Fontos változás a bankszámlák díjaiban: most érdemes váltani

Az alapszámla olyan bankszámlatípus, amelyet bárki igénybe vehet, nem számít, hogy mennyi a jövedelme. Gyakorlatilag ugyanazokat az alapvető pénzügyi műveleteket nyújtja, mint bármilyen más számla, csak mostantól kevesebbért: júliustól az alapszámla havidíja harmadára, 1000 forintra csökkent.

Az Európai Parlament és az Európa Tanács 2014-ben elfogadott egy minden tagállamra nézve kötelező irányelvet a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla-váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról. Ezt az irányelvet a tagállamoknak a nemzeti jogrendbe kellett illeszteniük – írja a BiztosDöntés.hu.

Az alapötlet szerint az Európai Unió polgárai bármely EU tagállamban nyithatnak bankszámlát, amelyben jogszerűen tartózkodnak. Ezt segíti az alapszámla, mely minden tagállamban a helyi jog szerint nyitható meg. Célja, hogy segítse a bankszámlához jutást, elsősorban azoknak, akik még nem rendelkeznek semmilyen bankkapcsolattal.

Nálunk nem volt olcsó

Hazánkban 2016-ban vezették be a „kedvezményesnek” hirdetett bankszámlákat, amelyek a valóságban egyáltalán nem számítottak olcsónak. Az alapszámla maximum díja minden évben a megelőző év utolsó napján érvényes bruttó minimálbér 1,5 százaléka lehetett, ami 2023-ban a 2022-es bruttó minimálbér alapján 3000 forint volt. Július 1-jétől azonban az alapszámla havidíja harmadára, mindössze egyetlen ezresre csökkent.

Ezt úgy érték el, hogy a minimálbér 1,5 százalékában maximált díjat a minimálbér 0,5 százalékára csökkentették. Ahogy tehát a következő években nő a minimálbér, úgy emelkedik majd ez a költség – persze, ez még így is elég alacsonynak számat.

Mi tud az alapszámla?

Az alapszámla kötelezően nyújtott szolgáltatásai közé tartozik a számlavezetés, a készpénz ki- és befizetés lehetősége, az utalás és a bankkártya. Egy tulajdonosa lehet, aki más bankszámlával nem rendelkezhet az alapszámla mellett. Bárki nyithat alapszámlát, az sem számít, hogy az ügyfélnek korábban volt más típusú számlája. Hátránya, hogy hitelkeret nem tartozhat hozzá.

A számlavezetési díja tartalmazza

  • 150 ezer forintnyi készpénz felvételét, legfeljebb két részletben, vagy 50 ezer forint bankfiókban történő felvételét;
  • a rendszeres utalásokon felül papír alapon vagy elektronikusan legfeljebb havi 4 átutalást (azzal a feltétellel, hogy az összes utalás összege nem haladhatja meg a 100 ezer forintot);
  • a számlához járó bankkártya költségét.

Kiknek ajánlott az alapszámla?

A bankszámlával még nem rendelkezőknek, illetve azoknak, akik csökkentenék a bankolási költségeiket. Ne felejtsük, hogy az alapszámla mellett más forint alapú számlánk nem lehet! Ha a már meglévő számlánkat cserélnénk le, akkor az alapszámla megnyitásakor nyilatkoznunk kell arról, hogy a másikat felmondjuk.

Előnyök és hátrányok

Az alapszámla megnyitását – a hagyományos bankszámlával ellentétben – nem utasíthatja vissza a bank, legfeljebb a jogszabályban szereplő, nyomós indokokkal. További előnye, a bankkártya éves díja is benne van a havi díjban, ami legfeljebb 1000 forint lehet. (A bank nem köteles a teljes összeget felszámítani, lefelé eltérhet ettől.) Hátránya, hogy a számlához nem tartozhat hitelkeret, csak az EU és az EGT területén használható, illetve a bank által kínált szolgáltatások kérhetők.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Éjjel felébred és csuromvizes a pólója? Férfiaknál több oka is lehet az éjszakai verejtékezésnek

Az izzadást a legtöbb esetben hétköznapi dolgok okozzák. Ha baj van, egyéb tünetek is társulnak az izzadás mellé.

Autó a családban: mikor elég a kölcsönadás, és mikor kell üzembentartói szerződést írni?

A gépjármű üzembentartói szerződés családon belül akkor kell, ha az autó használata mellett az üzembentartói jogot is át szeretnénk adni.

Bankkártyával fizet külföldön? Erre az egy dologra figyeljen, hogy ne fizessen rá

Bankkártyás fizetés külföldön: egyetlen gombnyomáson is múlhat, mennyit fizet a vásárlásért.

Nyugdíjas csoportoknak nagyon megéri ez a fürdőkedvezmény: féláras a belépő a helyieknek, de mindenki kap engedményt

A kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő nemcsak általános nyugdíjas engedményt biztosít, hanem a helyi lakosoknak...

Mennyibe kerül az orrplasztika 2026-ban? Konzultációtól a műtétig – mutatjuk a költségeket

A végösszeg elég széles skálán mozog, de mutatjuk milyen költségekkel kell számolni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat