Nyitólap Blog Oldal 630

Jó tudni: így változik a boltok nyitvatartása augusztus 20-án

Nemzeti ünnepünk idén vasárnapra esik, vagyis ezen a napon az üzletek többsége zárva lesz. Hová menjünk, ha valami mégis hirtelen kellene? Augusztus 20. boltok nyitvatartása – mutatjuk a tudnivalókat.

Hosszú hétvége nem jár az állami ünnepre, de rengeteg program közül választhatunk. Igaz, a bevásárlás pont nincs köztük, hiszen a nagyobb üzletláncok az ünnep miatt vasárnap zárva tartanak. Szombaton és hétfőn viszont az áruházak, hipermarketek, kisboltok a szokásos nyitvatartás szerint várják a vásárlókat.

Boltok nyitvatartása augusztus 20-án – Mik a kivételek?

A boltok ünnepi nyitvatartását jogszabály szabályozza, de vannak olyan üzletek, amelyekben ezeken a napokon is vásárolhatunk. Néhány CBA, Coop, Príma és Reál bolt (jellemzően a kisebbek) vasárnap sem zár be, ezeken a helyeken érdemes próbálkozni, ha valami hirtelen kellene. Fontos: üzletenként eltérhet, hogy mikor nyitnak és zárnak, kérdezzünk erre rá még az ünnep előtt.

Ezek az üzletek biztosan nem zárnak be:

  • a benzinkutak
  • az ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak
  • az önálló virágboltok
  • az újságosok
  • az édességboltok
  • a vendéglátó- és szórakozóhelyek
  • a kisebb, boltok, trafikok, ahol a tulajdonos vagy a családtagja áll a pult mögé.

A benzinkutaknál működő üzletek (pl. Spar, Tesco, Fresh Corner) is nyitva lesznek, ahogy az éjjel-nappali boltok sem zárnak be ünnepeken.

Augusztus 20. programok Budapesten: több mint száz program várja az ünneplőket

Augusztus 20-i tűzijáték

Több mint száz program várja az államalapítás ünnepén a fővárosba látogatókat, a Szent István-nap rendezvényeit záró ünnepi tűzijátékot idén is látványos fényjáték, épületfestés és drónshow kíséri majd.

Az államalapítás hétvégéjén országszerte számtalan program közül lehet választani, azonban a közös ünneplésre ezekben a napokban hagyományosan Budapestre érkezik a legtöbb bel- és külföldi vendég. A rendezvénysorozat a főváros legnépszerűbb és turisztikai szempontból is leginkább vonzó részein zajlik majd, egyebek mellett a Budai Vár, a Várkert Bazár, a Tabán, a Szabadság tér, az Andrássy út, a Városliget, a Nehru-part ad otthont az eseményeknek.

Augusztus 20. programok: minifesztiváloktól a tűzijátékig

14 minifesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája és a hagyományos népi mesterségeket felvonultató Mesterségek Ünnepe is várja a családokat.

Augusztus 20. programok gyerekeknek

A legkisebbek számára a Varázsliget gondoskodik a szórakozásról, mesekiállítás, cirkuszi játszóház, bábszínház, valamint hazai és nemzetközi fesztiválok artistái színesítik a programot. A nagyobbaknak pedig a Hősök útja kínál igazi kalandot, ahol hét magyar hős egy-egy tettét eleveníti fel mintegy 150 hagyományőrző és színész.

Zenés programok

A zenerajongók a Vigadó előtti téren Magyarország legkiválóbb bárzongoristáinak előadásait élvezhetik, míg a Filozófusok kertjében a Panorama Classical nyújt élőzenei koncertélményt. A könnyűzene szerelmeseit a Road Movie Live várja, ahol népszerű magyar zenekarok és énekesek adnak elő egy-egy régió, város, falu, vagy akár csak egy utca által ihletett dalokat. A fesztiválhangulathoz a Divat & Design Fesztivál, valamint az Erzsébet téri Szabadrét és Retro Fesztivál is hozzájárul. A Csárdafesztiválon hagyományos magyar ételeket nóta és cigányzene, népzenei és néptáncelőadások kísérik.

Étel és ital megfizethető áron

A Szent István-napra kilátogató vendégek idén is fix és méltányos áron vásárolhatják meg a rendezvényhelyszíneken kínált ételeket és italokat a SZIN Bisztrókban.

Árstop lesz a rendezvényeken: a Szent István-napi termékek közül az ásványvíz (190 forint), a sör (350 forint) és a perec (300 forint) a tavalyi áron lesz kapható, a további fix áras termékek költségei pedig csak minimálisan növekedtek az előző évhez képest. A kedvezményes árak összesen több mint húsz fővárosi helyszínen lesznek érvényesek augusztus 18-20. között, a háromnapos programsorozat teljes időtartama alatt.

Tűzijáték vasárnap este 9-kor

A rendezvénysorozat záróeseményeként idén is a már több mint százéves hagyományra visszatekintő Szent István-napi tűzijátékban gyönyörködhetnek az ünneplők. A finálét a 230 indítási pontról kilőtt, mintegy 34 ezer pirotechnikai effekt, valamint az azokat kísérő fényjáték, épületfestés és a 800 drón részvételével zajló látványos show teszi majd igazán felejthetetlenné.

További információ a programokról a szentistvannap.hu oldalon található.

(Szöveg: MTI nyomán)

Kipróbáltam a legjobb hűtőszekrény-rendező praktikákat és hívő lettem

Ha egyébként a vásárlás és az élelmiszer fogyasztás terén is a tudatosságra törekszünk, akkor ne felejtsük el a hűtőszekrény-rendező praktikákat használni. A mindennapjainkhoz és fogyasztói szokásainkhoz leginkább kialakított hűtőszekrénnyel rengeteget spórolhatunk. Apróságnak tűnik, de sokkal inkább a segítségünkre lehet, mint gondolnánk. Kiszámolta már valaki, hogy hányszor nyitjuk ki a hűtőszekrényt egy nap? Akkor miért nem alakítjuk kényelmessé és tökéletessé, hogy megkönnyítse a mindennapjainkat?

Ha a hűtőszekrényünket kicsinek és átláthatatlannak érezzük és azt gondoljuk, hogy egy nagyobb, több rekeszes vagy akár egy külön hűtőláda megoldaná a problémánkat, előbb próbáljuk ki a hűtőszekrény-rendezést. A megfelelő hűtőszekrény-rendező praktikákkal nemcsak több helyet szabadítunk fel, de spórolunk is. A jobb átláthatóság miatt kevesebb ételt dobunk ki és a maradékokról sem feledkezünk el.

Számos módja van annak, hogy a jelenlegi hűtőszekrényünket a lehető legcélszerűbben rendezzük át és az igényeinknek megfelelően alakítsuk ki. Megmutatjuk a legjobb hűtőszekrény-rendező praktikákat a tudatos vásárláshoz és élelmiszer falhasználáshoz, amelyek segítenek spórolni a mindennapokban.

A hűtőszekrény rendezés alapjai

Nézzük meg, hogy melyik polcra mit érdemes tenni a hűtőszekrényben annak érdekében, hogy az ételek és italok a legtovább megőrízzék a frissességüket és a minőségükön se rontson a rossz hőfok.

A hűtőszekrény ajtajának felső részén van a legmelegebb, ide érdemes a tojást, vajat tenni, majd alá a csokit, majonézt. A legalsó részbe pedig a italokat, itt 10 fok körüli a hőmérséklet.

A második legmelegebb hely a hűtőszekrényben a felső polc, ez kiváló a sajtok, sonkák és lekvárok számára, mivel a 8 celsius fokos hőmérséklet megfelelő arra, hogy megőrízzék az aromájukat.

A hűtőszekrény középső polca való a tej, joghurt, stb. számára, mivel az 5 fokos hőmérsékleten nem romlanak meg olyan hamar. Ha viszont ennél hidegebbre tesszük a tejtermékeket, akkor megváltozik az ízük.

Alul van a leghidegebb, ide tegyük a halakat, húsokat és a többi gyorsan romlandó ételt.

A zöldséges fiókokban 8-10 fok van, amely pont jó a zöldségeknek és a gyümölcsöknek. Ezen a hőmérsékleten sokáig maradnak frissek és ropogósak és az ízüket is megőrzik. Ennél hidegebb helyen fagyás foltok keletkezhetnek a felületükön és arra is érdemes figyelni, hogy pl. az almától hamarabb megromolhat a többi gyümölcs, de vigyázni kell a szilvával és barackkal is.

A hűtőszekrény rendezés fontos eleme: Mozgasd a polcokat!

Nem kell ragaszkodni a polcok eredeti elrendezéséhez a hűtőszekrényben. Rendezzük úgy, hogy a lehető legjobban ki tudjuk használni a rendelkezésre álló helyet. Alakítsunk ki eltérő méretű polcokat a hűtőszekrényben, hogy kényelmesen tárolhassuk a különféle élelmiszereket. Például legyen egy keskeny polc, ahol a sajtok, joghurtok elférnek és legyen egy magasabb polcrész, ahova egy dinnye is befér vagy az ebéd maradékai tároló dobozban. 

Tedd rendbe a dolgokat!

Próbáljuk ki, hogy ez az elrendezés a legkényelmesebb-e a mindennapok során? Érdemes hátrébb tenni, ami majd a hétvégi főzéshez kell vagy azokat a szószokat, amelyeket ritkábban használunk. Ha naponta többször kávézunk, tegyük előre a tejet, hogy ne kelljen minden alkalommal átrendezni a polcokat. Ha szeretnénk az ebéd maradékát másnap felhasználni, akkor azt is érdemes előrébb pakolni, hogy ne felejtsük el. Ez már összetettebb tervezést igényel, hiszen több napra előre kell számolnunk, viszont ezzel sokat lehet spórolni és az ételek töredéke landol végül a kukában. 

Vásárolj tudatosan!

Rengeteg speciális rendszerező termék található a hűtőszekrényekhez, viszont mielőtt megvennénk mindenképpen mérjünk és tervezzünk, hogy mire van szükségünk. Mérjük le, hogy mekkora a hűtőnk és mekkora helyet foglal benne a rendszerező. Nézzünk körül otthon, hogy nincs-e valami, amit újra tudunk hasznosítani. Tárolókat és tálcákat lehet, hogy a háztartásban is találunk és felesleges külön venni. Sokat segíthet viszont a tojások tárolásához kapható külön tojástartó rekesz vagy például az “italszőnyeg” , hogy ne guruljanak el az italok.

Fűszereket, vajakat, mindenféle apróságot átláthatóbban tárolhatunk egy kis dobozban és így kevésbé fordul elő, hogy valamit nem fogyasztunk el, mert esetleg szem elől tévesztjük.

Használd a fagyasztót!

A fagyasztó sokkal több mindenre használható, mint amit gondolnánk. A fagyasztóban is használjunk bátran külön rekeszeket, mert így több helyet tudunk spórolni és átláthatóbban tudjuk lefagyasztani az ételeket. Vessük be a fagyasztós zacskókat is, mert azok kevesebb helyet foglalnak. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy sokkal több nyersanyagot és készételt lehet lefagyasztani, mint gondolnánk. A fagyasztóba tehetünk például kenyeret, fokhagymát vagy gyömbért és különféle zöldfűszereket is. Tegyük el a maradékokat is, amelyekről eddig nem jutott eszünkbe, hogy lefagyasszuk és kidobtuk volna. Nagyon jól tud jönni egy-két adag étel a fagyasztóban, amikor azt hisszük nincs otthon semmi vagy nincs kedvünk főzni. 

Ezeket a túlárazott termékeket cseppet sem éri meg megvenni

élelmiszerboltban vásárol egy nő
olcsó diszkont

A jelenlegi rekord magas inflációs helyzetben mindenki ott spórol, ahol tud. Ebben segítünk most azzal, hogy bemutatunk 6 darab olyan élelmiszert, amit egyáltalán nem éri meg ebben a formában megvásárolni.

Ugyan az utóbbi időszakban minden termék ára, legyen az alapélelmiszer vagy nélkülözhető termék, igencsak megszaladt. De van néhány olyan áru, ami ár-érték arányban sosem volt kedvező – Írja a Nosalty. Összegyűjtöttek tehát

6 túlárazott bolti élelmiszert, aminek nehéz ellenállni, de érdemes.

  1. Készételek
    Bármilyen készételre érvényes, hogy sokkal nagyobb összeget fizetünk érte, mintha otthoni verzióban készülne el. Elég csak belegondolni abba, mennyibe kerül egy zacskó rizs. Aztán megnézni, mennyibe kerül egy rizses készétel. Egyből több kedvünk lesz inkább öszedobni otthon a fogást.
  2. Granola
    A bolti granola többféle ízesítésű lehet, amit magokkal, gyümölcsökkel, aszalványokkal dúsítanak. Bár ezek az összetevők drágák, de a granolában leginkább zab van. A zab viszont viszonylag olcsó élelmiszernek minősül. Érdemes tehát otthon készíteni inkább a granolát is.
  3. Szezonon kívüli bogyós gyümölcsök 
    Ha nincs szezonja, a fél világot be kell járnia a bogyós gyümölcsöknek, ahhoz, hogy aztán a boltok polcain kössenek ki. Ezt az utazási, csomagolási költséget pedig meg kell fizetni. Érdemes inkább megvárni, míg itthon is szezonja lesz egy-egy gyümölcsnek, hogy olcsóbban, környezetkímélőbben, a hazai gazdaságot támogatva szerezhessük be ezeket.
  4. Szeletelt gyümölcsök: 
    Nagyon egyszerű, gyors a napi gyümölcsszükségletünket szeletekre vágott, megpucolt gyümölcsökkel fedezni. Csakhogy ennek az előkészítésnek meg is kérik az árát. Jobban jársz anyagilag, ha magad tisztítod meg a gyümölcsöt.
  5. Diákcsemege:
    Az olajos magvak valóban nem tartoznak a legolcsóbb élelmiszerek közé. Ha pedig mellé mazsolát is csomagolnak, akkor valamilyen furcsa okból kifolyólag még inkább megugrik az ára – írja a Nosalty. Mindez annak ellenére, hogy a mazsola kilós ára durván fele annyi, mint bármelyik olajos magfélének.
  6. Guacamole, hummusz és a többiek: 
    Egyre többen szeretik a bolti mártogatósokat. Csakhogy egy kis doboz is meghaladja már az ezer forintot. Otthon elkészítve ez is sokkal olcsóbb lehet.

Érdemes mindig szem előtt tartani azt a szabályt, hogy készételek vásárlásakor a többletmunkát és az extra csomagolást fizetjük meg, ezért sokkal pénztárcakímélőbb megoldás, ha magunk készítjük el az adott ételt.

630 millióért eladók ezek a tengerparti bungallók, az egyikben még víz sincs

Milyen házat képzelünk el, amikor azt mondják, hogy közvetlen a tengerparton található, néhány méterre a homokos parttól és 630 millió forintba kerül? Egy Dél-Karolinában, a Myrtle Beachen található tengerparti bungalló már az elmondás alapján sem hangzik rosszul, igaz? És mennyit fizetne egy olyan tengerparti bungallóért, amelyben még folyóvíz sincs és olyan kicsi, hogy egy ágy sem fér el benne? Ezek a tengerparti bungallók 630 millió forintért eladók, megmutatjuk mit tudnak.

Ha ugyanarra jár az agya, mint a myrtle beach-i ingatlan hirdetésben szereplő bungallók tulajdonosának, akkor nyilvánvalóan ön is rávágta, hogy 630 millió forintot. Viszont így segíthetne nekünk is elmagyarázni, hogy mi kerül ennyibe ezeken a lakhatatlan bungallókon, amelyek maximum átöltözésre szolgálnak. Ráadásul egy kanapé sem fér el bennük, a konyhához pedig csak mini hűtőszekrény és mikrohullámú sütő jár.

Az elmúlt néhány év tendenciáját figyelve a szomszédos, hasonló tulajdonságú telkek töredék áron keltek el.

Akkor vajon mit tudhatnak ezek a tengerparti bungallók?

A 630 millió forintért eladó tengerparti bungalló esetében nyilvánvalóan maga a tengerparti telek, ami magas értéket képvisel. Főként, hogy a telket körülölelő utcákat és partszakaszt már beépítették sokemeletes, több millió dollárt érő ingatlanokkal. Valószínűleg ez a telek sem marad kivétel a beépítés alól.

Kérdés persze, hogy lesz-e aki megveszi ezeket a bungallókat és mihez kezd velük.

Például lezárhatja azt a partszakaszt és magán strandot csinálhat belőle. Vagy igazából a haszonmaximalizálásra legjobb még egy sokemeletes szállodát építeni a többi közé. De talán az a legjobb, ha nem adunk konkrét tippeket.

Nagyon finom krumplilepény maradék krumplipüréből: gyors és laktató

Ha a vasárnapi ebédből megmaradt egy kis krumplipüré, de már degeszre ettük magunkat vele, akkor itt a megoldás! A krumplilepény krumplipüréből is elkészíthető, nem kell vele sokat vesződni: szinte biztos, hogy van hozzá alapanyag és isteni csemege lesz az esti filmezéshez vagy a vacsora mellé. Ráadásul, ha másnapra is marad, akkor csomagolhatunk a munkába is, jobban pakolható, mint a krumplipüré.

A puha krumplilepény krumplipüréből készítve is isteni lesz, nagyon puha, foszlós, szinte már az amerikai palacsintára emlékeztető állagot kapunk belőle. Tejföllel és reszelt sajttal tálalva pedig akár reggelire is jó lehet, de szendvics alapanyagnak is megfelel. A burgonyapüré vaj és tej tartalma miatt nem kell aggódni, sokat elbír a tészta. Azonban, ha folyós krumplipürével dolgozunk, akkor számítsunk arra, hogy több lisztet kell felhasználnunk.

Krumplilepény krumplipüréből

Isteni csemege az esti filmezéshez
Recept nyomtatása
Fogás köret
Konyha magyar
Kulcsszavak egyszerű, krumplifőzelék, lepény, maradékmentő, olcsó
Előkészítési idő 10 perc
Elkészítési idő 20 perc
Teljes idő 30 perc

Hozzávalók

  • 300 gramm krumplipüré (vagy amennyi megmaradt)
  • 120 gramm liszt (vagy amennyivel elég szilárd lesz a krumplipüré)
  • 10 gramm élesztő
  • 1 kis csokor snidling
  • 30 ml tej
  • 1 darab tojás
  • 1 gerezd fokhagyma
  • Só
  • Bors

Sütéshez:

  • Zsír vagy olaj

Tálaláshoz opcionális:

  • Tejföl

Elkészítés

  • A krumplilepény krumplipüréből való elkészítéséhez először is keverjük össze a liszttel a tojást, ha a krumplipüré túl hígnak bizonyul adjunk hozzá több lisztet, hogy legyen tartása a lepénynek.
  • Ezután borsozzuk és sózzuk meg érzéssel a masszát, ezután a felaprózott snidlinget szórjuk bele és a zúzott fokhagymát is adjuk hozzá a keverékhez. Ezt követően öntsük hozzá a langyos tejben elkevert élesztőt és keverjük össze az összes alapanyagot.
  • A krumplilepény kisütéséhez kenjünk ki egy serpenyőt zsiradékkal, ez lehet vaj is vagy olaj is. Elsőnek érdemes 2 evőkanálnyi lepényalapot rátenni a serpenyőre, de amikor már ráéreztünk a módjára, hármasával-négyesével is készíthetjük a krumplilepényeket. Közepes lángon vagy kicsit erősebben süssük a lepényeket oldalanként 2 percig. Sütés után vegyük ki őket és törölgessük meg őket papírtörlővel, hogy leszáradjon róla az olaj.
  • A tálalás mellé keverjük össze a zúzott fokhagymát a tejföllel, ebbe mártogatva istenien lehet fogyasztani a krumplislepény krumplipüréből készült változatát.
  • Az előkészítési idő 10 percet vesz igénybe, a sütés nagyjából 20 perc lesz, így összesen 30 perc alatt meg is vagyunk a vacsival vagy snackkel vagy a reggelivel, szóval a krumplipüréből készült krumplilepénnyel.

Tudtad? Diákként akár ingyen is bankolhatsz!

Nem meglepő, hogy versengenek a bankok a fiatalokért. Őket megszólítva könnyen szerezhetnek hosszútávra ügyfeleket. Így nemcsak akciókkal, de kedvezményes díjakkal is várják a fiatalokat a bankok.

Akár 0 forintért is bankolhatsz!

Sok fiatal ezért most fogja megcsinálni első saját bankszámláját. Hamarosan kezdődik ugyanis az új tanév, és közel 100 ezren kezdik meg tanulmányaikat valamilyen felsőoktatási képzésen. Márpedig szükség van a saját számlára, mivel felsőoktatásban sok tranzakcióhoz kötelező a saját bankszámla. erre érkeznek majd az ösztöndíjak, illetve például a tandíj befizetését is erről kell indítani – írja a Napi.

Az tény, hogy a bankoknak nem a diákok jelentik a legnagyobb bevételt. De mégis magukhoz akarják őket csábítani a sokkal olcsóbb ajánlatokkal. A pénzintézeteknek ez azért éri meg, mert úgy tervezik, hogy a fiatalok ott maradnak a banknál, ha már egyszer ott nyitottak bankszámlát.

A legtöbb banknak van ajánlata a fiataloknak: diákszámla

A Napi gyűjtése szerint a bankok többségénél van diákszámla. A Gránit Bank és a MagNet Bank a kivétel. Van viszont az OTP-nél, az MBH Banknál, az Ersténél, a K&H-nál, a Raiffeisennél, az UniCredit Banknál és a CIB-nél is. Az egy közös pont az összes számlában, hogy 150 ezer forintig ingyenes a készpénzfelvétel, erről azonban nyilatkozni kell.

  • Az OTP Junior számlavezetése feltétel nélkül díjmentes, de még a bankkártya kibocsátása és az éves díj is.
  • Ezek az MBH-nál is ingyenesek. Annyi különbséggel, hogy csak 2 év a számlacsomag érvényességi ideje.
  • A szolgáltatások többsége diákszámla esetén az Erste-nél is ingyenes. A számlavezetés viszont csak akkor, ha elektronikus számlakivonatot igényel az új ügyfél. A kártya éves díjáért azonban fizetni kell, amire érdemes figyelni.
  • A K&H, Raiffeisen és az UniCredit Bank sok ingyenes szolgáltatást nyújt, a bankkártya éves díja azonban csak a számlanyitás évében van ingyen náluk, utána fizetni kell érte – írja a Napi. Utóbbinál diákigazolvány nélkül is igénybe vehetjük a szolgáltatást.
  • A CIB-nél csak az első évben ingyenes a kártyadíj és a havi számlavezetési díj, utána azért is fizetni kell.

Nyaralás repülővel 2023: 8 dolog, amit ne csinálj a reptéren indulás előtt

Nyaralás repülővel 2023

A nyaralás repülővel 2023-ban nem olcsó mulatság. Ha ennek ellenére mégis sikerült rá összegyűjteni a pénzt, érdemes megfogadni ezt a néhány egyszerű jótanácsot, hogy ne legyen gond az utazással.

Az iratoknak nem a bőröndben a helye!

Az ember mindig tartsa beszállókártyáját, személyi igazolványát, útlevelét és telefonját a zsebében vagy a kézitáskája olyan rekeszében, ahonnan szükség esetén könnyen előkaphatja őket. A beszállókártyát és az útlevelet a repülőtereken és beszálláskor bármikor ellenőrizhetik a rendőrök, határőrök, biztonsági őrök, vagy a légitársaságok megbízottjai. Mindig tartsuk ezeket biztonságos, könnyen elérhető helyen. Itt érdemes azt is megjegyezni, hogy utazás előtt mindenképp nézzünk utána a Külügyminisztérium weboldalán (sőt már mobilapp is van!), hogy az adott uticélra milyen szabályok vonatkoznak.

Kétszer is nézd át a kézipoggyászt!

A nyaralás repülővel 2023-ban biztonságos, és hogy az is maradjon, szigorú szabályok vonatkoznak arra, mit lehet a gépre fölvinni. A klasszikus hiba, hogy az ember teli palack üdítőjét elveszik, még rosszabb, ha egy jó fémtermosz bánja a meggondolatlanságot. Minden légitársaság előre tájékoztat a felvihető dolgokról (a körömvágó ollót a bőrönbe tegyük, a kéziből elvehetik) és azok mennyiségéről (parfümből csak kicsit lehet), ezeket minden esetben be kell tartani!

Ne vásárolj a reptéren, ha nem muszáj!

A repülőterek híresen drágák, ha étkezésről (pláne italozásról) van szó, de igazság szerint már egy kávé, üdítő vagy ásványvíz is kemény ezresekbe került. Viszont – hacsak nem interkontinentális járatról van szó – otthonról is lehet vinni szendvicset, ivóvizet pedig minden reptér biztosít, csak egy üres műanyag palack kell hogy nálunk legyen. Legyen!

Nyaralás repülővel 2023: legyen tranzitterved!

Amikor elindulsz, még könnyű a dolgod a tranzittal, hiszen ismerős vagy otthon: tudod, mennyibe kerül a taxi, meddig megy a busz vagy hol lehet normális áron letenni az autót. Ez viszont a célállomáson általában nem igaz. Éppen ezért előre készíts tervet arra, hogyan jutsz majd el az érkezési reptérről a szállásodra. Ez főleg akkor fontos, ha nem beszéled az adott ország nyelvét, sosem jártál még ott és olyan nyelvet sem beszélsz, amit az ottaniak nagy része idegen nyelvként ismer. Reptéri taxisokhoz csak akkor szállj be, ha előre megállapodsz a viteldíjban és pénznemben.

Kösd meg előre a biztosítást!

Az utasbiztosítások nem drágák. Ami drága, az a biztosítási fedezet hiánya. Minden esetben köss utasbiztosítást, még akkor is, ha EU-n belül utazol, vagyis az alapellátásra jogosult vagy. Elveszett poggyász, ellopott iratok, baleset esetén áldani fogod az eget, hogy előre gondolkodtál, mert nem kerül majd milliókba a kár, hanem a biztosító segít és fizet.

Nem érdemes a reptéren pénzt váltani

Lehetnek kivételek, de nagy általánosságban: a reptéren nem érdemes pénzt váltani indulás előtt, mert az árfolyamok általában jóval kedvezőtlenebbek, mint egy városi pénzváltónál és sokszor plusz kezelési költséget (commission) is felszámítanak. A célállomáson is igaz lehet ez, főként az EU-n kívül. Vigyázzunk a bankkártyás készpénzfelvétellel is, mert ennek sokszor egyszeri tranzakciós díja van, ami több ezer forint is lehet. Tájékozódjunk és számolgassunk, ez nem megspórolható.

Nyaralás repülővel 2023: ne utolsónak érkezz!

Az utazás repülővel 2023-ban már elég gördülékenyen szokott menni, nem kell 4 órával a felszállás előtt kint lenni a terminálon, a legtöbb esetben elég a beszállás előtt 30-60 perccel odaérni. A legtöbb légitársaság már alapértelmezettnek veszi az internetes bejelentkezést (online check-in). Ha így van, ezt mindenképp végezzük el a reptérre indulás előtt, ebben az esetben pedig biztosan nem kell majd órákat várni.

Felszállás előtt NE igyunk alkoholt!

Aki fél a repüléstől, az időnként hallhat olyan tanácsokat, hogy igyon meg pár felest vagy koktélt felszállás előtt, de a szakértők szerint egyáltalán nem tanácsos alkoholizálni. A repülőn ugyanis túlnyomás van és alacsonyabb az oxigén koncentrációja a levegőben, ami miatt egy ital nagyjából ötnek tűnhet. Aki hányingerre hajlamos, az igyon inkább gyömbéritalt!

Vadgázolás: Vigyázz! Többé nem jár kártérítés, ha vadat gázolsz

Megváltoztak a vadgázolással kapcsolatos szabályok. Ezentúl szinte minden esetben az autóvezető lesz a felelős vadbaleset esetén, nem számíthat tehát kártérítésre. Mutatjuk a részéleteket:

Nem csak nyáron, egész évben oda kell figyelni, bármikor előfordulhat ugyanis, hogy egy vad kifut elénk az útra. Nagyon veszélyes lehet egy vadgázolás. Súlyos sérüléseket okozhat, életveszélyes helyzetet is eredményezhet. Ráadásul komoly anyagi károkat is okozhat. Az autókban keletkezett kárt pedig a legtöbb esetben a sofőröknek maguknak kell állni. Egy törvénymódosításnak köszönhetően pedig úgy néz ki, mostantól az őz árát is – írja a Turista Magazin.

Törvénymódosítás = még nagyobb kiadás

Július elsejétől érvénybe lépett a vadgazdálkodásról, valamit a vadászatról szóló törvény módosítása. Ennek van egy nagyon fontos pontja, ami sokunknak okozhat fejfájást, komoly kiadást. Innentől kezdve a sofőrnek kell majd bizonyítania, hogy a vadat azért gázolta el, mert azt éppen a vadászok űzték, hajtották, lőtték. Ha ezt nem tudja megtenni (márpedig nagy valószínűséggel nem fogja tudni ezt bizonyítani), akkor a vadásztársaság felelőssége nem fog fennállni.

Így a vadásztársaság nem lesz köteles megtéríteni az autóban szenvedett kár. Sőt, igénnyel léphetnek fel az elgázolt, tulajdonába tartozó vad megtérítésével kapcsolatban.

A jövőben tehát az eddigieknél is jobban oda kell figyelnünk, hogy megelőzzük a bajt!

Jövőre is drágulni fog az autópálya matrica – mutatjuk, mennyivel

Mint annyi minden más, az autópálya-matrica díjak is jól megdrágultak 2023-ra. Csakhogy nem lélegezhetünk fel. Az infláció még mindig rekord magas. Emiatt pedig 2024-től még drágább lesz az autópálya használat. Mutatjuk, mekkora drágulásra számíthatunk.

Az idei augusztusi infláció mértékének megfelelően drágulhatnak jövőre a sztrádamatricák – ez derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium válaszából, amit a Totalcarnak adott.

Ahogyan arra a portál rávilágít, a mostani kilátások szerint 15 százalék körül lehet az augusztusi infláció. Ennek megfelelően drágulhatnak tehát az autópálya-matrica díjak is jövőre.

56 ezer forint is lehet egy éves autópálya matrica!

Idén még kevésbé drágultak a matricadíjak. A legtöbb autóst érintő D1 kategóriára (motorokra és a maximum 3,5 tonnás, legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas személygépkocsikra) érvényes éves országos és vármegyei matricák ára idén januártól 5-5 százalékkal 49 190 forintra, illetve 5720 forintra emelkedett, míg a 10 naposoké 44 százalékkal 5500 forintra, a havi bérleteké pedig 71 százalékkal 8900 forintra. Ez változhat most.

Azt még nem lehet pontosan tudni, mekkora lesz a hivatalos augusztusi infláció. A portfolio.hu becslése szerint 15 százalékos lehet. Ha tényleg 15 százalék lesz, akkor a Totalcar számításai szerint ilyen árakra számíthatunk jövőre:

DíjkategóriaHeti (10 napos)HaviÉves országosÉves vármegyei
D1M3 1605 12056 5706 580
D16 33010 24056 5706 580
D29 20014 49080 30013 170
B220 39028 920263 18026 320
U6 33010 24056 5706 580

Ez azt jelenti, hogy jövőre 100 milliárd forintos plusz bevételt szedhet be az állam a sztrádahasználatból.