minél kisebb a teljesítmény és minél idősebb a járgány, annál kevesebbet kell fizetni. A mértéke idéntől, 2025-től megemelkedett, kilowattonként 5-15 forinttal kell többet fizetni, az emelés nem egységes.

A NAV adatai alapján mutatjuk az alábbi táblázatban, mennyit kell fizetni 2025-ben. Ez fontos, mert a gépjárműadó csekk igénylés után neked kell kiszámolnod és ráírnod az összeget, a NAV nem előre nyomtatva küldi ki az utalványt.

a gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben360 forint kilowattonként
gyártás évét követő 4-7. naptári évben310 forint kilowattonként
gyártási évet követő 8-11. naptári évben240 forint kilowattonként
gyártási évet követő 12-15. naptári évben195 forint kilowattonként
gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő években145 forint kilowattonként

Öröklés utáni adózás: 5 eset, amikor nem kell illetéket fizetni

Ingatlan öröklése.
öröklés utáni adózás

Az örökléssel kapcsolatban gyakran felmerülnek tévhitek, főleg a törvényes örökösök körét illetően, valamint hogy szükséges-e bizonyos esetekben végrendelkezni, de ugyanilyen fontos kérdés az öröklés utáni adózás témaköre is. Az öröklési illeték megfizetését az állam a vagyonszerzést követően szabja ki. Az illeték összege és a mentességi feltételek függenek az örökös és az örökhagyó közötti rokoni viszonytól, valamint a megszerzett vagyon típusától. Van egy jó hírünk: bizonyos esetekben az öröklés teljes mértékben illetékmentes. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen esetekben kell, illetve nem kell öröklési illetéket fizetni. Cikkünkben mutatjuk az öröklés utáni adózás szabályait, továbbá öt esetet, amikor biztosan nem kell illetéket fizetni.

Az öröklés utáni adózás működése

Az öröklés utáni adót (illetéket) az örökösöknek kell megfizetniük a megszerzett vagyon után. Az illeték mértéke attól függ, hogy az örökös milyen kapcsolatban állt az örökhagyóval, valamint milyen vagyonelemeket (ingatlan vagy ingóság) örökölt. Egyenes ági rokonok – ideértve a gyermekeket, szülőket, unokákat –, valamint a házastárs és a testvérek teljes mentességet élveznek, vagyis számukra az öröklés nem jár illetékfizetési kötelezettséggel. Arról már korábban is írtunk itt, hogy az élettársak nem törvényes örökösei egymásnak (kivéve a bejegyzett élettársak azonos nemű párok esetében), így nekik végrendelkezniük kell, valamint illetéket is kell fizetniük.

Illetékfizetési kötelezettséggel bíró örökösök a hagyaték tiszta értéke után alapesetben 18%-ot kell, hogy fizessenek. Lakástulajdon, lakástulajdonrész és ehhez kapcsolódó vagyoni értékű jog esetében az illeték ennek a fele, tehát 9%. Tekintsük meg azokat az eseteket, amikor viszont eltekinthetünk az illetékről.

Mikor nem kell öröklési illetéket fizetni?

1. Egyenes ági rokonok, házastárs, testvér öröklése esetén

Élettársak végrendeletet papíroznak le.

Mint már írtuk, ha az örökhagyó egyenes ági rokona vagyunk – ideértve a gyermeket (örökbefogadott gyermek is), szülőt, nagyszülőt, unokát –, valamint a testvér vagy a házastárs is mentesül az illetékfizetési kötelezettség alól. Törvényileg mentesül továbbá a bejegyzett élettárs is.

2. Tudományos, művészeti vagy közjóléti célra hagyott vagyon

Ha az örökhagyó a vagyonát tudományos, művészeti, oktatási vagy közjóléti célra hagyta, az illetékmentes. Ide tartozhatnak közintézmények, alapítványok vagy közgyűjtemények, amelyek közhasznú célt szolgálnak.

3. Lakástakarék-számlára befizetett összeg

Lakástakarék-számlára befizetett összeg.

Az örökös nem kell illetéket fizessen, ha az örökölt vagyon lakástakarék-pénztári számlához kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy az ilyen formában megtakarított összeg közvetlen lakáscélokra fordítható anélkül, hogy utána illetéket kellene fizetni.

4. Kisebb értékű ingó vagyon

Nem kell illetéket fizetni az olyan ingó vagyontárgyak után, amelyek értéke nem haladja meg a 300 ezer forintot. Az értékhatár megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az örökhagyó személyes használatra szánt eszközeit (szokásos mértékű vagyontárgyak), ruházatát, valamint a gépjárművét.

5. Lakóház építésére alkalmas telek

Ha az örökös olyan telket örököl, amely alkalmas lakóház építésére, akkor mentesülhet az illetékfizetési kötelezettség alól, feltéve, hogy a telekre az öröklés jogerős lezárultától számított négy éven belül lakóházat épít. A felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete el kell, hogy érje a maximális beépíthetőség legalább 10%-át.

Alanyi adómentesség 2025: emelkedett az értékhatár, visszamenőleg is kérhető – itt a nyilatkozat

vállalkozó terméket csomagol és címkéz telefonnal a kezében
alanyi adómentesség 2025 nyilatkozat

Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik. A magasabb értékhatár 2025. január 1-jétől visszamenőleg alkalmazható, erről azonban legkésőbb 2025. február 28-ig kell nyilatkozni a NAV-nak. Mit jelent a felemelt áfa határ a gyakorlatban a vállalkozók számára? Hol és hogyan nyújtható be az alanyi adómentesség 2025 nyilatkozat? Ezek a fontos tudnivalók.

A januári taxis tüntetést követően visszamenőleg felemelték az alanyi adómentesség 12 milliós határát 18 millió forintra. Aki már most alanyi mentes, annak nincs külön teendője azon kívül, hogy odafigyel a 18 milliós határra. A most létrejövő vállalkozások a megalakuláskor kiválaszthatják az alanyi adómentességet.

Alanyi adómentesség 2025: visszamenőleg is választható

A NAV közleményében olvasható, hogy amennyiben a feltételek fennállnak, megéri visszamenőleg már idénre is mentességet választani. Hogy miért? Mert az alanyi menteseknek főszabály szerint nem kell áfát felszámítani, fizetni, sőt még áfabevallást sem kell benyújtani. Viszont figyelni kell arra, hogy ebben az esetben a levonási jog sem illeti meg az adózót.

A NAV kitér arra is, hogy a kedvező változás azokat a kisvállalkozókat is érintheti, akik például 2023-ban vagy 2024-ben ugyan átlépték a korábbi 12 milliós értékhatárt, de az új, megemelt összegű, 18 millió forintos határt tavaly nem lépték át, és várhatóan idén sem fogják.

Itt azonban felmerül a kérdés, hogy mégis mi lesz azokkal a számlákkal, amelyeket már idén kibocsátottak áfával növelten?

Ilyen esetben “a számlákat az alanyi adómentesség választásától számítva ésszerű időn belül szükséges módosítani, mely jellemzően 8 napon belüli számlamódosítási kötelezettséget jelent.” Illetve fontos, hogy a módosító számlákról számlaadat-szolgáltatást is teljesíteni kell. Csakhogy ez a gyakorlatban nem jelent mást, mint sztornózni az eddigi számlákat, majd új, áfamentes számlát kiadni helyettük. Majd a módosító számlát a partnernek is át kell adni, tehát ez nem kis plusz munkát jelent.

asztalos a műhelyben esztergál

Az alanyi mentesség választása előtt, idén kiállított nyugtákat nem szükséges módosítani. Függetlenül attól, hogy pénztárgéppel, papíron vagy számítógéppel állították ki.

 Az áfa alóli mentesség esetében nincs „visszajáró áfa”, vagyis levonási jog. Ez azt jelenti, hogy az a kisvállalkozó, aki az alanyi mentesség választásáig áfabevallást is nyújtott be, – és volt levonandó áfája- annak korrigálnia kell. 

Az alanyi adómentességet választókra vonatkozó szabályok egész évre szólnak, ezért 2025. január 1-ig visszamenőleg nem helyezhető levonásba az általuk befogadott számlákban szereplő áfa.

A további, részletes gyakorlati tudnivalókról a NAV oldalán lehet olvasni. Emellett konkrét tennivalókat és rengeteg felmerülő kérdésben segít szakmai alapossággal az egykonyveloelete.hu vonatkozó írása is.

Hogyan nyújtható be az alanyi adómentesség (2025) nyilatkozat?

Az érintetteknek elsőként az alanyi mentesség választásáról kell nyilatkozniuk – legkésőbb február 28-ig. Az alanyi adómentesség (2025) nyilatkozat az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban érhető el, a legegyszerűbb, ha azon keresztül kerül benyújtásra.

A nyugdíja függhet ettől: így pótolhatja a hiányzó éveket

nyugdíjas férfi munka közben
nyugdíjas munkavállaló betegszabadság táppénz

A nyugdíj összegét alapvetően két dolog határozza meg: a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset és a munkában töltött évek száma, vagyis a szolgálati idő. Lehetnek azonban olyan időszakok, amikor valaki nem dolgozik, vagy fizetés nélküli szabadságra megy hosszabb időre. Ezek nem számolhatók bele a szolgálati időbe. Teljes öregségi nyugdíjra az jogosult, aki legalább 20 év szolgálati időt szerzett (ha 15-öt, akkor résznyugdíjat kaphat). Mit lehet tenni, ha hiányzik pár plusz év a nyugdíjhoz? Van megoldás: mutatjuk, hogyan történik a nyugdíjra jogosító szolgálati idő vásárlása.

A törvény – bizonyos feltételekkel – lehetővé teszi a szolgálati idő vásárlást. A lehetőséggel bárki élhet, aki

  • nagykorú és belföldi lakos,
  • nem nyugdíjas, illetve
  • nem áll biztosítási jogviszonyban (pl. nincs munkaviszonya, nem vállalkozó, nem közalkalmazott), vagy ha a biztosítása szünetel (pl. fizetés nélküli szabadság alatt van).

A megállapodás célja, hogy az illető elegendő szolgálati időt és a nyugdíjalapba beszámítható jövedelmet szerezzen. Ehhez 22% nyugdíjjárulékot kell fizetnie. A jelenlegi minimálbér 266.800 forint, aminek a 22%-a 58.696 forint. Ha a minimálbér változik, a járulék összege is módosul, és az új összeget a következő hónap 12. napjáig kell befizetni. Egyébként a minimálbér összege az alsó határ, ennél magasabb jövedelem után is lehet nyugdíjjárulékot fizetni. Ez teljesen a megállapodást kötő személyen múlik, értelemszerűen a legkisebb bérnél alacsonyabb jövedelmet nem határozhat meg az illető.

Nyugdíjra jogosító szolgálati idő vásárlása – milyen megállapodás köthető?

  1. Szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem: Ha valaki nem áll biztosítási jogviszonyban, vagy ha biztosítása szünetel, akkor köthet megállapodást a nyugdíjalapú jövedelem és szolgálati idő megvásárlására. A járulék mértéke mindig 22% (és a minimum alapja a minimálbér összege).
  2. Szolgálati idő megszerzése: Egyes speciális esetekben, pl. ha valaki 1998 után nappali tagozaton végzett felsőfokú tanulmányokat, és szeretné elismertetni azt szolgálati időként, vagy ha a nyugdíjhoz, illetve a résznyugdíjhoz szükséges szolgálati időhöz legfeljebb 5 év hiányzik, akkor is köthet megállapodást. A járulék mértéke 22%.
  3. Speciális megállapodás gyermekgondozási segély időszakára: Azok, akik 1998 után gyermekgondozási segély (GYES) mellett otthon gondozták gyermeküket, 10%-os nyugdíjjárulékot fizethetnek, amely 2850 Ft/hó. Ezt az időszakot így szolgálati időként elismertethetik.

Hogyan köthető megállapodás nyugdíjra jogosító szolgálati idő vásárlása esetén?

A megállapodásokat az illetékes kormányhivatalnál lehet megkötni. Ha valaki nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel, akkor Budapest Főváros Kormányhivatala lesz az illetékes. A megállapodáshoz a megfelelő nyomtatvány – ami itt található – kitöltése szükséges illetve egyéb okmányokat is mellékelni kell (pl. munkáltatói engedély, iskolai igazolás, gyermek születési anyakönyvi kivonata). Részletek a MÁK hivatalos oldalán.

Járulékfizetés

A nyugdíjjárulékot csekken vagy banki átutalással lehet befizetni minden hónap 12. napjáig. Ha a járulék befizetése nem történik meg időben, a megállapodás érvénytelenné válik. A visszamenőleges megállapodások esetén, pl. felsőoktatási tanulmányok esetén, a járulékot egy összegben kell kifizetni a megállapodás megkötését követő 30 napon belül.

Egy kóros játékszenvedéllyel élő ember napjai – I. rész, Böcskei Balázs írása

Játékos, kártya és zsetonok: kóros játékszenvedély

A Hóvége rendszeresen jelentkező sorozatának mai részében Böcskei Balázs addiktológiai konzultáns arra keresi a választ, milyenek a mindennapok a kóros játékszenvedély mellett.

Képzeljünk magunk elé egy olyan férfit, akiről csak annyit tudunk, hogy amikor őt az alábbi beszélgetőtársa megismerte, akkoriban szeretett fogadni, illetve kártyázni. Éppen egy orvosi rendelőben várják sorukat. Beszélgetést kezdeményeznek egymással, ismerik egymást, néha találkoznak is az utcán, ilyenkor hosszabb-rövidebb ideig dumálnak is. 

A beszélgetés egy pontján a közös sportérdeklődéssel előkerül a kérdés is, hogy ki szokott fogadni. Meg is kérdezik emberünktől, hogy ő, aki korábban játszott, most is szokott-e még?

„Aha, szoktam”. 

Ennek mentén folytatják a beszélgetést, jön is a kérdés, miszerint: „És? Hogy megy”. Kérdezőnk az érdeklődésével csak a várakozás unalmasságát akarja enyhíteni, valójában annyira nem foglalkoztatja a válasz. De a magunk elé képzelt játékos-férfi, egyszer csak megindítja a gondolatfolyamot. Elkezd sztorizni, mesélni az utóbbi hetek fogadásait, meg kártyajárásait. Mégpedig nagyon részletesen. Felvillanyozódik, mintha ott lenne a lottózóban, vagy a kaszinóban, csillan a szeme, kezével mintha a lapokat tartaná. Minden részletre kiterjedően mondja el, mi volt, miért arra fogadott, a kártyában hogyan jöttek a lapok, hogy alakult a meccsállás és a kártyaparti. 

A hallgató férfi beleszól: „És mennyit nyertél a legutóbbi fogadáson? // Mennyit?! 60 000-et! // Ez már szép, gondolom lett helye.”. Itt egy kis csend jön a beszélgetésbe, amit a játékos férfi tör meg: „Hmm, ja, de aztán visszatettem, és azon az átkozott FTC-UTE hokimeccsen elment. Pedig, ha az bejött volna, akkor 60-ból 92 lett volna”. És megint csend.

„És a legutóbbi kártyázás? // Huhh, ott nagyon jól álltam, megnégyszereztem az indulót. // Hoppá! Gondolom, akkor kiszálltál? // Igen, kiszálltam. De nem ott. Még toltam tovább, aztán már nem úgy jöttek a lapok, így az induló beszálló lóvé felénél voltam. Szóval mikor már ott voltam, mondtam, hogy akkor ez van, de akkor már menjen végig. Szóval buktam.”. 

És megint csend. 

Azt megint a játékos férfi töri, és elkezdi mesélni szintén lelkes felindulással, hogy most mire fog fogadni, mire tesz, és hogy van egy új kártyatársaság – nem éppen legális keretekben folyik a parti –, holnapután este oda megy. És mondataiból kihallatszik, hogy már nem először játssza le gondolatban, hogy milyen lesz az az este. A férfi még azt is elmondja, hogy ez a társaság elég pénzes, szóval neki is mutatnia kell magát. Ezért most 2 napig kimegy egy építkezésre melózni, napi díj van ott zsebbe, kell még pénz.

A hallgató férfiben megindul egy gondolat: azért fog dolgozni ez a mellette ülő két napig kemény fizikai munkát végezni, hogy azt egy este alatt mind elveszítse? Az, hogy az a pénz, amit megkeres, az nem lesz, annak nagyobb az esélye, hogy ha játszik, mintha nem szállna be. De ezt csak magában gondolja, nem mondja ki hangosan.

Most kísérjük el a férfit a kártyapartira.

Összeszokott társaság, valóban látszik, hogy ennek a brigádnak a tagjai vastag zsebes emberek. Idegesség fogja el, hiszen neki pénze eleve korlátozott, s bár szép mennyiséggel jött el, de ha az esetleg elmenne, akkor nehéz heteknek nézne elébe. Ebben kaja, törlesztési, tartozási, gyermekének szükséges ruháinak költsége is benne van. Kicsit izzad, de nagyon úgy „érzi”, hogy nyerni fog. 

Egy órája megy a játék, kis nyerések, nagyobb bukták. Már megfogalmazódik a fejében, hogy meg kellene állni. Eszébe is jut, hogy bár a menü olcsó a munkahelyén, de annyire mégse. Aztán tartozik is 70 000 forinttal az unokatestvérének, megint nem fog tudni törleszteni. A gyerek cipője pedig már régen megértett a cserére. Nyugtalanság, feszültség járja át, abba kellene hagyni, vagy kimaradni egy-két körből. 

Nem tudja mit tegyen, elkezd magára haragudni is, hogy „mit tököl ezen annyit”. És akkor átbillen, enged a szenvedélyes csábításnak, megint úgy „érzi”, hogy most nyerni fog, ezek jó lapok. Emeli is a tétet, egyre izgalmasabb neki a helyzet. És akkor a játékosok fedik fel a lapokat, jönnek az övé is. Bukta. És nem kicsi. 

Alig van már pénze, gondolkodik, maradjon-e az asztalnál. Ha most kiszállna, még lenne keret a teljes heti menüre, vagy a gyerek cipőjére. És eszébe jut, hogy feleségének is hamarosan születésnapja lesz. 12 000 forint van még nála. És akkor így beszél saját magához: „12 000?! Hát az meg mire elég?!”. És játszik tovább… 

Este későn ért haza, már mindenki alszik.

Reggel korán kel, kattog az előző estén, újrajátssza az egyes meneteket, gondolkodik, mit lehetett volna másként. A lehetetlenen gondolkodik. Már előre tart tőle attól, hogy megkérdezi felesége, hogy mi volt az este, nyert-e. Természetesen nem mondta el neki, hogy mennyivel ment el játszani, így mondhat akár bármit. Nagyon tart attól, hogy felesége sok kérdést szegez neki. Ezt elkerülve próbálkozik is: lefőzi a kávét, előkészíti a reggelit, megterít. Ritkán csinál ilyet, leginkább akkor, ha valamit el akar kerülni, ha el akarja téríteni felesége figyelmét.

Minden készen áll a családi reggelire. Ül a konyhában várja, hogy a többiek felkeljenek. Nem nyugalomban ül, inkább feszültségben. Pörögnek fejében a tegnap este kockái, és előre lejátssza magában felesége kérdéseit és az ő válaszait. Egyre szorongatóbb a helyzet, egyszerre szomorúbb a tegnap este miatt. És dühös is előre feleségére. Hogy mit fog az kérdezni, eleve minek kérdez? Amíg van tető a fejük felett, nem mindegy neki, hogy mennyit játszik?! És, ha mostanában többet veszít? Mással is előfordult már az ilyen. 

Nyílik a szobaajtó, a felesége felébredt, jön a konyha felé. Belép, tekintetük találkozik. A nő a terített asztalra néz, majd pedig a férfira.

A történet folytatása a legközelebbi írásomban olvasható. Addig is, ha a játékos személyében magára ismert, akkor az annak jele, hogy nincs egyedül, hogy van segítség. Nehéz lehet ilyen nyomások és feszültségek, illetve anyagi és lelki bizonytalanság közepette élni vagy tervezni. De ennek nem kell így lennie, mert van segítség. A játékszenvedélyt el lehet beszélni, ki lehet abból szabadulni. 

Segítséget kérni, például egy addiktológiai konzultánst felkeresni, pont annak a jele, hogy az érintett fontos magának, és fontos neki a környezete, a gyereke, a felesége, a megtakarításai, a jövője.   

A szerző addiktológiai konzultáns, ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.

Kártya és zsetonok: kóros játékszenvedély

Milyen kedvezmények járnak tartósan beteg gyermek után? Adózástól az utazási támogatásig, itt a teljes lista

értelmi fogyatékos gyerek játszik
tartosan-beteg-gyerek-utan-jaro-kedvezmenyek

Az alábbi cikkben összegyűjtöttük a tartósan beteg gyermek után járó kedvezmények listáját. Többek között, hogy milyen adókedvezmény és pénzbeli ellátás vehető igénybe, ha valaki tartósan beteg gyermeket nevel és milyen szabályok vonatkoznak arra, ha ápolás mellett munkát is vállalna.

Milyen esetben tekinthető a gyerek tartósan betegnek? 

Az a 18 évesnél fiatalabb gyermek minősül tartósan betegnek vagy súlyosan fogyatékosnak, aki betegsége vagy fogyatékossága miatt állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra szorul. Ezeket a betegségeket és állapotokat a 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet tartalmazza, amely felsorolja azokat a betegségeket és fogyatékosságokat, amelyek magasabb összegű családi pótlékra jogosítanak.

Ezt az állapotot az “Igazolás tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekről” elnevezésű nyomtatványon kell igazolni, amelyet az Államkincstár oldaláról lehet letölteni. Az igazolást a gyermeket kezelő klinika, kórház, szakambulancia, szakgondozó, szakintézmény jogosult kiállítani és elektronikusan továbbítani az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér útján.

Tartósan beteg gyermek után járó kedvezmények

Emelt összegű családi pótlék

A családi pótlék a gyermek születésétől jár, alanyi jogon. Nevelési ellátásból és iskoláztatási támogatásból tevődik össze. Annyi feltétele van, hogy saját háztartásban neveljék a szülők a gyermeket. A tankötelessé válás évének novemberétől már iskoláztatási támogatás néven folyósítják a családi pótlékot. A tankötelezettség teljes időtartamára jár, illetve a tankötelezettség megszűnését követően köznevelési intézményben vagy szakképző intézményben tanulmányokat folytató gyermek után is jár 20 éves koráig, sajátos nevelési igényű gyermek esetén annak 23 éves koráig. 

A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében emelt összegű családi pótlék jár, amelynek összege havonta 23 300 forint, egyedülálló szülő esetében pedig 25 900 forint.

Díjmentes utazás

Az emelt összegű családi pótlékban részesülő, illetve súlyosan fogyatékos gyermek és egy kísérő díjmentesen veheti igénybe a helyi és helyközi közlekedést. Ehhez szükséges a Magyar Államkincstár által kiállított Hatósági Igazolvány és személyazonosító okmány felmutatása.

Gyermekek otthongondozási díja

A gyermekek otthongondozási díja azoknak a szülőknek jár, akik a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos, önmagukat ellátni képtelen gyermeküket ápolják.  A gyod összege 2025-ben 290 800 forint. Fontos tudni, hogy az ellátás mellett napi 4 órás munka végezhető, vagy pedig otthonról végzett munka esetén korlátlanul lehet keresőtevékenységet folytatni. 

Gyermekgondozást segítő ellátás

A gyes alapesetben a gyermek két éves korától jár 3 éves koráig, illetve születéstől 3 éves korig abban az esetben, ha a szülő nem rendelkezik biztosítási idővel. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek nevelése esetén a gyes a gyermek 10. életévének betöltéséig jár. Havi összege 28 500 forint, az ellátás mellett a gyermek 1 éves korától napi 6 óra munkavégzés lehetséges, vagy otthonról végzett munka korlátlan időtartamban.

Családi kedvezmény

A kedvezmény igénybe vételének feltétele, hogy valamelyik szülő rendelkezzen adóköteles jövedelemmel, amelyből érvényesíthető az adókedvezmény. Ennek összege 2025. június 30-ig havi 10 ezer forintot, 2025. július 1-je és december 31 között havi 15 ezer forintot, 2026. január 1-től pedig havi 20 ezer forintot jelent egy családnak. Ezt kérhetjük havonta vagy egy összegben az éves adóbevallásnál.

Közgyógyellátás

A tartósan beteg gyermek után járó kedvezmények közé tartozik a közgyógyellátásra való jogosultság is. Az a gyerek, aki emelt összegű családi pótlékban részesül, jogosult a közgyógyellátási igazolvány kiváltására. A közgyógyellátás segítségével ingyenesen válthatók ki bizonyos gyógyszerek. A támogatáshoz kell egy háziorvosi igazolás a gyógyszerköltségekről, majd az igényléshez szükséges nyomtatvánnyal együtt a lakóhely szerint illetékes kormányablaknál vagy ügyfélkapu pluszon keresztül lehet kérelmezni.

Mozgáskorlátozottak parkolási igazolványa

Mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára jogosultak azok a szülők, akiknek gyermeke mozgáskorlátozott, vaknak vagy gyengénlátónak, mozgásszervi fogyatékosnak, értelmi fogyatékosnak vagy autistának minősül. A kedvezményre jogosító igazolványt a lakóhely szerint illetékes kormányablaknál lehet igényelni.

Hány éves korig járnak a tartósan beteg gyerek után járó kedvezmények?

A tartósan beteg státusz automatikusan megszűnik a 18. életév betöltésekor, kivéve, ha a gyermek súlyosan fogyatékos vagy továbbra is munkaképtelen. 18 éves kora felett a tartósan beteg, fogyatékos személyt már más ellátások illetik meg, például rokkantsági ellátás.

Az emelt összegű családi pótlék tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek esetén a gyermek 18 éves koráig jár, feltéve, hogy a betegség vagy súlyos fogyatékosság fennállását a megfelelő orvosi igazolással alátámasztják.
18 éves kor után akkor jár, ha a gyermek nappali tagozatos középfokú oktatási intézményben tanul, a családi pótlék legfeljebb annak a tanévnek a végéig jár, amelyben a 20. életévét betölti. Sajátos nevelési igényű tanuló esetén ez a korhatár 23 év.

Forrás: nav.gov.hu, adozona.hu

Kaphat-e egy cukorbeteg vezetői engedélyt? Mutatjuk, mikor kell és mikor nem alkalmassági vizsgálat

Cukorbeteg fiatal a volán mögött.
cukorbeteg vezetői engedély

Köztudott, hogy a jogosítvány megszerzéséhez vagy meghosszabbításához bizonyos egészségügyi feltételeknek kell megfelelni, mint ahogy az is, hogy a cukorbetegség vagy szövődményei befolyásolhatja a vezetési képességeket. Így felmerül a kérdés, hogy a cukorbeteg vezetői engedélyt hogyan szerezhet, emellett, hogy ezt megteheti-e minden jogosítványtípusra. Cikkünkben mutatjuk a válaszokat.

Mikor kaphat egy cukorbeteg vezetői engedélyt?

A jogosítvány megszerzéséhez minden leendő sofőrnek át kell esnie egy egészségügyi alkalmassági vizsgálaton. A közúti járművezetők egészségügyi alkalmasságának a feltétteleiről és megállapításáról a 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet rendelkezik. A cukorbetegek esetében sincs ez másképp, ám az ő esetükben rendszerint rövidebb időre állapítják meg az egészségügyi alkalmasságot. Egészséges emberek esetében ez 50 év alatt 10 év, 50 és 60 között 5 év, 60 és 70 között 3 év, 70 felett pedig 2 év, legalábbis a B kategóriás jogosítványt tekintve.

Azok a cukorbetegek, akik jól kezelik állapotukat, nem szenvednek súlyos hipoglikémiában, és nincsenek előrehaladott szövődményeik (például a látással kapcsolatos), általában megkaphatják a jogosítványt. Az egészségügyi alkalmasságot azonban – ha a cukorbetegség állapotában változás következik be – rendszeresen felül kell vizsgálni. Az egyéni elbírálás a cukorbetegség típusától és kezelésétől függ.

Jelenleg az 1-es alkalmassági csoportba tartozók – például személygépkocsit vagy motorkerékpárt vezetők – legfeljebb öt évre kaphatnak engedélyt. Míg a hivatásos sofőrök (C-, D- vagy TR kategóriás vezetői engedély, 2-es alkalmassági csoport) esetében szigorúbb, legfeljebb hároméves időtartamot állapítanak meg.

Mikor szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat?

A vezetői engedély megszerzéséhez és meghosszabbításához minden esetben egészségügyi alkalmassági vizsgálatra van szükség. A cukorbetegek esetében azonban az egészségi alkalmasság megállapítása során külön figyelmet fordítanak az anyagcserehelyzetre, a hipoglikémiás epizódok előfordulására, valamint az esetleges szövődményekre, különösen a látásromlásra.

1-es alkalmassági csoport: személygépjárművek és motoros járművek vezetői

Vércukorszint mérés.

Azok számára, akik az A- vagy B-kategóriás jogosítványt szeretnék megszerezni, mint már említettük legfeljebb 5 évre állapítják meg az egészségügyi alkalmasságot és a következő feltételeknek kell megfelelni:

  • A cukorbeteg tisztában van a hipoglikémia veszélyeivel és képes megfelelően kontrollálni állapotát.
  • Gyógyszeres vagy inzulinkezelés alatt állók esetében diabetológus szakorvos véleményére is szükség van. Ezt lehet kérni a háziorvoson keresztül is.
  • Ha a cukorbetegség kizárólag diétával és életmódbeli változtatásokkal kezelhető, nincs szükség külön szakorvosi vizsgálatra!
  • A látásnak meg kell felelnie a minimális követelményeknek, vagyis megfelelő látásélességgel (0,5 binokuláris látásélesség) és látótérrel kell rendelkezni. A pontos szemészeti feltételek itt elérhetők.

2-es alkalmassági csoport: hivatásos járművezetők és nagyobb járművek vezetői

Inzulin.

Rájuk szigorúbb előírások vonatkoznak, és az egészségi alkalmasságot legfeljebb 3 évre állapítják meg. A következő feltételeknek kell megfelelniük:

  • Az előző 12 hónapban nem fordulhatott elő súlyos hipoglikémiás epizód.
  • A kérelmező tisztában van a hipoglikémia tüneteivel és tudatosan kezeli állapotát.
  • Az inzulinkezelt cukorbetegeknek rendszeresen ellenőrizniük kell vércukorszintjüket (legalább naponta kétszer), és a vezetést megelőzően is.
  • Nem lehetnek olyan szövődmények, amelyek akadályoznák a biztonságos járművezetést, például jelentős látásromlás vagy idegrendszeri károsodás.

A 2-es csoportba tartozó járművezetők számára a látásélesség követelményei is szigorúbbak, például legalább 0,8-as látásélességet kell elérniük. A kettőslátás vagy csökkent kontrasztérzékenység kizáró tényező lehet.

Ki végzi az alkalmassági vizsgálatot?

Az alkalmassági vizsgálatot általában a háziorvos vagy a foglalkozás-egészségügyi orvos végzi, szükség esetén diabetológus vagy más szakorvos bevonásával. A vizsgálat eredményét az egészségügyi hatóságok rögzítik, és amennyiben az érintett nem ért egyet az eredménnyel, lehetősége van másodfokú elbírálásra.

11 kérdéses retró kvíz: Bedeco, Limó és Márka – tudod, hogy mik ezek?

Számos olyan magyar termék, márka és reklám született, amelyekre manapság nosztalgiával gondolunk vissza, kicsit emlékeinket is megszépítve. Megvan a Hurka Gyurka? Igazi hungarikum, a „márketingesek” (sic!) ekkoriban még nem teljesen voltak tisztában a reklám valódi céljával, vagy azzal, hogyan is kellene működnie. Ettől függetlenül a retró reklámokat mindenki imádja: a fiatalabbak nevetnek, hiszen számukra szokatlan a képi világ, az idősebbek pedig mosolyognak, hiszen nekik a gyerekkorukat jelenti. Bedeco, Limó és Márka – emlékszel, hogy ezek milyen termékek voltak? Mi volt a Tisza cipő szlogenje? Miért kereste mindenki Ágit? Íme, újabb retró kvíz.

/11
Retró édességek: a képen a Stollwerck csokoládé csomagolás

Bedeco, Limó, Márka - retró kvíz

1 / 11

Milyen termék futott "Bedeco" név alatt?

2 / 11

Milyen termék volt a Limó?

3 / 11

Milyen ital kapta a Márka nevet?

4 / 11

A Tisza cipő reklámja miatt vált a márka igazán emlékezetessé. Melyik jelmondatot társítják hozzá?

5 / 11

Melyik kozmetikai márka szlogenje volt: "A bőre őre"?

6 / 11

Melyik retró magyar üdítőital volt narancsízű és szénsavas, alumínium kupakkal lezárva?

7 / 11

Melyik retró magyar édesség volt rágógumi, amelyhez autós matricák tartoztak?

8 / 11

Mi volt a Liga?

9 / 11

A „Casco” reklámokban melyik szolgáltatást hirdették?

10 / 11

Milyen terméket reklámoztak „Mulatt” névvel?

11 / 11

"Csókolom, Ági van?" - milyen termék ikonikus szlogenje?

Eredményed

0%

Ezeket láttad már?

Kiemelt kép: Fortepan / Jankó Attila

Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat